Szophie és Danee

by **Danee** Hétf. Aug. 28 2017, 18:26

Egy kissé bajban voltam, azt ígértem, Simeonnak, az új céhtagunknak, hogy bátran forduljon hozzám, ha új felszerelésre vágyna.
Nagy megelégedésemre, felajánlásom nem talált süket fülekre, és csakhamar élt is vele, de a lista, amit átküldött tartalmazott némi apró változásról szóló kérést is. Ezek az egyedi kovácsolások természetesen nem új dolgok, egy régebbi frissítés óta meglehetősen gyakorta alkalmazzák Aincrad-szerte a kovácsok, az egyetlen apró bökkenő, hogy sajnos nem sokan adják fejüket efféle mesterségnek, mert valljuk be, jelentős időt el tud venni a fejlődésre szánt keretből.

Az egyediséghez pedig kevés két szorgos kéz, ilyenkor muszáj összefogni a szakmabeliekkel, akkor is ha éppen riválisnak számítanak, mert hát a vásárló kedvéért mindent!
Feszengve pörgettem a listát, amin a még élő és aktívan dolgozó mesteremberek nevei voltak zanzásítva, nevük mellett is csak annyi állt, hogy ki mihez ért, és milyen fokon.
Nekem egy páncélkovács kellett volna, épp olyan tierben, mint amiben jó magam is gyártogattam. Annak idején pont azért adtam erre a fejem, és ragadtam meg ezen a tieren, mert nem maradt egy mesterember se, aki betölthette volna ezt a kulcsfontosságú szerepet.

A Justis League akkori egyik régi tagja, az állatidomár Szophie volt az utolsó, aki elhagyta a szakmát. Jobban mondva teljesen felszívódott. Az ügy pikantériája, hogy volt szerencsém személyesen is megismerni anno, és ha sűrűn nem is találkoztunk, de azok között voltam, akik elmondhatták magukról, hogy otthonukban is fogadták a bájos leányzót.
De eltűnt: híre-hamva se maradt, olyannyira, hogy a hírhedt fekete kőtáblára ettől függetlenül nem került fel a neve a többi hallottunk mellé.

Ezért is volt olyan megdöbbentő, amikor visszaköszönt a neve a mesteremberek listáján. Többször is meg kellett néznem, nem-e valaki hasonló névvel, pár betűeltéréssel az. Nem tudtam, hogy ez most vicc, és valami imposztor játssza a bolondot a lány ismerőseivel, vagy tényleg csoda történt.
Volt nekem egy másik, meglehetősen ritkán használt listám is: barátlista. Nem sok név mellett világított már a zöld kis pötty, sokuk sorsa tragikus véget ért. De Szophié ott világított.

Kapva kaptam az alkalmon és rögtön küldtem is egy rövid üzenetet neki:

Szia Szophie, rég nem láttalak, nagyon eltűntél!
Lenne egy fontos kovács-munkám, amiben csak te tudsz segíteni. Átküldöm az anyagot és az ügyfelem kérését. Ha nem nagy probléma, régi ismeretségünkre hivatkozva, kérlek segíts, nem szeretném cserben hagyni a vásárlóm. És ha van kedved összefuthatnánk utána valahol. Ahol neked megfelel.

Üdv:
Danee

by **Szophie** Hétf. Aug. 28 2017, 19:41

Hümmögtem még egy utolsót, mielőtt becsuktam az üzenetet. Felkeltem eddigi kényelmes helyzetemből, és az ablakhoz sétáltam, merengve bámulva az utcán hömpölygő tömeget. Annyi ember él Aincrad szerte, hogy még a halálozási ráta és a bent eltöltött idő ellenére is, rengetegnek tűnt ahhoz, hogy mindenki mindenkit ismerjen. Könnyű volt elveszni a tömegben, könnyű volt észrevétlen maradni, és elkerülni bárkit, akit ismersz. Az NPC-k a tízezres tömeget csak még jobban felduzzasztották, és mintegy rendes város méretűvé tették a szintek településeit, élethűvé az utakat, a házakat, egyszerűen be volt lakva ez a világ, még így is, hogy annyi szint már nyitva volt, és még mennyi szint, mennyi NJK volt hátra, melyek tovább növelhetik az amúgy is mérhetetlenre dagadt lakosságot. Ez volt Aincrad. Ez volt a világ, amiben éltünk.
Mégis, ha valaki nagyon meg akar találni valaki mást, arra pár mód bizony adódik. Kérdés az, hogy keresik-e az adott embert. Kérdés az, mennyire vágynak utána. Foglalkoznak-e még vele ilyen hosszú idő elteltével is?
Ezek voltak az én kérdéseim. Ez volt az én próbatételem. Így működött a bizalmam.
Az volt a legkülönösebb az egész helyzetben, hogy olyan emberekkel kezdődött a sor, akikre még véletlenül sem számítottam volna, vagy a legutolsók lettek volna, ha tippelnem kell. És úgy tűnt, ezek az emberek nem neheztelnek rám, örülnek hogy látnak. Mivel érdemeltem ki náluk ezt a töretlen bizalmat? Hogy RenAi még ennyi idő után is egy problémán rágta magát, mert azt hitte, megbántott ezzel? Hogy mégis olyan őszintén örült nekem, és kedvesen elbeszélgettünk? Miért pont ő?
És most itt van ez a fiú. Nem kellett megerőltetnem magam, hogy emlékezzek rá, az embereket érintő memóriám viszonylag jól működött, ha valakivel beszélgettem, többnyire megjegyeztem, elkönyveltem őt, ha még több is történt, vagy érdekes volt a beszélgetés, akkor a nevéhez és kinézetéhez még bizonyos jellemvonásokat és érzéseket is elraktároztam. Hozzá is kötődött emlékem, nem túl sok, nem túl erős érzelmi szál vagy esemény, de kötöttek hozzá szálak. Viszont így sem érettem, hogy a francba jutottam eszébe. Persze, csak üzleti ügyről volt szó, semmi extra, teljesen érzelemmentes, csupán érdek dolog. Mégis megdöbbentett. Nagyon eltűntem? Jó kifejezés. Az biztos, hogy nem voltam itt.
Arcomra meleg mosoly költözött hirtelenjében, és gyorsan reagáltam is üzenetére, miszerint természetesen azonnal megcsinálom, amit kért, aztán pedig találkozhatnánk egy jó kávéra vagy teára. Pont ismertem egyet a környéken, eldugott faviskónak volt álcázva, és bizonyosan nemrégen fejezhették be a küldetését, mert azelőtt nem volt ott, ahol volt. A legkülönlegesebb az egészben az volt, hogy védett övezeten kívül helyezkedett el, az egyik nyugati erdőszélen, "turistaútvonalak" és egy mező határolásában. Kedves, de inkább erdésznek, mintsem pincérnek vagy cukrásznak kinéző NPC-k volt a személyzete, és rengeteg számomra még felfedezetlen érdekességet tartogatott magában. Az egyik egy ősöreg fenyőből készült könyves polc volt, melyen rengeteg poros kötet kapott helyet. Sok közülük küldetést, új receptet, vagy érdekes információt rejtett, ha valaki ügyesen tudott olvasni a sorok között. A falon agancsok kaptak helyet, a fenyő asztalokat kockás terítők és frissnek kinéző színpompás erdei virágok díszítették. Kívülről és belülről is úgy nézett ki, mint ami fából épült, de valójában nagyon masszív építmény volt. Akárhogy is, meg volt a maga hangulata, ahogy a fácánkalapos, szakállas úriember "Grüss dich!" köszöntéssel és boldog mosollyal fogadta a vendéget. Pompás helynek találtam, és mivelhogy készülnöm nem nagyon kellett, ezért nyomban útnak is indultam, természetesen farkasom társaságában, ugyanis védett övezeten kívülre mentem, meg magasabb szintre, szóval nem bízhattam a véletlenre a dolgot még ebben a lagymatag világban sem.
Leo még motyogott valami olyasmit, hogy "Mi ez a nagy lendület?", de szinte meg sem hallva köszöntem el tőle, és léptem ki a napfény áztatta utcára. A szellő friss levegő illatát hozta. Valószínűleg esni fog.

by **Danee** Hétf. Aug. 28 2017, 21:19

A munka hibátlan volt, és gyors: a gyűrű pontosan azt tükrözte, amit Simeon kért tőlem, elégedettebb nem is lehettem volna.
Másfelől nem csak ezt kaptam, hanem a kérdésemre egy meghívást is Szophietól, valami erdőszélfaházba. Nem volt ismerős a hely, de nem is ez volt a lényeg. Mindig is bajban voltam ezeknek a találkozóknak a megszervezésével, örömmel engedtem át hát eme lehetőséget az ismerőseimnek, semmint, hogy azon kelljen agyalnom, és aggódnom, hogy vajon sikerült-e számukra is megfelelő, mi több inspiráló találka helyet találni.

Az idő kellemesen enyhe volt, s bár gyülekeztek a felhők az égen, nem volt egészen egyértelmű, hogy valóban leszakad-e még ma az eső lába. S bár az út kivitt a védett övezetből, nem okozott túl nagy kihívást legyűrni azt a néhány alacsony szintű szörnyet, amit a jelenlétem csalt az útra.
A faház pedig épp ott volt, ahova a kapott koordináták mutattak.

- Jó napot! - köszöntem, ahogy csikorogva és nyikorogva megnyílt előttem a vaskos ajtó, mire valami különös véletlen folytán németül kaptam a viszontválaszt. De szó nélkül nyugtáztam. Szóval, ez amolyan alpesi hangulatú helynek készülhetett.
Vadászház talán, hiszen a falak telis-tele voltak agancsokkal, s a termet is vaskos bútorok tarkították.
A személyzet is inkább afféle erdőjáró népségből lehetett: a fura kalap, a csizma a zöld nadrág és felső, úgy éreztem a magam a lenge kis fehér ingemmel és fekete bálnabőr nadrágommal, könnyű bakancsommal mint aki teljesen kilóg az itteni társaságból.

Aztán megláttam őt. Ugyanolyan jelenség volt, mint anno, nem is csupán azért, mert nőként, szép! nőként épp olyan kakukktojásnak tűnt itt, mint jó magam, de volt egy megmagyarázhatatlan vibrálás, aura, ami körülvette.
És persze a farkas. Nem lehetett nem észre venni.
Integettem, és szórakozottan elmosolyodtam. Nahát, régi szép emlékek, egy régi ismerős, újra: itt és most.

Nyugodt léptekkel érkeztem az asztalukhoz, de közben nem kerülte el a figyelmemet Szophie vörös színben pompázó indikátora.
Vajon már régen is ez volt a helyzet, vagy azóta történt valami drámai vele? Egyelőre nem adtam hangot ezen meglepődésemnek, csak átfutott egy rosszalló grimasz az arcomon. De aztán megfegyelmeztem a vonásaimat.

