Re: Kis Patak #3

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 21:51

-Én nem gúnynévnek szántam…
Hát elég sokféle reakcióra számítottam, de a dühkitörésre pont nem. o.O
-Én nem mondtam, hogy el kell menned innen, horgássz csak…
Igazából felesleges volt elkezdeni a mondatom, meg befejezni se sikerült. Felesleges egy őrjöngő személynek bármiféle mondandóba is belekezdeni, mert csak jobban felhúzza még az is, ha csak nyugtatni próbálják. Én maradtam a helyemen és csak néztem, ahogy dőlt borít mindent maga körül és őrjöng. A kisgyerekek szokása ilyen toporzékolást levágni, mikor elveszik a játékét vagy épp nem kapja meg azt amit akart és egyéb unszimpatikus helyzetekben teszik meg ugyanezt, amit most Danee provokált. Nem igazán mertem megmozdulni, mert szerintem most simán lecsapna egy rossz levegő vételért is. Bár azt sem értem, hogy ez most minek is érdekel. <.< Na, jó tudom, miért érdekel, mert senkivel se szeretek haragba lenni, legalább is sokáig biztos, hogy nem. Na, jó öt percnél tovább már nekem szenvedés haragot tartani, de néha muszáj. Csak most meg azt nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az őrjöngő vadállat itt tőlem nem mesze. Pedig csak kéne valamit csinálni, ami nem az elpárolgás. Viszont még egyszer se féltem kicsit se Daneetól, szóval most kissé le vagyok dermedve. Nem tudok se köpni se nyelni és még csak levegőt is alig merek venni. Ezek szerint az ő határai elég kicsik, ezért nekem sikerül gyorsan át is lépnem. Áhh… most mit csináljak, félek oda menni hozzá. Mozdulni is csak egy lépést tudtam hátra, felé egyszerűen nem tudok haladni. Fura félni olyan valakitől, akiről eddig ezt el se tudtam volna képzelni… A megszeppent ábrázatom jól egész jól lelehet olvasni, hogy megvagyok ijedve.

by **Danee** Vas. Május 17 2015, 22:23

- Pedig az én fülemben úgy cseng... - mondom a víz felé fordulva
- Utálok horgászni - pattanok fel a székből, a magasba emelem a horgászbotot, hogy jól a földhöz vágjam, de aztán mozdulat felénél meggondolom magam, és csak szépen visszahelyezem a támasztékra
- Nem értem mit lehet ezen élvezni, egész nap kint ülsz, kánikulában, szélben, fagyban, éjjel nappal, várod, hogy majd egy hal kegyeskedik ráharapni a horogra
Egyébként is állatkínzás vergődni hagyni a vödörben, míg haza nem viszem, a visszadobott megsebesített halnak meg pláne nem látom értelmét, de ennek már nem adok hangot...
- Inkább egy jó kis videojáték, filmnézés, egy finom étel vagy ital a kellemes melegben, vagy épp hűvösben, ahogy éppen jól esne, ehelyett a marhaság helyett - azzal elő is hívom a kardom, levarázsolom a lábbelim, zoknistól, a nadrágot is egy rövidebb szárúra cserélem ott helyben és belegázolok a vízbe.
- Az nyugtató lenne, de még ezzel is gyorsabban kiszellőztetem a fejem - csaptam le a vízbe egy arra úszó hal után - mint azzal ott - néztem a pecabot felé
A kard, mint ahogy az várható volt a hal mellett fúródott a mederbe, meg se karcolva a sikamlós kis pikkelyeit.
- Hüm? - néztem a lányra, aki meglepetésre még mindig ott volt, ahol az imént láttam - Hüm? - néztem meg jobban az arckifejezését
- Te megrettentél tőlem? - szegeztem neki a kérdést, de aztán legyintettem, és inkább újra lecsaptam egy másik hal után - Nem kell tartnod tőlem, nem bántok nőket

by **Miu** Vas. Május 17 2015, 22:50

Nem szálltam vitába, most nem egy random kitalált elnevezés miatt fogok pattogni, egyébkén se merek vitába szállni. Én oda gyökereztem a helyemre és ügyeltem a légzésemre, hogy még csak véletlenül se vegyek rosszul levegőt. Még akkor se mertem megrezzenni sem mikor, úgy nézett ki, hogy Danee kezd lehiggadni. Még csak rá se néztem. Csak arra összpontosítottam, hogy kilégzés-belégzés. Meg persze arra, hogy szobrot játsszak… A hozzám intézett szavaitól se lettem nyugodtabb. Attól én még nem merek megszólalni. Sőt kezdem egyre rosszabbul érezni magam. Bár azt nem tudom, hogy miért. Végül sikerült kitörnöm a szobor figurából és sikerült hátat fordítani Daneenak, majd ezzel a lendülettel a földre is rogytam. Most már tényleg nem értem az egészet, meg azt se, hogy mi a manó törhetett rám. Egyszerűen már majd felrobbanok, de én nem a dühtől, hanem a síró görcstől és pont emiatt is fordítottam hátat. Mert milyen az már, hogy én húzom fel a másik idegeit, meg én adom a sértődöttet, aztán sírva kérek bocsánatot és egy félnapot át is bőgök utána. Szóval most küzdök saját magammal, hogy véletlenül se sírjam el magam. Talán lehet, majd megpróbálok valamerre elkúszni is, ha sikerül lentebb adnom a sírhatnékomból. Elég szerencsétlenül fog kinézni, hogy négykézláb kúszva szenvedek a földön, de már nem bírok mozogni az idegtől, meg a félelemtől. Szenvedés közben csak annyit érzékeltem, hogy valaki matat körülöttem. Felemelem a tekintetem és hát nem az a Róka volt ott előttem, akin nem régiben átbukfenceztem és a vízbe kötöttem ki utána. Érdeklőd vizslat engem, én meg egy hirtelen mozdulattól vezérelve, megfogtam és átöleltem. Mert ez most jól esett nekem. Fura mód a kis vörös bundájú sem tiltakozott. Akkor, viszont most jól összebarátkozom vele és addig fogom magamhoz, míg jobban nem fogom érezni magam…

/Mivel Miu csinál mindent, ezért fogott egy Rókát "horgászat" közben Suspect

/

by **Danee** Kedd Május 19 2015, 22:19

Nem válaszolt. Még csak rám se nézett.
De nem olyannak tűnt most, mint azok akik dacból csinálják.
Azt észrevenném.
A mimikán.
A légzésén.
A mozdulatain.

Megállt a kezemben a kard, amivel eddig hasztalan döfködtem a halak után.
Hagytam, hogy súlya lehúzza a karom, s hogy hegye lassan a meder puha iszapjába süllyedjen.

Csend kerekedett körénk. A patak tovább csobogott, a halak uszonyai időnként megcsapkodták a vízfelszínt, a szél belekarolt a szomorúfüzek hajként aláhulló zöldellő lombkoronáiba, a pázsit füvén süvített végig újra meg újra.

De számomra csönd lett. Nem mozdultam, éppen csak annyira voltam magam, hogy a kard markolatán tartsam az ujjaim. Nehogy eldőljön, s a patakba csobbanjon. A patakba, ami most körbemosta a bokáim jéghideg vizével.

Kérj bocsánatot! Szólalt meg a hang.
Most? Hiszen nem látod? Retteg tőled! Torkolta le egy másik.
Öleld át!
Ilyenkor? Normális vagy? Ha most retteg tőled, szerinted mi történne az érintésed nyomán?

Emlékek törtek rám.
A veszekedésekről és erőszakosságról, kiabálásról.
Vadállatiasságról, félelemről, utálatról.
Az apámról.
A szüleimről.

Mivel vagyok én különb?
Mivel lettem én bármivel is másabb, jobb?
A pusztító birtoklásvágy és zárkózottság, konokság és egoizmus.

Lelkem mélységes mély bugyraiban tomboló harcok most sajnos nem maradtak rejtve.
A lány, ki most egy rókát karol át, látta mindazt, mi máskor csak sajátom.
Ahogy a legkülönfélébb lelki kínok közül a megaláztatás dühvé forrja ki magát.

