Csarnoki terem

Amikor én lettem a White Rose vezére, azt gondoltam, hogy meg fog szűnni, hiszen Kyuurisho is nyomtalanul eltűnt, ám meglepődve tapasztaltam, hogy hétre emelkedett a céh létszáma, mert pár játékos a sok nálunk jobb céh ellenére minket választott. Thunder kiváló tagnak bizonyult, mert mindig beadja azokat a dolgait, amik nem kellenek neki, így az újak kivehetik kölcsönben, ezzel segítve, hogy erősebbeké váljanak. Ez szép dolog volt tőle. Egyik nap, ahogy dolgoztam, eszembe jutott, hogy rendezni kéne egy Céhgyűlést, hogy megismerjem a tagokat, és hogy alkalmasak-e a Céh szabályzata alapján, hogy Céhtagok lehessenek. El is küldtem nekik egy üzenetet az alábbi szöveggel:

Kedves White Rose céh tagjai!

Szeretettel meghívlak titeket a Céh első Gyűlésére, ami Másnap reggel lesz, a Fehér Rózsa Kastély Csarnoki termében!
Téma: Egymás megismerése, szabályzat ismertetése és értelmezése, valamint hogy ki alkalmas céhtagnak, és ki nem.

Szeretettel várok mindnekit az adott koordinátákra!

Enheriel

Elküldztem a levelet a megadott koordinátákkal, és lefeküdtem aludni, mivel már este volt. Másnap reggel én voltam az első, aki ott volt a Csarnoki Terembe, mert szeretném én magam fogadni őket, nem pedig fordítva. Thunder-t és Kurasai-t kértem, hogy ők előbb jöjjenek, és mellettem üljenek majd le. Amikor mindegyik eljött, felálltam, és kedvesen köszöntöttem őket.
- Jó reggelt Céhtársaim. Enheriel vagyok, a White Rose Céh jelenlegi vezetője! Ő a Petem, Villámlás, bal oldalamon a Leltárnok, Thunder, jobb oldalamon a Hadnagy, Ryutoshi Kurasai! Szeretném, ha egyesével, szép sorban bemutatkoznátok, s elmondanátok, hogy mi a kasztotok, mi a képességetek, s mi az ok, hogy a mi céhünk tagjai akartok lenni!

Sietve felkaptam a köpenyem. Kapucniját a fejemre hajtottam, kulcsomat pedig átadtam Nagi-nak, hogy vigyázzon rá. Már szaladtam is a Kastélyunk felé. "Minden honnan elkések! Nem hiszem el! Máskor egy héttel hamarabb indulok"
- Vigyázz magadra kincsem!- kiáltott utánam Sanae, olyan kedves, hogy anyám helyett anyám lett.- Vigyázz a veszélyes játékosokkal, szörnyekkel! Ne, menj sötét sikátorokba! Nagyon vigyázz magadra!- kiabált utánam, bár a végét már nem értettem. Teljes erőmből futottam, de nagyon jól esett az anyáskodás. A valóságban, nem volt túl sok jó tapasztalatom belőlük.
...
Már itt is vagyok. Beszaladtam a kapun keresztül. Egy picit eltévedtem, de azért sikerült beérnem a csarnoki terembe. Leültem az asztalhoz, s tekintetemet végighordtam az ott ülőkön.
- Jó reggelt Céhtársaim. Enheriel vagyok, a White Rose Céh jelenlegi vezetője! Ő a Petem, Villámlás, bal oldalamon a Leltárnok, Thunder, jobb oldalamon a Hadnagy, Ryutoshi Kurasai! Szeretném, ha egyesével, szép sorban bemutatkoznátok, s elmondanátok, hogy mi a kasztotok, mi a képességetek, s mi az ok, hogy a mi céhünk tagjai akartok lenni! - mondta Enheriel a Céhvezér.
- A nevem Tachibana Zakuro! A barátaimnak csak, Zana vagy Zaku, vagy ahogy tetszik. - mondtam mosolyogva. - Kardforgató vagyok. A képességem... Röviden a Sonic erő. A kardom, mely parancsszóra nő ki az alkaromból. Ezt külön is tudom használni, passzív erő. De a különleges képességem, a Sonic Death. - itt kicsit elpirultam, az erőmről nem szerettem annyira beszélni.- Az ok, nem is tudom. Vannak dolgok amiket nem lehet szóban megmagyarázni. Csak éreztem, hogy be kell lépnem. Szeretné, ha mindenki mosolyogna a világon, így azért szerettem volna egy céhhez csatlakozni, hogy ezzel is hozzá járuljak az álmomhoz.

