Chan vs Shu

Shukakut mindig is egy csendes, visszahúzódó lánynak ismertem, és most egyszerűen árad belőle a szó, a mesélés, a magyarázás. El vagyok képedve, és nem igazán tudom, vajon le akar-e rázni ezzel, vagy csak jól esik neki a társaságom és megnyílik mellettem. Szeretnék az utóbbira gondolni, hogy legalább ennyivel is jobban érezzem magam a hetekig, hónapokig tartó rossz érzések után. És sosem lehet tudni, talán igaz is. Talán tényleg a társaságomat kedveli. Talán tényleg nem vagyok olyan elviselhetetlen, mint gondolom magam.
Meséje közben Timidust figyelem, megpróbálom elképzelni, milyen lehet vele az élet, a harc, a hétköznapok butaságai. Biztosan más, mint Normmal vagy Álomkelővel. Normot nem is volt alkalmam nagyon megismerni, de rajta is látszott, hogy míg harcon kívül egy kedves, aranyos, bújós pókica volt, addig a harcban könyörtelenül csattogtatta azokat a micsodákat a szájánál. A kölyök Álomkelő kezdetben ugyanilyen volt, majd ahogy telt az idő, egyre lustábbá vált, de a harci komolyság - az megmaradt. Csupán ebben a harcban mutatott mást, mint előtte. Türelmes és mintha még élvezné is.
-Talán ez amolyan... általánosság... KayaBától. -mormogom a spekulációm, de többet jóformán nem tudok mondani a dologról. Nem érzem értelmét, de kisvártatva már jön is a témaváltás.
Mit akarok csinálni, ha kijutok?
-Nem szívesen mennék el innen... -mosolyodom el szomorúan. -Ha kijutunk, csak ugyanoda jutok, mint ahogy bejöttem. Keresem a munkát, ami úgysincs, a családom anélkül pedig nem fog sehova elengedni. Itt van munkám, itt van mellettem Jay, vannak barátaim és szabad vagyok. Nem akarok visszamenni abba a mocsokba...
Lehajtom a fejem. -Remélem, a századik szint legyőzése után is meg lesz engedve, hogy akik szeretnének, itt maradhassanak...
Nem tudom, igazából miért is gondolom azt, hogy a SAO-nak vége lenne, ha legyőznénk az utolsó szintfőnököt, hisz az eddig leütöttekkel is meg lehet ismét vívni a kazamatákban. Talán azért, mert KayaBá szó szerint közölte velünk, hogy akkor a játék véget ér... én mégis remélem, hogy csak a LogOut gombot kapjuk vissza, amit még meg is gondolnék, hogy használjam-e.

Álomkelő nemigazán hatódik meg az életcsík feltöltődése láttán, csak félredönti a fejét, úgy hallgatja a kissárkány vigyorgó szavait.
~Félreértettél. -közli végül, de a jelek szerint nem hajlandó folytatni, magyarázatot adni, hogy pontosan mi is lett félreértve és hogyan. Csak meghallgatja a második taktust, és erre már csak-csak hátracsapódik a füle.
~Igen, társak vagyunk, ÉS fegyverek. Ha nem lennénk azok, nem nekünk kéne harcolnunk, hanem ugyanolyan díszpetek lennénk, mint azok, akik hátramaradnak a csatákban más játékosoknál. -ásít egy hatalmasat.
~Hát, a világ attól színes, hogy nem fekete-fehér... -mondja végül még zárószónak, majd szemmel láthatólag felkészül, hogy fogadja a kissárkány újabb csapását. Félig lehajtott fejjel néz felfelé, hogy ne vakítsa el teljesen a nap, de úgy tűnik, ez a taktika beválik: Timidus talál, ellenben ÁK is, így a sárkány élete ismét ugyanakkorára zuhan, mint még a képessége előtt.
~Nem rossz. -közli vele a macska.

//ÁK: 9 HP (sárga)
Timidus: 13 HP (zöld)//

//Én pedig remélem, most te nézed el nekem, Álomkelőnek most jönne el a pihenőköre, de tekintve, hogy nagyon nem ugrabugrál, talán a Kitartása megenged egy kis cheatet
Második képi bekapcsolására tett újabb kísérlet, ha jól számolom, már lejárt a harmadik kör :3 //

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

'Római stílusos 6-os' :

