[Küldetés] Viasz Mennyegző

- Kissé eltévedtem.. – Motyogtam magam elé, mikor a kilences szinten kóvályogtam egymagam. A városhatárt jóval elhagytam, és útközben pár mobbal is szembe találtam magam… >.> Nem volt vészes leölni őket, bár a támadásom kicsi az életem nagy így pár hitből megvoltak… bár kezdenem kellene ezzel valamit, mint pl gyorsabbnak lennem hogy könnyebben kikerülhessem az esetleges támadásokat… vagy nem is tudom. A tény az hogy hiába vagyok a toppban… gyengének érzem magam… és valjuk be az is vagyok. Bár kasztom nem az erejéről híres mindinkább az élete kimagasló de akkor is, bosszantó mikor mások egy találatból ki tudnak ütni egy egy mobot… míg nekem az dupla idő és erőfeszítés. Bosszantó… Rég jártam már ezen a szinten, de bizonyos npc-ktől csak itt szerezhetek be bizonyos itemeket… így el kellett hogy battyogjak ide. És ha már itt járok, kalandra is keltem hogy felfedezzem eme hely rejtett gyönyörűségeit. Akármelyik mappon is kószáltam el eddig mindig találtam valamit ami csak arra a mappra volt jellemző, kellemes melegforrásokat… csodaszép erdős részt ahol a mobokkal békében lehetett együtt lenni… mivel nem támadtak maguktól… vagy épp tópartos részt stégekkel. Szóval most úgy döntöttem hogy a kilences szintet fedezem fel, a vársot elhagyva egy ideig úgy tűnt hogy most tévedtem… nem leltem semmi extrát… egészen addig amíg egy mezős részre nem értem. Ugyanis megszokott zöld színük helyett aranyban pompáznak és csak még varázslatosabbá tette a látványt az ahogy a kósza szél lengeti őket és játszadozik velük. Letértem az ösvényről és gyorsan bele vetettem magam, körbe-körbe pördülve, úgy hogy a szoknyám és a sálam is velem együtt pörgött, hangosan nevettve élveztem a látványt, és hogy énis részesévé válltam. Amint megálltam, egy furcsa aranyló hátatt pillantottam meg, bár nem egyhelyben volt… az is forgott…. a világgal együtt.. >.>  A térdemre támaszkodva, pislogva párat vártam hogy múljon el a szédülésem és tisztuljon ki a kép… bár amint ez megtörtént, a ház szerte foszlott mintha ott sem lett volna. Oo Ledöbbenve, szememet dörzsölve pilláztam még párat, de a hát akkor sem jött vissza… Nem értettem a dolgot. Bár ez a hely önmagában is gyönyörű. A virágokról nem is beszélve, ami furcsa mivel tél közepe van. Hanyat vágódtam a fűben, és elő hívtam a barátlistát, kikerestem Jint és egy üzenetet pötyögtem neki.

Jin szivemnek :

Míg vártam a választ, addig vissza portáltam magam a hazatérés kristályommal a városba, hogy kissé megmelegedjek egy fogadóban. Így is tettem, egy forró tea mindenre gyógyír, némi sütit elpakoltam az inventorimba és mivel még volt időm meglestem, a hirdetés táblát. Mivel még volt helyem így úgy döntöttem hogy veszek fel egy kalandot. Maximum ha nem időre megy, majd megcsinálom egy kis Jin-ezés után, esetleg vele együtt, ha lesz kedve hozzá. Ahogy nézelődtem, egy szőke lány is nézelődött mellettem. Kiválasztottam, azt amelyik arany papíron van. Úgy látszik a mai nap színe az arany lesz yee o/ Csakis a nagy betűs mondatot olvasom el: "Keress egy házat, meg fogod ismerni" ~ Jéé, én is egy házat keresek… ~ *Tücsökciripelés.* Nem fogtam fel hogy valószínűleg arról a házról van szó, amit ma délelőtt láttam. A szőke lányka is szemezett ezzel a küldetéssel ahogy néztem, félszemmel figyeltem őt. És amikor láttam hogy Ő is felvette elmosolyodtam. Ráadásul, még egy szívderítő „Kalandra fel-t!” Is hallottam tőle.
- Etoo… - Úgy néz ki egy küldin leszünk! – Jelentettem ki kedvesen. RenAi vagyok, de szólíts csak Ai-nak. Mutatkoztam be neki.
- Én még várok valakire, elvileg nem soká itt kéne lennie. Nem szokott ennyit késni. – Néztem aggódva a rendszeridőt.