Mindkét karom az asztalon hevert, nem múló fáradtság bizsergett minden tagomban, a szemeim a lecsukódás ellen küzdöttek. Alig érzékeltem a körülöttem folyó eseményeket. Ez a borzasztó fáradtság, ami fogva tartott és nem eresztett, már a reggeli ébredés óta nyomasztott. Legszívesebben visszabújtam volna a hálókamrámba, és a puha párnámat a fejem alá húzva adtam volna át magam a jól eső szunyókálásnak, és az álmoknak.
De nem tehettem, ez most nem az a pillanat volt.
A Fehér Rózsa céh kastélyának a legtágasabb termében, a csarnokban, a tanácsteremben ültem. Épp csak ültem, nem sok kellett, hogy az asztalra borulva megadjam magam.
Most először láttam egybegyűlve a teljes céhet. Heten voltunk, akár a gonoszok, magamat is beleszámolva, 3 lány és 4 fiú alkotta a kis társaságot.
Céhünk vezére, Enheriel kéretett ide mindannyiunkat mára, valami ismerkedés, vizsgáztatás, meg szabályzat ismertetés céljából, vagy mit írt. Már nem emlékszem.
Épp csak sikerült elnyomnom egy ásítást.
Zana-chan kezdte az újak részéről a bemutatkozást. A lány, akivel az erdőben találkoztam, amikor még egyikőnk sem volt a céh tagja. Egy kívülálló azt hihetné, hogy utána koslatva, miatt csatlakoztam a céghez, de ez nem így van, és hamarosan úgyis elmondom a többieknek is, a miértjét. Semmi olyat nem mondott magáról, amit már korábban velem nem osztott volna meg.
Egy jóízű mosollyal az álomittas arcomon díjaztam a bemutatkozását. Lévén, senki sem tapsolt, ami olyan furcsa volt, mert a munkahelyen megszoktam már, ha új embert mutatnak be, akkor tapsolni kellett, ha akartál, hanem.
A következő tag is egy lány volt.
Hehe, milyen udvarias vagyok, hogy előre engedem, őket, valójában csak időt nyerek magamnak, addig is míg ők elmondják a magukét, én pihengethetek itt a székben ülve. A szék nem volt túl kényelmes, különben már rég elaludtam volna, nagy, vaskos, robusztus tölgyfaszékek voltak, amin sehogyan sem esett jól sokáig ülni. Igaz, a ráhelyezett a párna némiképp ellensúlyozta a szögletes mivoltát, de sehol sem volt egy remek kagylófoteltől, vagy ülőpárnától.
Szóval, Sango, kaptam el pár szófoszlányt, a félálom mezsgyéjén, és állatidomár, és mindenféle, halálos nevű képességük van. Meg társasági lény, vagy inkább csak szeretne lenni.
Elnyomtam még egy ásítást. Borzalmas ez a nap, én nem értem mi van velem, ne szoktam ilyen fáradt lenni máskor.
Aztán felállt az egyik fontos fickó, akit a vezér csak leltárnokként mutatott be.
Elhangoztak a frontharcos, és a kardforgató szavak.
Erre felélénkültem:
- He? - motyogtam érdeklődve
Még fel se nagyon fogtam, hogy mit mondott, már helyet is foglalt újra.
- Ömmm... - nyomtam fel magam az asztaltól, a székem csikorogva hátratolódott, ahogy feltápászkodtam - Bocsi...
- Ömm... Szóval a nevem... Danee, ... ... ... bocsánat, de... - még mindig a fáradtsággal küzdöttem.
Az övemhez nyúltam és egy fémkulacsot leakasztva, majd a kupakját lecsavarva a számhoz emeltem. Hűs víz áztatta a szám, a torkom, a kellemes hideg át meg át járt, borzongva élveztem, ahogy felélénkülök.
Szabad kezemmel, hanyag mozdulattal megtöröltem a szám, aztán egy cseppet se sietve visszacsavartam a kupakot és az asztalra helyeztem a kulacsot.
A szék támlájába kapaszkodva kikászálódtam az asztal mögül, és a szék mögött egy méterrel megálltam, hogy az alakom mindenki számára jól láthatóvá váljon.
Egy fura gondolatom támadt, viccesnek tartottam, el is mosolyodtam.
Lecsuktam a szemem és nagy levegőt vettem.
A következő pillanatban mintha kicseréltek volna:
Felpattantak a szemeim, kihúztam magam, a bokámat összecsaptam, és egy villámgyors szalutálást vágtam le.
- A nevem, Danee, kardforgató vagyok - mondtam pergő nyelvel, határozott, egyenletes hangsúlyban - azért jelentkeztem a céhhez, mert véleményem szerint ez a legdemokratikusabb berendezkedésű az összes közül! A különleges képességem, a vérszomjas penge nevet viseli. Képes életpontot lopni az áldozattól, és a használóját gyógyítani vele.
Egy pár pillanatnyi hatásszünetet tartva, miközben én is levegőhöz jutottam, a leltárnok felé fordulva folytattam, ugyan ilyen hangnemben:
- Tisztelettel kérném Thunder-samat, hogy ha ideje engedi, segítse a felkészülésemet, lévén egy kasztba tartozunk, és véleményem szerint jó hatással lenne némi közös gyakorlatozás!
Ennyi!
Újra szalutáltam, aztán terpeszbe engedtem a lábaimat, a kezem pedig magam mellé, így vártam egy pillanatig, ha kérdésük lenne.
Mindezek után fogtam magam, és visszaültem a helyemre, újból kortyoltam a vizemből, hogy ébren tartson, és vártam a következő felszólalást.

