Óriásölők (Rita vs. Hinari vs. RenAi)

- Ne aggódj bogárkám ez a rendszer többek közt az indikátorok védelmére is szolgál. – Mosolyodik, el az öreg majd eltűnik. Örültem annak, hogy Hinari ténylegesen komolyan veszi a kihívást bár annak már kevésbé, hogy céltudatosan tőrt előre megcsáklyázva a szörny jobb lábát. Nem fogok ellened veszíteni. Ezzel az elhatározással indultam neki a bal lábát célba véve. Többször is megpörgetem a csáklyát mire feldobom a monstrum lábának egy kiszögelésére azonban az nem akad be. Újból megpróbálom de megint nem sikerül.
-Chö… - Mérgelődök magamban majd harmadjára is nekifogok megrántom a kötelet de az ezúttal nem hullik vissza.
- Végre! – Még jó, hogy nem lógtam el a testnevelés órákat. A falon… vagyis a szörnyen tényleg könnyű volt felmászni így viszonylag gyorsan is haladtam felfelé eljutva a gólem térdéig.
- Ez a valami nagyobb mint hittem. – Nézek fel a magasba bár sokat nem láthattam mivel a szörny ágyéka eltakarja a kilátást. A leírás nem hazudott valóban sok a kiszögelés és a viszonylag nagyobb tér. Amit kijelöltem magamnak pihenő helynek kellően széles volt, hogy akár piknikezzek is egyet. Persze ez nem opció. Egy futó pillantást vetettem Hinarira, hogy ő merre tart azonban túl sokáig nem nézelődhettem. Mély robajló hang csapta meg a fülemet és a talaj remegni kezdett a talpam alatt, hogy aztán az egész elkezdjen lejteni én pedig a fizika törvényeinek megfelelően csúszni kezdtem lefelé. Kétségbe esetten próbáltam megkapaszkodni a kiálló kövekben de mind hiába csak csúsztam lefele és a helyzeten az se segített, hogy a szikla egyre inkább átcsapott függőlegesbe még végül teljes meredekségnél meg nem áll. Megijedtem, hogy lezuhanok. Nem is kicsit. Csupán egy ösztönös mozdulatnak köszönhettem, hogy előrántottam a kardom és beleszúrtam az egyik hasadékba, szerencsére kellően mélyen ahhoz, hogy megtartson és ne tűnjek el a mélységben. Kissé elsápadva néztem le, hamar rájöttem, hogy mi is történt. A dög mozgásba lendült és pechemre pont a bal lábával kezdte el. Amint, hogy a felismerés rám tört már jött is a következő megpróbáltatás. A szörny lába lefelé mozgott, hogy újból két lábon állhasson a talajon. Éreztem ahogy a felfelé törő légáramlat alám kap és szinte súlytalanul suhanok a levegőben. Majd egy robbanás, ahogy a gigász talpa összeütközik a talajjal és a lefelé ható erő kibillent a biztosnak hitt támaszomból. Zuhantam. Már megint. Ezúttal már túl messze volt a fal, hogy ismét eljátszom az előbbit. A pánik megint kezd feltörni bennem… nem! Ezúttal nem! Még mindig itt van a kötél és a csáklya. Még tudom használni. Levettem a vállamról a kötelet és eldobtam. Nem is néztem hova, csak akadjon meg valamiben. És így is lett. Mint ha egy ló rúgott volna derékon, olyan érzés volt mikor a kötél visszarántott majd arccal neki csapódtam a falnak. A látásom elhomályosult, pár pillanatra még az eszméletem is elvesztettem. Tehetetlenül lógtam a kötélen. Még jó, hogy magamra kötöttem. Mikor végre magamhoz tértem és tudatosult bennem mekkora veszélyben vagyok minden erőmmel szorítottam magamhoz a kötelet és másztam fölfelé a legelső szélesebb pontig ahol végre biztos talaj lehetett a talpam alatt. Csak kérdés meddig. Négykézláb térdéltem magam előtt, alig kaptam levegőt a rémülettől. Már értem miért csak ketten vagyunk itt. Nem volt több olyan bolond aki ezt bevállalná.
- De akkor is végig csinálom! – Szorítottam ökölbe a kezem majd felálltam. Ezúttal eljutok a derekáig onnan pedig fel a fejéhez.

Nem tudom mi ütött az emberekbe, de ma valamiért mindenki be volt zsongva. A kedvenc fogadóm is meg volt tömve vendégekkel, pedig ahogy fejlődnek az emberek az alacsonyabb szintek úgy kezdenek egyre inkább elnéptelenedni. Nem, nem azt mondom hogy kihaltak, hanem inkább csak az npc-k a bent ragadt gyerekek és néhány kóbor lélek jár erre, vagy épp aki csak kikapcsolódni akar.