Furcsa ez a kilences szint, reggel még a szemem is káprázott a mezőn, úgy döntöttem hogy ezt a furcsaságot megosztom Jin szívemmel is, és az itt lévő mező is biztos tetszeni fog neki. Én is imádom…bár az arany nem az én színem, ilyen téren nézve viszont ténylegesen szemet gyönyörködtető…csodálatos… legszívesebben elmerülnék benne. Hátradőlnék az aranyló fűben és hagynám hogy a szél jobbra balra lengetve a fűszálakat csiklandozza végig a testem. De úgy döntöttem hogy mivel még van időm, bemegyek a vársoba és ott is szét nézek. Időközben mikor a vásár standokat nézegettem elkeveredtem a hirdetőtábla felé is, amit cseppet sem bántam meg. Egy aranyos quest volt kitéve hirdetésbe, így úgy döntöttem megpróbálkozok vele. Nem messze tőlem láttam hogy egy cuki lányka is felveszi azt. Így méltón köszöntöttem legujjabb party társamat. Bemutatkoztunk egymásnak és lefutottuk a tiszteletköröket.
- A nevem csak a nickem ^^- Magyaráztam meg tömören, bár nem csináltam nagy ügyet a kérdésből, sokan választják a saját ugyanakkor sokan használnak állnevet az mmo-kban. Sőt inkább az a népszerűbb ha valaki nicket használ nem pedig a saját nevét. Nekem eddig nem fordult meg a fejemben hogy bárkitől is megkérdezzem hogy az ténylegesen a neve-e. Valahogy nem gondolkodtam el rajta, nem tartottam lényegesnek mivel engem csakis a személyisége érdekel az embereknek, az alapján tudok /sejthetek következtetni hogy milyenek is ténylegesen.
- Ohh, akkor Nori-nyan-nak foglak szólítani. :3 Az illik hozzád. – Mosolyodtam el. És megkértem hogy még várjunk egy picit, míg meg nem érkezik egy számomra fontos személy.

Nem kellett sokat várnunk Jin gyorsan betoppant, és egy csókkal köszöntött is. Nori-chan előtt bele vörösödtem, és kissé lehajtott fejjel karoltam Jinbe- Nori-nyan dicsérete melengette a szívem, nagyon jól esett de csak még vörösebb lettem és elbújtam Jin háta mögött hogy ne lásson. Ez a lány tele van energiával és lelkesedéssel. Ezt jó volt látni, és én is fellelkesültem. Persze teljesen megfeledkeztem a reggel látottakról, és butus fejemmel nem vontam párhuzamot a küldi és a házacska között. Követtem Nori-nyant és:  Megyünk, megyünk, mob. Megyünk, megyünk, mob… és megyünk mob…mob és megyünk QQ megyünk… megyünk… egy kis dombra lecsücsülünk hopp QQ ^^” És Nori nem adja fel o/ Úgy dönt hogy jobb lenne megkérdezni pár emberkét a városban…
- Mhooo…. Nori-nyan… QQ ezzel a tanáccsal kellet volna kezdened. @.@ QQ – És igen, lehet hogy így többre jutottunk volna. Párocskám kezét megszorítva nézek rá kérdőn hogy szerte mi is lenne a legokosabb és leghelyesebb cselekedet, hogy egyről a kettőre jussunk. =3

Nagyszerűnek ígérkezett ez a mai nap, nem csak azért mert Jin-el tölthettem a perceim, de emellett hasznosnak is érezhettem magam, reméltem hogy sikerül ismét fejltődnöm valamennyit, nem, nem felétlen expre gondoltam, nálam a fejlődés az ismeretek elsajátítását jelenti. De aminek ezek felett még nagyon örülök az az hogy megismerkedtem egy kedves lánnyal… Norikának hívják, és igencsak szeleburdi, bár sokszor gazdálkodik jó ötletekben is.