Lassú léptekkel haladok a Kezdetek Városában. A mai nap nem volt különösebb problémám semmivel, de továbbra is ügyeltem mindenre. Ennek következményeként nem lepődtem meg az üzeneten, ami most érkezett. Megnyitottam és olvasni kezdek. Enheriel úgy döntött céggyűlést tart. Ezt fejben tartva tértem ma este nyugovóra. Reggel ugyanazzal a hangulattal ébredtem, mint este elaludtam. Az egyszerű közönnyel. Nyugodt tempóval indultam hát el céhépületünk vele, és végül meg is érkeztem. Odaléptem Thunderhez és kezet fogtam vele, Enheriel előtt pedig egy meghajlást engedek meg, majd helyet foglalok a számomra kijelölt helyre. Kis idő után végül megérkeznek sorra a cég többi tagja, és elkezdődött a ceremónia. Szépen sorjában mindenki bemutatkozott és utoljára sorra kerültem én is. Felállok a helyemről. Körbe nézek a megjelenteken. Hátam mögött összekulcsolt kezemmel, és érzéstelen arccal nagyon katonásnak tűnhetek, főleg, hogy vigyázva állok. Végül megszólalok.
- Üdvözlök mindenkit a körünkben hölgyek, és urak.  Jómagam Ryutoshi Kurasai vagyok, mint ahogy a kisasszony.. – biccentek Enheriel felé – már bemutatott. Én Lovag lennék, és képességem neve Kitörés. Lényegében az életstaton, az erő ponton és speciális képesség pontokon kívül minden mást felez, majd az elvett pontokat erőre rakja át. Annyi körig vagyok fenntartani ezt a módosítást, amennyi a speciális képességpontom, és amint ez lejárt annyit csökken a kitartásom, ahány körig használtam. Most szólok, hogy nem tűröm, ha a csapattársaimat bántalmazzák. Emiatt ha valaki ok nélkül rátok támad, szóljatok, és teszek róla, hogy megbánja az illető. Köszönöm a figyelmet.
Kis meghajlás után végül helyet foglalok, és ujjaimat keresztbetéve ülök, és figyelem a többieket, ám azért fél szemmel Enherielt nézem, mert gondolom fel fog szólni, mivel mindenki végzett.