Shu mindössze azért beszélt ennyit, mert végre megtalálta azt a tanítónénit, akit nagyon régóta keresett. Segített neki, könyvtárat épített, tehát ugyanúgy érdekelte az olvasás, szeretett rajzolni és nagyon ügyesen is csinálta, nagyon szerette az állatokat, és értett is hozzájuk, Kayaba nevét nem undorral ejtette ki, hanem úgy, mintha ezt az általánosságot, adottságot, a peteknek ajándékozta volna –legalább is a rajongás miatt Shu már így hallotta- és most az is kiderült róla, hogy nem akar innen elmenni. Shu nem tudta, hogy hova legyen örömében. Azonnal el akarta mondani a lánynak, hogy ő is maradni akar, de sajnos kötötte Peternek tett ígérete. Így mindössze annyit tett, hogy közelebb húzódott Chanhez, és úgy próbálta meg folytatni a beszélgetést. Az izgatottságot azonban elnyomta egy szomorú emlék, amelyet a lány szavai idéztek fel.
-A családod…
Suttogta maga elé letörten.
-Én is remélem. Gyönyörű ez a hely.
Többet nem mondott, csak felemelte a fejét, és a párbaj felé nézett, ahol Timidus újra hosszú csipogásba kezdett.
-Egyébként megint fura vagy. A legutóbb amikor meséltem neked, akkor azt mondtad, hogy túl sok infóval szolgálok. Persze én szeretek mesélni, és azt is szeretem, amikor Shu nekem mesél. Képregényeket meg ilyeneket. Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel. A lényeg az, hogy bár én mesélek, igyekszem semmi olyat nem elmondani, amit ellenem fordíthatsz, és persze Shukakura is rászólok, ha véletlenül ő kotyogná ki. Nem mondom el a pontjaimat, nem mondom el, hogy miként működnek a képességeim.
~Igen, hidd csak azt, hogy több is van. Én már csak ilyen különleges vagyok.~
-Nagyon ritkán kell kihasználnom minden erőmet is. Nem szeretném, ha mások is tudnák, hogy hol vannak a határaim.
~Bár igazából ezt még én sem nagyon tudom. Nem hozott még össze a sors olyan ellenséggel, akinél ki kellett volna hoznom magamból.~
-Az biztos, hogy a rendszer egy idő után nem engedi, hogy felfele repüljek, akkor sem, ha lenne még elég kitartásom. Ez például nagyon szomorú dolog. Majd megtudod, ha te is fogsz tudni repülni.
~Unod már a mesét Álomkelő?~
-Szóval ha megengeded, akkor én tanítok neked valamit. Az információ igenis nagyon fontos, és hasznos, ha meghallgatod az ellenfeledet. Ha van olyan buta, hogy még kotyog is, akkor annak csak örülni kell, és tovább beszéltetni. Te például elmondtad nekem, hogy a második képességed a védelem. Azt nem tudom, hogy pontosan miként működik, hogy csak jobban tudsz-e miatta védekezni, vagy teljesen megvéd a támadástól, de az előbb nem sikerült miatta találnom. Azt sem tudom, hogy egy körig tart-e a képesség, vagy többig, vagy csak egy csapástól véd-e meg, vagy esetleg egy bizonyos számútól. Azt mindenesetre tudom, hogy a hörcsöglabdádból vissza tudsz támadni. Ezeket az információkat mind te osztottad meg, vagy hagytad, hogy kikövetkeztethessem. Persze egyes esetekben nem tehetünk semmit, mert a rendszer elárulja nekünk az adatokat. Például a sebzésből az erőt vagy az irányítást, de a mögött is lehet turpisság. Én az előbb azt mondtam neked, hogy az a pihenőköröm, és ezért nem támadok. Tudtam, hogy ez semmi veszéllyel nem jár rám nézve. Mi van akkor, ha nem is kellett pihennem, csak félre akartalak vezetni, vagy csak időt akartam nyerni? Mondjuk időt arra, hogy kigondoljam, hogy ha egy toll labda egyszer már visszaütött, akkor nem fogok megint nekimenni. Persze nem mintha ennek kigondolására kellene egy kör.
Nyugodtan felült az egyik fa ágára, és onnan nézte a toll labdát.
-Azt hiszem kitalálhattad már, hogy nem fogok támadni. Talán pont ez a pihenőköröm igazából, és azért nem támadok. Ki tudja? Mindenesetre addig elmesélhetnéd, hogy miben értettelek félre. Hallasz egyáltalán abban az izében?


Természetesen egyetértek azzal, hogy kijjebb húzhatod a pihenést, ha úgy sem támad, csak visszaüt. Timidus ebben a körben sem támad. :3