- Nahát, te semmit sem változtál Szophie, talán csak még szebb lettél! - somolyogtam, enyhén ingatva a fejem
- Ugye megengeditek? - néztem a lányra, majd a farkasára, s csak aztán foglaltam helyet, ha nem kaptam helytelenítő választ
- Köszönöm, hogy hajlandó voltál fogadni, és külön köszönet a segítségért, igazi mestermunka lett!
A "pincérnek" pedig leadtam a rendelést, amint közelebb jött:
- Csak két teát kérnénk egyelőre!
- Ugye megfelel a tea? - kérdeztem vissza Szophiehoz fordulva
Persze csak úgy teát nem rendelhet az ember fia, mindig jön a kérdés, hogy milyet, mert van, gyümölcsös, mentes és koffeinos, és persze fekete és...
- Zöldet! - néztem egyenesen Szophie szemébe, anélkül, hogy a "pincérünk" felé fordultam volna. Szophie érteni fogja.
- Azt hiszem, rengeteg mindenről tudnánk mesélni egymásnak, de hol is hagytuk abba legutóbb?

by **Szophie** Szer. Aug. 30 2017, 13:08

Gyorsan elértem az általam választott helyre, tudtam az utat egyenesen a rejtett ki faházig, mely körül színpompás mezei virágok burjánzottak, ontva magukból a nyári meleg üde illatát. A tücskök szorgalmasan dörzsölték lábaikat, hangjukkal betöltötték az egész teret. Kellemesnek nyilvánítottam a hely hangulatát, és biztos voltam benne, hogy télen, a ropogó tűz és a hó gyűrűjében is épp ugyanennyire lesz varázslatos, ha nem még jobban. Egy elvarázsolt kis faházikó volt ez voltaképpen, meleg és kellemes, kikapcsoló. A süteményeik nem voltak a legjobban ugyan, amit lehet kapni Aincrad szerte, ugyanakkor megérte betérni hozzájuk, ha az ember húsételre, vagy egy jó italra vágyott. Vezér külön örömmel fogadta, hogy étvágyának kielégítésére hosszú húslista szolgál, mely között külön petek számára feltüntetett étkek is szerepeltek, mint nyers szarvashús, vaddisznócomb, ropogtatónak pedig egy kis zergecsont. Igen, kissé bizarr volt a dolog a maga módján, de ha az ember egy méretesre kifejlődött farkassal él együtt, ezek a dolgok elvesztik jellegüket, és csupán ételként gondol rá az ember.
Nem volt hátrány az sem, hogy az asztalok között rengeteg hely volt, így farkasomnak nem kellett átváltoznia emberré, hogy kényelmesen leülhessünk, csak elterült a székem mellett. Hatalmas testével feltűnő jelenség volt, ahogy kecsesen elnyúlt a padlón, mégis pontosan oda illett, abba a különös, agancsos kávézóba. Mintha csak egy farkasnak és gazdájának tervezték volna a helyet.
Még éppen csak helyet foglaltam, mikor Danee megérkezett, így tehát nem volt lehetőségem rendelni sem. Mosolyogva integettem neki, felhívva magamra a figyelmét, nem mintha nem lettünk volna enélkül is eléggé láthatóak.
Felnevettem a kijelentésén.
- Pedig éppen abban bíztam, hogy változtam. - igen, tudom, ezzel elrontottam a bókját, ami egyszerű köszöntés volt csupán, de muszáj volt megcáfolnom a kijelentést. Szerettem úgy gondolni magamra, mint aki igenis változott - lehetőségeimhez mérten persze. A jellemem rengeteg vonását megőriztem, a hasznosakat természetesen, a kinézetemen pedig nem sokat tudtam variálni, pedig biztos voltam benne, hogy odakint megváltozott az is, 5 év erre éppen elegendő. Éppen az alakom fejlődésének tavaszán ragadott el ez a csúnya játék és zárt be ebbe a gyerektestbe. Kicsit savanyú volt számomra ez a gondolat.
- Nem, nem engedem. - újabb összezavarás következett, és ezt a mondatot teljesen komolyan mondtam.. Hogy aztán pár pillanaton belül elnevessem magam, és kezemet kinyújtva jelezzem, a hely szabad. Persze, hogy szabad, hisz én hívtam meg. Milyen dolog lenne, ha most meg nem engedném meg, hogy leüljön?
- Megfelel. - bólintottam Danee felé, habár olyan ritka volt, hogy nem magam rendeltem, hogy egészen elcsodálkoztam a dolgon.
- És egy adag vadast is kérnék. - pillantásommal jeleztem, hogy Vezérnek lesz. - Jó nagy adagot.
- Természetesen, hölgyem. - válaszolta az úr, majd távozott, valószínűleg a konyha irányába.
- Az biztos, hogy rengeteg dolog történt. Nekem pedig még mindig fogalmam sincs, mennyi minden. - felsóhajtottam. - Legutóbb beszakéztattál. - emlékeztettem tettére a furcsa rizsitallal, amelynek emléke még mindig kellemetlen nyom volt bennem. Nagyon nem tetszett az íze.
- És bizony, remélem, most nem ez a szándékod, mert mégegyszer nem megyek bele. - ingattam meg a fejemet. Biztosan nem. Ez nekem már túl erős.

by **Danee** Szomb. Szept. 02 2017, 19:33

- Sweet Heaven! - ahogy az angol mondaná, hát még integet is nekem! Na ki a mázlista? Cool

Kihasználtam az időt, s amíg odaértem, jobban szemügyre vettem kettejüket, persze főleg Szophiet, a reakciója kicsit kizökkentett a pózból, amit magamra nyaltam, de hát ez van
- Sajnálom Édes, - mosolyogtam sunyin - de a játékmester - böktem a plafon felé Rolling Eyes

- ezt már eldöntötte helyettünk. Persze kíváncsi lennék, mennyit változtál idő közben odakint, már ha egyszer épségben kijutunk innen
A következő kérdésemre megint csak falba ütköztem, csak pislogtam értetlenül, nem fogtam még fel rögtön, hogy miről is szól a játék Shocked

- Hát ez esetben kénytelen leszek kiskegyed mellett strázsálni, azt igazán nem tilthatja meg nekem senki - öltöttem ki a nyelvem hegyét, de persze levágódtam vele szemben: már csakazértis, meg hát: végül csak hellyel kínált
Rendeltünk, meg minden. A vadas hallatán egyből összefutott a nyál a számban, de nem akartam visszavonni a "csak két teát", amúgy is jobb ha előbb kiderül, hogy Szophienak hogy ízlik az itteni koszt.

- Oh, igen, arra még emlékszem silent

- ráztam enyhén a fejem, igenlően. Aztán elcsendesedtem, próbáltam magamban visszaidézni a történteket.
- De ezek szerint nem sikerült rendesen leitatnom téged - pöccintettem vissza a szót - mert akkor most nem így lennénk Razz

- mutogattam magamra, meg rá, meg a mellette lévő üres helyre.
- Akkor a szakét leírhatjuk. Amúgy sem egy erős párlat - mondtam az asztallapra meredve, mint aki saját magának jegyzetel fejben
- Vagy neked erős volt? Mert én inkább borozni szoktam, ha alkoholra vágyom - néztem rá kérdőn, hogy az újabb innivaló hallatán megmozdul-e valami benne
- Szóóóóó... - néztem a pincér után, mikor hozza már a teánkat, majd visszarántottam a fejem vele szembe - val: örülök, hogy ilyen jó kedvedben találtalak, ami azt illeti, ilyen aranyos pimaszkodással már rég nem jöttek velem szembe, vagyis leginkább senki, magamon kívül. Én is nagyon szívesen hökkentek meg másokat, vagy leginkább botránkoztatok, ha úgy van kedvem. Üdítő most mindezt visszakapni épp tőled Very Happy

- Őszintén szólva, nem volt tervben, hogy leitassalak - hunyorogtam, meglassítva az uccsó(sic!) szót - de most, hogy szóba került ... angyal

- dörzsöltem meg az enyhén borostás állam - nem is tűnik olyan rossz ötletnek Twisted Evil

- de persze mégiscsak elnevettem a végét.
- Nem, igazából csak egy jót szerettem volna beszélgetni veled, ha már úgyis biszniszeltünk egy gyorsat
- De tényleg, hova tűntél? Mikor legutóbb láttalak, az - mutatta a feje fölé - még zöld volt, és még volt egy céhlogó is odafent
- Nem mintha én teljesen a régi lennék - mutattam a saját céhlogómra, ami immáron a Unity aranyló főnixe volt
- Amúgy dohányzol? Vagy zavarna, ha rágyújtanék? - húztam elő az inventoryból egy kisebb vízipipát, anélkül, hogy letettem volna

by **Szophie** Szomb. Szept. 02 2017, 20:54

Mélyet sóhajtottam.
- Szívesen mondanám azt, hogy nem értem, ki az a bugyuta programozó, aki nem tudta megoldani, hogy a testünk a kintivel változzon itt is, de sajnos értem az okát, miért döntöttek így. Pedig a világ elég természetesre lett összerakva, varázslatosan sok munka lehetett. - nem is egy huss és pöcc. És természetesen azért nem megoldható a dolog, mert a kómában nem tudjuk az eszközökkel a saját arányainkat bemérni, odakint meg senki sem fogja a kedvünkért állítgatni a beállításokat. Ha ilyesmit el szerettek volna érni, legalább egy teljes test méretű szarkofágszerű szkennelő rendszert kellett volna létrehozniuk, ami költségesebb lett volna, és talán kevesebbet tudtak volna előállítani úgy a Nerve Geraból, ami pedig kevesebb játékost eredményez, vagy pedig több pénzbe került volna, ami szintén kevesebb játékost eredményez. A mai napig nem értem, miért pont ezt kellett kipróbálnom anno annyi fejlesztés közül. Miért pont ezt a vacakot?
Másik hátránya pedig az lenne, hogy látható lenne akkor, ahogy a játékosok lábai elvékonyodnak, arcuk beesik, elsápadnak, mint odakint, a kórházi kóma ideje alatt. Csak remélni tudtam, hogy az én szervezetem még viszonylag ép, biztos voltam benne, hogy gondos orvosok figyelnek odakint, rendszeresen tornáztatnak fekvő helyzetemben, hogy az izmaim karban legyenek tartva, és odafigyelnek a megfelelő táplálkozási szükségletekre, már amennyire változatosan lehet élni valószínűleges infúzió mellett.
- Kétlem, hogy valaha is összevetne a sors odakint, hacsak nem szándékosan keresnélek fel. - végigmértem a fiút. Ahhoz szoros viszonyban kéne lennünk, hogy bárkit is felkeressek. Jelen helyzetemben nem sok volt ilyen, és az a kevés is fogyatkozni látszott. Számomra első ránézésre is úgy tűnt, kulturálisan is lehetetlen lenne, hogy összevessen minket a sors. Eddig egyetlen egy személlyel találkoztam, aki ismerős volt számomra, mi több, a végére elgondolkodtam a lehetőségen, hogy tüzetesebben utánanézzek a hátterének, az pedig Anatole volt. Mivelhogy már nincs közöttünk, várnom kell a végéig, az én végemig ahhoz, hogy ezt megtegyem. De persze az idő még sok mindent megmutathat, az a fránya még összehozhat rengeteg dolgot idebent a játékban, ahogy alapvetően Hinariról és Tachiról sem tartottam volna úgy, hogy egyáltalán szóba elegyednék velük, most mégis magas szintre jutottak, elérték, hogy ha a próbán átmennek, odakint ne csak mint üzleti partnereket, ismerősöket, hanem mint közeli hozzátartozóim kezeljem őket, az pedig nagy kegy, még ha ők ezt még nem is tudják felfogni.
Ízlelgettem kicsit Daneet is, megpróbáltam elképzelni a dolgokat, de nem jutottam dűlőre, hova is tenném odakint az ő szerepét, ha megpróbálnám. Az pedig, hogy ő megtaláljon engem, lehetetlen volt. Még akkor is, ha a személyemről hall, mert az még természetesen előfordulhat, nem is kell hozzá olyan nagy nyomozásba kezdeni, például a szüleim haláláról rengeteg cikk született annak idején, viszont az, hogy bárki is kontaktba kerüljön velem, egyszerűen szólva lehetetlen. Az életem túl más, és az ebből adódó védelmem túl magas ahhoz, hogy ilyesmi előfordulhasson.
- Akkor hogy lennénk? - kérdeztem vissza őszinte érdeklődéssel, miközben próbáltam kitalálni, mit akarhat a székre való utalással. Mellettem ülne?
- Ugye nem gondolod, hogy olyan lány vagyok, aki egy kis alkoholtól a másik karjaiba dől? - kérdeztem meg az első dolgot, amire következtetni mertem, ám nem volt semmilyen formában él a hangomban, csupán játékos könnyedség.
- Ha így gondolod, kihívlak akár egy ivó versenyre is, de akkor előre mondom, te fogsz először az én karjaimba dőlni, ám az nem lesz kellemes élmény számodra. - nőies fölénnyel mosolyogtam rá, azzal a bizonyos szexi kihívó arckifejezéssel, ami erősen mutatja, biztos vagyok a sikeremben. Mondhatjuk úgy, kacérkodtam bizonyos szinten vele, hiszen a férfiak többsége mindig is úgy gondolta, jól bírja a piát, jobban mint a nők. Ez is ilyen természetes sztereotípia, ami miatt mindenki meglepődik, miért is választottam a súlyemelés jártasságot a többi "hasznosabb" képessége helyett, hiszen ez olyan nőietlen. Dehogy az! Kifejezetten érdekes élmény lehet bárki számára, ha egy nő erős. Én például kifejezetten kedvelem az érzést, sőt mi több, a súlyemelésemre nagy hangsúlyt fektetek.
- Ha nem szoktad csipkelődni veled, akkor nem találkozhattál túl sok érett nővel, avagy éppen amazok nem voltak kifejezetten értelmesek. Ha egy párbeszédet érdekessé kívánok tenni, vagy egy embert más szemszögekből megismerni, természetes, hogy pimaszkodok, sőt, szeretek direkt ellentmondani mások véleményének, csak azért, hogy megnézhessem, milyen reakciókat adnak. Aki egy férfi csipkelődésére pirong, vagy szégyellős, igazán gyerek még, akit feldühít, vagy nem foglalkozik vele, az pedig a legszégyellősebb mind közül. A felek csak úgy játszhatnak egyenlően, ha mindkét fél harap. És nem feltétlen adott, hogy a férfi nem győzzön. - azt ugyan nem. Természetesen nem tartozom az él feministák körébe, annak ellenére, hogy önállóan két lábbal álltam mindig is a földön, magabiztos vezető voltam, és olyan nehézségekre és problémákra találtam már megoldást, amelybe sok férfinak beletört volna a bicskája. Nem mondhatom, hogy gyermekségem nem játszott szerepet abban, hogy imádtam játszani, és nem játszik szerepet a mai napid benne. Hazugság volna azt állítani, hogy kinőttem a játszmákból, vagy valaha ki fogok belőlük. Azt viszont tudtam, hogy nem kívánok a melltartót elvből mellőző, hózentrógeres, bő ruhás villáskulcsos nők körébe tartozni. Értelmes, művelt és finom kisasszony voltam, épp amilyennek neveltek. Egy angol úri hölgy mindig erős marad, és sohasem veszti el a női báját sem öltözködésben sem viselkedésben.
Mindeközben megérkezett a vadas, lerakták Vezér elé, aki most először emelte fel fejét a padlóról, mióta Danee megérkezett. Odahelyezkedett a tál fölé, és jóízűen habzsolni is kezdte az ételt.
- Óóó, tényleg, az indikátorom. - néztem magam fölé, amint megemlítettem. - Hát, volt pár okom, ami miatt börtönbe kellett vonulnom, azt pedig nem tehettem meg e nélkül, úgyhogy el kellett intéznem ezt itt. - válaszoltam neki, már amennyire ezt egy kívülállónak el lehetett magyarázni.
- Nyugodtan tedd csak, nem zavar a füst.

