Re: Szophie vs Hinari

by **Szophie** Szomb. Dec. 07 2013, 11:29

Vezér: 32 Hp

Igen, fel kéne állni fekvő helyzetünkből, jól mondja. Csak hogy ennek kivitelezése sokkalta nehezebb, mint azt első hangzásra hiszi az ember. Ha az emberen rajta fekszenek, akkor meg aztán pláne nehéz. Egyszerre tolni azt, aki fölöttünk van, kiszabadítani a kezeket, mozgásba hozni a lábakat, majd összegömbölyödni, magunk alá húzni kezet, lábat, és felállni. Értem már, hogy a kisbabáknak miért is olyan nehéz ezt a feladatot végrehajtani. Nem egy egyszerű mutatvány. Pláne úgy, hogy szőke kis hajtincsek lógtak a látóterembe, konkrétan majdnem megfulladtam az orromat eltakaró hajtól. Épp a kéz kiszabadítása résznél tartottam, amikor Hi elővett egy üveg vizet, és ráérősen kortyolgatni kezdte. Kicsit sem zavartatta magát, hogy épp összenyom engem.. Ennyire kényelmes vagyok, vagy mi? Szóval nagyban ivott, de én úgy döntöttem, hogy ki akarok kászálódni alóla, nehogy már ágyat játsszak. Vagy épp az a terve, hogy összenyom? Végül is úgy is nyerne..
Végre kiszabadult a bal kezem, örömittasan emeltem a magasba, hogy kinyújtóztassam egy picit, de akkor furcsa mód bele ütközött valamibe, ami elkezdett felém repülni, és egyenesen az arcomban ért véget. Rögtön érezni kezdtem a rám folyó víz nedvességét. Tipikus. Ha otthon lennénk, még fájna is, mivel jó orrba vert a műanyag üveg. Közben felállt rólam. úgy tűik, a vizes ágy már nem olyan kényelmes. Hoppá- hoppá hát.. Most mesélje be nekem azt, hogy nem direkt volt.>.> Tudja ő már jól, hogy mennyire szerencsétlen is vagyok.
Én is felálltam, és leporolgattam magam, meg szemrevételeztem vizes tincseimet, ruhámat. Ezt még visszakapja.>.< Vízi csata? Én benne vagyok!
Közben azért engedtem Vezérnek, hogy kiélhesse vágyait, egyszer sebezhetett Hi-n, amíg én lefogtam őt, és azon agyaltam, mi legyen a következő lépésem. Eszem ágban sem volt most rendes párbajra koncentrálni. Amíg a farkassal volt elfoglalva, nem volt gondom vele. Így hát intettem Vezérnek, aki nem ugrott el a katana útjából, amikor az felé süvített, inkább elkapta annak végét, és erősen megszorította, elkezdte maga felé húzni, amolyan kötélhúzós szerűen. Ez lefoglalhatta a lányt addig, amíg én hátrább lépek, és előveszek egy vödröt, és jó pár üveg vizet töltök bele. Amikor végeztem, Vezér hátrébb ugrott, én pedig már lendítettem is a vödröt, egyenesen a lányt célozva meg tartalmával. Az, hogy megfordul és az arcába találok, vagy nem, és akkor egyszerűen csak hátulról locsolom le, teljesen mindegy. Vissza fogja kapni, ez itt a lényeg.
- Boldog Húsvétot! - kiáltottam kacagva.

