[Küldetés] Vásári komédia

Felbátorodtam és jelentkeztem arra a bizonyos szerepre, viszont nem én voltam az első aki már megtalálta "álmai" szerepét. Sőt hozzájuk képest a boszorkány eléggé lealacsonyító is lehet. Közben majdnem pont utánam egy fiú jelentkezett a segéd posztjára. A hang forrását kerestem a szememmel, hogy egy rövid pillantást vehessek rá illetve egy arcot párosíthassak a hang mellé. Mosolyogva köszöntött, szinte levadászott. Kicsit nevetségesen hangozhat, hogy pont a vadászt kapja el egy "préda". Tudomást sem véve róla elfordultam, és sas szemekkel figyeltem arra, hogy ki a következő aki szerepet vállal a tömegben. Viszont nem nyugodott meg annyival, hogy nem foglalkozok vele sőt olyannyira felbátorodott, hogy mindenféle hülyeségről kezdett beszélni hozzám. Tartva magam a csend király szabályaihoz nem szólalok meg, akármennyire is az idegeimre megy. Tűrtem a végtelenségig majd amikor már nagyon kezdett unalmassá válni a felé nyújtottam Kagamint aki dühös hangnemet felvéve kezdett vitatkozni a fiúval.
- Hé te pojáca senkit sem érdekelnek a buta hangyáid! - majd egy hangos hmph hanggal karba is pakolta aprócska mancsait. A tömegre való tekintettel esélytelen volt, hogy tömegtologatás és lökdösődés nélkül kikerüljek innen, szóval beletörődve a sorsomba álltam és vártam a folytatást. Fogalmam sincs mi lehetett az oka amiért hátra pillantottam, de a lehető legjobban tettem amikor így döntöttem. Három hatalmas páncélos férfi tolakodott előre, páncéljuk stílusa alapján kevés olyan ember létezik aki ne ismerné fel őket. Az army... kicsit megijedve próbáltam minél távolabb sodródni jobban elvegyülve a tömegben, mielőtt még kiszúrják a sok zöld közül a vörös jelzőt.
- Ezek meg mit keresnek itt? - mormogtam halkan közben szinte már guggolva figyeltem a cselekményeket. A férfit aki elmondása szerint vándor cirkuszost akart velünk játszani úgymond letartóztassák. Meglepő fordulat, de talán nem lehetett véletlen, hogy engem az indikátorom alapján nevezett meg. Az pedig felettébb gyanús, hogy az Army letartóztassa. Valamit titkol. Tud valamit ami annak a bizonyos céhnek nem jó.
- Mire vársz még? - böködött oldalba - Ha nem sietsz nem fogod sosem megtudni mi történt...
- Miért?
- Azért mert aki az army ellensége az neked szövetségesed is lehet akár.
- Ebben lehet valami igazság.. - a tömegben elvegyülve figyelem a további jelenetet ha a férfit elhurcolják észrevétlenül követem őket.

Váratlan fordulat következett a szereposztás gyakorlatilag megszületett, de ekkor fel bukkant 2 marcona manus. Fogták Christofer és már mentek is valami Aincradi törvényekről hadoválva. A seregtől vannak.
Miről hadoválnak ezek össze vissza? Aincradi törvények? Miféle törvények? Aincradnak a korlátait leszámítva nincsenek törvényei. Ezek meg kinek képzelik magukat? Tényleg azt hiszik, hogy bármit megtehetnek? Akár hogy is hallani akarom a vádakat. Többen meg próbálkoztak meg tudni ezt-azt. Nem sikerült. És már vitték is magukkal...
Dörzsöltem az államat. Talán mégse kéne a sereg dolgába bele avatkoznom. Csak magamat sodornám bajba vele. Meg győzni úgy se tudom őket.
*sóhaj* Viszont van amit akkor is meg kell tenni ha nem szeretnénk. Megyek, meg tudom amit tudni akarok aztán döntök. Ez nem jelenti az, hogy segítek. Csak azt, hogy későbbre halasztom a döntést. A többiek az őrök nyomába szegődtek. Na én már nem fárasztom magam azzal, hogy beérjem őket. Inkább kényelmes tempóba az ő nyomukba szegődtem. Ők követik az őröket én követem őket. Ez nekem kényelmesebb, de semmiről nem leszek jobban lemaradva, bár gyanítom a céh házukba viszik. Mi lehet a vád? Utcai szórakoztatás? Aligha, ha valami van akkor annak valami egész másnak kell lennie. Valami komolyabbnak. Hm... vajon mit akarnak tenni vele? Biztos nem heccből cipelik keresztül a fél városon. Türelem... Mindennek meg van a maga ideje. Annak is, hogy ennek az ügynek a részletei kiderüljenek. Na egyelőre csak a háttérből fogok figyelni és nem cselekszek. Úgy nézem a lányokban így is ép elég beszélőke van ahhoz, hogy szóban megállják a helyüket. Én nem fogok közbe szólni addig amíg más kép nem döntök.