Feltűnt valami és ennek akartam utána járni. Méghozzá az hogy a szintek nem csak külön mapok hanem egyfajta külön kis világok, egyéni npc-kel és a hirdető táblák is mindegyik helyen mást és mást kínálnak. Könnyű küldetést szeretnék, amit akár le is tudok szólózni. Kíváncsi vagyok, hogy egyedül el bírnék-e egy már ilyen igaz kis szabású küldetéssel, és amire még kíváncsibb vagyok, hogy vajon mennyi expet és aranyat fogok kapni a végén. Ha jól jönnek a jutalmak, talán jobban megéri így farmolni mintsem szenvedni a nagyobb küldikkel. A fogadóból kiérve gyorsan fel is keresem a hirdető táblát, amin meg is akad a szemem egy aranyosnak tűnő küldetésen.

Izgalom? Kaland? Kihívás? – Dicséretesnek hangzik, bár kissé érdekes ezeket olvasni mikor már lassan túl lépem a huszonegyet. Kicsi szint kis kihívás, próbálom logikát keresni a játék felépítésében, persze nem indulhatok ki a bossból, mivel szinte bárki mehet akinek van elég bátorsága hozzá. A bossok felépítése arányosan nő a tagok számától, legalábbis valahogy így tűnt nekem, de talán a küldetés rendszer más alapokra van fektetve. Vagyis remélem. A küldetést végig olvastam majd felvettem, megjelentek a szükséges koordináták és már szedtem is a lábam arra felé. Nem kellett neki sok idő, hamar oda is találtam ami nálam meglepő de néha előfordul. Ócska kis kiírás jelezte hogy hol is vagyok. Szörnyvadász verseny adminisztrációs iroda. Hmm… ha verseny akkor nincs szólózás… szomorodtam el, de nem törtem le, úgy voltam vele hogy majd segítek a „kicsiknek”. Belépve egy kopaszodó öreg bácsi fogadott.
- Gyere csak be édesem. Gondolom téged is a versenyláz izgalma hozott ide. Ülj le sietnünk kell, mivel már így is késésben vagy. Persze attól még utolérheted a többieket. Ülj csak le és töltsd ki ezt. -
Utasítgatott és nyomott a kezembe egy jelentkező lapot. Míg én töltögettem addig Ő elmagyarázta a részleteket és adott fontosabb információt.
- Hihiiii íme a NAGYszerű felszerelésed, egy kötél egy csákány és egy teleport kristály csillagom. – De ezzel még nem fejezte be.
-Whaa… valahol itt kell lennie… - Kezdett el kotorászni az asztala fiókjában.
- Vagy talán még sem… áhh dehogy nem itt van az! – Lelkendezett az öreg. Én csak csendben kissé megilletődve néztem végig az eseményeket, szóhoz sem jutottam. Majd az idős bácsi egy zöld kristályt nyom a kezembe.
- Ne nézz ilyen értetlenül aranyoskám. Nem számoltam vele hogy lesz még egy tag, de mindenképp kellemes meglepetést jelentett a betoppanásod. – Még mindig nem vágtam a dolgokat de nem akartam rákérdezni a dolgokra, inkább megköszöntem elmosolyodtam és használtam a teleport kristályt.

