Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

by **Kuromajo** Szer. Nov. 06 2013, 21:14

Hogy tud ennyit aludni Nii-sama? 'ttaku... Szeretem nézni, ahogy édesen álmodik, de azt még jobban, ha ébren van, még akkor is, ha mostanában olyannyira ellágyult, és olyan fájdalmas figyelni, mit csinál =( Bárcsak léphetnék már azért, hogy visszaszerezzem őt, de nem hamarkodhatom el. Az ellenfeleim hordoznak magukban némi veszélyt, fel kell készülnöm rájuk, ha diadalt kívánok aratni és hullájukon szeretnék táncolni =) Haaa~ah, legalább van szabadidőm... Végigsimítottam az ablaküvegen, majd odébb léptem tőle és megfordultam. Felnéztem az égre, hogy gyönyörködjek kicsit a vastag, szürke felhőrétegben, melynek árnya Aincradra vetült a mai napon. Az arcomra hulló vízcseppek egyenként folytak le államig, majd cseppentek le ruhámra. Mindig is szerettem, mikor a mennyek zokogtak. Felkuncogtam, és a vihar elől menekülő emberekre pillantottam, kik fedezéket próbáltak keresni. Ugyan miért? Betegek nem lesznek, csak vizesek. Ostobák, végtelenül ostobák. Ami engem illetett, nyugodt léptekkel keltem útra a város utcáin. Mit sem számított az eső, még egy halvány mosoly is kiült az arcomra. Sokkal kellemesebb érzés volt, ahogy lépteim mentén mindig felcsapódott egy kevés nedvesség, mintha a Nap fénye a szemembe világított volna. Időközben előkerültek az esernyők, egyre több embert láttam a kezében ilyesmivel. Talán az én kezemben is jól festene egy, különösen ebben a ruhában. Igaz, már elázott az öltözetem, és tartása megszűnt létezni. Bőrömre tapadt itt-ott. Egy tér közepén torpantam meg, és bizonytalanul fordítottam körbe a fejem. Kezeimet felcsúsztattam a karomon, egészen a vállamig végigtapintottam a nedves ruhámat, miközben hallgattam az esőcseppek csilingelő hangját, ahogy találkoztak a vizes földdel. Milyen gyönyörű időjárás! Azonban... merre tovább? Unatkozom Nii-sama nélkül =(

by **Anatole Saito** Vas. Nov. 10 2013, 20:49

Eső. Szeretem az esőt. Mindig is szerettem. Őszi születésű srác vagyok, talán ezért is érzem leginkább a magaménak ezt az évszakot, ilyenkor vagyok igazán elememben. Nincs hőség, de a nyár még pajkosan szórakozik velünk, jelezvén, hogy nem hajlandó csak úgy, nyomtalanul átadni a helyét a hidegnek. A táj ilyenkor a leggyönyörűbb, ahogy a levelek sziporkázó színbe váltanak, hogy színpompás, csendes halált haljanak, s majd tavasszal főnix módjára újra rügyekbe és virágba borulhassanak a fák. Ilyenkor szeretek leginkább nagy sétákat tenni, amikor a hűs idő már csipkedi az orrom hegyét és az arcom is kipirul. Nincs most velem egyik céhtagom vagy barátom sem, sőt még Aldo sem. Velem ellentétben a bolhazsák nem szereti az esőt. Nem vagyok meglepve, program de vagy oda, mégiscsak macska. Nekem viszont jólesik kicsit bandukolni a csepergő esőben és kiszellőztetni a fejem. Ez a Bunmei vadászat komolyan próbára tesz, ekkora talánnyal talán egész SAO-s pályafutásom során nem találkoztam. De mégis hol keressem, ki adhatna hozzá útmutatást? Felettébb frusztráló, hogy még a besúgó sem tud szolgálni róla infóval. Pedig az már régen rossz, ha én a besúgóhoz járkálok.
Nem tarkítja most árusok standja az utcákat, mindenki bevonul az épületekbe és bent melegszik. Éppen ezért furcsa, hogy egy lányka esernyő nélkül ácsorog az esőben egy kisebb tér közepén. Tétován tekint körbe, mintha nem tudná merre vezet útja, ráadásul úgy tűnik fázhat is, legalábbis erre tudok következtetni abból, ahogy ázott ruháját tapogatja vállán. Megszaporázom lépteimet, majd odahajolok hozzá esernyőmet felajánlva számára is. - Bújj alá gyorsan, meg ne fázz! - Anatol te balga, nem fog megfázni... facepalm

by **Kuromajo** Hétf. Nov. 11 2013, 19:04

Minő kellemetlenség, még csak fel sem figyeltem arra, hogy az egyik járókelő egyenesen felém irányította tocsogó lépteit. Ballépésemet csak akkor észleltem, mikor esernyős árnyéka fölém magasodott és azzal a haszontalan kacattal nem kívánt menedéket nyújtott a kövér vízcseppek elől. Mi lett velem, máskor nem szokásom ilyen figyelmetlenségeket elkövetni! Nii-sama, túlságosan hiányzik már az ölelésed, látod a kis húgicád elméje tévutakra került :(Mattaku, bárcsak olyan jó megfigyelőképességem lenne, mint egyeseknek, akkor nem kerülnék ilyen rémes helyzetekbe :/ Semmi kedvem sem volt egy önjelölt lovaggal bájcsevegni. Pillantásomat fáradt sóhaj kíséretében ráemeltem az idegenre, hogy beazonosíthassam az idegesítő hang forrását. És minő meglepetés, mégis ismerős arc köszönt vissza rám. Nahát, ki gondolta volna, hogy itt fogok belefutni ebbe a balfékbe? Rám tört a kuncogás, lehet hogy mégis fogok tudni szórakozni egy kicsit =)
- Ara-ara, milyen lovagias fellépés... - mosolyodtam el, és számat felemelt jobb tenyerem mögé rejtettem, tovább kuncogva - Milyen kár, hogy a tisztes illem megkívánná a formális megszólítást két ismeretlen esetében, így elrontotta a belépőjét a közvetlen nyelvezettel ^^ - oktattam ki nem titkolt örömmel az undorító csúszómászót, ki tekintetét rám merte vetni, s mi több, éktelen hangjával minősíthetetlen hangnemet ütött meg velem szemben. Mi más is lehetne a célja ezzel, mint elnyerni a szimpátiámat, és talán többet is? Önzetlenség? Ugyan, ha nem lennék csinos, fiatal lány, rám se nézne.
- Különben is, egy ponton téved az úr. Ez egy virtuális világ, az egyetlen betegség kockázatát a számítógépes vírusok hordozzák, azonban nekünk, játékosoknak ez semmit sem jelent. A megfázás esélye nulla egész nulla század százalék, Műveletlen-san. Vagy csupán a megszokás üldözi még ennyi idő múltán is? - emeltem meg szemöldökömet, kezem pedig lejjebb csúszott, és a másik karommal összefogva barikádot képeztem mellkasom elé. Milyen jól esett verbálisan megalázni ezt a tökfilkót, hosszú hetek-hónapok felgyülemlett feszültségét leszek képes így kiadni. Ah, milyen csodálatos erőket is hordoznak magukban a szavak... Mennyei lenne, ha emellé fizikai fájdalmat is okozhatnék neki, ha le tudnám dönteni a lábáról és beletaposni a mellkasába úgy, hogy az valódi fájdalmat okozzon... Azt hiszem lett egy kiváló ötletem =)
- Voltaképpen a segítő szándéka teljesen felesleges és haszontalan volt, valamint az égvilágon senki sem kérte meg rá. Mégis mi járt a fejében? Oh, azt hiszem ezt meg sem kellett volna kérdeznem, nem kívánom tudni, mi járhat egy ősember fejében. Még a végén megfertőz az ostobaságával o.O - folytattam szám jártatását félhangosan gondolkodva és sopánkodva. Fizetni fogsz, Anatole-san, keservesen meg fogsz fizetni mindazért a fájdalomért, amit nekem okoztál. Úgy bizony! =)

by **Anatole Saito** Vas. Nov. 24 2013, 21:01

Na akkor kezdjük ott, hogy full udvarias voltam. Amikor egy ázott lányhoz ér az ember, akkor legfeljebb egy karót nyelt angol fog elszavalni egy kilóméteres szöveget arról, hogy "Elnézését kérem, ne haragudjon, hogy megzavarom, de lehetek olyan becsvágyó, hogy segítségére kelhetek egy esernyővel?" Hisz a lényeg a segítségnyújtás, nem az, hogy mit mond mellé az ember. Furcsa, hogy pont engem feddnek meg ilyesmivel, hiszen kínosan ügyelek a modoromra mindig, minden körülmény között. És ami azt illeti, nem is veszem jó néven, hogy bár gáláns férfiú akartam lenni, mégis letorkolnak. Azonban mikor "műveltelen-san"-nak becéz, na akkor betelik a pohár. Jó mélyre szívom a levegőt, hogy ezzel akadályozzam meg azt, hogy kikeljek magamból. Elvégre mégse hozzon már ki a sodromból egy beképzelt kis liba. Való igaz, a megszokás hozta ki belőlem azt a szófordulatot, de ez a jelenet már-már komikus, mondhatni tragikomikus. Arcomról szempillantás alatt eltűnik a mosoly, kimért üzletember fizimiska on. Szólni próbálnék, de újabb sértegetések sorozata hagyja el csöppnyi száját. Na ekkor már feszül is az álkapcsomnál az izom, mert már összepréselem a számat és szorítom a fogaimat is, nehogy megadjam neki azt az örömöt, hogy kikelek magamból. Lehunyom szememet, majd egy negédes mosolyt varázsolok az arcomra. Az esernyőt immáron csak a magam feje fölé tartom, s megigazítom a nyakkendőmet is.
- Kedves hölgyem, olybá tűnik szerény személyemnek, felesleges a jelenlétem. Kérem bocsássa meg ennek a balga léleknek, hogy megzavart oktondi butaságaival egy ilyen elragadó és rokonszenves kisasszonyt. Engedelmével, most távozom is. - Azzal udvariasan biccentek felé, majd készülök is ellépni mellette. Ha már nem látja az arcomat, akkor végre letörölhetem képemről a hamis mimikát és moroghatok magamba kötetlenül. Chh, ennek az elkényeztetett fruskának sincs jobb dolga, mint belekötni másokba. Ha pasija lenne, biztos csak lábtörlőnek használná... Mad

