Óriásölők (Rita vs. Hinari vs. RenAi)

Sokszor voltam már úgy vele, hogy egyszerűen kevésnek éreztem magam a feladathoz, több, sokrétűbb odafigyelést igényelt néhány szituáció, több célponttal, több megoldandó kérdéssel – és ez a hármaspárbaj pont ilyen volt. Azonban, a korábbiakkal ellentétben mostmár könnyedebben kezelhettem mindezt, lehetőségem volt csupán egyvalamire koncentrálni, hogy a többit rábízzam egy olyasvalakire, aki mindig a rendelkezésemre állt. Tiéd a kardforgató, szólj, ha engem támadna. Fogalmam sem volt, mennyi adatot képes a Katana leszűrni, tudja-e a neveket vagy sem, ám annyit bizton állíthattam, hogy a fegyvertípusokat felismeri. Néha talán lebecsültem a kezemben tartott kincset, lehet most is ez történt, de úgy voltam vele, hogy így a legegyszerűbb. Ő szól, ha Rita engem vesz célba, én pedig addig foglalkozok Ai-val, újrajátszva a tornadöntőt, egy másabb környezetben.
Persze a sárkányt teljes összpontosítást igényelt, így reméltem, hogy a mozdulatsort végig tudom vezetni anélkül, hogy RenAi megtámadna, ám a lovaglánynak nem volt célja ez – úgy látszik. A kő felé igyekezett, a szemem sarkából láttam, így kénytelen voltam odasietni, méghozzá rögtön a képességem aktiválása után, ahelyett, hogy megvártam volna Rita reakcióját és esetleges ellenlépéseit. Pedig kíváncsi lettem volna, de mindez nem fog sokat számítani, ha közben Ai megnyeri a játszmát, így egy sóhajjal gyorsítottam fel, hátulról kerülve őt. A lány a magasba ugrott, ügyesen hárítva a próbálkozásomat, én pedig egy elrugaszkodást követően már eredtem is utána, hogy megvágjam, ám nem értem el. Hiába, kezdő akrobatikával nem sokra mentem ellene, ezek szerint. Arra viszont ügyeltem, hogy ne essek el, hiszen úgy a szabályok értelmében veszítettem is volna, ám Ai nem vette ezt annyira komolyan, minden szünet vagy feladás nélkül állt fel újra az esése után, és folytatta ott, ahol abbahagytuk. Én szólásra nyitottam a szám, hogy jelezzem neki, majd csuktam is be rögtön, ahogy a pajzsa elindult felém, és inkább a védekezésre koncentráltam a szavak helyett. Ő felülről indított, és alulról próbáltam kivédeni, az ütközésbe az egész testem beleremegett, ám nem volt idő azon agyalni, hogy vajon jó lett volna-e súlyemelést vennem inkább. Nem, inkább a kardjára figyeltem, ám képtelenség volt már kivédeni, vörös pixelcsíkot hagyott, nekem pedig első gondolatom volt Ai indikátorára pillantanom, hogy tényleg nem sárgult-e be. Én is sebződtem, meg ő is, ám ekkor a monstrum megrázkódott, én pedig kis híján leestem róla meglepetésemben. Rita! – jutott eszembe és kaptam oda a fejem: a lány rázuhant a kőre, ám nem volt megállás, már csúszott is tovább, egyenesen a mélység felé. Reflexből mozdultam, nem volt eszméleténél és nem hittem volna, hogy túlélheti a zuhanást. El kellett hogy érjem valahogyan. Igaz az öreg megnyugtatott, ám a majd egy éves sao-tapasztalatokat nem lehet csakúgy egyik pillanatról a másikra kiirtani. Újabb rázkódás, én pedig térdre estem, onnan néztem végig, ahogy kaszttársam lezuhan. Mardosott a bűntudat, hisz miattam volt, a vízsárkány miatt, és mégcsak tenni sem tudtam az esése ellen. Reméltem, hogy nincs semmi baja.
A kőgólem elindult. Kezével minket akart lesöpörni magáról, ezért gyorsan lapultam le, közben a gyengepontja felé kúszva, lassan, de biztosan. Ai-t kerestem a szememmel, aki bizonyára már rég a követ püfölte, ideje bőven volt rá, amíg én mással voltam elfoglalva. Talán a kardom is szólt róla, ám így hirtelenjében nem emlékeztem rá, nem vettem róla tudomást, annyira megijedtem arra az egy-két másodpercre. Megráztam a fejem, és folytattam az utamat, ám ekkor hirtelen történt elég sokminden. Elvesztettem az irányítást, és egy pillanat alatt a kunyhóban találtam magam. Hogy hogyan is történt? Lehet, hogy Ainak sikerült elpusztítania a követ, lehet, hogy én zuhantam le a szörny egyik tettétől. Nem tudtam volna megmondani, csupán annyiban voltam biztos, hogy a Katana továbbra is a kezemben pihent.
- De jó hogy nem esett bajod! – láttam meg Ritát tőlem nem messze, s siettem is oda hozzá. Az öreggel nem foglalkoztam, a megkönnyebbülés, hogy a lány tényleg nem sebződött a zuhanástól, többet ért most, mint a kérdések tömkelege, amit a küldetésadónkra zúdíthattam volna – vagy éppen RenAi-ra, aki bizonyára azóta szintén előkerült valahogyan. Természetesen idővel rákérdeztem a történtekre én is, ám akármit is válaszoltak, nem szomorodtam el – inkább örültem, hogy két céhtársammal is összehozott ez a küldetés, és hogy mindannyian épségben megúsztuk.

