Asasel és Peter

...és talált! Bár Hisame mozgása egy kissé lassúnak tűnt számomra, arra számítottam, hogy könnyedén hárítja majd a támadásomat. Sebaj, így még jobb! Egy gyors pillantás Peter felé, hogy megbizonyosodjak felőle, nem-e csak trükk volt az iménti közleménye. Nem kellett csalódnom, a fiú tőlünk egy kissé távolabb, nadrágba rejtett kezekkel ácsorgott, arcán mosoly árnyéka húzódott. Rendben van, remélem a következő támadásaimmal képes leszek a mosolyt döbbent, és értetlen arckifejezésre váltani. Gonoszul elvigyorodtam. Magam sem hittem volna, hogy képes leszek támadást mérni ilyen könnyen a sárkányra, de ettől még nem bíztam el magam. Sőt, még nagyobb összpontosításra volt szükségem, hogy tervem képes legyek tökéletesen megvalósítani. De azzal is számolnom kell, hogy még fogalmam sincs, mi a pet képessége, ő azonban tisztában volt - legalábbis szerintem - az enyémmel. Miközben a következő támadásomat latolgattam, figyeltem ahogy Hisame elhátrál. Mondata mosolyt csalt arcomra. Miközben tolatott lehajtotta fejét, álla szinte a földet súrolta, s láttam ahogy fehér, ködös lehelete nyomán a föld megkeményedik, s a növények és a fű deres lesz. Felvontam a szemöldököm, majd felnevettem.
- Ó, de hűvös itt valaki. Sajnálom, korcsolyát nem hoztam! - nevettem rá a sárkányra. ~ Tehát jég elemű. A lehető legkedvezőtlenebb lehetőség. - fintorogtam. Elkezdtem körözni a teremtmény körül. Vártam a megfelelő alkalmat, mikor támadhatok. Hamarosan el is érkezett. Rés nyílt a védelmében, egy fél fordulat képében, mivel csak fejével követte körözésemet, így mikor a bal hátsó lábához értem, elérkezettnek láttam a pillanatot. Mielőtt felém kapta volna fejét, megrohamoztam. Ismét oldalára összpontosítottam, és ahogy elrohantam a lába, és farka mellett még lába felé is szúrtam egyet az egyik késemmel. Majd, amennyiben sikerül eljutni az oldalához, ott is ejtek egy szúrást. Ha találok, ha nem, támadásom után próbálok azonnal kihátrálni, nehogy képes legyen utánam kapni/rúgni/ütni.

HP: - 0 (zöld)

//késenként 5-t sebzek, tehát előző köri támadásommal 10 sebzést vittem be Hisame-nak//

A pálcámon kívül a kezdő késem szokott nálam lenni. Nem adott semmi pluszt, de legalább nem az öklömmel ütöttem, ha arra került a sor. Nem volt kardom, íjam, sem lándzsám, csak egy pálca és egy kés, így mondhatni tudtam, hogy most mit érezhetett a fiú, hisz Hisame ellen sem egyszer birkóztam már. Ha sikeres akart lenni, úgy veszélyesen közel kellett kerülnie hozzá a rövid pengéjű fegyverei miatt.
Ügyesen megtalálta a rést és támadott is hamar Asasel. Jó megfigyelő volt és az első késével tudta is vágni Hisame lábát, azonban már figyelt jobban is a sárkány, nem hagyta, hogy a másik késével is sikert éljen el ellene. Mielőtt az oldalához ért volna, úgy a szárnyát tárta és akadályozta azzal a fiú következő szúrását.  Asasel hátrált, Hisame pedig fordult utána. Egy kisebb elrugaszkodás és pár szárnycsapás elég volt ahhoz, hogy utolérje őt. Különösebb megerőltetés nélkül egyszerűen csak a testével akarta sodorni a fiút. Nem érdekelte, hogy esetleg közben további sérüléseket szerezhetett, a lényeg számára csak az volt, hogy tudja borítani az ellenfelét. A támadásokat érintő gondolkodása mindig is csak erre terjedt ki. El volt kényeztetve, hisz az átlagtól több élettel rendelkeztem, így neki is volt mit áldoznia egy – egy ilyen esetnél. Nem bánkódott, hogy ha sérült, örült inkább, hogy tudott sebezni, azonban a sebzése most nem egészen volt olyan, mint máskor szokott lenni. Ő küzdött egyedül a fiúval, így én levettem a felszereléseimet, azokból most nem kapott semmilyen pluszt. Nézve a fiú támadásainak az értékét, Hisame harapásai a két kése sebzésével egyezhetettek meg. Szerencsére nem volt most nagy különbség köztük, hisz úgy hamar véget ért volna a küzdelem, mit nem kicsit sajnáltam volna.