by **Hinari** Szer. Dec. 11 2013, 12:40

Nem tudtam nem elnevetni magam, ahogy félig porosan, félig vizesen próbált Szophie feltápászkodni. Kezemmel takartam a mosolyom, s fordultam el egy kicsit, hát nem pont így terveztem, de ha már így alakult, legalább kicsit felvidított. Hogy őt felvidította-e, vagy inkább lelombozta, azt nem tudtam, ám volt egy olyan gyanúm, hogy nem fogja ezt csakúgy annyiban hagyni. Nem, az nem ő lett volna. S amikor erre rájöttem, már nem volt min titkolódznom, hadd lássa, hogy derülök rajta, ha ígyis úgyis megkapom érte a „jutalmam”. Már csak az volt a kérdés, hogyan.
Tekintetemet azonban egész hamar el kellett kapnom a lányról, mivel Vezér már igyekezett is felém, vagyis a lendített Katana felé, amit teljes koncentráció közben indítottam el feléje, egy pillanatra meg is feledkezve céhtársamról. Még szoknom kell a kettő egy elleni küzdelmet, de hát én sem voltam egyedül, nyugodtan foglalkozhattam Vezérrel, hiszen a Katana bizonyosan szólna, ha bármi történne, amiről nem tudok. A farkas belefutott a pengébe, élete már majdnem a narancsot súrolta, ám amikor már húztam is volna vissza, a mozdulat olyannyira nem sikerült, hogy majdnem elcsúsztam a nedves földön. Szemöldökömet ráncolva igyekeztem megtartani magam, s néztem a tettesre, húzkodtam a fegyveremet, súlyemelés híján viszont elég kis hatékonysággal. Sóhajtottam, hátrafújtam egy szemembe lógó tincset, majd halványan elmosolyodtam. Úgy fogsz járni, mint Ai a tornadöntőben. Mondhattam volna újfent, hogy én aztán nem engedem a Katanám, de a szavaknak nem lett volna most akkora súlyuk, s időt sem akartam hagyni nekik, így csendben maradtam. Helyette felkészültem a második képeségem használatára, súlypontomat elosztottam a két lábam között, majd már nyitottam is volna ajkaimat, hogy előhívjam a sárkányt, amikor Vezér elengedte a kardot. Talán megérezte, mi vár rá? Vagy netán tudta? Ám ekkor - szó szerint – hidegzuhanyként értek a következő másodpercek. Szophie leöntött, méghozzá nem is kis mennyiséggel. Szólhattál volna – korholtam le a Katanát gondolatban, ám arcom mosolyra húzódott, olyanra, mint akin pontosan látszik, hogy készül valamire.
- Szóval Húsvét? Fiú nem vagyok, így verset nem szavalhatok, ám egyvalamit azért mégiscsak mondok - kezdtem kuncogva - Summoning Water Dragon! – gyorsítottam fel a "mondóka" végét, s pördültem meg, hirtelen mozdulattal küldve rá a lányra a tekergőző vizisárkányt. Erre biztosan nem számított, hehe.

by **Szophie** Hétf. Dec. 16 2013, 19:15

Muhh.. Rajtam nevetsz? Te most komolyan kinevetsz engem? Höhh.. Bissza fogod te ezt még kapni, kamatostul. THM-et nem is figyelve.. Sőt, kamatos kamatot számítok. Meg minden izéke-bizéke.
Loccs. Jól meg is kapta. Büszkén húztam ki magam, miközben palástolatlanul kacarásztam.
- Csak nem eláztunk? - húztam gonoszkodó mosolyra ajkaim. És a lány figyelme újra csak az enyém volt. Vezér pedig támadott, egyenesen a lány hátát célozva meg újra, miközben én tűrtem a vízi sárkány támadását. Igazából valami komoly zuhatagra számítottam, vagy én nem is tudom.. Ehelyett egy picike folt vizesedett be a ruhámon.
- Ennyi? - vakargattsm zavartan a kobakom. Ennél azért komolyabb visszavágásra gondoltam.
Nem is tudom.. Számomra a pont veszteség épp egyáltalán semmit nem számított. A játék meg így nem játék. Csalódottan megcsóváltam a fejem. Akkor harcoljuk. Simán. Ahogy ő szereti.
- Tudod mi lenne jó? - kérdeztem, miköz -ben arcomra elnyűtt , unott ábrázat vándorolt.
- Valamiféle céhes játékokat rendezni. - ezt már aközben mondtam, hogy erőtlen támadást intéztem felé.- JL napok. Talán te is ki tudnál egy picit kapcsolódni ebből a folytonos komolyságból, meg rágódásból. - ezt már akkor mondtam, amikor vissza ugrottam, akár sikeres volt a támadás, akár nem. - Persze majd akkor, ha egy kicsit lenyugszanak a kedélyek. Meg énn talán nem veszek részt. - szontyolodtam el újra. -De tuti jó módszer egy kis kikapcsolódásra. Tudom ajánlani a hétköznapokban is. - teljesen komoly ábrázattal néztem rá. - Hi, neked arra van szükséged, hogy játsz! Ez a fajta kikapcsolódás, hidd el, felemelő. Szóval kapj el, ha tudsz! - nyújtottam ki a nyelvem, és az egy dolog, hogy itt a gyorsaságra tett pontok sokat számítanak, és ezzel elrontják a játekot, de sok mindennel lehet szabotálni azért azokat a pontokat. Így történt, hogy jó ötletnek tartottam egy pár szökdécseléssel arrébb menni, és fogócskát játszani.

