Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Szophie és Danee

3 posters

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Hétf. Okt. 30 2017, 09:20


Szophie elmosolyodott, mielőtt választ adott volna Daneenak.
- Egyszer, ha a sors úgy hozza, szívesen játszom majd neked. De még nem találtam eladó zongorát a játékban, így egy kicsit nehezebb az ügy. Ha gondolod, tekintheted egy küldetésnek a felkutatását. - rákacsintott a fiúra, majd tovalibbent, habár a szokásos kecsességének csak kis százalékát tudta most felmutatni.
- Nálam minden felvetést gondolj teljesen komolyan, mert én rá fogok harapni. - szögezte le a lány, miközben érdeklődéssel kotorászni kezdett a menüjében. Tudta, hogy kell ott lennie párnának is a piknikezős szekciónál, de annyi tárgya volt, hogy nehezen talált meg elsőre bármit is. Főleg, mert kijött a gyakorlatból úgymond. Odalent a cuccai alig parányi százalékát tudta csak hasznosítani, így aztán nem is nagyon kotorászott a menüben. Eszébe sem jutott. Neutral
Mindezek közben szeme sarkából észrevette azt is, hogy Danee valamin nagyon ügyködik. Kiváncsiságát hamar felcsigázta a látvány, és odafordult. Érdeklődve pislogott a semmire, amiben a lovag könyékig eltűnt, és várta, mi is fog végül ebből kisülni. Úgy gondolta, az a cucc jó sok helyet elfoglalhatott az invertoryban, egyszerűen elképzelni se tudta, hogy valaki egy ilyennel járjon. Habár, ha a saját itemjeire gondolt, akkor is tudta, hogy közöttük túl nagy a káosz, az sem volt normális.
Csak tátott szájjal bámulta, ahogy az az izé manifesztálódik. Nem értette, mi lesz az, és csak sejteni tudta, mi a célja a fiúnak vele. Még sosem látott ilyen tárgyat azelőtt.
- Mi a jó isten? - pislogott a srácra értetlenül, mire az teljes valójában előbukkant. Addigra Vezér is felkelt a helyéről, és nagy beleéléssel kezdett morogni az idegen formára. Talán csak mert ő sem értette, mire való, vagy éppen azért, mert túlságosan emlékeztette valamiféle fegyverre. Ezt nem közölte, és Szophienak sem volt lövése sem, miért váltott ki a farkasból ilyen reakciót. A lánynak az járt a fejében, a farkast kéne párna gyanánt hozzávágni ellenfeléhez. Biztos mókás lenne...

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Danee Hétf. Nov. 06 2017, 09:52

- Rendben van, felírom a bakancs listámra a zongora beszerzést - és hogy ne csak a szám járjon, tényleg elővarázsolok egy rendszerpanelt és felvésem a többi után ezt a tételt is.
Ugyanakkor nagyon imponált Szophie mozgása, cserfessége, ahogy szinte már egy mesebeli tündér könnyedségével libbent ide-oda.
- De hiszen már most is táncolsz, csak zene nélkül! Született tehetség vagy, tuti, hogy csak a tanárod baltázott el valamit, hogy így megutáltatta veled
A párna elővétel nem volt egyszerű művelet, bőven jutott idő közben arra is, hogy szó szót kövessen:
- Oh, ha ezt ilyen biztosan lehet tudni nálad, akkor talán mást is felvetek majd legközelebb, csak meg ne bánd -
öltöttem ki a nyelvem, aztán küzdöttem tovább a párnáért, míg csak diadalittasan elő nem rántottam a kisebb ember magasságnyi darabot.
- Ez kérlek egy eredeti, hamisítatlan, ilyen méretben csak japánban kapható óriás párna. De szokták nevezni ölelő párnának is, vagy test párnának, a lényeg, hogy teljesen körül tudod fonni vele magad
Bele is dörgöltem az arcom, ha már újra a kezeim között szorongathattam. Bár volt rajta pár fekete szőrszál is, Lily biztos már megint belefúrta magát, amíg én aludtam.
A huzaton egy fekete hajú, vékony lány szerepelt, vörös szemekkel, a hajában egy fehér négy szirmú virágos csattal, hiányos öltözetben. Na ezt azzal a lendülettel gyorsan el is rántottam a párnáról, és egy nagy, aranyozott kardot mintázó huzattal helyettesítettem.
- Mik legyenek a szabályok? Honnan fogjuk tudni, hogy melyikünk győzött? -
valahogy nem volt kedvem ezen agyalni, és az arénában is az a szokás, hogy a kihívott határozza meg a részleteket, akkor miért ne lehetne itt is úgy.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Hétf. Nov. 06 2017, 23:53