Mit tehetnék itt?
- Sajnálom - mondtam lemondóan
- Bár... - mit mondhatnék - bár mindenkinél jobban kedvellek...
Úgy éreztem kiszárad a szám. Az ajkaim formálták volna a szavakat, de csak hangtalan remegtek meg, mert az akarat elhalt, ahogy a gondolat szóvá érhetett volna.
Alig hallhatóan buktak csak ki végül a szavak a számon, s ahogy magam is meghallottam őket, mindegyikük egy szégyen volt, egy bűn, s egy bűnbánat:
- azt hiszem nem érdemlem meg a társaságodat ezek után, talán jobb ez így...
Olyanná váltam, mint az apám, akitől féltem.
- jobb ha mi nem........... - elcsuklott a hangom, s a torkomba gombóc gyűlt
Olyan szavakat mondtam, amiket sose szerettem volna. De megundorodtam magamtól.
Míg egyik felem máris sajnálni kezdett érte, addig másik felem máris leköpte magát az undorító önsajnálat miatt

by **Miu** Kedd Május 26 2015, 15:40

Már-már fojtogattam az állatot, amit elkaptam és magamhoz öleltem. Ennek ellenére még se mozdult, még csak ellenséges fellépéseket sem tett. Csak tűrte a szorításom és állta a szenvedésem és kínom, amit rá teszek. Persze ez nem volt olyan nagydolog. Mármint mások csak legyintve küldenének el azzal, hogy miért is foglalkozom én ilyesmikkel és miért roppanok össze egy ilyen dolog súlyától. Persze ennek ellenére mindenkinek sokat jelentenek az apróságok és másokat még jobban meghat egy-két dolog. De az emberek, önzőek és az csak néha érdekli őket, hogy mással mi történik. Én sem vagyok különb az nagy átlagtól csak, mint mindenki én is másképp fejezem ki magam és más hibáim vannak. Hisz én sem azért vagyok közvetlen, mert alap ilyen lennék. Egyszerűen csak szükségem van másokra és arra, hogy azt érezzem, tartozok valahova. Valahol mélyen persze mindig tudom, hogy csak ámítom magam és minden, ami körül vesz csak egy ördögi kör része. De árvaként, még is milyen felhőkbe ringassam magam. Soha se tartoztam sehová, sose tapasztaltam meg azt, hogy milyen egy igazi család tagjának lenni. Pont ezért akarom azt hinni, hogy nem vagyok egyedül, és hogy igenis van értelme annak, hogy képes vagyok vakon bízni bárkibe, aki kicsit is kedves hozzám. Sokszor pórul jártam a naivságom miatt, de senki sem lehet tökéletes. Naiv vagyok és önző, de ezek egyik sem takar semmi rosszat. Csupán csak az éltem árnyékát képezik, ami azóta a tragikus nap óta, még nagyobbá nőttek… Majd jött ez a játék, ami kicsit sem izgatott eleinte. Aztán itt is csak átvertek és kihasználtak. Még is maradtam ugyanolyan naiv és barátságos, mint előtte és ezáltal találtam is pár barátot, bajtársat és talán még többet is. Csak magamnak se merem bevallani és csak egyszerűen elvárnám, hogy mindenki olvasson a fejembe és találja ki, hogy mire is van szükségem...

De jelen helyzetben önzés lenne kijelentenem azt, hogy törődés van szükségem. Arra, hogy bármikor számíthassak, rá mikor bajom van, vagy épp félek, hogy most is csak azt várom, hogy átkaroljon és megvigasztaljon. Neki is meg van a maga baja. Már bocsánatot kért, még is tovább kötöttem az ebet a karóhoz, csak mert nem éreztem azt, hogy komolyan is gondolja. Féltem attól, hogy megint itt fog hagyni és ezért nem akartam engedni, és lám mi lett a vége, most mind a ketten csak vívódunk magunkba a magunk módján.

Kezd hosszúra nyúlni a csend. Meg kéne törni, de mivel… Nekem nincs elég merszem ahhoz, hogy most bármit is mondjak vagy tegyek. Végül Danee csak megtörte az eddigi szótlanságot. Bár nem igazán tudtam mit reagálni a szavaira. Csak felé fordultam és kissé könnyes szemekkel pislogtam rá.
-Tényleg így akarod ezt lezárni? Inkább hagyjuk és kerüljük egymást?...
Hagyták el a kérdések a számat kissé elhaló hangon, de elég hangerővel ahhoz, hogy hallja a szavaim. Egy ideig még bámultam a földet, majd felálltam és megindultam felé. De közvetlen a vízpartja előtt meg is álltam és elfogyott a lendületem. Legszívesebben most hagynám, hogy eltörjön bennem a mécses és a nyakéba ugranék sírva és könyörögve azért, hogy nem ezt az utat válasszuk. De nem megy, nincs elég bátorságom ahhoz, hogy a tényleges érzéseimnek adjak utat.
-….. – Próbáltam volna szóra nyitni a szám, de csak a szándék látszott rajtam, szavak pedig sehol. Hirtelen olyan üresnek éreztem magam. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy tegyek, és ez megijeszt. A tekintetem üressé válik, és csak kókad bele a nyugodt folyású patak vizébe…

by **Danee** Kedd Május 26 2015, 19:51

- talán jobb ha mi nem... - mondtam egy szívdobbanásnyi ideje
Néztem meredten a lányra, bár szemeim nem egészen csak őt látták.
Gondolatok és érzések vihara tombolt bennem, képeket, emlékeket, a családomét, s a mi kevéske közös emlékeinket, a dédelgetett jövőnket, mely nem volt több mint egy "bárcsak"
Nem volt ember akinek ne mertem volna szemébe nézni, bármit is érezzen irántam. Belefeledkeztem, minden kis apró rezdülését figyeltem, félve, hogy valóban megrettenve menekül majd hanyatt homlok. Mert szörnyetegként látott. Félve kísértem mozdulatait, s míg reményeim palló végen remegtek, gondolataim folyvást ostromoltak, megmagyarázva, hogy jobb így neki, valaki jobbal, hiszen sosem tudtam eddig se különösebben elvarázsolni. Talán csak a párbajunk... de ott meg pont faképnél hagytam... nem, nem érdemlem őt...

Bolond érzések remegve kapaszkodtak abba, hogy ellent mondjon szavamnak, s valamilyen hihetetlen csoda árán velem maradjon, s megbocsásson, mi több, újra lássam azt az angyali mivoltát, akinek a gondolata is elég, hogy újra és újra hozzáforduljak. Talán szerelmes is vagyok, csak nem érzem még. Még, míg el nem veszítem...
Kérlek, maradj. Kérlek bocsáss meg. Nem akarlak bántani, kérlek ne félj tőlem.

S ahogy így őrlődtem, végre meghallottam a hangját. Erőtlen volt és halk, de minden érzékem ővele foglalkozott, még ha nem is hallhattam minden szavát kristálytisztán, pár pillanat múltán sikerült összerakni mit is hallok.
De válaszolni már nem volt rögtön ilyen könnyű: levegőt harapva fojtottam el csírájában a hülyén hangzó gondolataim.
Meglepődtem. Kellemesen. Talán ez volt az oka, hogy most hezitáltam megszólalni, mert híres pesszimizmusom már ott tartogatta a zárszavakat, melyek mindkettőnkön ostorként csattantak volna.
- Nem - szólaltam meg végül - dehogy is!
- Nem ezt akarom... csak... - már belekezdtem volna a magyarázkodásba, de aztán leállítottam magam
- ... csak azt hittem ... azt láttam, hogy rettegsz tőlem és... nem akarok olyan lenni mint apám... - hallgattam el újra, talán nem kéne most ezt felhoznom, ezzel takarózni, példálózni
- de ... én ... - néztem én is a cipőjére, hogy zavaromban ne a szemeibe fúrjam tekintetem, amikor megfogalmazni se tudom mit is szeretnék igazán tőle
- én... veled szeretném tölteni a szabadidőmet! - nem volt túl romantikus, de én valahogy sose voltam olyan, féltem is a visszautasítástól és nyálasnak is találtam, no meg főleg szócséplésnek ha rögtön szerelmet vallanék neki
- minél több időt a közeledben
És házasodjunk össze, meg költözzünk össze! Játszottam el a gondolattal, s akár egy troll: jót mulattam ezen a túlzáson, hogy aztán visszazökkenjek egy pillanat múltán abba jelenbe, ami nagyon is nagy tétről szólt. Rólunk.
S közben elindult felém. Elkezdett hevesebben verni a szívem, még ha könnyeit is láttam végig gördülni az arcán, utolsó fakó reményemért most nagyon hálás voltam, s sietve gázoltam vissza a patakból a partra, ahol most a lány állt.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem lesz-e baj, ha átölelem, de aztán úgy döntöttem, hogy ha akar majd eltaszít.
- Miu-chan... - álltam meg mellette
- Ne haragudj... - s átkaroltam oldalról. Az állam óvatosan a vállára helyeztem, s szemeim minden rezdülését lesték
- Nem akarlak elveszíteni - mondtam végül, bár visszahallva elég bugyutának hangzott, mert soha nem is volt az enyém, így elveszteni se tudnám olyan értelemben

