Hisame meséje

Valahol mélyen bizton tudta, érezte,
Hogy a fiú tudja a megfejtést, tudnia kellene.
Szíve is dobbant, amikor amaz kinyitotta száját,
Ám az igazságot mondta, semmi egyebet, mást.
Hisame szelíden nyerítve fogadta az érintést,
Fejével közelebb tolva a lányhoz kedvesét.
- A válasz tökéletes, minden szava színtiszta igaz,
Aki nem hiszi, nézze csak meg ezt a lovat.

S azúrkék szemeit körbejáratta a tömegen,
Hisamét mutatva, kit ez az egész nem hagyott hidegen:
Vígan nyihogott, egymásnak a párt tolta,
Hogy hová legyen örömében, azt sem tudta.
A fiú, Peter, válaszolt, nem is akárhogy,
S lassacskán a nézőtér döbbenete is alábbhagyott.
Páran voltak csupán, akik morogtak,
Ám az éljenzés elnyomta irigy zajukat.

- Peter, szép név – mosolygott a királylány
- Térdelj le kérlek, így kívánja a hagyomány.
A fiú ellenkezés nélkül meg is tette,
A lány pedig az időközben érkezett kardot emelte.
Három érintés az ifjú vállára,
S az már lovagként állhatott a lábára.
Mindenki tapsolt, még a Királyné is:
Örült, hogy lánya jó párra lelt mégis.

Kezdődhetett hát az igazi mulatság,
Ám előtte még történt egy-két apróság.
A királylány mosolygott, átölelte párját.
S az első szerelmes csók is elhagyta ajkát.
Trombita szólt, egy közeli és egy távoli,
Mindenkit meglepetésként ért az utóbbi.
Királyi dal volt ez, zene a fülnek és léleknek,
- Ó Apám, bemutatlak újdonsült férjemnek!

Így érkezett haza a Király őfelsége,
Egy szem lányának esküvőjére.
Aznap és még hat napig tartott a lakoma,
Még Hisamét és Nestort is beengedték a lagzira.
A tornának hetedhét országban a csodájára jártak,
Mesélték is még sokáig az emberek egymásnak.
S mint tudjuk, minden jó, ha jó a vége,
Így ér véget Hisame meséje.

*

Behunytam szemeim, és mosolyogva csuktam be a könyvet. Furcsa, kellemes érzés lett úrrá rajtam, s én teljesen átadtam magam neki, hagyva, hogy gondolataim szabadon csapongjanak. Vajon együtt írták meg? Gondoltam rá, hogy egyszer majd megkérdezem Petert, de nem véletlenül intézte így a fiú. Egy könyv, mit ajándékba kaptam, s ami úgy alakult át, ahogy a ráolvasott hatás kezdett halványodni. Bűvészet. Újfent elmosolyodtam, úgy dőltem neki a pad támlájának, magamhoz szorítva a tárgyat.
- Köszönöm… - suttogtam, s reméltem, a szél majd elviszi e halk szót a YJ céhház tetejére, egy kékhajú fiúhoz, ki talán éppen most is ott ül, szemeivel a kék eget kémlelve…