[Event] Konferencia

Efféle heves és erőszakos reakciót nem vártam egy ilyen pöttöm kislánytól, ezek szerint az állásajánlatom kevéssé érdekli. De sebaj, szaladgál még elég kedvesnek és aranyosnak látszó kislány ezen a szerveren, úgy hiszem. Csak ő lesz kevesebb tőle, hogy végig se hallgat, pedig én igazán igyekeztem visszafogni magam és úriember módjára beszélgetést kezdeményezni.

- Szia Ayani! - mosolyogtam a kedves ismerősre - köszi a gyógyítást! Igen, sajnos úgy tűnik nem. Nem tudja mitől fosztja meg magát. De engem már nem is érdekel...

Odabent aztán nem kellett sokat várnunk egy-kettőre megkezdődött a konferencia. Miközben ment a kabaré, én szorgosan jegyzeteltem, néha egy-egy halvány mosollyal a szám szélén, vagy a homlokomba ugró szemöldökkel kísértem a beszélgetést, bár leginkább a jegyzetem fölé görnyedtem végig

- Én! - szólaltam fel hangosa, a kezemet a magasba emelve, amiben még mindig ott volt a tollam. Majd amikor láttam, hogy nincs más jelentkező éppen, feltornásztam magam a székről
- Sokan már ismerhettek, még ha a többség nem is kedvel, de talán nem kell bemutatkoznom, akikkel azonban mégsem találkoztam volna eddig: Danee vagyok. És csak ideiglenes, megbízott képviselője a céhnek
Majd a pápaszemes szervező felé fordultam:
- Mindenek előtt szeretném kérni a szervezőt, hogy a szabályokat tartassa be saját berken belül is. A vendégek bántalmazása semmilyen protokollban nem szerepel - vetettem egy pillantást a verekedős pöttömre
- Ami pedig a javaslatot illeti, én egészen másként közelíteném meg a dolgot: Én azt mondom, legyen a városőrök dolga a vörös indikátorosok távol tartása! Intézzenek el bárkit, aki gyilkosságra vetemedett, ne engedjük őket a soraink közé, zárjuk ki őket a városokból! Ez azt hiszem kellő büntetés lenne számukra a játék hátralevő részére. Azon céhek pedig, akik pártfogolják, befogadják őket, oldják meg maguk ezen tagjaik védelmét és az ellátását. Ennyi lenne, köszönöm a figyelmet! - telepedtem vissza, a jegyzetem társaságába

Csak ültem, és figyeltem a többieket. Azonban a figyelmem közben azért néha oda-oda pillantgattam az előttem heverő papírra, amin kusza gondolatok voltak. A nagyját már kibogozni se tudtam. De azért nagyjából vegyük ki a lényeget. Tehát, Judy-nak az az ötlete, hogy legyen szintlimites a harcrendszer. Erre kellene írni az előnyöket és hátrányokat. Előny lehet például az, hogyha valaki gyengébb, és egy nagyobb szintű letámadja. Azonban az is megeshet – ahogyan többen említették –, hogy egyenlő szinten, de több ellenféllel kell szembeszállnia. Ugyebár erre van a Hazatérés Kristály. Aztán előny az, hogy így kevesebb halál lesz, de ez végül is összefügg az előzővel. Akkor lássuk csak… Gondolkodtam, és közben végignéztem a társaságon. A legtöbb embert már ismertem, amin bizony el is csodálkoztam. Nem mintha nem járnék olyan sűrűn tömött helyekre, de legtöbbjükkel személyesen is találkoztam már. Talán elkezdtem haladni a szocializálódás útján? Ki tudja… Az viszont biztos, hogy így könnyebben fog menni a felszólalás, és állásfoglalás. Visszanézek a jegyzeteimre. Választanom kell… Lehet, hogy Judy a céhvezérem volt, és ezért az ő pártját kéne fognom, azonban most nem szubjektíven, hanem objektíven kell hozzáállnom a dolgokhoz. És hogyha úgy nézem, akkor bizony Anatole-nak és a vele egyetértőknek van igaza. Egy csekélyke szintkülönbség nem okoz problémát, hiszen könnyen lehet fejlődni. Aki profi, az egy-kettő küldetéssel megcsinálhat egy egész szintet is. Akkor pedig bye-bye szintkülönbség és hello újabb halott karakter. Ez pedig nem jó. Akkor meg is van a döntésem. Felemeltem a kezem, majd szót kértem és felálltam.
- Üdv mindenki, Atoru vagyok. –mutatkoztam be. – Szerintem Judy ötlete nem rossz, a játékosokat meg kell védeni, azonban nem hinném, hogy a szintlimit a legmegfelelőbb megoldás. – Kicsi szünetet tartottam és folytattam. – Szerintem Anatole- nak és a többieknek igaza van, egy kicsi szintkülönbség nem riasztja el a játékosokat. De talán majd máshogy, egy másik felszólaló hoz egy reálisabb ötletet. A vörös indikátor rejtelmeibe pedig nem mennék bele, hiszen tény, hogy van olyan vörös, aki véletlenül ölt, de olyan zöld is van, aki szántszándékkal, csak legálisan. Meg persze vannak a sárgák is, de ők már megint más történet. – itt éppen csak egy lélegzetnyi szünetet tartottam, és folytattam. – Visszatérve a tárgyra, szerintem Judy ötlete nem rossz, de nem is elég jó ahhoz, hogy elfogadjuk, tehát ellenzem. – mondtam, és visszaültem a helyemre.