by **Miu** Szer. Május 27 2015, 00:13

Kábán és erőtlenül figyeltem a patak vizét. Vártam a lesújtó szavakat, amiket talán jogosan érdemeltem ki. De végül nem azt kaptam, amit vártam. Az üres tekintetemben egy apró kis szikra jelent meg, mikor meghallottam a szavait. Még is mind végig féltem attól, amit hallok, míg nem fejezte és magához. Mindaddig rettegtem, mag magához nem ölelt és el nem hagyta a száját az utolsó mondata. De a szavak még sem tudtak feltörni belőlem és még mozdulnom is nehéz volt. Csupán az arcomon végig gördülő nehéz könnycseppeket tudtak utat törni maguknak. De már nem bántam, hogy sírok. Sőt minden egyes könnycsepp után egyre felszabadultabbnak éreztem magam, míg nem én is eljutottam oda, hogy átöleljem és magamhoz szorítsam.
-Lüke, még egyszer sem sikerül megszerezned, még is hogyan veszíthettél volna el…
Kezdek magamhoz térni és ez azt is jelenti, hogy nem egészen pillanatnak megfelelően reagálok.
-De miért kell neked minden esélyed eljátszanod ahhoz, hogy rá gyere arra, hogy mit akarsz? Én ezt nem értem… És annyira féltem, hogy innentől nem beszélhetünk majd…
A hangom elcsuklott a sírástól, így nyeltem egy nagyot még mielőtt folytattam volna a beszédet, pontosabban még mielőtt kimondom a végszót, és pontot teszek ennek a drámának a végére.
-Ha velem akarsz lenni nem baj, ha nem akarsz elveszíteni az sem… Ez fordítva is működik… Viszont többet kérlek, ne hagyj egyedül! – majd kicsit eltoltam magamtól, persze nem durván, csupán csak annyira, hogy szemébe tudjak nézni, és valamelyest kissé komolyabb hangsúlyt vettem fel, de még minidig remeg a hangom a sírás miatt - De legalább is ne tűnj egy szó nélkül… Mert tudod én tényleg aggódtam miattad te Lüke… Szóval ilyet többet ne csinálj! Jó?
Végül az arcom a vállába fúrtam és csendben sírtam tovább. De már kezdek egyre nyugodtabb lenni és már kevésbé itatom az egereket, mint eddig.

by **Danee** Csüt. Május 28 2015, 22:32

Az az ambivalens érzés megvan, hogy te késztetted sírásra a párod és aztán te is vigasztalod meg? És hogy ebben ettől függetlenül nincs semmilyen rossz érzés, csak felszabadító megkönnyebbülés, mindinkább szorosabb összetartozás?

A mellkasomon éreztem mindent, ahogy egymást ölelve álltunk, s én igyekeztem megnyugvást nyújtani számára.
Hangja is egészen elváltozott, ahogy a mellkasa szabálytalan időközönként meg-meg remegett a sírástól.

Lágyan, lassú mozdulatokkal simogatni kezdtem a hátát, majd a feje búbjától a tarkójáig. Talán... talán ez esne nekem is a legnyugtatóbban.
- Ahhoz, hogy elveszítselek, sajnos az sem szükséges, hogy Te egyáltalán tudj a létezésemről. Elég, ha már él egy parányi emlék Rólad - feleltem halkan, s nem kevésbé lassan, bááár, talán nem kellene tanító-bácsit játszanom, éppen most
- Én... már csak ilyen vagyok - miért is mondanék ellent e felismerésnek, miért kéne mást hazudnom magamról?
- Szélsőséges helyzetekre szélsőségesen reagálok, és ha ez nem lenne elég, nem szeretek elveszteni senkit se, akit megkedveltem. De aki a barátjának nevezhet, ahhoz örökre hűséges maradok, és mindig számíthat a segítségemre
Aztán éreztem, ahogy Miu karjai nekem feszülnek, s én hagytam, hogy kibontakozzon az ölelésemből, de nem engedtem el teljesen: kezeim a könyökeire simultak, s úgy tartottam magam előtt.
- Jó... megígérem, hogy szólok, ha mégis el kellene vonulnom újra, hogy megleljem a válaszokat a kérdéseimre. Te leszel az első, s azt is tudatni fogom, hol találsz meg, ha ilyenre újra sor kerülne
Reméltem, hogy nem mondtam semmi olyan újat, amin kiakadhatna, de bárhogy is legyen, az őszinteség, úgy éreztem, hogy többet érhet akármilyen kegyes hazugságnál
- Üljünk le egy kicsit, ide a fűbe - ajánlottam neki, minthogy a sírás a legtöbbször sokat kivesz az emberből

by **Miu** Vas. Május 31 2015, 23:41

El kellene hagynom ezt a bugyuta túl érzékenységet. Egyébként is elég gyerekesen hat az, hogy hamar eltudom magam sírni. Igyekeztem megnyugodni és végre felfüggeszteni az egerek itatását. Közben hallgattam, amit Danee beszélget nekem. Ha nem a sírással lennék elfoglalva, akkor valószínűleg belekötnék a mondandójának egy-két részébe. De talán most jobb is ez így, egyébként is a nagy szám miatt sikerül összekapnunk. Meg részben amiatt is, hogy ő anno lelépet csak úgy, de ezen már túl vagyunk. Már nem haragszom rá és azt is megnyugtató volt hallani, hogy legközelebb nem fog szó nélkül eltűnni, ha esetleg el akar vonulni magának egy időre. Időközben a sírást is sikerül abbahagynom és csak egy bólintással nyugtáztam azt a kijelentését, hogy üljünk le.

Leültem és csak néztem magam elé. Nem igazán tudtam, hogy most mit is kéne mondanom. De talán jobb is ez most így, hogy nem szólalok meg. Közelebb bújok hozzá, átkarolom a karját és fejem a vállára döntöm és így folytatom tovább a patak vizének szemlélését. Aztán csatlakozik a társaságunkhoz még valaki. A róka, akit nem rég szorongattam magamhoz. Mellém sétált, lefeküdt és a fejét az ölembe rakta, majd pihengetni kezdett. Fura, hogy ez idáig még nem ment el és az is, hogy mellénk szegődött az eddigi műsor után. Mindenesetre engem nem zavart a jelenléte és el is kezdtem simogatni az egyik kezemmel, a másikkal pedig még mindig Daneet fogom.

by **Danee** Kedd Jún. 02 2015, 01:05

Hála kayabának, nem kellett kétszer mondani Miunak, hogy mindketten engedelmeskedjünk a gravitáció vonzásának
Igyekeztem segíteni neki a leülésben, mert attól tartottam, hogy a sírás miatt esetleg a térdei sem tartják olyan biztosan, és még itt elcsuklik nekem hirtelen, azt pedig nem igazán szeretném.
Majd én is csatlakoztam hozzá: akkor lepődtem csak meg igazán, nem is számítottam rá, hogy az átölelés, és a vigasztalás ennyire pozitív irányba tereli a dolgokat.
Jól eső érzés töltött el, ahogy a karom átfonva nekem dőlt, egészen hihetetlennek tűnt a dolog, amiről alig pár perce álmodozni se mertem volna már.
- Miu... - suttogtam egészen halkan - ... chan...
A szabadon maradt kezemet a vállára helyeztem, úgy kezdtem finoman simogatni a karját, amivel magához ölelt, majd a buksiját, remélve, hogy nem veszi zokon majd azt se.
Most, hogy egészen közel ültünk egymáshoz, nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak egy puszit a feje búbjára is, és ahogy így tettem megcsapta az orrom a hajának finom illata
- Imádom a hajad illatát! - illatoztam meg mámorosan a hamuszürke hajkoronát
A kezem a másik karomra fonódó kezére simult, finoman ujjaim közé fogva kezecskéjét
- Akárcsak a gazdáját! - Hajoltam előrébb, s fordítottam a fejem egyenesen felé mosolyogva, s egy cuppanós puszit is nyomtam a homlokára
- Lenne kedved... ? - kezdtem, de aztán egyszer csak egy róka tűnt fel, s bármiféle félelem nélkül Miu ölébe fészkeltem magát
- Woa? - döbbentem le, de igyekeztem a hangomat visszafogni, nehogy a rókakoma megijedjen tőle
- Ez... ez az a róka, akit az imént is a karjaid között láttam?
- Nagyon aranyos!
- Csak nem a peted? Megsimogathatom én is? - húztam végig a kezem a vörös bundán
- Szóval... azt akartam kérdezni az előbb, hogy... szóval... izé... lenne kedved a csatlakozni? Ha jól látom még nem vagy tagja egy céhnek sem, és ha ... szóval... akkor sokkal több időt tölthetnénk együtt! És, és egy csomó más dologban is segítségedre tudnék úgy lenni, meg nálunk még egy csomó szoba is kiadó... - hallgattam el, a végén Miura tekintve, a válaszra várva