Hisame HP: - 15 (zöld)
Hisame sebzése 10, ha sebez.

//bocsi előző postomba elfelejtettem leírni, hogy van/volt 4páncélom, bár már nincs, tehát jelentősége sem...ó igen: Nem túl sötét a szürke szín? el lehet kényelmesen olvasni, vagy válasszak valami világosabbat?//

Megsikerült vágnom a bal lábát. Sajnos mire közelebb értem az oldalához, Hisame felocsúdott, és szárnyával arrébb taszajtott. Majdnem elestem. Viszont mikor meghátráltam, valamiben, talán egy kisebb kő lehetett. Hátraestem. Azonnal felpattantam, és arcom lángolt. ~ Ezt a szégyent! Most jól lejárattam magam előttük. - szidom magam. Hisame a szárnymozgatás folytatásaként felém fordult, és már repült is utánam. Ezen kicsit meglepődtem, hiszen elég sok időt vesztegeltem a talaj állapotát vizsgálgatva. Felém tartott, egész testével próbálva felborítani. Teste betöltötte látóteremet. Mivel az ütközés elkerülhetetlen volt, nem is próbáltam kitérni előle. Inkább elvigyorodtam. ~ A zsákmány önként jelentkezik. - mosolyogtam. Lehet, hogy mindenképpen sebződők, de legalább egy kicsit megakarom sebezni. Így mikor teste elért, egy rögtönzött kés szúrást intéztem a mellkasa felé. Mely azonban elkerülte a sárkányt testét, mivel a szúrás pillanatában éreztem, mintha szárnyalnék. Pár centire a földtől, de elég magasan ahhoz, hogy ne akadályozzon semmi, szálltam elfelé. Pár méterrel odébb végül landoltam. Felálltam leporoltam magam, és Hisame-ra nevettem.
- Még egyszer, még egyszer! - kértem, a repülésre célozva. - De ha lehet, most élet vesztés nélkül. - mosolyogtam. Majd mosolyom még szélesebb lett, mikor rájöttem, hogy ismét tudom használni a képességem. Léptem egyet hátra, majd az imént látott erdő felé kezdtem rohanni. Hátra-hátra pillantgattam, vajon követ-e a sárkány, és közben azon morfondíroztam, hogy mégis hogyan aktiváljam a képességem. - Ha sikerülne eléggé felhergelnem magamat, akkor talán, de most éppen más a kedélyállapotom, és szinte lehetetlen lenne elrontani a kedvemet. - mondom hangosan, de csak magamnak. Miután a 400méter sprintet megnyertem, megállok,visszatekintek miközben kifújom magam. Ha látom, hogy Hisame közeledik felém, akkor felé fordulok, és egy kisebb terpeszben, kezeim a derekam mellé emelem (csak a dragon ball :3), és úgy próbálom meg aktiválni a képességemet. Amennyiben nem jött utánam Hisame, akkor kürtőt formálok a kezeimből és úgy ordítom vissza neki.
- Hát ezt a futóversenyt én nyertem! Nem akarsz közelebb jönni? Még a végén unatkozni kezdek. //És akkor itt jön ugyanaz, mint az előbb, feltéve, ha elindul// Körülnézek magam körül. Kisebb-nagyobb dombocskák, helyzeti előnyét élvezheti Hisame, legalábbis remélem ezt fogja gondolni. Mikor ő is eléri a dombok elejét, érzem magamban, ahogy aktiválódik a képességem. Gonoszul elvigyorodok, és képim felé egy ~ jó fiú ~ megjegyzést küldök. Testem körül a levegő elkezd fodrozódni, majd egy pillanattal később már vörös színű aura ölel körbe, mely össze-vissza cikázik körülöttem. Érzem, ahogy lábaim, és karom megerősödtek. ~ Először elterelem a tervemről a figyelmét, egy válaszcsapással, majd csak utána jöhet, aminek jönnie kell. - döntöm el végül, és azonnal el is indulok megvalósítani azt. ~ Még így sincs szerintem kellő gyorsaságom ahhoz, hogy el tudná veszíteni a fonalat. Wááááh. Rá kell pakolnom gyorsaságra. - dohogok magamban, miközben a sárkánnyal szemben rohanok teljes sebességgel. Éppen egy dombocska tetején haladok át, mikor összetalálkozunk. Hirtelen ötlettől vezérelve, gyorsaságom kihasználva, becsúszok, és miközben siklok el Hisame alatt, mindkét pengémmel megpróbálom megkóstoltatni annak gyomrát. Majd kiérve alóla, felpattanok kifújom magam, miközben a következő támadási lehetőséget mérlegelem.