- Whaa… - Pislogtam sűrűn, a portól nem láttam túl sokat és mintha előttem felrobbant volna valami. Majd mikor kissé kitisztult a légkör megdörzsöltem a szemem. Nem hittem el azt amit látok.
- Wehh? Egy boss? Az első szinten?... És hol vannak a többiek? – Értetlenkedek majd hamarosan kapok egy kis üzenetet a szörny leírásáról.
- Szóval nem boss.. -*Sóhajtottam fel majd nyugodtam meg.*
- De akkor is hol vagyok… És hol vannak a többiek. Whaaa! Lehet hogy az a nagy monstrum már megölte őket?! – Futott át a fejemen ez a rémisztő gondolat. Utána beugrottak az öreg szavai hogy nem hallhatunk meg, csak ki teleportálunk.
- Sietnem kell! Talán még tudok segíteni. Vagy épp győzni. -*Jelent meg két kis ördög szarvacska a fejemen.* Nem kellett sok utol is értem a monstumot. Szerencsémre lassú volt. Kardomat elő rántottam és elkezdtem püfölni a sarkát.
- Vehh?... Semmi élet mínusz? Semmi reakció? Semmi, semmi? – Jah, körülbelül ennyi történt. Átfutottam ugye a leírást, de úgy voltam vele hogy majd püfölök párat és minden megoldódik. Hát nagyon nem… Kicsit bosszúsan előveszem a csákányom és a kötelem.
- Hát ez nem túl hosszú… - Jegyeztem meg, csalódva. A kötélből csináltam egy lasszót majd meglendítettem párszor és el is találtam egy kiálló… izét… Túlzottan nem tudtam beazonosítani. A kötél megszorult rajta így esélyem támadt felmászni. Utána a csákányt használtam és valahogy el tudtam lavírozni a térdéig. Majd megremegett a „talaj alattam”
- Weeeh?... – Ez nehéz. QQ - Állapítottam meg. Kapaszkodtam, ahogy csak tudtam. Azt hiszem lépni készül, legalábbis kezdett egyre inkább összemenni a tér a combja és a vádli része között. Nem maradhattam ott, mert félő hogy netán beszorulok. Óvatosan megpróbáltam kilavírozgatni az első felére. Még mindig nem láttam senkit. Kicsit értetlen voltam, mikor a színem még meg van. Vagyis vannak játékban emberek. Hmm… mivel későn érkeztem lehet hogy ők már mind feljutottak volna?... Néztem felfele, de sokmindent nem láttam. Még a tetejét sem. A csákány a kézbe és is vágtam a combja felső részébe. Szépen lassan jutok egyre fentebb. Majd ismét megremegett a gólem. A csáklyát nem vágtam bele eléggé így a meglazult repedés elengedte és zuhanni kezdtem. Mivel közel voltam a testéhez így megpróbáltam megkapaszkodni, sikertelenül. Majd egy kiálló gerendára estem rá olyan erővel, hogy majdnem ketté törtem mint egy darab fa… Nem fájt, de a szemeim kigúvadtak és kellett idő hogy bármit is tudjak reagálni. Már csúsztam volna le, mire valamennyire észhez tértem és sikeresen megragadtam azt a jobb kezemmel. A lábammal igyekeztem bele kapaszkodni valami kiálló törmelékbe. Sikerült is. Már épp kezdett volna leporladni, mire másik támaszra sikerült áthelyeznem a lábam. Majd nem maradt más minthogy felmásszak. A kötelet használtam most főként, a csáklya gyakran csak hátráltat, vontam le a következtetést. Lépésről lépésre szinte, de sikerült meghódítanom a comb területét, majd kénytelen voltam jobbra kitérni. Belekapaszkodtam mindenbe amibe csak tudtam, a kötelet a derekamra a másik végét pedig az éppen segítségemre szolgáló törmelékre akasztottam. Majd valahogy sikeresen feljutottam az óriás gólem hasa részébe ami meglepetésemre üres volt, mármint úgy festet mintha bele vájtak volna egy nagy termet, kiálló oszlopokkal és furcsa tömelékekkel. Úgy nézem nem volt már mai gyerek ez az óriás sem… de kicsit pihennem kellett így a közepében törökülésbe leültem és megterítettem magamnak hogy falatozgassak valami miközben pontjaim újratöltődnek. Már épp emeltem volna egy szendvicset a számhoz mikor megpillantottam egy kósza árnyékot.
- Áhh, meglep hogy pont veled találkozom itt. - Mosolyodtam el.
- Kérsz te is? – Nyújtottam felé a szendvicsem másik felét.

~ Őrület…. >< Amikor jelentkeztem erre a küldetésre meg sem fordult a fejemben hogy majd egy ilyen egyedi kihívással találom szembe magam. Tudtam hogy rajtam kívül még vannak ketten de arról sejtésem sem volt hogy kikkel hoz szembe a sors, ami persze fura egy játék és mi alkotjuk benne a színesebbnél színesebb felhasználható bábukat. ~ Mint valami teraszról bámultam az elém táruló kopár tájat miközben eszegettem, mikor pár furcsa árnyékra és mozgásra lettem figyelmes, kíváncsian kémleltem, hogy mikor és ki jelenik meg mint tulajdonosa. Hamarosan meg is pillanthattam és lelkendezve ismertem fel jelenlegi céhvezéremet. Köszöntem és megkínáltam egy kis ennivalóval, elvégre ő is elfáradhatott míg ide ért. Plusz idő közben pihengőztem is kicsit, így már volt elég energiám a folytatáshoz. De minek is sínetti?... Nem hajt a tatár. Sőt még csak nem is ölre megy a mérkőzés. Sok dolog átfutott a fejemen, hogy mi lenne ha össze fognék vele és ketten érnénk el a gyenge pontját, de a győzelem csakis egy valakié lehet és bizony az emberek nem szeretnek osztozni, nálam is csak attól függ mit kapnék.