by **Danee** Vas. Szept. 03 2017, 12:35

- Nos, igen, elég valószínűtlen, főleg, hogy én csak pár hetes látogatóba jöttem Japánba. Kétlem, hogy az ébredés után engednének még maradni olyan sok időre, hogy az itteni ismerőseimet fel tudjam kutatni - de tényleg, s ezen még eddig nem is igen gondolkoztam el. Igyekeztem elbagatellizálni a dolgot. De egy turistának mégis milyen ápolás juthat ebben a helyzetben? Mindenesetre még élek, akármilyen körülmények között is legyek odakint. Remélem nem fogják a költségeket ráterhelni a vendéglátóimra, vagy a családomra. Nem bírnám elviselni a szégyent...
- Hogy hogy lennénk? - talán nem érti a célzást? - Hát talán akkor most egymás mellett ülnénk, és lehet hogy szorosabb lenne az ismeretségünk. De ismétlem, talán ez is benne lenne a kalapban. Te lehetetlennek tartod? - bár ez utóbbi kérdés nem biztos, hogy hozzá kellett volna csapnom a végéhez, és erőltetnem ezt a gondolatmenetet, de kíváncsi voltam, hogy mégis hogy reagálja le.
- Nem, nem gondolom, ne érts félre, viszont szerintem az alkoholnak van jótékony hatása is, miszerint oldja a gátlásokat, és ha nem éppen rossz értelemben használják, akkor már maga a tradíció, az együtt italozgatás során is közelebb kerülhet egymáshoz két ember - hogy akkurátusan fogalmazzam meg a mondandóm, inkább az asztal lapját bámulta a lány helyet, így talán, odafigyelve a mondandómra, elkerülhetem a kínos, vagy félreérthető megfogalmazást. Közben szórakozottan rajzolgattam az asztalra az ujjammal.

Viszont az ivóverseny hallatán felkaptam a fejem: komolyan gondolja? - néztem a szemébe
- Benne vagyok - néztem kissé bátortalanul rá, oldalra hajtott fejjel. Nem tudtam, hogy valóban jó ötlet-e, és mi sül ki belőle, jó, vagy rossz, de azt tudtam, hogy ez egy olyan lehetőség, amit bánnék kihagyni. De persze lehet, hogy csak nagy a szája, és mindjárt visszakozik is.
Az se lenne baj, elvégre nem számoltam ilyesmivel, mikor találkozóra hívtam.
- És ha úgy is lenne, ahogy mondod, hogy veszítek és ki lennék szolgáltatva neked, akkor is állom a fogadást!
Emeltem a kezem, mint amikor fogadáskor a felek kezet ráznak.
- Rád bízom, mivel mérgezzük magunkat

Aztán másfelé terelődött a téma, egész érdekes fordulatot vett:
- Nem, valóban nem. Úgy érzem az érett nők előbb-utóbb rájönnének, hogy nem vagyok egyenrangú társ hozzájuk, úgyhogy nem szoktam próbálkozni ilyen témákban. Meg aztán van valami vonzó a fiatal felnőtt nőkben, talán, hogy nem egészen felnőttek még lelkileg, az élet néhány területén még kicsit tapasztalatlanok és naivak. És a szokásaik sem egészen merevedtek még be, ezért könnyebb velük összecsiszolódni is. De ami a képletes harapást illeti: egyetértek!
Persze, lehet hogy ő nem ezt a véleményt várta tőlem, de attól még ez vagyok én.

Néztem, ahogy kihozzák a vadast, és akkor már a teánkat is, de elhűlten láttam, hogy a remekül kinéző fogás a farkas előtt landol
- Én azt hittem magadnak rendelted - pislogtam - Nem mintha sajnálnám a társadtól, még mindig jobb, mintha nagymamákat és piroskákat enne
- Hogy is hívják? Nem valami jó a névmemóriám. És tud beszélni? Pár beszélő pettel már találkoztam, csak azért kérdem.

Átöleltem a gőzölgő teáscsészét, raktam bele mézet és kavargatni kezdtem.
- És amíg iszogatunk, addig szívesen meghallgatnám akár a hosszú verziót is, persze csak ha nem valami bizalmas titok övezi a dolgot. Mindig is érdekelt, mi visz rá teljesen egészséges gondolkodású embereket, hogy mások életét vegyék. Nekem eddig sikerült elkerülnöm az igazi vérontást
Minthogy kaptam rá engedélyt, kinyitottam a közeli ablakot és begyújtottam a következő szénkorongot a pipa tetején, néhány sercenéssel az acél-kovakő párossal.

by **Szophie** Csüt. Szept. 07 2017, 19:28

Hümmögtem egy sort a kijelentés hallatán. Vajon mi történik azzal, aki szimpla turistaként utazott el csak egy országba?
- Attól tartok, valószínűleg téged már régen hazaszállítottak, egy egyébként kifejezetten veszélyes út során. Még halál esetben is megoldják az ember hazaszállítását, azt pedig szerintem egyik ország sem vállalja, hogy hosszú távon a saját költségén ápoljon egy külföldit, hacsak nem fizet a családod magán orvosoknak. - Érdekelt volna, nem-e emlékszik valamilyen furcsaságra még a játék kezdetéről ezzel kapcsolatban, rövid idejű adatmegszakadásra vagy esetleges különös emlékképekre, ugyanakkor azt is tudtam, ez elég régen történt ahhoz, hogy emlékezzen, és kifejezetten személyes is volna a kérdés.
- Minden bizonnyal az ébredés után pszichológiai és testi vizsgálatoknak fognak egyaránt alá vetni. Nem hiszem, hogy olyan egyszerűen megússzuk, hogy visszamegyünk a társadalomba és kész. Talán az amerikaiak már be is gyűjtöttek pár embert, hogy megfigyelés alatt tartsák a szervezetüket egy kutatólaborban. - morfondíroztam tovább, és láthatóan lekötött a téma. Abban biztos voltam, hogy az én testemmel ilyesmi nem történhetett, ahogy abban is, hogy abban a pillanatban, amint egy pszichológust próbálnának rám állítani, kicsapnám a balhét. Nincs az az isten, hogy én ilyesmiben részt vegyek, és erről még a bátyám sem fog meggyőzni soha. Még a hosszú évek ellenére is fontosabb személynek tartottam magam annál, mintsem a szavaim ne számítanának eléggé. Bebiztosítottam magamnak a tekintélyt jó időre, habár nem bánnám, ha valamilyen módon idebent is sikerülne mindezt kamatoztatnom.
- Véleményem szerint a szorosabb ismertséghez csupán több találkozó szükséges, semmi több. Aztán minden eldől. - persze előfordul az is, hogy valaki első alkalommal magával ragadja a figyelmemet, de abban az esetben is annak az első alkalomnak hosszúnak és tartalmasnak kell lennie. A mi találkozásunkat pedig aligha lehetett annak nevezni, ez viszont még nem zárja ki a további lehetőségeket. Igazság szerint azért is voltunk éppen itt, mert nem könyveltem el a fiút sehová ez eddig, ezen pedig változtatni kívántam.
Válasza hallatán arcomra széles mosoly költözött. Habár nem kifejezetten tartottam helyénvalónak, hogy kora délután már ivással foglalkozzunk, méghozzá mindenfajta üzleti ügy mellőzésével, csak a szórakozás végett, egy dolgot mégis sikerült megtanulnom Leotól. Nem szabad, hogy zavarjanak a szokások, vagy hogy mit gondolnak rólam, csak tegyem, ami épp megszületik a fejemben. Az már más kérdés, hogy az én agyamban többnyire rengeteg badarság születik meg, amelyre még Ő is azt mondja, hogy hagyjuk a francba. Ez viszont határozottan olyan helyzet volt, amikor csak legyintett volna; hagyd a francba az illemet és szokásokat, csak tedd meg!
- Akkor legyen ez! Kihívlak egy ivó párbajra. Földre kerülésig tart. A választott italom pedig a whiskey. - nem azt mondom, hogy nem kedvelem én is éppen annyira a vörösbort, mint ahogy a fiú említette, főleg a kellemes édes vöröst, ugyanakkor az ital, amelyben igazán nyeregben érezhettem magam, csak is ez lehetett. Úri picsa volnék, vagy mi, mindig is futotta az ilyesmire. Történetesen pedig azt is tudtam, hogy az alkoholszintje magasabb holmi vörösborénál. Gyors meccs lesz.
Válaszára mondhatni, elég furcsán bámultam rá. A fejemben a kép róla ezzel egy érdekes fordulatot vett, és elsétált egy kifejezetten perverz irányba. Mondhatni, képzeletemben kihasználta ezeknek a fiatal lányoknak a naivitását, amely számára annyira vonzó, és amely segítségével könnyebben.. összecsiszolódhattak. Természetesen nem adtam hangot neki, mennyire tartottam mindezt negatívnak, hiszen még az is lehet, hogy félreértettem a válaszát. Sosem voltam jó az emberek kiismerésében, ugye..
- Szerintem egy kapcsolat a felek őszinteségéről meg az igényiről szól.. - motyogtam magam elé kifejezetten halkan és durcásan. Nem mintha az én kapcsolataim működtek volna, ugyebár. Mégis, a fejemben valahogy úgy nézett ki mindez, hogy attól függetlenül két teljesen különböző személyiségről van szó. Személyekről, akik mégis jobban ismerik egymást bárminél. Akik képesek egymásra megfelelően reflektálni, játszani, és ugyanúgy fel is húzni a másikat, mint a legegyszerűbben lenyugtatni. Végképp nem akartam bárkivel is összecsiszolódni soha, épp ellenkezőleg, csupán meg akartam ismerni, miben különbözik tőlem.
- Vezér. - biccentett farkasom bemutatkozásképp, mikor Danee megemlítette, hogy még nem igazán ismeri. Ezzel egyidőben lett válaszolva a név és a beszéd képesség kérdésére is.
- Ha a pixelek finomak is, piroskákból és vaddisznóból egyaránt, mégsem érnek fel egy értelmes étellel sem, csak ha elvadult vagy.
- ezzel köszönte szépen, számára ennyi volt a társalgásból, és figyelmét újracsak a gusztusos fogás felé fordította, természetesen ügyelve, hogy hófehér bundájában csorba ne essen, véletlenül se piszkítsa össze magát. A maga módján igazán beképzelt kis dög volt ez, de persze, bizonyos szinten tekinthetjük Iryanának, szóval ez nem meglepő.
- Az a helyzet, hogy rengeteg dolog ráveheti az embert. Lehet az csúnya vagy kevésbé csúnya ok is. Lehet akár olyan is, amit megkönnyezel. Ha belegondolsz, beláthatod, hogy a gyilkolásnak ezer oka lehet, ami elfogadható. Nekem meg kellett valamit keresnem a börtönben, valami nagyon fontosat, amit idefent nem kaphattam meg. Képes voltam mindezért átélni azokat a borzalmakat, amelyeket idefent elképzelni sem tudnak. Szóval gondolhatod, hogy fontos volt. Jelenleg jobban érzem magam a bőrömben, mint valaha, mióta a játékba kerültem, és ezt a lekerülésemnek köszönhettem. Mondhatjuk, megérte. A lány pedig nem halhatott meg, mivel az ő fején már nem a NerveGear volt. Elmondta, hogy egyszer már felébresztették. - pont mint engem, természetesen. Pont, mint a barátját, aki követte őt a halálba. Tudtam, hogy ők a játékban terveznek még maradni, szerettek itt lenni, mégis megfosztottam őket ettől. Szerelmesek voltak. És persze a mai napig tudom, hogy attól még, hogy valami más van az ember fején, az ugyanannyira lehet veszélyes is, így megeshet, hogy megöltem, igen. Ugyanakkor jobban jártam azzal, ha ennek ellenkezőjét hangoztatom. Nem mintha mentséget kerestem volna ezzel a tetteim alól, akik igazán meg akarnak ismerni, azok egy idő után úgyis megtudják a valóságot, egész egyszerűen csupán jobban jártam így, épp ezért nem bonyolódtam mélyebb magyarázatokba.