Puff! Nyáááuu, betoppantam a koppanóan széttáruló ajtón keresztül, Reginával a kíséretemben. Igaz késve, de legalább több szem többet láthat belőlem, és felmérhetnek a leglelkesebb rajongóim, akik áhított szeretettel tekintenek a bájos külsőmre és humoromra, na meg Reginára, aki ennyi ember közt nem beszél. Azt hiszem, Regina érdeme volt, hogy a céhhez kerültem, bizony! Itt ez a csajszi, Enikő, vagy ki a csuda '-chan, aki teljesen elolvadt tőle, és megkérdezte tőlem, nem akarok-e csatlakozni a White Rose-hoz. White! Fehér! Fehér Rózsa! Imádom a fehéret, és a rózsát is, mert a rózsa a szeretet és a szerelem jele! A csaj tetszik nekem, csak az a rohadt, vijjogó griffe idegesít! Az utóbbira alaposan fújkálo Regina mesélte, mit csinált ez a szemét dög a Pet Oviban. Szavakkal győzte le inkább, nem erőszakkal. Nyá, ha ő magasabb szintű lenne, most jól elkapná és megenné a madárrészét vacsorára... én nem utálom az állatokat, sőt, én szeretem őket és védem is meg minden, de amit csinált azzal a kislánnyal, az már felháborító! Vannak jó emberek, akiket nem szabadna anélkül megtámadni, hogy azt se tudja, mit akar az illető igazából! Más felől az emberek gonoszabbik részével azt csinálhat mindenki, aki akar. Ámde én is haragszom erre az agresszív csirkére. Aki Regina ellensége, az az enyém is! Nyo, bizony!
Megkaptam az üzenetet, és alig vártam az első gyűlést, de bizony-bizony alig vártam ám! Mások legszívesebben először akarnak a helyszínre érni, de én viszont utolsónak, hogy mindenki láthasson engem.
- Nyoooo! Gutten tag, drága barátaim, és szépséges leánytársaim! Megjött Snowcat! <3
Szóval itt voltunk, és beléptünk az ajtón a vadcicusommal. Férfias kecsességgel, lassú lépéssel mentünk végig az asztal mellett, és bájosan mosolyogtam a jelenlévő hölgyekre. Regina dorombolva üdvözölt mindenkit, de amikor leültem az Emáta-chan, vagy ki mellé, felborzolta a szőórét, lecsapta a füleit, sátánian dühös arcot vágott, és dühösen fújt a griffmadárra.
-Regina, legyél tekintettel a többiekre, csak nőiesen! - szóltam rá ejnye-bejnye kifejezéssel, mire Regina kecsesen kihúzta magát, de még mindig barátságtalanul bámulta a másik petet.
Na elkezdődött a ceremónia. Nagy ámulattal hallgattam a szintén állatidomár Sango bemutatkozóját, de a többieké, akik srácok voltak, nem érdekelt egyáltalán. Buta konkurencia, akik komoly, kemény, okostóniknak és a világ legtapasztaltabb, legerősebb ficsúrjainak hiszik magukat! Au tóbbi srác meg tényleg AZT hiszi, hogy majd ÉN, ÉN a legbájosabb és legsármosabb férfiú majd pont hozzá fog fordulni segítségért! Minek hisz minket? Hogy nem tudjuk magunkat megvédeni? Nyááá, a hajam felborzolódik az ilyenektől! Itt mindenki képes megvédeni magát, vagy a petjét, kivéve aki nem! Dugd fel magadnak a felvágós lovagi erkölcsödet, Mr Mindenkit Gyenge Én Meg Igazságosztó Terminátor úr!
Ráadásul ami nem tetszett, hogy mindenki elárulja oly szépen, mi az ők speckójuk! Igaz, Encis-chan akarja ezt tudni, de aztán meg áruljátok már el az egész világnak a magánéleteteket is!
Mikor én következtem, Colgate cicamosollyal felegyenesedtem, megigazítottam a ruhám, köhintettem egyet, és méltóságteljes, mindenkihez eljutó kedves hangnemmel beszélni kezdtem.
- Nyo! Gutten tag, mindenkit üdvözlök szerénységemmel! Kisasszonyoknak külön kézcsók! - Itt kedves dorombolással kacsintottam a lányok felé. - Az én becses nicknevem Snowcat, és úgy látom, Enna-chanon kívül én vagyok az egyetlen külföldi, de német-svájci. Ő pedig az eddigi egyetlen legjobb barátnőm, a tiszteletbeli kislányom, Regina, a hópárduc-mintás vadmacskám. Macskamániás vagyok, de igazi állatszerető... bár ez meglátszik példamutató, mégis bohókás külsőmön. - Megpendítem a macskafülemet. - De azért minden állatot szeretek a világon, de még az undorítóbbakat is, hiszen azok is érző állatok! Bár egy kivétel van, akire haragszom. - Itt a főnökasszony madárkájára céloztam, de nem úgy, hogy leessen mindenkinek, melyik állatra gondoltam. - Kicsit kényes vagyok az én személyes információimra, úgyhogy csak bizalmasabb szinten árulom el az igazi nevem, valamint képességemet, ha már mind jóbarátok leszünk, mert lehet, hogy ostoba vagyok, de annyira hülye nem, hogy idegeneknek meséljek el egy csomó mindent, mert még ellenséges fülekbe is eljut! Csak annyi, hogy én vagyok a Hó és a Jég Ura, az egyetlen úr mindenek felett, ami abba a kategóriába tartozik, bizony! És Regina meg a királylánya eme természeti al-elemeknek! Egyes szinten is, ha tudok, jól kifogok az ellenségeimen, mert nem erővel, hanem ésszel szokásom legyőzni mindenkit! Értitek? Ha barátra vágytok, vagy vigaszra, szeretnétek valami vidámsággal befényezni szürke napjaitokat, állok rendelkezésre! Igazából már be lettem szervezve egy tipikus vakmeghívással a céhbe, de most hogy elnézlek titeket, bájos gyönyörű hölgyek és pökhendi magának való hiú kantársadalom, kell közétek egy csinos, vidámabb férfiú, aki megszínesíti a céh minden egyes napját!
Körülnéztem egy hatásszünet erejéig, aztán azért mégis mutatóujjaimat összeérintgetve bevallom: - Meg szintén azért is, amiért Kiyukicsoda is. Szeretek együtt lógni Reginával, de unom már, hogy magunkra vagyunk utalva, és csóróként kell élnünk, és mások pénzéből élnünk. A botomat kivéve minden másom csupa kezdő bovli. Nyo, azért köszönöm a lelkes figyelmet, kedves hű hallgatóim!
Meghajolok, aztán leülök a fenekemre.