by **Hinari** Hétf. Dec. 16 2013, 22:16

Nos, lényegében sikerült a megfelelő hatást keltenem, habár a sárkány nem volt éppen átáztatónak mondható, csöpögtette magából a vizet, ahogy az egy valamirevaló vízisárkányhoz illik, de sajnos többre nemigen volt képes. Főleg mivel a harapás után el is tűnt. Pedig jó ötletnek tűnt, Szophie arcát akartam látni, ahogy rájön, hogy egy egész állat közeledik feléje, sajnos azonban ő éppen ellenkezőleg reagált, látszólag lehangolták az események. Ezzel viszont meg én nem tudtam mit kezdeni, jobb híján a hónom alá csaptam a Katanát, és két kézzel csavartam ki a vizet a hajamból. Komolyan, de tényleg fogalmam sem volt, mi ez a hirtelen váltás, a lány kiismerése szerintem senkinek se ment volna, én is legszívesebben megkérdeztem volna tőle, hogy mi jár most a fejében. Közben jött, de úgy, mint aki egyáltalán nem szándékozik találatot bevinni, nem is volt ereje a támadásának, simán arrébb léptem, csodálkozva nézve a farkasra, hátha Vezér képes dekódolni gazdája viselkedését.
De aztán valami elszakadt bennem is, és úgy éreztem, legszívesebben itthagynám a lányt. De kérlek, min ügyködtem én egészen eddig, még nevettem is, ami azért elég szép teljesítmény volt ahhoz képest, ahogyan ez a találka kezdődött. Folytonos komolyság meg rágódás? Mintha nem próbáltam volna, sőt, talán nem is próbáltam, hanem magától jött. Erre megkapom mindezt, nem tudtam, viccből mondja-e vagy komolyan, mindenesetre eléggé rosszul esett. Azt hiszem túllépte azt a határt, amit nem szabadott volna, de nem, nem fogom megbántani, pedig… mindegy is. Nem szóltam semmit, a fogócskázós felajánlásához sem, irreális volt, ahogyan ez az egész. Nem szaladtam utána, egyhelyben álltam a víztócsa közepén, és azon gondolkodtam, hogyan kéne ezt úgy megfogalmazni, hogy mindenkinek jó legyen. Aztán feladtam. Rossz szájízem volt, mégse akartam, hogy neki is az legyen. Sóhajtottam, és látványosan Vezérhez fordultam:
- Szerinted most mi baja velem? :/ - kérdeztem, s elhúztam a számat, úgy tűnik, ha akarok sem tudok eléggé jókedvű lenni ahhoz, hogy mások annak nevezzenek, hacsak időlegesen is. Ezek a megnyilvánulások pedig a maradék kedvemet is elveszik, a vidámságról már nem is beszélve – Mindegy, hagyjuk. Azt hiszem eleget játszottunk – tettem hozzá, a végét már Szophienak címezve, majd lehívtam egy sütit, és egykedvűen huppantam le a lelátóra elfogyasztani. Kellett nekem egy kis csoki, egy kis boldogsághormon, ilyen téren ugyanis eléggé kiszívott ez az előző pár perc…