by **Danee** Szomb. Szept. 09 2017, 22:58

- Aha, és gondolod, hogy van elég vezeték nélküli sávszélesség, ami elég lenne egy VR program szerver-kliens közötti adatkommunikáció probléma mentes fenntartásához? Szerintem ha megpróbálták volna, már én is észre kellett volna, hogy vegyem. Vagy halott lennék, vagy szabad.
Lehet hogy ő csak egy szimpla játékos, és nem igazán járatos a dolog technológiai hátterében, de velem azért más volt a helyzet. Ha nem is VR technológiát, de valamilyen szinten vágtam azért az arányokat a hálózati terhelés tekintetében.
De a másik kijelentése hallatán csak ráztam egyetértően a fejem
- Igen, ha lehet hinni a filmeknek és híreknek, az amcsik mindenhol ott vannak és mindenbe beleütik az orrukat. Remélem ezúttal a javunkra válik, és lenyomozzák ezt a rohadék Kayabát és bandáját!
Ami a szorosabb ismeretséget illeti, a kijelentését inkább nem véleményeztem. Bár az esetek többségében a dolog helytálló lenne, nekem eddig mindig kiderült, inkább utóbb mint előbb, hogy nem vagyunk egymáshoz valóak az épp aktuális leányzóval.
- Okés. Whiskey. Az amcsik kedvence. Meg se lep, itt japánban, hiszen ha nem sake, akkor... De te egyáltalán nem tűnsz japánnak. Amerika? EU? Netán Ausztrália? Hova valósi vagy?
- Én az EU-ból.

Aztán valamit motyogott, miután előadtam, miért is nem kezdenék korombeliekkel, vagy idősebbekkel, de nem tudtam kivenni, inkább ráhagytam. Lehet nem tetszett neki, amit mondtam, de ha nem akarja közölni velem, nekem úgy is jó.
Kérdésemre megszólalt Szophie mellett valami. Vagyis hát sejtettem, hogy mi.
- Csak így simán: Vezér? - vettem elő a legszebb mosolyomat. Lehet, hogy inkább természetellenesre sikerült
- Hm, értem. Akkor jó étvágyat hozzá! Üm, tényleg, szoktál kéretlen udvarlókat is fogyasztani?

A kis kitérő után végre rátért a lényegre. Az indikátor. Az a kis árulkodó vörös indikátor. A sztorija elég hihetetlen volt.
Valaki azért öl, hogy bejuthasson a börtönben, hogy aztán ott valamit bizniszelhessen? Meg az áldozat mást húzott a fejére, mint a Nerve Gear? Felébresztették? Most vagy oltári nagyot kamuzott, vagy valamiről nagyon lemaradtam
- Tudnál még erről mesélni? A dologról, amit meg kellett keresned, és a lányról? Hogyhogy felébresztették? És ha tényleg felébredt, mit keresett itt újra, vagy mit keresünk mi még mindig itt, ha ez lehetséges? Nekem ez nem áll össze.
A söntés fele fordultam
- Kérnénk egy üveg Johnny-t, két pohárral! Köszi!

by **Szophie** Vas. Szept. 10 2017, 08:52

- Hühm, ez mondjuk tényleg egy kényes kérdés. - elgondolkodva felnéztem a plafonra, hátradöntve mindeközben kicsit a székemet, mintegy hintázásba kezdve vele.
- Valószínűleg nem. - viszont akkor a kezelések költségei a család számára elviselhetetlen mértékeket is ötlhetnek, főleg egy szigetországban keleten, amely semmilyen egységnek nem része. - Habár önkéntes humanitáriusok is segíthetnek a költségek lealkudásában és kifizetésében. - szőttem tovább a gondolatot, és fejemben máris megjelent a képe, ahogy egy kisgyerek fekszik Nerve Gearral a fején, és rá van nyomtatva: adója 1%-ával támogassa a játékban rekedt szerencsétleneket. Teljesen logikus volt a maga módján az ilyesmi, hát persze. Nem feltétlen lehetnek az anyagiak mindenki számára kedvezőek, még ha ez egy elég drága játék is volt.
- Te hogyhogy épp külföldön próbáltad ki a játékot? Miért tartózkodtál Japánban? - kérdeztem rá hirtelen, talán kicsit tolakodóan is, de mindenképpen kíváncsian. Mindig olyan embernek gondoltam, aki nagyon jól ismeri a japán kultúrát, így meg sem fordult a fejemben, hogy ne itt élt volna eredetileg. Érdeklődésemnek azzal is nyomatékot adtam, hogy abbahagytam a hintázást, előreestem a székkel a földre, és előrehajolva ránéztem.
Felnevettem a kijelentésén. Bizonyára rengetegen rengeteg költséget emésztenek fel arra, hogy lenyomozzák, ki állhat a bűntények mögött, és hogyan lehet ezt leállítani. Egyikük biztosan a bátyám, és még rengetegen lehetnek, akik szeretnék, hogy kikerüljünk innen, és vége legyen az egész baromságnak. Ugyanakkor nem ilyen egyszerű ez, ennyi idő óta még mindig semmi eredmény, a lelkesedés is biztos csillapodott már odakint. Avagy rájöttek, hogy ha meghalunk, csak felébredünk, így csak azt várják, hogy ezek az idióták vessék magukat egy mob elé, fogalmam sincs. Sötétben tapogatóztam a kérdésben, és ez nagyon nem tetszett. Fájt a gondolat, hogy nem tudom, mi történik odakint, mit tesznek meg értem és értünk, és milyen konklúziókra jutottak eddig. Nyomasztott, hogy nem tudom nyomon követni az ügyet. Ugyanakkor egyelőre jól éreztem magam itt, és semmi okom nem volt rá, hogy bármit is tegyek a kijutásért, főleg nem botorságot, már amennyire a tetteimet nem lehet annak nevezni többségében.
- Egyesült Királyság. - válaszoltam neki. - Angol vagyok. - ránéztem válaszára, és kissé megemelkedett a szemöldököm öntudatlanul is a válaszára. Arcomra mosoly szökött.
- Az únió kicsit tág fogalom. - éreztem, hogy most rajtam a sor, hogy találgatni kezdjek. - Ránézésre talán németet mondanék, de ahhoz hiányzik belőled az ő durvaságuk. - sztereotíp voltam a németekkel, igen. Gyakorlatilag ezt hallgattam egész életemben, mennyire is álnok népség ők. Nem tehettem róla, ha tehénpásztorként éltek a szememben, és valójában sosem próbáltam megismerni a kultúrájukat vagy értékeiket.
- Valahogy a skótot vagy a dánt is elvetném, nem is tudom, miért.. Talán lengyel lehetsz. - összehúztam a szemem, úgy méregettem. - Vagy esetleg holland? - passzoltam a kérdéskört. Most a válaszára vártam csupán.
Vezér felkelt, és ránézett az asztalon felül a fiúra. Elég nagy volt hozzá, hogy simán látszódjon tekintélyes külseje, hosszú hófehér bundája, hatalmas fekete nózija és éppen csálén álló fülei. Éppen a szájáról nyalogatta a vadast, így kilógott hatalmas rózsaszínes nyelve, és belátás nyílt óriási fogaira is, amelyek most egészen barátságosan terültek a szájában a békés pofa alatt.
- Ő adta nekem a nevet. - bökött felém az orrával, miközben én kortyoltam párat a forró italomból. Ezzel le is tudta a bemutatkozást végleg, a társalgást is, minden egyebet.
- Nem nagyon folyik bele a társaságomba, csak ha az küldetést vagy kalandot veszélyeztet. - kuncogtam, és megsimogattam farkasom óriási nagy buksiját. Puha és kellemes volt a bundája. Tiszta boldogságterápia volt ez a farkas, leszámítva a mogorva stílusát.
- Azért Vezér, mert tudod.. Volt régen egy kutyám, akit így hívtak. Őt meg azért, mert az összes vadászkutyánk között ő volt mindenben mindig a legelső. Ő ugatott először, ő futott az élen. Érted. Én meg kislány voltam, nem volt valami nagy a fantáziám még nevek terén. - megforgattam a szemem. És amikor farkasomnak ezt a nevet adtam, akkor sem igazán, de már annyira hozzászoktunk, hogy eszünkbe sem jutott, hogy valakinek feltűnhet, mennyire is bugyuta név ez.
A következő témánk kicsit bonyolultabb volt az eddigieknél. Arcomra kiült az a fajta arckifejezés, amit akkor használunk, ha próbálunk minél érthetőbben elmagyarázni valamit másoknak, ami elég bonyolult. Beszéd közben szemöldököm végig ugrált, kezemmel pedig hadonásztam prezentálásképp, ám én mindezt észre sem vettem.
- Kezdjük az elején a történetet. - hümmögtem egyet, és a szakállam helyét simogattam. - Egyszer történt, már elég régen, hogy kijutottam, egyszer csak felébredtem az ágyamban, és nem volt rajtam már a szerkezet. Tudom, tudom, ez elég hihetetlen. - tettem fel a kezem magam előtt mintegy védekezően. - Ugyanakkor tényleg megtörtént. Ám akkor én itt nagyon jól éreztem magam. Tudod azelőtt ritkán volt szerencsém velem egykorúak társaságához ezidáig. Aztán a bátyám rám küldött egy előírt pszichológust. Na én úgy voltam vele, hogy bármit, csak azt ne. Ám volt egy másik szerkezet is.. Valami tudósfélék voltak, akik felajánlották; ha gondolom, használjam. Nem is ajánlották igazából. Teszteltek. A függőségemet tesztelték. Az már minden bizonnyal egy olyan szerkezet, ami nem öl meg, mint az előző. Sokkal másabb volt. - kis szünetet tartottam, gondolkodtam. - Biztos forrásból tudtam, hogy a lánnyal is ez esett meg. Sokat beszélgettünk, és elmondta, megosztotta velem ezt az élményét. Kiderült, hogy a barátjával is ez történt. Aztán sorra kerültek elő a hasonló emberek, akik szintén elhiszik, hogy elég csak meghalni ahhoz, hogy kijuthass. Az egyik barátom is elmondta, hogy átélte ugyanezt. - Leo történetesen. - és ő is ezért kezdett neki annak, hogy felkeresse az embereket, akikkel szintén ez történt, és megszabadítsa őket a játék borzalmaitól. Azt tartja küldetésének, hogy rábeszélje őket, odakint jobb. - itt megint szünetet tartottam. Tudtam, hogy egyértelműnek kéne lennie, hogy odakint mindenkinek jobb. Ugyanakkor azt is tudtam, mennyi falba ütközött Leo, amikor valakit rá akart beszélni, szabaduljon ki. Nem is azért, mert a haláltól féltek. Sokkal inkább azért, mert a valódi élettől féltek. Én is egy ilyen személy voltam, akit próbált meggyőzni. - Tudod sokan ragaszkodnak a játékhoz, valamiért nem akarnak egyszerűen kijutni, jó nekik itt, ahol nem kell dolgozni, nincsenek kötelezettségeik, és új barátokra tehettek szert. Jó a fájdalom nélkül.. - megint megálltam elgondolkodva. Biztos voltam benne, hogy én is ilyen vagyok. A játékot egy személyiségfejlődésnek tudtam megélni, valaminek, ami kiszakított mindabból, amiben egész életemben tobzódtam.
- Közben azt is megtudtam tőle, hogy volt egy ilyen céh is, aki ezzel foglalkozott. A Felszabadítók, vagy valami ilyesmi volt a nevük. Aztán kaptam egy levelet is, és Mirika meghalt. Kiderült, hogy ő rajta is az a másik sisak volt, és ő is csak ki lépett a valódi világba, mert megunta a játékot. Egyre több emberrel történik ez. Csodálkozom, hogy neked nem volt ilyen élményed. - talán pont azért nem, mert külföldi? Lehet, hogy csak a gazdagokkal játszották el mindezt? Vagy csak azokkal, akiket kiválasztottak megfigyelésre? Rossz lenne azt hinni, hogy engem is amerikai orvosok figyelnek és elemezgetnek, annak ellenére, hogy emlékeim még mindig ezt bizonyítják.
- Mindenesetre, ha neked nincs ilyen emléked, nem ajánlom, hogy megpróbáld. - felsóhajtottam. - A börtönről pedig.. Ha nem gond, most nem igazán szeretnék még beszélni. Remélem, megbízol bennem annyira, hogy elhidd, nem ártok neked. - felnéztem rá, mélyen a szemeibe, hogy meggyőződjem a válasza hitelességéről, hogy megpróbáljam kitalálni a gondolatait.
Közben a pincér megérkezett az itallal.
- Egy üveg biztosan elég lesz? - öltöttem ki rá a nyelvemet, mintegy játékosan, nagyon hirtelen váltva az eddigi komoly beszélgetésünkből.