Hiába nyújtottam neki oda a nasim felét nem kérte. De kérdéseket szórt felém.
- Igen és igen. – Bólintottam még mindig a pokrócomon törökülésben. Elmosolyodtam mikor kijelentette hogy síet. Pedig mint mondtam nem hajt a tatár. Már el, is pakoltam felálltam, de lehajoltam hogy leporoljam a ruhám. Hiába… én valahogy mindig össze tudom magam koszolni. Amire figyelmes lettem hogy Hinari egy furcsa hangot adhat ki és nem sokra rá már fejjel lefele lóg felém, sok időm nem volt felfogni az eseményeket, máris érezem hogy valaki a hátam mögött van és támadásra készül. Éreztem is miként lába hozzá simul az enyémhez és egy erős nyomást fejt ki rá, nem tudtam mit tenni… kibicsaklott a lábam, és egy szerencsétlen mozdulattal ahejett hogy előre dőltem volna pont hátra dőltem és lefejeltem a támadómat. Akrobatikámat kihasználva vissza szereztem az egyensúlyom és hátra nyúlva megfogva a támadóm ruháját ahol csak értem súlyemelésem segítségével magam elé rántottam a fejem felett. Neki vágtam a földhöz és rá nehezedtem úgy hogy a térdeimmel lefogtam a válla tövénél a kezeit hogy ne tudjon védekezni. Majd ekkor megpillantottam az acát a lánynak.
- Riii-nyaaaan! – Kiáltottam fel és a lefogásom teljes elengedtem, így maradt csak a jól megérdemelt ölelés. Hozzá simultam, hozzá bújtam éreztem a lány ruhájának kellemes illatát. Időközben Hinari is levágta magát és némi mondandója is volt a vörös hajú lánykához.
- Nyaaaan, miért nem játszuk ki a játékot? Izé... úgy értem hogy... hogyan is értem?... - Emeltem a kezem a számhoz és úgy csináltam mint aki nagyon gondolkodik.
- Izé... nos mivel elég komoly szituációba kerültünk, és ugye mindannyiunknak fáj a foga a jutalomra.. mi lenne ha összefognánk mind a hárman és csak a célban esnénk egymásnak mint igazi ellenségek. Ki tudnánk használni egymás képességeit, ezzel erősíteni és továbbjuttatni magunkat hogy hamarabb végezzünk. Sőt biztos is vagyok benne hogy van itt még némi turpisság. ><Mivel nem hiszem hogy ekkora jutalmat egy ilyen egyszerűen túlnagyított küldetésért kapunk.Túl gyanús >< Szerintem jobb lenne ha összefognánk! - És vártam a véleményeket. Szinte már láttam magam előtt hogy mindketten elvetik az ötletem és én leszek a nagy bakaaa hercegnő, aki naivitásával senki sem szállhat szembe. De mit tehetnék?... Én ilyen vagyok, nem szeretek más emberekkel harcolni, inkább velük együtt küzdök egy célért mintsem ellenük. Nem igazán tudom hogy a többieknek mi a véleményük erről, de egy próbát azért megér.

~ Furcsán kuszálódnak a dolgok. Először összefutok Hinarival, majd Ritával is. Yeeeh, egy JL party – gondolom magamban, de rá kell ébredjek hogy ez nem egy hétköznapi buli lesz. ~

Hinari csak lóg a levegőben, én pedig jobbra balra billegetem a fejem miképp követem a tekintetemmel, de a lány sem tétlenkedik szinte rögtön előveszi a kardját és használatra fogja. Míg engem megtámadnak hátulról… kissé meglepődtem. >< Nem számítottam rá hogy a harmadik fél is ilyen hamar felbukkan, bár tudnom kellet volna Hinari légi akrobatikájából hogy ez csakis valaki más műve lehet, de mért is gondolnék rosszra, elsőre meg sem fordult a fejembe. Éreztem hogy egy láb megpróbál a hajlatnál nekem nehezedni és igyekszik kitaszítani az egyensúlyomból, ami sikerül is, de egy aprócska botlásnak köszönhetően le fejelem az illetőt. De amint észbe kapok megfogom a ruháját és egy egyszerű mozzanattal áthajítom a fejem felett. Imádom a súlyemelésem. ;3 Majd gyorsan olyan helyzetbe is terpeszkedek rajta hogy ne nagyon tudjon mozogni. Pár pillanat múlva felismertem a vörös hajú lányt. És örömömben fel is kiáltottam. De egy nem várt kérdés fogad.
- Ehh, hogy ez? – Húztam kicsit fentebb a szoknyám hogy én is lássam.
- Imádom ezt a bugyim, olyan cukiii. – Mondom ki hangosan.
- Uhh, meg tudom mutatni azt az üzletet ahol vettem. Biztos találunk neked valót is. Mondjuk nyuszisat pici bojttal hátul, esetleg olyan cuki cicásat aminek nyitva van a szája. – Közelebb hajolok a lányhoz.
- Te? Gondoltad volna hogy tényleg nincs ott semmi? Mármint nyitva van a szája és nah tudod… Ez olyan kawaiii és még praktikus is. – Ezt a mondatom kissé halkabban mondtam, bár ha Hinari fülelni akart akkor hallhatta. Tudtam hogy Rita kiborítható az ilyen dolgokkal, így még inkább szerettem vele játszadozni. Hinari aktivizálta magát és ketté vágta a kötelem. Én gyorsan oda kaptam értük és elvettem még mielőtt a lány felkaphatná vagy valami, már ha tudtam, és megszólaltam.
- Jééé, most már kettő van belőle! *-* - Jelentettem ki, miközben az egyik a bal a másik kötéldarab a jobb kezemben volt. Riii-nyan nem sokkal letaszított magáról, így már szemben álltunk egymásnak, Hina-chan volt kissé távolabb tőlünk. A beszélgetésünk folytatódott, én próbáltam a lányokat békésebb megoldás felé terelni, de nem sok sikerrel, bár sejtettem hogy ez lesz. Rita ijedt arckifejezése megrémített, nem tudtam elképzelni mit láthat ha már Ő is megijed. Lassú szakadozott mozgással néztem fel.

