A Terem

Talán várta ezt a napot, hogy eljöjjön az életében. Egy céhvezér hívta meg beszélgetésre, hogy a csatlakozásával kapcsolatban beszélgessenek. Izgatott, mint mindenki és ráadásul nagyon kíváncsi. Vajon a vezető olyan, mint Shu és Timi? Ha ez bebizonyosodik, akkor minden bizonnyal nem fogja elfogadni a csatlakozási lehetőséget, és inkább más közösséget választ. Neki nem kell megmutatni a Mount Justice helyét, mert Shu bejelölte neki a térképen, hogy hol található. A meghívóját szorongatja, mikor megérkezik a bejárathoz. Bendőt felkapja a kezébe, s egy hangos sóhajt keretében próbálja megnyugtatni magát.
~Sok szerencsét magamnak.~ Mondja magában, miközben megteszi az első lépést befelé. Figyelme a lépcsőre és a környezetére figyel, mert az érzése támad, hogy biztosan vannak csapdák, vagy védelmi rendszer, ami a kéretlen behatolókat hatástalanítja. Csalódnia kell, mert semmi ilyennel nem találkozik. Kevés lépcsőzés után a Mount Justice termében találja magát, ahol várja a vezér. Közelebb merészkedik, mikor meghajol.
-Szép napot! A nevem Föld Úrnő, s a karjaimban Bendő. A csatlakozással kapcsolatban érkeztem ide a te meghívásoddal. – Mikor letudja a bemutatkozást, akkor távolabb áll, mert Bendő elkezd vicsorogni a két idegenre. Reméli, ha távolabb kerül, akkor kissé lenyugszik. Leteszi a földre, aztán simogatja a fejét, hogy lenyugodjon tőle.
-Nyugalom Bendő! Ők semleges játékosok, s azokra nem szabad haragudni. – Magyarázza el az állatnak, hogy minél inkább rögzüljön benne. Egy nap talán nem kell félnie attól, hogy minden további nélkül nekiront bárkinek, aki nem barát. Mikor az ingerültsége alább hagy, akkor megpróbálkozik egy elengedéssel.
-Bocsáss meg, csak tudod nagyon barátságtalan minden ismeretlen játékossal. De ha elszabadulna, akkor kénytelenek leszünk gyorsan cselekedni, mert nem akarok bajt okozni senkinek sem.

Mostanában történ egy két dolog. Mondhatni már nem csak szürke és unalmas hétköznapokat élünk meg Aisuval. Nem régiben volt szerencsén találkozni Utahiéval és Falcoval, akik beinvitáltak minket egy céhbe. Mikor olvastam meghívót a parkban való játék eseményei rohantak végig a fejemben. Igen, így már ismerős volt a név ami a levében szerepelt. Utahime mondott valami olyasmit, hogy szól a céhvezérnek és akkor ezek szerint mostanra kaptunk időpontot. Közben Aisu is belekukkantót a levélben, bár csak nagyvonalakban olvasta el.
~Mehetünk a céhbe amit Falco és a gazdája említtet...Velük vajon fogunk találkozni majd?
~Nem tudom. Most a céhvezér hívott meg magához minket.
~Akkor ők nem lesznek ott?
~Nem hiszem. De lehet találkozunk velük is később.
~Az jó volna.
~Viszont akkor ideje lenne indulnunk. Arra számíts, hogy többen leszünk.
~Többen leszünk, akkor most másokat is hívtak?... Tudod merre kell menni?
~Igen és benne van a levélbe hova kell menni.
~Értem…Akkor menjünk.
A Mount Justice, elég messze volt a fogadótól ahol megszálltunk. Jó időbe telt mire oda értünk gyalog. De végül megérkeztünk és némi lépcsőzés és néhány folyosó átszelése után, abba a nagy terembe is eljutottunk, ahol a találkozót tartották. Már voltak itt mások is. Talán késtünk volna? Az időt néztem hirtelen, de nem még időben voltam, jobban mondva pontosan kiszámolva éppen hogy időben vagyok még. Kissé bizonytalanul de oda léptem e többiekhez, majd bemutatkoztam.
-Örvendek én Desdemona vagyok a társam pedig Aisu névre hallgat.
Aisu még nálam is idegesebb volt, szólni sem mert még a petekhez sem. Csak egy meghajlással üdvözölt mindenkit a neve elhangzása után. Majd mindketten csak vártunk és figyeltünk.