Szépen lassan mindenki helyet foglalt. Ahogy terveztem Ato mellé ültem le, ám kellemesen érintett, hogy RenAi mellém ült. Kedveltem a lányt, hisz kedves, barátságos, és amikor látom általában mindig a dolgók jó oldalát nézi. Végül megkezdődött a konferencia hivatalosan is. Szépen lassan nekiálltak az emberek az érvelésnek, hogy miért jó, vagy miért rossz Judy döntése. Majd mikor feleszméltem, már csak én maradtam hátra. Megköszörültem a torkomat és felálltam. Ránéztem Judyra, majd felidéztem a szavait. Majd megpróbálok határozottan felszólalni.
- Nos. A nevem Kusumi Ayani aki még nem ismerne, de szerintem már mindenkivel találkoztam futólag. Judy ötlete szerintem nagyon jó… lenne, ha kicsit pontosabban megfogalmaztad volna. Ne haragudj meg Judy nem sértésnek szántam, így is van értelme az ötletednek, viszont így van benne egy nagy baki, azokat leszámítva amiket mondtak. Ami az, hogy te azt mondtad, hogy a 3 szinttel nagyobb ne támadhassa meg a kisebbet. Azonban. Bár logikusnak tűnik az elgondolásod, de mi van ha Kayaba szó szerint nézi majd a kérést, és a 3 szinttel nagyobbak képtelenek megsebezni a kisebbeket. Ez viszont azt jelentené, hogy a kisebb szintű védett részen kívül sérülés veszélye nélkül akár meg is ölheti a nagyobbat a felszereléséért. Én úgy fogalmaznám meg a kérvényt, hogy: A Nagyobb szintű játékos ne támadhassa meg a kisebb játékost, míg a kisebb személy meg nem támadja. Nos, ezen kívül van még egy lehetőség amúgy a gyilkosoknak. A PK-k még mindig kiskapuként szolgálnának a pirosaknak. Aki nem tudja még a PK az olyan fajta gyilkosság, amikor az alvó játékosnak a kézmozgatásával az ellenség lehívja a pihenő menüjét, és párbajfelkérést küld magának, majd lenulázza, amint elkezdődött a harc. Szerintem, ha ezeket ki lehet küszöbölni, én elgondolkoznék a támogatásán, de sajnos, míg ezek nincsenek kiküszöbölve, addig sajnos nem fogom támogatni sajnálom. – mondom, majd visszaülök.

-Köszönöm szépen. Mint bizonyára sejthették, az egész beszélgetést rögzítjük, így mindent eljuttathatunk Kayaba Akihikohoz. Most a következő felszólaló fejtheti ki a javaslatát, amely egy védőfalról és az öngyilkosság lehetőségének eltörléséről fog szólni. Enheriel kisasszony, kérem kezdjen bele.

Határidő: Június 11.