Szophie szinte hitte, hogy lehetetlenség zongorához jutni Aincrad világában, hiszen a röpke majdnem öt év alatt - bizonyos megszakítást leszámítva - szinte mindig kutatott utána a maga módján. Talált már bizonyos intézményekben, de egyiket sem használhatta vagy vehette meg. Azok mind fixen voltak, és vagy látványelemként szolgáltak, vagy egy buzgó NJK saját játékszereként. Már-már kezdett lemondani is a lehetőségről, és úgy érezte, a hosszú idő alatt, ami eltelt, bizonyára berozsdásodhattak képességei ezt illetően. Aligha tudott volna bármely kottát is felidézni abban a pillanatban, és habár nem kételkedett benne, hogy ujjai visszatalálnának kedvenc mozdulatsoraira idővel, mégsem akart csalódást nyújtani az első alkalmakkor. Ezt leszámítva, kedvesnek tartotta Danee felajánlását, és ezt egy félénk mosollyal köszönte meg, amit a fiú irányába szúrt frufruja takarásában.
- Bizonyára mégsem tökéletes a képességed, és berúgtál te is, ha ezt te tökéletesnek nevezed. - nevette el magát aztán, hisz érezte, hogy mozdulatai nem tökéletesek, nem volt meg az a magabiztos suhanás és libbenés érzés, inkább érezte magát valami kacsának, aki kissé imbolyogva szárnyal.
- Majd hasonlítsd össze a józan énemmel. Tudok szebbet is mutatni, ha akarok. Habár, ha emlékeim nem csalnak, Makotom épp egy hatalmas esést követően figyelt fel rám annak idején, a szépségversenyen. Azt hiszem, az első event lehetett, amiben részt vettem. Mókás volt. - csicseregte a lány kellő vidámsággal, és talán egy kicsit meggondolatlanul is. Ám ennyi hibát nézzünk el neki, soha nem tanulta azt, hogy más férfiakról beszélgetni illetlenség is lehet. Hiába, a börtönökhöz már ért, meg a túléléshez, de az élethez még mindig hülye.
- Vagy te ne bánd meg. - pillantott a fiúra, nagyon hirtelen vidámból komoly, drámaira váltva. Már-már félelmetes is lehetett volna a vörös tekintete, ha aztán nem oldja fel egy széles, fogakat mutogató mosollyal.
- Az, hogy komolyan veszem a hallottakat, nem jelenti azt, hogy veled azonosan értelmezem. - és ezt se nem fenyegetésként, se nem rossz szándékból mondta. Inkább csak amolyan önkritikaként, hiszen tisztában volt vele, a hétköznapi emberekéhez képest sokszor mennyire más felfogást képvisel, annak ellenére is, hogy a lehető legjobban próbál közöttük érvényesülni és - úgymond - beilleszkedni.
- Óriás párna. - pislogott a tárgyra nagyokat, miközben ízlelgette a szavakat. Még nem igazán hallott ilyesmiről, vagy látott hozzá hasonlót. A huzat cserét nem igazán észlelte, és nem is kérdezett a miértjére, csupán azon gondolkodott, hogy lehet, tényleg Vezérrel kéne ez ellen harcolnia. Hisz neki csak normál párnája volt, azzal meg mit ér? És hát, azért idomár az idomár. Na nem, nem azért, hogy a petet reptesse, hacsak az nem valami madár. De vele kell harcolni. Vajon Vezér mennyire sértődne meg ilyesmin? Tuti leharapná a kardforgató fejét, igaz?
- Amikor elfáradunk, akkor végzünk. Az nyer, aki kevésbé fáradt. Vagy akit a másik a földhöz szorít, vagy aki előbb feladja. Esetleg közös megegyezéssel is játszhatunk. Bármilyen trükk bevetése pedig tök reális. - szögezte le a lány a szabályokat, majd elővette a saját, igencsak satnya kis párnáját.
- Hát igen.. Ez nem túl szerencsés. - morogta, miközben két keze közé szorította a tárgyat.