Sorjában érkeznek meg a különböző játékosok. Feltűnik a láthatárón Shu és Timi, így hozzáláthat mindenkit üdvözölni. Pontosan nem tudja, hogy menyi ember fog itt összegyűlni, de bízik abban, hogy Bendő nem érez arra késztetést, hogy bárkit megráncigáljon.
-Sziasztok. – Közben  elfogadja a felé nyújtott kezet. Felkelti az érdeklődését a következő alak, akin látszik, hogy talán ideges. Egy cipőben kellene járniuk, de benne nem uralkodnak ilyen dolgok. Tudja jól, hogy ez felkeltheti mások érdeklődését. Elsődleges feladata azonban, hogy mindenkit köszöntsön.
-Hello. – Köszön oda Scottnak, aki kerüli a látványát, ami szokatlan számára. Mindig úgy tanították, hogy nézzen bele beszélgető társai íriszeibe, ha ezt elmulasztja, akkor alkalmatlan a beszélgetésre. Másik jelentése, hogy elzárkózik a körülötte levőktől. Nem, nem tudja megemészteni ezt a viselkedést, ezért lágyan ringó csípővel érkezik meg hozzá. Könnyed léptei nem hangosak.
-Látom zavarban vagy, és nem tudod hol a helyed. Ne aggódj, miattam nem kell félned. – Bendő viszont kitartóan vicsorog felé, azonban a Petje lassan kezd rájönni, hogy az itt levők nem az ellenségei. Egy fokkal alább hagy a harcolási vágya. Most már csak úgy gyanakvóan méreget mindenkit, sőt néha a fejét tekerve hallgatja a beszélgetésüket. Szeretné, ha hozzászokna a jelenlétéhez, ezért egy finom mozdulattal nyújtja felé barátságosan a kacsóját. Nem hazudtolja meg a nevét. Közben érkezik egy fontos személy, akit ismer. Des irányába néz, mikor a hangját meghallja.
-Desdemona, Aisu. – Küld feléjük egy kedves mosolyt, ami jól jelzi, hogy ők ketten ismerik egymást. Felfigyel a céhvezér cselekedetére, azonban cseppet sem buta ahhoz, hogy kérdőre vonja az illetőt. Szokatlan számára, hogy nem egyenlő bánásmóddal üdvözli a lehetséges újoncokat. Vendéglátója szavának megfelelően kinéz magának egy ülőalkalmatosságot, hogy ott keresztbe tett lábakkal helyet foglaljon. Az étel és ital kínálása jólesik, ezért elvesz egyet belőlük. Neveletlen sárkány ez a Hisame, mert a fele sütemény annak a szájában köt ki. Egyből azt gondolja, hogy gazdája vagy keveset foglalkozik vele, hogy megnevelje, vagy egyszerűen ennyire makacs és javíthatatlan Peter petje. Bendőt leteszi a földre, de előtte még halkan odaszól neki.
-Viselkedj. – Ezután a többiek megláthatják a közös jelrendszeres beszédüket, ami mások szemében elképesztő lehet. Úgy beszélgetnek, mint bárki más. Nem tart egy percnél tovább, mikor különválnak útjaik. A medvebocs mindenkihez odasétál, s jobb első tappancsát felmutatva köszönti őket, sőt megszagol mindenkit. Ezután unalma kifejezéseként elnyúlik gazdája lába közelében.
-Én nem tudok semmit a céhről, de gondolom, idővel megismerem. Azért jöttem ide, mert közösségben hatékonyabb az ember, ráadásul a társaságot igényeljük. Nem láttam semmi rosszat abban, hogy számomra egy olyan helyhez kötődjek, ahol idomárok, és más kasztú emberek vannak. – Tart három másodperc szünetet a beszédében, aztán kimondja a végszót.
-Örülök annak, hogy e céh tagja lehetek. Bizalmam zálogául hívjatok Ilsettének, vagy becézve Ilsynek. – Mindenki szemébe belenéz egy rövidebb ideig. Reméli jó példával szolgált mindenkinek, hogy megmutatta milyen lépést tett azért, hogy közelebb kerüljön a többiekhez és a közösséghez.
-Amit rólam tudni lehet még, hogy értek az állatokhoz. Szeretem a bort és számomra SAO egy újdonság. A bajbajutott embereken segítek, s ha keményen kell dolgozni, akkor úgy teszek. De később jobban kiismertek. – Ezzel jelzi, hogy nem kell erőlködnie senkinek. Mindent a maga idejében. Rápillant Scottra, hogy ezzel jelezze neki, hogy megkapta tőle a szólás jogát.