Gondoltam, hogy Ayani nem fogja támogatni. Hiszen minden segítséget támadásnak vesz. Láttam, hogy Judy beszélt vele valamiről, erre azzal fenyegette meg, hogy ha Mogorva megint beleszól az életébe, megbánja. Szégyen ez a lány, komolyan. A legtöbben is ellenezték, Kincaid meg is jegyezte, hogy Ryuu-nak igaza van, hogy nem ezért vagyunk itt. Akkor miért, hogy netalán azt javasoljuk KA-nak, hogy ne lehessen végigvinni a játékot? Kincaid is megutáltatta magát velem. Ő is csak egy éretlen, öntelt kis taknyos, mint a haverja, akivel kezet is csókolhat. Hirtelen azt hallottam, hogy én jövök a javaslatommal. Hogy őszinte legyek, azzal kicsit késtem, de így is elfogadták. Fel is álltam, és összeszedtem a gondolatokat.
- Köszönöm. Szóval, akadtak az elején olyan játékosok, akik öngyilkosságot követtek el, s vannak, akik most is leugranak Aincrad széléről, mert meg vannak győződve arról, hogy úgy kijutnak, holott valójában ugyanúgy meghalnak, mint ha megölte volna őket egy mob vagy egy másik játékos. Ezért arra gondoltam, hogy lehetne Aincrad körül egy védőfal, ami megakadályozná a leugrást, s ezáltal a játékosok csökkentését, illetve törölném az öngyilkosság többi esetleges lehetőségét is, hiszen az nem megoldás, hogy megöljük magunkat abban a hitben, hogy így kijutunk, s mellesleg az élet nem olyan, hogy ha eldobunk, kapunk helyette egy újat. Lehet akadnak, akik ellenzik ezt, de azok gondoljanak arra, hogy mi van, ha egy közeli barátjuk már régóta azt tervezi, hogy leugrik, vagy másmilyen módon öli meg magát, mert úgy érzi, hogy nincs értelme az életének, és inkább eldobja ahelyett, hogy a barátai oldalán egyáltalán megpróbálná azt, hogy végigviszi a játékot, és élve jut ki innen, a családjához és a barátaihoz.

Bár Judy javaslatának végül nem tudtam követni mi lett az eredménye, és az hogy a "házigazda" a legkevésbé se kívánt nyájas vendéglátónak bizonyulni, valljuk be, nem kevéssé volt sértő. Viszont Enheriel felszólalásában végre volt valami megfoghatóbb, eredményekkel kecsegtető megoldás
- Én támogatom az ötletet - emelkedtem fel beszédhez
- Közel sem oldja meg az öngyilkosságot választók problémáját, de szűkíti a saját életük kioltására irányuló kísérletek skáláját - tettem le a jegyzetemet, meg a tollat is az asztalra
- Ahogy az előttem felszólaló is említette, az öngyilkosok megtalálják a módját, ha mindenáron ilyen módszerrel akarnak távozni a játékból. Ha minden lehetőségüket el is vennénk, akkor is bőven elég lenne nekik kisétálni a szörnyek közé, és megvárni míg elfogy az életcsíkjuk
Jelentőségteljesen pillantottam körbe, hogy ez mindenkiben tudatosuljon.
- Ugyanakkor a könnyű halál eszközeinek jó ha határt szabunk. Ezek az emberek, akik velünk játszanak, alapvetően nem öngyilkos jellemek, különben nem logoltak volna be a játékba. Így elég csak egy kissé megnehezíteni a dolgukat, ha ilyen tettre akarnak vetemedni, és azzal időt nyerhetünk nekik. Hogy visszakozzanak, hogy átgondolják, hogy segítségre leljenek
Megint csak szünetet tartottam
- A hangsúly a segítségen van. Az eszközök ellehetetlenítése csak késleltetésnek jó, a megoldást a közösségnek kell megadnia. Enheriel javaslatát kiegészíteném azzal, hogy hívjunk életre egy segélyszervezetet, amelynek tagjai vállalják az elkeseredettek lelki gondozását, és a közösségekbe való visszavezetését! Természetesen erre csak valamilyen kvalifikációval lehetne bejutni, hogy elkerüljük a szélhámosok és gyilkosok beépülését a segítségnyújtók közé!
Bár a korábbi felszólalásom semmilyen figyelmet nem vívott ki, azért mégiscsak meghajoltam, jelezve, hogy a véleményemet kifejtetnek érzem, és így foglaltam helyet, magamhoz véve a jegyzetem és pennám.