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Danee Pént. Nov. 10 2017, 10:50

Biztos voltam benne, hogy amit láttam, abban volt bőven talentum, a bizonytalan mozdulatokat pedig betudtam annak, hogy Szophie egy kicsit becsiccsentett.
Ezért hát enyhén ráztam is a fejem, amikor a lány ennek ellenkezőjéről és a hibás ítélőképességemről igyekezett meggyőzni.
- Szívesen összehasonlítom, ha biztosítasz hozzá lehetőséget -
néztem rá valamivel komolyabban, de aztán szóba hozott valami Makotot. Valami ismerős, elég közeli lehet, ha úgy beszél róla, hogy a "Makotom".
A négyes szafari kalandból még rémlett, hogy Szophienak van valakije, és ez a mostani találkozásunk első pillanatától ott mocorgott az elmém egy félreeső sarkában, halványan pislákolva és folyvást visszatartva attól, hogy belé essek és reménytelen udvarlásba kezdjek.
De most, ahogy nagy lendülettel mesélni kezdett, annak minden természetességével adta elő, a megismerkedésük pillanatát, a szerencsésen szerencsétlen esést, azzal a valószínűsíthetően sráccal, valami szépségversenyen, ami nekem sehogyan se akaródzott beugrani. A Makoto, amennyire én tudtam épp annyira volt férfi név is, mint női, és bár valószínűleg előbbiről lehet szó, Szophieból simán kinéztem volna, hogy egy leányzó legyen a kedvese. Pedig a tőle hallott angol kisasszony sztereotípia ennek teljesen ellentmondana, viszont az a könnyed stílus, ami jellemezte simán teret adhatott volna valami efféle dekadensnek bélyegzett attitűdnek is. Már ha ezt még a 21. században lehet annak nevezni.
- Makoto? Jól gondolom, hogy nem barátnő, hanem barátról van szó?
- Az, hogy úgy véled: nem veled azonosan értelmezem a hallottakat, még nem jelenti azt, hogy valóban úgy is lenne -
ismertem magamat. Vannak dolgok, amiket elég konzervatív megközelítésben kezeltem, míg nagyon sok olyan is akadt, ahol nem csak a fantáziámat engedtem volna szabadjára.
- De akkor kezdjük! -
csillant fel a mosolyom a szemeben, bármiféle erőbevitel nélkül, szinte csak ráborítottam a 150 centis párna végét a lány feje búbjára.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Kedd Nov. 14 2017, 10:49


A szél lassan végigsöpört a mezőn, előrejelezve a vihar közeledtét, ám ez még egyikünket sem zavart. Még messzinek érződtek a jelek, távolinak a gyülekező sötét felhők.
- Ha gondolod, találkozhatunk majd még. Nem rajtam fog múlni. - néztem rá őszinte komolysággal, tudván, hogy ez mindig is így volt. Ha valaki elhívott, boldogan mentem én bárhová, soha nem mondva nemet semmire. Ha pedig nem hívott, akkor.. Hát, volt rá példa, hogy magam kerestem fel másokat, ám ahhoz túlságosan kevésre becsültem a társaságomat azokban az időkben, hogy odáig alantasodjak.
- Hát.. Ki tudja? - vontam meg a vállam, és bazsajogtam sejtelmesen. Bizonyos szinten beszélhetünk lányról is, ha a rémesen elveszett kedvesemről kell tárgyalni, s habár pontosabb irányultságot mutat nemét illetően, én így utólagosan mégis megkérdőjeleznék ezt-azt. Na nem miatta. Inkább miattam. De ezt a témát hagyjuk egy következő alkalomra, avagy egy másik játékra inkább.
- Ez most senkit se kell zavarjon. Razz Menjen akkor az a játék! - vetettem bele magam lendületesen a jókedvbe, szinte mintha más se létezne a világon. Na persze, én voltam az első, aki koppantam, avagy hogy úgy fogalmazzak, rajtam koppant először az a nagy izé.
- Au. - néztem rá sértődötten, arcomba levegőt pumpálva, mint valamiféle hörcsög, aki ételt tuszkolt magába. Viszont gondolatban levezetve a harcot, úgy véltem, a kis párnácskámmal lehet mégis esélyem a nagy izé ellen. Ha elég gyorsan mozgok, márpedig az én kis szütyőmmel egyszerűbben lehet, lazán bekerülhetek az óriás dakiizé mögé, amit pedig nehezebb irányítani már mérete miatt is.
Hirtelen kezemmel megfogtam, az ég felé toltam a párnáját, majd könnyedén megrogyasztottam térdeimet, és mintha holmi szarvas volnék, igyekeztem gyorsan és könnyedén a közelébe férkőzni. Ott aztán jól orron vágtam a párnámmal egyszer balról, egyszer jobbról, és minden erőmmel azon voltam, hogy minél több találatot vigyek be rövid idő alatt. Mindeközben, kitört belőlem a nevetés. Szárnyra kélt, és lehetetlen volt ellentmondani a vidám kacajnak, melyet messzire repített a kora őszi szél.

