RenAi vs Rita

Nos hallottam hogy a küzdőtéren is lehet exp pontokat kapni, és ha fejlődni akarok akkor minden kis pontocska jól jön, ezenkívül azon a helyen playerek harcolnak playerekkel, így még tapasztalatot is gyűjthetek a különböző kasztokról, harci stílusokról sőt így még a saját képességeimet is felmérhetem. Amikor oda értem épp vége lett egy küzdelemnek, és most a hogy üres lett a mező a következő páré a terep. Nem láttam hogy nagy tolongás lett volna de messziről feltűnt egy lila hajú lány. Amint közelebb mentünk egymáshoz felismertem és láttam hogy Ő úgyszínt engem. Nem is olyan rég találkoztam vele egy erdőben Tsubakival lány testvérével együtt.
– Szia, Rita! Köszöntem neki egy kisebb meghajlás kíséretében.
– Micsoda kellemes meglepetés és kimondottan örülök, hogy itt futottunk össze. Köszöntött nagy mosollyal.
– Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összemérhetjük a tudásunkat, azt pedig végképp nem, hogy te leszel majd rögtön az első ellenfelem.
- Én sem. Mondtam, miközben elfogadtam a párbajra kihívást.
- Elgondolkodtató hogy pár napja találkoztunk és akkor említetted, meg hogy egyszer tapasztalatot cserélhetnénk párbaj terén, és hogy most így futunk össze, mint ha a sors iróniája lenne, de örülök hogy veled s nem pedig egy idegennel kell szembenéznem. Azzal visszamosolyogtam a lányra, aki biztatóan mosolygott rám.
Már csak 5 másodperc marad a visszaszámlálásból.
- Sok sikert és adj bele mindent! Mondta.
- Köszönöm te is! Válaszoltam. Mire épp letelt az idő.
Rita arca ekkor elkomorult és látszott rajta hogy egész idő alatt a stratégián törte a fejt.
A tekintetétől kicsit megijedtem. Lejárt a visszaszámlálás és még nem támadt.
- Akkor ezek szerint enyém az első lépés. Mondtam ki hangosan. Egy aprócska zavart mosoly keretében.
- Tudod, izgulok kicsit, de most már nincs mit tenni, támadok! Jelentettem ki.
Rita erre elmosolyodott, sőt majdnem el is nevette magát. Egy párbajban kijelenteni hogy támad az ellenfél… eléggé mulatságos, még jó hogy azt nem mondja meg hogy mivel fog elsőnek támadni, gondolta magában.
Azzal nekifutottam és szemből támadtam a legerősebb támadásommal.
- Raitoningukatto! Kiáltottam. Ez nem volt más mint a villám vágás, a speciális képességem.
Három gyors vágás az ellenfelemre, aminek fele-fele arányban van esélye kritikus találatra.
Ne térj ki, ne térj ki, ne térj ki. Rimánkodtam magamban. Ha ez most betalál akkor elsőre komolyan meg tudom sebezni, ha nem akkor Ő jön és a támadásából én vonhatok le információkat.

