[Event] Konferencia

Kyubei megmoccant, amint értelmezte a hallottakat. Én megijedtem már csak azért is mert féltem hogy leesik, de ekkor tudatosult csak bennem hogy mindeddig csak színlelte az alvást… de a nyáladzást az persze nem… >< Megszeppenve, ugyanakkor megörülve, veszem le a nyakamból a kis petet. És teszem az ölembe, aki rögtön magához térve vette fel a szót.
- Köszönöm, méltányolom a hozzáállásukat! - *faceplam* Legszívesebben az asztal alá bújtam volna, ilyen hangnembe… és még Ő méltányolja…>< Kezdek félni hogy ennek rossz vége lesz.
Vöröslő arcal pillantok a pasasra, és biccentek neki én is megköszönés képen, miközben lehuppantam a székre. Az emberek mondtak sok okosságot és butaságot, olyan butaságot amiről még én is tudom hogy butaság…de nah. Azt hiszem senkinek nem volt elég ideje hogy ténylegesen átgondolja a dolgokat és úgy jöjjön ide. Még el sem kezdődött szinte de már zúgott a fejem a sok vitától és véleménytől. Egy papíra jegyzeteltem címszavakat remélve hogy majd eszembe jut mit is akartam ezekkel kapcsolatban.
Amikor Danee véleményezte a ninja lány reakcióját és ezt is választ kapott rejtve felkuncogtam, Kyubei csak forgatta a szemét. Helyezdekett az ölemben, nem érezte egészen jól magát, kereste a helyét, azt hiszem ideges lehetett picit. Majd amikor a pirosok kizárásáról kezdett el beszélni akkor gondolkodás nélkül tudtam hogy az rossz dolog. Nem kell ilyesféle határt szabni, hisz ha falakat állítunk, kiközösítünk az negatív választ fog kapni… amire ninc szükségünk.

- Ömm, akkor felszólalok én is. Az én véleményem, Danee ötletéről az hogy ha kiközösítjük a pirosokat akkor az negatív választ fog szülni, amire azt hiszem nincs szükségünk… Chan válaszával egyet értek, mivel nem mindenki szándékos gyilkosságból lesz piros. – Majd Anatra pillantottam, aki elég sokmindent mondott így kellett némi idő mire összegyűlytöm öket és kiválogatom mihez is akartam kommentet fűzni.
- Öhhm, Azat véleménye sem jó… akarom mondani rossz.. – Bele zavarodtam kissé.
- De a börtön kristályok csak akkor működnek ha piros indikátoros élete pirosban van, plusz ha valaki még nem piros de ölni akar akkor is hasztalan… - Magyarázom, végig úgy mintha a fiút akarnám meggyőzni. Majd amikor a felszerelés témát felhozza csak elmosolyodok… persze… rögtön az üzlet…y< Amikor Ayani kifejtette amit mondott elkerekedett a szemem…>< Igaza van, okosat ondott és nem tűnt fel ez nem csak nekem de az eddig felszólalkonon kívül senkinek sem.

Majd új téma került napvilágra. Meglepődtem hisz nem ismerem Enherielt, és nem vájtam bele magam ebbe a témába eléggé ahoz hogy konkrét véleményt tudjak alkotni. Volt vele pozitív és negatív gondolatom is…