/Bocsánat az írásmódok váltakozásáért ._. Keresem a helyem Very Happy /

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Danee Szer. Nov. 15 2017, 13:03

- Támogatom az ötletet - vágtam rá az újabb találkozás gondolatának pedzegetésére

Igazán nem adtam bele erőt, éppen csak annyira toltam meg a párnát, hogy annak a vége végül Szophie fején landoljon.
Csak hallottam a jaj-szót, látni nem láttam, ahogy valószínűleg arról is lemaradtam a párna eme oldalán állva, hogy mégis mennyire érhette durván a letámadásom, vagy hogy milyen képpel fogadhatta, lévén számomra teljes takarásba került az arca a párnám miatt.
Még bőven vártam mi lesz a reakció, nem egészen tudtam, mennyire lovalhatom bele magam ebbe a kültéri, semmiképpen sem megszokott párnacsatába. Igaz, a hálószobai verzióból se járt ki nekem túl sok, talán ideje lenne azt is bepótolni.

De végül is nem kellett sokat, majdhogy nem semmit se várnom a válasz reakcióra, és míg én naivan azt hittem, a fegyverzetem, az óriás párna csak az enyém, meglepve tapasztaltam, hogy anélkül, hogy kicsit is megerőltettem volna magam, egyik pillanatról a másikra egyenesen az égnek meredt. Elsőre az jutott eszembe, hogy biztos megfejelte, de nem lehettem benne biztos, ahogy azt sem láttam miben mesterkedik a takarásban, míg meg nem jelent a lábaim előtt.

A fordított lánykérésen talán eltűnődtem volna, ha nem kapok arcba,
SŐT! mi több orrba innen is, onnan is egy-egy maflást, persze kispárnával.
Röpködtek a sebzéspontok a levegőben, ahogy az egy csili-vili mmo-nál szokás, én meg azt se tudtam hirtelen, mi történik.

Szophie már ott volt előttem, csak lefele kellett sandítanom, a közelsége és a durcásan felfújt arca láttán épp úgy pirultam, mint ahogy a nevetés kezdett fojtogatni. De valószínűleg csak vörösödtem, mint egy paradicsom, és hát nem igen tudtam mit kezdeni a belharcban egy batár nagy kétkezes párnával, minthogy kissé hátralépve lendületet vegyek:
Nem menekültem: párnám a levegőt hasítva csapott le a leányzó mögött, a karjaim magasan fölötte engedték szabadjára a fegyver szabad végét, hogy aztán a fenséges hátsó felén csattanjon, amennyire az egy párnától telhet.
Aztán igyekezve kiszabadulni az ambivalens módon kényelmetlen és előnytelen belharcból, fél kézzel elengedve a párnám léptem oldalra, épp csak 2 lépésre eltávolodva ellenemtől.

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Hétf. Nov. 20 2017, 18:35


Csapásom kivitelezése közben már a következő lépésen törtem a fejem. Azt terveztem, egyszerű mozdulattal a lába mögé lépek és kigáncsolom. A kinti világban talán mindezen mozdulatsort sosem valósítottam volna meg, gondolván az esésből keletkező fájdalomra és balesetre, itt ugyanakkor gondolkodás nélkül folyamodhattam ilyesfajta módszerekhez. Sajnos azonban nem maradt elég időm a kitervelt támadást végrehajtani, ugyanis rútul érkezett egy számomra nem várt támadás, egyenesen a hátsó felemre. Az alkohol ráhatásának segítségével akrobatika ide vagy oda, a meglepettség és a hirtelen mozdulatváltás kibillentett egyensúlyomból. Végül én magam indultam meg a föld felé, minden igyekezetem ellenére. A pillanat hevében ugyanakkor még így is sikerült a magam javára fordítani a helyzetet - miközben megpróbált ellépni előlem, én a kezébe csimpaszkodtam. Ez esésemben nem állított meg, sőt mi több, nem is volt tervem megállítani. Teljes súlyomat latba vetettem, és még egy erősebb, határozott súlyemeléses rántást is megkockáztattam a fiú karján, csak hogy velem együtt kerüljön a földre. Az már lényegtelen volt, melyikünk milyen pozícióba érkezik, hisz egy következő lépés gondolata lesz majd. Egyelőre az volt a lényeg, hogy ne legyen előnyben, ameddig én a földön fetrengek, és ostorozzon meg egy adag csapással. Ha kútba esek, másokat is magammal rántok.
Az esés következtében megint közelharcivá vált a színtér. A párnámat, mint egyetlen fegyverem, nem engedtem volna el semmi pénzért, így amint pozícióba kerültem, és felfogtam a világot, máris igyekeztem ellenfelemet keresni, és megostromolni vele.
Mindeközben a feltámadó szél messzire vitte a nevetést.
Vezér komótosan ásított még egyet a fal mellett, de úgy tűnt, nem a verekedőket, hanem a messze elterülő mezőt és azon túli erdőt vizslatja. Füle szakadatlan a távoli hangok irányába fordult. Őrködött.