//Jade//

Talán csak pár perc telt el, mióta szétszéledtünk a Kertből, és én magam is inkább úgy döntöttem, nem megyek fel rögvest a szoba magányába. Már amit magánynak lehetett nevezni, hisz Jay úgyis velem lett volna. Nagyon nem is vagyok abban biztos, vágytam-e egyedüllétre, hisz millió dolog várt rám, és egyik ezek közül az, hogy sorban megismerjem azokat a tagokat, akiket eddig félresodort utamból a Sors, és akiket már ezelőtt is jól ismertem.
Előtte viszont emlékeztem egy kicsikét. Az a rajz olyan változatlan maradt az itt töltött idő során, mint a falak és a Terem egésze. Azokat a tagokat mutatta, akik akkor voltak itt, mikor én csatlakoztam. Sokan közülük már ugyanarra a vonalra jutottak, mint Peter. Jobban belegondolva, ebből a csapatból már csak én, Shukaku, Leafa és Arisa maradtunk. Meg Fuun másik fele, Kau.
Lassan ideje lesz új képet rajzolni. Talán olyan folytatás lehetne, mint amit Shukaku tűzött az eredeti mellé. Kibővítve a jelenlegi tagokkal, majd ha jönnek újak, velük is. Így örökítve meg, mennyien voltunk az idők folyamán.
Megfordulok, hogy végignézhessek a terem egészén is. Azokkal a páncélokkal kéne kezdeni valamit, mármint... nekem például sosem tetszettek. Ezen kívül nem szeretném, ha a céhben bármi is mindig emlékeztetne minket arra, milyen szomorú most itt az élet. Átalakításokra van szükségünk, de ehhez előbb majd megkérdezek mindenkit, ki mit kíván, kinek mi tetszik és kinek mi nem. Nehéz lesz, főleg, ha ellentétes kívánságokkal fogok találkozni, de bízok magamban is, hogy előbb-utóbb sikerül jó döntést hoznom, és Shukaku-Timidus eddig kitűnő tanácsadónak bizonyult, még ha rövid ideje vagyunk is ketteskén.
Mivel egyenlőre semmit se tudok magam elé képzelni, ami kézzelfogható megoldás lehetne, jobbnak látom, ha ahhoz az emberhez fordulok, aki a jelek szerint tanácstalanul álldogál a bejáratnál. Bemutatkozásunk irányába nem volt a legfelhőtlenebb, mármint, örültem volna annak, ha mindenki felszólal és legalább Őt köszönti, mint új tagot, de még ez sem történt meg. Shukakuéknak igaza van abban, hogy jelenleg nem vagyunk egy céh, még csak a látszata sincs annak, hogy azok akarnánk lenni. Eddig csak... egy árvaház vagyunk, ahol senki se ismeri a másikat. Ezen változtatnom kell, még ha időbe telik is, de előbb ideje törődni azzal, akiben talán a legnagyobb reményem fekszik most, hogy életet és friss levegőt hoz a házba. Szimpatikus, a beszéde szinte megindított és visszahozta a jókedvem, ezen kívül a jelek szerint perpillanat ő a legmotiváltabb abban, hogy változás történjen. Meg kell valahogy ezt hálálnom neki, de előbb ismerkedjünk is. Mint vezér, kötelességem ismernem a céhem tagjait, én pedig szívesen állok ez elébe, tekintve, hogy esetek többségében szerettem is új emberekkel találkozni.
Dust, a főnix a párkányon ül, szemét a kertre függesztve, Álomkelő pedig a lábaimnál nyalogatta eddig a mancsát, amíg meg nem mozdultam. Határozott léptekkel indultam Jade felé, annak ellenére, hogy egy fia szó sem jutott az eszembe, mit is mondhatnék. Mosolyogtam, bátorítón és kedvesen, mikor odaértem mellé és én magam is a kert felé fordultam, oda, ahol az imént még sokan voltunk, most viszont üres.
-Gyönyörű beszéd volt. -mondom ki végül. Minek kertelni? Jobb, ha őszinte vagyok. -Remélem, jól fogod érezni magad köztünk. A többiek miatt elnézést... mindig is ilyen csendesnek ismertem őket, de talán megnyílnak, ha jobban megismernek.