- Öhhm.. – Köszörültem meg a torkom.
- Az amit te felhoztál itt nekünk Eneriel, nagyon nagyszrű kérdés. Nem csak azért mert tényleg eléggé elvogult téma ez, de talán erre is találhatnánk megfelelő megoldást.
Amit azért gondolok pozitívnak, elvégre az embereket rabul tudja ejteni a sötétség, kétségbeesés és bizonytalanság… a halál és a megváltás utánni sóvárgás, a belefáradtság… ugyanakkor mindez csupán egy állapot! És ezekből van kiút, vissza is lehet bele esni, de mindig van valamiféle kiút, és az nem a halál nem az öngyilkosság! Viszont ha ezt meg tudnánk akadályozni akkor lehet… több lenne a piros indikátorosok száma… hisz azok akik ilyen állapotba kerülnek veszélyesek magukra, és talán másokra is… mármint nem úgy értem… de például tegyük fel hogy valaki úgy kerül be hogy kint nincs aki vagy épp ami várja, és idebent szerez egy családot, akár egy céhen belül… de azt a családot is elveszíti, vagy épp a számára legfontosabb tagot… lehet hogy megkér valakit hogy ölje meg mert már nem bírja… nehéz téma ez… és azok a verziók amit Chan mondot… is félő hogy fel-fel fognak bukkanni… -
Majd az a fura kisvakarcsra pillantottam, Ryuu. Magam sem értem miért, meglepődtem hogy egy ilyen korrekt és komoly véleményben rá tudott világítani a dolgok ezen pontjára. Pár pillanatig, meregnek a fiún majd folytatom.
- És Ryunak is igaza van! – Ennyi ehez nem tudtam mit mondani, bár a felagma előadásmódja nem nyerte el a tetszésem de a mondandójának a lényege az bizony igen. Már kapott leoltást, így nekem nem kellett sőt ahogy néztem eléggé szorítkozni kell az ilyenektől, pedig elmondtam volna neki hogy miért is vagyunk itt és miért nem máshol. Így eddig még nem tette meg seni sem nyíltan de kimondom.
- Ezt a javaslatot ellenzem! Bocsánat Enhi márha hívhatlak így. Tényleg nagyszerű feltétel volt ez a részedről… de igazság szerint… mindez csak még több haragot kelltene az emberekben, méginkább kalitkába zárt madaraknak érezzék magukat… és ez még több rossz dolgot szűlne… Judy, nagyszerű dolog a céhed. Szükség van az ilyenekre! Főleg hogy a kezdetben kialakult céhek vagy telítve vannak, vagy erősen megválogatják a tagokat, és főként frontra törő embereket veszik be…- majd rájöttem hogy talán butaság volt mindezt kimondani így nyiltan… biztos most meg fognak rám haragudni… de.. nem tudom..
- Fejlődsz! – Hallottam Kyubei elismerő szavát. Amin megdöbbentem még sosem dícsért meg. És most egy ilyen dologért tenné?! Nem értem ezt a jómadarat…>< Elbizonytalanodva folytattam tovább a lapra pillantva kik is vannak még hátra.
- A kék hajú sráccal is egyet értek… végüls ebből születet meg az én véleményem egy része is… - Tekintettem Atoru-ra akinek ugyan nem ismertem a nevét és most jutott csak eszembe hogy rá is tdok ókuszálni…Majd Kinre pillantottam. Ő is az én véleményemen osztozott, vagy én az övén? Nem tudni melyikőnké született meg hamarabb bár tény hogy előttem szólalt fel.
- Öhhm… Osztom a véleményed, és csupán annyit fűznék hozzá hogy akkor sem állapot hogy KA egy olyan játékott készítsen nekünk ami pszichésen teszi tönkre az embert, és inkább meghal majd kijut és juhuuu élek! >< Ilyen nincs… nekem erről az a véleményem hogy ha valaki eljut odáig hogy ennyire kockáztassa az életét az már.. az már nem él igazán… és lehet nem is fog… elvégre egyszer már elhatározta az ember hogy meghal, kész ennyi… nem? – Pillantottam a jelenlévőkre, egyfajta választ várva bár tudtam hogy úgyem fogok… Majd Ayanira pillantottam. Nyeltem egyet… nem is gondoltam hogy ilyen szörnyű dolgokon ment keresztül… nem tudtam mit mondjak… elképzelni nem tudhattam mit is érezhet igazán. Sajnáltam… szántam.. leginkább együttérezni szerettem volna vele, hisz tudom a sajnálás és a szánás… nem használ csak árt! Elkaptam a szemem., nagy levegő és elkezdtem.. nem tudtam megszólalni…
- Nem is tudom… yossh! Rendben! – Határoztam el magam.
- Ilyen téren Ayani esetét is vehetjük példának, elvégre azért is hozta fel gondolom. – Bizonytalnanul rámosolygok a mellettem ülő lányra.
- Ha ő azt mondja hogy jó ötlet lehet az ikon, akkor támogatom! – Próbáltam teljesen tárgyilagos lenni, hisz itt most nincs helye az érzelmeknek.
- Köszönöm! – És lehuppantam vissza székemre… rápillantottam a lányra, de csak lopba, majd szélesre húztam a szám, és elő vettem az asztal belső polcán egyfajta fiókján tárolt sütit. És megkínáltam vele. Majd mindezt lopva hogy mások ne nagyon vegyék érsze, súgva oda szólok neki miközben nyújtom a kisújam:
- Legyünk nővérek! – Mosolyodtam el. Komolyan gondoltam. Teljesen komolyan. Tudtam hogy Yuichival együtt van, egy picit féltettem őt, mármint nem tudtam hova tegyem, főleg hogy nem is ismertem Ayanit… de elnézve rendes lány. És szívesen látnám az én kis családfámban.