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Danee Kedd Nov. 21 2017, 12:50

Kellett nekem kimozogni előle: ha maradok, ahol vagyok, talán újra nyakamban kötött volna ki, én pedig megúszhattam volna egy hátra lépéses kitámasztással.
De nem, én inkább "menekültem" az egyensúlyát vesztett lány karjai elől. Javamra legyen mondva, az a párna a kellemesnél kicsit többször találkozott az arcommal, mint ahogy még jó esett volna.
És ha kicsit is odafigyelek, és tudatosan építek bele a mozdulatsorba az akrobatika képességből, talán sikerülhetett volna épp bőrrel megúszni, de mindezen már igazán késő, és még inkább fölösleges volt tanakodni, miután magam is elvesztettem az egyensúlyom, és vészesen közeledett a talaj.
Igen, egy fiatal leányzó súlyával azt hiszem illett volna még megbirkóznom, megmentenem az elzuhanástól, nem beszélve saját magamról, de több volt ez mint egyszerű súly, vagy botlás okozta esés: éreztem, ahogy belém csimpaszkodik, és teljes erejével ránt magával.
A helyzet drámai volt.
Legjobb szándékom ellenére is ugyanúgy nyekkentem, mint egy korábbi "küzdelem" alkalmával. De már készültem.
Igaz, az fegyver, amit lendült felém, nem volt olyan veszélyes, mint az a bizonyos kard, vagy tőr, ahogyan az ellenfél sem a nehezen kiismerhető Kiwi volt ezúttal, hanem Szophie, akit, bár lehet önbecsapás, de úgy éreztem, sokkal jobban ismerek.
Sőt: kiismerek.
De a párnája elől nem tudtam időben menekülni: az első csapás így is elért, ahogy az önfeledt, játékos nevetése is.
- Héj, héj, ez nem ér! - öltöttem ki rá a nyelvem utóbb
Vidámsága ragadósnak bizonyult, legalább is az arcomat feszítő mosoly, és a mellkasomat hevítő boldogság valami ilyesmire utalhat.
Fél kézzel nehezebb volt, de igyekeztem én is visszaadni a párnámmal, amit épp az imént kaptam
- Kölcsön kenyér visszajár! - morogtam, de csöppet sem zsémbesen, aztán a párnát átölelve hengeredtem odébb. Az akrobatika persze segített valamicskét gyorsabban talpra állni.
Tudtam, nem maradhatok közelharcban: az végzetes lenne Szophie gyors mozdulatait látva.
Inkább középtájt markoltam meg a hosszú párnám, akár egy dupla-pengés kardot: az egyik felével csapást intéztem Szophie buksija felé, majd visszapördítve a fejem fölé, a másik végét alulról előre lendítve rögtön hárítani is kívántam a kispárnáját.
- Részeges karatemester stílusban tolod?

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Pént. Dec. 01 2017, 23:21


Ájájájj. Nem állt jól a szénám, miközben megostorozott támadásaival. Úgy tűnt, sikerült megoldást találnia a hosszú fegyverből eredő hátrányára, és a kispárnám itt már mit sem ért, nem volt semmi ütő ereje. Használhatatlannak éreztem fegyverem. Kaptam egyet a buksimra, és még nyekkenni sem volt időm, érkezett a következő csapás éppen a kispárnám irányába.
Egyetlen fegyverem szép ívet leírva a levegőben repült el, tőlem jó pár méter távolságba. Pofimra morcos arckifejezés költözött, de korántsem adtam föl a harcot. Nem én, míg az életem el nem veszik!
Voltak még lapok a tarsolyomban. S habár ezek nem feltétlen voltak sem átgondoltak, sem pedig túl tiszták, mégis úgy gondoltam, itt az ideje bevetnem pár saját trükköt. Már csak az is biztosan sokat dobott a dolgon, hogy részegségem még mindig nem múló jókedvet adott nekem, s talán a bátorságom is innen eredt. Talán. Mindenesetre, nem volt lehetőségem ilyesmin gondolkodni.
Még égett az arcomon a párna nyoma valamennyire, mikor is igyekeztem gyorsaságom és akrobatikám kihasználva hirtelen sebességgel térdre evickélni. Igyekeztem ezeket a tulajdonságokat előtérbe helyezve még az újabb támadás előtt bevinni a saját csavaromat. Semmi kedvem nem volt további frontális támadások alanyának lenni. Nem kenyerem az áldozat szerep.
Előre vetődtem, egyenesen a fiú felé. Igyekeztem a meglepetés erejével hatni, arra támaszkodni, hogy nem számít a lépéseimre. Arcom sunyi mosoly kíséretével közeledett az övéhez. Csak remélni tudtam, hogy a hirtelen csók valóban kizökkenti a támadásból, és eltereli a figyelmét. Annak idején Zu ellen már bejött. Azóta jóval kevésbé vagyok szégyellős.
A pillanatnyi figyelemelterelést pedig illik is kihasználni. Ha csak nem volt túlságosan talpraesett ebben a helyzetben - nos, előfordulhatnak ilyen emberek is, habár ők vannak kevesebben -, akkor viszont használnia kellett a dolognak. Nem ismertem még annyira Daneet, hogy következtetéseket vonhassak le, így csupán az általános reakciókra támaszkodhattam.
Mindenesetre, akárhogy is sikerült a különös támadás, rövid időn belül folytattam is utamat, továbbra is gyorsaságomra támaszkodva, és igyekeztem megkerülni őt, aztán pedig a hátára csimpaszkodni. Lábammal és kezemmel próbáltam átfogni őt, és ha csak nincs súlyemelés jártassága, még az is lehet, hogy magam alá is sikerül gyűrnöm. Razz