~Apropó. Én éhes vagyok. Mikor lesz kaja?~
Úgy teszek, mintha egy csuklómon levő karórát néznék meg... pedig olyanom nincs is.
-Most kaptál egy adagot a megbeszélés előtt. Majd kapsz este.
~De az még messze van.~
-Akkor legalább az emeletig bírd ki és Jay ad valamit. Nyugi.
~Áll az alku.~
Azzal a macska leugrik a párkányról, hogy felemelt farokkal, macskákra oly jellemző peckes járással kövessen minket az étkező bejáratához. Úgy tűnik, ezek után eldöntötte, hogy követni fog, mint az árnyék, bár nem tudom, valóban éhes-e, vagy az a zavaromat akarja így lecsillapítani. Mondjuk én vagyok a bolond, mikor ilyen helyzetekbe háttérinformációt akarok belesuviszkolni. Bizonyára csak éhes.
-Hát, igen. Törekedtünk az egyszerűségre. -mosolyodtam el végül, ahogy én is a kert felé fordultam. Az egész terasz, vagy nyitott folyosó, magam sem tudom, minek nevezzem, pompázatos, főleg, mivel télen akár le is lehet zárni. Legalábbis a legutóbbi telet már itt töltöttem, s akkor az oszlopok között hatalmas üvegablakokat láttam, amik tavasszal, a jó idő beálltával eltűntek. Azt majd lehetőleg egyedül akarom kitanulmányozni, ez miféle beállítással lehetséges, avagy automatikusan működik-e.
Szinte, mintha gondolataimba olvasna, Jade egy ehhez hasonló kérdéssel áll elém. Jó pont, elvégre így, hogy nem magamnak kell a témát kitalálni, kicsit még jobban el tudom engedni magam, persze a szokásos egy sornyi "ööö" hang után, időt nyerve, hogy összeszedjem a szavakat. Szükséges. Hisz ismerem magam.
-Hát, nagyon az építkezésbe sosem vontam be magam. A bútorokat és egyebeket ugyanúgy vásárolni vagy készíttetni lehet, aztán egy kattintás az inventoryból és ott van. A falakat is, ha semmi zavaró tényező nincs a túloldalon, lehet mozgatni. Nem tudom, ismered-e kintről a Sims című játékot. -kérdezem. Én ugyan nem ismerem, mármint, egyszer ha játszottam vele, de akkor sem építkeztem, csak ismerem a folyamatát. Viszont az a játék és hasonszőrű társai egyszerűen nem voltak az én világom.
-Tarthatok némi bemutatót is. Ez úgyis zsákutca, a többi látnivaló a másik oldalon van, köztük a céhünk büszkesége.
Itt már bátran mosolygok, sőt, talán némi csillogás is vegyül most bele, mintha kicseréltek volna. Ahogy Jade tempója diktálja, visszatérünk a Terembe, majd át is haladunk rajta, hogy beforduljunk a felfelé vezető lépcső mellett levő folyosóra. Innen már látom is az ajtót, hisz nem akartam messzire tenni a bejárattól a vendégek számára, akik emiatt kérnek bebocsájtást. És végül, mikor a nyitott, kétszárnyú ajtóhoz érünk, egy karlendítéssel beinvitálom őt a Könyvtárba.
-Őbenne például az én kezem munkáját látod. Ez eredetileg több szoba volt, de Peter engedelmével egybeolvasztottam őket, hogy legyen elég hely. A szomszéd szoba a könyvtárosunké - rajtam kívül -, szóval az ő engedelmével még akár bővíthető is.