-Arra gondolsz, hogy én szólok rá Shukakura a harc közben? Ezzel már más is próbálkozott, és nem hat meg. Se engem, se Shut. Mindketten tudjuk, hogy valamiben én vagyok a jobb, valamiben pedig ő, így annak adjuk át az irányítást, aki éppen az adott helyzetben eredményesebb lehet. Szóval ne pró…
És itt elhallgatott, mert megértette a macska szavait. Lassan lejjebb ereszkedett az ágról, és bűnbánó ábrázattal, és kissé haragosan nézett Álomkelőre.
-Igazad van. Tudod… nagyon sokáig voltunk egyedül, és nekem is csak Shu volt, ahogy én csak neki. Shu azt mondta, hogy nem szégyen a sírás… de valóban.
~Mindig elrohant vagy bezárkózott amikor ezt tette. És nekem is csak akkor mondta el, hogy miért szomorú, amikor még nem tudta, hogy értem a szavait.~
-Nagyon nehéz tudni, hogy mi tartozik csak egyvalakire, amikor mindig csak azzal az egyvalakivel vagy. Én a csatákhoz értek és Shukakuhoz. Mindig fel tudom vidítani. A többi embert viszont nem tudtam még tanulmányozni. Nem volt rá alkalmam.
Szomorúan csóválta a fejét, és halkan nyüszített.
-Tényleg ennyire elrontottam? Tényleg bántani tudná valaki Shut azzal, hogy megtudja, hogy néha sír? Más is szokott sírni! Tudom! Láttam! Shu nem mondta, hogy ez titok. Amire azt mondta, hogy titok, azt soha senki nem fogja megtudni tőlem.
Idegesen karmolászta a földet, és halkan morgott.
-Nem igaz! Nincs igazad! Más is szokott sírni! Láttam! Ez nem titok!
Megrázta a fejét, és igyekezett nyugodt maradni. Emlékezett arra, hogy a cica azzal fenyegette, hogy valaki ellene fogja felhasználni a felidegesítős haditervét, és elhatározta, hogy azért sem hagyja neki, hogy sikerrel járjon. Halkan és amennyire tudta nyugodt hangon szólalt meg.
-Ha jól emlékszem én nem hívlak már kiscicának. Láttam, hogy nem tetszett. Nem vagyunk ellenségek, így még csak szépen kérlek, hogy ne hívd Shukakut a gazdámnak. Nem a gazdám. Barátok vagyunk. A prücsök kedvesen hangzik… azt használhatod.
~Amíg meg nem tudom Shukakutól, hogy nem jelent-e valami csúnyát.~
-Vannak dolgok amiket nem ismerek. Sok dolog lehet, de nagyon igyekszem tanulni. Sajnos kevesen vannak, akik hajlandóak és tudnak is tanítani…
Hálával a tekintetében nézett egy pillanatra a cicára, de csak egy pillanatra. Nem szerette ezt az érzést.
-Egy dologban azonban nincs igazad, és ha már kérted… Igaz nem nem tudod, csak rosszul tudod. A csata nem arról szól, hogy megalázz másokat. Ahogy mondtad, egy könnyű taktika lehet a nyerésre, de nem az a célja. Ha megalázol valakit, akkor nem lesz kedve veled legközelebb játszani. Akikkel pedig végezni akarsz… azokat minek megalázni?
Újra felemelkedett és szemeit a sárkányra szegezte.
-Ha most sikeres lesz a támadásom, akkor véget ér a csata. Az ásításokból és az idegességedből úgy látom, hogy nem tetszik neked a harcunk. Tehát ha vége lesz, akkor gondolom itt hagysz.
Egy picit elhallgatott, majd úgy döntött, hogy Álomkelő megérdemli, hogy picit hátrébb tolja az önbecsülését, és kérjen tőle valamit.
-Nem foglak fenntartani, és nem fogok azért nem támadni, hogy beszélhessünk, de szeretném, ha maradnál még. A te döntésed lesz, de én most megkérlek rá. Szeretném, ha később is harcolnánk, és…
Újra elhallgatott, és látszott rajta, hogy nehezére esik kimondani a szavakat.
-Szeretném, ha tanítanál még. Nem a harcról, bár azért jöttél ide. Ahhoz is bizonyára értesz, és ott is tanulhatok tőled, de ha legyőzlek, az azt jelenti, hogy el kell ismerned, hogy én is. Remélem egyszer majd neked sem fog nehezedre esni azt mondani, hogy te is szereztél valami tapasztalatot. Vagy olyat mondtam, amit nem tudsz.
Kis szünetet tartott, és nagyon remélte, hogy a macska nem fogja kinevetni.
-Azt szeretném, ha az emberekről tanítanál. Szeretnék a legjobb társa lenni Shukakunak, és nem akarom, hogy sajnáld és szegénynek nevezd. Főleg azt nem, hogy miattam.
Magasabbra emelkedett, és felkészült a támadásra.
-Nos… én szépen megkértelek. Innentől fogva a te döntésed. Ha ez lenne az utolsó találat, akkor köszönöm szépen a harcot. Mielőtt még elrohansz.
Ezzel a végszóval indult el a cica felé.
A petek között zajló beszélgetés közben Shukakura is átragadt Chan idegessége, és igyekezett elkapni a szófoszlányokat.
-Nem, nem szokott. A csata közben általában csak parancsokat osztogat, vagy dicséri, vagy esetleg cukkolja az ellenfeleit. Persze a harc végén bocsánatot kér. Nekem elmondta, hogy nem gondolja komolyan, csak idegesíteni akarja a másikat, hogy hibázzon.
A szájához kapja a kezét, és elpirul.
-Ezt nem szabadott volna elmondanom. Ez az egyik haditerve, és azokat hét lakat alatt tartja. Valami baj van. Timidus szomorú. Rólam beszélgetnek, de nem tudom, hogy mit. Nem tudnád megkérdezni Álomkelőtől?
Egy fura vigyorba húzza a száját, ami egyszerre mosoly és szomorúság.
-Azt hiszem sikerült a terved. Megköszönt valamit Álomkelőnek, és valamire kéri. Remélem nem bántotta meg túlságosan.