by **Kuromajo** Vas. Nov. 24 2013, 22:27

Arcomra jellegzetes, eleinte halvány, majd egyre szélesebb félmosoly ült ki, melynek beteg mivolta minden egyes mondatom után egyre nagyobb örömöt és magabiztosságot fejezett ki. Fejemet minimális mértékben leszegtem, s mire sértésáradatom végére jutottam, már hófehér fogam is kivillant egy kissé. Elhatalmasodott bennem az elégedettség érzése, a férfi arcát tanulmányozva jól látható volt, mennyire irritálom, idegesítem őt. Egyre feszültebb és feszültebb lett, kevésen múlott, hogy elpattanjanak az idegei, ámde ez legnagyobb sajnálatomra nem következett be :/ Helyette egy minden természetességet nélkülöző műmosolyt varázsolt a szégyentelen képére, bizonyos voltam benne, hogy csakis azért, mert csupán két lábam van, az eszemet a fejemben hordom, a mellkasom pedig messze áll a lapostól. Reménytelen... még ha így viselkedem, akkor is tekintettel van arra, hogy egy felettébb szemrevaló teremtés áll előtte, és nem tud elvonatkoztatni állati ösztöneitől, mely arra sarkallja, hogy még véletlenül se lépjen fel ellenségesen egy olyan egyeddel szemben, akivel még akár párosodhatna is. Milyen szánalmas teremtmény ez a férfi nevezetű ocsmányság...
- Nahát, talán nem is olyan reménytelen a helyzet, mint gondoltam ^^ Bocsásson meg a kifakadásomért! - hajoltam meg mélyen előtte, és úgy is maradtam egy darabig, akár ellépett mellette, akár nem. Azonban lassacskán az eddig elfojtott érzelmeim a felszínre törtek, és megrázkódott a testem. Nem bírtam tovább visszatartani a sírást, mely eleinte halkan, majd egyre hangosabban törte át az általam felhúzott falat. Képtelen voltam a könnyeimnek megálljt parancsolni, annyira nevettem. Lendületese elé fordultam és széttártam a karjaimat.
- Miért ez a visszafogottság? Kérlek, nyugodtan oszd meg velem a valódi gondolataidat ehelyett a pocsék színjáték helyett. Tisztában vagyok vele, milyen éles tud lenni a nyelved, ha beletaposnak a büszkeségedbe, Anatole Saito-san! Ha én is férfi lennék, nem rejtenéd a véka alá, mennyire megsértettelek, ugye? - szóltam gúnytól csöpögő hangon, miközben csípőre tettem a kezeimet és előredöntöttem a törzsemet - Sajnálattal közlöm, de nem engedhetem, hogy távozz. Teljesítenem kell az ígéretemet Viola-sannak =) - egyenesedtem ki, és egyik kezemet leengedtem az oldalam mellé, ajkaimat pedig egy nem túl bizalomgerjesztő szemvillanás kíséretében nyaltam meg. Finoman, érzékien, éhesen.

by **Anatole Saito** Vas. Nov. 24 2013, 23:16

Egyszerűen elengedem a fülem mellett a bocsánatkérését. Ugyan mit számít ez, az imént adta elég világosan a tudtomra, hogy szeret egymaga ázni az esőben, nekem pedig eszem ágában sincs tovább feltartani ezen tevékenységében. Megsértődtem? Ugyan, kár az idegrendszeremet ilyesmivel terhelni. Ez csupán egy olyan vacak eset, ami bármelyik nap megtörténhet otthon a tömegközlekedésben. Csak mindig elfelejtem, hogy Aincradot is ugyanazok az halandó emberek lakják, mint a valóságot. Hiába a közös cél, a más életvitel és életritmus, az eltérő mozgatórugók, mégis ugyanazok a gyarló emberek vagyunk. És én most éppen az a gyarló ember vagyok, aki vállat von és hódol régi tevékenységének: a konfliktuskerülésnek.
Amikor elkezd mögöttem kacagni, egy pillanatra ökölbe szorul a kezem, talán még meg is torpanok, de nem engedem meg magamnak azt a gyengeséget, hogy visszaforduljak. Az aluljárós árusokat is mindig könnyedén le tudtam szerelni, őt sem lesz nehezebb. Aztán hirtelen ott termett előttem! O.O Mégis mi a fenét akar még? Főleg úgy, hogy gyakorlatilag ő koptatott le az imént. Mi van, nem volt elég ennyi móka a megalázásommal? Hamar választ kapok a kérdésemre, melyet rezignált tekintettel hallgatok végig. Akkor se rebben szemem se, mikor a nevemen szólít és a sértett viselkedésemet emlegeti. Közismert személyiség vagyok, ki ne hallott volna már rólam. Megnyertem a Stella kupát, frontharcos vagyok a kezdetek óta, Aincrad legsikeresebb céhét vezetem, a legkiválóbb kovács vagyok... mindezeket összevetve már nem is csoda, hogy belém kötött ez a nőszemély és a nevemen szólít annak ellenére, hogy én azt se tudom ki ő. Irigykedő emberek mindig is vannak, nekem pedig meg kell tanulnom leszerelni őket. Az üzleti világban még hasznomra válhatnak az ilyen tapasztalatok, ha egyszer kijutok innen és beindul az igazi karrierem. Nyugodt hangvételben kezdek bele mondandómba, de ezúttal mellőzöm a felesleges bájolgást.
- A kialakult helyzetnek semmi köze kegyed neméhez. Egy elázott embert pillantottam meg személyében, ha férfi volna, akkor is felajánlottam volna az esernyőmet. A közvetlen beszédstílusomért az imént elnézését kérném, így ezt újból nem tenném meg. Úgy vélem önnek volna miért bocsánatot kérnie, de nem hiszem, hogy ezt meg fogja tenni. Így szabadjon kérnem, zárjuk itt le ezt a felesleges beszélgetést és engedjen utamra tovább! Viszlát! - Azzal újra ellépek mellette. Egyoldalú beszélgetés ez, mármint ő hajtja a saját hülyeségét, én meg a magamét, hogy leszereljem. Nem is tudom mi a csudáért pazarlok rá ennyi időt és felesleges szócséplést mindezt azért, mert esik ez a rohadt eső...
Azonban nem volt hajlandó most sem elengedni. Menthetetlen, akaratos nőszemély. Tuti valami újgazdag család leszármazottja, akinek mindent a feneke alá tettek és mindent megkapott, amit ki mert ejteni a száján. Nem tud azonban megállítani. Faképnél hagyom és továbblépek mellette. Ezzel lehet az ilyen alakoknak a legnagyobb bosszúságot okozni. Egyszerűen nem hagyni, hogy fürdőzzön a figyelmünkben és élvezkedjen a morgolódásunk miatt. Ennyi. Lépek is tovább, jobb is, mert így nem látom, ahogy nyalogatja a száját. (Brrr...) Aztán megcsapja fülemet az utolsó mondat. Nah itt már megtorpanok. Mégis mi köze ennek a nőcskének Violához? Kíváncsiságom olyan szomjú, mint a sivatagba kóborló emberé, de nem engedhetem neki, hogy előbújjon agyam egy száműzött szegmenséből. - Violával már nincs közünk egymáshoz. - Jelentem ki keserű hangon. Biztos valami általam nem ismert barátnője ez a nő, aki most azért kötött belém, mert szerinte én vagyok a disznó és most biztos meg akar győzni, hogy béküljek ki Vioval. Azonban a mi szakításunkhoz senkinek semmi köze, ilyen bunkó primadonnáknak meg pláne nincs. Lépek is tovább.

by **Kuromajo** Hétf. Nov. 25 2013, 15:43

Szemöldökömet felvonva kívántam elképzelni azt, ahogy Anatole-san odalép egy tagbaszakadt, kigyúrt kopasz csigához és ugyanúgy felajánlja neki az esernyőjét, mint nekem. Ugyanazokkal a szavakkal. A lelki szemeim elé táruló képtől egy piciny pillanatra megfagytam, aztán hangos hahotázásban törtem ki. Elképzelhetetlen, talán ha egy nyámnyila, szerencsétlen kölyök lett volna az ázott ürge, de az már hasonló kategória, mint én volnék.
- Engedd meg, hogy kétségbe vonjam a szavaidat. Még csak eszedbe se jutna megosztani az esernyődet egy férfival ^^ - pillantottam rá fölényesen, ám mosolyom nem sokáig maradt az arcomon. Minden erejével azon volt, hogy lerázzon, tökéletesen lepattantak róla a sértéseim. Menekült, és tudta, hogyan is teheti meg ezt. Én azonban nem az érdeklődésemet veszítettem el, csupán az idegeimen táncolt a közönyös viselkedésével. Hogy merészel figyelmen kívül hagyni engem?! Öklömet összeszorítottam, és állkapcsom is megfeszült, ahogy távozásra fogta. Ám az aduász akkor is az én kezemben volt, s lám, Viola-san említésével megpendítettem benne egy húrt. Némi erőfeszítésembe belekerült, hogy fényt derítsek a köztük fennálló kapcsolatra, de megérte... volna, ha most Anatole-san nem közli velem azt, hogy semmi közük egymáshoz immár. Tch... pedig olyan szépen hangzott, hogy megölöm Anatole-sant, és ezzel döntöm romba Viola-san lelkivilágát...Talán nem is volt akkor véletlen, hogy olyan könnyen befolyásom alá vontam.
- Nahát... és én még elszalasztottam a lehetőséget arra gondolván, hogy többet fogtok szenvedni... - sóhajtottam fel csalódottan, majd lassú léptekkel megközelítettem a férfit és a kezét elkapva odahúztam magam hozzá - Vajon egy magadfajta patkány hogyan tudta elfeledtetni vele mindazt a fájdalmat, amit okoztak neki? Hogy nem undorodott az érintésedtől úgy, mint én tenném? Mi olyan különleges benned, Anatole-san? - szóltam hozzá csendesen, az esőcseppek kopogása szinte el is nyomta negédes hangomat. Karjába kapaszkodva feljebb kúsztam, és nem csak kezemmel, de kebleimmel is fogságba ejtettem, miközben lábujjhegyre állva elértem, hogy a fülébe súghassak.
- Viola-san olyan szép, és annyi szenvedély lakozik benne... annyira élveztem vele játszani... Hányszor szentségtelenítetted meg a testét a mocskos kezeiddel, te féreg? - búgtam fenyegető tónussal és őszinte gyűlölettel a hangomban, miközben teljesen ráakaszkodtam Anatole-sanra, és hogy még jobban undorodjon tőlem, nyelvemmel vékony csíkot húztam a nyakára. Gyűlölj, úgy ahogy én gyűlöllek téged! =)