Mondanám, hogy velős védőbeszéddel készültem Ryuu érveinek alátámasztására, de ugyan már, ki a fene lenne akkora barom, hogy így vágná maga alatt a fát? Eszem ágában sem volt bármit is hozzátenni a kialakult „vitához”. Hívhatjuk egyáltalán vitának? Becézzük mondjuk… Nem is tudom. A fröcsögés talán túl erős kifejezés. És a szinonima szótáram jelen pillanatban nem is dobott fel több találatot a fejemben, így mégis, maradjunk csak annál, hogy fröcsögés. Igen, ez jó lesz – bólintottam elégedetten magamban.
Be kell vallanom: hazudtam. Nem egészen igaz az, hogy nem akartam semmit mondani a nagyérdeműnek a témával kapcsolatban. A személyes részét most hagyjuk is – hiszen magam is egyébként női karakter bőrébe bújva flangálnék, minél minimálisabb minikben. Éljen az alliteráció csodás irodalmi eszköze! Viszont ha már egyszer KA ellehetetlenítette a nemváltás egyezményes intézményét, akkor vessünk fátylat a múltra, és…
– Egyetértek Anattal! Kár több szót pocsékolni a témára, komoly időbeosztással élő céhvezérek is ülnek közöttünk. Ne raboljuk egymás és a saját időnket. Lépjünk tovább, ha van erre mód! – Egy köszönöm még igazán odaférhetett volna a végére, de túlságosan felpaprikázott állapotban voltam ahhoz, hogy ilyesmikre energiát fecséreljek. Sok megrovás lett már kiosztva, igazán nem osztott, ha sárga lapot kapok én is. Persze kívánta a halál, hogy strófa legyen a neve mellett – félve pislantottam a ninjalány irányába –, de ami elhangzott, azt már nem lehetett visszaszívni. Ilyen alapon pedig nincs visszaút.
Finoman közelebb hajoltam Ryuuhoz, ajkam majdnem a füléhez ért, ha partner volt a sugdolózásban. Egyetlen szót mondtam, de olyan halkan, hogy meleg leheletem cirógassa a fülét.
– Barom… – A szemébe néztem, önmagammal kapcsolatban teljes elégedettséggel bólintottam hozzá, mintegy megerősítésképpen, majd kényelmesen visszadőltem a székembe.

Az, hogy ezek a változások mekkorák is, ne feszegessük. Szerintem szó sincs arról, hogy túl nagy változást ajánlanék. A dolog… Egyszerű. Hány éve vagyunk itt? Lassan kettő is lesz. És hányadik szint főboss-sza van éppen terítéken? A húszast sem értük még el. Egy dologban biztos vagyok: minden csak egyre nehezebb és nehezebb lesz. Nem fogunk gyorsan haladni. Gyakran ráununk majd erre a játékra. És az nem vicces, hiszen jelen pillanatban ez az életünk. Ott van… Enheriel, igaz? Enhi felvetése. Szabad, igaz? Enhi, rendben. Enhi felvetése. Mit látunk abból, ha valaki „kilép” a játékból? Hogy meghalt. Számunkra. Nem tudunk többé kapcsolatba lépni vele, nem érjük el, nem reagál. Számunkra halott. Pedig mi ez? Egy játék! Ilyen szinten élünk mi már itt. A külvilág? Ahol az igazi testünk van? Azt sem tudjuk, hogy nem szarkofágokban fekszünk-e otthon. Rokonaink élnek-e még? Nincs háború? Egyáltalán: élünk mi még? Vagy rég levették rólunk a sisakot, és nincs is hova visszatérnünk?
Ha ez show? Játék a túlélésért. A hozzánk tartozók fizethetnek azért, hogy lássák, hol tartunk, életben vagyunk-e még. Szurkolhatnak nekünk. Vásárolhatnak szerencserátát nekünk! Kinek nem múlott már pillanatokon az utolsó néhány életpontja? Mi van, ha ez olyan dolog volt, amit megvettek nekünk? Mi van, ha kint alkudnak ránk? Ki éli meg a holnapot? Ki viszi be az utolsó találatot a következő bosson? Ugyan már… Ne mondjátok, hogy nem gondoltatok ilyesmire!
De már két éve vagyunk itt. A húszas szinten sem. És ha egyre nehezebb lesz, akkor még ötször ennyi időre minimum szükségünk lesz. Tíz év. Ez a legkevesebb. Érdekelni fog bárkit ez a show még tíz évig? Nem mondanak le rólunk a rokonaink? Ugyan már, benned élne a remény tíz évig, hogy a gyereked talán kijut egy játékból? Most komolyan, addigra már a testvéreid gyerekeivel fognak babázni. És nem téged pelenkáznak át ezredszer is. Tíz év múlva már nem is vár minket test kint. Csak egy halom sorvadt izom és csont. Tíz év múlva már mi sem akarunk kijutni! Felejtsék el!
A javaslatom… Igen egyszerű. Szintugrások. Több exp. Gyorsabb fejlődés. Rohamosabb léptek.