by **Danee** Vas. Szept. 10 2017, 14:22

Nem vágtam le, hogy hogyan is értette a "valószínűleg nem"-et, de ez már nem is volt annyira fontos. Láthatóan másként láttuk a dolgokat ezen a téren, így inkább nem firtattam, mit is ért alatta.
Ahogy a költségek és az önkéntesek témába se éreztem, hogy jobban bele kéne mennem, inkább csak egyetértően hümmögtem.
Picit mintha el is kalandozott volna, de nem akartam megzavarni az elmélkedésben, inkább belekortyoltam a teámba:
Jól esett ahogy a fanyarkás íz szétterült a nyelvemen és összehúzta az ínyem, és a forróság, ami egy pillanat alatt átjárt, ahogy kortyokban nyeltem, libabőrössé tett.

- Olvastam a játékról és a Nerve Gearről. Azt is, hogy csak japánban lesz elérhető, és mivel régi vágyam volt ellátogatni a szigetországba, addig keresgéltem és leveleztem, míg rá nem találtam egy japánba kiköltözött családra, akik történetesen a honfitársaim. Eredetileg csak egy pár napra jöttem volna, pont két nappal a SAO indulása előtt tett le a repülőgép.
Most, hogy belegondolok, a repjegy miatt még hiteltartozásom is van. Ehh... nem lesz könnyű, akkor se ha egyszer végre kijutok innen.

- Oh, egy angol kisasszony! Na látod, erre nem gondoltam volna, ha már Európa, akkor én is inkább franciának, vagy németnek mondtalak volna
- Vannak német felmenőim, de nem ez a megfejtés, a lengyellel pedig földrajzilag elég közelit sikerült tippelned. Igazából a távoli rokonságomban van ukrán is, de máskülönben magyar vagyok. Ti csak hungarian-nak mondjátok. A hajam is eredetileg szőke, mint a skandináv népeknek, de megváltoztattam itt, játékon belül.

Aztán a farkasra terelődött a szó, és én nagy érdeklődéssel hallgattam a név eredetéről tartott beszámolót és magyarázatot.
Nem szóltam egy árva szót sem, csak az indikátor miatt faggattam, ami megint csak okot adott a csendes hallgatásra.
Amit mondott teljesen új volt, hiába játszottam már jó ideje idebent, még soha senki nem állt elő ilyen fura történettel.
De a céh neve, a Felszabadítók és Mirika halálának körülményei olyan momentumai voltak a beszámolóknak, amik alapján már el tudtam képzelni egy nyomozás elindítását
- Rendben, ne beszéljük a börtönről. Viszont az érdekelne, hogy tudsz-e még hozzád hasonlókról, akik, ahogy te mondtad felébredtek ugyan, de most is itt vannak közöttünk. A Justis League tagjainak is meséltél erről?
Az italt kihozták, ami kicsit kizökkentett az iménti beszélgetésből, de talán kellett is némi derű, mint Szophie pajkossága
- Majd rendelünk, még, ha szükség lenne rá - kacsintottam, megbirkózva az üveg kupakjának letekerésével
- Remélem önthetek - és ez nem is egy kérdés volt, mert már engedtem is rendesen a pohárba, majdnem színig telt mindkettő, de azért vigyáztam, hogy egy koccintásból még ne legyen baleset.
- Egészségünkre! - emeltem fel a közelebbi poharat, s nyújtottam koccintásra

by **Szophie** Vas. Szept. 10 2017, 19:12

Természetes és szokásos dolog volt részemről az elkalandozás, de persze, senkinek nem szükséges ilyenkor odafigyelnie, sőt mi több, az a legjobb, ha nem szólnak hozzá a témához, mert akkor sosem lesz vége. Danee-kun tehát jól tette, hogy hallgatott, hiszen így rövid időn belül túl is lendültem a dolgon, és nemsokára már a földrajzi és néprajzi ismereteimet kellett latba vennem hozzá, hogy kitaláljam, honnan származik. Úgy tűnt, még azt is sikerült kitalálnom, hogy az arca karaktere szőke északi beütésű, hisz kiderült, tényleg szőke. Nem mondhattam volna pedig, hogy jó vagyok az ilyesmiben.
- Ooóóhh. - ennyi volt az első véleményem, amikor meghallottam, hova valósi. Kicsit kutakodni kellett a fejemben, hogy megtaláljam a képzeletbeli térképemen a fiú lakhelyét, de nemsokára kilyukadtam közép európában, és pár perc múlva sikerült még miniszterelnököt is kapcsolnom az országhoz. Nem mondhatom, hogy sok kötődésem volt az európai közélethez az elmúlt években, ugyanakkor a politikát és a törvényeket mindenképpen szükséges volt figyelemmel kísérnem ahhoz, hogy megfelelően tudjak reagálni a cégeimmel a változásokra, és üzleteim mind nyereségesek maradjanak.
- Tudom, hol van. Azt hiszem, voltam is ott átutazóban már. Az az a főváros, amiről annyi szépet mesének mindig, Budapest. Bevallom, nem sokra emlékszem belőle. - kicsit szégyellősen pislogtam rá, habár a kijelentése, hogy bármi közöm is lehet azokhoz a megátalkodott franciákhoz, kicsit szíven ütött. Ha valamit utáltam, na akkor azok a franciák voltak. A németek még egy dolog, velük még el van az ember, ha megfelelően viselkedik velük, na de ezek a párizsiak.. valami kielégíthetetlenül beképzelt mind. Pedig csak a parfümjük és a kozmetikai cikkeik értékesek.
- Nem. - ráztam meg a fejemet. - A céhem tagjai erről nem tudnak. Tudod.. annyira nem volt belsőséges a viszonyom velük, csak Hinarival voltam nagyon jóban. De nem hoztam fel ezt a témát. A vége felé.. nem sokukkal beszéltem.
- Akikről eddig tudok, az én vagyok, az a két felszabadított játékos, a barátom Leo, még páran, akikkel a börtönben találkoztam, meg ismerek egy-két alakot Nyesterben. Aztán persze ott van Mirika. Tudod, az ember ilyesmit nem hoz fel csak úgy az embereknek többnyire. Kell hozzá egy hangulat. - jónak beszélek ilyesmiről. Itt semmilyen hangulat nem volt, itt csak puszta beszélgetés történt, mégis megosztottam vele minden információmat botor módon. Majdnem.
Mindeközben kiszáradt a szám, és a teám legutolsó kortyaival öblítettem le. Nem is volt gond, hogy elfogyott, ugyanis máris hozták az alkoholunkat. Megvártam, hogy a fiú kitöltse nagyon udvariasan a nedűt, majd a kezembe vettem.
- Egészség! - koccintottam vele, miközben mélyen a szemébe néztem. Azt hiszem, lassan átvált a téma valami másra. Ideje lesz, lassan kezdett sűrűsödni a levegő körülöttünk már. Nagyokat kortyoltam az italból, egy húzásra a felét megittam, majd letettem magam elé az asztalra a poharamat. Tele lett a hasam tőle.

by **Danee** Vas. Szept. 10 2017, 20:01

- Bingo! Budapest. De ne is fecséreljünk rá több szót. Én meg jártam egyszer Londonban, úgyhogy kvittek vagyunk.
Láthatóan a spekulálgatásom a nemzetiségét érintően kicsit meglephette, talán még mintha grimaszt is véltem volna felfedezni, vagy csak vizionálok dolgokat.
- Szóval mondhatjuk, hogy már az eltűnésed előtt is afféle fekete-bárány voltál a céhben? És mi a helyzet RenAi-al? Azon a bizonyos vadászaton 4esben, nem tüntetek olyan idegeneknek, mint, ahogy most leírod.
Az indikátoros történetből csak annyi jött le, hogy az egyetlen elhangzó név, akit ismertem, Mirika halott, az ő barátja, az a bizonyos Leo, szintén, a nysteri ismerőseiről pedig nem mondott semmi közelebbit. Ez pont nulla nyom.
- Szívesen megkérdeznék erről a hihetetlen eseményről másokat is. A nysteri kapcsolataiddal esetleg találkozhatnék?
A teámból maradt bőven, de úgy gondoltam, nem árt, ha van egy kis más íz is kéznél, helyette a whiskys poharam tartottam a levegőbe miután csörömpölve üdvözölték egymást a poharaink.
Valamiért nem hajtotta fel egyből és emiatt én is vacilláltam. Mi lehet a baj?
Csak nézett rám furán. Egyenesen a szemembe, legalább is úgy éreztem. Nem érettem az okát, talán a lelkembe szeretne látni?
Viszonoztam hát a gesztust, és én is mélyen és hosszan a szemébe néztem, valahogy így.
- Most farkasszemet nézünk? - nem pislogtam
Anélkül hogy félrepillantottam volna:
- Mond Vezér, te is folyton farkasszemet nézel Szophieval?
Megvártam, míg inkább felhajtja a leányzó velem szemben a poharában lévő nedűt, aztán magam is úgy tette. Egy húzásra. az egészet. Nem nyeltem azonban le: elöbb kicsit megforgattam a nyelvem körül, hogy érezzem az ízét, akármilyen is van neki. Elég borzasztó.
- Igazság szerint, nem vagyok hozzászokva az égetett szeszekhez, és ha mégis úgy hozza a sors, inkább a vodkához húz a szívem. Vele már elég jól ismerjük egymást. De a whiskyk világa kicsit idegen nekem. Mond, te sűrűn whiskyzel másokkal?
Aztán csak figyeltem. Kipirul-e? Megköhögteti-e?
Nem tudtam eldönteni, megéri-e nekem ez az egész tortúra, főleg úgy, hogy azt se tudtam mit nyerek rajta. Meddig húzzuk, hány körig bírja vajon?
- Mennyit szoktál bírni? Mármint kört. Nem felesből, hanem teli whiskys pohárból.
Közben nem voltam rest kitölteni a következő adagot mindkettőnknek.