Timidus támad.

The member 'Shukaku' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

~De Shukaku egy túlérzékeny kislány. Sírni nem szégyen, de léteznek gonosz emberek és állatok, akik ha megtudják, hogy néha sír, méghozzá bezárkózva, könnyen olyan szavakkal és kitalációkkal illethetik őt, gúnynevekkel, amik nem esnek jól neki. És akkor megint sírni fog, teljesen magába fordulhat, végül öngyilkos is lehet. Nem csak olyanok léteznek, mint mi vagy ti, hanem olyanok is, akik minden irányból csak azt lesik, hogy kinél találnak gyenge pontot.
Majd négylábra állva, a fűben üldögélve néz fel a sárkányra.
~Mindenki szokott sírni, de ezt senki nem szokta nagydobra verni.
Majd a részéről láthatólag le is zárul a téma. Megfordul és kicsit odébb lépdel, közelebb jön hozzánk, majd fejét ismét a sárkány felé fordítja. Hallgatja a szavait, ezúttal sokkal nyugodtabban. Talán ismét felfogta, hogy egy kölyökkel van dolga, akinek még a csacsogás a lételeme, és ezért a türelem nagy erénynek számít. Arról nem is beszélve, hogy ő már felettébb nem úgy gondol erre az egész harcra, mint párbajra, csupán egy tanulással töltött órára.
A sárkány következő kinyilatkoztatása ellenben meglepte. Hátracsapta a fülét, felborzolta bundáját és nagyot fújtatott, az ínyét és hegyes fogait mutogatva.
~Véleményem szerint nem adtam okot arra, hogy sértegess! -szinte üvölt gondolatban, még én is megrezdülök, mikor meghallom. Kinyújtom a kezem és átkarolom Shukakut, puszta reflexből. Először nem is vagyok tudatában annak, amit teszek, Álomkelő pedig immár halkabb gondolati hangon folytatja. ~Az, hogy más a világképünk, még nem jel arra, hogy kritizáljuk a másikat! Te vagy az első ellenfelem, akiről gondolok valami jót is. Ha a te szemedben a harc csupán abból áll, hogy csépeljük a másikat és az életpontok leszedésére törekszünk, akkor nagyon tévedsz!
Kimereszti a karmait, mintha támadásra készülne.
~Sem te, sem én nem vagyunk olyanok, mint mások, ezt szerintem már bátran mondhatom! Én fejlődnék és újra kihívnám, ha már erősebb leszek. Előled pedig nem is lenne értelme menekülnöm, nem is akarok, elvégre egy csapathoz tartozunk. Nonszensz, hogy ezt képzeled rólam.
Bár a karmok még elől vannak, nem csinál semmit, nem fénylenek fel, mint támadás előtt, csupán a villogó fogak és szemek néznek szembe a sárkánnyal. Legalábbis addig, míg nem hallgatja tovább annak csiripelését, csettegését, és halovány szavait. Ahogy a sárkány készült a támadásra, úgy enyhült meg lassan ő is, a fogak eltűntek, a bunda is lesimult, én pedig megnyugodtam.
~Sosem fogom úgy szegénynek nevezni és sajnálni, mint ahogy azt egy gonosz ember tenné. Emiatt nem kell aggódnod. De légy óvatosabb, hogy miket mondasz. A gonosz embereknél nincs rosszabb a világban. Abba pedig beleegyezek, hogy tanuljunk. Ha bármikor kérdésed van vagy szükséged rám, tudni fogod, merre találsz.
Ígéret, amit most először tett meg bárkinek is. Alig hallom, amit Shukaku mond, annyira el vagyok képedve, és szinte lassított felvételként nézem végig, ahogy a sárkány lecsap, Álomkelő pedig hagyja. Csak állt és hiába tudta volna kikerülni gond nélkül, a fekete tollak sem csináltak semmit, ő pedig hagyta, hogy az életpontjai lenullázódjanak, és a párbaj kihirdesse Shukakut, avagy pontosabban Timidust, nyertesnek.
A lányra nézek, lassan felfogom a szavai értelmét. Mosolygok, kissé bénultan, de boldogan. Nem tudom, mit érezzek, de abban biztos vagyok, hogy Álomkelőre még sosem voltam ilyen büszke, mint most. Még sosem mutatott ekkora tiszteletet senki iránt ezelőtt, azt hittem, nem is képes rá, hogy csak egy alapgondolatokkal és érzelmekkel rendelkező algoritmus. KayaBá mindig meglep a zsenialitásával.
-Én csak ÁK részét hallottam... -vallom be elpirulva. -Az biztos, hogy cukkolták egymást, a macskám vérmérséklete meg nem igazán szokta elviselni az ilyesmit. Viszont szerintem Timidus is megtanult legalább egy fontos dolgot, legalábbis ha most hallgatott a szőrgombócra.
~Tudod, ki a szőrgombóc...
Álomkelő duzzogó ábrázattal vonul mellém és ismét nekiáll az untig ismert mosakodásra. Mosolyogva simogatom meg a buksiját, és mivel nem kapok érte semmi büntit, ismét Shukaku felé fordulok.
-Nem, nem bántotta meg semmivel. -majd, akár közelebb jön hozzánk, akár nem, Timidusnak is szentelek pár szót. -Te pedig ügyes voltál, a potis képességeddel alaposan megleptél. Lenne kedved kiállni velem is, vagy majd máskor? ^^