- El sem hiszem! Sikerült! Kiáltottam hangosan.
De mivel nem állat, hanem ember vagyok és ráadásul a kitartás pontjaim is végesek így a támadásom után kicsit hátráltam és szusszantam egyet. Neki is kellett egy kis idő mire felocsúdott a betalált vágásomból és amint magához tért rögtön egy ellentámadásba kezdett.
Csak védjem ki, csak védjem ki, csak védjem ki! Mormoltam magamban.
Egy nagyon is erős x alakú vágás, amit egy harmadik átlós vágás követett. Nagyban hasonlít az én támadásomra csak az enyém picivel gyorsabb. Gondoltam magamban.
Nagyon gyorsan történt az egész, olyannyira hogy védekezni sem volt időm.
Annyit tehettem, hogy kardom magam elé emeltem és pajzsként erősen tartva félig nyitott szemmel kíséreltem meg kivédeni a gyors támadását, de sikertelenül a háromból két vágás betalált. Ami elég súlyos sebet ejtett rajtam. Jártam már így de az egy szörny általi támadás volt, valahogy kicsit más érzésre számítottam, mármint belül, mert már tudom, hogy itt nem érzünk fájdalmat. De attól hogy egy playerel állok szemben nem változott semmi, azon kívül, hogy erősebben kell taktikáznom, és hogy talán kicsivel jobban félek, elvégre nem akarom, hogy túlzottan megsebezzem, és ha esetleg Ő sincs tisztában saját erejével, akkor viszont én haraphatok fűbe.
Ki kell találnom, mi lehet a gyengéje, ugyanis biztosra vettem hogy gyorsabb nálam és akkor már ő is tudja hogy én lassabb azaz ő a gyorsaságra tette főként a pontjait. Én viszont megpróbáltam egy kiegyensúlyozott elosztást csinálni, így egy közepesen erős vagy épp egy közepesen gyenge ellenfél vagyok, kinek hogy tetszik. Ugyanis úgy terveztem, hogy a második szint állttal kapott pontokat osztom el úgy hogy a tapasztalataim állttal begyűjtött kasztomnak megfelelően legyen majd szétosztva, ami miatt majd szépen fokozatosan fogok fejlődni. Így most minden képességem ki van fejlesztve legalább egy kicsit, de utána már csak erősíteni kell a karakterem.
Mire ezt végiggondoltam láttam hogy már Rita várja az ellentámadásom.
De várjunk csak! Vár…! Azaz húzza az időt. Ami annyit jelent hogy azért nem támadt eddig mert arra várt hogy készen legyek a folytatásra vagy azért is mert mint én is ügyeltem arra hogy első körben ne fáradjak ki annyira.
- Kezdem sejteni a gyengéd! Kiáltottam mosolyogva.
Azzal a kardom a támadóállásba emeltem, és amilyen gyorsan csak tudtam megint a speciális képességemet felhasználva, támadtam. De most nem mondtam ki a nevét, elvégre gyors és remélhetőleg csak egy sima célzott vágásnak veszi és nem számit a másik kettőre.
- Csak sikerüljön megint, csak sikerüljön megint, csak sikerüljön megint. Mormoltam hangosan. Azzal már Ritával testközelben álltam, tekintetünk találkozott és amilyen gyorsan csak tudtam támadtam.


/Mivel Rita támadása megsebesített három vágásból kétszer így 2 páncél és 6 életpontot veszítettem így maradt 22 életpontom. /

Úgy látom hogy Rita ha harcról van szó nem ismer könyörületet. Tekintete komoly és az arca is fagyosan komor lett amint komolyabbra fordult a párbaj. Megjegyeztem, hogy kezdem sejteni a gyengéjét. Mire igencsak rideg választ kaptam, egy igencsak félresikeredett mosoly keretében.
Tényleg komolyan veszi…én csak kipróbálni, tesztelni jöttem az erőm. Alapjáraton nem szeretem a véres harcokat.
De ha így állsz hozzá, akkor nem hagyhatom magam!… gondoltam magamban. Mire a végére értem a gondolatmenetemnek már támadt is. Nagyon gyors sorozást mért rám nem tudtam mást csak hátrálni és védekezni. Vajon ettől is fárad? Kérdeztem magamban.
Nincs más feladatom csak védekezni és kitartani. Reménykedtem. Ha minden jól megy mikor kifárad gyorsan ellentámadásba kezdek és ameddig csak tudom támadom a speciális képességemmel. Persze ezzel én is kifáradok de ha három támadásból kettő betalál és abból legalább egy krittel, akkor igenis súlyosan meg tudnám sebezni, sőt talán nyerhetnék is.
Így is lett támadásai elkezdtek lassulni és tompulni, de még így is sokkal gyorsabb volt nálam.
Csak tarts ki még egy picit! Biztattam magam. Még egy picit... ismétlődtek a gondolataim.
De annak sincs túl sok értelme, hogy gyorsan megpróbáljak véget vetni a harcnak. Akkor nem tudnék meg túl sokat a kasztomról, sem a playerek közti harcról, de még önmagam harci stílusáról sem. Persze mivel még nem harcoltam játékossal így szerintem még nincs is olyanom. Rendben folytatom a kitartást,ügyelek hogy ne találjon be egyetlen egy támadása sem és hagyom hogy ő fárassza ki saját magát. Ha viszont esetleg pihenni támadna kedve, nem fogom hagyni! Igyekszem kifárasztani aprócska támadásokkal és még meg látom mi lesz.