by **Anatole Saito** Hétf. Nov. 25 2013, 21:08

Valahol zavar az a kis kérdés, ami beférkőzött a gondolataim közé. Mégis mit ígérhetett Violának? Bár azt hiszem már eddig is tudtam a választ, mint ahogyan azt eddig is gondoltam, az ismeretlen nő Vio egy barátnője lehet, amolyan patrónusa, akit úgy tűnik sikerült ellenem hergelni és ezt a gondolatsort csak még inkább megerősíti bennem az, ahogyan a nő tovább folytatja a beszédét. Viszont eszem ágában sincs megadni neki azt az örömöt, hogy kíváncsinak tűnjek, így nyíltan nem kérdezek rá semmire. Valahol zavar, hogy rossz színben lettem feltüntetve egy számomra idegen ember előtt, de pontosan azért, mert idegen, mégsem veszem annyira a szívemre. Mindenesetre ha Viola módszeresen rossz híremet fogja kelteni, akkor el kell beszélgetnünk egymással...
Azonban ez a "többet fogtok szenvedni" rész valahogy nem stimmel a képbe. Továbbra is lépdelek előre, de összeráncolt szemöldökkel kattognak a fogaskerekeim, hogy ezt az ide nem illő puzzle darabot hova is tudnám beilleszteni az elképzeléseimbe. Már majdnem megfeledkeznék a kellemetlenkedő nőszemélyről, amikor is ott terem előttem. Már megint. Levakarhatatlan. De mégis mi a csudát akar? Miért nem adja fel az egészet? Látja, hogy érdektelen minden próbálkozása, nem hat meg semmivel. A karomat egy határozott mozdulattal kivonom a kezéből, de akkorra már hozzám is dörgölőzik. Ómár, bevetette a nehéztüzérséget... Úgy tűnik elég részletekbe menően ismeri Viola élettörténetét, ezek szerint közeli bizalmasa lehet az exemnek. Nem óhajtok válaszolni az első kérdésére, hisz nem érzem magam különlegesnek. Való igaz, nem tartom magam átlagos férfinak, de nem fogom magam piedesztálra emelni és pont előtte nem fogok kérkedni az erényeimmel. Úgyis csak kacagna és ellenem fordítaná a szavaimat. Bölcsebb inkább csöndben maradnia egy férfinak, ha ilyen elvakult feministával hozza össze a sors. Testi fölényét próbálja ellenem fordítani, én viszont úgy tűröm a dörgölőzést és a suttogásának leheletét, mintha impotens lennék. Bár tény és való, hogy jelen helyzetben igencsak feszélyez a közelsége és a libidóm egyenlő a nullával. Más karjaiban lennék most szívesen, más ölelésére vágyom. De azt aztán végképp nem kötöm az orrára, hogy kihez húz a szívem. Testem akaratlanul végigborzong, miközben nyalakodik ez a liba, baromira nem esik most jól ez sem. Ökölbe szorítom szabad kezem, majd lágy mosollyal az arcomon emlékezek vissza a Violával töltött boldog időkre.
- Annyiszor kényeztettem, ahányszor csak kívánta... - Ekkor azonban megfeszülnek arcomon az izmok és eltűnik a mosoly is, hangom pedig kimértté és fenyegetően mélyre vált. A magázódást is félreteszem most már. - Viszont hozzád soha egy újjal nem nyúlnék. Akkor sem, ha itt helyben meztelenre vetkőznél és kéjes nyögdécselések közepette felajánlkoznál nekem. Nem vagy az esetem, még csak a nevedet sem tudom... - Azzal erélyesebben megragadom és eltolom magamtól. - Nézz csak magadra! Egy ázott kis veréb vagy. Egy megkeseredett férfigyűlölő, akinek nincs jobb dolga, mint engem inzultálni. De ebben nem leszek tovább partner. Engedj utamra! - Nem kívánom úgy sértegetni, mint ahogyan azt ő teszi velem, de ami sok, az sok. Erélyesebben kell fellépnem vele szemben, mert úgy tűnik nem ért a szép szóból.

by **Kuromajo** Szer. Nov. 27 2013, 19:29

Bölcs az, aki hallgat. Engem viszont idegesített, hogy ez a szőrös majom, ki éppen csak most jött le a fáról, teljes ignoranciát tanúsít az irányomba. Szinte mindegy volt, mivel sértettem meg, hogyan tapostam bele az önérzetébe, milyen apró, homályos utalást ejtettem, nem volt hajlandó reagálni rám. Szabadulni kívánt tőlem, ezt nyomatékosította többször is, hát persze, hogy nem akar kommunikációs helyzetbe bonyolódni velem... Én azonban nem fogom megadni neki azt az örömet, hogy szabadon távozhat. Elkövette azt a hibát, hogy kimutatta az akaratát, így kedvemre dacolhatok, tehetek neki keresztbe =)
- Tudom, mit szeretnél, Anatole-san. Hiába tetteted az érdektelenséget, csupán neked lesz rosszabb, ha hallgatásba burkolózol ^^ - okítottam ki kuncogva. Azonban Viola-san említése végre megpendítette a megfelelő húrokat, így hát nem volt rá szükségem, hogy drasztikusabb eszközökhöz folyamodjak. Éppen elég volt kiváltani belőle ugyanazt az undort, amit én éreztem iránta, felszítani benne a gyűlöletet, előhozni belőle az állatot, melyet próbál elfojtani. Az állatot, mely a valódi természete...
- Szegény lány, vajon mivel bolondíthattad meg? - sóhajtottam fel, és azon szörnyülködtem, hogy milyen borzalmakat követhetett el Anatole-san, amiért újra és újra megbocsátott neki Viola-san, mert elvakította a szerelem. Lám, még én is hajlandó voltam megbocsátani Nii-samának, amikor felpofozott :/
- Nahát... csak nem arra kívánsz sarkallni, hogy megcáfoljalak, és rám vethesd magad? Mocskos patkány... - sziszegtem, lábam alól azonban hamar kifutott a talaj, és ahogy eltaszított magától, egyensúlyomat vesztve zuhantam a földre. Tenyerem tövét a homlokomhoz téve toltam feljebb magam.
- Le merném fogadni, hogy Viola-sannal is ilyen erőszakos voltál... Ez megbocsáthatatlan... - szólaltam meg halkan, elmémet pedig elöntötte a düh. Most megcsinálta! Kibelezem, felnégyelem és fellógatom a Feketevas Kastélyra a maradványait, hogy a hollók lakmározhassanak rajta, és minden pixeljét elhordják a szélrózsa minden irányába!
- Hová sietsz ennyire? Nem szeretnél kicsit szenvedni? - tört fel ajkaim közül baljós nevetés - Bántottad Nii-samát... bántottad Viola-sant... és bántottál engem is... azt hiszed, megúszhatod szárazon mindezt? - emeltem rá sötétségbe burkolózó tekintetemet, mely csak egy pillanatra tévedt el, amíg meg nem néztem, hol is vagyunk. Átkozott védett övezet... Nem volt más választásom, párbajra kellett kihívnom, és pár másodperc múlva fel is ugrott előtte a felkérés, miközben én már a tőrömet húztam elő. Ezt megoldom Itachi nélkül is akár... vagy talán kényszerítsek egy vízállóbb petet arra, hogy hagyja el a gazdiját erre a pár percre? Azt hiszem ezt fogom tenni =)