by **Szophie** Vas. Szept. 10 2017, 20:46

- Nem azt mondom, jóban vagyok velük, mint ember, csak.. Nem osztok meg mindent mindenkivel - rápislogtam. - Ai-val is jóban vagyok azt hiszem. Most igyekszem feleleveníteni a kapcsolataimat picikét. Nem tudom még, mi fog kisülni belőle, igazság szerint nem is várok el semmit, hiszen egy vörös játékos vagyok, aki eltűnt az emberek életéből. Én csak szeretném jól érezni magam másokkal, és újra kezdeni a kapcsolataimat. Igyekszem őszinte lenni, de nehéz.. - felsóhajtottam. - Nehezen értenek meg az emberek, a gondolataimat vagy tetteimet nem tudják sokszor követni, és többnyire magányosan is hagynak, nem foglalkoznak velem. Mármint.. régen így volt. - mostanában nem tudtam teljesen, kivel hogy álltam. Fogalmam sem volt róla, mi fog történni még az elkövetkezendő időkben. Ahogy arról sem volt fogalmam, miért is voltam ennyire őszinte éppen akkor és ott ezzel a különös fiúval. Talán csak vágytam a társaságra, talán más is szerepet játszott. Kitárulkoztam bizonyos szinten, a magam módján. Nem azt mondom, hogy ez nagy dolog, hiszen már azért párszor megtörtént idebent a játékban, elég sok emberrel voltam már ezen a szinten. Csak régen nem csináltam már ilyesmit. Persze a kijutásnak és az újrakezdésnek a bizonyos szintű őszinteség és nyitottság egyértelműen kelléke.
- Hát.. Nem tudom, hogy mennyire engedhetnélek ebbe bele. Ez azért nem olyan egyszerű, hogy mindent és mindenkit bemutatok. Nem elég, hogy elmondtam mindezt? - felfújtam az arcom, mintha csak egy durcás hörcsög lennék csupán.
- Magas szintű belelátást engedtem neked az elmúlt dolgaimba és életembe, és megosztottam veled egy nagyon fontos momentumot. Értékeld.
Közben megérkezett az ital, és elkezdtem azzal foglalkozni. Vezér is végzett az evéssel, így a pincér elvitte előle a tálat. Közben figyelmem az elszívatlan vízipipára terelődött. Azt hiszem, mindez a nagy téma hevében teljesen elfelejtődött.
- Milyen dohányt használsz? - kérdeztem rá. Nem mintha különösebben szakértő lennék, inkább az ízek érdekeltek, mintsem a márkák vagy az erősség.
Ezután felnéztem rá, és akkor történt.. Csak nézett. Nagyon közelről és nagyon különös arckifejezéssel. Nagyokat pislogtam rá meglepettségemben, majd kitört belőlem a nevetés kifejezése láttán. Őszinte, hosszú és csilingelő kacaj volt.
És persze ezzel veszítettem a farkasszem nézésében, ugyanis a nevetéshez elengedhetetlen volt, hogy becsukjam a szememet.
Kérdésére Vezér csak morgott egyet, ő éppen az evés utáni emésztéssel és elterüléssel volt elfoglalva, tehát úgy döntött, hagyják békén a francba.
- Na jó, akkor nézzünk farkasszemet. - néztem rá komolyan, és tekintetemet az övébe fúrtam. - Rendesen játsszunk. - ezek után, ha belement, teljesen nyitott, kitágult szemekkel maradtam, de közben elkezdtem grimaszolni. Makotom erre mondaná, hogy úgy fogok maradni, de már biztos forrásból tudom, hogy ez hazugság, csak a gyerekeket szokták ezzel a mondással ijesztgetni.
Miután végeztünk a játékkal, már elég idő telt el, hogy hasamban a nyomás enyhüljön, így aztán felemeltem a poharam.
- Igazság szerint csak megtelt a pocakom a zöld teával. - simogattam meg az említett testrészt látványosan. - Kellett egy kis idő neki, de már jól vagyok, mehet minden. - azzal lehúztam az italt.
Vodka. Az oroszok nagy itala, ahogy Leonardo emlegetné. A fiatalok istene, a csóró egyetemisták aranya. Nem nagyon tudtam elképzelni a szituációt, hogy emberek miért fanyarodnak ehhez, kivéve az ízesített változatait, azokról kiderült, hogy finomak is lehetnek. Még sem volt az én italom, a fejfájás és a rosszullét is sokkal rosszabb tőle elméletileg, mint a drága szeszektől. Nem tudom, odakint még sosem próbáltam.
- Nem tudom. - vallottam be őszintén. - Szinte mindig ezt ittam, elég sok alkalommal, főként tárgyalásokon, és hát olyankor az ember sosem figyeli, mennyi fogy, csupán próbál illedelmes lenni, és minden partnerrel megfelelő mennyiségűt koccintani. - most rajtam volt a sor, hogy töltsek. Amint ezzel megvoltam, felemeltem a poharat a levegőbe, és felé lendítettem, mintegy koccintás gyanánt, majd lehúztam az italt. Végigégette a belsőmet. Jól esett.
- De majd most megtudjuk. - és reméljük, hogy a versenyszellem nem juttat az asztal alá olyan egyszerűen.

by **Danee** Hétf. Szept. 18 2017, 09:50

Nem lehet ellenállni egy ilyen ari hörcsög pofinak:
- De, de elég. Hidd el, értékelem, és köszönöm a bizalmat is - bólogattam szorgosan. Akkor innentől már igazán csak rajtam múlik, mit is kezdek ezekkel az értesülésekkel.
Szophie oldalra pislantott én meg persze követtem a tekintetét, hogy mégis mi ragadta meg a figyelmét
- Oh, mármint a shisha dohányt? Lássuk csak... Csokisat, mentolos-csokisat, banánosat, a három ízt együtt, meggyeset, epreset, sárgadinnyéset. Igazából az a fontos, hogy mennyire tömény a füstje, és gazdag az íze. A szőlő, alma, görögdinnye így ki is esik.

Aztán meg jött ez az ötletem a farkas szemekkel. Bár nem értettem, hogy most miért és hogyan, de mondjuk én dobtam fel a témát. Viszont hiába volt köztünk egy farkas, mégse az ő szemét néztem. Vagy meglehet, hogy Szophie is egy farkas, csak jól titkolja? Mi van, ha a farkas a földön, valójában Szophie, és azért evett vadast, az asztalnál meg igazából Vezér ül?
- Rendesen, mindenképpen rendesen - hát persze, csak el ne nevessem magam ezzel a nagy tettetett komolysággal
Erre grimaszolni kezd, pedig már így is nehezen tartottam vissza. Ez képtelenség! Felnőtt nő létére! Háh, micsoda botrány! Me-he...
Éreztem, hogy a szájam széle görbülni kezd, de próbáltam legyűrni az ajkak zugán keresztül kibújni, kitörni készülő marhaságot: csak egy kicsit még had bírjam rezzenéstelenül! A nyelvemet haraptam be, de a sarkokban már ott remegett, s rántotta össze a fejemet grimaszba, ahogy az ajkaimat préseltem vékonyka vonalba, a szemöldököm görbe íve vitte ráncba az állam fölötti redőket, s az pofacsontom feletti piruló rész is a résnyire hunyorított szemek alá szökkent.
Végem volt.
Kitört belőlem a nevetés, folyt a könnyem patakokban. Még jó, hogy nem épp a teát szürcsöltem az előbb, mert biztos állíthatom, hogy abból permet lett volna nyomban.

- Fene abba a teába, ha ezt tudom előre! - ragadtam meg erősen a whiskys üveget - szegény pocid kénytelen volt ilyen semmiséggel foglalkozni, pedig már biztos porzik a veséd Very Happy

- Áh, értem, akkor igazából nem is olyan komoly ital, csak amolyan csapvíz helyettesítő, amit unalmában ledönt az ember a torkán, miközben hülyeségekkel tömik a fejét. Rémlik, hogy valami amcsi olajmágnásos sorozatban, azt hiszem Dallas volt a neve, is mintha csak üdítőként itták volna.
- Apropó, te milyen tárgyalásokon vettél már részt, hogy ennyire lazán beszélsz róla? A te korodban nálatok már van olyan szituáció, amikor bármiről is tárgyalnod kell? Vagy ez valami gimis program?

Most viszont megelőzött, épp mikor kicsit elengedtem az üveget, magához ragadta, én meg megbűvölve néztem, ahogy átengedi a folyadékot egyik üvegből a másik kettőbe.
Kissé megkésve viszonoztam én is a pohár-emelős gesztust, aztán le is gördítettem a tartalmát egyben.
De vajon Szophie tud róla?
- Azt tudtad, hogy az alkoholt a SAO méregként kezeli? Na nem olyan durva, halálos méregként, mint a paralízis, vagy vérontó, de azért van pár negatív hatása.

by **Szophie** Hétf. Szept. 18 2017, 19:32

Érdeklődéssel hallgattam a dohányra vonatkozó válaszát, még hümmögtem is közben, ahogy elképzeltem a különböző ízeket. Meg kell mondjam, kivételesen taszított a gondolat, hogy csokoládét szívjak. A mentol vagy a szegű az más, na de a csoki? Az a mély édesség, mégis hogyan összeegyeztethető a keserű és fanyar dohánnyal? Bevallom, el kezdte izgatni a fantáziámat, de inkább csak a kíváncsiságomat, mintsem valóban finomnak képzeltem volna. Talán valamikor beruházok ilyesmire én is. Talán megkérdezhetném azt is, merrefelé vásárol. Habár úgyis mindegy, lényegében megvannak a magam emberei az ilyen ügyleteke, bármit megszereznek nekem. És amíg ez így van, mégis minek szenvednék én magam a beszerzéssel?
- Jól hangzik. - kezemet a vállamhoz emeltem, és a hajamat egy könnyed mozdulattal hátradobtam, miközben természetesen nem vettem le a szemem beszélgetőpartneremről, ugyanakkor ennél többet ehhez a témához nem fűztem. Elgondolkodtam rajta, és ennyi bőven elég volt, azt hiszem, mondhatjuk úgy, sikerült kivesézni a témát. Még egy rövid ideig a vállamon tartottam a kezemet, majd leengedtem magam elé az asztalra, ott kezdtem el ujjaimat a fa redőin húzkodni, felfedezve az asztal vonalait. Nem azért csináltam mindezt, mert unatkoztam, csupán csak mellékes foglalkozásnak éppen megfelelt, végül pedig a pohárral kezdtem el játszani, ide-oda tologattam, és az oldalát "simogattam", a mintákat nézegettem rajta. Ezek a foglalkozások egészen addig tartottak, amíg el nem jutottunk a beszélgetés farkas szemet néző pontjára. Itt megálltam minden eddigi tevékenységemben, és csak és kizárólag a játékra koncentráltam. Na persze, nem átalkodtam egy trükköt is bevetni, hogy biztosan én nyerjek. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy ő is nagyon jól játszott. Annyira, hogy a nevetéstől eltorzult arca bennem is hasonló érzéseket keltett, mint benne kelthetett az én bandzsa fintorgásom. Nemsokára az én arcom is eltorzult a visszatartott nevetéstől, és alig fél pillanattal azután, hogy ő elnevette magát, képtelen voltam többé visszatartani. Közösen kacagtunk hát bele a semmibe, boldog felszabadultsággal. Jól esett, azt hiszem.
- Áhh. - legyintettem látványosan. - Dehogy is, azért tényleg üt, és nem is túl finom. Az első alkalommal majdnem visszaköptem látványosan az egészet, de muszáj az embernek hozzászoknia, hisz mégsem kínálnak sehol kakaóval. Ám a csapvíznél mindenképpen jobb. Tudod, ez amolyan sznoboskodás csupán, amolyan erőfitogtatás. Mostanra pedig hozzászoktam, az életem része lett, megkedveltem. - meglöttyintettem a poharamban a nedűt. Igen, ez a fanyar és keserű íz tökéletesen jellemezte az akkori érzéseimet. Tudtam velük azonosulni. Lezárta a kakaós korszakomat, ahogyan az életem egy szakasza is lezárult akkor. Most viszont, csak vidám iszogatást jelentett, semmi többet. Ez már egy másik élet volt, amibe belefért az önfeledt szórakozás is.
- Gimi? - kacagtam fel a szó hallatán. - Dehogy, sosem jártam iskolába. - Igen, itt jön az, hogy az emberek arra gondolnak, "akkor már értem a szocializáció teljes hiányát a viselkedésében". Pedig nem erről van szó. Nem csak erről. Ugyanakkor tény, hogy ez alapvetően meghatározza az emberekhez való viszonyomat, nem tagadhatom a dolgot.
- Nem, én.. Megörököltem a céget. Tudod, ez ilyen családi dolog. Kiskorom óta részt vettem benne valamilyen úton-módon. Végül úgy alakult, hogy a bátyám más utat választott, mert orvos akart lenni, én pedig örömmel elfogadtam a lehetőséget, amire második gyerekként nem is számíthattam volna. - jó, persze ez már korán kiderült, így a neveltetést is sikerült úgy intézni, hogy ne legyek hülye a témához később. A testvérem sosem volt oda ezért a témáért, megjegyzem teljesen érthető okokból. Az ő lelki beállítottsága mindig is teljesen más volt.
- Egyébként édesség és játék. Ezekben utazom. - meg a legvégén elkezdtem hotelekbe fektetni, de arról nem tudok, mi lett ezzel a projekttel végül, így azt még nem említeném a cégem kalapja alá, még az is meglehet, hogy megbukott az egész. Idegesen megvakartam az arcomat egy ponton. Furcsa érzés volt ilyesmiről beszélni és gondolkodni, hisz olyan réginek tűnik az az élet már.