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Danee Szer. Dec. 06 2017, 18:49

Engem is meglepett, mennyire jól működött ez a scifiből lopott, erősen klisés alkalmazása az amúgy nem mindennapi "fegyveremnek": talán Szophie sem volt felkészülve ilyen pofátlan szintű ötlet lenyúlásra, vagy egyszerűen csak nem markolta elég erősen a kispárnáját? Bár létezhet olyan, egy játékban, mely a csodálatos látványvilága és kézzelfoghatósága ellenére mégis csak faék egyszerűséggel ábrázol dolgokat feketén fehéren? Vagy markol a kezed valamit, vagy elengeded, de hogy erősen vagy kevésbé, igazából nem láttam erre semmilyen példát még...

S míg én a lány durci-murci pofijáról elkalandozva szinte már megigézve követtem a levegőbe röppenő kispárna ívét, akár régen, odakint a fejünk felett eget hasító repülőket, addig ő kámforrá vált, legalábbis, mintha a föld nyelte volna el.
Jó, igaz, talán az ormótlan párnám is ludas lehetett abban, hogy nem láttam, mindent, ami az orrom előtt történik, de már az imént eljátszotta egyszer, hogy bebújt a párnám és közém, így valami hasonlóra számítva kerestem valahol ott a lábam előtt.
Bár arról sejtésem se volt, hogy a kispárnája nélkül mit tervezhet.

Aztán előbújt a párnám "alól", nem várt közelsége érintés nélkül is villámként csapott végig minden idegszálamon: kamaszos pír fűtötte végig az arcom egész a fülemig, hevesen kezdett zakatolni a szívem, összeszorult a torkom, ahogy összekapcsolódott a tekintetünk.
Mit fog tenni? Mire számíthatnék egy picikét már becsípett lánytól, aki most legkevésbé sem volt visszafogott, akár a klisés kép mondatná velem az angol úri-hölgyekkel kapcsolatban (igaz, az inkább a viktoriánus korszakból maradt ránk) ?

Azt hittem összeütközünk, lefejel, akarva-akaratlanul, de "csak" az ajka tapadt az enyémre, azok a finom, puha ajkak, s én ösztönösen karoltam volna át, felejtve párnát, csatát.
Kábulatomban kaptam volna számmal a szája után, "revansot venni", de pillanat volt csupán az éden, s illékony a lány, akár a spiritusz, mit együtt döntöttünk le.
Nem akartam felébredni, megadóan viseltem, mosollyal az orcámon, kacajjal a hangomban ahogy a hátamba csimpaszkodva levesz a lábamról.