by **Anatole Saito** Szer. Nov. 27 2013, 20:24

Nekem ugyan nem lesz rosszabb, ha hallgatásba burkolózok. Ilyen kamu dumával nálam ugyan nem ér el semmit. Teljesen kiegyensúlyozott pillanatomban találkoztunk, nem vagyok ma könnyen sebezhető préda. Odakint mindig is a béketűrésemről és a birka türelmemről voltam ismeretes, s idebent is egyre jobban kezdem megtalálni magamban az önkontrollom nyitját. Kezdés képen nem ártott leváltani a fegyverem, Baran pörölyének düh aurája hatással volt rám is. Másrészről érdekes módon minél többet szörfözök mások emlékeiben, annál inkább megtalálom saját magam. Nyilván pont az ellenkezőjét gondolná az ember, de szerencsére tökéletesen el tudom választani azokat az emlékeket, amiket én éltem át és amiket mások bőrében élek át. Pofonegyszerű a dolog: én szinte mindig másként reagálnék, mint a képességem alanyai.
Ami viszont leginkább hozzájárult ahhoz, hogy ismét visszataláljak magamhoz és megtaláljam a lelki békét, az az volt, hogy elkezdtem rendet rakni az életemben és teljes életmódváltást hajtottam végre. Új lakrészbe költöztem, szépen elzártam a Violával való közös múltunkat minden örömmel és bánattal az egykori lakásunkba. Ez nem jelenti azt, hogy ne jutna eszembe nap mint nap, hogy ne gondolkoznék azon, hogy vajon jól van-e, minden rendben van-e vele, megtalálta-e már máshol a számításait. De már nem lesem a térképet, nem várom, hogy nyíljon az ajtó, nem kattog minden órában rajta az agyam. Szinte reflexből válaszolnám az idegen nőnek, hogy én bizony egyszer sem bántottam Violát, azonban ez nem lenne igaz. Bántottam, hisz ha nem így lett volna, nem lenne vége a kapcsolatunknak. Sosem állítottam, hogy nem vagyok hibás abban, hogy elhidegültünk egymástól, ráadásul a bűntudat is mardossa lelkem. Nem mondtam el neki az igazat. Nem vallottam be, hogy mások iránt is táplálok érzéseket. Nem akartam, hogy jobban fájjon neki. Ő is és én is máshol kerestük a boldogságot, s csak magunkat áltattuk volna, ha továbbra is az idilli pár látszatát keltjük, miközben az egész alapjaiban remegett meg. Imádtam minden napot, amit vele tölthettem, de az utóbbi időben sokasodtak a gondok, olyan dolgok derültek ki, amik megrengették az egymásba vetett bizalmunkat, ráadásul olyan szörnyűségeket éltünk át együtt - gondolok főleg Bertold megjelenésére - amiket már nem bírt ki a kapcsolatunk. Csak abban tudok bízni, hogy nem én vagyok az, aki a bajokat vonzotta, s ha mégis így volt, a távollétemben talán már nem fenyegetik ilyen veszélyek többé Violát.
Ilyesmiken gondolkozom, így teljesen kizökkenek a jelenlegi helyzetből. Elsuhannak a fülem mellett az újabb szidalmak, sértegetések, s újra nyugodtabb állapotba váltok. Persze továbbra is idegesít a nő jelenléte és hogy nem lehet lekoptatni, de nem fogok mégegyszer így ráförmedni, mint az imént. Csak ne csalogasson

Értetlenül, felvont szemöldökkel szemlélem, ahogy ez a csitri elvágódik előttem. Mekkora színésznő! Egyáltalán nem löktem meg ennyire, nem tudom miért játsza meg magát. Vagyis tudom. Ezzel is bosszantani akar, na meg azt a látszatot kívánja kelteni a járókelőkben, hogy milyen egy erőszakos vadbarom vagyok. Az előttem felvillanó párbajra hívást nemes egyszerűséggel visszautasítom, még a panelt is bezárom. Nem fogok belekavarodni egy felesleges párbajba, eszem ágában sincs hagyni, hogy tettlegességig fajuljon a helyzet. Az erkölcsi fölény nálam van, ő meg hadd pattogjon csak. Majd megfő a saját mérgében. Bár tudom, hogy védett területen belül megvéd a lila burok, azért nem szeretném megadni a lehetőséget arra, hogy elrepítsen a lendületével. Megpróbálom elkapni a kezeit és eltartani a testemtől a mocskos kis kacsóit. Egy kérdés van, ami azonban teljes homályba burkol és ezt mégis kénytelen vagyok nyíltan feltenni: - Ki a csuda az a Nii-sama és nekem mégis mi közöm van hozzá?

by **Kuromajo** Pént. Nov. 29 2013, 15:24

Ahogy csuklóból visszautasította a "felkérésem", egyszerre forralta fel még jobban az agyvizemet és hűtötte le a fejemet. Ezért átkozom ezt a rendszert és a védett övezetet, ellenáll a parancsnak és merő félresöpörhető ajánlattételként kezeli az akaratomat, melynek abszolút érvénye kellene legyen. Hmpf, minél több időt töltök el ebben a rothadt világban, annál többször jutok arra, hogy még a jelenleginél is mélyebbre kell ásnom a játék kódjainak feltörésében.
- Tch... - hangoztattam ellenszenvemet és csalódottságomat, és feltápászkodtam a vizes földről. Nedves kezemet a rövid úton elővarázsolt keszkenőmbe töröltem, és ezzel együtt arcomról is felitattam a vizet. Ruhám olyannyira elázott immár, hogy teljes mértékben testemre tapadt. Az ázott veréb megnevezés, bármilyen kellemetlen is, megállta a helyét jelen pillanatban.
- Még egy ilyen unalmas alakot... - kezdtem hozzá frusztráltan - Így visszautasítani egy hölgyet... Semmi modorod nincs, Anatole-san ^^ - emeltem a férfira villódzó tekintetemet, majd egy teljes pálfordulást végrehajtva felsóhajtottam és ártatlanul elmosolyodtam - Nincs mit tenni, veszítettem. Au revoir! - fordítottam hátat, és távozásom közepette intettem búcsút neki. Kérését teljesen figyelmen kívül hagytam, hadd főjön csak ő is a kíváncsiság levében úgy, ahogy engem is felmérgelt a minősíthetetlen viselkedésével. Ah, mennyivel egyszerűbb lett volna provokálni, ha még közel érezné magát Viola-sanhoz...
Természetesen nem mentem messzire, a sarkon befordulva megtorpantam és lopakodás jártasságomat aktiválva elrejtőztem az esetleges érzékei elől. Ha a közvetlen konfrontáció nem működik, akkor hát lesből fogok lecsapni rá, amikor nem számít rá. Előbb-utóbb biztosan kimerészkedik a védett övezetből, elvégre egy MMORPG kellős közepén álldogáltunk. Küldetések, farmolás, és a többi ostoba tapasztalatszerző tevékenység... Ezek mind-mind az én malmomra hajtják a vizet. Aljas félmosolyra húzódtak ajkaim. A türelem nem kifejezetten volt az erényem, de ha a jutalom ilyen csábító, ennyit megéri várni rá =)

by **Anatole Saito** Szomb. Nov. 30 2013, 15:43

- Gondolj, amit akarsz... - vetem oda félvárról. Valóban semmi kedvem tovább játszadozni itt az udvarias gavallért, kezdettől fogva elpuskázott volt az egész szituáció. Először azért erősen kételkedem abban, hogy valóban feladja a cseszegetésemet a csaj, na meg kíváncsi lettem volna a válaszára is. De ahogy távozóra fogja, úgy áll ki a görcs egész testemből. Megkönnyebbülök. S amilyen viharosan érkezett ez a kis kellemetlen közjáték az életembe, legalább olyan hamar el is felejtem. Na jó, ez túlzás. Az utamon továbbhaladva erősen gondolkozok azon, hogy írok egy üzenetet Violának, hogy sürgősen állítsa le az őrült barátnőjét aki durván inzultált, de csak ezért nem fogom zargatni Viot. Nem leszek picsogó kisfiú, aki egy éles nyelvű nőszemélytől sem tudja megvédeni magát. Úgyis sikerült lekoptatni, akkor meg már nem mindegy? Chh, felejtős az egész. Elsétálok a Voice tornyáig, felpillantok arra a bizonyos ablakra, majd némi hezitálás után megyek is tovább. Most ennek nincs itt az ideje.

Mint ahogyan a többi ember, végül én is behúzódom fedett helyre. Némi bevásárlás után hazabandukolok, ahol is a csillogó szemű macskám már éhes nyávogások közepette vár. Miután mindketten falatozunk, nincs más dolgom, mint elnyúlni a díványon. Olvasgatok, aztán meglocsolom a virágokat, emelkedjen csak a szintje a kertészkedés jártasságomnak, aztán még arra is vetemedek, hogy kicsit átrendezzem az új nappalit - nem mintha ezt nem tettem volna meg tegnap is. Végül olyan időtöltés mellett kötök ki, ami nem éppen szokványos elfoglaltság Aincradban. Puzzle. Igen, a jó öreg puzzle, aminek egy szettjét sikerült beszereznem Taft piacsorán. Mindig is szerettem az ilyen nyugis játékokat, nem kell hozzá sok ész, reflex, nem húzom fel magam rajta, el lehet vele szöszmötölni órákig. Én pedig ma nem akarok az a bizonyos ~~Micimackó~~ emberke lenni, akinek egy napon, mikor semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat. Nem-nem, ma nem járok mások nyakára, nem megyek be dolgozni sem és nem fogok tárgy- és bossinfókat hajkurászni. Szépen elleszek itthon, csendben, a magam békességében.
Már egészen jól elhaladok a puzzle kirakásában, így járok egyet, hogy kinyújtóztassam az elgémberedett végtagjaimat, így kimegyek a konyhába valami frissítőt magamhoz venni. Ám mire visszaérek, ez a látvány fogad. Na most forrt fel az agyvizem. Ez a megátalkodott rosszaság tönkretette 2 órányi melómat. >.< Vége, kész, elegem van! Elmentem! Azzal kabátot kanyarítok magamra és nekiindulok kicsit grindelni a 7. szintre, hogy kiszellőztessem a fejemet. A teleportkapun túl legalább már nem esik az eső sem...