A rétre indultunk egy „arany” házat kutatni, biztos valami hasonló lehet mint amit én is láttam, bár már nem tudnám megmondani hogy pontosan hol is… QQ De nem is ez a lényeg, hosszú keresgélés után sem jutottunk célra, így Nori-nyan felajánlotta hogy vissza kéne menni a faluban kicsit kérdezősködni, én már kaptam is volna az alkalmon mikor Jin még megpróbált valamit. Először kicsit elkerekedtek a szemeim, de egyre inkább mulattatni kezdett a látvány.
-Jun-vuff! ;3 – Kiáltottam fel, valamennyire megpróbáltam visszafogni a nevetésem, de teljesen nem sikerült. Először is tetszett hogy Nori-vuf-nyan eltévesztette a nevét, majd miután mindenki kutyusként kezdett el viselkedni én sem maradhattam ki. o/
Majd mikor rájöttem hogy más előtt nevettem ki életem szerelmét, szintén elszégyelltem magam. Vörös lettem mint a pipacs. Remélem nem hoztam túl kényelmetlen helyzetbe, majd úgy döntöttem ezt csakis úgy szárnyalhatom túl, ha kutyuliként kezdek el én is viselkedni. Beleszagoltam a levegőbe, mélyet szippantva, behunytam a szemem és átadtam magam az orrocskám érzékének. ~ Uguu *-* Süti… és… és még valami… talán jázmin? ~ Ráncoltam kissé össze a homlokom, és a illat irányába fordítottam a fejem, majd bele botlottam a mellettem lévő lányba.
- Uhh, nagyon kellemes parfumot használsz Jázmin talán? Norika-vuff. – Vakartam meg kezemmel a fülem tövecskéjét. Majd mindenki megindult az illatok ösvényén és a süti illatot terjesztő társaságot is megleltük. Nori-vuff valami furcsaságról beszél, és bug-ról. Bár én nem láttam semmit, így párocskámhoz fordulok.
- Bug-vuff?... Te is láttál furcsaságot-vuff?- Kérdezem, mert nekem valahogy semmi sem tűnt fől, hiába nézem őket, csupán egy átlagos baráti társaságnak tűnnek akik pickninkeznek. Persze nem fogok lemaradni Norikától, így követtem.
- Jó ötlet Nori-vuff, talán tőlük is meg fogjuk tudni kérdezni hogy látták-e a házacskát? – Majd Jin-kun-hoz közeledtem, és hamm, bele haraptam a nyakacskájába. – Még szerencse hogy nem érzünk fájdalmat és páncél plusz életpontot sem veszített o/ bár a piros fognyomocskák még ott maradtak egy idegig. Majd kíváncsian néztem hogy mit fog rá reagálni, kicsit meg volta szeppenve, de emellett mulatságosnak is találtam a Jin-kun arckifejezését, és a szemem csillogott az arcom pirosodott, tudtam hogy „rosszat” csináltam, de meg kellett tennem. o/