HP: - 6 (zöld)
Páncél: - 4 (leütve)

//képim miatt a sebzésem késenként 7, a gyorsaságom 20//

// Igen, kicsit sötét. Egy - egy mondatnak, beszédszínnek esetleg jó, de így egybe nehéz olvasni. A szürke jó, de legyen egy pár fokkal világosabb árnyalat ^^ //

- Ne fuss el, Kedves. – szólt Hisame, majd követte a fiút, azonban egyszerűbb volt repülnie, mint sem, hogy a földön futott volna utána. És bizony, ha látni akartam a küzdelmet, úgy nekem is követnem kellett őket.
Nem, a fiút nem tekintettem gyávának.  Nem olyan harc volt ez ahol futnia kellett volna és hát ő sem úgy állt hozzánk, hogy elhiggyem, hogy valóban menekülne a lányomtól. Talán a számára kedvezőbb terepre vágyott, vagy csupán csak meg akarta zavarni a sárkányt. Az ő fejébe nem láttam bele, így nem tudtam, hogy mire is gondolt pontosan, azonban, hogy megállt egy dombosabb környéken, úgy Hisame is leszállt nem sokkal mellé. Nem támadott most a levegőből, a fiú beállása jobban érdekelte, mintsem, hogy megzavarjon valami fontosabb dolgot. Kíváncsi volt, és hogy Asasel megváltozott, hogy egy vörösebb aura vette körbe, úgy Hisame arcára is egy kihívó mosoly került. Élvezte ezt, tagadni sem lehetett, hogy tetszett neki, mit maga előtt látott.
A fiú gyorsabb lett és szép támadást is hajtott végre. Bár Hisame még nem volt egy kifejlett sárkány, azonban rendelkezett olyan méretekkel, hogy a fiú fel tudjon állni mögüle. Talán, igazából némi szerencsének is könyveltem el a részéről, de szép volt. Szinte majdnem tapsoltam is elismerően neki, azonban folyt tovább a cselekmény, nem volt megállás. A kések vágták Hisame hasát, de azok nem taszították el őt, nem zavarták meg az egyensúlyát, így gond nélkül tudott a fiú után fordulni, hogy közbe a pikkelyes farkával üsse meg a felálló testet. A sárkányoknak nem voltak kardjaik és késeik, azonban a végtagjaik messzire elértek és itt értek annyit, mint egy gyengébb fegyver. Kérdéses volt, hogy a fiúnak milyen akrobatikája volt, de elég ügyesen mozgott, hogy el tudjon hajolni a csapás elől.

Hisame HP: - 29 (zöld)

//Remélem ez jobb.//

Utánam jött. Elnéztem miközben felém repül. Felvettem a pozíciómat, és vártam, míg a képességem aktiválódik. Hisame kissé odébb leszállt, és érdeklődve figyelte mi fog történni. Mikor képességem életbe lépett, pofáján egy sejtelmes mosoly villant fel. Improvizált támadásom elérte célját, és képes voltam megsebezni késeimmel. Mikor mögötte felkeltem, és éppen fáradalmaimat próbáltam kipihenni, arcomon elégedett mosoly villant. Ezt azonban nem sokáig sikerült fenn tartanom, mert a következő pillanatban Hisame farka vágódott balról arcomba, és vigyoromat egy kissé odébb csúsztatta. A csapás ereje oldalra taszított, és métereket bucskáztam arrébb.
- Ó, erre igazán nem számítottam. - nevettem el magam, miközben feltápászkodom a földről. - Elképzelni sem tudnék remekebb partnert! - bókolok a sárkánynak. Közben megpillantom Peter-t is, aki követett minket, bizonyára azért, hogy végig láthassa a küzdelmünket. ~ Nem is tudom, mit csináltam volna, ha kettejükkel kell megküzdenem. - rebegtem imát eme szerencsémért.
Felpattantam, és úgy döntöttem ideje, hogy megvalósítsam eredeti tervemet. Elrohantam Hisame mellett, és míg azzal foglalatoskodott, hogy kövesse mozdulataimat, félkörívben megkerültem, így most a jobb oldalán álltam. Lendületemet kihasználva, egy - a sárkány mellett lévő - kis bukkanó felé vettem az irányomat. Arról elrugaszkodva - bár tény, hogy nem rendelkezek akrobatika jártassággal -, ugrottam neki a pet oldalának. Ha sikerült elérnem azt, mindkét pengémet a sárkány oldalába mélyesztem, és azon próbálom felhúzni magam, akár a hegymászók a kinti világban. Amennyiben minden a tervem szerint halad, úgy felmászok az oldalán, és a nyaka felé kúszok, ahol megvetem lábam, és minden erőmmel azon igyekszek, hogy Hisame hátán maradjak. Közben boldogan nevetek a szituáción.