//7. szint védett övezetén kívül vagyok, teljes páncélzatban, fegyverrel a kezemben indulok mobokra vadászni. //

by **Kuromajo** Hétf. Dec. 09 2013, 22:52

Még mindig fortyogva, rettenetesen dühösen, de izgalommal telve indultam ezután a pojáca után, mihelyst levette rólam a tekintetét és egy óvatlan pillanatban aktiválhattam a lopakodás jártasságomat. Miközben a hátát néztem, beindult a fantáziám, és válogatott jelenetek játszódtak le lelki szemeim előtt. Először csak az a széles hát szenvedett el károkat, kések, dárdák fúródtak bele, ám ahogy telt-múlt az idő, úgy képzeltem el ezt az idegesítő csótányt pixelekké robbanni, majd később már a valóságban vetettem alá különféle szórakoztató kínzási módszereknek =) Feltéptem a körmeit, egyenként törtem el a csontjait, forró vassal égettem a bőrét, felnégyeltem, kerékbe törtem, minden, ami szem-szájnak ingere! *.* Annyira élvezném, ahogy üvölt a fájdalomtól, ahogy könyörög, hogy hagyjam abba. Kár, milyen kár, hogy nem fürödhetek a vérében Sad

Út közben fantáziálásom közepette is megjegyeztem az útvonalát, hol és mennyi időre állt meg, hátha később még hasznomra válhat. Még arról az alig egy perces megtorpanásáról is feljegyzést készítettem memóriámban, amelyet egy toron előtt ejtett meg révedező tekintettel. Azonban miután visszatért a híres-hírhedt céhe főhadiszállására, nem láttam értelmét ott lecövekelni. Itachit bíztam meg azzal, hogy ha mozgást észlel, értesítsen azonnal. Nem bíztam meg a károgó tollasban, de mivel az ő szórakozását is szolgálta a feladata, így biztos voltam benne, hogy nem habozik idejében jelentést tenni. Az izgalomtól remegve sétáltam vissza Nii-samához, aki időközben megébredt, így tovább figyelhettem eseménytelen, ám számomra felbecsülhetetlen napjának minden egyes mozzanatát =)
Órák múltán figyeltem fel arra, hogy szoknyám szélét egy vadászgörény rágcsálja, és fel-le futkározva próbálja jelezni, hogy kövessem. Szájában egy fekete tollpihét tartott, hogy ha netán hülye lennék, akkor is rájöjjek, ő lett kedvenc madárkám hírnöke, amíg ő károgva követi Anatole-sant. Könnyes búcsút intettem hát imádott bátyámtól, és sietve az emlős után indultam, mely végül a főtérre vezetett el, a teleportkapuhoz. Alig pár percen belül fel is tűnt a férfi, én pedig elégedetten vigyorodtam el. Itachi remek munkát végzett, nemhiába elismerésre méltó az intelligenciája. Éppen ezért olyan nehéz végre elvágnom torkát annak a tollsöprűnek >.> Sötét tekintettel léptem a kapuba Anatole-san távozása után, és követtem őt a 7. szintre, majd a városon át a mezőkre is utánaosontam. Kár, milyen kár, hogy az eső itt már nem esett. Az egyetlen előnye az volt, hogy kulturált külsőt vehettem fel, és vörös-fekete gothloli stílusú ruhámat magamra öltve lépkedtem áldozatom után. Csendben megbújva leskelődtem utána, mígnem bele nem merült a farmolásba, és amikor elérkezettnek láttam az időt, ujjam felizzott, a mocskos patkánnyal szemben álló, halálra ítélt Csontváz pedig parancsomra lehetetlen mozdulattal kitért a pöröly csapása elől, és az eddigieknél sokkal gyorsabban lendült támadásba, miközben szemei elszíneződtek, és felvették az én íriszeim színét. Játsszunk hát, Anatole Saito =)

// Ding-ding, egy 62 HP-s, a pontjaimmal rendelkező csontváz ellenfél rendel =) //

by **Anatole Saito** Szer. Dec. 11 2013, 15:44

Esküszöm, néha egészen kikapcsol a farmolás. Korábban pontosan ez a tevékenység volt az, ami leginkább untatott az RPG-kben, s talán éppen ez volt az is, ami miatt nem lettem sose kocka. Egyszerűen untam a játékok azon részeit, amikor a karakterem még túl gyenge volt ahhoz, hogy komolyabb questeket elvállaljon vagy magasabb szinteken kalandozzon, de ahhoz meg már túl erős, hogy komolyabb kihívást és izgalmat jelentsen pár mob legyakása. A SAO-ban ez azért némiképp módosul, hiszen azon túl, hogy a fejlődésünk egyik kulcsát jelentheti az exp-gyűjtés ezen formája, szinte a mindennapi élet rutinszerű velejárójává válik. Ha tartani akarom az iramot azokkal, akik a rangsorban betöltött pozíciómat fenyegetik és be akarom érni azokat, akik már így is elhúztak mellettem, akkor kénytelen vagyok időnként felemelni a hátsómat és kivonulni valamelyik szint mezőségére szörnyeket hajkurászni. Azon túl, hogy ezek az alkalmak kiváló tréningezési lehetőségek a Falákkal való harchoz és összeszokáshoz, olyan, mintha sportolnék. Csak éppen nem labdajátékot játszok vagy kocogok, hanem vadászok. Csak nem a trófeáért, hanem a mindennapi ~~falatért~~ exp-ért. S hogy miért szeretek egyedül járni farmolni? Mert senki sem látja, ha esetleg idétlenkedek, senkinek az épségére nem kell figyelnem, csak a magam épségéért tartozok felelősséggel, és kiszellőztethetem a fejem. A horgászat is alkalmas a gondolatok szelekciójára, de ez lényegesen aktívabb tevékenység, megmozgatja minden porcikámat és levezethetem a feszültséget a mobokon. // Ilyen semmi tartalmú, agymenős postot is rég írtam már xD //
Lássuk csak mit leltem ma. Bemelegítésnek 1-2 vadcoca, amik olyan harmatgyengék már az én szintemen, hogy már-már megalázónak találom, hogy egyáltalán beléjük csapjak. De hiába, ők állhatatosan kóstolgatnak és az első 10 szint sajátossága, hogy szinte mindig összefut velük az ember, mintha vírusként újratermelődnének időnként. Nagyobb kihívást jelentő ellenfelekre vágytam, amelyekből több exp-t lehet kifacsarni. A nyílt terepet magam mögött hagyva inkább olyan területet keresek, amely az árnyak és feltételezhetően goni mobok birodalma. Nem feltétlenül akarok kazamatákban csasztatni, zárt helyen mindig nagyobb a lehetősége a spontán veszélynek és nem sok menekülési útvonal adódhat, ha körbevesznek. Valami bűzös, lápos vidékre keveredek, a köd bár nem sűrű, pont annyira zavaró, hogy hátborzongató küllemet varázsoljon a tájnak. Kellett nekem idejönnöm... De ha már eddig elvergődtem, akkor nem szabad üres kézzel hazatérnem. Már-már kezdem feladni a reményt, maikor is belefutok egy kisebb csontváz hordába. Mondanám, hogy ezeket legalább nem egy csapással végzem ki, de a sebzésem kellően magas ahhoz, hogy ne kerüljön több körömbe lecsapni egyet. Az egyetlen kihívást az jelenti, hogy viszonylag sokan vannak és körbevesznek. Elszenvedek 1-2 ütést is, amitől felbőszülve kétszeres erőbedobással csapkodom a mobokat. Egy csapás a pörölyömmel, egy ütés a jobbommal, egy rúgás, mindezt pár másodpercen belül. Egészen kezdek belejönni. Már csak egy maradt, egyetlen pöccintés és mehetek is tovább valami mocsári lényre vadászni. Azonban furcsa mód ez az egy nem adja könnyedén magát. Az eddigiektől eltérő módon ki tud térni a csapásom elől és mintha gyorsabb is lenne, mint az eddigiek. Ugyan már, csak kicsit elpilledtem, meg annyian vettek körbe, hogy nem is igazán tudom megállapítani, mekkora a tényleges gyorsaságuk hozzám képest. Nah, gyere csak ide, másodjára már nem úszod meg! Hátrálva pár lépést kifújom magam, majd egyenesen a csonti felé rohanok. Mikor már majdnem elé érek, akkor fegyveremet pontosan magam előtt tartva, látványosan a jobb lábammal tett lépésre teszem a testsúlyomat, abban bízva, hogy ezzel az ellenkező irányba terelem az ellent, majd akrobatikámmal gyors irányváltással és a balkezességemre hagyatkozva meglepetést kívánok okozni csontos barátocskámnak egy markáns pörölycsapással.

//Rád bízom mennyi páncélt ütöttek le rólam a korábbi csontvázak.//

by **Kuromajo** Vas. Dec. 15 2013, 19:49

// Legyen akkor 2x9, ha már 1-2 ütést írtál =) //

Fufufu, milyen kedves volt Anatole-santól, hogy ilyen alaposan felkészült a következő támadására. Pedig ha megtorpanás nélkül lesújt, akkor képtelen lettem volna elég gyorsan megmozdítani ezt a darabos mozgású csontvázat az újabb kitérő manőverhez ^^ Halk kuncogás hagyta el ajkaimat, és intésemet követően kényelmes léptekkel elindultam a férfi irányába, miközben jelemet követve Itachi sebesen elszállt felettem és a páros fölé érve csapott egyet-kettőt a szárnyaival.
- Mennyire átlátszó... - sóhajtottam fel unottan, és izzó ujjammal egy körkörös mozdulatot leírva megpördítettem a csontvázat a tengelye körül, mely így jobbra elsasszézott a balról érkező suhintás elől. Látványos luft, kár hogy még nem voltam elég közel ahhoz, hogy Anatole-san hallja a tapsomat =( A csonti ez idő alatt összeszedte magát, és újabb parancsomra a kardjával egy egyenes szúrást indított el a harcos mellkasa felé. Nem lett volna nehéz védeni, ha ebben a pillanatban Itachi nem száll károgva a férfi arcába, így azonban gyakorlatilag vakon kellett védekeznie és a meglepetés erejével is küzdenie kellett =) A támadás sikerétől függetlenül hangosan füttyentettem egyet, mire a holló visszavonult és kitartott karomra ereszkedett le. Immár Anatole-san is észrevehetett engem, miközben halkan kuncogva, lépésről-lépésre közelítettem feléje.
- Ohisashiburi, Anatole-san ^^ - köszöntöttem mosolyogva a csúszómászót - Emlékszem jól, ez a trükk Viola-sant is becsapta - jegyeztem meg elragadó hangon, majd újabb kuncogást hallattam - Már vártam ezt a pillanatot, Anatole-san. Hadd játsszak veled. Ígérem nem fog fájni =) - nyaltam meg az ajkaimat csábosan, és fájó sóhajtást hallattam - Szinte teljesen kipucoltad a környéket, milyen kár, milyen kár... - néztem körbe a pusztaságon csalódottan, immár alig néhány lépés távolságra a céhmestertől és megálltam.