Végighallgattam a hozzászólásokat a javaslatomra, és ha bár páran kiegészítenék a javaslatomat, úgy látszik, a fél társaság még mindig támogatta a javaslatomat, és hálásan néztem is rájuk. És voltak, akik totál félreértelmezték a szintek közti különbségemet. Hát mindegy most már, mert következett Enheriel javaslata az öngyilkosságok megállításával kapcsolatban. Nos, tetszik a javaslat, hogy védőfalat kell Aincrad köré állítani, de azonban a körülöttem vitatkozókkal mégis egyet kellett értenem abban is, hogy más módot is találhatnak mások az öngyilkosságra, vagy pedig a gyilkosok arra, hogy megölhessék az illetőt.
Feltettem a kezemet, hogy szóvá tehessem a véleményemet az ötletemről, és a konferencia vezetője pedig rám mutatott, hogy beszéljek, miután minden engedély és jelentkezés nélkül Anat felszólalt, ami nagyon nem tetszett az úrnak (látván arckifejezését).
- Tisztelt jelenlévő játékostársak, kedves céhvezérek és céhbeli tagok, szólójátékosok. Az imént elhangzott viták után egyet kell értenem azzal, hogy sajnos lehetetlennek bizonyul más öngyilkossági megoldások blokkolása. Sajnos azt a típusú rendszert ugyanúgy ki lehetne játszani azzal, ha csak úgy odamész valami vörös indikátoroshoz könyörögni, hogy öljön meg... vagy nem kell, mert az illető bizonyára kérés nélkül is szívesen pixelekké vagdosná. Ezt a rendszer még mindig nem öngyilkossági kísérletnek, hanem ugyanúgy párbaj, mobharc, bossolás, küldetés vagy sima védett területen kívüli rajtaütés szabálya szerint venné. Mindenesetre örülök, hogy rajtam kívül még sokan hasonlóképpen gondolnak mások életére... még akkor is, ha egyesek szerint a túlélés csak céhbe való belépéssel és olcsó üzleti úttal oldható meg, ami még a mi " kezdő időnkben" még nem volt, mivel mindenki egyes szinten kezdte teljesen kitéve életét minden veszélynek. De ne is keveredjünk semmilyen vitába ezzel kapcsolatban, ez még így érthető is, a mi céhünk is hasonlóképpen próbál segíteni a kezdő szintűeknek. Ami meg az Aincrad körüli láthatatlan védőfalat illeti, az nem is lenne annyira rossz ötlet. Nem is az öngyilkossági kísérletek megfékezése miatt is (sajnos az ellen semmit sem tehetünk), hanem amiatt is, hogy a véletlen baleseteket elkerülhessük. Sajnos láttam már nem egyszer olyasmit, hogy akaratán kívül megcsúszik valaki a párkányon és lezuhan, vagy valaki más direkt vagy véletlen belelöki. Mindenesetre ezt a részét Enheriel javaslatának támogatnám.