//HP: - 16 (zöld)//

// Jobb //

- Tudom, de azért köszi. – öltötte a hosszú nyelvét Hisame a fiúra – Azért te sem vagy rossz. – és kuncogott.
Tény, hogy találkoztunk már olyan ellenfelekkel, kik ellen ketten is kevesek voltunk, de volt annyi a lányomba, hogy időnként dicsérjen ő is, ha dicsérik őt. Amolyan udvariasság, kedvesség, mit hittem, hogy sikerült belenevelni.
A fiú újra támadt, késeit a lányom oldalába állította, majd egy röpke pillanat alatt került fel a háta tetejére. Mintha lovagolta volna. Karba font kezekkel álltam és léptem közelebb, csak hogy jobban lássam, hogy mi is fog kisülni ebből. Érdekes volt, a szám akaratlanul is mosolyra húzódott. A fiú nevetéséből sejtettem, hogy mire is gondolt ő, de nem akartam szólni neki, csak a kedvét lohasztottam volna.
- Ennyire fáradsz, As? – nevetett fel Hisame, hogy rajta pihent meg a fiú – Ej, nem jó ez így.
Ha kapaszkodott Asasel, úgy nem esett le róla, de Hisame a két hátsó lábára lökte magát, majd tárta a szárnyait. Gondolom nem felejtette el, mit a fiú kért tőlünk, vagy inkább csak tőle a küzdelem elején, de jól tudtam, hogy túl korai volt még teljesíteni a kívánságát. Hisame taszított egyet magán a szárnyaival, azonban nem felszállás volt ebből, csupán csak egy lendületesebb hátradőlés, majd háttal a földre érkezés, remélve, hogy a fiú immáron alatta marad. Fent és lent, nagyon sokszor együtt emlegették ezt a kettőt.
Talán épp most mutatkozott meg, hogy mennyivel is kitartóbbak voltunk másoknál, hisz nem véletlenül tettünk annyi pontot rá. Célunk volt, hogy nehezebben fáradjunk mások ellen, hisz bár támadhattak többet, gyorsabban, de ilyen arányban pihenhettek is ellenünk többet.
- Egyben vagy még? – formáltam tölcsért a kezemből és kiabálva kérdeztem Asaselt.

Hisame HP: - 43 (sárga)