Mókásnak indult a reggel, és kalandosan folytatódik a nap is. Örülök hogy így hárman elvállaltuk ezt a küldetést. Nagyon örülök neki, mert jó társaságban minden jobb. o/ Norika eltévesztette Jin nevét, amit mókásnak találtam, Jin-szivem rögtön meg is nyugtatta hogy nincs ebből gond. Hát igen, nem Ő lenne ha nem így tett volna. Sok mindent csináltunk, aranyló ház után kutattunk, majd levegőztünk… vagyis inkább szimatoltuk a levegőt, ami Jin-Jin ötlete volt és be is vált. Hiába, az én pasim! :3 Az illatfelhő nyomába eredve hamar rá is bukkantunk a tulajdonosaira. A „vuff”-ozásom úgy látszik nem olyan cuki mint a „nyan”-ozás… kár… pedig forradalmasíthattam volna a japán szubkultúra bizonyos tulajdonságait, de semmi gond ez még várhat későbbre, most házacskát kutatunk. o/ Jin felém fordul, kicsit értetlen arccal, felemelte a kezét… én össze húztam magam, majd szimplán csak megpöcköli az orrocskámat. QQ Nem értem miért kaptam nem voltam rossz kislány, de a „huncut”- jelzőt talán azért megérdemlem. o/ Új becenevem van. Igazából örültem neki, még ha naaagy kerek szemekkel, és két kezemet rátapasztva az orromra is néztem Jin-samara kicsit bűnbánóan. Amint leengedtem a kezem, látszódott hogy picit piros még, de gyorsan elmúlt. De párszor azért még oda nyúltam, nem bírtam békén hagyni, hiába nem fájt… >< talán ez is csak berögződés kintről nem tudom.
Majd Jin, utána eredt Nori-ka után, és persze én sem maradhattam le. Amint közelebb értünk a piknikező társasághoz, valamibe nagyot koppantam. És buuuum visszhangzott még a fejem is… >< Nem értettem hogy mi is lehetett, hisz nincs itt semmi és mégis utunkat állta. >< A koppanásnak hála furán kezdett el káprázni a szemem. QQ Az emberkék eltűntek és egy házacska jelent meg helyette. oO Kérdőn néztem a többiekre hogy vajon Ők is azt látják-e mint amit én, vagy csupán erősebb ütés ért mint ahogy azt gondoltam. >< Amint kiderült hogy minden rendben van, elvégre mind azt látjuk amit én, legalábbis remélem. Akkor egy furcsa kisfiúra lettem figyelmes. oO Helyesbítek… furcsa és ilyesztő kisfiúra… >< Amint megpillantottam megszólítottam:
- Szia, Ai-chan vagyok, és ők a társaim Jin-kun és Norika-san. Bocsánat a zavarásért, nem akarunk rosszat, mi csupán egy arany színű házat keresünk. Láttál ilyesmit errefelé? – … Nincs válasz.
- Etooo.. van bent valaki aki esetleg tudhatja? Aki segíthet? – Még mindig nincs válasz… Se köszönés, se bemutatkozás… valahogy el van a maga kis világába… ezért mondtam hogy ijesztő… QQ Jin-Jin-re pillantottam nem épp értelmes fejjel, majd Norikára, hogy kisegítsen ebben a tanácstalan helyzettel. Majd oda fordultam hozzájuk háttal állva a fiúnak és suttogni kezdtem.
- Ugye nem csak nekem furcsa ez a kis krapek? oO És szerintetek mit kéne csinálnunk? Úgy látszik nem akar válaszolni. vagy esetleg nem is tud… szerintetek nem lenne illetlen dolog csak úgy bemenni? QQ – Kérdeztem, nem szeretnék laksértő lenni, bár egy ház elrejtve a mező közepén… elég gyanús.. QQ Ha arra jutottunk hogy bemegyünk akkor megszólaltam.
- Izé… bemehetünk szétnézni kicsit? – Kérdeztem a sráctól, ha nem kaptam választ akkor Jin kezét fogva benyitottam.

Nyos, bocsánat a késésért és a felborított sorrendért is, de ha már így alakult akkor írok előbb. :3

Imádtam hogy Jinnel lehetek egy küldetésen, Norika is aranyosnak és elevennek tűnt, sőt megmerem kockáztatni hogy netán van olyan ütődött mint jómagam. Jó kedvem állandó széles mosolyom is jelezte a külvilág felé, annak ellenére hogy egy furcsa gyerkőccel és egy rejtett házacskával futottunk össze, amit úgy néz ki a kölyök tűntetett el valahogy a szemünk elől, sőt nem is eltűntette hanem az embereket változtatta a házzá… *ledöbben* ~Vajon tényleg tud embereket házzá változtatni?...~ Ha ház lennék vajon én milyen lennék? Nagy és terebélyes? Modern esetleg hagyományokkal gazdagított?... Nem tudom, de párocskámat egyszerű kertesházként tudnám elképzelni, nem túlcsicsázott-bonyolított, mintsem inkább egy biztonságot adó szolid kis családiház….gwheeee >< Már megint valami furcsa agyszüleményeken jár az eszem, de úgy döntöttünk be kéne néznünk. Jin ötlete alapján cselekedtünk, mivel kérdezhettünk bármit a kölyök csak a maga kis világában tengődött… mindaddig míg Jin szavai el nem értek a füléhez. Érdeklődve néztem hogy végre csinál kommunikál velünk… de ehhelyet csak lekorholt hogy letegeztük a maciját. oO Egyre furcsább, sőt egyenesen ilyesztő a kis srác de tudom nem kell félnem amíg nem vagyok egyedül. És biztos voltam benne hogy Jin bizony megvéd majd ha olyan helyzetbe keverednénk. Majd ismét csak a játékszerével társalgot… egy szó azért megütötte a fülemet. „Idegenek” Jó, igaz hogy nem ismerjük egymást, de bemutatkoztunk már neki, így ezek után inkább a vendégek, vagy jövevények megnevezés illene ránk mintsem idegenek.
- Már megbocsáss, de mi nem vagyunk idegenek. Már bemutatkoztunk, a nevün.... – Akartam bemutatkozni újra, befejeztem a mondatom ha nem ment be előbb, de úgy néztem sietős a dolga. Amint belépet, már nyitódott is az ajtó… oO
- Huhh gyors… - Jegyeztem meg. Nem tudom hány pontja lehet rajta, de az biztos hogy jóval több mint nekem. Bele csimpaszkodtam Jin karjába mint valami kis-majom ><