//Leírása itt, de játéktechnikailag nyugodtan maradhatunk ebben a topikban. Még úgyis bejárunk egy-két helyet :3//

//Amikor a macskával beszélsz, azt én hallom? Ha jól veszem, ő gondolatban kommunikál, de te hangosan válaszolsz, most így vettem.//
A konyha megtekintése után megváltozott a haladási irány, vissza a főterem felé, továbbá az egyik pet is melléjük szegődött. Azt nem hallotta, mit üzenhetett Chancerynek, de a válasz alapján jobbára ki tudta pótolni a szóváltás hiányzó darabjait. Végighallgatta a külső-belső terek alakításának módjáról szóló ismertetőt. Valamivel jobban ismerte a példaként felhozott játékot, de ő is hasonló érzelmeket fűzött hozzá.
- Értem. Ismerem, persze. Klasszikus... bár az én életemnek se volt különösebben fontos része. Néha felépítettem benne egy házat, de utána mindig nagyon ellaposodott. Pedig egyesek igen - kicsit megtorpant, a megfelelő szót keresve, majd megtalálva - kreatívan tudták használni, nekem ilyesmi valahogy sosem jutott eszembe. Szóval, ha erre hajaz, akkor el tudom képzelni.
Közben folytatták útjukat a következő folyosó felé. Az idomár egyre inkább felengedett, és úgy tűnt, tulajdonképpen nem is áll tőle messze a szerep, amit jelenleg betöltött.
- Kíváncsian várom. - válaszolt a felajánlásra. Valóban érdekelte, mi lehet a "céh büszkesége", mert eddig nem úgy állították be a helyet, mint amire különösebben büszkék lettek volna - bár lehet, ez csak szerénység volt részükről.
Nyílt a dupla szárnyú ajtó, és mögötte tág, kellemes belmagasságú terem tárult fel. Ezt nem sokkal később könyvtárként azonosította. Ahogy belépett, halk, füttyentéshez enyhén hasonló hangot hallatott, mivel fütyülni sohasem tanult meg rendesen. Két oldalt rendezett sorokban magas könyvespolcok sorakoztak, olvasmányokkal bőségesen megrakodva. Tett beljebb pár lépést és szétnézett közöttük.
- Ejha. Ez valóban szép. Milyen könyvek vannak itt? Mármint ezek a kinti világban is elérhetőek, vagy ebből a világból származnak? - kérdezte Chanceryt, ahogy a hozzá legközelebb eső polc felé indult, hogy szemügyre vegye a rajta tárolt dolgokat.

//Hallod Akkor nem hallod, mikor azt külön írom is //

Ahogy belépünk a könyvtárba és én magam is végignézek rajta, elkap a nosztalgia. Az a rengeteg nap,amit az építésével töltöttem, a tervektől a kivitelezésig, és utána még feltölteni a polcokat... hihetetlen volt. Még minden szép volt, jó volt, békés. Nem volt személyes sértődés, nem voltam bossgyilkos, Peternek nem volt semmi baja, Hisame is boldogan eregette a jégpamacsokat a kertben.
Azóta megszaporodtak a könyvtárak a városban, elég csak Gyoubi-éra gondolnom, de arra még mindig büszke vagyok, hogy ez volt az első a sorban, ami normális gyűjteménnyel rendelkezett Aincradban. Csak azt bánom, hogy nem odakint alkottam meg rögvest, a céhházon kívül, hisz így elég kevés a látogató, és azoknak is külön engedélyre van szükségük egy céhtagtól, hogy bejöhessenek. És valljuk be, tagokban nem bővelkedünk annyira.
-A kinti világból vannak. Főleg régi darabok, de némi kutatással az újonnan megjelenteket is be lehet idővel szerezni. Kayaba csak-csak odafigyel a könyvmolyokra is. -mosolyodom el és felettébb örülök, hogy Jade a jelek szerint tetszetősnek találja a helyiséget. Kissé lemaradva követem, annak ellenére is nézelődve a terem sajátosságait, hogy jól ismerem őket. Végigsimítok végül a nagy szekrény oldalán. -Mindegyik külön kategorizálva vannak, szerző és cím szerint összerakva.
Igaz, a korhatáros dolgok már külön vannak tárolva egy üvegezett szekrényben, amit elvileg csak nagykorúak tudnak kinyitni. Bár ennek ellenére már láttam, hogy Shukaku mintha olvasta volna valamelyik odavalót, de ebben nem vagyok biztos. Talán már ő is nagykorú, csak nem látni rajtam, ahogy az én koromat sem mondaná meg senki, ha rám néz, hanem kapásból levon jó 8 évet
-Nem tudom, mennyit szoktál olvasni, de ha van bármi, ami érdekel, de itt nem találod, akkor szólsz és beszerzem. Egy mágus vagyok, ha könyvekről van szó :3