Ahogy szép lassan helyére kerültek a postok, a mellettem álló Atoru a vörös indikátoros lányhoz lépett, és élénk beszélgetésbe elegyedett vele, melynek eredménye a többségből kiszálló megbotránkozó hümmögés, horkanás volt. Magam nem sok jelentőséget szántam a dolognak, mindenki maga dönti el ízlését, és vágyait. Ez a srác azonban számomra igencsak ostobának tűnt. Igen lazán viselkedett, ahhoz képest, hogy egy vörös indikátorossal beszélgetett. Bár, azért megértem, én sem paráznék ennyi, más zöld játékossal a hátamban. Nah de mindegy is.
Angelica szavai mosolyt csalnak arcomra, attól függetlenül, hogy nem értem minek a citrom. Finoman viszonoztam érintését, és kedvesen mosolyogtam rá továbbra is.
- Ne bánkodj, rábeszéljük a komédiást, hogy legyen egy királyné is, és akkor mellettem elfoglalhatod jogos helyed. - nevetem el magam, miközben sokat sejtetőn kacsintok Angelica-ra.
Válaszát már nem hallhattam, mert a mögöttünk lévő térről elégedetlenkedő morranások, és páncél csörgés hangjai hallatszottak. Lassan fordultam meg, szemem a bábus kislányra rebbent, de ő még mindig a helyén állt, így megbizonyosodtam afelől, hogy ő nem tett semmit. Hátra pillantva három, tagbaszakadt, és állig páncélozott férfit láttam közeledni. Ék alakban jöttek felénk, és nem nézték a tömeget, erőszakkal áthatoltak rajtuk. Többen a földre huppantak, és öklüket rázták a férfiak felé, de mikor meglátták azoknak a céh logóját, és páncéljukon az emblémájukat, a torkukra fagyott a méltatlankodás. Magam is megszemléltem eme látványosságot, és félig felhúzott szemöldökkel állapítottam meg, hogy a három férfi a Kezdetek Városának rendfenntartó céhébe tartoznak, az Army-ba.
Ahogy a kisebb csoportosulás, és ezzel együtt a mi közelünkbe is értek, határozottan, de ugyanakkor lehetőség szerint gyengéden, félrehúztam Angelica-t az útból, és magam védelmezőn elé léptem. A vezér - legalábbis a három közül a legrangosabb - azonban még pillantásra sem méltatott bennünket, melyet nem bántam. Egyenesen a komédiás elé járultak, és erős, férfias hangján beszédbe elegyedett vele a kapitány. Mint kiderült, letartóztatják kedves, és sokak által már most a csillagokig méltatott küldetésadónkat, bár, hogy milyen oknál fogva, erről a rend embere egy szót sem ejtett. A két pribék megragadta Christoper karját, és vonszolni kezdték az úton visszafelé. Feltehetőleg visszaviszik a Kezdetek Városa, legalábbis én így gondoltam. Voltak, - főleg a gyengébbik nemből - akik utánuk siettek, kérdezgették az Army-sokat a miértekről, de ennyi erővel a szelet is kérdezgethetnék, hogy miért fúj. Egyedül egyetlen személy távozik köreinkből, mindenki más Razann védelmére próbál kelni, több-kevesebb, bár inkább semmilyen sikerrel. A magam részéről nem lepődök meg annyira a dolgokon, láttam már hasonló dolgokat, még szerencse, hogy időben fény derült a komédiás, illegális ténykedéseire. ~ De mi van akkor, ha megint csak az Army buzgólkodik, és a férfi valóban ártatlan. Bahh...nincs itt olyan, aki ártatlan lenne. De azért, elég jó ajánlat volt tőle egy színjátszáskodásos valami, és könnyű pénzt sugallt.
Angelica-hoz fordulok, és megkérdezem tőle, ő mit gondol, van-e értelme kideríteni az igazságot, vagy inkább hagyjuk, és töltsük kettesben a délutánt. Ennél a résznél hangom kissé megtörik, arcomat pír borítja el, de határozott vagyok, legalábbis ami a céljaimat illeti. Felvetem még, hogy esetleg utánanézhetnénk a dolognak, és ha esélytelen kideríteni, akkor utána is andaloghatunk valamerre. Válaszát megvárom, és kedve szerint cselekszem, de azért próbálom rávenni, hogy kövessük az Army-sokat, akik már így is a tér végén járnak. Ha ő inkább úgy dönt elmegy, úgy elbúcsúzom tőle, és sietős, de ugyanakkor feltűnésmentes léptekkel a nyomukba szegődöm. Ha velem tart, akkor is ekképp cselekszem, annyi különbséggel, hogy a látszat kedvéért, kézen fogva sétálok vele a csoport után. Bárki, aki ránk emeli tekintetét, semmi gyanúsat nem hihet felőlünk.
Lényeg a lényeg, lassan beértük a rend őreit, és éppen időben érkeztünk, vagy éppen érkeztem, ahhoz, hogy halljam az elkövetkező mondatokat, melyeket az egyre csak közbeszóló, és figyelmet kérő lány csoport felé intéz az Army vezér. ~ Ó, tehát egy rabló, fosztogatóval van dolgunk? - töröm fejem, de még nem hallottam ilyen csoportosulásról, főleg nem játékosok által, így nem jutok semmire.
Mint kiderül, előbb tárgyalás lesz, és csak ezután döntenek a férfi sorsa felett. Razann, karjait csavargatva próbál oldalra fordulni, és a legközelebbi lányhoz kiabál. Tehát van valami Benjamin nevezetű barátja, aki ügyvédjeként fog működni, feltéve, ha valaki megkeresi, és elviszi a tárgyalás színhelyére. Nagyjából ennyit sikerül elmondania, mielőtt átlépnének a teleportkapun, egyenesen a Kezdetek Városába. A magam részéről kíváncsi vagyok, mi bújik meg a háttérben, mivel a jó kiállású, és ékes szóló Razann, nem tűnt egy bűnöző alkatnak. Nem először fordulna elő, hogy az Army ártatlan embert próbál koholt vádakkal rács mögé juttatni. Ha Angelica velem tartott, kikérdem véleményét, és elmondom neki a sajátomat is. Ha nem, úgy küldök neki egy üzenetet, melyben leírom, hogy kiderítem Razann bűnét, így későbbre napolnám a találkozásunk. Majd lassú léptekkel, a többiek után (már amennyiben volt valaki, aki utánakérdezett, és elindult Benjaminért) osonok, lehetőleg feltűnésmentesen. Útközben már feltűnt a vörös indikátoros lány is, aki szemlátomást maga is úgy döntött inkognitóban indul a felfedező útra. Óvatosan, hátra-hátra pillantgatva lépek a teleportkapuba, átteleportáltatom magam a Kezdetek Városába, és tovább követem a többieket.

//Elnézést a késedelemért, remélem ez kielégítő post, és magába foglal mindent. A következő postomat is bizonytalan, hogy mikor tudom megírni, ha esetleg csúsznék, akkor szintén 500szó reaggal majd pótolok!
Megértést köszönöm! //

*Megálltam és karba tettem a kezem.*
Aha... hát szépen felsorolták. Úgy fest Christopher szépen bele tenyerelt valamibe... Persze, hogy mennyi az igazság ebből az egészből az egy jó kérdés. Christopher láthatólag tagad. Nem mintha ez a sereget valaha is meghatotta volna... Most megint végig gondolhatom, hogy bele akarok-e ebbe az egészbe keveredni.
Benjamin... ezt a nevet mondta annak a lánynak... a karmazsin selyem lepelben? Értem... sose hallottam róla, de gyanítom egy éterem vagy fogadó lehet. Védnök... úgy tűnik alaposan ki akarják vallatni Christophert... ez azért mégis csak jobb mintha szó nélkül becsuknák a dutyiba. Akkor azt hiszem elő kéne keríteni ezt a Benjamin nevű fazont... Persze ez nem jelenti azt, hogy ártatlan lenne. De nem venném a lelkemre, hogy ártatlanul a börtönbe dugják. Ha egyáltalán az... A sereg és a forrásai.   Az nem éppen a megbízhatóságáról híres.
Igaz, hogy nem ismerem Christophert, de szégyelleném magam ha ezt ennyiben hagynám. Persze az is igaz, hogy nem szívesen csalódnék. Remélem jó oldalt pártolok...
Az őrök elteleportáltak, páran máris a nyomukba szegődtek. Akkor azt hiszem lassan én is indulhatnék... Keressük meg azt a Karmazsin Selyemlepel nevű helyet és a barátját.
*Beléptem a teleportba* Irány a kezdetek városa... ö... várjunk. Beugrott... Karmazsin Selyemlepel... az rosszabb... az egy szórakozó hely. Valahol az észak... észak nyugati fertályon. *Sóhaj* Azt hiszem izgalmas lesz ez a nap is.

