[Küldetés] Kapocs 02 - A gyűrűk titka

A Vezért switch-elték, ahogy csak tudták, így bár mondhatni csak egy helyben állt, mégis szinte lehetetlen volt őt eltalálni. A Sast figyeltem és jöttem rá váratlan valamire. A szárnyas támadott, az idomár nem.
- Ha talán őt kiiktatom. – nem volt rajta páncél, egy ilyen társon nem lehetett, ezt jól tudtam és az életereje is csak a fele lehetett. Talán némi düh, mit kiválthattam ezzel, egy kis indulat, ha sikeres a támadásom. Talán még a küzdelemnek is jót tehetett, vagy épp ellenkezőleg és nagyon rosszat. A Sas az égből támadott és hibázott, vagy csak én tértem ki ügyesen előle. Nehéz volt ezt eldönteni a harc hevében, de talán nem is volt olyan lényeges. A kezdőkésem pengéjét az alkaromhoz fordítottam és hogy elsuhant mellettem, úgy akartam én is hasítani a madár tollas testét. A csőréhez túlzás lett volna hasonlítani a pengém, de az éles karmaihoz talán lehetett. Siker, vagy sikertelenség, de fordulva körbe tekintettem végig a többieken. Egy íjász a fák közé került, de a nyila nem sebzett sokat szerencsére, viszont egy harcosuk nagyot csapott a fiúnkba. Jay élete jelentősen megcsappant. Bár biztos tudta, mégis akartam szólni, azonban a figyelmem terelte Shana és Kobura. A gyűrűre, mint két vad vetődtek, de intettem Hisamének és csatlakozott melléjük harmadiknak. Továbbra sem akartam, hogy egyedül maradjanak és bár Kobura is támadott, velünk volt, úgy éreztem, hogy kellett melléjük Hisame.
- Csak ügyesen. – súgtam halkan, de rajtam kívül szerintem senki sem hallhatta. Amolyan aggódás, mit eddig nem nagyon éreztem, mit nem is akartam eddig érezni. A céh egy veszélyes küzdelembe került és céhvezér voltam, bár nem volt kimondva, a társaim épségért részben én is feleltem, csak hogy legyen egy kisebb teher most itt a vállamon.

Az árnyharcossal történtek valóban megleptek, nem hittem benne, hogy Timudus ennyire megtudja sebezni őt, pedig nem is sebzett sokat, s a sast is olyan egyszerűen védte az imént a harcos. A Vezérük szavaira felfigyeltem, hisz nem állt távol tőlem. Nem értettem, hogy milyen lehűlési időt emlegethetett, hogy egyáltalán aktíválta e valamelyikük is a képességét, viszont pár pillanat alatt felborultak a dolgok. Nálunk szerencsére azon kívül, hogy Shu piros lett, nem történt más változás, ők viszont eléggé megzavarodhattak. Egy elmenekült, egy meghalt(?), s a támadásaink is inkább sikeresek voltak, mintsem, hogy hibáztunk volna. Az árnyharcos, ki utánam a Vezérüket védte most eltűnt, így talán szabad utam is lehetett, de nem tudtam, hogy hirtelen mi is lett volna a helyes. Nyilván a Vezérükkel kellett foglalaloskodni, azonban pillanatok alatt a fejembe ette magát a gondolat, hogy hogyan is védték őt.
- Benne van a szabályzatban? - s melyik játékos áldozza fel magát egy idegenért, ha az a vezér címet viseli? Mit adhatott nekik, mivel vehetette rá őket? Amelyik elfutott azt mondta, hogy minden felszerelés a Vezérnél volt. Akkor még sem lehetett olyan jó hozzájuk. Mi vesz rá bárkit is, hogy egy ilyen embert védjen? A félelem, a terror? Talán, de csak addig működik ez, míg nem kerülnek veszélyesebb helyzetbe, mint imént a kisfarkasa az elfutott gazdának.
Nos, feleszmélve az elmélkedésemből rá kellett jönnöm, hogy egy küzdelem közepén nem lehettek életmegváltó gondolataim, s sherlock-i logikával sem rendelkeztem, hogy pár cselekvésből egy egész történetet tudjak fabrikálni. Ken ügyetenül birizgálta Shut, én viszont a Vezér felé indultam meg újra. Egy támadás elejéig még nálam volt Hisame ereje, s ki kellett használnom ezt. S Hisame mindeközben nem mozdult Shana és Kobura mellől.
- Most ki fog megvédeni? - tettem fel azt a filmbeli kérdést, mely szörnyen kellemetlen lehetett, ha esetleg a támadásom már önmagában sem talált.