Mielőtt elkezdődött volna a bemutatkozás a többi tagtól, hirtelen koppant valami az ajtónál. Megérkezett egy késett tag, Snowcat. Jaj, annyira aranyos fiúcska!^^ Hát még a kiscicája is!^^ Csak az utóbbi pikkel Villámlásra, és jogosan, mert kiderült, hogy megtámadott ok nélkül egy kislányt, akinek a megölését aztán rám akarták kenni, de szerencsére nem sikerült. Viszont annyira dühös voltam Villámlásra, hogy két hétre bezártam a pajtába, és nem jöhetett ki onnan, bár ennit és innit azért kapott. Miközben büntetésben volt, meglátogatott egy Idomár, akinek egy éjfekete griffje volt, mégpedig, hogy megtanítson, hogyan fegyelmezzen meg Villámlást. Ugyanis tőle tudtam meg, hogy a Griffek bébi korban szelídek és aranyosak, de ahogyan nőnek, egyre agresszívabbak lesznek, így fegyelmezni kell már most, hogy később ne legyen katasztrófa. Az övé is ilyen volt, de mikor párszor mérgébe rácsapott a fejére egy legyezővel, szelíd bárányka lett belőle, ugyanis akaratlanul is megmutatta neki, hogy ki a főnök, mivel a griffek néha csapatosan élnek. Azóta van nálam egy legyező, amivel megcsapom a fejét, ha rosszul viselkedne. Most is dühösen vijjogott Reginára.
- Villámlás! – És a fejére is csaptam a legyezővel. Nem fáj neki, de hatásos módszer így is. A petem ezután elhallgatott, és nyugton maradt. A többiekhez fordultam, mivel mindenki láthatta:
- Elnézést, mostanság fegyelmeznem kell. Örülök, hogy bemutatkoztatok. Nos, hogy fair legyen, én is elmondom a képességeimet, mivel nekem is 2 van. Az első az, hogy velem szemben nem olyan agresszívak az állat mobok, a másik meg az, hogy bizonyos állatok nevére emelkedik az egyik statom, de egy másik ugyanannyival csökken. Most pedig szeretném ismertetni a Céh írott és íratlan szabályait a későbbi konfliktusok elkerülése végett. – Itt elővettem egy papírt, és felolvastam a Szabályokat.