//Képi kikapcsolva használat nélkül, találat a kocka ellenére betalált, Álomkelő kiesett. Sokat töprengtem ezen, hogy meglépjem-e, és igent bólintottam magamnak.
De még folytathatjuk, ha szeretnéd, 2 in 1 stílusban //

A sárkány egyre szomorúbban hallgatja a macska szavait, és egyre inkább úgy érzi, hogy ha a harcot meg is nyeri, azzal a kijelentésével nagyon elrontotta, és Álomkelőnek valóban igaza van abban, hogy végzetes hibát követhetett el.
-Öngyilkos?
Suttogja halkan maga elé, majd megrázza a fejét.
-Ne mondj ilyet! Soha többé! Soha többé nem fogom elmondani senkinek! Soha!
Az, hogy ő maga okozhatja vesztét a lánynak eddig soha nem merült fel benne, még gondolni sem tudott rá. Igaz azon a szituáción, hogy a lány feláldozná magát érte már elgondolkodott, és sokszor könyörgött este Kayabának, úgy félhangosan ima szerűen, hogy engedje akkor majd őt is switchelni. A karácsonyi események után, és azok után, amit Shu erről az alkalomról mesélt neki, úgy gondolta, hogy neki leginkább a játékot irányítóhoz kell intéznie a szavait, ha ilyesfajta csoda után epekedik. A letargiából a macska üvöltése rázta ki, és értetlenül meredt rá, azonban ekkor már a támadással foglalkozott, és érezte, hogy emiatt a fejében lévő kuszaság miatt nagyon el is rontotta. A csapás azonban még is sikeres volt, és úgy nézett ki, mintha Álomkelő nem is akarna semmit tenni azért, hogy kikerülje. Mintha még bele is lépne Timidus támadásába. Előkerült a lila fal, és kihirdette Shukaku győzelmét.
~Még mindig nem Timidusét. Talán Kayaba bácsinak még nem volt ideje elolvasni a levelemet.~
Merült fel egy pillanatban Shuban, de nem foglalkozott most ezzel sokáig. A sárkány lassan Álomkelő után ereszkedett, és ő is eléjük állt. Először tisztelettudóan a macskához szólva válaszolt az előbb általa mondottakra.
-Most te értettél félre. Nem akartalak sértegetni. Mint ahogy mondtam, az csak azért volt, hogy felidegesítselek. Értékeld úgy, mint amikor megtámadlak. Az sem azért van, mert bántani akarlak. Kritizálni pedig…
Itt kicsit elgondolkodott, de erőt vett magán és folytatta. Remélte, hogy Álomkelő nem érti újra félre.
-Én örülök, ha kritizálnak. Tanulhatok az értékes kritikából. És a harc is ezt jelenti számomra. Igen, valóban élvezem, de szerintem ez nem bűn. Azonban elsődlegesen tanulni szeretnék belőle, és azért harcolok, hogy erősebb legyek és jobban meg tudjam védeni Shukakut. A menekülést pedig nem úgy értettem. Csak elrohansz… mint ahogy a macskák szoktak… mert dolguk akadt… hirtelen… nem tudom. Nem általánosítani szeretnék, csak… én így tudtam. Bocsánat.
Timidus végignézett mindhármukon, és úgy folytatta.
-Köszönöm, hogy jót gondolsz rólam, és hogy segítesz, és igyekszem majd óvatosabb lenni. És igyekszem elérni, hogy Shukakut sehogyan se keljen sajnálnod.
Timidusból természetesen nem szállt el hirtelen az összes gőg, de igyekezett előre venni azokat a pontokat, ahol dicsérheti a macskát, mert valóban rengeteget tanult, talán olyan sokat, mint ezidáig egész életében, és valóban nagyon hülyének érezte magát amiatt, hogy kiadta azt az információt Shukakuról. Azonban természetesen volt kritikája is.
-De... azt hiszem én sem adtam okot arra, hogy szánakozz vagy sajnálj. Nem kértem, hogy hozz ki engem győztesként. Az valóban fair volt, hogy csak visszatámadtál, a szintkülönbség miatt, de ez így már értelmetlenné tette az egész küzdelmünket, és eredménytelenné a győzelmemet. Persze sokat tanultam, de ezzel elvetted tőlem a lehetőséget a győzelemre. Nem mintha kizárólag a győzelem számítana, de gyűlölöm, ha megszánnak. Nincs rá okod. Ezt jegyezd meg!
Ezután Chanra pillantott, és neki is válaszolt. Röviden és egyszerűen, hogy Shu lefordíthassa, aki éppen amúgy is valamit súgott a másik idomárnak.
-Még sohasem kért ennyiszer bocsánatot senkitől, és sohasem hallottam ennyiszer megköszönni valamit. Valami hatalmas dolog történhetett.
-Shu! Kérlek! Chan. Nem akarok veled. Álomkelővel akarok. Igazságosan. Bármikor.
~A potis képességemet pedig később is használhattam volna. Persze adhatott volna csak öt életet, és akkor mindegy lenne, de elrontottam. Ezt is.~
-Azt mondja, hogy nem veled szeretne, hanem Álomkelővel. És azt is, hogy igazságos küzdelmet szeretne. Talán valami...
Érdeklődve pislant a macskára, majd Chanra, majd Timidusra.