/ Köszi a játékot mindkettőtöknek ^^ /

Az események gyorsan zajlottak, gyorsabban mint ahogy az aprócska koponyám felfoghatta volna. Láttam miként társaim egymásnak esve próbáltak előbbre jutni, engem kihagyva az efféle mókából. Majd mikor látták hogy én sem maradok rest és bizony pofátlanul célba vettem a kavicsot… azt a nagy kavicsot ami az óriás gyenge pontját jelképezte, ez bizony már egyikőjüknek sem tetszett igazán. Rita kardját felém hajítva adta ezt tudtomra, majd nem sokra rá Hinari is megérkezett és közvetlen támadást indított ellenem. Kicsit meglepődtem hogy eddig marták egymást erre… most milyen ügyesen össze tudnak dolgozni. *-* Jó érzés ilyenkor őket látni. Teljes figyelmem kénytelen voltam a lányra összpontosítani, mert támadás sorozatát kivédenem nem volt egyszerű feladat… sőt nem is sikerült, bár legalább én is bevittem egy találatot. Mikor elestem és talpra szökeltem hogy vissza támadjak, láttam Hinarin hogy nem tetszett, amit nem is értettem. Rita fogadását vagy mijét úgy értelmeztem hogy aki kiesik vagy lepottyan az kiesik. Egyfajta Buttle Royal o/ de úgy látszik céhvezérünk ezt szó szerint vette, bár már meg sem lepődöm rajta. ^^ Találati arányaim nem voltak épp magasak, ami miatt aggódtam mert ha így haladunk akkor bizony még hosszú ideig el fog ez húzódni, pedig már itt vagyunk a cél előtt pár méterre. Már épp emeltem a kardom mikor Hii-chan felkiáltja Rita nevét. Láttam rajta hogy valami baj lehet, de csak most jutottak el hozzám a dolgok mivel háttal álltam a kőnek így próbálva távol tartani Hinarit. A támadásom teljes abba maradt, és ijedten pillantottam hátra, mikor megremegett az óriás egész teste. Nem jött ki hang a torkomon… csupán tátogni tudtam a lány nevét, miközben láttam hogy testét miként vonzza magával a gravitáció. Mindent hátra hagyva indultam el a lány felé, gondolván hogy utána ugrok vagy valahogy megfogom…. de rádöbbentem hogy erre már nincs időm.
- Hinari a üsd követ! – Kiáltottam el magam, egy a tőlem nem megszokott riadt ugyanakkor szinte parancsként hangzó mondatot. Úgy véltem ez az egyetlen lehetőségünk. Még az előtt véget kell vetni a küldetésnek, mielőtt Rita földet érne!
- Hinari gyere és üsd te is a követ. Gyorsan be kell fejeznünk ezt a küldetést, mielőtt Rita földbe csapódhatna!… - El sem mertem képzelni, sőt valahogy sikerült mindent kizárni a fejemből. Már út közben aktiváltam a képességem mellyel az erőmhöz csatolom a páncélom értékét, és így próbáltam szétzúzni azt… miközben fogalmam sincs hogy mennyi időm maradt… nem törődve semmivel, sem a felém tornyosuló árnyékkal, sem hogy alig bírtam talpon maradni… sem pedig azzal hogy pillanatok kérdése és ki leszek lapítva… nem érdekelt. Minél gyorsabban, minél több találatot kell bevinnem. Az első ütésem megrepesztette de még kevés volt… a másodikkal már egy kis szilánk is kipattant majd elpixelezőtött… és a negyedik… vagy az ötödik már nem is tudom hogy hanyadik ütés bekövetkezteképp hullott darabokra az óriással együtt… nem fogtam fel.. sem azt hogy mi történt, sem pedig hogy ténylegesen sikerrel jártam-e semmit. A szemem kinyitva pillanthattam meg a lányokat és az öreg tatát… ekkor nyugodtam meg, bár még mindig nem sikerült teljesen…

/Én is köszönöm a játékot =D/