De nem láttam semmit. >< Nem kapcsoltam, még bámészkodtam egy ideig, míg egy lökést nem éreztem magamon. És én csak dőltem illedelmesen.
- Waaaaaaah~ - Hallatszódott a hangom vontatott lasítottfelvételes efektusban, míg éreztem hogy már Hinari felé dőlök. Nem tudtam mit tenni. Rá estem a lányra…. még hozzá nem is akármilyen pózban. A kezeimet gyorsan elkaptam a gömbölyded párnácskákról, és vöröslő arccal néztem a lányra.
- Nem szándékos volt… izé én nem vagyok olyan. >.> - Az első részét a mondatnak elhadartam a másodikat viszont már pökhendibben mondtam, viszont valamivel halkabban.

Majd Hina-chan, inkább igyekszik megakadályozni kötele elnyisszantását, és Rita után ered. Mókás volt nézni őket, és valahol büszke is voltam Rita chan sunyi húzására.
- Izé… csajok… én .. már mint … nah… én is itt vagyok ááám! – Jelentettem ki, integettem, kalimpáltam, de nem nagyon figyeltek rám.
- Nah jó, ti csak foglalkozzatok egymással én addig jobbra el! – Mondtam szinte magam előtt motyogva, sunyi hangon és két kis ördög szarvacska jelent meg a fejem felett. És a köteleket összecsomóztam, már ha megvoltak még. És a szörnyike jobb oldalára somfordáltam és igyekeztem felmászni. Ha nem volt kötelem, akkor kénytelen voltam a belső járatokat felderíteni, és reméltem hogy ott kötök ki ahol szeretnék… legalábbis előbb utóbb.

~ Riii és Hina-chan eljátszadozgattak egymással, bár én az események végét már nem láttam. A kötelet összecsomóztam, a nehezék a végén és jöhet a folytatás. ~