Aztán egyszer csak fogást jelzett a pecabotom, félkézzel utána kaptam, teljes erőből rántottam ki a zsákmányt
- Uh, bocsi - tettem félre a botot - pedig nem is szeretem a pecázást
- Szóval... - fordultam vissza szerelmesen Miuhoz, végigsimítva a karját

jófogás.hu

by **Miu** Szer. Jún. 03 2015, 01:34

Hirtelen furcsán üresnek éreztem magam. Még sem volt rossz és ijesztő érzés, csak pusztán kelemse és megmagyarázhatatlan. A patakocska szemlélésit is hamar felfüggesztettem és csak behunyt szemekkel pihentem tovább Danee mellett. Az érintése kellemes volt és ösztönösen egyre jobban hozzá bújtam.
Ezt az egész képet csak a hozzánk csatlakozó kis vörös zavarta meg. Bár engem nem zavart és aranyos is volt, és ahogy észrevettem Daneet se zavarta jelenléte.
-Ez az a róka, igen… És nem a petem, egy percet se töltöttem azzal, hogy az legyen. Itt kódorog mióta hála neki ugrottam egy fejest a patakba.
Az állat látszólag a füle botját sem mozdítja, csak hagyja, hogy simogassuk. Bár amint én levenném róla a kezem, akkor mozdul utána és bújik. Igényli, hogy vele is foglalkozzak. A céhbe való invitálásnál nem vágtam valami bizalomgerjesztő arcot. Egyszerre lepett meg kissé és lettem zavart mellé.
-Nos… izé… Tudod, míg oda voltál, én kaptam pár ajánlatot és egy céh toborzójára el is mentem. Bár amint láthatod, még nekik sem adtam biztos választ… viszont… elkezdtem felkeresni a tagokat, hogy kicsit jobb képet kapjak a céhről, meg minden… Meg a toborzón is olyanok voltak, akikkel jóba vagyok… De végül is ezek csak buta kifogások… de…
A magyarázkodásom a hirtelen érkező kapás zavarta meg. Bár ez most kissé kisegített, mert tényleg nem tudtam, hogy mit is mondjak és elég lehangolóan kezdett el hatni az egész beszélgetésem kimenetele is. Mármint gondolom, ilyenkor az ilyesmi nem lelkesíti fel túlzottan másikat. Mikor ismét végig simította a karom, kissé megrezzentem. Ugyanis még mindig nem tudom, hogy mi is lenne most a jó válasz. Na, jó tudom, hogy mi lenne a legjobb válasz. Viszont most nem ilyen egyszerű a helyzet. Bár amoda sem ígérkeztem még el, szóval biztos megértenék, de akkor is…
-Szóval… izé… Nem tudom…
A tekintetem más irányokba is tereltem hirtelen, kissé bűnbánóan, hogy nem vágtam rá rögtön az ajánlatára, hogy: Igen. Az ölelésemen is engedtem kissé. Nem igazán tudom megjósolni, hogy most pontosan mit is fog reagálni, de reménykedem a legjobban…

by **Danee** Szer. Jún. 03 2015, 22:22

- Ugrottál egy fejest a patakba? - néztem Miura meglepődötten - Nem is tűntél vizesnek... amúgy... a - húztam egy csíkot keresztbe az ujjammal az arcomon
- az... izé... kalózos mi az?... szemfedő! Öööm... nem tudom mióta nem hordod már, de sokkal jobban festesz nélküle! Különlegesen szépek a szemeid, nem győzöm levenni róla a szemem! - mosolyogtam, s igyekeztem félre pillantani
- Oh, értem, másik céh... aha - vettem tudomásul lelombozódva - megértem ha inkább a többi barátodat követed...
- Tudod, eredetileg én is egy másik céhben voltam tag, de ott sose éreztem igazán, hogy elfogadnának, és hogy igaz család lennénk. Az egyik taggal, aki a céhvezérnőknek csapta a szelet egyszerűen képtelenség volt kijönni, férfi létére macska jelmezben szaladgált, zavarba ejtő hülyeségeket mondott, de a céhvezér szavajárása se tetszett igazán, bár vele még mind a mai napig jónak nevezhető a viszony, még ércet is beszállítottunk nekik egy ideig. De nem éreztem jól magam és ezért kiléptem... a White Roseból, biztos nem ismered... a Justice Leage, Artes Liberales meg az Angel Voice mellett nem olyan jelentős...
Nagy sóhajjal fordultam ismét a patak felé, egy kavicsot véve a kezembe
- Tudod, hallottam kósza híreket más céhekről, de azok alapján valahogy egyik se jött be igazán, csak az Artes volt az egyetlen amin gondolkodtam, mert a vezetőjük egy igazán jó ember volt, és felnéztem rá...
A kő kacsázva röpült végig a vízfelszínen
- De ő már halott, Shukakutól tudtam meg...
- Viszont akkor tájt több kis új céh is született és nekem is megvolt a magam kis dédelgetett álma. Egy olyan társaságot verbuválni, akik igazán felhőtlenül érezhetnék magukat egymás társaságában, olyanok, akik nem illenek bele a jól viselkedő játékosok közé. És végre demokráciát akartam, folyamatosan változó képviseletet, hogy mindenki érezhesse milyen céhvezérnek lenni, első embernek, olyan helyet ahova csak olyanok kerülnek be, akiket minden tag szívesen lát...
A második kő a homokba fúródott, mielőtt a vízfelszínre pattanhatott volna
- Aztán jött Lancer. Neki nagyon tetszett az ötletem - meséltem egyszer csak sokkal lelkesebben - és meggyőzött, hogy van értelme, pedig már akkor szinte teljesen letettem róla, és talán most Artes tag lennék Anatole nélkül... - halkultam el megint lehajtott fejjel
- De keresnünk kellett egy harmadik embert hogy elkezdhessük a munkánk, és akkor találkoztam Kathával. Kellően harcias volt és akkor úgy éreztem még, hogy az agyunk is egy rugóra jár... persze azóta történt egy s más...
- Lancer különösebb indoklás nélkül itt hagyta a céhet, nem tudom merre járhat, de még él, és nem válaszol a leveleimre
- Kathának pedig vörös indikátora lett... pont mint, amilyen neked is van...- mutatta Miu feje fölé
- Fogalmam sincs miért lett vörös... nem mertem még megkérdezni - kaparásztam a földet - attól félek, ha kiderül, ki kell hogy tegyem és akkor vége is... Hime, a negyedik tagunk és én maradnék csak a céhben, és ő se túl aktív tag...
- Hát... ennyit a céhemről... volt egy álmom, de nem az lett belőle... már gondolkoztam rajta, hogy kilépek, vagy feloszlatom... aztán ... aztán találkoztam valakivel, aki...
Letéptem egy fűszálat és elkezdtem az ujjam köré tekerni
- Aki... nem is tudom... az ő az társaságában végre megint jól érzem magam, miatta van újra értelme nekivágni a napnak, ő az, aki szinte mágnesként vonz, és remélem nem lép le a közelemből majd, mint Lancer, mert egyetlen tervem sincs amit nélküle el szeretnék képzelni...
- Ha ő velem tart, akkor talán együtt vele sikerülne olyan céhet csinálni, amilyennek eredetileg lennie kéne, akkor talán újra lenne bennem erő másokat is toborozni! Nélküle nincs semmi jó a céhemben, tudom, hogy ez önzőség, de ő az utolsó mentsváram, és szerintem ő is jól járna vele: egy csapatként csinálhatnánk a küldetéseket, tényleg 100%-ig bízva egymásban tudnánk együtt harcolni, közösen el tudnánk látni magunkat és a céhet mindenféle felszereléssel, potival. Ott az a rengeteg érc és növény, mind csak arra vár, hogy alkossanak belőlük, hogy felhasználják őket, máshol alig van, több céh is a mi nyersanyagainkat akarja megvenni! Szerintem tudnánk még más barátokat is találni együtt, hogy ez jó kis társasággá válhasson ez a jobb sorsra érdemes céh...