Kiderült, hogy az Army garázdasággal, csempészettel és játékostársai előre kitervelt, módszeres fosztogatásával, s hogy nem számít, hogy zöld az indikátora. Ez hihetetlen! Ezek szerint úgy néz ki ez az úriember, mint valami mocskos maffia?! Hol élnek ezek meg?? az egyik társa legalább udvariasabb volt ennél a marcona képű katonánál, aki eléggé ingerült volt. Azt mondta, majd a tárgyaláson kell bebizonyítani. A vezetőjük az egyik lány vörös indikátorára nézett, de végül hagyta futni. Biztosan nincs elfogató parancs ellene. Christopher-nek sikerült annyit Norikának elmondania, hogy keresse az ügyvédjét, Benjamin-t, aki a Karmazsin Selyemlepelben van.
- Menjünk, segítsünk annak a lánynak megkeresni Benjamin-t! - javasolta Villámlás. Fel is ajánlottam Norikának, hogy jövök vele. Közben mások inkább inkább a tárgyalóterembe ment. Volt olyan sejtésem, hogy némelyik magasról letolja az úriember sorsát, és csak azért segítenek neki, mert sok pénzt remélnek. Bár tény, hogy nekem gyakorlatilag egy darab aranyom sincsen, mert a céh-be raktam legtöbbször, de azért nem csinálok úgy, mintha csak a pénz biztosítaná az életet. Ebben a játékban csak másodlagos dolog szerintem, hiszen nem azon függ, hogy megölnek-e vagy sem. Végül megérkeztünk a Karmazsin Selyemlepelhez. Kicsit félve mentem be, majd odamentem a csaposhoz megkérdezni, hogy nincs-e itt véletlenül egy Benjamin nevű fickó. Az volt a legnagyobb baj, mert lehet a csapos több Benjamin-t is ismer, másrészt meg rengeteg férfi van itt. És akármelyik férfi lehet az a Benjamin, amelyiket keresünk. Villámlás is közben figyelt arra, nehogy valamelyikük kedve támadjon zaklatni engemet és Norikát. Remélem nem kezdik el a tárgyalást úgy hogy még a vádlott ügyvédje sincsen ott.

Magamba feledkezve társalogtam a kis babácskákkal a kezemen, még azt is elfelejtettem, hogy egy hatalmas tömeg közepén állok, a lehető legkülönfélébb emberekkel körülvéve. Talán néhányan furcsán néztek rám, elgondolkodtak, hogy "hé ez a lány miért vigyorog magában?" vagy a másik lehetőség amire gondolni tudok, hogy "Azok a jóképű férfiak miért nem szólnak rá, hogy túl hangosan gondolkodik?". Viszont nem hallottam egyetlen hangosabb megjegyzést sem ezzel kapcsolatban, ezért nem kerültem kellemetlen helyzetbe. Talán én sem mernék csak úgy vadidegenekre gonosz megjegyzéseket tenni, miközben lehet, hogy igazam van és ezzel belegyalogolok a lelkivilágukba. Nagyon csúnya dolog lenne, még szerencse, hogy tapintatos vagyok.
- Miről fantáziálgatsz? - gyanús pillantásokat vet rám, mintha olvasna a fejemben... Vagy talán mégis ezt teszi? - Ne csak állj ott, hanem csinálj is valamit... - parancsolt közömbös hangnemben amire én csupán csak felkaptam a fejem, legnagyobb elhatározásomban, hogy aztán nekirontok a katonáknak és magammal hurcolom valahova a férfit. Viszont a szúrós szemű Army páncélba bújt férfi tekintete láttán inkább csak meghúztam magam.
- Ch... - fordult el Shimogu, látszólag nem igazán érzi jól magát,
- Te is tudod, hogy nem tehetek semmit... - majd szépen sorban hallani lehetett ahogyan valaki kérdésére elkezdte sorolni az egyik őr miféle váddal kívánják lecsukni a férfit. Akaratlanul is gonosz vigyor húzódott az arcomon végig, szinte nevetni tudtam volna, hogy tényleg ilyen egy lángelme lenne valaki, és még csak be sem kellett mocskolnia a saját kezét?  Ez tetszik, sőt mi több izgalmas. Ki gondolta volna, hogy a vadászatom egy ilyen helyzetbe megy át.
- Benjamin... Benjamin a selyemlepelben... Karmazsin Selyemlepel...Yosh! Megjegyeztem! - önelégülten rohantam ki a tömegből, egyenesen az említett szórakozóhely felé vetve az irányt, ahova rövidesen be is tértem.

Garázdaság? Csempészet? Előre megtervelt fosztogatás? Tcha! Micsoda buta gondolatok, kérem szépen. Nem hinném, hogy lenne bármi bizonyíték is rá, hogy tényleg tett volna ilyesmiket, bizony!
- Uram, biztosíthatom önöket, hogy ez valami tévedés, vagy egy undorító összeesküvés, csak mert valaemlyik Armysnak nem tetszik a képe. Esetleg egy hölgy tagjuknak, mert lepattintotta, vagy valami. Netán A főnökurunk barátnője az egyikük exe volt, és ezt sose bocsátotta meg neki... na mindegy, engedjék el, kérem! Ő ártatlan!
Egyik fülön be, a másikon ki, és kaptam egy fenyegetést, hogy mehetek én is a börtönbe, ha továbbra is feltartom őket.
- Benjamin! Keresd Benjamint... a Karmazsin Selyemlepelben... a Kezdetek városában! Ne szorítsa már ennyire a karom! Benjamin! Ő lesz a védnököm! - szólt felém Christopher, miután már elhurcolták szegényt.
- Selyemlepel, Selyemlepel... jártam már ott! Egyszer ott találkoztam egy-két csinos vonású fiúval, de nem hinném, hogy pont olyan jól néztek volna ki, mint te - mutattam rá Asaselre egy bókoló kacsintással. - Na mindegy, indulás a Karmazsin Selyemlepelbe, kamara! Meglátogatjuk Christopher egyetlen reményét!
Azzal mind elmentünk az első szinten lévő kocsmába, ahol a szokásos vegyes társaság fogadott minket. Néhányan felém mosolyogtak és integettek, de nem volt időnk az ismerkedésre. Az egyetlen ember, akit msot meg akarok ismerni, az Benjamin úr. Óva intettem a társaságunk lánytagjait, hogy kicsit vigyázzanak, mert ezek a fiúcskák nagyon huncutok, és ha rosszalkodni kezdenek, akkor kénytelenek leszünk megbüntetni őket.
Nem hinném, hogy Enheriel-chant meghallotta volna a kocsmáros. Ha nem hallotta meg ebben a zsivajban, határozottan, sokatmondó tekintettel megszólítottam a csapost.
- Jó napot, kedves csapos úr! Kérnék szépen a szokásos korsósból, jó erőset. Ti mit isztok? - néztem a társaságra, és ha kértek, mindenkinek rendeltem valamit az én pénzemből. - Mondja csak, jó uram, van itt egy Benjamin nevű jóember? Egy barátja a kedves előadóművésznek, aki bajban van, és minket kért meg, hogy keressük meg itt. - Hát igen, egy jó csapos csak akkor beszél, ha rendeltek tőle rendesen a legdrágább italokból. Meg hát egy hozzám hasonló szépségnek ki ne tudna nemet mondani?
Ha Enherielt mégis hallotta az ürge és neki válaszolt, ugyanazon az alapjogon ugyanúgy rendelek mindenkinek egy italt, ha kértek. Vajon ki lehet Benjamin ebben a kis "jópofa társaságban"?