//Én szívesen játszom még veled, ezért is örültem egy kicsit az egyes dobásnak. Az, hogy folytatjuk-e, a karaktereken múlik.
Chan nem tudhatja, hogy Timidus képessége potis... csak azt, hogy gyógyítós... persze ha csak így értette, akkor oké, de mint olvastad, Timidusnak nagyon fontos a titoktartás. //

Álomkelő, alig merem elhinni, türelmesen hallgat és figyel. Nem mindig néz ugyan a kissárkányra, de fülének állása, farkának apró lengetése és testének tartása elárulja. Figyel, fülel, feldolgoz. Sosem láttam még őt ilyennek ezelőtt, hogy érdekelné bárki mondandója, főleg, ha az illető olyan beszédes, mint Timidus. Jay-t is mindig lecsitítja, ha úgy gondolja, hogy túl sokat beszél.
~Kétféle kritika létezik. -feleli végül. Tehát kritikákról van szó? ~Az építő jellegű és a sértő. Mindkettőt ugyanúgy hívják, de van különbség. Az építő jellegűt én is szeretem, a másikat már kevésbé.
Majd felemeli a fejét, és pofáján a szája ismét olyan alakot vesz fel, mintha mosolyogna.
~És ugyanez a sajnálatra is igaz. Van negatív és pozitív jelentése. Én a pozitívat értettem alatta, de ezt majd később magyarázom el.
Egy újabb hosszú csiripelés közben viszont prüszköl egyet, megrázza a fejét és közelebb húzódik hozzám. Elkezdem a hátát simogatni, biztos-ami-biztos alapon, hogy ne idegesítse fel magát megint, hisz ismét csak az ő válaszát értem rendesen.
~Te nyavalyogtál, hogy miért nem támadlak meg, ne felejtsd el. Csak van egy kivételesen bolond idomárom, aki elfelejtette, hogy ha mondjuk levenni a flancos gyűrűit meg egyebeit, akkor képes lennék normálisan is kiállni ellened...
Majd sokat mondóan rám pillant, én pedig fülig pirulok és belebújok a pulcsim nyakába. Ugyanis igaza van. A cipőt levettem, de az nem jutott eszembe, hogy például csak a gyűrűim 12-vel növelik a rendes sebzését, nem beszélve a többi felszerelésemről. Lenyitom a menümet és alaposan átnézem őket.
-Szólhattál volna előbb is, szőrgombóc. -korholom kedves hangon, mire behunyja a szemét.
~Szólhattál volna előbb, hogy mire akarsz felkérni, Szájtát.
Timidus tovább csipog, ám ezúttal Shukaku fordít is. Kuncogok, szégyenlősen, ennek hallatán, menüm még mindig elöl virít, én pedig továbbra sem merem elhinni, hogy ez nem jutott eszembe először.
-Hát, nézzük csak... -töprengek, számolok, figyelek. Végül nemsokára a sisak és a két gyűrű kerül a batyuba, a rendszer pedig levonja tőlem az általuk kapott pluszpontokat. Csupán a pálcát tartottam meg, így Álomkelő csupán két ponttal sebez kevesebbet, mint Timidus. Oh, Istenem, hogy a fenébe nem jutott ez előbb az eszembe, főleg, hogy még a Nyúlcipőt is levettem?
Végül felváltva nézek hol a sárkányra, hol a macskára, hogy mit szólnak egy visszavágóhoz, akár itt és most, akár majd később. Az arcom érzem, hogy még mindig pipacspiros...
-Sokszor mondják, hogy figyelmetlen vagyok... -hebegem végül.