(OFF: A Céh adatlapján találjátok meg!)

Majd folytattam az íratlanokkal:
- Pénzt, és tárgyat nyugodtan ki lehet venni a bankból, de nem élünk vissza vele, valamint vissza kell fizetni a pénzt, illetve ha egy tárgyra nincs már szükségetek, vissza kell azt is rakni a bankban! Mellesleg tervezek egy Trófeatermet, amibe a Boss tárgyakat vagy az Egyedi tárgyakat rakjuk bele, amit szereztünk. Nyugodtan elvihetitek onnan használatra azt, ami a ti tulajdonotokat képezi, vagy aminek használatát engedi a tulajdonosa, de ha már nem kell, vissza kell rakni a trófeaterembe, és nem odaadni olyannak, aki nem a céh tagja! Van valami kérdésetek esetleg?

Regina továbbra is viszonyozta a csirkemadár vijjogását dühös fújással, de Enna-chan jól elintézte a hálátlan fajzatot egy legyezővel. Én meg azzal hallgattattam el Reginát, hogy megfogtam a grabancánál fogva, és magam elé emeltem. Nyo, elég szigorú szemekkel néztem rá, mint kellett, kérem szépen.
- Regina, utoljára mondom neked, és ha többször se mondtam volna, akkor egyszer sem. Ha még egyszer rosszalkodsz, esküszöm, hogy megeszem a kedvenc kajádat, és már csak a tegnapi moslékot eheted.
Azzal ellenkezést nem tűrően az ölembe gyömöszöltem. A petem egy darabig tiltakozott, és úgy tűnt, megszólal méltatlankodásába, de végül feladta, és duzzogva ölbe tette a mancsait. Most már odafigyelhettem a céhesfő-kisasszonyra, aki azt mondta, hogy egy trófeateremben lesznek kitéve a bossos cuccok, amik csak engedéllyel használhatunk, és kötelességünk visszatenni majd oda, hogy mások is használják.
- Nyaaa... szerintem ez hosszú távon nem a legjobb ötlet, én inkább anyagi nyereséget látnám ezekben... de hát mondom én, aki ezidáig olyan csóró volt és csövezett amióta feléledt hibernációjából, nyo! De ha szerinted ez jó ötlet, akkor legyen a főnökkisasszony akarata! De ugye nem baj, hogy az a háromszáz arany, amit az imént vettem ki, egy jó ideig még nem kerül vissza? Csak százharminc maradt nálam.
Szomorúan kihúztam a zsebeimet, megmutatva az ürességet, amiből egy kis molylepke kirepült. A megmaradt aranyamat máshol tartom.
Két kantárs máris csevegni kezdtek egymással, midőn az egyik kérte a másikat, hogy segítsen a felkészülésben. Csak néztem, mint Rozi a moziban, mikor a megkért is magyarázott arról, hogy ő se tud szinte semmit.
- Szégyelld össze és vissza magad, hogy inkább elmenekülsz attól, ami segít túlélned! Én csak egy kettes szintű kis hülye vagyok, mégis ügyesebb vagyok nálad! Nem az erő győz le mindenkit, hanem az ész, nyo! És szerintem is akik meg elvárják, hogy mások menjenek hozzá árulkodni, hogy majd ő védő apuci módjára elintézze az illetőt, az csak felvág azzal, hogy milyen erős és nagymenő! Mindenki magát védje meg! - Az utóbbiban a K*RÓsaira értettem.
Lehet, hogy nagy hülyeséget mondtam, és lehet, hogy ezek a srácok gyűlölni fognak engem, de nem érdekel, én csak elmondtam a véleményem.