//bocsi, hogy csak reakció írtam, de rád bíznám, mi is a végeredménye a hátbatámadásodnak

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Csüt. Dec. 21 2017, 11:20


Úgy tűnt, az akcióm még számomra is meglepő sikert aratott, habár nem feltétlenül gondoltam a fiút ennyire szüziesnek az igazat megvallva. Csak remélni tudtam, hogy nem ez volt az első csókja, mint ahogy az enyémet is réges régen egy küldetésen lopta el egy ismeretlen fickó, miközben teljes kábulatban viháncoltunk valamiféle bódító sütemény hatására. Nos igen, az egy mai napig meghatározó élmény számomra, kezdve azzal, hogy ott találkoztam először Kazumával. Ezek tuán persze nem meglepő, hogy én sosem a gonosz és morcos árnyharcosnak láttam őt, hisz az első benyomásom róla egyértelműen mókás volt.
Ugyanígy, az első benyomásom Daneeról valami más volt. Erőt sugárzó, felnőttes és kicsit félelmetes. Nehezen láttam bele a viselkedésébe bármiféle csintalanságot vagy gyerekességet. Számomra ő egy komor lovag volt, félelmetes kardját és pajzsát karján hordva, ki a hétköznapokban rendezetten ücsörög a zölddel berendezett szoba közepén, és teát szürcsölget, miközben a lába előtt dorombol macskája. Valami ilyesféle kép élt róla bennem, és sosem tudtam volna elképzelni sem azt, hogy viháncolva korcsolyázzon egy befagyott tavon, sem azt, hogy meggondolatlanul vesse bele magát bármibe is. Arra számítottam, hogy egy - számomra - ennyire egyenesen és rendezetten élő embert kizökkent egy apró csók a mozdulatsorból, arra viszont egy percig sem, hogy ennyire leblokkoljon egy aprócska érintéstől. Mindenesetre, én annál gonoszabb voltam, mintsem ne használtam volna ki az alkalmat.
Amíg ő valahova maga elé meredt elvarázsolva, én lábamat az övé elé vetettem, kezeimmel pedig átkulcsoltam őt. Első mozdulatommal kigáncsoltam, majd súlyemelésem teljes erejét felhasználva megemeltem a földről. Tervemhez szükség volt még egy csipet akrobatikára, midőn kezemben a fúval csináltam egy hidat hátrafelé, és tervemhez hűen a kobakját igyekeztem ezzel a pankrátor mozdulattal a földhöz csapni nagy erőből - lehetőleg a virtuális gravitciót kihasználva. Reményeim szerint ennyinek elégnek is kell lennie hozzá, hogy vége legyen a párharcnak - az én győzelmemmel.

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Danee Hétf. Dec. 25 2017, 16:07

Reméltem, hogy egy csókban nem merül ki Szophie terve ...

Ami őt illeti, azt már eddig is tudtam, hogy egy kissé bohém, és semmi esetre sem az a fajta ember, aki hagyná, hogy megviseljék az élet megpróbáltatásai és pofonjai, de legalábbis is sosem olvastam még le bármi effélét az arcáról, vagy a gesztusaiból.
És hiába adta elő nekem az angol kisasszonyt, a nagy vagyonos üzletasszonyt, valójában csak egy imádni való lázadó tini volt az, akire benne ráleltem: sokkal inkább egy vidám gyerek, mint egy komor felnőtt.

Dehogy mennyire tini vagy mennyire nő, az még teljesen rejtély volt számomra, és ezzel a csókkal még kevésbé voltam bizonyos abban, kibe is "botlottam bele". Ha ez így folytatódik, akkor a helyes fogalmazás szerint "estem bele" lesz a végén ^^
Igazi kis boldogság gombóc volt a leányzó: mióta leültünk beszélgetni egyik után a másik a kellemes meglepetés ért vele kapcsolatban.

Ami meg engem, nos. Nem éppen járatlan út, hiszen többször is volt már, hogy úgy éreztem elengedhetem a kételyeimet, de talán azért is nem merem átadni magam a felhőtlen vidámságnak és szertelen örömöknek, mert ha már nem csak rólam van szó, akkor az pontosan olyan, mintha sötétben tapogatóznék. Nem tudni, mikor lépek rossz helyre: rossz néven veszik, vagy akár el is ítélhetnek, csak mert túllőttem a célon. Nem tudnám, hol a határ. Mások normáinak határa. És egyáltalán: mennyire néznék már ki szerencsétlenül.
De hagyjuk is ezt ...

Szóval, reméltem, és most valamiért nem kellett csalódnom, bár kicsit erős volt az ölelés, akár egy birkózóé, de mégis csak egy lány ölelt magához, minden pajkosságával és csábjával.
Kirántotta a földet a lábam alól, és már szinte a fellegekben voltam, majd mint egy hullámvasúton ülve, zuhanni kezdtem, fejjel előre, a karjai még mindig szorosan öleltek, bevillant, mire mehet ki a játék, de addigra már késő volt.

Még a karjaimat se tudtam kiszabadítani, pedig nagyon szerettem volna
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee - kiáltottam látva a közelgő véget, de csak annyira futotta, hogy egészen mellkasomnak szorítottam az állam, hogy ne a fejtetőm érjen földet először. Így is egészen kellemetlen volt az érzés, ahogy fejem magam alágyűrve, tarkóra, meg nyakszirtre érkeztem le.