//* usernek is* Le se tagadhatnám, hogy az én karim... ugyanolyan feledékeny, mint én XD//

Timidus csak hallgat és bólogat a macska szavaira, és csak akkor szólal meg, amikor válaszolnia kell, vagy éppen nem ért egyet. Úgy döntött, hogy nem fejti ki minden mondatnál a véleményét, mert Álomkelőnek nagyrészt igaza van, és ő pedig nem akart a szavakon lovagolni. Nem szeretett volna kukacoskodónak tűnni a cica szemében, ha az már megígérte, hogy segít neki.
-Nem akartam sértő lenni. Ha… ha legközelebb úgy hiszed, hogy sértő vagyok, akkor kérlek szólj, és megpróbálom másképpen elmagyarázni.
~Szerintem csak félreértés volt. Biztosan csak az. Én nem akartam sértegetni, illetve ami után elmondtam, hogy taktikát váltok, azután tényleg nem. Igazán elhihetné nekem. Miért hazudnék neki? Én olyat nem szoktam.~
-Pozitív sajnálat?
Nagyokat pislogott, és értetlenkedve nézett a macskára.
~Azt mondta, hogy majd később elmondja. De miért nem most? Ha szépen megkérem, hogy mondja el, akkor vajon elmondja, vagy csak azt fogja gondolni, hogy követelődzöm? Miért nem tudja most elmondani? Meg van!~
Shukakuhoz fordul, és egy szomorú, halk, nyüszítő fütyülést hallat, ami a sajnálat, a bocsánatkérés jele náluk, azután pedig a szokásos kérdő hangjelzést.
-A sajnálat? Pedig ezt tudod Timidus. Ez egyszerű szó. Azt jelenti, hogy együtt érzel valakivel, aki szenved. Vagy éppen amiatt érzel sajnálatot, ha valami rosszat tettél.
-Több?
-Még? Oh… igen. Szánakozás, irgalom, részvét… többet nem tudok. De tudod mit? Channak biztosan van értelmező szótára és szinonima szótára is a könyvtárban, és ott biztosan többet találunk majd. De mire kell ez neked?
A sárkány azonban már nem válaszol, csak értetlenkedve csóválja a fejét, és kérlelően néz a macskára, hátha az mégis kifejti most a mondandóját.
~Szerintem most már később van, tehát igazán elmagyarázhatná. Azok közül amit Shu mondott egyik sem pozitív… nem értem, hogy mit akarhat ezzel.~
Nagyon furdalta a kíváncsiság, és zavarta, hogy nem tud valamit, de nem akart követelőzni, így inkább csöndben maradt.
~Lehet, hogy azt akarja, hogy én derítsem ki? De akkor miért mondta, hogy később elmondja? Nem értem a tanítási módszereit. Harcot sokkal könnyebb tanítani mint az emberekről.~
Álomkelő és Chan között folytatott beszélgetésbe nem szól bele sem ő, sem Shukaku. Tudják, hogy ez csak rájuk tartozik. Timidus nagyot bólogat, amikor Álomkelőjé lesz az utolsó szó, és nagyon örül annak, hogy mégsem olyan idomár-pet kapcsolat van közöttük, mint például a Kegyetlen esetében. Arra, hogy Chan figyelmetlen, csak abban az esetben bólogat, ha Álomkelő is így tesz. Nem akarja még jobban megsérteni a cicát, vagy Chant. A kérdésre viszont azonnal bólogat, jelezve, hogy ő benne lenne bármikor, majd hirtelen abbahagyja, és elrestelli magát, a cicára néz, hogy ő mit szeretne, majd róla is hirtelen elkapja a tekintetét, és Shukakuhoz intéz egy újabb kérdő füttyentést.
-Hogy én?
Lepődik meg a lány, hiszen a harcokat eddig mindig Timidus irányította, és ő is döntött.
-Hát… ahogy szeretnéd, de azt tudod, hogy a…
-Igen tudom.
Vágta rá Timidus, mielőtt a lány kikotyogott volna valamit.
~Fene már, hogy feltöltődési idő kell a képességemnek. Viszont ezt nem tudhatja meg Álomkelő, mert akkor gyengének tűnnék. Meg akkor megtudná. És az nem jó. Shukaku! Kérlek! Ahogy Danee mondta! Szavak nélkül… sokszor sikerült már.~
A sárkány kacsintott egyet a lányra, majd ásított egy hatalmasat, mire Shu elmosolyodott.
-Szerintem legyen ennyi elég mára, ha nem haragszol meg Chan, és te sem Álomkelő.
Hazudni nem volt hajlandó a lánynak, de szívesen fújt ő visszavonulót, mert tudta, hogy ez Timidusnak igen kényelmetlen lenne.
-Köszönjük szépen a játékot, és legközelebb akkor majd gyakorlunk a tárgyak nélkül. Igyekszünk mi is fejlődni, hogy tudjunk veletek gyakorolni. Ugye Timidus?
-Persze. És egyszer majd tárgyakkal meg mindennel együtt megküzdhetünk, mert olyan erős leszek. És még egyszer köszönöm szépen a játékot, és majd kereslek. Megígérted.
~Húha… Álomkelő megígért valamit. Ebből még gondok lesznek… majd erről beszélnem kell Channal.~
A sárkány felröppent a lány vállára, de addig nem indultak el, amíg Chanék sem tették.


