[Küldetés] A Gonosz

- Félek a sötétben. Erre a dologra már jó pár dolog rávilágított ebben a világban. Küldetések, barlangok, egy – egy sötét járat, vagy csak épp a saját szobám, miként az elalváshoz készülődtem. – tartottam némi szünetet és néztem végig a tucatnyi gyermeken - Talán a legfelkavaróbb jelenet az volt, miként a kivetítőn néztem, hogy a hasonmásom miként is reszketett annál a barlangnál, hova elkerült a viadal idején. Szánalmas volt, szánalmasnak éreztem, azonban nem tudtam megvetni, hisz én voltam ott. Egy hasonmás, persze, másoknak könnyű is volt ezt mondanom, de tudtam, hogy én is hasonlóképp éreztem volna és hasonlóképp éreznék most is.
- De… de te erős vagy. – szólt váratlan az egyik lelkes figyelő. A hangja remegett, miből következtettem, hogy ritkán szólalhatott fel.
- Lehet, ám az nem jelenti azt, hogy nem félek semmitől sem. – mosolyogtam le rá – A lényeg annyi szerintem, hogy ha nem is kürtölitek szét az e féle érzéseiteket, mert szerintem ne is tegyetek így, azért magatoknak nem árt beismerni időnként ezeket. Talán másképp állhatok így hozzá a dolgokhoz. Mindenki fél valamitől.
- Például attól a barlangtól a hetes szinten.
- Igen, például attól a barlangtól. – álltam fel és köszöntem el tőlük.
Az árvaházban töltött egy – egy délután már sokszor rávilágított bizonyos dolgokra. Mindig másra és másra, mindig új élményekkel gazdagodtam. Ahogy kiléptem az épület ajtaján, úgy Hisame fogadott engem a lépcsők alján. Láttam őt, az előadást végig az ablakból figyelte. A fellépést, mely igencsak ritkaság számban ment nálam, azonban a karácsonyi vásár után valahogy szükségét éreztem időnként ennek. Talán csak így tudtam segíteni nekik, talán többre nem is lehettem képes.
- Megnézzük azt a barlangot?
- Minek?
- Mert sokan félnek tőle.
- És?
- Hát valakiknek le kell győzni a gonoszt.
- Neked és nekem?
- Például. – és öltötte jókedvűen a nyelvét.

A helyszínen már vártak ránk, így leszálltam a sárkány hátáról és a napszemüveget is eltettem gyorsan. Nem voltunk egyedül és egy – két ismerőst is felismertem hamar. Nem kételkedtem benne, hogy a Justice-ból is fog jönni valaki, ugyanakkor nem voltam benne biztos, hogy jó döntés volt e a választottuk.
- Hercegnő. – léptem mellé szolid mosollyal – Örülök, hogy itt vagy, azonban ez nem lesz veszélyes neked? – nem is rejtettem el, hogy aggódtam hirtelen valamennyire iránta most. A pletykák és a szóbeszédek semmi jót sem sugalltak erről a helyről és talán valóban kérdéses volt, hogy biztonságos volt e ez neki, vagy épp bármelyikünknek is a jelenlevők közül.
Az egyik fiú hamar felszólalt, talán a mostani szervező lehetett. A szavaira csak a vállaimat vontam, hisz nem kincsek miatt jöttünk most el ide. Biztonságossá kellett tenni a hetedik szintet, nem lehetett várni vele tovább. Hogy megindult, úgy követtük mi is.
- Hercegnő, gyere. – szólt a lánynak Hisame – Ne maradj le.

Yurihime lelkesedésén csak mosolyogtam, aranyos volt a lány, ahogy a Justice értékét próbálta növelni, bár még mindig nem voltam biztos benne, hogy neki kellett volna eljönni közülük. Aranyos volt, meg kedves, de úgy véltem, hogy ezt a barlangot nem a számára találták ki.
- Oh, köszi, bár menőségnek nem igazán nevezném. – reagáltam ez eddig ismeretlen fiú dicséretére is. A viadal nem ébresztett jó emlékeket bennem.
Ki – ki kicsit dühösen a fiúra, ki – ki nem is figyelve rá, de elindultunk mind utána. A barlangba ő mutatta az utat, ő világított a számunkra, azonban hogy külön vált tőlünk egy elágazásnál, úgy vitte is magával a fényforrást. Ketten hamar választottak maguknak egy – egy járatott, de nekem egyik sem volt szimpatikus. Szőnyeg ne legyen egy barlangba, a nyálka meg felkavarta a gyomromat.
- Apa, nézd. Erre van némi fény.
- Igaz, menjünk erre akkor. – emeltem le a fáklyát, már ha azt le lehetett emelni a barlang faláról. Egy pillanatra kérdően tekintettem körbe a többieken, hogy ki hogyan is választ, majd amint mindenki döntött, úgy el is indultunk a járatban.
Nem tudtam, hogy volt e értelme különválnunk. Talán a több szem többet lát elvet követte most itt mindenki, azonban egy esetleges veszélyben így most mindenki magára maradt, csak saját magára számíthatott. Vagy legalábbis ha nem alakultak ki párok a választásnál.
Kincset kerestünk és úgy véltem, hogy a fény az alagút végén talán már rögtön oda is vezethetett. Talán túl egyszerű lett volna, de az biztos, hogy első ránézésre mindegyik korábban megnézett járatnál szimpatikusabb volt ez a számunkra. Hisame lelkes volt mellettem, én pedig igyekeztem inkább a lábaim elé nézni.

- A viadal egy műsor volt, egy unaloműző program szerintem Akihikonak. – fordultam a Hercegnő felé - A lényege annyi volt, hogy pár játékos hasonmása egy bizonyos helyre került és úgy kellett túlélniük. A bonyodalom az volt, hogy csak egy maradhatott élve. – röviden ennyi volt valóban, azonban ez szült egy pár gondot – Bár nem én voltam ott, mint mondtam, csak egy hasonmás, de mégis nagyon hasonlított rám. – fordultam vissza, nem akartam itt a szemébe nézni – Ijesztő, hogy mennyire kiismert engem az Admin. – és ez még mindig nyomasztott.
A járatba sétáltunk tovább, azonban a fény nem került közelebb hozzánk. Időnként hátra pillantottam, aggódva néztem össze Hisamével.
- Valami…
- Nincs rendjén. - fejezte be helyettem Hisame.
Ötletem nem volt, hogy mi történhetett, azonban egy idő után újabb járatok lettek mellettünk. Újabb szétválásra késztethetett minket ez, azonban megbeszéltük, hogy együtt maradunk a biztonság érdekében. Mindegyik járatba benéztünk, be kellett nézni, ha nem más, akkor a kíváncsiság miatt. Hisame az első mellé állt és csatlakoztam én is mellé. A fény miatt választottuk korábban ezt a járatott és a fény itt mutatta magát most a legerősebben. A gondolkodásomban talán lehetett hibát találni, de nekem ezt tűnt most a leglogikusabb választásnak.
- Szerintem erre menjünk. – mutattam a járatba - A fény itt a legerősebb. Többet meg úgy sem tudunk, tipp lehet most minden választás. – tekintettem rájuk és vártam a reakciójukat, a véleményüket. Csapat voltunk immáron, örömmel hallgattam őket és logikus érvek esetén mentem utánuk. Hisame pedig utánam, mert hát egyedül azért még sem maradhatott.
Talán ők többet láttak, talán tudtak valamit, mit mi nem.