A harc egyre hevesebb és gyorsabb, sőt mi több durvább lett, nem úgy, mint terveztem. Reménykedtem benne, hogy tanulhatunk egymástól, de arra kellett rájönnöm, hogy itt egymás helyett inkább saját határainkat ismerhetjük meg. Rita egyre agresszívabb lett, a támadási hevesedtek és én is csak ösztönszerűen védekezni tudtam. Arra a pillanatra vártam amikor végre kifárad és hátrálni kezd, pár perc egyhuzamú ostromlás után ez be is következett. Amint megállt picit pihenni, tudtam, hogy most én jövök. Nem hagyhatom, mert akkor biztos hogy veszitek. A győzelem nem volt nálam annyira eget rengetően fontos, de nem akartam veszíteni sem. Furcsa magamra sem ismerek. Nem félek, sőt a harc izgalma annyi adrenalinnal tölt el hogy kifejezetten jól érzem magam. Nem is tudtam magamról, hogy egy ilyen harcos jellem vagyok. Mosolyodtam el a gondolattól.
- Szóval így szeretnéd folytatni? Kérdezte egy rejtett mosoly keretében. Jelleme még mindig elszántnak és szigorúnak tűnt, amitől kicsit meg is ijedtem.
Ha most esetleg nyernék is akkor is jóban maradnánk, vagy esetleg megutálna? Vagy ha Ő győzne akkor lenézne? Nem ér annyit ez a meccs hogy elveszítsek vagy haragba legyek bárki olyannal aki egy picit is fontos nekem. Nem rég ismerkedtünk meg és Ő és testvére Tsubaki társaságában, igencsak jól éreztem magam. Mondhatom hogy a játékban Ők az első igazi ismerőseim. A kérdésre csak a tekintettemmel válaszoltam, ami elmondott mindent. Így a harc folytatódott. Most én ostromoltam teljes erőmből és energiámból, melynek eredménye az lett hogy talán fáradtságból vagy mert elgondolkodott, besikerült az egyik vágásom. Így sikeresen megsebeztem újból. Gondoltam rá hogy gyorsan még egy utolsó támadásban bevetem a speciális képességem megint, és talán pontot teszek a harc végére de, akkor tényleg nem én lettem volna… A hátra hőkölt Ritára néztem miközben megigazítottam a hajam és letöröltem arcomról a verejtéket. Verejtéket… most eszméltem hogy ebben a virtuális világban is tudunk izzadni, meglepődtem ezt eddig még észre sem vettem. Azzal a kardom eltartottam magamtól, amin Rita kissé meglepődött, de ez persze érthető is volt. Majd megszólaltam:
- Legyen bármi is a vég kifejlett szeretném ha megbeszélnénk hogy nem neheztelünk a másikra! Ha mégis akkor inkább fejezd be most, nem fogok védekezni.
Mondtam komoly arckifejezéssel, miközben a szellő lágyan simogatott mindkettőnket, és mintha elhallgatott volna a világ olyan csend lett hirtelen.

Rita hozzáállása a párbajoz igencsak megtetszett, ugyanakkor kicsit szégyelltem is magam. Meg sem fordult a fejemben hogy egy ilyen tettel, mondattal bárkit is megsérthetek. Rita támadásba emelte a kardját, ugyanakkor mégis várt a válaszomra.
Nem bírtam magammal, a hozzáállása annyira megtetszett hogy nagy mosoly, majdhogynem vigyor ült ki az arcomra. És mélységesen tisztelni kezdtem, majdhogynem példaképpé nőt a szememben. Én is olyan szeretnék lenni, mint Ő, kifejlett és kifinomult személyiséggel rendelkező nő. Ritára néztem, tekintetünk találkozott, és felemeltem a fegyverem.
- Köszönöm Rita. Mondtam, és mire kimondtam volna már előttem is termett. Egy gyors kard suhintással támadt, ami a földtől felfele ívelt. A támadás nem igazán engem célzott így nem is tudtam hirtelen védekezni ellene, meglepett, eddig az összes vágás, szúrás célpontja én voltam. És én csak álltam és néztem, hogy most mégis mi történik…? Nem volt időm semmire sem, ellen támadni sem védekezni de még csak hátrálni sem. Így a támadása ellökött és még a fegyvert is kiütötte a kezemből. Tudtam, hogy ebből baj lesz… így amint földet értem már nyúltam is a kardom után, de talán hátrálnom kellett volna. A támadása után rögtön támadt egy újabb erős vágással. Ami az életpontjaimba került. Tehetetlenül néztem magam elé, miközben sikerült elérnem a kardom, és felpattantam hogy védekezhessek. A dolog annyira hirtelen ért hogy amint a kardom a ismét kezem tulajdonába került, elkezdtem hátrálni de nem keveset jó pár métert hátra hőköltem, és ijedt tekintettel néztem ellenfelemre. Ha valaki más lett volna azonnal végzett volna velem, nem csak egy vágást hanem egy szabályos ostromlást kaptam volna. A fejemben le is játszódott az eset, ahogy egy arctalan alak egy ilyen helyzetben gonosz, önelégült, szinte már őrült vigyorral az arcán szabályosan szétszabdal és én csak tehetetlenül, tűröm miközben kétségbeesetten, próbálok nyúlni a tőlem néhány centire heverő fegyverem után. Megpróbáltam összeszedni magam, de kellett egy kis idő. Nem azért mert fájt vagy mert elfáradtam, hanem hogy el tudjam felejteni azt az ijedtséget amit az előbb átéltem. Mikor ez megtörtént ismét támadóállásba álltam és nekifutottam az ellenfelemnek, tudtam hogy gyorsabbnak kell lennem nála és ha meglátom izzani a kardját akkor védekeznem kell, kivétel ha valahogy sikerül gyorsabbnak lennem nála. Most eszméltem rá hogy amikor két ember harcol nem a kardjával sőt nem is az eszével teszi azt, hanem minden esetben a két személyiség csap össze igazán.