by **Miu** Csüt. Jún. 04 2015, 00:01

-Nem is most volt már az mikor belebukfencezem a vízbe. Az akkor volt mikor megérkeztem ide és pont ezt a ravaszdit hajtottam. <.<
-Kalózos mi az?... Csak mostanság szántam rá magam, hogy ne viseljem. Bár még mindig fura érzés szemkötő nélkül mászkálnom, már túlságosan is hozzá szoktam.
Elég vicces, hogy pont a WR volt az, akiknek a toborzóján voltam ás vicces, hogy megint az egy család témát hallom, amit már leszóltam a toborzón is.
-Mi ez a röhejes egy családdá válási láz?... Egyébként, pont a White Rose toborzóján jártam nem rég és ott sikerült is ki fejtenem, hogy miért is cukormázas ez a bugyuta legyünk egy nagycsalád téma. Plusz az Artes már nem is Artes, valami új viccesen hangzó neve van… valami Jumpy Vigor vagy mi lett a neve… A többi céhről is hallottam már, de egyik se volt szimpi eddig. A WR-hez is csak azért néztem el, mert ők küldtek egy meghívót a toborzójukra… és ott nem is tett rám rossz benyomást a céhvezér szavajárása sem. Bár egy találkából még nem sokat lehet leszűrni.
Tovább hallgattam Danee beszédét. Hirtelen elég sok mindent kezdett el mesélni, sőt kissé furcsa is tőle, hogy ennyire beszédes. Bár engem sose zavart az, ha valaki sokat beszélgetett a fordítottja inkább irritál, mikor harapófogóval kell kihúzni a másikból a dolgokat egy beszélgetés során.
-Ez az Anatoel név elég ismerősen cseng. Bár azt eddig nem tudtam, hogy az ő keze alá tartozott az Artes, ennyire nem vagyok képbe a dolgokkal, csak mostanság kezdtem el jobban informálódni ^^”… Azt hiszem egy minibosson találkozhattam vele futólag, akkor még kezdő voltam és nem is a legnyugodtabb formáját hozta, szóval féltem tőle elég rendesen, főleg azután, hogy azt is megláttam mennyit sebez egy ütéssel… De én ennyivel le is tudnám a téma ezen résztét.
-Az elképzelésed meg nem olyan rossz a céhről, csak hát… Ha valamit összeakarsz hozni, akkor ne törj le akkor, ha valaki netán elveszik menet közben vagy más utakra tér. Enherielnek, pont ezért mondtam, hogy az egy családos téma hülyeség ugyanis van, aki tényleg komolyan gondolja és később nagyobb érvágás lesz neki egy kilépés vagy egyéb dolog… Bár te csak egy összetartó céhet akarsz létrehozni, csak eddig nem igazán tettél érte semmit sem…
Sőt igazából jelenleg az egész céh egy leejtőn csúszik lefelé. Bár, nem is csoda, hisz egyik tag sem túlzottan aktív. Katha meg egy szadista őrült, őt sem igazán izgathatja a céh sorsa, ő csak maga szórakozását keresi. Bár mikor utoljára láttam még csak sárga indikátora volt, bár az akkor történtek után, nem igazán lep meg, hogy bevörösödött.
-Egyébként nem kéne attól félned, hogy mi lesz Katha válasza a vörösödése miatt. Sőt én meg is tippelem azt, hogy kimagyarázná magát valamivel, egyébként is biztos azért lett vörös az indikátora, mert egy szadista aztán mostanra kiteljesedtek a hajlamai és már gyilkolásra is képessé vált. Párszor hívott már arénázni is, de ellene nem szívesen állok ki, mert csak kínozza az embert és nem igazán harcol szépen…
Egy kissé fáradt sóhajt engedek el. Már nem igazán tudom, hogy mire reagáltam és mire nem. De azért igyekszem…
-Mit kertelsz ennyit? Ki az a valaki? Egyszerűbb úgy elmondani valamit, ha nem kerüli körbe kiló méterekről az ember a témát…

Hirtelen a róka elvesztette nyugalmát, majd beugrott a közeli nádasba. Bár nem igazán foglalkoztam vele. Így meg is lepett mikor visszatért valamivel a szájában, majd amit fogott az ölembe rakta. o.O
-Mit csinálsz te bolond jószág?!
Persze azt láttam, hogy amit az ölembe rakott egy teknős volt, aki nem igazán örült annak, hogy megbolygatták a nyugalmát. Behúzva magát a páncélja védelmében hallatott hangos morgást, így hamar kikaptam az ölemből és odébb raktam hadd menjen. Ezt a követve a róka ugrott a nyakamban és gondolom, én azt várná, hogy megdicsérjem az előbbi mutatványáért…

/Teknős/

by **Danee** Csüt. Jún. 04 2015, 21:57

- Jó, akkor nem család... a sima mmorpgékben egész más volt, ott... bármikor ki tudtál lépni, itt viszont nincs senkid, csak a többi játékos. Eredetileg a céhek, klánok, nevezzük bárminek csak jól összeszokott party tagokból nőtték ki magukat, itt is lehetne ilyen, de ez a rendszer nem egészen így működik. Ahogy látod a céhek itt erőforrások elsősorban, azoknak is megéri egy cégben lenni, akik nem is különösebben kedvelik a többi tagot. De a céhvezetés ha jól és lelkiismeretesen csinálják, nagyon fárasztó munka tud lenni, azért is hezitáltam olyan sokat előtte. De most már létezik és bánnám, ha feladnám. Tudom hogy nem sokat tettem a céhbővüléséért, de nem is vagyok igazán vezető alkat és fecsegni se szeretek különösebben, nem szokott csak 1-2 barátom lenni...
Ha egyszer neki kezdünk a témának, akkor kivesézzük ha rajtam áll, így épp csak annyi időre álltam meg a beszédben, hogy levegőt vegyek. Reflex. Talán nem is volt szüksége rá a valódi testemnek
- Igen, szeretnék magam körül egy összeszokott bandát látni, jó fejeket, akik tudnak vállvetve küzdeni és jó érzik magukat egymás társaságában akkor is, ha lazítanak. A meghívó könnyű első lépésnek hangzik a toborzáshoz, azt hiszem megpróbálkozok vele én is. Egy kis beszélgetés a meghívottakkal, amolyan interjúféle és remélhetőleg számomra is, számukra is elválik hogy szeretnénk-e együtt dolgozni a továbbiakban
Anat viselkedése, s a megváltozott Artes, az új fura nevével elég idegenszerűen hangzott, de én is tapasztaltam a sárkány elleni küzdelemkor a céhvezérükön:
- Igen, Anat elég furán viselkedett a sárkányos miniboss küzdelmünkön: megtagadta a közreműködést, kivont az eszméletlen státuszú céhtagját a harcból és pár kör után ki is teleportált vele. Vesztettünk is miattuk embert még utána, a parancsnokot, a JL céhvezért is sikerült igencsak felhúznia vele, és utána meg már nem volt alkalmam találkozni vele... azon nem csodálkozok hogy nélküle a céhe teljesen átalakul, elég fura alakok vették körbe, talán csak Alex volt hozzá hasonlóan épelméjű. Egy kisebb diliház, jóindulatú és megalomán örültekkel egyaránt
Sok infóm nem volt a tagokról, volt amit tapasztaltam első kézből, volt, amit magam derítettem ki, és van amit a csengő aranyak tártak fel
- Igen, lehet hogy nem kéne félnem, de ha Katha tényleg megőrült és az indikátora sem szerencsétlen véletlen eredménye, akkor nem tudom, hogy hogyan is kellene hozzáállnom. Ha valóban megsokasodna a céh, akkor lehet az őt érintő kérdések is választ szülnének idővel. Beszélek vele. Hamarosan.
Kezdtem egészen kiesni a korábbi kis idill okozta kellemes hangulatból, s mind jobban felülemelkedni a problémák útvesztője fölé. De ez azzal is járt, hogy az idill elveszett
- Te - mondtam egyértelműen, ha már így kikényszeríti belőlem. Reméltem hogy tud követni és világossá válik számára, hogy róla beszélek, de ezek szerint még sem ez a helyzet, vagy csupán tetteti, hogy nem érti
- Te vagy az - fogtam meg a vállánál - ha velem jössz, akkor egy új kezdet letéteményese lehetsz, ha úgy döntesz, a barátaiddal mész, akkor az én utam is más irányt vethet, ami a céhet illeti
- Hálás kis jószág, de hogy miért éppen egy teknőst? - néztem a rókára
- Dönts te, mi is lenne számodra kellemesebb vagy éppen előnyösebb! - álltam fel, elengedve a karját, majd belegázoltam a vízbe, hogy bokám újra a hideg víz nyaldossa. Úgy is maradtam, háttal neki, hogy ne lássa az ábrázatom, amikor nemet mond