Belépve az ajtón, meglepett a hely egyszerűsége és magával ragadó szépsége, az apróbb részletek, az ízléses kosztümbe bújtatott szoba nagyszerűsége, de tekintetem mindezekről hamar magával ragadta a már megterített asztal, és a frissen gőzölgő tea illata. Imádom a teát, a fiúval egyidőben huppanhattam le az egyik szabad székre, úgy hogy a kis macit mellém tette le.
- Szabad? – Kérdem, rápillantva a teára, hogy vajon tényleg nekünk van-e megterítve, bár öt fő… mikor mi csupán négyen vagyunk. Huppsz >< Lehet bele rondítottunk egy vendégvárásba>< Bár Ő engedett be minket. Nos mindezeket végig gondolva rájöttem hogy unalmas részletek, és csupán a tea érdekelt és hogy élvezhessem a pillanatot. Megfogtam a csészét és a számhoz emeltem.
- Ohh, de illetlen vagyok. – Jelentettem ki, és kaptam a maci után.
- Kuma-kun, ugye ön is kér? – És már emeltem is a csészét a szájához. Hát igen, sajnos egy plüsmaciról gondoskodni kell, szegénykék nem tudják maguk ellátni, így meg kell őket etetni itatni, és nagyon sokat kell velük játszani hogy ne legyenek magányosak. Mindezt biztos a kisfiúcska is tudja, így biztos voltam benne hogy nem fogja zavarni ha kicsit leveszem a terhet a válláról, hogy nyugodtan teázgathasson és ebédelhessen, amíg én játszom a kis macikájával.

Végre haladunk egyről a kettőre. Bent vagyunk és a kissrác is kedvesebbnek tűnik, bár nem hazudtolja meg önmagát, egy kis idő után ismét belemerül önfeledett dúdolásába. Aranyos kis srác a maga módján, bár kicsit csendes, de Sukakuról megtanultam hogy vannak akik nem igazán szeretnek sokat beszélni, amit nem is értek, hisz a kommunikáció minden alapja. Norika sem tétovázott rögtön kérdésekkel, jól figyelve az illemre, traptálta a kis srácot, akinek még a nevét nem is tudjuk, de legalább már a kis maciét igen, a neve Maci. o/ Jin csak nézelődik, ismerem annyira hogy tudjam. Információkat gyűlyt, és látom rajta hogy a szoba berendezése is tetszik neki, és ezt a felfedezésem örömmel vélem, mivel akkor akár tervezhetem a miénket is hasonlóra. Én is jobban szemügyre veszem tehát a nappalit. Kedves, otthonos és dizájnos. Megjegyeztem! Úgy gondoltam hogy ha a kisfiúnak már ilyen fontos ez a kismaci, akkor megpróbálok úgy közeledni felé hogy én is játszok vele. Azaz hogy legyen egy „közös” barátunk. :33 De arra ami történ nem számítottam. Amikor figyelmeztetett a kisöcsi hogy le ne öntsem, még inkább vigyáztam, és mosolyogva bólogattam a fiúnak hogy értettem. De a kis Maci-san egyszercsak kinyitotta a száját és rácuppant a poharam szélére. oO Meglepődtem. Nagyon… nagyon meglepődtem… le is sápadtam és megdermedtem. Kellett pár másodperc hogy rájöjjek mi is folyik itt… Majd mikor ez megtörtént, akkor felkiáltva megszólaltam.
- Uhhh *-* Ez egy interaktív játékmaci!... – Kiáltom el magam lelkendezve. *-* Majd amint végzett a Maci-san letettem a poharat, és felemeltem.
- Uhha ha megnyomom a hasát, vagy a kezét akkor zenél vagy beszél is? – Kérdzetem, de már ez időben meg is nyomkodtam mindkét testrészét is… sőt akadt még egy furcsa gondolatom… Izé… ez ugye megitta a teát… nem ázott el meg semmi…>< Akkor.. *megrodítottam és felemeltem az egyik lábát* Akkor most Ő tud olyat is? oO Bár megkérdezni nem mertem, de körülbelül akkora rejtély volt ez számomra mint az eltünedezgetett zoknik párjai…>< Az is legalább olyan mintha egy másik zoknidimenzió nyelné el őket…><