by **Szophie** Szer. Dec. 18 2013, 19:56

Muu? Muu.. Most mi baja? Megint ez a komorság. Mondom én, hogy többet kell játszania. De hogy én erre hogy veszem rá? Mert már megint nem akarja, nem fogócskázik, meg semmi. Hinari.>.< A legjobb barátnőmként kötelező neked játszani! A barátodként nekem kötelességem téged megtanítani a szórakozásra! Muszáj, hogy feloldódj mellettem! Akármi is a bajod. Fontosnak érzem, hogy ebből kihúzzalak. Ha ez nem fog menni, akkor.. akkor. Nem, már most is. Nem megy, nem ment. Megbuktam barátnőnek lenni. Vacak érzés, hogy a legközelebbi barátomat sem vagyok képes huzamosabb ideig felvidítani. Hogy képtelen vagyok ara, hogy elengedje magát teljes mértékben. Eddig azt hittem, legalább ebben jó vagyok. A játékokban, és a nevetésben. De tévedtem. Nem vagyok jó semmire. Használhatatlan vagyok. Egy csődtömeg. Gondterhelten ültem le az egyik ülőhelyre.
- Hinari. - kezdtem bele tétován. Nem tudtam pontosan, mit is akarok mondani. Hirtelen csak még szomorúbb volt, mint eddig. - Sajnálom, hogy ilyen rossz vagyok. - biggyesztettem le a számat, és vonzott az ötlet, hogy elmenjek. Ám valami miatt mégis maradtam. Ültem, és beszéltem. Ez talán megy nekem. - Mindig mindent elrontok, és még csak arra sem vagyok képes,ogy huzamosab ideig szórakoztassam azt, akit szeretek, aki fontos nekem. Képtelen vagyok megfejteni, mi bánt mindig, és képtelen vagyok arra, hogy jó kedvűvé tegyelek. Csak egy kicsit sikerül, nagy ritkán.. de aztán mindig valamit elrontok. Elrontom, mert utána megint nem játszol. Miért nem tudlal olyanná tenni, amilyen én vagyok boldog napjaimon? Miért vsgyok képtelen olyan vidámságot adni neked, amit nem törnek meg kételyek? Ami folyamatos, napokig tartó? Amilyet én számtalanszor kapok..És ha ez nem lenne elég, még ott van Ő is. Még valami, amivel megbánthatlak.. - beszéltem mindent, ami az eszembe jutott. Hangosan mondtam ki gondolataimat, és még csak észre sem vettem, annyira magamba feledkeztem, és a bénaságomba. - Talán semmire sem vahyok jó. - suttogtam magam elé.- Talán csak fájdalmat vagyok képes okozni. Talán nem is szabadna a világon lennem..
/Byroni világnézet, 4ever../

by **Hinari** Pént. Dec. 20 2013, 22:04

Leült ő is, de nem voltunk olyan közel egymáshoz, mint a cukrászda előtt a padon. Beszélt, szomorú volt, szomorúvá tettem, pedig nem akartam. Furcsa helyzet volt, s ahogy egymás után fűzte a gondolatait, úgy ráncoltam egyre összébb a homlokom: nem teljesen volt igaza.
- Szophie, hiszen jókedvűvé tettél, együtt nevettünk – néztem rá mosolyogva – Nem kell mindenkit megváltoztatnod. Nem vagyunk egyformák, és ez jó – álltam föl, majd helyezkedtem el a mellette lévő ülőhelyen, felé nyújtva a kezemben lévő csokikból az egyiket. Hmmm, hogy is magyarázzam el neki? Sóhajtottam, nem tűnt egyszerű feladatnak, de valahogyan fel kellett vidítanom, ez a lehangoltság nem volt jellemző rá, s nem akartam mégegyszer olyannak látni, mint a sütiszobában aznap reggel.

Azon határozott véleményen voltam, miszerint a velünk szembenálló lány hasonló lehetett az időjáráshoz, mit még régi napjaimon tapasztaltam. Amikor még ember voltam. Mosolygott, midőn a nyári nap, majd borús lett, ahogyan a szürke felhők, mik oly hirtelen jelentek meg a láthatáron. A lány, ki a kezében tartott, pedig igyekezett tartani vele a lépést, ám gondolatai ijesztőek voltak, kis fadarabnak hatottak a vihar okozta árvízben. Nem szabadna magát okolnia. Mégis ezt teszi, de ezzel egyikőjüknek sem segít. De ki vagyok én, hogy közbeszóljak? Egy program. Csupán egy program.

El is felejtettem, hogy a kezemben maradt a Katana. Amikor Szophiehoz szóltam, mégcsak dünnyögött, most meg egyenesen krákog. Mintha valamit rosszul csinálnék, vagy csak nem jut eszembe valami, aminek kéne? Kényszeredetten nevettem fel, a fegyvert magam mellé tettem, kicsit sok volt nekem egyszerre ennyi helyre figyelni.
- Figyelj, Szo – néztem a szemébe – Ilyen gondolat mégcsak meg se forduljon a fejedben. Tudod, sosem voltam a legkomolytalanabb, a mostanában történtek pedig talán méginkább ilyenné tettek. Nem panaszkodni szeretnék, csak azért mondom, hogy ne magadat hibáztasd ezekért. Hogy vidámmá tudtál tenni, az nagyon sokat jelentett nekem most – mosolyogtam rá, próbáltam némileg felvidítani őt, hisz miattam lett ilyen – Még akkor is, ha te nem könyveled el sikernek. Szóóóval – ugrottam fel egy kis szünet után, és tartottam neki a kezemet, hogy felsegítsem – Menjünk innen, mondd, mihez lenne kedved? Tartsunk egy barátnős napot, Vezért küldd haza! Mit szólsz?
Tényleg jobb kedvem lett. Azt hiszem, bekapcsolt az aggódó énem, s felülírta a rosszérzésemet is, ami még egy perccel ezelőtt uralta a közérzetem. Vagy talán csak jobban érdekelt a lány, mint a saját problémáim? Meglehet. Elindultam, magamban a lehetőségeket sorolva, mivel tudnánk eltölteni a nap hátralevő részét, de úgy hittem, Szophienak bőven lesz ötlete.
- Hoppá – fordultam sarkon pár lépés után, és zavartan vettem a kezembe a lelátón hagyott Katanát.
- Megfeledkeztél rólam?
- Ööö… sorry.
- Véleményem szerint egyébről is – tette hozzá megrovón, ám mielőtt konkrétan elmondta volna, elvörösödve hívtam le a menüm, és adtam fel a párbajt. Ami egész idáig tartott, noha, azt hiszem, soha nem is kezdődött el igazán.