Felértem! Nem hittem volna, hogy ilyen egyszerű lesz, de azért büszke vagyok magamra. Sajnos azonban a képességem ideje lejárt, ezt a körülöttem lévő vörös aurából, és annak egyre halványodásából ítélem meg. Nevetve egyensúlyozok Hisame hátán. Gyorsan, mielőtt bármit tehetne ellene, nyakába lököm bökőimet. Aztán Hisame rám szólt. Visszakiabáltam neki.
- Ooooh...ez nem pihenés. Ez lenne az agyafúrt tervem amit készíttettem! - nevetek le. Azonban válasz helyett cselekszik a sárkány. Akár csak a lovak, két hátsó lábára emelkedik, és már későn eszmélek fel. Nem egy túlzott magasság, de azért hosszú pillanatokat élek meg, míg testem lehanyatlik és a föld felé indul. Szemeimet leköti az előttem lévő árnyék, és annak gazdája. Ugyanis a pet nem elégedett meg annyival, hogy levetett a hátáról, hirtelen felindulásból - no meg gondolom, lendületből - dob egy hátast. Természetesen rám. Bár, magam sem tudom, hogy miért, üvöltök, mint a fába szorult féreg. Azt hiszem egy időre elfelejtettem a játék egyik leghumánusabb tulajdonságát. Lehet, hogy nincs fájdalomérzet, de ezt a dolgot elég nehéz elmagyarázni az agynak. Lényeg a lényeg, hatalmas puffanással landolok, és egy másodperccel később teljesen beteríti a sárkány háta a látómezőmet. Aztán hirtelen elsötétül minden. Hálát adok az égnek, hogy se fájdalomérzet, se semmi más dolog amely akadályozhatna. A való világban ezért egy gerincsérvet biztos kaptam volna jutalmul. Mikor Hisame lehemperedett rólam, rájöttem - a mellettem látható föld felgyűrődéséből -, hogy lehet egy kicsit súlyosabb a helyzet, mint gondoltam. Gyorsan rápillantottam - mint egy meggyőződésből - az életcsíkomra. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Életem még a sárga zónában leledzett. Tüdőm, és izmaim azonban erősen tiltakoztak a mozgás ellen. Lehet, hogy nincs fájdalom, de fáradtságból jut elég. Lassan tápászkodom fel, miközben Peter hangját sodorja felém a szél.
- Egen, még egy darabban, azt hiszem. - válaszolom két hörgés között. - Ejj, pedig azt hittem, hogy elég jóra sikerült a tervem. Erre végképp nem számítottam, és saját ostobaságom mellett, a te leleményességed is érdemre méltó. - mondom a sárkánynak. Mivel életügyileg még "jól" állok, ezért úgy döntök, megengedem magamnak, hogy beszélgetésbe elegyedjek. Remélem belemegy a párbeszédbe, mert jó lenne egy kicsit kipihenni magam.
- Ööööhhhmmm...nem azért az egy húszért, de valamiért úgy érzem, nem igazán veszel engem komolyan. - morgom egy kissé bosszúsan Hisame-nak. - Tudom, hogy elég nagy a szintkülönbségünk, érzem, de azért remélem nem untatlak. - felnevetek. - Találkoztál már fajtádbelivel? - kérdezek rá, csakhogy húzzam egy kicsit még az időt. Lassan felemelem kezeimet, melyekbe immáron kezd visszatérni az erő, és egy kicsit körzök velük. Guggolok párat, ránézek Hisame-ra, akinek láthatóan semmi problémája az eddigi testedzéssel. Úgy tűnik igen csak jó kondija lehet. ~ Hmm...magamnak is kellene futnom mindennap. - tűnődök magamban. Mikor szememet Peter felé irányítom, feltűnik a feje, és indikátora mellett megjelenő szimbólum. Egy apró pajzs, melyben - ilyen távolról nem lehet tisztán kivenni - valamilyen kéz, vagy mancs látható. Másokon is láttam már hasonlót, és magamban már rég összeraktam, hogy ez a céhek szimbólumai. Egy kissé elkomorodok, ahogy nézem. Belenézek Peter szemébe.
- Mond csak. Jó dolog egy céh? - kérdezem meg teljesen komolyan, hangom egy kissé remeg a bizonytalanságtól. - Á, tudod mit, felejtsd el! - próbálom kihúzni magam a mocsárból, melybe magányom, és személyem süllyesztett. Félelmetes lehet céhtagnak lenni. Én legalábbis így vagyok vele. Félek a beilleszkedéstől. Ezért játszok soloba, de már megöl a magány. A bennem dúló ellentétes érzések, az arcomra is kiülnek, és tisztán kivehető. Lehajtom fejemet, és csak állok, nem tudom mit tegyek ezek után. Ezelőtt a fiú előtt felfedtem a belső vívódásaim egyik legnagyobbikát. Aztán eszembe jut a párbaj. Gyorsan a sárkány felé fordulok, és intek neki.
- Gyere!

HP: - 26 (sárga)

//Kövi köröm pihi. Tehát 2x-er támadhatsz. Gondolom ez a támadása is 10-et sebzett Hisamenak. Képim a támadás előtt járt le, tehát a sebzésem visszaállt 2x5-re//