Néhány méterrel arrébb már a hangjukat sem hallottam, bár lehet hogy jobb is így, mivel ez segít hogy cél felé koncentráljak ha már a többiek elvetették az ötletem. De semmi baj, ha én győzök még megbánják hogy nem értettek velem egyett és próbáltak békésen egy csapatként játszani.é Persze értem én hogy a versengésen van a hangsúj de ahogy nézem nem mi mindinkább az idő a legfőbb ellenségünk. Nem tudom hogy a többieknek fel tűnt-e már de a nap igen csak kezd vörösödni és lenyugvó állapotába kerülni. Észre sem vettem hogy így telt az idő. Úgy kettő-három órának tűnt amit itt töltöttünk erre tessék… A kötelet lendítettem és rá-ráakaszgattam a kiálló szikla darabkákra. Egy idő után elég monoton és fárasztó dolog mindig ugyanez a mozdulat miközben úgy érzem hogy nem nagyon jutottam fentebb. Meglepődtem mikor egy óráási árny vetült rám és a környezetemre. Egy pillanatig meg sem tudtam mozdulni, majd mikor hátra pillantottam megállt a lélegzetem. Egy óriási kéz emelkedett fel a levegőbe. Hezitáltam hogy mégis mi lenne a legjobb megoldás, ösztönösen menekülni kezdtem majd mikor a kéz két három méter távolságban volt tőlem elhatároztam magam. Ugrok. Úgy is tettem az egyik kezemmel kapaszkodtam a sziklába a másikkal már lendítettem is a kötelet. Az első próbálkozás sikertelen volt, majd mikor újra próbálkoztam bele kapott a kampó az egyik szikladarabba ami kiállt a kezéből. Nagyot nyeltem, majd elrugaszkodtam. A súlyom és a monstrum kezének lendülete végett alig bírtam tartani magam. De az szörnyike megoldotta pár gondom, mivel a kezét az orrához emelte, és ennyi idő alatt valahogy fel tudtam mászni rajta. Bár ilyen esetekre köthettem volna több csomót a kötélre. De ez már késő bánat. Felmásztam a kezére, ami egyre csak közeledett az orrához, majd nagyot lendítettem a nehezékes végén és bele akasztottam az orra hegyébe, így ismét elrugaszkodhattam. A lendület erejével majdnem bele repültem egyenest a szájába. De ott limbálózva próbáltam megtalálni az egyensúlyom és kitartani hogy le ne zuhanjak. A kezem csúszni kezdett és egy szerencsém volt csak. A csomó. Hinari szét vágta a kötelet de én még össze tudtam csomózni, így ez volt az ami megakadályozta a zuhanásomat. Ami megmentette az életemet. Ironikus nem?... De még felmászni sem volt időm, mivel a monstrum furcsa mozdulatot tett, majd a száját is kinyitotta és egy óriási hapcit küldött felém.
- Pfuuuuj… óriás takony! >< - Jegyeztem meg a tömérdek porra, kavicsra és omló kő darabkákra. Nem volt kellemes és a csomó sem bírta már sokáig. Szépen lassan elkezdett kibomlani, én pedig ilyedten néztem hogy mit is tehetnék. A kijövő óriás hapci lendülete zászlóként lobogtatott, sőt egy pillanatra még Hinari alakját is felismetem. Szívesen integettem volna neki… de azt hiszem az totál fail lett volna. Így maradt a két marokkal kapaszkodás és próbáltam egyre fentebb és fentebb mászni a légáramlatt ellenére. A csomót elhagyva a kezem ugyan már az izzadtságtól is csúszott de valami csoda folytán mégis csak sikerült felmásznom az orr hegyéig. Bele kapaszkodtam, felmásztam majd felültem.
- Egészségedre Óriás! – Tettem a kezem az orrára… mármint a testem mellé, de úgy hogy lehessen látni hogy az-az érintés neki szól. Nagyot sóhajtva dőltem el. Elfáradtam és a szívem még mindig a torkomban dobogott. Azt hiszem itt pihenek egy kicsit.

Furcsa ötletem, furcsa fordulatokat biztosított. Mint például a vörös hajú lányka szó szerint elrepült mellettem, épp csak szárnyakat nem láttam a hátán. Mikor az orra részéből lógtam kifelé, egyszer csak elrepült mellettem.
- Jéé, egy Ritaaa! – Örültem meg a lánynak, és megpróbáltam elkapni a kezemmel, de ő csak repült tovább egyenest a monstrum kezébe. Majd kicsit értetlenkedve, de inkább csak magamra koncentrálva siettem tovább felfelé, de a szörny orrán úgy éreztem kissé pihennem kell. A kitartáspontjaim fogyatkoznak és fáradtan nem is érdemes továbbvesződni ezen az úton. A célhoz igaz közel járok, de nincs értelme kifáradtan bevenni az utolsó akadályokat, főleg hogy a nyakszirt igencsak védetlen és számunkra fedezéket nem épp biztosító pont a szörnyen, így csakis kipihenve vagyok hajlandó neki állni.
Fázok… QQ Ismertem fel az érzést és panaszkodva magamnak vettem tudomásul hogy nem is olyan kellemes idefent, főleg mikor a napot eltakarta pár kósza felhő esetleg a szörnyike fordított hátat az egyetlen meleget biztosító forrásnak. ~Maooo… tovább kéne menni.~ Próbáltam meggyőzni magam, majd fordultam egyet, így a jobb oldalamra és pár erőltetett pislogás után el is bóbiskoltam és nem kellet sok mély álomba is merültem.