by **Szophie** Vas. Dec. 22 2013, 16:25

Együtt nevettünk, persze. Kábé két percig. Se.. Muu.>.<
- Nem akarlak megváltoztatni, csak jókedvűvé tenni. Attól még ugyanaz lennél, csak többet mosolyognál. - dünnyögtem durcásan. Közben egy csoki vándorolt az arcom elé, a látóterembe. Felsóhajtottam, és nagyot haraptam az elém tartott édességbe. Ő tartotta, én meg ettem. Morcosan ugyan, de teli szájjal majszoltam. Arcom hörcsög szerű pofát vett így fel. De nem, nem derültem fel. Csak az édes ízre koncentráltam a számban, meg arra a gondolatra, hogy mindig mindent elrontok. De tényleg. Folyamatosan kell valamit csinálnom, ami valami miatt nem jó, nem klappol a többihez. Nem értek én semmihez. Egyszerűen vissza kéne mennem haza, begubozódni a könyvek, papírok, meg munka közé, és nem foglalkozni mással, csak az egyetlennel, amit nem tudok elrontani. Hogy pénzt csináljak, még többet, és még többet. Hogy embereket tegyek tönkre a vagyonom növelése érdekében. Hogy a kezeim között tartsam az emberek sorsát. Hogy mindenki felnézzen rám, akármilyen gyámoltalan szerencsétlen is vagyok. Hogy hatalmam legyen, és ne kelljen így mások érzéseivel foglalkoznom. Hogy én is érzéstelen valamivé váljak, ahogy ez eddig is volt, és most is lennie kellene. Barátok nélkül, akiket megbántanék, ismeretélen ismerősökkel körülvéve, akikkel csak azokról a dolgokról beszélek, amikről agyon muszáj, azt is csak a megszokott etikettet követve. Egyedül. Így nem bántanék meg senkit, egyedül csak önmagamat. Az meg mégis kit érdekel?
Felnéztem a lányra, aki vigasztalt, sőt köszönetet mondott, amiért megnevettettem. Nagyot nyeltem, és próbáltam elhessegetni a rossz gondolataimat. Hiszen ez így nem volt jó. Én szúrtam el, neki kéne megsértődnie, és mégis ő vigasztal engem. Soha semmi nem zajlik normális ütemben körülöttem, ugye? Hirtelen kitörő érzelem lökettel öleltem őt magamhoz szorosan.
- Köszönöm. - suttogtam. - Az jól esne, ha még velem maradnál. - elengedtem, és nagyot sóhajtottam. Hogy milyen elcseszett életem van. Sőt, én magam vagyok ilyen elcseszett. De mások valahogy mindig meg tudják javítani egy időre. Ezért nem tudok érzelemmentes maradni. Mert mindig felkaparnak a padlóról. Mielőtt a lány valami butaságot csinálhatott volna, fel is adtam a küzdelmet, és Hinari ruhájának ujját fogva szótlanul, csendesen indultunk el. Vezér meg úgyis tudja a dolgát. Őt ismerve elmegy mobozni. Nem tudom. Nem érdekel. A legkevesebb közöm sincs hozzá. Csak Hinari vidítson fel. Csak legyek vele egy picit.

by **Cardinal** Szer. Dec. 25 2013, 20:47

Ossu!

Hú, de sok expet kell itt nekem kiosztanom! Locsolóvers, dráma, sírás, nevetés... már csak a dinnyés rágó hiányzott. Lezárom a küzdőteret, jutalmatok 90 xp és 180 arany. És 27 xp jár a katanának is (sok!)

by Ajánlott tartalom