Úgy tűnt, a lányok kérdései utat találtak az Army jéghideg páncéljain át, habár a modoruk nem változott, de megtudtuk, hogy mivel vádoljak Christophert. Hát ledöbbentem, de nem kellett volna. Aincradban sajnos havonta, sőt, van, hogy hetente előfordulnak ilyen nagyobb átverések és pénzkicsalások. Éppen ezért léptem be a Phoenix Brotherhoodba is, hogy ilyen ne forduljon elő többé. De most sajnos válaszút elé érkeztem. Hagyjam, hogy az Army, talán büntetlenül lecsukasson valakit, vagy jobb lenne, ha inkább tisztára mosnám a nevét, és így a talán bűnös megússza? Nehéz kérdés, meg kell, hogy mondjam. Vajon mit tenne Judy? Ó, miért nincs most itt? Pedig el kéne az okos kis feje ide. Azonban most valami más dolga van, így nekem kell kezembe vennem az ügyet, akármennyire is nem tetszik. Hiszen mégis csak a Phoenix Brotherhood tiszteletbeli tagja vagyok! Így kötelességem, hogy segítsek a bajbajutottakon és kiderítsem az igazságot. Közben a katonák valami tárgyalást említettek. Talán, ha elmegyek, akkor tudom bizonyítani Mr. Razann ártatlanságát, és talán Judy is megdicsér majd.  De ahhoz előbb el kéne jutni erre a tárgyalásra. Még szerencse, hogy Cristopher megmondta, hogy hova menjünk.  Karmazsin Selyemlepel, mi? Az igazat megvallva, nem igazán járok fogadókba, meg kocsmákba, kivéve a szobakérésnél. Az újévi eset pedig egy baleset volt, amit nem akarok megismételni. De ha már egyszer arra kell mennem, akkor arra megyek. Irány a fogadó! /o/ Át is léptem a kapun, de valamit elfelejtettem. A Kezdetek Városa egy nagy település, tele játékosokkal, akik szívesen vannak itt. Így nem hogy az Army-sokat nem láttam, de még a többieket sem, akik próbáltak ugyanúgy segíteni. Ez így nem lesz jó. Ha elvesztem a többieket, akkor soha nem találom meg a többieket. Azonban a többiek már messze jártak, a tömegben még csak ismerőst se láttam. Egy ideig megpróbáltam megtalálni magamtól, aztán rájöttem egy pofon egyszerű megoldásra: kérdezni kell. Na, igen, ezt a módszert már rég nem alkalmaztam, még a játék elején kérdezősködtem egy kicsit, hogy mit és hogyan kell, aztán tőlem kérdeztek, azután pedig már nem jártam el az első szintre. Valahogyan vonzottak a magasabb szintek, új távlatokra vágytam, izgalmas kalandokra, élvezetes küzdelmekre. Persze egy-kettő jó kis kalandon részt vettem, de aztán elkezdtem visszaállni a farmolásra és inkább öltem mobokat. Ebből is látszott, hogy csak egy fellángolás volt az egész és inkább maradtam a régi módszernél. Nem tudott mi vitt rá, vagy mi sem, de ez így volt. Talán a megszokás? Vagy az, hogy a küldetéseknél előbb meghalhatok? Ki tudja? Még én magam sem tudom.  A gondolkozásom alatt megérkeztem a fogadóhoz, majd beléptem. A többiek is nem rég érkeztek, mert éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor beléptek, szóval megkönnyebbültem.  Leültem a pulthoz, hogy kérjek egy italt, majd megkérdeztem a pultostól, hogy ismer-e egy Benjamin nevű játékost, és ha igen, akkor merre találhatom. Ő csak biccentett a fejével egy irányba, én pedig arra fordultam. Egy cigarettázó férfi ült ott, és valamit bőszen kereshetett, mert nagyon babrált a menüjével. Mindenesetre arra felé sok mindenkit nem láttam, szóval ő lesz az. Ha a többiek is megindulnak felé, akkor követem őket, ha nem mennek, akkor megyek magamtól, de mindenesetre nem akartam világgá kürtölni, hogy milyen célból keresem, de gondolom a többiek sem. Csak egy kérdésem lenne feléje, ami a következő:
- Mondd, ismersz egy Cristopher Razann nevű játékost? Mert most nagy szüksége lenne rád.