- Én? Én? Én nem veszlek komolyan? – hüledezett látványosan.
- Ajjaj. – és csóváltam a fejem.
Igazából Hisame sokszor lenézett már pár emberkét, ezt tagadni sem lehetett és nem is akartam, azonban harc közben ez mindig megváltozott. Harc közben majd mindig az ellenfelét figyelte és ostoba feltételezés is volt ez most Asasel részéről, hogy nem tett így a sárkány. Tán nem úgy gondolta, lehet viccelődésnek szánta, de hogy Hisame nem adott bele mindent a harcba, azt kár is volt emlegetnie a fiúnak. Mert ha eddig szerinte nem, úgy most már biztos, hogy megkapta a száz százalékos Hisamét. Talán többet is.
- Ja, találkoztam már fajtámbelivel. – Asasel előtt fel, s alá járkált és haragosan, szinte rá se nézve válaszolt neki. A tudatlan szemek is láthatták, hogy sértődött most ő.
A fiú kérdezett még tőlem, de szólt is hamar, hogy felejtsem el inkább és én így is tettem, nem válaszoltam neki. Majd talán később, ha komolyan is gondolta a kérdését.
Hamar megkapta a jelzést Hisame, hogy támadhat ismét, és így is tett, nem váratta meg a fiút. Vadul tombolva, mint egy zabolázatlan vad musztáng állt két lábra. A szárnyait tárta, a Nap mögötte volt ezzel is megadva azt a jól ismert festői képet, majd ebből a helyzetből indult el felé.
- Mi az, hogy nem veszlek komolyan? Talán úgy tűnik, hogy nem adok bele mindent? - prüszkölte szinte dühösen a futása közben.
A négy lábával stabil és gyors volt a roham és az állkapcsát is nyitotta, hisz már nem csak borítani akarta Asaselt. Harapni és tépni, mert valóban rosszul estek neki a fiú szavai. Vagyis azt nem tudtam igazán, hogy ténylegesen így érzett e, de tudott dühöngeni és legalább volt is most oka rá. Nem tartottam fel most őt.

Hisame HP: - 53 (sárga)

// Döntsd el, hogy tud e kétszer sebezni, vagy ha nem akkor itt a következő kör a pihenő ahogy számoltam, így te tudsz majd kétszer támadni. //

Hisame nem örült a kérdésemnek. Azt hiszem egy kissé megbántottam a szavaimmal. Nem állt szándékomban, de hát így alakult. Peter a kérésnek eleget téve nem válaszolt az ostoba kérdésemre. ~ Talán ő is megharagudott, hogy így beszéltem a sárkányával. - kezdtem egyre inkább elkomorulni. Szó sem volt erről. Én nem akartam még csak szóval sem sérteni egyikőjüket sem, főleg miután ennyire rendesek voltak velem. Ettől függetlenül a szavaimat már nem lehetett semmissé tenni. Legfőképp azért sem, mert hiszem hívásomra azonnal válaszolt, és neki iramodott. Két hátsó lábára emelkedett, és úgy terjesztette ki szárnyait. Szárnyának redőin át világlott a nap, és a látvány annyira lekötötte figyelmemet, hogy már későn kapcsoltam. Felém rohanván még hangot adott nem tetszésének, mely a szavaimra irányult. Épp csak annyira volt időm, hogy egy fél fordulatot tegyek, mielőtt Hisame agyarai a vállamba mélyedtek. Ha a harapás a kinti világban történik, bizonyára üvöltenék a törött csont és a roppanó ízületek felett érzett fájdalmon, így viszont csak álltam és néztem. Lendülete tova sodort, egyensúlyomat vesztve háttal érkeztem a puha fűbe. A sárkány fölém tornyosult, azonban figyelmemet más vonta el. Életcsíkomra pillantva végignéztem ahogy szép lassan araszol, és megáll, épp egy hajszálnyira az eltűnéstől. Még soha nem érzett rémület fogott el. ~ Most valóban meghalok? - ez a kérdés örvénylett a fejemben, és ettől magatehetetlenné váltam. Hirtelen minden kiélesedett körülöttem. A fűben fekve láttam annak minden rezdülését, minden fűszál saját mozgását külön-külön. Láttam a felettem terpeszkedő sárkány mozgására mozduló irdatlan izomzatot, ahogy egyes részei befeszítve vannak. Láttam hatalmas, fehér agyarait, melyek a nap fényének köszönhetően világítottak rám. Láttam ahogy jobb mancsa megemelkedik, észleltem a karmaival felmarkolt fű, és föld darabokat. Ahogy fölém tartotta, és a gyom és föld az arcomra esett, valamiféle kétségbeesett élni akarás. Láttam, nem, inkább éreztem, ahogy a jobb mellső láb a fejem felé nyomul. Nem tehettem semmit. Csak feküdtem megrökönyödve, várva a halált. Aztán kinyitottam a szemem. Hisame mancsa az arcomtól nagyjából húsz centire beleütközött egy lila falba, melyre "Immortal Object" jelzés volt írva. Értetlenül néztem, fogalmam sem volt róla, hogy élhetek még mindig. Lassan kikúsztam a lábak alól, és felálltam. Ránéztem a sárkányra, tőle várván a választ a történésre. Majd odapillantottam Peterre.
- E-ez....mi volt? Azt hittem, hogy....meghalok. - kérdezem meg remegő hanggal. - Én ezt nem értem. Az életemnek le kellett volna nullázódnia. Ez valami párbaj szabály? - nézek egyikőjükről a másikra. Majd Hisame-ra emelve tekintetem neki intézem szavaim.
- Mindenesetre remekül harcoltál. Nem állt szándékomban megbántani szavaimmal. Hálás vagyok, hogy az ellenfelem voltál, és remélem lesz még alkalmunk összemérni az erőnket. - mosolyodok el végül, de homlokom ráncos, értetlenségem még mindig az arcomon ül. Visszafordulok Peter felé, és várom magyarázatát. Remélem tud kézzelfogható infót adni arról, mi történt.