Ennyit akartam. Köszönöm!

Sok dolog történt hirtelen. A kisfiú valami értelmetlen ötletett hozott fel, ami az igazat megvallva megmosolyogtatott. Látszik kis tini korát éli, míg Danee le is csapott a dolgora. *Faceplam* Valahogy éreztem hogy ez lesz, nem is tudom honnan. Nos a lényeg hogy gyorsan átugrottuk a témát, bár ha még felvetésre kerül biztos válaszolok a sráckának márcsak a lányok nevében is. A következő felvetést feltevő Kin volt, az ötlete feletébb elgondolkodtatott, és bár én is rávágtam volna rögtön az igent, valami nem hagyott nyugodni. Míg tisztáztam magamban a dolgokat addig sorra érkeztek az igen válaszok, egyedül Chan válaszára kaptam fel a fejem. Bevallom nem ismerem a lányt, az egyik küldiben Kyubei megríggatta és még majdnem én lettem ÁK vacsorája, bár előtte az allstar eventen egész aranyosnak tűnt, most is hozta a formáját. Rápillantottam a lányra, de még nem szólaltam meg. Danee válasza hogy szívesen viszont látna itt minket is meglepett, hisz ebből egy erős talánnal merek következtetni hogy hasonló helyzetben lehet mint Chan. Majd mire felkeltem volna, addigra a kék hajú srác beelőzött. Kyubei kellemetlen ficánkolt, mikor megmoccantam, de amint érezte hogy felállok hogy felszólaljak, felpattant az asztalra és onnan kémlelte tovább az eseményeket.
- Bevallom elsőnek én is igennel szavaztam volna, de felvetült bennem egy gondolat… mármnt… hogy ha gyorsabban fejlődünk akkor hamarabb kinőjük a cuccainkat, amiket azért annyira gyorsan nem tudunk pótolni… szóval egy idő után gyengébbek lennénk mint ha az itemekkel együtt fejlődünk nem? Vagyis ez inkább kérdés, mintsem felvetés, olynokat kérdezek akik jártasabbak ennél. Hisz azt értem hogy több expet kapnánk a küzdőterek és küldetések után… de egy küldetés mindig lassabban zajlik le mint egy harc… szóval így nézve is vegyük át a dolgot. De ha nincs igazam vagy tévednék, akkor természetesen igen-el voksolok… és még valami. – Itt Chanra pillantottam.
- Ha kijutunk és van lehetőség, természetesen én is visszajárnék, hisz ahogy Kin is mondta, már itt éljük az életünket szinte… bár én inkáb… inkább valami hosszú nyaralásnak fogom fel, mintsem börtönnek, hisz így könnyebb számomra… de akivel itt jóban vagyok, természetesen kint is szívesen látnám, szívesen elmennék vele egy manga-caffe-ba, vagy vidámparkba vagy bárhova… - Felelem az itt lévőknek, de főként Can-nak és Ayaninak… legalábbis rájuk pillantottam.
- Hisz az itt történtek, akárhogy is nézzük összeköt minket, mindannyiunkat. – Tekintek körbe mindenkin.
- Azt hiszem ennyi..volt. – Majd leültem, miközben Kyubei egy nagyot ásítva lépdelt vissza az ölembe.