A következő javaslat nem másé volt, mint Enheriel-é. Az ő javaslatát pedig alaposan végig kellett gondolnom. Hiszen lehet, hogy egy védőfal megmentené a játékosokat az újabb könnyű haláloktól, de a bezártság érzetet maximálisan növelné. Mert tegyük fel, valaki sétálgat az első szint szélén, akkor nem tud a naplementében, vagy messzi horizontban csodálkozni, hiszen ott van előtte egy fal. Ez pedig a klausztrofóbiásokat kiborítaná, akárcsak engem – pedig én nem félek a bezártságtól. Viszont végig hallgatva az ötleteket nagyon is reális gondolat ez az egész. Amikor pedig valaki felveti annak a gondolatát, hogy láthatatlan fal, már minden rendben.
- Én is támogatom az ötletet, az okokat az előttem szólók már elsorolták, így szerintem elég annyit mondanom, hogy a törődés tényleg segít a lelki roncsokon, viszont magában a fal ötletet úgy lehetne szerintem megoldani, ahogy Chancery tanácsolta: Rákérdez a rendszer, hogy biztos-e benne az adott személy. Akárcsak a céhkilépésnél… - itt egy kissé elhallgattam, és próbáltam kerülni Judy tekintetét. Most még nagyon új volt ez az egész helyzet, így nekem is szoknom kell, hogy már nem ő a céhvezérem… Viszont a mondandómat illendő befejezni. – Viszont még azt is megindokolnám, hogy miért ez a legjobb megoldás. Tegyük fel, hogy valakinek már hiányoznak a szerettei, vagy csak egyszerűen nem egy játékban akarja leélni az életét. Kimegy a szint szélére, és lenéz a mélybe. Ez az egyik olyan pillanat, amikor megretten a játékos. De tegyük fel, ő azért is kimászott. Azonban nem tud leugorni, hiszen blokkolja a rendszer, és így nem tudja véghezvinni a tervét. Kétségbe esik. Azt fogja hinni, hogy őt mindenáron erre a játékra akarják ráerőszakolni, ezért tenni akar az ellen, hogy ez megtörténjen. És elkezdi keresni a módját az egyéb haláloknak, és ilyenkor általában a lehető leggyorsabbat akarja megtalálni, hisz meg van rémülve. Majd véghezviszi a tervét, és meghal. Azonban, hogyha csak megingatjuk a hitében, akkor kisebb az esélye, hogy véghez akarja vinni. Ami pedig a példám illeti, nos… Próbáltam egy kissé túlozni, azonban vannak ilyen emberek. – mondtam, és leültem. Azt pedig inkább nem fejtettem ki, hogy miből gondolom azt, hogy akad ilyen ember a föld kerekén. Nem tudom, hogy a példám milyen hatással lesz a többiekre, talán egy kissé paranoiásnak is néznek, hogy ilyennel hozakodtam fel, de engem nem zavar. Itt és most a játékosokat szeretnénk segíteni, és szerintem ez a legjobb módja annak, hogy kevesebben haljanak meg.

Judy témájánát sikerült lezárni, és a következő Enheriel volt. Az ötletes érdekes, sőt, még tetszett, is, de ahogy a többiek sorra kezdték felsorolni a hibákat, valóban elgondolkoztam. Volt bennük sok minden. A tartalma az egésznek megfogott valamilyen szinten. A Harcos kölyök ismét csak játszotta a menőt, annyi szent, hogy nem komálom. Kincaid válaszára viszont elhúzom a számat. A válasza, amit elénk nyújtott, az valóban reális volt, de én akkor is elleneztem ezt a gondolkodás menetet. Felemeltem a kezemet jelezve, hogy szeretnék én jönni.
- Nos. Nekem nagyon tetszik Enheriel ötlete, de elfogadni csak a Chan féle módot, azaz a rákérdezős funkcióval szeretném. Mindemellett azért Enheriel ötletét is támogatom. Biztos a jelenlévők között is van olyan, aki elvesztette egy közeli ismerősét, vagy mi több egy családját, és könnyen elragadhatta a hév, hogy kövesse őket. De vagy egy ismerős, vagy valami más állította meg. a Választási ikon, talán tényleg felnyitná a szemét. Hogy őszinte legyek engem is majdnem elragadt az őrület. A játékba a valóság elől menekültem, pár hónappal a nevelt szüleimmel történt gyilkosság után. Itt a játékba szintén elvesztettem az egyik családtagomat, pontosabban a bátyámat. Azt sem tudom hogyan halt meg. A vérszerinti szüleimet egyáltalán nem ismerem, se azt hogy hol laknak, se azt élnek-e még. Volt egy olyan pillanat, amikor már-már tényleg felálltam arra a párkányra. Sokan elmondhatják rólam, hogy nem vagyok éppen az a határozott kiállású személy. Egy ilyen ikon engem úgy gondolom megállított, vagy legalábbis elgondolkoztatott volna, hogy tényleg akarom-e. És bár cáfolni nem tudom Kin állítását, én amondó vagyok. Ne kockáztassunk. Köszönöm… és bocsánat, ha eltértem a tárgytól… kissé elragadtattam magamat. – mondom végül.