Szophie azonban nem engedett el féltávnál, jött ő is velem, majd mikor már a saját egyensúlyát keresve elengedett, teli tenyérrel csaptam a popsijára a gaz merénylőnek, s a derekánál fogva rántotta magamra, mielőtt még a kecsesen megmintázott ívből oldalra szabadulhatott volna
- Hamar a lábaid közé kerültem, és még magad alá is gyűrtél nem mellesleg, mi lesz így velünk Razz
- Ha megadom magam, keresünk valami kényelmesebb helyet pihenni?

_________________
I'MMORTAL
#A32F42


"Erdőn át, hegyen át" - bónusz: 7


"A barátnőm azt mondta a múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól!"
Danee
Danee
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 1932
Join date : 2013. Jul. 06.
Age : 32
Tartózkodási hely : Pest

Karakterlap
Szint: 43
Indikátor: Zöld
Céh: Unity

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Szophie Pént. Jan. 26 2018, 14:19

/Hoppszálá, nem is láttam, hogy már írtál nekem, pedig már mikor :O/

A televízióból mintázott ötlettel, amelyet még Leo unszolására tanultam meg, és most teljes természetességgel használtam, úgy gondoltam, szép véget vethetek ennek a párbajnak. Danee viszont úgy gondolta, másféle véget kíván szánni a kettőnk párharcának. Sebaj, én magam így is elégedett voltam, miközben továbbgördültem a mozdulatsor után, azaz csak igyekeztem, ugyanis egy kéz megragadott, és más helyet mért ki számomra. A rántás hatására mit volt mit tenni, rácsusszantam a fiú derekára, és ha már ott voltam, kényelembe is helyeztem magamat.
- Hahh. - adtam ki az egyszerű hangot magamból, miképpen a harcot lezáró csapásom után pozícióba kerültem. Nem mondhatnám, hogy akaratom szerint alakítottam így a helyzetet, de mivel mindez nem járt fölényem elvesztésével, egy cseppet sem zavart.
- Így is nyertem már. - nyújtottam ki a nyelvemet rá játékosan, majd meggondoltam magam. Végtére is, egy kis játék sosem árthat.
- Az előbb még jobban zavarban voltál. - folytattam megkezdett gondolatmenetemet, bizonyára teljesen félreértve a kényelmesebb pihenőhely keresésének ötletét, ugyanakkor ha valaki eleget lóg egy Tachibanával, ez egyáltalán nem lehet meglepő. Téves - avagy sem - gondolataim viszont nem akadályoztak meg egy percig sem abban, hogy játékba bonyolódjak. Mióta kikerültem a börtönből, ez volt az első alkalom, hogy belementem egy ilyen szituációba, sőt, mi több, én magam kívántam létrehozni amazt.
Ezek után hirtelen közel hajoltam a fiú arcához, hogy leheletem súrolta a füle tövét.
- Mondd, mit akarsz egy olyan helyen csinálni, Da-nee-san? - suttogtam halkan, utoljára a nevét szótagolva eljtve ki, végül, csak hogy tovább ingerelhessem, érzékien végignyaltam a fülcimpáján. Látni akartam még, miként borul lángba az arca. Kíváncsi voltam a reakciójára. Nem ismertem a fiút, nem tudtam még, hova is tegyem, kihez is hasonlítsam. Fel kívántam térképezni a viselkedését. Hát igen - természetesen különös, Szophies módón véghezvíve mindezt. Hamár a szituáció így hozta, direkt, már csak a póz végett is kacérkodtam vele.

_________________
Szophie és Danee - Page 2 0510Szophie és Danee - Page 2 1110Szophie és Danee - Page 2 0310
Szophie és Danee - Page 2 Tachi10
Szophie
Szophie
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 2853
Join date : 2012. Nov. 21.
Age : 27
Tartózkodási hely : "pokemonok mellett"

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Vörös
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Argo Hétf. Feb. 05 2018, 09:40

hOi~
Na, ezt baromira élveztem Very Happy
A "küzdőteret" lezárom, gyönyörű volt!
A jutalmak:
Mindkettőtöknek 120 exp 320 arany

Mindketten szintet léptetek, Szo 41-re, Danee 39-re.

_________________
Szophie és Danee - Page 2 W18gf5
Argo
Argo
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 999
Join date : 2013. Aug. 27.

Vissza az elejére Go down

Szophie és Danee - Page 2 Empty Re: Szophie és Danee

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.