by **Miu** Kedd Jún. 23 2015, 19:25

Hirtelen elég sok mindent hallhattam egyhuzamban. Ennyit beszélni se hallottam még Daneet. Bár most annyi mindennel ellettem árasztva hirtelen, hogy a felét se fogtam fel a dolgoknak…
-A sima mmorpghez nem értek. Sose játszottam ilyesmikkel ezelőtt. Sőt az is nagy csodának számít, hogy ilyen marhaságokra költöttem a pénzem, mint ez a vacak. Egyébként felőlem hadd kapaszkodjanak egymásba a játékosok és ringassák magukat abba a tévhitbe, hogy egy céh tagjai képesek egy családot alkotni. Nekem kint se volt senki, szóval nem igazán tudom átérezni a többiek helyzetét.
Bár lehet, hogy pont emiatt nem is igénylem annyira, hogy egy cég tagja legyek. Valahogy egyik sem szimpatikus. Hiába vannak olyan kedves ismerőseim, akik céhben vannak, és szívesen beszerveznének maguk mellé, valahogy nekem ez az egész nem kenyerem. A WR toborzójára is csak azért mentem el, mert Cear bogarat ültetett a fülembe, mikor a vihar előtti csendet emlegette a jó múltkorában. Aztán úgy voltam vele, hogy akkor valahova belépek, míg nem leszek jobban biztos a dolgokban. Csak ugye az infók beszerzése meg nem az erősségem. <.<
-Semmi okod sincs félelemre. Ha pedig csak érdeklődsz, azért még pofán nem vágnak. Bár ezt Katha esetében nem merném kijelenteni. De csak nem kezd el hadakozni a céhvezérével, hisz azzal csak maga alatt vágná a fát. Azt nem kéne elfelejtened, hogy míg te vagy vezetői posztban hatalmad van, tehát ha kérdőre vonsz egy tagot, akkor nem pattoghat túlzottan, ha még tag szeretne maradni.
-Bár én az ilyesmihez nem értek. Viszont akkor sem árt, ha végre a sarkadra állsz, és nem csak úgy hagyod a levegőben lógni a címed. :3
A kérdésemre is választ kaptam. Bár egyébként is tudtam én a választ, csak egyszerűen jobb szeretem nyíltan és egyenesen hallani a dolgokat. Teljesen felesleges a mellébeszélés. Közben produkálta magát a róka is és Danee is visszagyalogolt a vízbe. Most meg ott áll háttal nekem. Hát így még is hogyan lehet normálisan beszélgetni? <.<
-Izé… Ettől még nem fogom jobban tudni, hogy mi legyen. Igazából azt sem értem, hogy nekem mi közöm van a céhedhez. Azt se tudta, hogy létezem mikor megalapítottad, tehát nem értem, hogy az én választásom miért befolyásol téged a céhed kapcsán bármiben is.
Megengedtem magamnak egy fáradt sóhajt, már épp ideje volt kifújnom magamból ezt a sok mindent. Elég sok mindent kellet hirtelenjében befogadnom és elég sok minden kavarog most bennem. Szóval most egy „Jaj-ba” belesűrítettem minden rosszat és fárasztót és kiadtam magamból őket.
-Igazából sose hiányzott nekem az, hogy bármelyik céhnek is a tagja legyek. Pont ezért nem is vagyok még tagja egyiknek se. Pedig elhiheted, hogy jó pár ajánlatot és meghívást kaptam már és nem csak te vagy az egyetlen, akivel ennyit huzavonázok.
-De tényleg nem tudok mit mondani az eddig felgyűlt ajánlatokra, így a tiédre se tudok mit válaszolni. Az meg külön zavar, hogy nem igazán tudom behatárolni azt, hogy te mit is akarhatsz tőlem. Egyszer ilyen vagy egyszer meg olyan, én meg csak töröm a fejem folyamatosan és nem tudok rájönni arra, hogy mik lehet a valódi szándékaid. De röviden és tömören, nem tudom eldönteni, hogy kedveljelek e vagy sem…

by **Danee** Kedd Jún. 23 2015, 22:09

- Az árvaházban se voltak barátaid?
Igen, emlékszem, hogy múltkor a kendo párbajunk alatt megemlítette, hogy ő valójában árvaházban nőtt fel, de ezen kívül semmit se mesélt az akkori életéről
Semmit. De mondjuk nem is kérdeztem még róla. Valahogy mindig volt valami fontosabb vele kapcsolatban, ami elterelte erről a tényről a gondolataimat
A többit rossz volt hallgatni. Nem, nem az mmorpg-s részt, hanem a családról alkotott lehangolóan rossz véleményét. Ezek szerint ő egész másképp éli meg itt a mindennapjait, mint, mi akik tartozunk valahová
- Hogy érted, hogy levegőben lógni a címem? Mire gondolsz a cím alatt?
Szó volt sok mindenről és mikor a miértre kérdezett rá, a legfontosabb kérdést tette fel, s én hiába is próbáltam szökni a nehéz szavak elől, neki mégis sikerült kiszednie belőlem, bár hadi lábon álltam, azzal, mit is szeretnék mondani, mert nem volt egészen ugyanaz, amit érzek és amit elérni szeretnék. Mégis, eddig úgy tűnt, a kettő összefonódhat még
- Értem...
Szóval egész más a gond. Végig rossz irányból próbálkoztam, és talán bármit is teszek, ez egyáltalán nem rajtam múlik
- Tudom, fura vagyok, igazad volt, amikor Kergének neveztél. A végletek embere vagyok. Próbálok és sokszor próbáltam már normálissá válni, de nem megy. Sokan mondták már, hogy nem értenek, és hogy hol így hol úgy viselkedem. Abban nem tudok segíteni, hogy te mit érzel - fordultam meg s elindultam, vissza, a lány felé
- Abban se, hogy mikor jön el számodra a pillanat, ha eljön egyáltalán, hogy úgy érezd, szükséged egy céhre
- Én csak azt tudom, hogy mióta először megláttalak, azóta ... - aztán eszembe jutott az a lehetetlen első találkozás, ahogy produkáltam magam: "az a loli az enyém!" vagy valami hasonlót mondhattam, mielőtt ráugrottam volna a gyanútlan Miura, akinek akkor még a nevét se tudtam. Bár akkor nem is maradhattunk együtt, mert el lettünk szeparálva két külön csapat, de...
Mosolyt csalt az arcomra az emlék, s közben odaléptem hozzá, a kezéért nyúltam, s ha netán hagyta, hát a két kezembe fogtam.
- azóta nem tudok más lányra gondolni úgy... akkor is rád gondolok sokszor, amikor egész másfele jársz, hogy vajon mit csinálsz, hogy vajon éppen másvalaki, szerencsés élvezheti a társaságod?
- ez butaságnak hangzik és talán önzőség, sőt biztos, de olyankor, amikor Cearso nevét hallom tőled, vagy másét, akkor elfog picit az irigység, és bár most itt vagy velem, mégis, attól félek, hogy közelébe se érhetek a barátságotokhoz
- nem tudom mi ez, nem hiszem, hogy valaha is voltam már, csak a hiányát éreztem mindig olyan erősen, amilyennek szerintem lennie kéne...
- én csak azt tudom, hogy ...
Ez olyan buta szó. Mintha lemennék óvodásba. De talán, ha én hallanám más szájából, olyanéból, aki a legfontosabb számomra, akkor talán, akkor... azt hiszem már nem tűnne butának se óvodásnak. Akkor... az a szó azt jelentené, hogy én is téged akarlak a legjobban mindenki közül magam mellett tudni, hogy te vagy a legszebb, a legkedvesebb, a legaranyosabb. Persze nem én. Én nem tudok szép lenni mint egy lány, hogy kedves-e? Vagy aranyos? Talán, ha odafigyelnék, az még lehetnék, egy sokkal sokkal kellemesebb ember
- Én szeretlek Téged, Miu. Ezért. Ez az oka. Mindennek ez. Szeretlek Miu-chan! - néztem a szemébe egy pillanatra, de el is kellett kapjam a tekintetem. Nem, nem bírom ezt komolyan a szemébe nézve mondani, úgy, hogy meg ne remegjen a hangom, lángolni ne érezzem a fülem, kalapálni a szívem
- De ez a te döntésed. Akkor is. Ha te azt mondod, nem akarod, nem érzed szükségét, akkor nem kell a céh. És ha nem tudod, hogy kedvelsz-e vagy sem, akkor talán csak a lányba vagyok szerelmes, aki így néz ki, és a szerelembe magába. Vagy csak én vagyok annyira fura, hogy az képtelenség, hogy egy lány engem igazán megkedveljen. De ezzel sincs semmi gond. Ha nem, akkor nem... - halkultam el végül. A fránya kézremegés kezdett cikivé válni, még jó hogy nem a tenyerem nem tudott itt leizzadni