Megerősítésként bólintott, és követte Chanceryt a könyvtár megfelelő szekciójához. Hamar előkerült a keresett szerző, a kötetek között ott pihent az is, aminek még tartozott egy befejezéssel. Az idomár levette a könyvet, a borító nem volt ismerős, ami nem is volt csoda, mert Jade odakint egy jóval régebbi kiadással rendelkezett.
- Szerencsére pont megfelelő. Életem első szakaszát Kaliforniában töltöttem, szóval eredetileg angol az anyanyelvem. Aztán hamar Japánba kerültem, úgyhogy valahol az itteni nyelvet is oda sorolnám. Szóval akkor ezt elkérhetem? - mutatott a lány kezében tartott könyvre, illetve átvette, ha megerősítő választ kapott. Elég sokat fog dobni az itt töltött idején ez a terem, ha a továbbiakban is ilyen hatékonyan juthat hozzá ahhoz, amit keres. Persze fel kell mérnie, kikhez fordulhat tanácsokért új célpontok tekintetében - bár talán annak is itt az ideje, hogy elkezdje magának felkutatni az olvasnivalót -, de Chancery a magabiztossága alapján megfelelő kiindulópontnak tűnt.
- Valóban érdekes. Megpróbálom észben tartani. Ami azt illeti... - folytatta a fejét vakarva - Nagyon régóta nem tudom, hányadán állok velük. Egy jelentős részükkel megbarátkoztam az idők során, valószínűleg sokat segített volna, ha lehet velük beszélni. Ez a legnagyobb baj a pókokkal, általában nem lehet velük megértetni, ha nem kívánatosak valahol.Fiatal korában irtózott ezektől a nyolclábú vadászoktól, de mindig is érdekesnek tartotta őket, minthogy a bolygó legtökéletesebb vadászai tartoztak. Kevés élőlényben mutatkozott meg úgy a nyers, hideg vadság, ahogy bennük, és ezt valahol tisztelte. Később lassan hozzászoktatta magát a jelenlétükhöz, meglátta rejtett szépségüket, de a nagyobb példányok apró szemei és hatalmas csáprágói közötti aránytalanság továbbra is riasztó volt. Persze, mint ahogy a lánynak is megjegyezte, egészen más a helyzet, ha intelligens lényként viselkednek és kommunikálnak. Követte Chanceryt az ajtóhoz, visszaindultak a lépcsők felé.
- Ó, hát nekem mindenem a lépcsőzés! - válaszolt némi tettetett iróniával, mert valójában nem volt semmi baja a haladásnak ezen formájával. Liftet - ha egy épület fel volt szerelve vele - is csak olyankor használt, ha négy-öt emeletnél többet kellett kellett utaznia.- De azért inkább a kilátás. Az tényleg a mindenem.
Ahogy elindultak felfelé a lépcsőn, a lehetséges lakószobákat kémlelte, bár innen kintről nem sok esélye volt rá, hogy megtalálja a megfelelőt. A beköltözés gondolata tetszetős volt, mert bár többnyire kényelmesek és igényesek voltak a fogadók, ahol korábban megszállt, azért szerette, ha van egy fix hely, amit az otthonának nevezhet.
- Azt hiszem szeretnék, igen. Ha még úgyis üresek, körülnéznék majd a második szinten. Van olyan, ami szép helyre néz?