- Benjamin, Jamin... selyemlepel és Benjamin, - ismételgettem a megjegyzendő nevet és helyszín nevét, mit sem törődve a körülöttem lévő emberekkel. Így legalább biztosan nem fogom elfelejteni az úti célt, és nem égek be azzal, hogy nem fogom tudni a célszemély nevét. Nem adom meg azt az örömöt Kagaminnak, hogy kiröhögjön, leszidjon, vagy kipanaszkodja magát. Bebizonyítom, hogy segítség nélkül is vagyok olyan erős és ügyes mint bárki más. Tisztes távolságot tartva az Army egyenruhás... vagyis egyenpáncélos alakoktól itt-ott elbújva egy-egy bódé, alak, vagy esetleges láda vagy bokor mögött. Ugyan nem vagyok benne biztos, hogy van értelme annak amit csinálok, viszont ha nincs észlelésük, és nem bámulnak percenként hátra akkor elég sokáig elbújhatok előlük és nyugodtan eljutok a teleport kapuig anélkül, hogy feltűnést keltenék a szemükben. Kitudja milyen apróság miatt képesek lennének lecsukni. A kapuhoz közelítve, egyre jobban lelassítottam, és inkább egy mellékutcába tértem be, ahol néhány doboz között le is pihentem. Ráérősen vártam, amíg a többiek túljutnak rajta, csináljanak amit akarnak, én biztos, hogy nem fogok a csapdájukba beleesni.
- Kit is keresünk? - tette fel gúnyosan a kérdést Kag miközben jobb karocskájával a fejét vakarászta
- ööö... izé egy férfit? ...
- Egy férfit...?
- ühüm, biztos vagyok benne, hogy férfi neve volt. - nem a legmeggyőzőbb ha, csak körül írom a célszemélyt, viszont ha elterelem valamivel a figyelmét egy idő után biztos elfelejti. - jó ideje indulni, még a végén megszökik... akarom mondani nem érünk oda időben kukuku... - sátáni kacajjal megspékelve minden szöveg sokkal hatásosabb. Viszont kissé különös, hogy ezúttal nem levadászni, hanem inkább kísérnem kell valakit. Félve kilestem a mellékutcából, először jobbra, majd a teleport kapu irányába, majd szélsebesen rohantam ki szem előtt tartva a célt, és abban a pillanatban ahogy beléptem rögtön a Kezdetek városa felé vettem az irányt. Nem a legbarátságosabb környék a főtér, vagyis számomra nem, ezért rögvest egy kissé elnéptelenedett környékre indultam, ahol a térképet kezdtem el lesni.
- Selyemlepel?...vagyis... Selyemlepel! irány a... Jamin lepel... - Jamin? Deja vu érzésem támadt ettől a szófoszlánytól, de valahogy nem tudom sehova sem rakni. Viszont magabiztosságom továbbra is töretlen ezért pillanatok alatt elindultam az említett alvilági szórakozóhelyre... aminek a bejárata előtt meg is torpantam.
- Ide.. be kell mennem igaz? - kikerekedtek a szemeim, az ajtó láttán, nem egy megszokott aurája van a helynek az biztos. - inkább várjunk itt kint... egyszer ki kell jönnie...
- gyáva... mi lesz ha van egy másik kijárat és azon keresztül menekül?
- menekül?
- a megszokás hatalma... de ez nem változtat a tényen, hogy te most bemész oda! - dühösen hadonászott a karjaival, majd az ajtó felé nyújtózott.
- Jó essünk túl rajta... de csak lazán... - hatalmasat nyeltem, majd hirtelen kinyitottam az ajtót és robotszerű lépésekkel indultam a pultos irányába, egy rövid kérdés elejéig, hogy körülbelülire behatárolhassam, kit is kell keresni, viszont nem mentem oda hozzá, inkább csak távolról figyeltem az eseményeket.
- psszt...selyemleples Jamint keresem, meg tudja mondani ki az?

Egyáltalán nem törődtem most az engem bámuló társasággal, de ha nem lenen ekkora pácban egy ártatlan ember, akkor most leülnék én egy-két helyes fiúcska mellé. Ez a Benjamin is egész helyes srác, meg kell hagyni. :3 Az a furcsa kislány vajon mi a fenét csinál a társával? Na mindegy, nem törődöm én most vele sem. Az Adiran nevű kocsmáros is nagyon csinos férfiú és egyben segítőkész is, még ha csak a fejével bökött egy irányba, ahol a mi kis keresett Benjaminunk ült. A menüjében kotorászott egy kicsit, de mikor felfogta, hogy keresik, kikapcsolta, és felénk fordult, illetve én felém. Nemhiába, én vagyok a legvonzóbb egyéniség a kis csapatban. :]
- Én volnék Benjamin, miben segíthetek? - kérdezte.
Fogtam a rendelt italomat, és odamentem Benjamin mellé, öhm, illetve leültem. Az ölébe nem, csak mellé... bár szívesen ülnék az ülébe, de Atoru-kunéba is. :]
De mivel ez nem lehetséges, így csak leültem melléje, ahogy Atoru tette. Buta kérdés volt, hogy rákérdezett, hogy Benjamin ismeri-e Christopher-samát, hiszen másfelől ő nem küldött volna ide hozzánk a cimborájáért. Ha kérdezi, hogy mi történt, én készségesen el is mesélem egytől-egyig, hogy mi volt. De persze úgy, hogy csak az asztal körül ülők hallják minden egyes szavamat.
- Kérem szépen, Benjamin úr, az ön ismerőse/barátja/cimborája/ivótársa/miegyebe kamaraszínházhoz gyűjtött békésen tagokat, azaz minket, hogy egy pompás előadást tartsunk, amivel szórakoztathatnánk a szórakozni vágyó embereket, és ez nagyon tisztességes és legális úton alakult volna legalábbis az én szemszögemből nézve. De aztán jöttek az armysok három embere, és elhurcolták őt a börtönükbe. Christopher-kun kérte is, hogy menjünk el önért, mert szüksége van magára, aki meg tudná őt védeni és kihúzni a csávából. Ugyanis lesz ráadásul egy bíróság is. Igazságtalanság, ugye? Egy zöld indikátoros, tisztességes, vidám embert, aki csak emberek szórakoztatásából él meg, nem ezt érdemli meg. Miért utálják így őt ennyire ezek a mogorva bunkó armysok?
Nem háborogtam, nem nyűglődtem, csak halkan morgolódtam az igazságtalanságon, amit talán a korrupció vagy egy személyes bosszú szülte. Tuti, hogy Christopher úr ártatlan, mint a ma született kisbárány!

// elnézést a késésért//

Átléptem a teleport kapun a többiekkel együtt és gyors léptekkel vettem az irányt a Karmazsin Selyemlepel felé. Egy ideig magabiztosan hallattam, de végül mégis csak útba igazításra szorultam. Szerencsére nem csak én. Hallottam ahogy a pk-s játékos útmutatást kér. Így hamar meglett. Mivel még sosem jártam itt csak hallottam róla ezért csak körülbelül tudtam merre van. Hogy pontosan hol... fogalmam sem volt róla. De a többiekkel együtt még így is viszonylag hamar megtaláltuk.
Odabent javában zajlott az élet. Vannak akik beszélgetnek... akik játszanak vagy akik szimplán isznak. Az átlagnál jóval több volt a piros és a sárga indikátoros játékos mint egy átlagos étteremben. Ez talán nem is meglepő. Az ilyeneket általában igen erősen megbámulják. Ha másért nem hát azért. hogy rajtuk tartsák a szemüket. A sárgától nem sok jóra számíthat az ember a pirostól meg jobb távol maradni. Ezt mondá a fáma. De ez a hely valahogy mégis a törzs helyüké válhatott. Kitudja, hogy...
Arra számítottam ebben az iszonyú nyüzsgésben kicsit nehezebb lesz megtalálni ezt a Benjamint... Kicsit? Sokkal... de sokkal nehezebbre számítottam. De úgy tűnik elég népszerű. Legalábbis a csaposnak nem idegen. Azonnal rá tudott mutatni arra az asztalra ahol ez a Benjamin tanyázott.
Szóval ő lenne Benjamin. Néztem az asztalnál ülő személyre. A kiállásából is látszik, hogy valami menőmanóféle. Vagy legalábbis annak képzeli magát. Helyes Christopfernek szüksége is van rá amilyen nagy pácban van. Kíváncsi vagyok mit tud. Ez a tárgyalósdi dolog itt a SAO-ban teljesen új nekem.
Ekkor felfigyeltem valamire. Mintha kicsit elhúzta volna a száját Christopfer nevének hallatára nem tudtam mire vélni a dolgot. Kicsit olyan hatást keltett bennem mintha azt mondta volna: „Már megint.” Hm... egyelőre jobb ha félre teszem a dolgot, de azért rákérdezek. Először is megvárom Benjamin „tágabb” reakcióját lényegében a választ aztán teszem fel a kérdésem.
-Christopfer gyakran kerül-e ilyen helyzetbe?
Kérdeztem az asztal mellet állva.