Igyekeztem megjegyezni a neveket, mert pocsék névmemóriával rendelkezem:
Enheriel, Zakuro, na az ő nevét már nem kell gyakorolnom, aztán Sango, Thunder, Kiyo, Ryu, és Snowcat. Szóval, Enheriel mellett, Thunder és Ryu a céh vezetői. Jó lesz észben tartani. Nyugodtan végig hallgatom a többiek beszámolóit, lassan megint az álommal viaskodom, tiszteletlenség vagy sem, olyan szép nagy kövér ásításokat kell elnyomnom, mintha már két napja nem aludtam volna. Pedig csak túl békés és unalmas volt a céhtalálkozó.
Ennek örömére előhalásztam az inventorymból egy energia italt, vmi nagy A betű volt rajta, gondolom Aincrad akart lenni, meg mentás rágót is a másik sarkából, amit aztán be is kaptam, és tök lazán elkezdtem rajta rágódni, az energia ital fémdobozán a nyitót pedig rutinos mozdulattal téptem le, majd a fejemet hátradöntve borítottam magamba a lötty felét. Elégedett vigyorral adtam hangot elégedettségemnek:
- Ááááh, ezzz jóól esetttt! - majd a kézfejemmel áttöröltem a képemet, nehogy egy csepp is idegesíthessen a szájam szélén.
Aztán Enheriel újra átvette a szót, elregélte a képességét és még a szabályzatot is felolvasta. Igazán kedves gesztus volt tőle az utóbbi.
Majd Thunder emelkedett fel ültéből újra, s némi meglepetésemre hozzám intézte szavait. Önmagát alábecsülve, szerényen fogalmazott, de egyúttal fel is ajánlotta a segítségét, ami nagyon jól esett, elvégre ő, ha minden igaz itt már veteránnak számít, és mindig jól jön egy veterán játékos támogatása!
Snowcat közbevágására, csak rosszallóan húztam fel a szemöldököm, de nem szóltam rá semmit se.
- Köszönöm, amint pár szinttel magasabb leszek és élni fogok a lehetőséggel, minden bizonnyal. Köszönöm a segítséget, a kardom, ha minden igaz, tőled került a bankba, megtiszteltetés, hogy használhatom!
- Illetve, aki még nem tudná, berendezkedtem a lakótorony egyik tágas szobájába, mindenkit szívesen várok egy kis csevejre, vagy jakuzzizásra, bármikor. Csak kopognotok kell!

//úgy gondoltam, hogy elég lesz minimum 100 szó ide//

Nem akartam elhinni azt, amit Shukaku-tól kaptam üzenet formájában. Anatole Saito meghalt. Alig ismertem, csupán frontról, viszont annyit tudtam róla, hogy nagyon erős volt. Tudtam azonnal, hogy valaki megölhette, mégpedig olyan, aki vagy erősebb volt nála, vagy ravaszabb. De miért? Kinek állt szándékában megölni? Félteni kezdtem a céhtársaimat, s azonnal küldtem mindenkinek egy üzenetet, hogy azonnal jöjjenek a céhház Csarnoki termébe, sürgős. Amíg vártam, idegesen ültem a helyemen, próbáltam nem Anatole halálának körülményeit elképzelni. Snowcat próbált nyugtatni, akárcsak Villámlás, ami nagy nehezen ugyan, de sikerült nekik. De nem tudom, hogy mondjam el a hírt nekik, s hogy mitől kell nekik is tartani...

Egy villogó üzenetikon csalta el a figyelmemet. Nem tettem semmi fontosat mostanság, így nem zavart meg semmi fontosban. Most is csak a kastély erkélyén ültem a távolba meredve. Régen volt már, hogy szükség volt volna rám, így nem erőltettem túl magam. Most azonban úgy tűnik, valaki hiányol. Mikor elolvastam a levelet, némán bezárom, és miután feltápászkodok, elindulok lefelé a lépcsőzeten, végül, ahogy beérek, a Csarnokba körülnézek. Csak páran érkeztünk eddig meg, de azért meghajolok.
- Hölgyeim.. úrfi.. – biccentek feléjük, hogy aztán helyet foglaljak én is a helyemen, majd kezemet az állam alatt összekulcsolva megtámasztom magamat, és behunyt szemmel várom, hogy a többi céhtag is emgérkezzen.