// A csontváz támadása most csak 12-őt sebezhetett, ha eltalált //

by **Anatole Saito** Hétf. Dec. 16 2013, 21:37

Bakker, mekkora luftot ütöttem már megint. O.O Tuti ez a csonti a fővezér és iszonyat magas lehet a fegyverkezelése. Érthetetlen hogy tudok már másodjára melléütni, úgy tűnik igencsak dekoncentrált lehetek. Nem vagy formában Anatole, mi lesz a következő? Sörhas? Még jó, hogy ilyesmitől nem kell félnem a SAO-ban. Mostanra azonban kellően felpaprikáz ahhoz a helyzet, hogy inkább dühből támadjak, mintsem taktikus lépések sorozatával. A nyers erő az én barátom, persze ez nem egyenlő az agyatlan csépeléssel. Nézzenek oda, még támad is a szemétládája! >.> Hevenyész szúrását könnyedén vé... védhetném... ehh... hess... nyehh... hülye madár! Ez meg honnan a fenéből került elő. - Wáá, húzz már innen setét csirke! Meg te is ropi! - rúgok a mellkasomat szurkáló csontvázba, ha még elérem, persze csak miután a hollót nagy csápolások közepette elhessegetem, mielőtt még kivájja a szemem. Fene ebbe a madárba, de hát mégis mi dolga erre?
- Egy pet? - követem le szememmel a madár röppályáját, miután kellő távolságba sikerült kerülni a csontváztól - Már megint te? Suspect

Komolyan? Nemár! Ez a nő üldöz? De ha egyszer annyira utálja a pasikat, akkor mégis mit akar tőlem? Ráadásul molesztál, csak most éppen a madarával. Trükk, amit Violát is becsapta. Értetlenül pillogok magam elé meredve. Kérdezni bármit is? ugyan miért tenném, hiszen úgysem árulna el semmit, mint ahogyan a múltkor sem tette. Viszont most már teljesen elvesztem azt illetőleg, hogy mi köze lehet ennek a számomra vadidegen nőnek Violához. Ahogy megnyalja a száját, egész testemben kiráz a hideg és fancsali fapofát vágok. Valami megoldást kellene találnom erre a nőszemélyre.
- Ideje lenne elásni a csatabárdot, nem gondolod? Nem tudom mit vétettem ellened, de jó lenne, ha végre leszállnál rólam!- húzom el a számat és elindulok a nő felé, hogy békejobbot nyújtsak neki. Lehet ez a legbalgább döntés a részemről, de továbbra is tartom, hogy ész érvekkel kell előbb meggyőzni az embereket, nem pedig rögtön az erőszakhoz folyamodni. Különben is játszadozni akart, talán játszhatunk másképpen is Rolling Eyes

- Eltölthetnénk az időt kellemesebben is egymás társaságában... - Időközben teljesen megfeledkezem a csontvázról, ami a hátam mögött valószínűleg lassan összekapja magát és ismét talpra áll, hogy majd támadhasson. Rolling Eyes

//Ment egy támadás a csontira.
137 hp 0 pácél //

by **Kuromajo** Vas. Dec. 29 2013, 23:22

Ezeknek a gyenge, ártalmatlan lényeknek megvannak a határaik. Még a segítségemmel is csupán pillanatnyi zavaró tényezőnek felelnek meg egy olyan hatalmasnak nem mondható, legfeljebb monotonitást kedvelő alak számára, mint amilyen Anatole-san, így hát cseppet sem meglepő módon a csontvázam beadta a kulcsot és pixelekre hullott a rúgás hatására. Halk sóhaj szökött ki az ajkaimon, ha kicsivel korábban érkezem, talán gazdagabb választási lehetőségeim lettek volna, így viszont türelemmel kellett lennem, ami nem volt az erősségem. Milyen, milyen kár...
- Pet? Ugyan, kikérem magamnak a közelebbi kapcsolatot ezzel a tollseprűvel - lengettem meg a támasztékul szolgáló karomat sértetten, Itachi pedig egyetértően károgott velem, miközben a levegőbe emelkedett bizonytalan támasztéka miatt, és szárnycsapásaival számos fekete tollat hullajtott reám, melyeket alig győztem kényesen lesöpörni mezítelen vállamról. Irritált a csiklandós érzés, ha az egy közönséges tolltól vagy egy férfitól származott.
- Valóban ez lenne a megfelelő hangnem, ha békét keresnél? Micsoda modortalanság... - sóhajtottam fel újra csalódottan - És még téged mondanak úriembernek a pletykák... - ejtettem meg kissé vállamat, mielőtt egy mély levegőt véve újra kihúztam volna magam és lenéző tekintetemet a férfi íriszeibe fúrtam - Ha tudni szeretnéd, számos bűnt követtél már el. Kezdve azzal, hogy megszülettél ^^ - kuncogtam, miközben a felém lépdelő mocskos csótányt méregettem. Ösztönösen hátraléptem egyet, de csak egyet, és kezemet is magam elé tartottam, hogy biztosítsam a távolságot kettőnk között. Azonban talán a mozdulatomat értette félre, talán csak szimplán ostoba, de ő is a kezét nyújtotta felém. Szavaira némi bizonytalanságot mímeltem, pillantásom jojózott a keze és az arca között, és hosszú pillanatok elteltével tétován megragadtam a felém nyújtott kezet. A hideg is kirázott tőle, de igyekeztem elfojtani valós érzéseimet és jó képet vágni az undorodó grimaszt.
- M-Mire gondolsz, Anatole-san...? - remegett meg a hangom kérdésem közben, tekintetemet pedig félrekaptam, miközben Itachi ismét úgy döntött, letelepszik: ezúttal a vállamban kapaszkodott meg szúrós karmaival és onnan forgatta a fejét és pislogott értetlenül.

by **Anatole Saito** Hétf. Dec. 30 2013, 10:56

Nem, a csontváz bizony nem kapta össze magát. Sőt, egyenesen pixelekre szakad, úgy, ahogy már percekkel ezelőtt kellett volna, de ehelyett borsot tört az orrom alá. Egy közönséges csontváz, bahh. Itt van viszont helyette ez a tollseprűnek csúfolt fekete holló... vagy varjú... sose tudtam őket megkülönböztetni >.< Na mindegy, lényeg hogy sikerült elhessegetni, viszont azt a megátalkodott nőszemélyt nem. Levakarhatatlan, akár a kezedre ragadt wax vagy a hajadban csüngő rágógumi. Stratégiát váltok azonban vele szemben, ugyanis az eddig nem vezetett semmi jóra, ha kimutattam irányába az ellenszenvemet. Nem mintha ő nem ezt tette volna velem szemben :drop:Azonban itt nem érvényes a szemet szemért, fogat fogért elv, mégiscsak én vagyok a férfi, ő pedig egy nő, kit megbántottam, s illenék kiengesztelni. Legalább annyira, hogy leszálljon rólam, akármennyire is beletaposott már párszor a hiúságomba és az önérzetembe a legutóbbi találkozónkkor. Most sem fecsérli az időt, újabb szitkokkal illet, de ezúttal nem kapom fel a vizet, még nagyobb türelemmel áldozom a visszafogottság oltárán. Számos titok lappanghat itt, amikre szívesen fényt derítenék, de nem szabad elsietnem. Előbb el kell szívnunk a békepipát és koránt sem biztos, hogy a képességemhez kell folyamodjak ahhoz, hogy elbeszélgessünk: róla, illetve Violáról. Elfogadja a felé nyújtott kezemet és én pedig gyengéden megszorítom és másik kezemet is puhán ráhelyezem.
- Bocsásd meg kérlek a faragatlanságomat, valóban nem voltam hű és méltó a kiérdemelt híremhez. Nem tudom miket hallhattál még rólam Violától,gondolom nem csak szép szavakat, de én nem hibáztatom érte. Téged sem, amiért úgy gondolod, hogy a férfiúi nem leghitványabbja vagyok. Bizonyára rászolgáltam, így ismételten elnézésedet kérem. Miben lehetek szolgálatodra, mi kiengesztelhetné felém táplált haragodat? - Hangom őszinteséget sugároz, pedig kénytelen vagyok megerőltetni magamat, hogy minden ellenszenvemet és viszolygásomat félre tudjam tenni. Lehetséges, hogy valóban bennem van a hiba, s tényleg rászolgáltam arra, ahogy bánik velem. De vajon mivel? Szeretném végre megtudni.

by **Kuromajo** Szomb. Jan. 04 2014, 14:08

Ahogy megéreztem a másik kéz érintését is, felkaptam a fejem és enyhén tátott szájjal, ártatlanul csodálkozva pillantottam Anatole-sanra. Ez a különös, semmihez sem hasonlítható érzés, ami elfogott... Embarassed

A keze melegsége, a hangja lágysága, kedves szavai, melyeket átitatott az őszinte megbánás... Hányingerem támadt tőlük, minden egyes gyengéd szó közelebb vitt ahhoz, hogy elrántsam a kezem. Ki gondolná, hogy valaki így próbál meg legyőzni? Hah... ezek a lények olyan ostobák, nem ő az első, aki azt hiszi, hogy szép szavakkal hathat rám, és mindezt azok után, hogy nyíltan kifejeztem a gyűlöletem irányukba... Ami pedig még visszataszítóbbá tette a szememben ezt az egészet, az a hirtelen, éles váltás a hozzáállásában. Őszinteség? Megbánás? Nevetséges, csupán egy másik eszközhöz nyúlt, hogy elérje a célját.
- Tévedsz egyszer: Viola-san nem mondott rólad semmi rosszat. És tévedsz kétszer: a férfi nemnek hívott söpredék legalján egészen másfajta csúszómászók szívják el előlünk a levegőt, hozzájuk képest még egészen emberinek tűnsz, ahhoz képest, hogy csupán egy köpönyegforgató... hm, hogy is hívott? ...bohóc vagy, igen ^^ - töprengtem el egy pillanatra, visszatérve a hűvös, szúrós hangnemhez. Kirázott a hideg, ha azokra a férgekre gondoltam, akik kiérdemelték a leghitványabb jelzőt, valóban, hozzájuk képest Anatole-san csupán egy hazug, haszonleső patkány volt. Gonosz mosolyra húzódtak ajkaim, ám a várt hatás nem következett be. Fránya éljátékosok, túl nehéz ellenük érvényesülni =( Kénytelen voltam tovább fogni a nyálkás ízeltlábat, amit az ő esetükben kéznek csúfolnak, ám zavarom ellenére nem estem ki a szerepemből.
- Ha valóban komolyan gondolod, akkor... kezdjük hát azzal, hogy letérdepelsz és belesel a szoknyám alá =) - kuncogtam, izgatottan várva, mennyire felel meg az elvárásaimnak ez a féreg, ki iránt percről-percre nőtt a gyűlöletem.