HP: - 46 (lenne, de akkor meghaltam volna, így a szabály értelmében nyertetek )

Őszintén nevettem, hogy a fiú mennyire nem értette a történéseket és csak reméltem, hogy nem érezte ezt gúnynak tőlem. Harcra kérte Hisamét és ezt végül meg is kapta a sárkánytól. Talán nem is számított ilyen rohamra tőle itt a végén, de gondoltam majd tanul legközelebbre ebből, hisz jól tudtam, hogy lesz legközelebb és talán akkor már majd én is részt veszek a párharcban.
- Hehe. – fordultam Asasel felé – Bár teljes életes volt a küzdelem, ölni azért mégsem akarunk senkit sem. A küzdelem elején be lehet állítani, hogy kívánunk e halált a végén, vagy sem. Ezért jelent meg az a lila bigyó a végén és ezért vagy még itt életben. Az utolsó ütést nem engedi  végrehajtani a rendszer. - magyaráztam el remélve érthetően, hogy mi is történt az imént.
- Te is jól harcoltál Asasel és nem vagyok megbántva. Ch.– mondta égbe tekintő arccal, mit így nehezen lehetett elhinni még neki. Talán csak az ezt követő jelenet volt az, mi arra sarkalta a fiút, hogy ne legyen további bűntudata.  Hisame hátat fordított nekünk és a szárnyait leszegte a földre, hogy azok ne legyenek útban. A lábait behajlította kicsit, majd tekintett hátra a fiú felé halvány mosollyal az arcán. Én jól tudtam, hogy mit csinált. Számtalanszor várt már rám így, hogy ugorva rá induljunk el együtt valahová.
- Menj. – böktem oldalba a fiút – Repülni akartál. – kacsintottam és mutattam Hisame hátára – Itt megvárlak majd titeket. – és már hátat is fordítottam, úgy intettem nekik, majd indultam el jó kedvel leülni egy fa törzsének az árnyékába. A panelt előhívtam, a levelet megnyitottam és kezdtem el pötyögni, hogy nem sokára otthon leszünk, ne aggódjon Lea értünk. E párharcot meg majd úgy is figyelmesen fogja hallgatni a lány, hisz nem volt kérdés, hogy Hisame elmeséli majd neki.

Szép játék volt, nagyon jól írsz :]