//Nagy szerencse, hogy pont ma írtál, és pont most vagyok fent pótolni Norival küldikre //

Benjamin-sama végighallgatta a teljes történetet, ám sajnos nem reagált bővebben azután, hogy én itt hosszan fecsegtem neki a történtekről. Bár igaz, röviden kellett volna fogni, hiszen mindjárt kezdődik a bíróság az Armysoknál. Csak annyit mondott, hogy ismeri Christopher-samát és sose csinált bajt. Akkor ezek szerint szegény Christopher-samánk egy korrupció vagy egy aljas összeesküvés áldozata lett? Szemetek!
Gyorsan megittam az italomat, és Benjamin-sama is elfogyasztotta a magáét. Mivel én már korábban kifizettem mindannyiunknak/magamnak az italt, így nekem nem kellett utólag fizetnem, mint Benjamin-samának. Elindultunk oda, ahol meg fogják tartani a Christopher-sama ügyét. Remélem, hogy Benjamin-sama nagyon jó védőügyvéd szerepében, ahogy azt állította a maga gyors módján Christopher úr. Nagyon azt szeretném, hogy letisztáznánk ártatlanságát és szabadon engednék ezek a szemét armysok.
- Maradj mellettünk, és viselkedj jó kislányként, ne szaladj el tőlünk, mint az előbb - mondom játékos figyelmeztetéssel a lánykának (Mameko). - Együtt kell maradnunk. Fogd a kezem, ha akarod. :]
Nem votl semmi kérdésem menet alatt Benjamin-samához, mert nem hinném, hogy válaszolna egyértelműbb dolgokra, bár jobban szeretném, ha ez a szép úrfiú szóba elegyedne velem. Ha nem lenne súlyos helyzet most, akkor elérném, amit akarok.
És lám, megérkeztünk az Army épületéhez. De nem mehettünk be, mert Benjamin-sama kérte, hogy várjunk itt. Ő el is indult, miközben megint a menüjében matatott. Az Armysok átengedték. Talán szólt nekik, hogy ő lesz Christopher-sama védőügyvédje.
Vártunk-vártunk-vártunk, na meg még vártunk egyet, és még egyet, és egy kicsit, meg egy hosszat. Így telt el a fél óra. Nem szeretek csendben várakozni, úgyhogy barátságosan szóba álltam a társaimmal.
- Na és honnan jötettek, srácok, mármint a valóság világban? Én Tokióban éltem jelenleg, míg ide nem kerültem, amúgy meg elmúltam 18 éves, és szeretem a kihívásokat. És hát végül is az is kihívás, hogy megpróbáljuk kihúzni Christopher-samát a pácból, amibe az aljas korrupció hajtotta.
Aztán jöttek az armysok, körbekérdezni a járókelőket, kik közül nem keveset vittek be az épületbe. Az egyikük odajött hozzánk, hogy vállalnánk-e a tanúi posztot pénzért. Pénzért! Hah, mit képzel ez?! Nem azért jöttünk ide eleve tanúskodni szegény Christopher-samánkhoz, hogy pénzt kapjunk érte, hanem hogy tisztázzuk őt!
De azért nyugodt, bájos és kellemes beszédű maradtam. Kedves orcával álltam a bunkó alak tekintetét.
- Kérem, jóuram, mi vállaljuk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy Christopher Razan bizonyítsa ártatlanságát, és megfizessenek azok, akik őt bántják a saját személyes egójuk miatt - mondtam a magamét csábos szemrebbenéssel és színpadias beszéddel. - Kérem, kísérjen be, és legyen udvarias hozzánk. Tudja, nagyon nem toleráltuk azt a három társát, akik aljasul elhurcolták az emberünket és durván viselkedtek velünk. Csakhogy tartsuk magunkat a személyes jogokhoz és etikákhoz.

A többiek is jöttek ehhez a Benjamin nevű férfi asztalához, így jobban szemügyre tudtam venni, hogy mégis hányan maradtunk. Négyen… Hm-hm, ez nem túl sok ahhoz képest, ahányan indultunk, de sebaj, ennyien is ki tudjuk szabadítani, ha kell, erővel! \o/ Kicsit elkapott a lázadási vágy, de remélem, ez nem látszik meg rajtam túlságosan. :oops:Közben Benjaminre figyeltem, ahogy a kérdések záporában egyre savanyúbb képet vág. Ezek szerint Christopher-nek már nem ez az első ilyen esete. Ez nem volt túl megnyugtató, mert akkor lehet, hogy bizony tényleg egy bűnözővel van dolgunk, és bizony, akkor nem segíthetek. Azonban még ott volt a remény parányi szikrája, hogy ő igenis egy jó ember, akit csak véletlenül ítélnek el. De ahhoz, hogy ezt kiderítsem, a többiekkel kell tartanom.  Christopher már ki is ment az ajtón, mögötte pedig mi is elhagytuk az épületet. Nem sokára elértünk az úti célunkhoz is, ami az Army főhadiszállása volt. Benjamin szólt, hogy kint várjuk meg, adig ő elintéz néhány dolgot. Itt kezdődött az unalmas része. Egy kicsi idő - vagy sok? Az idő érzékem teljesen elveszett. ._.- Norika törte meg a csendet a kérdezgetésünkkel. De legalább elütjük az időt.
- Én a valóságban, Kyotóban laktam, és még csak 15 vagyok, és én a megszokott hétköznapokat szeretem. – próbáltam némi információ morzsát megemlíteni magamról, persze úgy, hogy más is szóhoz jusson.  Nem tudom mennyi idő telt el, míg várakoztunk, de nem sokára egy csomó Army-s rontott le a lépcsőkön. Mi a szösz? :suspect:Nem sokára hozzánk is elér egy, megtudjuk, hogy mi járatban vannak. Tehát tanúnak kell jelentkeznünk! *.* Régebben néztem néhány bűnügyi filmet, azóta legalább egyszer el akartam jutni egy tárgyalásra! Csak nem a sajátomra. És itt volt az alkalom! A pénzösszeg most mellékes volt, hisz így segítek is, és egy régi álmom is teljesül.
- A kisasszony jól beszél, mi bizonyítani tudjuk, hogy Cristopher Razann ártatlan. Én is csatlakoznék a tanúkhoz. - feleltem, majd vártam, hogy mi következik.