Egy hosszú folyosón találtam magam, furcsa volt esett a hó pedig egy épület belsejében voltam. Visszanéztem magam mögé, hogy némi információt gyűlytsek, de a fali képek és a padlóra lehullt hóban hagyott lábnyomokon kívül nem jutottam semmire. A talpam alatt ropogott a hideg fehérség így hangot adva merre tartásomnak. Majd arra lettem figyelmes hogy velem ellentétesen is ropog valaki talpa alatt a hó. Hátra figyeltem de nem láttam senkit. Kapkodtam a fejem de sehol senki, lenéztem a földre és a saját nyomaimon kívül még volt ott valaki másé is. Kisebb volt mint az enyém, és még a lábujjai nyomai is látszódtak. Mezítláb volna? Végig követtem és közvetlen mellettem volt az utolsó pár lábnyom, tulajdonos nélkül. Felnyöszörögtem amint tudatosult bennem, de tovább nem is jutottam mert a nyomok ismét megszaporotak, körbe kerültek engem majd egyenesen előre eltűntek. Egy halk kislány kacajt hallottam majd az is eltűnt.
- Jiin~ Ritaa~ - Préseltem ki egérke hangon a fogaim között, miközben meg sem mertem moccanni. Majd mivel az szellemecske vagy mi előre vette azt útját, hát én biztosan nem fogom követni, irány arra amerről jöttem. Méghozzá gyors léptekbe. Ahogy síettem elált a hóesés, sőt a talajon és a képekre hult hó maradványok is egyre kevesebbek lettek, sőt mintha minden kezdene kizöldülni. Nem értettem pontosan hogy mi is történik, de gondolkodni nem is volt időm. Virágok és pillangók jelentek meg, kicsit lasítottam, majd megláttam gyönyörködni a látványban, vagyis lassú léptekkel haladva tovább figyeltem a legszebb évszak teremtményeit. Majd lehajoltam hogy leszakítsak egy gyönyörű szét mályva színű virágot. Ha megmutatom Jinnek, biztos örülne neki. *-*
- Lopjáák a virágainkaat! – Halottam egy nagyon vékony vinnyogós hangot. Majd hátra pillantottam. Egy méhecskét, aki felém mutogat a kezéve, vagyis a csápjával… Lemerevedve nézem hogy most mégis mi folyik itt. Pislogok párat, de addigra még vagy száz szárnyaska jelenik meg mellette.
- Teee! Nem szégyenled magad? Ellopod a virágainkat, ezzel megfosztasz minket az élelmünktől, és még munka súlyos munkanélküliséget is okozol. >< El kell valamiből tartani a kis dolgozóinkat és a királynőt! – A királynő szóra mindenki meghajolt a levegőben.
- Etoo, ez csak egy szál. – Válaszoltam megszeppenve.
- Csak egy szááál?! Csak egy szál most! És csak egy szál te! De szerinted hányszor egy szál hiányzik innen? Nézz csak körbe! – A kis méhecske felháborodva mutogatott a csápjával, és körbenézve tényleg megváltozott a táj, minden zöldellt ugyan, de a virágoknak a csak a szárai látszott, egynek sem volt fejecskéje.
- De azok nem én…– Nem tudtam befejezni a mondatot, a felháborodott méz gyűjtögetők  egyszer csak nekem rontottak, fullánkos felükkel és én csak futni tudtam. Azt hiszem még sosem futottam ennyire gyorsan. Ijesztőek voltak, és mindegyik kis méhecske csúnyán szidott amiért elloptam a virágokat. Már szinte könnyes volt a szemem mert tudtam hogy sokáig nem húzom majd hangos morajlást követően beszakadt talpam alatt a padló, és egy furcsa teremben találtam magam. Egy szörny fején voltam, de a teste nem látszódót, nem tűnt mélynek mert az alsó részeket nem láttam, csupán a szörny tetejét nyaktól felfelé a többi mind sötétség. Az esés következtében elestem így kicsit tántorogva felálltam.
- Wehh? – Eddig jutottam, ,mikor megpillantottam egy furcsa lényt. Ami elém ugrott és csak annyit mondott:[color:f521= #a8a8a8] - Búúú. -
- Bouu? – Kérdeztem vissza, de nem válaszolt, ellentétben mögülem jött a válasz.
- Vigyázz Ő egy boss! – Néztem magam mögé és egy zöld hajú srácra lettem figyelmes.
- Egy boss? De Ő túl cuki bossnak! – Jelentettem ki. Majd meg akartam ölelni, bebizonyítva hogy Ő bizony nem egy gonosz boss, csupán egy erre tévedt elveszett lányka. Kicsit tántorogva bizonytalan léptekkel közeledtem a lányhoz és öleltem meg ha meg tudtam. A két kezem átnyújtva a lány vállai fölött, ismételten elnehezedtem és álomba merültem.

/Szóval, a postom végén Ai alvajárt, inkább leírom hogy egyértelmű legyen ^^" És íme egy kép a "bossról" /

A furcsa történések után arra lettem figyelmes hogy a kikiáltott bossnak Hinaris hangja volt. oO
- Hahó, ébredj! – Szólalt meg a cuki szörnyecske,láttam hogy a szája mozog, de azt nem értettem hogy miért épp Hinari-s hangja volt. Várj… lehet hogy valahogy el teleportáltam a jövőbe, és kitudja miféle módon Hinari egy boss-mobbá vagy npc-vé válltozott….QQ Ezt valahogy még én sem tudtam elképzelni, majd gyengéd cirógatást éreztem a hátamon. Nagyon jól esett, és ismét hallottam a lány hangját, pedig még el bírtam volna viselni a cirógatást. A szemem lassan akaratlanul is kinyitódott, és Hinari karjaiban ébredtem rá arra hogy eddig szundikáltam és az egész csak álom volt. Amit a méhhescsés dolog miatt nem is bánok, sőt a szellem is ijesztő volt… bár jobban bele gondolva az a gondolat hogy Hina-chan boss volt, ez is eléggé megborzongatott.