by **Danee** Kedd Szept. 19 2017, 11:28

- Muszájból alkoholizálni? - furcsálltam a kijelentését, bár ha okkal és számításból tette...
- Én azért iszok, mert jópofa dolognak tartom, és a neveltetésemből fakadóan a jellemzően női alkoholoknak titulált likőröket favorizálom az ízük miatt, de ezek szerint neked az töményen édes alkoholok nem éppen a kedvenceid, ha jól gondolom, legalább is ahogy a borokhoz, meg a szeszekhez viszonyulsz
Nem kerültél a figyelmemet, bár nem tulajdonítottam neki túl n agy jelentőséget, hogy különféle pótcselekvésekbe kezdett. Elsőre flörtnek gondoltam, amit a vállával és a hajával játszik, de aztán a többi jelből rá kellett jönnöm, hogy valami másról van szó.
Az, ahogy az asztalt piszkálgatta, arra engedett következtetni, hogy baromira unatkozik, sőt talán feszélyezve is érzi magát, talán már mehetnékje van, de legalább is nem szeretne tovább asztalhoz kötve maradni. De egyelőre nem léptem, hogy ezen változtassunk.
- Céget örököltél? Ezt nem sokan mondhatják el magukról! - olyan "apróságok" derültek ki ez alatt a pár perc alatt Szophieról, arról a Szophieról, akivel anno nagy vidáman szafariztunk négyesben Aival és Shuval, hogy újra kellett értékelnem lassan mindent vele kapcsolatban.
- Így már valamelyest érthető, hogy nem egészen szokványos a taníttatásod, de amikor gazdag emberek csemetéiről olvasni az újságok hasábjain, rendszerint valamelyik elit iskola növendékeként vannak megemlítve, de ahogy mondod, a házitanítók, magántanárok igénybevétele sem teljesen életidegen módszer ilyen esetekben.
Ez így egészen más dimenziókba helyezte a velem szemben ülő hölgyet, mint amit eddig sejteni véltem róla.
- Játék? Milyen típusú játék? Gyermek játékok? Szabadidős felnőtt játékok szervezése? Netán logikai, társasjátékok, vagy számítógépre írtak, mint amilyen ez is itt, a SAO?
Hogy ne maradjunk szomjasak öntöttem magamnak majd őt is kínáltam, enyhén a pohara fölé döntve az üveget
- Tölthetek, ugye?

by **Szophie** Kedd Szept. 19 2017, 19:38

- Most már én is azért iszok. - emeltem magasra a poharamat, és ürítettem ki fenékig. - Jó szórakozást nyújt egy-egy este, és az alkalmakat is feldobja egy-egy üveg alkohol. - meg még a börtönt is természetesen, de ezt már nem tettem hozzá.
- Nem tudom pontosan, igazából.. - eszembe jutott a vodka. - Lassan már elég sok dolgot megiszok. De az édeset preferálom egyébként, mindenben nagy kedvencem. Csak hát a whiskey, az tudod, olyan kivétel. Ez az egy az, ami kellemesen keserű. - folytattam mindeközben a tevékenységemet, hogy lekössem magam másodlagosan az asztalon, nem mintha a témázgatás nem lett volna kellemes, csupán valamiért késztetést éreztem pótcselekvésre. Most lassú dallamot kezdtem el dobolni az ujjaimmal, miközben még egy pohárkával lehajtottam, egyszerre a fiúval.
- Hát igen. - idegesen felnevettem. Nem sokan mondhatják el magukról mindazt, amivel én már büszkélkedhettem életem során. Megvoltak sajnos a magam dolgai, amik beárnyékolták a tizes éveimet. Most, a huszasokban viszont egy sokkal felszabadultabb ember voltam, ehhez kétség sem férhet. Apró szálak kúsztak az arcomba, én pedig bután fújtatva próbáltam őket elhessegetni, egyáltalán nem is figyelve az ösztönös cselekedetre.
- A családom nem preferálja az oktatási rendszert. Szerintük fölösleges hülyeségek ragadnának rám egy ilyen helyen, még egy elit iskolában is. Nincs szükségem más gyerekek baromságaira. - igen, pontosan így mondták ezt mindig, és itt a múltidőn van a hangsúly. Azóta pedig, hogy a vállalkozás a nyakamba zuhant, aligha foglalkoztam bármilyen iskolával is, vagy tanulással. Sokkal fontosabb volt, hogy elsajátítsak minden céggel kapcsolatos teendőt, mint hogy műveltséget szerezzek matematikában szinusz számításban. Szerencsére, magamtól is érdeklődtem a veresek és költemények iránt, így abból nemhogy lemaradásom nem volt, de magas szinten jártas voltam benne. Meg is követelték a hivatalos társasági események. Politika, sport, művészet; ezek voltak a fontosabb témák.
- Rendes játék játékok. Gyerekjáték, főleg fából készültek. Tudod, ez egy luxus márka, kisgyerek fejlesztő játékok, és szépen faragott és kivitelezett mindenféle figura és tárgy.. Hintaló, hintó, fa babaház, hajó, ilyesmik. Plüss állat részlegünk is van. A számítógépes játékokhoz kicsit sem konyítok, pedig sokat ütlegeltem a billentyűzeteket már életemben. - jól esett a csevegés nem túl fontos témákról, miközben mégis megosztottam magamról valamit, amit csak nagyon-nagyon kevesen tudnak rólam. Közben pedig, mégsem mentem bele a részletekbe, és ez így is volt jó. Nem kellett elkomorítani a hangulatot olyasmivel, amiről úgy sem fogok beszélni még.
- Tölts csak. - kinéztem az ablakon. Gyönyörűen sütött a nap. Úgy tűnt, még nem ért ide a vihar. - Nem folytatjuk inkább odakint? Amíg még ilyen szép az idő.

by **Danee** Szer. Szept. 20 2017, 13:17

- Nálunk is túl sok felesleges dolgot oktatnak, aminek jó részével sosem kell majd foglalkoznom, ugyanakkor az életre nem készítenek fel, pedig szerintem az sokkal többet érne mint sok középiskolai tananyag
Emlékszem a mindennapos nyűgre, a stresszre, amit az unalmas dolgok tanulása, meg a számonkérések jelentettek. Akkor is, most is úgy érzem, hogy dolgozni jobb, mint csak és kizárólag tanulni. A fizetés legalább rendes elismerése annak, amiért nyolc órán át güriztem, de egy jó jegytől még nem leszek több, és ha az a tudás, amit be kellett magolnom két nap múlva már el is felejtődik, akkor mi értelme volt az egésznek? Az, hogy már hallottam róla? Hogy rémlik valami, de már fogalmam sincs?
- Két évvel az érettségi előtt már tudnunk kéne, mit akarunk az élettől, miközben senki nem mondja el nekünk, mik a lehetőségeink
Nem akartam mondani, de engem a művészetek se mozgatnak meg annyira, hogy behatóan akarjak foglalkozni velük, a politika is csak csalódás és felháborodás szintjén keltette fel a figyelmem, de igen: a sporttal mindenkinek érdemes foglalkoznia, és talán az egyike azon hasznos keveseknek, amit az iskolában kaptam, az a rendszeres testmozgás.
- Luxus márkák, háh? Értem, akkor a londoni szuvenír boltok polcain jó eséllyel a ti plüss mackótokat emelem le? Én amint látod inkább a számítógépek világában érzem jól magam, annak idején kacérkodtam az ötlettel, hogy játékfejlesztőnek tanuljak magam is. Ha találnék fogást a rendszeren: egy nyitva hagyott konzolt, talán már kijuttattam volna magunkat, de úgy tűnik elég alaposak voltak ilyen téren. Mindig azt kívántam, bárcsak már a jövőben lennénk, vagy én is megtapasztalhatnám a játékaim magam körül, erre tessék, itt vagyok. De az nem volt benne a pakliban, hogy a szabadságom is fel lesz áldozva vele, vagy hogy az életemmel fizetek érte.
Simán jó lenne a rendes életem mellett ez a remek virtuális valóság, megélni a fantáziám, nem csupán álmodozni róla.
Inkább öntöttem neki.
- Menjünk! - láttam rajta, hogy ki van a bezártságtól, az üléstől. Követtem a tekintetét - Még nincs itt a vihar, használjuk ki az időt, amíg el nem kezd esni - azzal lehúztam a maradék whisky-t egyenesen az üvegből, és nagy hanggal csaptam a talpát az asztallapnak. A kézfejemmel töröltem meg a szám, majd kicsengettem néhány arany colt a fogyasztásért, aztán felállva az ajtóhoz siettem, hogy kinyithassam a hölgy előtt

by **Szophie** Hétf. Szept. 25 2017, 11:20

- Tényleg ilyen rossz lenne az oktatás? - pislogtam fel rá kérdőn. - Én mindig is azt hittem, mókás dolog lehet annyi emberrel közösen.. Szeretek tanulni. Nekem mindig nagyon érdekes tanóráim voltak. - fogtam bele újra a csicsergésbe fesztelenül. - Na jó, talán a nyelvtan meg a tánc annyira nem.. Meg az illemtan. Ki élvezi azt? Ugyanakkor ami muszáj, az muszáj, nincs mese. Nem mintha betartanám a nagy részét.. - igen, éppen most, ezekben a pillanatokban is millió meg egy szabályt szegtem meg, amit az okos buksimba belegyömöszöltek, és egy cseppet sem érdekelt mindez. Boldog voltam, hogy önmagamat adhatom, hogy nem kell játszadoznom, csak fesztelenül elbeszélgethetek valakivel.
Fejtegetésére csak bólintottam, majd utána csendesen hallgattam az ő érdeklődési köréről. Izgatott egy kicsit már ez a világ is, érdekelt, amit mondhat, habár aligha értettem belőle bármit is.
- Akkor te egy nagyon okos ember vagy.. - állapítottam meg, hiszen azt mondta, akár ki is tudna jutni ebből a rendszerből. Az pedig számomra egyet jelentett a csodával, tekintve, hogy mennyire összerakott, milyen jól felépített játéktérről beszélünk. Hogy mennyire valóságos az, ahogy a félelmeinket megéljük, ahogy az érzelmeinkre hatnak, hogy mennyire saját magamnak érzem, ha lenézek a testemre, az utolsó kis bőrcafatig, minden az enyém. És már mégsem az.. Mégsem lehet az, hiszen azóta bizonyára változtam. A bőröm lecserélte önmagát, lassan már az egész testem megújul odakint.
- Mondd csak.. Tényleg ennyire rosszul érint, hogy itt vagy? Odakint boldogabb voltál? Itt nem találtad meg önmagadat? - tettem fel neki az egyszerűnek tűnő, de annál is mélyebb kérdéseket őszinte kíváncsisággal, ugyanakkor szemernyit sem tolakodóan. Ha nem válaszol, elfogadom természetesen. Nem vagyok én valami magánszféra megsértő.
- Jó! - bólintottam, majd hirtelen felkeltem.. és vissza is estem a székbe. A fejem kicsit megszédült, és a lábaim megremegtek.
- Azt hiszem, nem működnek tökéletesen. - nevettem magam elé vidáman, és kezemet a homlokomnak támasztottam, másikkal pedig fogást kerestem a széken, és úgy keltem fel, kapaszkodva.
- Azt hiszem, a látásom sem az igazi. - néztem körül magam körül. Nos nem, a józan ítélőképességemet véletlenül sem vesztettem el, viszont a mozgáskoordinációmra tökéletes kihatással volt az alkoholnak nevezett méreg. Furcsálltam, hogy ő nem mutatja a tüneteket. Pedig azt hittem magamról, hogy jól bírom. Ő jobb lenne? Egy igazi kis alkoholista a töki? Természetesen nem kérdeztem rá, csak furcsállón méregetni kezdtem őt. Mikor pedig az ajtóhoz értem hozzá, a tenyerébe nyomtam én is pár aranytallért.
- Nem leszek adós. - mosolyogtam rá vidáman, majd megpaskoltam a vállát ugyanolyan jókedvvel. Vezér is utánunk kullogott, azt hiszem, a ház melletti itatót célba véve, és csak ekkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem szegénynek italt rendelni. Még jó, hogy tiszta forrásvizet helyeztek el erre a célra a házikó mellett. Igazából az egésznek volt egy olyan benyomása, hogy petek számára készült a hely, és főként állatidomároknak.