by **Miu** Szer. Jún. 24 2015, 23:02

-Az első helyemen nem voltak gondok, de az csak néhány évig tartott… de az mindegy is – hirtelen rám törtek azok a rémes emlékek, de gyorsan el is hessegettem őket – A másik helyemen, ahol eddig is voltam, hát… ott nem igazán kedveltek. Nem tudom miért én lettem a fekete bárány, de igazából egy idő után is érdekelt a dolog… De ez egy komplikált és elég hosszú történet, szóval a lényeg asszem’ ennyi lenne…
Így is volt elég minden, amiről lehetett beszélni, nem akartam még a múltamat is pluszba bele vonni ebbe az egészbe. Egyébként sem azzal kell foglalkozni, hanem a jelennel. Meg azzal, ami épp most zajlik itten…
-Hát az eddigi elmondásod alapján nem igazán viselkedtél úgy, ahogy azt egy céhvezérnek kell. Sőt egyáltalán nem viselkedtél úgy. Tehát… szóval, tudod a céhvezérség egy cím… egy rang… és ezzel élni kell, ha már van… De én ehhez nem értek szóval inkább hagyjuk… >.>
Aztán ahogy tovább haladt a beszélgetés, kibukott belőlem valami olyasmi, amit nem igazán akartam kiadni magamból. De legalább is nem ilyen formában vagy nem tudom. Igazából ezzel a témával kapcsolatban semmit se tudok eldönteni és ez az egészben a legidegesítőbb… >.< Bár a hirtelen vallomásra számítottam. Számítottam én mindenre csak erre nem. o.o Meglepett, hisz ennyire egyenesen és jól értelmezhetően, még egyszer se kaptam semmilyen választ sem Daneetól. Legalább is semmi ilyesmire nem emlékszem vele kapcsolatban. Bár nem volt ez olyan nagydolog, még is sikerült kellő hatást elérni velem. Az arcom hirtelen lángvörös lett és szívem is majd kiugrott a helyéről. Egyszerűen nem tudta mit reagálni erre az egészre. Viszont a lezárást követően csak egy fáradt sóhaj volt az, amit kitudtam szuszakolni magamból és ezzel együtt kicsit visszanyertem józan eszem is.
-Hihetetlen egy alak vagy. – az arcom a mellkasába fúrtam és kiszabadítva a kezem a fogásából, félig át is öleltem – Elfáradtam. Ez az egész most túl sok volt egyszerre. Csoda, hogy eddig tudtam követni a fonalat…
Még mindig nem tudom, hogy mit is kéne éreznem vagy mi mellet kéne döntenem. De most jól esik kicsit hozzábújni és hallgatni a szívverését. :3

by **Danee** Csüt. Jún. 25 2015, 16:17

- Oké - engedtem el kérésére én is az árvaházas témát.
- Mert nem is akartam - feleltem elsőre a céhvezérségemet ért kritikákra
- Nem akarok konvencionális vezéralak lenni. Nem akarok különösebben kitűnni a céhtársaim közül. Nem igénylem, hogy felnézzen rám bárki is, hogy tőlem várják minden döntésben az utolsó szót. Én egy akarok lenni közülük, csupán a lehetőségeket akarom megteremteni, hogy minden gördülékenyen mehessen, és segíteni a többieket, amivel csak tudok. Nem szeretek sokáig a figyelem középpontjában állni, ugyanakkor tudom, hogy sokan szeretnék kipróbálni, milyen is elsőnek lenni, vezetni, és én nagyon szívesen lehetőséget adok rá, amíg csak élni akarnak vele.
- Más megközelítésben viszont, hogy külsősök számára, hogyan nyilvánul meg, a céhvezéri viselkedésem, az lehet, hogy kritikán aluli... nem tudom, azon akarok-e változtatni
Majd tettem, amit mertem, és mondtam, amit éreztem, utolsó szalmaszálként kapaszkodva a reménybe
- Tudom - ennyit tudtam kibökni. Nem is volt igazi válasz, csak úgy éreztem kell valamit mondanom, még ha nem is tudom, mi lenne ide a jó.
Lehetetlen alak
S ő megölelt, arcát egészen mellkasomba fúrva.
Átkarolva egészen magamhoz vontam szinte rögtön. Féltem, hogy elveszítem. Görcsös szorongásom, melyben benne volt minden elhangzott szava és kételye, csak akkor kezdett alábbhagyni, mikor már leheletét éreztem az átnedvesedett felsőmön át.
De a gondolat nem hagyott nyugodni, hogy sehogy se tudom meggyőzni, rávenni, megbízhatóvá válni a szemében, és legfőképpen elvarázsolni olyannyira, hogy ő is úgy érezzen irántam, mint én iránta.
Azt mondta elfáradt, azonban már nem tudom mit tehetnék érte, úgy, hogy közbe ne keljen elengednem, inkább csak kapaszkodtam belé tovább.

by **Miu** Csüt. Jún. 25 2015, 18:27

Nem értek a magyarázáshoz. De valamiért, akárhányszor kifejtem a véleményem annak magyarázás lesz a vége. Egyébként meg, ha valaki nem szeret központi szerepben lenni, akkor meg mi a fenének vállal fel ilyesmit?
-A céhvezérség úgy is kivitelezhető, ahogy azt te szeretnéd. Viszont egy nagyobb közösség egy központi személy nélkül nehezen tud működni, mindig kell egy olyan ember, aki kiemelkedik, a többiek közöl kicsit, és még ha nem is lett hivatalosan ráaggatva a vezetői kinevezés, akkor is helyt kell állnia akként valakinek. Én nem azt mondom, hogy játssz diktátort vagy, hogy csak mindent te csinálj és te legyél a világmindenség. – tartottam egy levegő vételnyi szünetet, majd folytattam - Még ha egész cég működése azon alapszik, hogy a tagok közös erővel építik ki a maguknak az egészet, még akkor is kell valaki, aki központi szerepet játszik az egészben és az esetleges nézeteltéréseket elsimítja és képes akkor is tovább vezetni, mikor már mindenki fáradt ás ott tart, hogy feladja az egészet. Igazából ehhez a szerephez nem is szüksége titulus, de ha már valaki egy ilyen titulust vesz magára, akkor meg kéne neki felelnie. Vagy csak én látom ennyire furán a dolgokat és igazából csak marhaságokat hordok össze… Én nem igazán mondhatnám, hogy értek hozz vagy, hogy már volt részem hasonló dologban. Inkább csak láttam hasonlót, még nagyon régen. Viszont azok az emlékek is homályosak már és azok után meg már nincs más csak szenny, amiben éltem…
Egyre inkább kezdenek bonyolódni a dolgok. Már kezdek belefáradni ebbe az egész beszélgetésbe. Elég régen élt már az a személyiségem, aki pillanatok alatt összeszervezett mindent és a kezébe vette a dolgok irányítását. Akkor még volt egy célom is, amit elszerettem volna érni. Utána jött a tűz és elégetett mindent. Szóval most fura, hogy ennyire kifejtem a véleményem és mondom a magamét. Az utóbbi időben inkább a háttérben maradtam és csak gyűjtöttem magamban a dolgokat, hisz addig is nyugtom volt a démonaimtól. Most meg itt bent minden eddigi szokásomnak az ellentétét kell csinálnom és olyan mintha az a énem kezdene el felnőni, amelyikkel már régen szakítottam. De talán pont emiatt is van az, hogy nem tudom eldönteni azt, hogy mit akarok, és nem tudom pontosan behatárolni azt, hogy mit is érzek.

by **Danee** Szomb. Jún. 27 2015, 17:28

- Nem, jól látod, abban megegyezhetünk, hogy harc során kell egy parancsnok, azonban nem feltétlen a céhvezérnek kell lenni annak, a beosztottjai között lehetnek sokkal rátermettebb emberek az efféle feladatokhoz, míg a diplomáciai feladatok megint más embert kívánnak. A bíráskodást viszont a tagok közti szavazásra bíznám, döntőbíró személye nélkül
Nem is értem miért kell magyarázkodnom, hiszen úgy se akar tagja lenni a céhnek, amibe invitálnám... és rajta is mintha látszana, hogy fárasztja ez a téma
- Hagyjuk ezt a témát szerintem...
Aztán átöleltük egymást, ami kellemes meglepetés volt számomra, de nem voltak hiú ábrándjaim...
Ez a találkozás nem azt hozta, amit reméltem, és éreztem, hogy hamarosan búcsút is int nekem a következő találkozás erejéig
Egy sóhajtás volt a vége, akkor éreztem, úgy, hogy elfogadtam a dolgok ekként kiforrott eredményét. Már ha lehet ezt még annak nevezni. Eredménynek
- Miu-chan? - kérdeztem a hátáról elemelve a kezeim
- Mond csak, csikis vagy te itt? - húztam ujjaimat finoman az oldalára
- Csiiiiki-csiki, csiki-csiki - az ujjaim tréfát űzve járták gyors táncukat a lány oldalán, s közben igyekeztem elkapni a leányzó tekintetét, hogy vajon mit csalok az arcára, mosolyt, vagy durcás ráncokat?