Az épületbe bejutva, sietve odarohantam a pultoshoz, remélve, hogy ö ismeri ezt a bizonyos férfit, és meg tudja mutatni ki is az pontosan. Nem akartam odamenni hozzá, nem akartam beszélni vele, csupán érdekelt milyen ember is ez. Talán azt reméltem, hogy a többiek elintézik a dolgokat és én csak hozzácsapódok a csoporthoz, és csendben végignézek mindent. De nem így történt. A tervem már kezdetekben elbukni látszott. A pultos felvont szemöldökkel hallgatta a motyogásom, majd meglepetten visszakérdezett, mint akinek fogalma sincs arról, mi folyik itt. Kezdtem zavarban érezni magam, nem csak a kínos csenddel, de még a hosszas bámulással is rátett egy lapáttal, hogy biztosan én érezzem magam rosszul. Arcom lángba borult, tekintetem lesütöttem a kezemen lévő babácskákat kutattam szemeimmel, és halkan motyogni kezdtem, érthetetlen dolgokat, főleg a férfi nevét emlegetve, akit keresek, nem túl sok sikerrel, már mégannyira sem emlékszem a nevére mint amikor bejöttem azon az ajtón.
-  Valószínűleg ő is engem! - érkezett egy hang hátulról, amire csöppet felemeltem a fejem, mielőtt még hátra lestem volna a pultos a hang érkezésének irányába bökött ujjával, biccentettem egyet a férfinek, és egy halk "köszönöm-öt" is kipréseltem az ajkaimon, majd szitkozódva lassú léptekkel a többiek felé vonultam.
- Tudtam, hogy nem jó ötlet ide bejönni - súgtam halkan Kagamin felé, felfújva pofazacskóimat. Régen nem hoztak még ennyire zavarba, de ha ez még nem lenne elég, az egyik lány is tett még rá egy lapáttal, ugyanis még egy fejmosást is kaptam. Kicsit meglepődtem amiért egy vadidegentől egyfajta "anyai aggódás" féleséget tapasztalok, fél pillanatig meglepődve néztem, majd bólintottam egyet, és helyet foglaltam a többiek között arra a rövid időre amíg még a bárban tartózkodtunk. A keresett férfi szavaira figyelve, majd a többiek társalgását, illetve válasz reakcióit figyelve, egyre jobban úgy tűnt, hogy csak én vagyok az egyetlen aki úgy gondolja, hogy itt valami nem igazán van rendjén. Nem mutatkoztam be, nem adtam ki felesleges információkat magamról, amiket a későbbiekben galád módon felhasználhatnak ellenem, és még kellő távolságot tartva, a legapróbb mozgásra is figyelve sétáltam. Viszont volt egy bizonyos pillanat amikor már nem tudtam magamba fojtani a szavakat, és mintha egy megáradt folyó törné át a gátat, úgy törtek belőlem is elő a mondandóim.
- Mégis honnan tudod, hogy ártatlan? Még csak nem is ismerjük azt a férfit... épp ezért olyan izgalmas ez az egész! Lop, csal... hazudik, embereket keres akik megbíznak benne, majd a megfelelő pillanatban lelép, felhasználva őket, a tökéletes menekülésre. Fel sem foghatjuk mit csinálhatott amivel így felhúzta az Army-t. Éppen ezért nem kellene olyan elhamarkodva használni az "ártatlan" szót - kicsit erőlködve, próbálom visszafojtani a mosolygást, de való igaz, hogy ez a férfi nem lehet ártatlan. Sőt mi több, egy zseni, hogy ilyesmit meg tud tenni, anélkül, hogy bárki is elítélje. Hülye lennék kihagyni ezt az egészet, saját szememmel akarom látni, miként veri át a bírókat, hat lelkileg az esküdtekre, ahogyan átveri azokat akik bizton hiszik, hogy ártatlan, majd büszkén emelt fővel, a legkisebb gyanúját is elfedve annak, hogy milyen ember is ö megköszöni az együttműködést, és bemocskolja az Army makulátlan hírnevét.
- Mikor kezdődik a tárgyalás? -

Benjamin válaszolt, de a válaszának csak a 2. fele szólt nekem.
-...nem, még sosem került ekkora galibába. Ezt most vajon úgy értsem, hogy volt már galibában csak nem ekkorában vagy inkább ne értsem sehogy? Kemény munka a nyomozás... még jó, hogy az ügyet nem nekem kell megoldanom. Így annyiban hagytam a dolgot... egyelőre. A tárgyaláson majd felsorolják a bizonyítékokat az meg már csak rajtam múlik én kinek hiszek. Elindultunk az Army főhadiszállása felé...
A többiek kérdésekkel bombázzák Benjamint én inkább megtartottam őket magamnak. Így nem tettem mást csak hallgattam és füleltem. Végül megérkeztünk a főhadiszállásukra. Benjamin elköszönt úgy tűnik négyszemközt akar beszélni Chrostopheral... igen valahogy a filmekben is valahogy így szokott lenni. Az ügyvéd négyszemközt beszél a védencével. Megbeszélik a dolgokat... a tárgyalás menetét... a szöveget... és, hogy mi lesz várható. Minket meg itt hagytak.
Mikor már azt kezdtem azt hinni ennyi volt mehetünk haza egy csapat army-s jött ki az épületből. Az egyik oda jött hozzánk és azt mondta hajlandóak 100 aranyat fizetni/ fő azért, hogy ott legyünk... hallgassuk a bizonyítékok felsorolását és a mentegetőzést és végül döntsünk. Magyarán legyünk mi az esküdtszék. Egy részem ekkora azt gondolta ezeknek a maradék esze is elment. Ha mindenáron bíroságosat akarnak játszani választhatnának maguk közül. Persze az itélet egyértelmű lenne, de fizetniük nem kéne. Mint kapzsi játékos ezt gondolom... A másik felem meg mint az igazság bajnoka azt gondolja ez így jó... Meg persze a kapzsi felem is... ez nekem jó. Semmi munka, de ha nem is egy hatalmas... de a semminél nagyobb fizetség. Hát nem megéri? De ekkor jött a döbbenet. Kiderül, hogy nem Christopher tárgyalása lesz hanem valami Mcgriffiné... Különös... részleteket viszont nem hajlandó elárulni. Attól tart befolyásolva leszünk még a végén. Mindenesetre még így is megéri szóval bele egyeztem és követtem a „katonát”. Bevezetett minket a tárgyaló terembe. Biró... ügyvéd... padok. Már csak a vádlott hiányzik és minden készen fog állni egy tárgyalásra. 15 perc... illetve már csak 10. Nem sokára kezdődik. De nekem előtte van még egy kis dolgom. Meg kell adnom az adataimat.
Először a nevemet:
-Aidor.
Másodjára a koromat:
-Tizenkilenc. Azt tudnám ezt minek...
Harmadjára a kasztom.
-Harcművész. Ezt pláne nem értem... az életkor oké... még elmegy, de a kasztra tényleg semmi szükségük. Nem kell tudniuk, hogy mi a kasztom. De mivel amúgy se nagyon titkolom nem láttam akadályát, hogy habár nem szívesen de elmondjam.
...és végül az indikátorom színe.
-Zöld. Ezt meg minek kellett kérdezni? Ez nem egy olyan dolog amit ne tudna bárki azonnal kiszúrni. A név csak sokadik találkozás után látszódik automatikusan, addig csak akkor ha egy csapatban vannak a játékosok. Ez viszont nem vonatkozik az indikátorra. Ez egy olyan dolog amit bármikor, bárhol meglehet nézni. Elég egy pillantás. De úgy tűnik az Armysoknak még sok minden nem esett le amik alap dolgok a játékban és nem kell hozzá bétásnak lenni, hogy tudd főleg ennyi játékban töltött idő után. De szerencsére nem jött több kérdés, így nem kellet tovább szórakoznom azok megválaszolásával. Inkább úgy döntöttem én is helyet foglalok mint ahogy már páran meg is tették és kicsit körbenéztem hátha látok ismerős arcot.

