Game over

by **Jasude** Csüt. Szept. 12 2013, 15:11

A nevem Jasmin. Jasmin Lundgren. Svéd diáklány vagyok a felnőttkor küszöbén. Nem játékkal kéne foglalkoznom. Sok fontos dolog van a világban, amire oda kell figyelnem. A játékra nincs idő, pedig kikapcsol. Nagyon élvezem a játékot. De az én nevem nem Jasude. Jasmin vagyok, mint az Aladdinban. Anyuék mindig mondták, hogy egy hercegnő lesz belőlem, és hát én annak is tartottam magam mindig. Egy olyan életre való, harcos hercegnő vagyok, mint Jázmin. Nem az a finom úri hölgy, de mégis, minden tekintetben elérem a szintjüket. Szép, sejtelmes, titokzatos, tüzes. Tudom, hogy az öndicséret büdös, de most őszinte napot tartok. Csak addig amíg ki nem érek a peremre. Szép nyárias időnk van, így a vörös samuráj ruhámat vettem fel, egy palástféle mellett. Azt hiszem megbámultak a férfiak az úton. Már nagyon korán észre vettem, hogy a másik nem érdeklődik irántam, de nem foglalkoztam velük többet, mint ahogy addig is. A srácok mind ugyanolyan haver jelöltek voltak, mint a csajszik. Nem tettem különbséget. Tudtam, hogy egyszer az én hercegem is feltűnik majd, de azt is tudtam, hogy nem kel futnom a fiúk után, vagy épp leakasztanom egyet, amíg várok az igazira. Én elütöttem az időmet anélkül is, hogy fiúkkal enyelegtem volna, mint más népszerű csajszik. Nem tartoztam a pompomlány klikkbe, még is elismertek. Ők is. Kénytelenek voltak, mert feltűnő voltam és híres. Mindenki felfigyelt rám és én élveztem a reflektorfényt.
Jasmin az iskola bálványa. A koronázatlan királyő. Az akit akkor is éljeneznek, amikor a bálkirálynőt kellene. Imádtam mindent, és mindig volt valami amivel magamra vonhattam a figyelmet. A legjobb az volt, hogy sosem volt úgy igazán haragosom. Aki utált, az nem tehetett semmit se, mert igyekeztem vele is kijönni. ^^
Tényleg mindenkit szerettem, vagy szeretett.
Aztán találkoztam a szőke lovagommal. Igen, azt hiszem ő volt az igazi.
Nah itt a vége a kis anekdótának. Kiértem a peremre. Az ötödik szintről tényleg csodás látvány Aincrad. De csak egy játék. Azt hiszem egész eddig nem vettem tudomást erről. Megpróbáltam úgy élni itt, mintha mi sem történt volna, azonban ez nem így van. Mindent elveszítettem.
Már elveszítettem az érdeklődésemet is ez iránt az egész iránt. Nem akarom, sose akartam kivinni a játékot, csak azt akartam, hogy legyenek valakik, akikkel együtt élhetjük túl. Nem hiszem, hogy túl nagy kérés lett volna. Azonban nem gondolom, hogy ez öngyilkosság lenne, elvégre azt mondják itt nagyok, okosok, hogy nem is halunk meg igazából. Úgy döntöttem , hogy hiszek nekik. Akkor Lewis is kint van, csak meg kell keresnem.
Felálltam a peremre, erős szél fújt, és belekapott a ruhámba, meg a vörös hajamba és játszott vele. Úgy érzem ez a játék csak egy érzékcsalódás. Én is az vagyok benne. Egy tünékeny északi jelenés. Széttárom a karjaim, hogy jobban érezzem a hideget a tagjaimban.
Azonban még valamit el akarok intézni mielőtt kiszabadulok innen. Lehívom a menüm, és a jelenlegi céhvezérnek írok pár kedves sort. Az a szőke lány, Hinari. Biztos jól fogja vezetni a céhet.

Jasude írta:Good morning.
Úgy vettem észre, hogy nem japán vagy, akár csak én, így nem japánul írok neked, Hinari san. Azt mondjuk, nem tudom, hogyan szólítsalak, így ezt nézd el nekem.
Jasude vagyok, a vörös hajú lány. Engem még Lewis vett be a céhbe. Ő amerikai, tudtad? Én svéd vagyok. Örvendek. ^^

Azért írok neked, mert a legutóbb párbajoztam egy igen tehetséges és jószívű fiúval. Ő japán, Ozirisz néven megtalálod. Szerintem illene a céhbe, méltó lenne arra, amit Lewis itt hagyott nekünk.
Én azonban nem folytatom, bocsáss meg érte.
Kint találkozunk.

Ennyi. Hosszabb lett mint terveztem, de akárhogy is nézem, nem tudnék mit kivenni belőle, így hát ezzel a szöveggel küldöm el. Közben az arcomat nyaldossa a hideg északi szél. Mint otthon. Smile

Annyira várom már, hogy otthon lehessek újra, így hát elrugaszkodom, mint egy sasmadár, mely a magasba tőr, és nem lefelé veszem az irányt, hanem a felhőkbe bele. Nem is lesz ideje az itteni gyenge testemnek alázuhanni, mert még azelőtt válok ezernyi csillogó szivárvánnyá.
Lecsukom a szemem és úgy élvezem a fájdalom nélküli lét utolsó perceit.
Sayonara minna, sayonara harcosok, sayonara Hollócska...

Egy fiú nézte végig a vörös jelenést messziről. Először azt hitte, hogy tényleg csak kiszellőztetni jött ide ez a gyönyörű lány a fejét. Hajnalok hajnalán, amikor nem jár ki senki sem, csak az aki nem tudott aludni.
Azonban a jelenés megváltozott. Széttárta a karjait, és lépve egyet a fal függőleges részére elrugaszkodott a semmibe. Végig futott rajta a felismerés, és villámként ugrott érte, de túl messze volt. Csak arra volt ideje, hogy utána kiáltson. A gyönyörű vörös jelenés a szeme láttára vált parányi darabkákká, és akkor a szívébe vésődött ez a pillanat.
Múlandók vagyunk. Hajnal volt, most ébredezett a nap Aincrad ezen pontján, ő pedig üvöltött. Keservesen üvöltött Istennek, hogy miért engedte meg ezt.
- Neeeeeee-eeee!!!

Game Over