by **Anatole Saito** Szomb. Jan. 11 2014, 18:46

Minden képességemet latba kell vetnem ahhoz, hogy ilyen nyájasan tudjak közelednie ehhez az ellenszenves nőszemélyhez. Az meg, hogy még a kezét is megfogjam, na ahhoz már tényleg extra mód be kell dobnom magam. Közismert a másokkal szembeni közvetlenségem, hogy nem vagyok rest megérinteni az embereket, akár idegeneket sem, az emlékfelidézős képességem miatt meg pláne gyakran kényszerülök arra, hogy olyanokat is fogdossak, akikhez vagy amikhez még kesztyűs kézzel sem szívesen nyúlnék. Pontosan ezért kotyvasztattam magamnak egy spéci kézfertőtlenítőt, nézett is nagyokat az alkimista, mikor előálltam neki a kérésemmel, s hiába próbált győzködni, hogy semmi szükség erre, hiszen nem kaphatok el semmilyen bacit és fertőzést, azért végül megfelelő fizetségért hajlandó volt elkészíteni nekem a folyadékot. Ez a placebo tökéletesen elég ahhoz, hogy kielégítőnek érezzem a higiéniámat egy-egy mob vagy nemkívánatos alak fogdosása után. Azt hiszem ha itt végeztem, hamar előkerül az a bizonyos fiola...
A fura lány azonban igencsak meglep a válaszaival. Bár a Violával kapcsolatos rész eleve az én tévképzetem volt. Hiszen én sem mondok soha semmi rosszat Violáról, akármi is történt köztünk. Akkor ő miért tenne másként? Egyikünk sem szolgált rá arra, hogy ócsárolja a másikat. Nem is hittem azt, amit. Az viszont ezerszer jobban meglep, amilyen - önmagához képest - visszafogott módon áll most hozzám a leányzó. A köpönyegforgató azonban betalált, az csöppet sem esik jól, egy pillanatra haloványan el is húzom a szám, de már vissza is költözik helyére a szűnni nem akaró, negédes, kényszerített, ám annál hitelesebben játszott mosoly. Kérésén már csöppet sem lepődök meg, számítottam egy újabb ellenem irányzott merényletre.
- Hát nem én lennék mégiscsak a férfi nem leghitványabbja, ha élnék a felkínált lehetőséggel? Különben is, miért lesekednék egy fiatal, csinos lány szoknyája alá? Nem vagyok már tinédzser, ennél komolyabbak az udvarlási módszereim és a férfiúi vágyaimat is rég megtanultam kordában tartani. Szóval, mivel is engesztelhetnélek ki? Egy vacsorameghívás esetleg, ahol bizonyíthatom, hogy valóban jó társaság vagyok és koránt sem egy átlagos férfi, ki csak a lányok bugyijára vadászik?

by **Kuromajo** Vas. Jan. 12 2014, 17:17

Tch... megannyi elképzelt jelenet tárult a szemem elé, ám hiába vezettem megfelelő irányba a cselekményt, a történetem karaktere sorban gördítette elém az akadályokat. Egyben azonban elismerésre méltó volt Anatole-san ténykedése, képes volt úgy csűrni-csavarni a szavakat, hogy kevésbé érezze magát fenyegetve egy magamfajta lány. Milyen kár, hogy én nem dőlök be ilyen könnyen a mézes-mázos szavaknak, különösen nem egy olyan csótány szájából, aki már kimutatta a foga fehérjét. Hiába hangoztak szavai szépen, hiába erősítette meg az iménti megállapításomat, hiába bókolt finoman és hiába használt észérveket, hogy magát elkülönítse fajtája söpredékétől, a gyökereit nem tagadhatta meg.
- Ara-ara... Valóban azt hiszed, hogy csupán mert kordában tartod vadállati ösztöneidet, már különlegesnek számítasz? Egy közönséges vacsorával vezekelnél azért a számtalan bűnért, ami a lelkeden szárad? Ne nevettess... és legfőképp ne nézz ostobának - reagáltam hasonlóan negédes hangon, enyhén lehajtott fejjel mosolyogva a férfi szájából ömlő moslékra. Egy ilyen ocsmány alak sem gondolhatja komolyan, hogy majd a bizalmamba férkőzhet puszta udvariassággal és megnyerőnek ható viselkedéssel. Pontosan tudtam, mi jár a fejében, a tény, hogy elismerte szépségemet, önmagában ténnyé minősítette. Kár, nagy kár, hogy nem sétált bele a csapdámba és nem taposhatok a fejére, ám az idő múlása nekem kedvez =) Két kezem közé vettem a tenyerét, egy nagy levegőt véve elhelyeztem a mellemen és ott is tartottam, hadd érezze csak dús kebleim puhaságát.
- Lássuk, valóban kordában tudod-e tartani a vágyaidat. Ellen tudsz állni ennek a kellemes érzésnek? Képes vagy elfojtani a fantáziádat, kiseperni lelki szemeid elől, ahogy ez a ruha lehullik rólam és felfedi bájaimat? - léptem eggyel közelebb csábos hangon búgva. Ajkaim közeledtek az övéhez és enyhén megnyíltak, forró leheletemet talán már érezhette is arcán - Hadd lássam... - suttogtam, tekintetem pedig a férfi ajkaira tévedt egy pillanatra, mielőtt képességem végre engedelmeskedett és ezzel együtt megszabadítottam Anatole-sant az összes ruhájától és felszerelésétől. Ellökhettem magamtól, hogy szemrevételezzem, milyen hatást gyakoroltam rá ezen röpke néhány pillanat alatt, és alsó ajkamat beharapva léptem hátra - Ahogy gondoltam, ki van kapcsolva az etika-módod ^^ Légy hű önmagadhoz, látod még segítelek is benne, Anatole-san - kuncogtam édesen - Hadd halljam, mit szeretnél tenni velem? =)

by **Anatole Saito** Csüt. Jan. 16 2014, 13:10

Folytatva továbbra is a kettőnk között kialakult megjátszott, negédes beszélgetés hangvételét, hanghordozásomon csöppet sem változtatva, ugyanakkor szomorkás, csalódott fejet vágok. - Akkor ezek szerint visszautasítod a meghívásomat. Milyen kár, igazán sajnálom! - Rajtam aztán nem fogsz ki, nem adom könnyen a bőrömet. Dobálózhatsz továbbra is szemét megjegyzésekkel, arcátlan szitkokkal, bármilyen rágalmazással, az bizony lepereg már rólam. Emberedre akadtál, picinyem! Ám ekkor jön egy olyan húzása, amire tényleg nem számítottam. >.>
Nem elég, hogy megfogja a kezemet, ami tőle már önmagában meglepő, s ennek a pillanatnak kellene lennie, ami a "Veszély!" jelzés piros feliratát villogtatja az agyamban. Csak el kellene kapnom a kezemet, de én botor módon kíváncsi vagyok, hogy mit akar. Mindig a kíváncsiság, mindig az okozza a vesztemet! Vagy ha az éppen nem, akkor a vakmerőségem. Most viszont mindkettő áldozatává válok, amikor is a kezemet immáron az ismeretlen és idegesítő nő mellén találom. Olyan hirtelen és váratlanul történt mindez, hogy lefagyok és nem kapom el még most sem a kezem. Behunyom a szemem, hogy elmémből ki tudjam zárni a látványt, hiszen csöppet sem akarom szembe találni magam az önelégült fejével. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lásson bepánikolva, ez is csak egy újabb próbatétel, amit ki kell állnom, amivel bizonyítanom kell, hogy nem vagyok átlag férfi, aki csak a farka után megy. Legszívesebben leráznám egy újabb válogatott sértéssel, mint amikor ázott verébnek hívtam, de amit megfőztem, azt meg is kell ennem, most már nem hátrálhatok vissza. Továbbra is behunyva tartom a szemem és minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy még csak véletlenül se mozdítsam meg az ujjaimat, nehogy megbélyegezzen azzal, hogy fogdosom.
- Hmm, valóban kellemes, viszont... nem akarlak megsérteni, de közben valaki másra gondolok, ha nem bánod... - Továbbra is behunyva tartom a szememet és próbálom sokkal kellemesebb gondolatokkal megtölteni a fejem és valóban más valakire gondolni, csak hogy átvészeljem ezeket a pillanatokat. Úgy állok előtte, mint egy fatörzs, s talán az aprócska sértésem elegendő lesz ahhoz, hogy szabaduljak. Amikor forró leheletét érzem ajkaimon, gondolatban éppen egy csókjelenethez érek szívem hölgyével, de azért annyira balga nem vagyok, hogy tévképzeteim közepette valóban megcsókoljam a velem kacérkodó nőt.
- Látni? Mégis mit? - értetlenkedek még mindig csukott szemmel, elbódulva ábrándjaim tengerén, s csak akkor nyitom ki végül a szemeimet, mikor ellök magától és végre elereszthetem a mellét. Rögtön érzem, hogy valami nem stimmel, s a ruháim hiánya azonnal arra késztet, hogy magamat takargatva szemérmesen elforduljak és menümben új ruházatot keressek. - Ejnye már! Nem szégyelled magad? Én úriember módjára vacsorára invitállak, te meg visszautasítod és helyette máris vetkőztetsz? És még én vagyok az arcátlan, meg a nyomulós O.o - Mégis mi a csuda ez az egész? Mi ez az ármánykodás? Ez a hadviselés ellenem kezd egyre kínosabb és betegebb formát ölteni. Próbálom hátsómat takargatni, mígnem magamra nem öltök egy új ruhaszettet a menümből, közben egy pillanatra sem emelem rá a tekintetem. Az hiányzik még, hogy ő is nekivetkőzzön. >.> De nem adom fel, ezt a csatát nekem kell megnyernem!
- Igazán nem értem, hogy mit szeretnél tőlem. Ha ennyire a testiségre vágysz, akkor nem én vagyok a te embered! Az ismerkedős randevút visszautasítottad, én viszont nem élek az egy éjszakás kalandokkal. Egy úriember igenis harcoljon meg a választottja kegyeiért, a könnyen megkapott szerelem illékony... Ugye te nem vagy egy könnyű nőcske? Igazán csalódást okoznál. - Megjátszott, szomorkás arcot vágok, miközben megigazítom magamon a ruhát és immáron visszafordulok vele szembe.