/Bocsánat, elég silányra sikeredett a válasz, de a betegség döngeti agyam kapuit.. >< /

by **Danee** Szer. Okt. 04 2017, 10:35

- Ja, mókás, ha mázlid van és jó az osztályközösség, nincsenek elhanyagolt, szó szerint neveletlen gyerekek, mert ha mégis, akkor minden nap egy újabb megpróbáltatás velük
- Én nem szeretek tanulni. Ellenben szeretek bizonyos témákkal foglalkozni, utána olvasni, esetleg el is sajátítani a fortélyait
- A táncot pedig kifejezetten szeretem, bár nincs hozzá önbizalmam, de attól még szeretem. A saját néptáncunk nagyon nem jön be, de volt közöm a görögökéhez, meg a különböző latin néptáncokhoz, és imádok ezek mellett még keringőzni is
Persze kinek mi jön be, annak idején, amikor kötelezővé tették a suliban a tánctanulást, mi is berzenkedtünk ellene, de aztán rájöttünk, hogy mennyire jó. Nyilván, mert mindenféle szabályszegést kicselezve lehettünk együtt a lányokkal
- Ez kedves tőled, de ... csak szeretnék az lenni - szerénykedtem. Mondjuk a kijelentésemnek több köze volt a vágyaimhoz, mint a valósághoz. Közel sem voltam annyira jó informatikában, hogy olyan könnyen ki tudjam juttatni magam, mint ahogy arról beszéltem. De biztos, hogy beleadnék, és megpróbálnék mindent, ha lenne rá lehetőségem.
- Nem, nem érint rosszul. Szeretek játszani. De nem szeretek semmit se kötelező jelleggel csinálni. Itt se vagyok sokkal boldogabb, mint kint. Nincsenek illúzióim, már most is nagyon nagy bajban vagyok. Lefog épülni a szervezetem, és végül akkor is meghalok, ha egy szörny vagy pk-s nem öl meg idebent.
- A whiskey - állapítottam meg nemes egyszerűséggel, látva, hogy kissé rosszul van
- Kérsz egy tisztító kristályt? Nem mondom, hogy a levegőn jobban leszel, mert ami kint van, az nem a friss levegő...
Akár fel is segíthettem volna, úgy tűnt nekem, hogy megoldja egyedül. Vagy meg akarja oldani egyedül.
Amikor láttam rajta, hogy nem érti, miért csak egyikünk lett rosszul a piától :
- Nem szóltam az elején, hogy nem lesz fair küzdelem, mert annyira magabiztos voltál: rám nem hatott a whiskey. Immúnis vagyok rá - persze, lehet, hogy valami mód ki is lehet kapcsolni a képességem, de még sose kerestem meg a módját. Pedig talán jó lenne együtt becsiccsenteni néha az asztaltársasággal, nem csak az íz miatt inni.
Kiérve kicsit feszengve néztem fel az égre: bár a kedélyes vállpaskolás jól esett, most mégis az a furcsa érzés piszkálgatott:
Az, hogy ott hagytuk az asztalt, sok mindent jelenthetett:
- Akkor most búcsúzunk, vagy van még kedved maradni egy kicsit?

by **Szophie** Hétf. Okt. 16 2017, 09:42

Szophie értetlenül megvakargatta a fejét. Számára a tanulás éppen azt jelentette, hogy számára érdekes témákkal foglalkozik, utánuk olvas, kutat és belemélyed. Ami éppen érdekelte, pont az. Régebben ezekről mindig a tanárától kérdezett, aki sokszor vitte olyankor őt és testvérét a témához kapcsolódó múzeumba, vagy csak leültette őket, és izgalmasan bemutatta, miről is van szó. Ilyesmi volt, amikor a csillagászat kezdte el rövid ideig érdekelni. Amit akkor tanult, abból nem sokra emlékszik ugyan, de tudja, hogy nagyon mókás volt a planetárium és az éjszakai égbolt tanulmányozása. Szophie emlékezett a távcsövére, szép bronz színű volt, amellyel ámulva nézte az eget hosszú órákon keresztül, mígnem elaludt, és feltehetőleg valaki bevitte a házba. Emlékezett minderre, és tudta, hogy a tanulás szuper dolog. Kivéve a nyelvtan. Az kötelező, az rossz.
- Azta! - nézett a fiúra. - Én sosem szerettem a táncot. - nevetett fel. - Talán azt pont rosszul tanították. Érdekes, hogy mennyihez értesz. Egyszer bemutathatnád. - kacsintott végül a fiúra, és a világért sem próbálta meg elképzelni, hogyan fest latin tánc közben. Csakhogy az agya akkor is igyekezett piros rózsával mutattatni, ami miatt nem tudott elnyomni egy bujkáló mosolyt.
Végül pedig eljutottunk az ajtón kikecmergésig. Nem azt mondom, hogy nehezen ment, de a rendszer benehezített a dologba azzal, hogy el is mosta a tárgyakat. Nem hajazott teljesen az igazi részegséghez, ez a virtuális sokkal inkább volt zavaró, de még így is mókás maradt. A gondolatai viszont tiszták maradtak, így teret engedhetett rövid idejű felháborodásának, hogy aztán lenyugodva elnevesse magát.
- Jól átvertél. Nesze, a jutalmad. - azzal a nyakába kapaszkodott a fiúnak, tisztán azzal a szándékkal, hogy vitesse magát. Cserébe amaz megölelheti. Rolling Eyes

Micsoda jutalom.
- Búcsúzunk a francokat. - nézett rá végül a fiúra odakint már a tiszta levegőn, miközben a napfény még vakította az előbbi sötét helyiség után.
- Nem szabadulsz ilyen könnyen Mr. Átverő. Legalább valamiben ma el kell verjelek. - bólogatott Szophie maga elé, és Vezér eme szavak hallatán elkezdett felélénkülni.

by **Danee** Hétf. Okt. 23 2017, 20:00

- Hacsak tanították, akkor nem lehetetlen, hogy nem is szeretsz táncolni
- De ha szeretsz zenét hallgatni, akkor onnan már csak pár apró mozdulatra van a táncolás. Igazából, semmivel sem több a zenénél, minthogy annyira tetszik, amit hallasz, hogy elkezdesz mozogni az ütemére, akár önkéntelenül is. De amúgy én is csak az alapokat ismerem, és azzal még nem lehet látványos mozdulatokat összehozni.
És aztán kijutottunk a hőn áhított szabad levegőre.
Az asztali megszédüléshez képest már mintha semmi baja se lett volna Szophienak, de azért követtem minden mozdulatát, ha mégis megbicsaklana, még időben elkaphassam.
Na ehhez képest szinte a nyakamba ugrott, na jó nem, de a karjai körülfonták a nyakamat, én meg annyira meglepődtem, hogy hirtelen nem is tudtam elképzelni, hogy ez most a valóság, vagy csak én ábrándozok éppen.
Persze nekem se kellett sok, hogy karomba zárjam
- Büntess még mester! - hülyültem, és a hátáról a derekáig csúsztattam a karjaim, nagyon közelebb már nem is kellett húznom, hiszen ő kapaszkodott a nyakamba
- Reméltem is, hogy még maradni fogsz! - kicsit túl sok volt ez így nekem, még a végén szerelmes leszek, vagy valami. Tudom magamról, hogy nekem igazán nem kell sok...
Akárhogy is, a végén csak kibontakozott az ölelésemből és másfelé terelődött a szó:
- Sakkban? Netán párnacsatában? Látom vezérnek nagyon tetszene a verekedés téma, ezek szerint bevonjuk őt is ezúttal?
Persze gondoltam én, hogy a legkézenfekvőbbre gondol, amit ebben a játékban verekedés címén lehet érteni, a jó öreg egy-egy elleni párbajt, bár idomárok esetében ez egy hangyányit másként jön ki.

by **Szophie** Pént. Okt. 27 2017, 22:50

Szophie megrázta a fejét, talán kicsit túl gyorsan is, mielőtt a fiú a mondata végére ért volna. Ettől kicsit elszégyellte magát, és fejét finoman lehajtotta, óvatos pír jelent meg orcáján. Mikor beszélgetőpartnere a végére ért, akkor végre meg is szólalt, és amaz tudtára hozta immár szóban is meggyőződését, miszerint ő nem szereti a zenét.
- Vagyis tudok zongorázni, és el szoktam hallgatni, de.. főleg a régieket, a klasszikusokat. A mostaniak nem tetszenek, és nem is értek hozzájuk. - vallotta be majdhogynem szerényen eme hiányosságát. Egyébként sem kedvelte, ha valamiről nem tudott, így aztán ez különösképp zavarta. Persze, a japán és angol zenei világ eleve teljesen két különböző kultúrkört tartalmazott, így aztán ha ismerné is a pop kultúrát, akkor sem tudna beszélgetni egy átlagos játékossal ilyesmiről. Ezt viszont sajnos éppúgy nem tudta, minthogy mik voltak a legkedveltebb zenék, amikor ő játékba került. Párat persze ismert, gyereknótákat is, meg azokat, amiket Leo mutogatott neki néhanapján. Ám úgy igazán egyik sem maradt meg a fejében, nem dúdolta a dallamot, ha énekelni támadt kedve, akkor inkább maga dudorászott valami saját költeményt az éppen akkori hangulatához illően.
Szophie elnevette magát Danee reakcióján, őszinte örömmel kacagott, és eltolta magától közben a fiút.
- Az más büntetés lesz. - dugta ki rá a nyelvét játékosan. Mit sem változott eme oldala az elmúlt két évben, hát valamikor még egy hozzá hasonló komoly üzletasszonynak is kell mókáznia. Ő maga pedig igazán az a kislányos fajta személyiség, de már jól tudta, ez bájossá is teszi egyben. Büszke volt hát rá, amilyen, és esze ágában sem volt ezen változtatni, sőt mi több, sokszor még kicsit túl is reagálta a maga módján a gyerekességét. Nem direkt, csak a szituációhoz mérten. Most pedig érezte, hogy belefér a helyzetbe, így aztán nem volt miért visszafognia magát.
- Párnacsata! - csillant fel a szeme, és látható volt rajta, hogy a klasszikus lány bulis fajtára gondolt, véletlenül sem a másik fajta lepedőbajnokságra. Kislányosan volt naiv az ilyen dolgokban, persze mindezt úgy, hogy közben ismerte a háttér tartalmakat is már, csupán nem kívánta azt az oldalt erőltetni.
- Kétlem, hogy az a fajta játék tetszene neki, de nekem igen, és most én döntök. - ragyogott az idomár szeme, és a pet ezzel egy időben búskomoran ült vissza a fenekére. Mondhatni, szarul járt az állat, ki harcot kívánt. Farkast kiáltottak, de csak bárány volt ugye. Vagy lúd, már ami a párnák tömését illeti.

by **Danee** Vas. Okt. 29 2017, 19:35

- Hm. - nem tetszik neki csak a régi meg a klasszikus. Nem mintha én hallgattam volna rádiót, vagy néztem volna zenecsatornát mielőtt jött volna a nerve gear... és egyébként is ki vagyok én hogy győzködjem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban
- Viszont zongorázol? - néztem fel rá félig felé fordulva - Szívesen meghallgatnálak, van kedvenc dallamod?
Már épp hozzáfűzni akartam, hogy engem is megtaníthatnál, de rájöttem, hogy az már sok lenne egyszerre a jóból, így is kvázi lerohantam a kérésemmel, nem kéne agyonnyomni

Well. Tudtam, hogy ezzzz... nem olyan ölelés volt, és nem szabad többet várni...
Kicsit szomorkásan mosolyogtam, legalábbis legbelül valami értelezhetetlen érzelem kuszaság gabalyodott bennem össze.
Reméltem, hogy inkább tűnök hálásnak, mint elanyátlanodva.
De ő legalább teljesen őszintén boldognak tűnt, ami engem is jobban felvidított, még ha nem is nevettem vele.
Helyette az arcomat karmolásztam.
Más büntetés? A kérdés csak a fejemben visszhangzott ugyan, de nem tudtam megfejteni mire is gondolhat, ami rendkívül felcsigázta az érdeklődésemet. Nem mintha mazochistának tartanám magam, de vele kapcsolatban mi nem érdekfeszítő?
- Oh, párnacsata? - vettem elő a kellemesebbik, nyugodtabb stílusomat
- Nem gondoltam komolyan a felvetést, de ha elnyerte a tetszésedet eme ötlet, úgy szívesen leszek az "ellenfeled"
De hogy is kéne: előkapok egy vánkost és elkezdem csapdosni Szophie fejét? Csak úgy?
Nem, nem ez túlságosan lapos, még elképzelve is.
- Azt hiszem tudom is milyen párnát vetek be - na nem az ágyba. Kattintattam párat a menümben, mire a levegő előttem egy szabályos négyzet alakban hullámot vetett és opálosan homályosan engedte csak át a fényt.
Akár egy bűvész, könyékig belenyúltam, persze a karom a felület mentén el is tűnt.
Fura grimaszokat vágva, kínlódva könyököltem, míg végül felderült az arcom:
- Megvan! - megtámaszkodtam a tér-torzulat szélében és teljes erőből húztam kifelé a 160x50 centis "Dakimakura"-t
- Waifu, téged választalak!

by Ajánlott tartalom

Szophie és Danee

Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee

Re: Szophie és Danee