Ahogy Peter elmagyarázta a dolgot, hirtelen bevillant az agyacskámba, hogy én magam is a nem-re koppintottam a párbaj elején, a kérdésnél. Bár, az igazat megvallva oda sem figyeltem akkor hogy mit csinálok, csupán a párbajt akartam elindítani. Miután ezen túlteszem magam, válaszolni nincs időm, mert Hisame szólal meg. Szavain csupán elmosolyodok, és horkantásán, melyet az égbe emelkedő arca követ, alig bírom visszafojtani a nevetésemet. Jó kedvem ismét szárnyal. És mint utóbb kiderül, nem csak jókedvem, de testem, lelkem, és minden egyes részem szárnyalni fog utána! Hisame hátát mutatja felénk (Mivel Peter időközben odasétált hozzám), és hatalmas, kék szárnyait, teljes fesztávolságba a földre szegezte. Lábai enyhén megroggyantak, és várakozó teljes mosollyal fordult hátra a sárkány, egyenesen a szemembe nézve. Ekkor egy kisebb lökést éreztem oldalról, és a lökést okozó kar tulajdonosának hangja sem késett. Peter biztatása elég volt ahhoz, hogy repülőrajttal elkezdjek futni Hisame felé. Mivel sárkányháthoz még nem volt szerencsém, így farka vége előtt egy pár centivel lefékeztem. Elkezdtem vakargatni a fejecskémet, hogy mégis, hogy a csudába fogok én felszállni. A pet felé fordulva szólalok.
- Sajnálom, nem tudom, hogy működik a felszállás, ezért előre is elnézést kérek. - mondtam, majd lendületet véve a hátára ugrottam. Elhelyezkedtem a szárnyak tövében, ahol lábam a legkevésbé zavarhatja Hisame-t, majd megkapaszkodtam a pikkelyekben. Mielőtt bármit még csak gondolhattam volna, olyan erővel rugaszkodtunk el a talajtól, hogy ha nem kapaszkodok meg erősebben, le is zuhanok. Felszállásunkat követően stabilizálódott a helyzetem, és most végre körbepillanthattam. A látvány mely szemem elé tárult, akár a mesék szövevényes álmaiból termett volna ide. A távolban felderengett az erdőség vége, mely oly messzi leledzett, hogy úgy gondoltam, ez csupán képzeletem szüleménye lehet. Jobbra tőlünk a Kezdetek Városa uralta a környezetet, és még a városban is látható volt, eddig számomra felfedezetlen, monumentális kastélyok. Kastélyok, kertekkel, nagy árkádokkal, és minden jóval, aminek egy ilyen épületet körbe kell vennie. Ahogy a város felé fordultunk lassan feltünedeztek alattunk az élőlények is. Oly parányiak, hogy először nem is tudtam eldönteni, még miket, vagy kiket látok. A Kezdetek Erdejéből épp most fut ki egy tucat vadkan, alattunk egy pár kézen fogva sétál a napsütésben. Hisame árnyékára felkapják tekintetüket, és elképzelem, ahogy ugyanaz az érzések, és dolgok játszódnak le bennük, mint amikor én legelőször szemügyre vettem a sárkányt. A szabadság érzete, mely most minden negatívumot kilúgozott testemből, és elmémből, olyan örömmámorral tölt el, hogy hangot is adok neki. Éles kurjantás szakad fel belőlem, melyet szívből jövő nevetés vált fel. Olyanok számára, akik még nem élték át a repülés szabadságát, nem biztos, hogy érthető ez a viselkedés. Peter maga is csendben lovagolta meg kedvencét, én mégis felfedeztem arcán, szemében ugyanazt az örömöt, mint amit magamban érzek jelenleg is. Ahogy már majdnem körbeérjük az egyes szint egyetlen városát, áhítatosan forgolódok körbe. Lenézve egy csapat madarat látok, melyek jóval alattunk szállnak a szelek segítségével. Visszafordulva előre, a sárkány üvöltését hallom. Bár a szél erősen zúg körülöttem, és nem sok mindent érteni - főleg nem a beszédet -, azért megértem mit szeretne Hisame. Erősen megkapaszkodom, és még épp időben, mikor egy légcsavart írunk le a levegőben. A sárkány számára játék, nekem is öröm, így élvezettel hajtogatja magát össze-vissza. Néha behúzza szárnyait, és zuhanórepülésbe kezd, egy méterrel a föld felett ismét vízszintesbe hozva testét. Ezek az élmények valamit elpattintottak bennem. Csak nevetni és nevetni, no meg persze a széltől, könnyezni tudtam.  Ahogy Peter irányába fordulunk, és lassacskán földre szállunk, úgy érzem magam, mintha testem csupán egy tollpihe lenne. Előredőlök, finoman megsimogatom Hisame nyakát, majd megpaskolom. Esetlenül szállok le, és földet érésemkor, lábaim nem bírják el súlyomat, így lecsüccsenek a földre. Letörlöm arcomon lévő könnyeimet, és felnevetek.
- Soha, soha az életemben nem voltam még ennyire boldog! - mondom nekik őszintén. - Mind a kettőtöknek hálás vagyok a mai napért, és ígérem, soha nem fogom ezt elfelejteni! - majd Hisame felé fordulok. - Nem is alkothatnátok jobb párost ennél. Bár, egyikőtöket sem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy jóban-rosszban kiálltok egymásért. - mosolyodok el, majd lehervad, mikor egy kép bukkan fel előttem. Egy óriási, vörös szemű ember képe. Visszafordulok Peter felé, felállok, és kezemet nyújtom felé. - Köszönöm a lehetőséget, remélem még találkozunk! - majd odasétálok Hisame pofájához, és megsimogatom. - Remélem minél előbb! - mosolyodok el, majd könnyed kocogással indul el haza.


//Nagy öröm volt a játék, köszönöm szépen ^^ Te is remek író vagy //