by **Kuromajo** Pént. Jan. 24 2014, 17:25

Képtelen volta többé józan maradni, torkomból először csilingelő kuncogás, majd egyre harsányabb kacagás tört elő, ahogy a csótány pánikba esve, kétségbeesetten igyekezett megoldást találni ruhátlansága problémájára. Még könnyeim is kifakadtak, s arra is rákényszerültem, hogy sajgó hasamat fogjam a megállítatatlan nevetéstől.
- Annyira szánalmas vagy... képtelen vagyok abbahagyni! - erőltettem ki a szavakat ajkaimon, és mikor úgy éreztem, visszanyerem uralmam a testem felett, elfojtottam a vágyat a további kacagásra, és letörölgettem a szemem sarkába gyűlt könnycseppet.
- Kire gondoltál? Viola-san nem lehetett, akkor... talán a hercegnődre, aki annak a toronynak a foglya, melynél megtorpantál pár órája? ^^ - kérdeztem aljas vigyort hagyva az arcomon, és bár csupán egy halovány tipp volt, veszítenivalóm nem volt vele, csak nyereségem, ha netán megütöm a lottó főnyereményét. Arca már így is épp eléggé nevetséges volt, de még ennél is van szebb, kétségbeesése elmélyülése, a halálfélelem, és minden hasonló gyönyörűséget kerestem, mely a pixelek lenyűgöző szétszóródásához vezet =)
- Hasztalan, az inventory-d üres. Se ruha... se felszerelés... se étel... semmi nincs benne ^^ - tájékoztattam a férfit negédes hangon, majd megnyitottam a menümet, és áttekintettem a szerzeményemet. A haszontalan tárgyakra nem fordítottam az időmből egy másodpercet sem, ellenben a felszereléseit egyenként felöltöttem magamra, elismerősen hümmögve. Nagyon szép, nagyon szép. Persze nem szerettem volna lemaradni a látványról, amikor rájön, hogy eltulajdonítottam az összes itemét és magamévá teszem őket, így végül a pörölyével a kezemben felpillantottam rá.
- Nahát, egy legendás fegyver ^^ Azt hiszem ennek valaki nagyon örülne =) - kuncogtam, majd baljós sötétség jelent meg íriszeimben, ahogy kissé lehajtottam a fejemet, és hajam árnyékba vonta arcomat. Nem kell tudnia, hogy ezeket az itemeket nem tudom megtartani huzamosabb időn keresztül - Annyira ostoba vagy... hányingerem támad a gondolattól is, hogy hozzád kell érnem, te nyomorult féreg. Eszem ágában sincs a mocskos fantáziádat kielégíteni. Megtennéd, hogy meghalsz végre? ^^ - kérleltem szelíd mosollyal, majd a pörölyt visszarejtettem a "batyumba", fénylő ujjamat pedig a magasba emeltem. Elszíneződött szemű Kobold Harcosok értek a közelünkbe, összesen kettő felett meg is tartottam az irányítást. Itachi károgva lelkendezett, hiszen a vérszomjas madár tudta jól, hoy hamarosan kedvenc eledele, a vörös pixel kerül terítékre.
- A vacsorameghívást nem utasítom vissza... Ha túléled ezt a küzdelmet, amire vajmi kevés esélyt látok, alávetem magam az akaratodnak és bebizonyíthatod, hogy mennyire közönséges vagy =) - feleltem gyűlölettel csöpögő hangon, majd támadásra ösztökéltem a koboldokat. Innentől számolom, hány lény után jön rá, hogy képességemmel akár Aincrad összes szörnyét ellene fordíthatom, és ha csak azokkal hadakozik, csak életpontjai szabnak határt ennek a harcnak ^^

// Elveszítetted a felszerelésből adódó pontjaidat, az én pontozásom pedig ez lett:
É: 160 HP | F: 27 | E: 20 | I: 25 | K: 6 | Gy: 32 | S: 20 | P: 12
A Kobold Harcosok így 40 HP-val és 12 sebzéssel rendelkeznek, többi pont egyezik az enyémmel //

by **Anatole Saito** Csüt. Jan. 30 2014, 17:30

- Mégis miből gondolod, hogy nem Viola volt? Már nem is táplálhatok felé érzéseket? Elvégre mégiscsak a barátnőm volt, nem is nyúlfarknyi ideig. És fogalmam sincs milyen toronyba zárt hercegnőről beszélsz... - Affene, úgy tűnik ez a megátalkodott nőszemély követett. Komolyan mondom, én aztán nem vagyok paranoiás és üldözéses mániás, de amit ez a nő leművel, az hátborzongató. Arcvonásaimmal igyekszem leplezni a meglepettségemet és az egyre inkább hatalmába kerítő, újra elburjánzó undoromat. Nem szabad hagynom, hogy kikészítsen, nem veszíthetek >.< Magamat takargatva igyekeznék gyorsan előkotorni inventorymból valami ruhaneműt, de nagy meglepettségemre teljesen üres a tárolóm.
- Mégis hova a csudába tűntek a cuccaim? O.o Persze, hogy ilyenkor van bug... Hehh >.> - hallom közben a hátam mögül a nő gúnyolódó szavait, így aztán leesik az öt fillér. - Szóval a te kezed van ebben az egészben? Buta kérdés, hát persze, hogy a tiéd. - Forgatom látványosan a szemeimet. Aztán ahogy ezt kimondom, mintegy tanúbizonyságot téve az igazamnak, sorra elkezdi felszerelni az én cuccaimat! Az enyémeket! A SAO történetének első Szélvész köpenye ésésés... FALÁNK! >.>
- Eszem ágában sincs elpatkolni! És ha annyira undorodsz az érintésemtől, akkor mégis minek feszítesz az én cuccaimban? Amik az én bőrömhöz értek - Nem-nem, nem hagyom, még mindig nem hagyom, hogy megtörjön. Bár így, hogy a kezeimmel az admirális szorongatom, elég érdekes lesz harcolni. Ugyanis két koboldot uszított rám őnagysága. - Vacsorameghívás visszavonva >.> Nem érdemled meg
A harc esélytelen, nem fogok fél kézzel küzdeni két kobolddal, rugdosni meg pláne nem fogom őket. Így hát szégyen a futás, de hasznos. Elkezdek össze-vissza futkorászni, s látszólag a mobok sem tempóban, sem kitartásban nem tudják felvenni velem a versenyt. Ha éppenséggel nagyon a közelembe akar jönni egy, vagy bekerítenének, akkor kiosztok pár pofont, de aztán már futok is tovább, közben pedig követelőző hangon csak ennyit szajkózok a nőnek, hátha az idegeire tudok menni és ráun a kisded játékaira: - Add vissza a cuccaimat.... Add vissza a cuccaimat... Add vissza a cuccaimat ~

É: 140 HP | F: 33 | E: 37 | K: 11 | Gy: 33 | S: 11 | P: 0

by **Kuromajo** Vas. Feb. 09 2014, 15:23

Fufufu... micsoda gyenge próbálkozás a tagadásra, úgy tűnik talált-süllyedt. Nem, nem csak úgy tűnik, hisz' most árulta el magát a lehető legszánalmasabb módon. Lássuk csak, tovább tudom-e feszíteni a húrt... =)
- Mesélj róla, kérlek! Vannak olyan édesek az ajkai, mint Viola-sané? Van olyan finom, bársonyos tapintású a bőre? És olyan teltek a keblei? Tudni akarom... hogy elcsábítsam, mint őt is... =) - kuncogtam, majd éhesen megnyaltam az ajkaimat. Kellemes emlékek jutottak eszembe Viola-sanról, azok az érzéki percek még most is egészen felizgatnak, ha rájuk gondolok. Egészen... megkívántam... kár, milyen kár, hogy csak egy csúszómászó áll velem szemben, nem is szabadna ilyesmikre gondolnom, miközben ilyen helyzetben vagyok... Még valami baleset ér Embarassed

- Kétségtelenül előnytelen külsőt adnak nekem ezek a ronda göncök, ám ezt a kevés áldozatot megéri meghoznom, nemde bár? ^^ - kuncogtam tovább, még a kiakadása is annyira unintelligens, annyira visszataszító látvány volt. Szavaira igaz megborzongtam, hiszen tiszta bőrömet most mocskos ruhanemű érintette, mely szaglott a férfi bűzétől. Nem volt annyira kellemetlen, mintha hozzám érne, de kétségtelenül kényelmetlen volt :/
A "küzdelem" azonban nem várt fordulatot vett, a nagy harcos ahelyett, hogy az elvártnak megfelelően viselkedett volna, ostoba futkározásba fogott és gyerekes módon kezdett kántálni. Fáradt sóhajt hallattam, és lassú léptekkel indultam el a füvön, mintegy időtöltésként, miközben kicsi koboldjaimat irányítgattam. Itachi ismét a vállamon foglalt helyet, és minden bizonnyal azt várta, mikor fog vér folyni végre.
- Micsoda gyáva féreg vagy... ám legyen. Ha eltalál egy ütés, visszaadom egy... "cuccodat." Áll az alku? =) - nevettem halkan, hiszen jóval több item volt nálam, mint amennyi csapásba kerülne egy darab általam agymosott lénynek azon életcsík felfalása. Kontrollomat egyetlen koboldra szűkítettem, hogy maximalizáljam a sebzést, és így vártam, belemegy-e a játékomba ^^

by Ajánlott tartalom

Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)

Re: Franciaágy (Anatole vs Kuromajo)