/ Egy vágás ért ezért mivel az életpontom 22 volt igy maradt 17/

- Kicsit mintha rémültnek tűnnél. Remélem, nem akarod feladni! Mondta Rita kissé gúnyosan.
Nem válaszoltam, mert nem volt rá szükség. A kardom felemeltem és gondoltam magamban, ha feladnám, azzal tudnálak leginkább bosszantani, de eszem ágában sem volt lemondani erről a küzdelemről. Összeszedtem magam, és ahogy csak tudtam minden erőmet és minden tudásomat összeszedve, támadtam, szabályosan ostrom alatt tartottam. A legfontosabb hogy ne váljak ismét védtelenné, gondoltam magamban. Szóval nem szabad időt hagynom, arra hogy a speciális támadását bevethesse, vagy hogy bármilyen támadást is bevethessen. Úgy látom, tényleg nem kell félteni Ritát, ugyanis minden egyes támadásom könnyedén kivédte, sőt ez idő alatt még a stratégiáját is építgeti, legalább is ezt olvasom le az arcáról.
Ha ő stratégiázik, akkor nekem sem ártana, de az ilyesmikben sosem voltam jó, így csak folytattam a támadás sorozatomat, hátha legalább kifárad kicsit. Én nyugodt vagyok ilyen téren ugyanis a pontjaimmal fejlesztettem a kitartásom, amit már észrevettem hogy Rita viszont könnyen fárad, azaz ő nem tett rá vagy csak keveset. Szóval fárasztanom kell ahogy csak tudom, és a sok egyszerű támadás után nem hiszem vagy legalább is remélem hogy nem számít arra hogy megpróbálom megint a speciális képességemmel megfosztani pár életpontjától. Én még kettő-három támadásig biztonságba vagyok elvégre mindkét eddig ért támadása ötöt sebzett rám. A támadásaim sorozatában a kardom színe vörösre változott, már emeltem volna a megfelelő pozícióba a vágáshoz, mikor valamiben megcsúsztam, és csaknem ráestem Ritára. Pár pillanatig csak lükén bámultam magam elé, majd kérdőn néztem Ritára, aki ekkor azt sem tudta, hogy most sírjon, vagy nevessen. Ez egy tökéletes alkalom lett volna, arra hogy hátba szúrjon, de kezét a szája elé tartva tőrt ki belőle a nevetés. Ami engem is meglepett, kicsit féltem hogy el kezd majd kiabálni velem de nem ezt történt. Feltápászkodásom közepette még arra is lett időm, hogy észrevegyem azt hogy nem csak mi ketten vagyunk. A pálya külső területén játékosok tartózkodtak, és sokan közülük osztoztak Rita jókedvében, ami nem tartott sokáig amint távolabb álltam picit Ritától beálltam támadóállásba ismét szigor ült ki az arcára.
A szégyentől fülig vörös arccal lendültem ismét támadásba és folytattam az ostromlást, várva a legmegfelelőbb pillanatra mikor bevethetem talán kicsit ügyesebben a különleges képességem.