- Hina-nyan, képzeld mit álmodtam! Te is ben… - Szakadt félbe a mondatom a fejünk fölé emelkedő Rii-nyant látva. Pislogtam párat és ennyi idő elég is volt Hinarinak ahhoz hogy lelépjen. És míg Hinarit kerestem a szememmel ismét időt veszítettem.
- Velem már senki sem foglalkozik QQ – Jelentettem ki kétségbe esve. Majd míg Ők egymással foglalkoztak úgy döntöttem hogy nah… ha ti ketten akkor én egyedül.. és igen >< Enyém lesz a győzelem. Míg Hinari és Rita egymással viaskodtak addig én, sunyin bekerülök a célba. Nem abba az iránba indulok el, mint ők… pont ellenkezőleg én a másik irányból próbálom meg elérni a kék kocka követ a feje tetején. Nem csináltam mást csak másztam és másztam, futottam majd ismét másztam, egészen míg el nem jutottam a feje tetejéig. A két lányt teljesen kizártam, csakis az érdekelt hogy a kék kavics az enyém legyen, a győzelemmel együtt. Már másodjára esnek egymásnak magamra hagyva engem. >< Ha észrevettek akkor a kardom és pajzsom ellenük fordítottam, egyszóval beszálltam a harcba, ami nem épp volt ínyemre… ><

Megpróbáltam sunyin a másik oldalról a kő közelébe slisszanni, míg ők játszadoznak egymással. Nem is lett volna rossz ötlet, ha Rita nem vett volna észre és az egyik kardját már meg is lendítette felém, ami nyíl egyenest elhalad mellettem… oO Megijedtem hogy engem talál el, de az pár méterrel kikerült engem. ~ Yokatta… ~ Megnyugodtam. :3 És tényleg. Majd ügyet sem vetve az egészre folytattam az utam. Egyedül Rita és Hinari hangjára figyeltem, mikor megbeszélték hogy aki talpon marad az nyer. Nem volt ellenemre a dolog, már csak azért sem mert inkább ügyességet vett igénybe mintsem egymás elleni harcot… Legalábbis ez volt az első gondolatom, majd rájöttem hogy ez nem épp így van… sőt ha az ügyességemre kell számítanom akkor még nagyobb hátrányban vagyok mintsem gondoltam… A két lány jó ideig viaskodott egymással, de beértem a követ és már csak egy a kardom szúrása hiányzott a győzelemhez, de a céhvezérünk közbeavatkozik, kicsit szidtam magamban, miközben arra koncentráltam hogy minél „ügyesebben” kezeljem a helyzetet. Sok dolgot megtanultam, de ebből az egyik hogy van kinél játszadozhatok az életpontjaimmal. :3 Hinari jobbról kerülve igyekezett a pajzsom mögé lopózni hogy megtámadhasson. A magasba ugrottam hála a második szintű akrobatikámnak, bár ahhoz már nem voltam elég ügyes hogy talpra érkezzek. Esésem következtében, kicsúszott a bokám… és jujj de fájna most ez ha nem itt lennénk… >< de nincs miért aggódnom, a fájdalomérzet hiányában nem veszítem el a fejem és zökkenek ki a harcból. Ha így hát így…. Határoztam el magam. Felbuffoltam a fegyverekezelésemet  És ebben a pillanatban, már lendítettem is a pajzsom a lány irányába... kezem felemelve magasról próbáltam lecsapni rá, ami igaz nyitott védekezést eredményezett, de ott volt a másik kezemben a kardom, ezzel hárítottam az érkező csapásokat, és indítottam felé ha tudtam egyszerre két csapást is. A pajzsot figyelemelterelésnek szántam, de rájöttem hogy ténylegesen támadhatok is vele és még ott volt a kardom. Majd ha sikerült ha nem, nem időztem tovább figyelmem ismét a kolosszus gyenge pontjára szegeztem hogy támadjam.

/Off: Nehéz helyzetben vagyok mivel kezdési értékeket nem írtunk fel, és most nem vagyok benne biztos hogy hogy is számoljam... nah amire emlékszem hogy időközben cseréltem egy itemet, és hogy a páncélértékeim változtak, így ezeket leszámoltam.

Támadás sikeres! Élet: 42x5=210 Páncél: 52-35=17/