by **Miu** Hétf. Jún. 29 2015, 13:00

-Szerintem is ejtsük a témát. Egész jól elbeszélgetünk mi egymásnak, csak egyetérteni nem tudunk sajna. :3
A száraz téma zárása után, hozzábújtam és igyekeztem kipihenni ezt a fárasztó beszélgetést. Végül egész jóban lettünk, annak ellenére, hogy az elején eljutottunk addig, hogy látni sem akarjuk a másikat többé… Épp szólni készültem volna, mikor ez a Kerge meg elkezdett csikizni. Az első érintésnél ellöktem magam kicsit tőle és hirtelen kihúztam magam és kissé bele is remegtem közbe a hirtelen végig szaladó bizsergető érzés miatt. Persze ennyivel nem érte be és muszáj volt neki kezdeni a kínzásnak. Pedig épp a céhbelépésről akart egy-két szót szólni neki. Görcsösen igyekeztem tartani magam és ellenállni annak az idegesítő és kissé kellemetlen bizsergésnek, ami föl-le szaladgál minden porcikámban.
-Moohh… Hagyd abba, ez nem vicces! >.<
Feleltem teljesen durcásan, kissé remegő hangon az erőlködés miatt, meg persze az sem segített rá a tiszta beszéd elérésében, hogy az egész testem minden izma meg volt feszülve és mind emellett még remegtem is.

Kis Patak #3 - Page 3 B0ff0ed4621e18a2fbdfee67aed0534e

by **Danee** Hétf. Jún. 29 2015, 23:11

Ez jobb lett, mint amire számítottam!!! XD
Miu-chan úgy remegett az ujjaim játéka alatt, mint még senki, akit eddig csikiztem.
- Valaki tényleg nagyon csikis itt! Razz

- csipkelődtem még vele kicsit szóban is, mikor megpróbált szabadulni
- No, mi az, már is feladnád, hercegnőm? - hecceltem tovább, mert láttam, hogy igyekszik legyűrni inkább az ingert
- He, he nyem fog menni! - támadtam meg újra és újra az oldalát, míg csak könyörögni kezd, hogy hagyjam abba, vagyis hát... hasonlót Rolling Eyes

Igyekeztem összepréselni az ajkaim, nehogy kitörjön rajtam a kuncogás, de a szám széle, így is felfele görbült
- Nem is tudod, milyen édi arcot vágtál, miközben csikiztelek! - rémíszgettem még rá egy-egy mozdulattal, de már fél úton visszahúztam a kezem
- Dúrcisan meg aztán még inkább!!!
- De abbahagytam - öltöttem ki rá a nyelvem, de a kezeim még lecsapni készen vártak a levegőben, s ujjaim abba se hagyták a mozdulatsort
- Ü-üm? Netán mondani szeretnél valamit, Miu-tan?
Ez a kis móka nagyon tetszett, hát még a reakciója, már azon kezdtem gondolkodni, hol csapok le újra, talán nyakánál... hmmm Very Happy

by **Miu** Kedd Jún. 30 2015, 16:26

Én kicsit sem tartottam mókásnak a dolgot, míg közben Danee jót szórakozott rajtam.
-Hát nem igazán érdemled meg ezek után, hogy elmondjam vagy legalább is amellett döntsek ami mellet szerettem volna. ˇ^ˇ
Még mindig durcizok. Nem tetszett, hogy ilyen ádáz mód letámadott és még itt ijesztget is újabb támadással.
-Tudod mit, ha ilyen vagy akkor elmondom neked, hogy miről is maradsz le amiatt, mert gonoszkodsz velem. ˇ^ˇ - duzzogva félre kaptam a tekintetem, majd újfent megkerestem Danee tekintetét és neki kezdtem a beszédnek - Szerettem volna kicsit megenyhülni és adni egy esélyt a céhednek, de most már így jártál. Magadra vess emiatt. De talán még abban megegyezhetünk, hogy ingyen kovácsolok a céhednek fegyvereket, azt is azért mert jövök neked egy pár szívességgel. De a másik részét inkább visszaszívom.
Duzzogok még picit. Igazából nem is gondolom komolyan a dolgot, bár ez az arcomon is látszik biztos, hogy csak játszom az eszem. De valamivel vissza kell vágni és most ez esett kézre. Ha ügyi lesz akkor megmondom neki, hogy bevehet a tagjai közé, ha meg nem akkor így járt. :3

by **Danee** Kedd Jún. 30 2015, 20:33

Félmosolyom közepette húzom csak el a szám, de a vidámság nem veszik ki a szememből akkor se:
- Oh - de hát én szeretek picit gonoszkodni - azt reméltem beszállsz te is ebbe az ártatlan kis játszadozásba, de látom ám, az én Miu-chanomat nem ilyen fából faragták
A kezére pillantottam
- Üm, értem - bólogattam, de ajkaim szélén ott bújt meg egy mosoly, mert egyáltalán nem tört már le a dolog
- Kár érte, igazán - kaptam el, de éppen csak finoman fogva meg az átellenes kezét
- De ki tudott volna ellenállni a csábításnak, egy ilyen szépséggel szemben - emeltem magasba a kezét, már ha hagyta
- Hüüüüm, mit sem ér egy céh... - tűnődtem el cinkos hangon nyitva hagyva egy percre a gondolatot, s közben a rabságban sínylődő keze irányába tettem egy lépést, miközben az ő kacsójáta feje fölé, a másik irányba húztam finoman, de határozottan
- ... legyen az bármily gazdag vagy erős ... - léptem el mellette, s kerültem minden bizonnyal a háta mögé
A karjainkat visszaengedtem a mellkasa elé, bár, az édes kiskacsóját el nem eresztettem, így most az ő karját is segítségül hívva öleltem át a lányt
- a királynője nélkül - leheltem a szavakat a válla felett, szinte a fülébe, miközben a másik kezemmel átöleltem a derekát, s egészen a hátához simultam
- A te haszontalan szolgád, igazán sajnálja, hogy illetlen módon kereste királynője boldogságát, de mindenképpen nagyra értékeli a kegyet, mellyel nagyra becsülendő tehetsége révén kitüntetné szerény kis társaságunkat
Eszembe jutott hogy végig nyalom az hívogatóan kellemes illatú haja alatti érintetlen fenséges alabástrom bőrét, de végül csak puha csókot leheltem ugyanoda a nyakára
- Miu-chan, azt mondtad, nem akarod, hogy egyedül hagyjalak, és én nem is szeretnélek - léptem tovább, az oldalára, felemelve a karom, mellyel eddig a derekát babusgattam
Az arcára simultak ujjaim, készen arra, hogy ha ő is úgy akarja, ajkaink újra találkozhassanak

by **Miu** Hétf. Júl. 06 2015, 00:16

Hihetetlen ez az alak. Még is mit kellet volna élveznem azon, hogy kínoz. Semmi jó nincs abban, hogy csikizik az embert, legalább is elszenvedőnek nem jó.
-Nem tudom, hogy mit kellet volna élveznem és játéknak vennem ebben a kínzásban. ˇ^ˇ
Igyekeztem volna kicsit megpiszkálni ezt a jó kedvét és kicsit piszkálni és húzni az agyát, de nem jött össze ez sem. Bár az ami ezek után jött kissé meglepett. Sőt inkább most először történ meg az, hogy zavarba jöttem Danee társaságában. Nem hittem volna, hogy hirtelen neki kezd ennyire búgni és velem meg elkezd forogni a világ, már csak azért is megforgatott, meg attól is, hogy a vérnyomásom hirtelen egekbe szökött. Mármint csak az érzés volt meg, hisz itt bent csak egy halom pixel vagyunk, aztán lehet, hogy a kórházi ágyon meg csak fekszem, mint egy farönk és semmiféle reakció nem érzékelhető rajtam. Itt bent viszont, minden kellemetlen és émelyítő érzés meg van.
-Miket beszélsz itt össze-vissza, te...
Belém rekedt a szó, mikor az ajkai a nyakamat érintették. Az arcom eddig is vörös színben izzott, de most úgy igazán lángvörösen égett. Már-már éreztem is, hogy éreztem a fájdalmat, amit az égő arcom okozott. A lélegzetem ritkássá vált és összeszorult a mellkasom. Furcsa volt ez az egész, hisz eddig még nem éreztem magam ennyire zavarban mellette. Nem is igazán tudtam hirtelen eldönteni, hogy miképp is kéne reagálnom, így csak hagyom, hogy minden megtörténjen... Végül is eddig sose tudtam, hogy mit is várnék részétől. De azt hiszem, hogy ez volt az, hogy végre ne csak idétlenkedjen és furcsán viselkedjen, hanem te valami olyat is, ami több.

by Ajánlott tartalom