//Semmi gond, így legalább ki lehetett játszani ezt a szálat. Ha gondolod folytathatjuk úgy a KT-t, hogy másnap van, de IC tényleg úgy képzeltem Timidus képijét, hogy idő kell neki a feltöltődéshez, és ezt most jó volt itt megjátszani. Meg egyébként sem szeretném lefoglalni Chan kari KT helyét egymás után kettőször, szóval te döntesz. ^^"
Ha gondolod, akkor még válaszolj erre, és lezárhatjuk, és játszunk tovább itt, vagy majd a végén egybe... bizti többet játszottál már mint én, jobban tudod. //

-Hmm?
Shukaku lelkesen magyaráz valamit, én pedig kérdőn nézek Álomkelőre. Mit mondhatott, hogy a sárkány nem érti, és a gazdájától kell tanácsot kérnie? De a szürke gombóc épp úgy tesz, mintha nagyon-nagyon lekötnék a fák leveleinek mozgása.
Végül ismét a páros felé pillantok, mikor meghallom a nevem. -Persze, van, mindjárt elő is kutatom... majd. -mosolygok, bár hogy őszinte legyek, véleményem szerint Arisa-t fogom erre megkérni. A nap lassan vándorol már lefelé az égen, és még ki kell gondoljak valami vacsorára valót. Igaz, hogy ez függ attól is, Jay mit hoz haza a mai portyáról, de attól még gondolkodni és előkészülni is kell. A Főzés nem valami nagy dolog a játékban, de ha már a valóságban sosem engedik, hogy az iváson kívül bármi mást csináljak a konyhában, szeretek szöszmötölni vele, a lehető legtöbbet.
Mire ismét visszazökkenek mélaságomból a valóságba, csak azt látom, hogy a sárkány akkorát ásít, hogy majd' kiugrik az állkapcsa. Rettentően aranyos, és eszembe is juttatja, hogy valóban. Két párbaj rögvest egymás után fárasztó dolog. Úgy tűnik, még mindig túl szórakozott vagyok a letargiám óta, mert még erről is megfeledkeztem, nem csak arról, hogy a felszerelést tulajdonképpen le is lehet venni >.>
-Persze-persze, semmi gond. -bólogatok és felkelek a földről, majd ha kívánja, Shukakut is felsegítem. -Pihenjetek csak. ÁK is biztos kifáradt, csak nem mutatja.
A macska élesen rám néz, majd ő is felkel és lassan elindul a céhház felé.
-Én is köszönöm. Valamikor, ha kedvetek van, szóljatok és megismételjük, most már rendesebben. -ismét egy szégyenlős-pirulós kuncogás, hogy a fene esne abba a süke agyamba. -Meg majd a felszerelés-ügyet is megbeszéljük, összeírjuk, mi kell neked, és intézkedem.
Álomkelő megáll, mikor Timidus is felszólal és hátranéz, fülét enyhén lecsapva.
~Az biztos. Pihenj, én meg már éhes is vagyok. Az ígéret pedig szép szó.
Tovább lépdel, majd felugrik az egyik ablakba, onnan nézve vissza ránk úgy, mintha dühítené az, hogy ilyen lassúak vagyunk. Mosolyognom kell a jeleneten, de legalább jókedvemben.
Miután elköszöntünk egymástól és ismét magunk vagyunk, nagyot sóhajtok. Szinte érzem, hogy a hullámzás, ami eddig kínzott, véget ért. Nincs bennem egy falatnyi rossz érzés sem, legyen akár önsajnálat, akár halál utáni vágy, vagy bármi más. Ez a kislány és a sárkánya... olyan felüdülést adtak most nekem, életkedvet és tenni akarást, amit már rég kaptam utoljára.
Jól érzem magam.
Ha minden igaz... visszatért a régi Chancery. A kérdés már csak az maradt, Álomkelőben mi változhatott ebben a pár órában.

//Könnyítsük meg szegény Klein dolgát (én legalábbis jelzek neki ), zárjuk le ezt, és majd folytassuk egy másikon, mondjuk történetileg másnap (Vagy ha Klein engedi, folytathatjuk itt is)
Az egymás utáni két KT-lefoglalás engem nem zavar, ez úgyis elég pörgős volt, és még folytatnám \o/ //