Kis monológom után, nem érkezett reakció, vagy csupán én voltam elég figyelmetlen ahhoz, hogy ne hallhassam meg azt amit a többiek reagálnak. Vállat vontam és követtem a férfit, ahogy azt mindenki más is tette. A bíróság épületénél a szőke hajú lány egy kicsit túljátszott előadással próbálta elintézni, hogy máris bemehessünk az épületbe. Be kell valljam meglepődtem, hogy ilyesmire is képes, nagyot nőtt a szememben, viszont az Army egyenpáncélos alak válasza sokkal jobban meglepett. Nem is tudom, hogy melyikünk volt az aki jobban meglepődött, a férfi akinek fel lett téve a kérdés, vagy én és az úgynevezett kísérőim, a válasz hallatán.
- Pfuhuhuhu - nem illik nevetni sem személyen, sem pedig egy bíróságon, de nem bírtam megállni, hogy ne kuncogjak legalább pár másodpercig. Az a ledöbbenés ami akkor ért, igen, mi egy tökéletes átverés áldozatai lettünk, vagy csak lehettünk volna? De lehet már régóta egy átverés áldozatai vagyunk, csak nem vesszük észre, annyira tökéletesen el lett fedve a valóság kegyetlensége és a hazugság mámoros vonzalma között? Akárhogy is legyen, ez a férfi egy bűnöző zseni, ez már biztos. Az már meg sem fordult a fejemben, hogy az őrt félreinformálták, vagy egy időben "Razaan" úr tárgyalásával egy másik is lefolyhat. Kizárt dolog, hogy valaki ekkorát tévedjen, a két név még csak nem is hasonlít egymásra.
- Olyan érzésem támadt, mintha nekem lett volna igazam. - széles mosollyal az arcomon követtem a férfit tovább az épületbe, nem sokkal a belépés után máris elkezdődött a jegyzőkönyvezés... vagyis valamiféle adatbevitel.
- Izé, a nevem... Taiga, 14 éves vagyok és... vörös indikátoros... - sajnos vannak dolgok amiket ha akarnék sem tudnék letagadni, de ha eddig bevált a cuki kislány szerep, és senki sem gyanúsít gyilkossággal, akkor csak nem pont most kerülök galibába, és zárnak börtönbe emiatt. Az álnév pedig elegendő lesz ahhoz, hogy a jövőbeli körözési plakátokra rossz nevet nyomtassanak... vállat vontam majd amint végzett a hölgy/úr a munkálatokkal, elfoglaltam a helyem az esküdtek között.
- Most pedig várunk - dőltem hátra a székben, és lassan végigméregettem az épületet, centiről centire.

//Elnézést, arra vártam, hogy Atoru, vagy Norika írjon előttem, de ahogy látom ez nem történt meg :/ //

Az ártatlanságáról szóló nézetemet a kislány egy kicsit megrendítette. Mi van, ha igaza van? Ha csak kihasznál minket, hogy pénzhez jusson? Ilyen és efféle gondolatok kavarogtam a fejemben, miközben a toborzó beszélt hozzánk. Készségesen kijavított minket, minek folytán megtudtuk, hogy Christopher nem az, akinek mondja magát. :suspect:Mégis csak a pici lánynak volt igaza.  Akkor viszont hogyan bízhatnánk meg benne? Hamis néven akart velünk küldetést vezetni, és lehet, hogy meg is rabolt minket volna ez a bizonyos, „Loras”. Most már biztos vállalnám a tanú szerepét. Viszont káromra, nem tanúk leszünk, hanem esküdtszéki tagok. Az még jobb! \*o*/ Az ügyvédes filmekben mindig övék a döntés joga. Ez a nap jobb, mint ahogy elképzeltem! Már haladtam is a fickó után, hogy én is döntőbírók egyikévé váljak, így eljutottam egy asztalhoz is, ahol az adatokat kérték. Akkor vágjunk bele. \^o^/ Először is a név.
- Atoru. – aztán a korom. – 16 év. – már annyi lehet a valóságban. :scratch:Ezután jött a kasztom. – Árnyharcos. – reméltem, hogy nem fognak elítélni azért, mert egy ilyen settenkedő, alávaló és kétszínű kasztot választottam. :oops:Igazából csak a gyorsaságomat akartam kihasználni. :(De szerencsémre semmi diszkriminatív megjegyzést nem kaptam. Végül pedig megkérdezték az indikátorom színét. – Ömm… Zöld? - Nem értettem igazán a kérdést, hiszen a vak is látja, hogy mi lebeg a kobakom felett. :suspect:Azonban úgy tűnik, a kérdésre-kérdés válasz itt nem elfogadható, így kijelentettem, hogy igen, zöld az indikátorom. Ezek után már nyugodtan mehettem be, ahol már voltunk páran, balszerencsémre, küldi társakon kívül semmilyen ismerőst nem láttam. T.T De sebaj, majd javítunk ezen! ^^ Addig is, figyelek, hogy mégis mi fog történni ez a Loras McGriffin nevezetű egyénnel.