A szerencsétlen húzásomnak köszönhetően, már nem a harc heve, hanem egy kis szégyenérzet és harag is hajt előre. Az utóbbi nem Ritára irányul, aki még be is szólt:
- Úgy látom rád fér még egy kis gyakorlás! De hát sajnos meg kell hagyni igaza is, van. Kardot életemben először itt a játékon belül fogtam csak, és eddig csakis mobok ellen használtam és apropó gyakorlás.
- Most is azt csinálom. Feleltem lángvörösen pirosló arccal.
Miközben ezt kimondtam már szaladtam is ellenfelem elé, hogy folytassam az ostromot, de már várt erre a húzásomra és már ő is szaladt felém. Mindez olyan gyorsan történt hogy fel sem tudtam fogni, próbáltam megvágni és ő szintén engem. A következő pillanatban már háttal álltunk egymásnak és nem éreztem de láttam ahogy az életpontjaim szöknek egyre lentebb és lentebb. Megfordultam és megnéztem hogy az én támadásom sikerrel ért e célba, de gyorsaságának köszönhetően valahogy kivédte. Nem tudom talán mert fáradok vagy mert nem figyelek eléggé, sorra követek el igencsak súlyos hibákat.
- Össze kell szednem magam. Mondtam magamban. Azóta hibázok ennyit amióta ostromlom, úgy látszik nem volt jó ötlet, igaz erősítettem a kitartásom de csak egy ponttal, most ez lehet, mégis kevés lesz, ahhoz hogy nyerjek.
- Nem tehetek mást, nekem is taktikáznom kell. Egy átlagosan gyenge játékos nem is tudom hogy-hogy gondolhatja, hogy folyamatos ostromlással győzhet. Zsörtölődtem magamban. Nincs más választásom a legerősebb támadásom, kell bevetnem, úgy hogy közben a nem tehetek felesleges mozdulatokat, hogy ne fáradjak jobban. Szóval ellentámadással kell támadnom akkor, amikor majd Ő támad meg engem, és ha sikerül gyorsan meg is kell ismételnem így talán lesz esélyem a győzelemre.
Azzal kardom felemeltem és vártam Rita támadására. Elvégre mivel Ő is győzni akar így támadni fog. Gondoltam magamban.

A történtek után biztos voltam benne hogy Rita újra fog támadni, de mintha valami nem stimmelne vele. Én megfordultam de Rita még ugyanúgy háttal állt nekem, én a kardom védekező állásba tettem de, úgy hogy ha akarok, azonnal tudjak támadni is, míg Ő semmit sem, csinált még csak szembe sem állt velem.
- Valami nagyon nincs jól… Gondoltam.
Meg sem moccant, sőt még a kardja hegyét is leengedte a földre. Legalábbis úgy tűnt. Kezdtem megijedni, hogy ez valami új speciális támadás, vagy hasonló lesz, de akkor villant be, hogy az nem lehet elvégre mindenkinek csak egy egyedi támadása, van és már láttam a Ritáét ami nagyon nem hasonlított erre. Majd Rita megszólalt:
- Úgy tűnik te, nyertél. Nem birok már moccanni sem, ha támadni akarsz, most tedd! Ennél jobb alkalmad úgy sem lesz. Fordította a fejét enyhén felém és elmosolyodott.
Egy pillanatig értetlenül néztem Ritára, mire megértettem. Tulajdonképp elértem a célom, de valahogy nem így képzeltem a győzelmem.
- Keserű lenne így a győzelmem. Mondtam és közben lesütöttem a szemem.
- Tudom, ha nem tenném meg, megsértenélek, és egy életre megharagudnál rám. De akkor is valahogy nem így képzeltem a végét, azt hittem, hogy egy irdatlan nagy kettős támadás dönti el a harc kimenetelét, de így olyan mintha egy lekötözött, védekezni nem tudó embert kéne megtámadnom. Miközben ezeket mondtam, lassú léptekkel sétáltam Ritához, megkerülve őt hogy majd szemből sebezzem, mert nem tudnám hátulról megtámadni, ugyanakkor a szemébe sincs képem nézni. Azzal a kardom felemeltem, szemem összeszorítottam és még a fejemet is elfordítottam, majd a három gyors vágással véget is vetettem a játéknak. Ezután a győzelem jele jelent meg a fejem felett. Lehet, örültem volna neki, ha nem épp egy olyan tiszteletre méltó ellenfelet győzök le szinte igazságtalanul, mint Rita. Jobban belegondolva ezzel a siránkozással is sérthetem őt, így hogy igazán erős lehessek ezt gyorsan abba kell hagynom.
- Sokat tanultam tőled! Mondtam majd egy nagy mosoly keretében egy mély meghajlással tisztelegtem előtte.

Köszönöm a játékot.