- Kyaaaaaaaaah!~ Kawaiiiiiii~ - Öleli magához a fiút aki épp az imént kapta ki a macit a kezéből és mondott illetlen ám tőle aranyosan ható dolgokat. >< Szorosan melleire ölelte majd jobra-balra ingadozott vele, pár pillanatig majd hagyta levegőhöz jutni a kis krapekot. Jin úgy tűnik nem csinált túl sokat, csupán hallgatott és figyelt, de sikerült már annyira megismernem hogy tudjam! Ő ilyenkor teszi a legtöbbet. Nem kell sok és hamarosan meg is tudjuk miért is vagyunk itt pontosan, bár tény volt valami furcsa... de nekem nem a maciban, én a kisfiút nem értettem, de nem foglalkoztam vele különösebben. Most azt akarja hogy nézzünk körül a házában, mikor azt pár perce épp elrejtette előlünk..>< Ha azt akarná amit mond akkor nem rejtené el nem? Maaaah >< Kezdek összezavarodni saját gondolatimtól, így ezt a nehéz és számomra felesleges dolgot a többiekre hagyom. Elmosolyodok majd megszólalok.
- Akkor mennyünk! – Kiáltok fel lelkesen, és mutatok a magasba lelkesítően, hogy a többiek is kedvet kapjanak. Nem értem mi folyik itt, de minden kiderül ha nekivágunk, így hát vágjunk neki elven, lelkesen megindultam az ajtó felé, határozottan kinyitottam, beléptem rajta és….
- Kyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaah~ - Hangos sikításom törte meg törhetetlen önbizalmam amint becsapódik mögöttünk az ajtó…>< Hát izééé, számíthattam volna erre grr…>< Észlelésem automatikusan bekapcsolt mikor valami motoszkáló, csúszó hangot észleltem a többi gonosz moraj mögött…
- Ki akarok menni! Ki akarok menni!! – Kezdtem el verni az ajtót… majd párszor elismételtem és visszafordulva megszólaltam..
- Nem tudunk kimenni!...QQ – Tekintetem főként Jinre emeltem, amibe némileg beletörődés tükröződött, majd felcsillant mikor megpillantottam macit:
- Jééé a Maci! *-* - Kiáltottam fel lelkesen, majd felemeltem és magamhoz emeltem.
- Ugye te majd megvédesz minket. – Kezdtem el gügyögni neki, mint egy kisgyerekhez szokás. Majd összeszedtem magam és előre pillantottam…
- Tehát…csak előre… - Mondtam, bár fejben elkezdtem felmérni a dolgokat… Jinnel tankok vagyunk és Norika képességeit nem ismerjük, így félek miként ússzuk meg. Előveszek egy hazatérés kristályt.
- Mindenki vegye elő… és ha baj van, senki ne legyen rest használni! – Pillantok körbe mindenkin, bár valahol félek hogy talán nem is fogjuk tudni használni…><