Re: Nagy tó

by **Jun** Vas. Szept. 21 2014, 13:28

Sünhal, tintahal, majd végül egy korall darabka. Szépen sorban egyre csak ehetetlenebb dolgok akadnak horogra, és a méret is arányosan csökken. Közben Shu-chan sorban kapkodja ki a nagyobbnál nagyobb halakat, mintha csak egy varázs horgászbotot tartana a kezében. Esetleg a csaliban van valami különleges amire ennyire harapnak a drágaságok. Úgy tűnik az elefánthal kifogását el kell napolni, mert már sem kedv, sem pedig akarat nincs ahhoz, hogy még egyszer bedobjam a vízbe, hátha ráharap egy szálka.. esetleg valami vízi bogár. Nem igazán tudok elképzelni azoknál kisebb lényt ami vízben él és talán még fennakadhat zsineg végén.. Kicsit csalódottan pakolásztam el a felszerelésem, közben talán egy kissé fura téma felé kezdtünk evezni, amibe végül bele is pirultam. Nem számítottam rá, hogy ilyen fura dolgokról kelljen beszélnem, de talán könnyebb volt így elmondani, mintsem magamban tartani. Nem is titkolni való dologról van szó.
- Tudom. - válaszoltam Timidusnak, jól esett az amit mondott, de kissé meg is lepett. Nem túl gyakori téma nálam, hogy mások elveiről, vagy motivációjáról beszélgessek. De ezek szerint nem sokan állítottak hasonló célt maguk elé, ha ilyen dicséretet kapok. - De ha nem próbálok meg minden tőlem telhetőt akkor esélyem sincs megmenteni bárkit is. - egy kis ideig még visszhangoztak a fejemben a szavak, ahogy Timidus az öngyilkosságot említette. Igaza van. Az emberek makacs lények. Még ha van is esélyük megtenni valamit, inkább egy másik úton indulnak el, remélve, hogy lerövidítik az előbbit.
- Timidusnak igaza van. Ha nem fejlődtök nem láthatjátok a többi új szintet. Ugyan én nem vagyok olyan nagy felfedező, és a legtöbb új szinten még nem jártam, de mindig izgatottan hallgatom amikor beszámolnak néhányan mennyi új helyet fedeztek fel. - talán nem ártana gyakrabban kimozdulni csak ilyen kirándulós célzattal a vadonba. Biztos jót tenne, talán még Alexéket is magammal rángathatnám valahova, egy kis sütögetésre, esetleg egy maihoz hasonló kemping. Biztos mindenki élvezné a dolgot.
- Szívesen ebédelek veletek. Én sajnos nem fogtam semmi olyat amiből lehetne valami finomságot készíteni. Mi lenne ha kisütnénk valamelyik halat és mártással meg salátával ennénk? - hmm meg persze desszert.. de azzal ráér foglalkozni akkor amikor visszaértünk a Kezdetek városkájába. - Hmm egyébként merre is van pontosan az üzletetek?

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 14:33

Na ez a kijelentés már meglepte Timidust is. Jun úgy cikázott a gyerekes butaságok és a végtelen bölcsesség között, mint valami rakéta, és soha nem lehetett tudni, vagy legalább is eddig a sárkány nem talált logikát abban, hogy miként követi egyik pillanat a másikat. Jun nemcsak, hogy nemesebb és elérhetőbb célokért harcolt, mint a nagy „ki akarok jutni, és elérni a százas szintet, amikor két év alatt a húszast nem sikerült” frontharcosok, akik nem hallgattak az okos (bár szépnek valóban nem nevezhető) szóra akkor, ha egy pet mondta nekik. Jun elérhető célokat állított maga elé, és azt is tudta, hogy a többit nem is érheti el, és nem is próbálkozott meg vele, és nem is egy kitalált Kayaba hibájának tudta ezt be, hanem elfogadta, hogy ők gyengék, és némelyik ember még hülye is. Egyszerűen tudta, és ezt ki is mondta. Nem próbált ellenkezni és bűnbakokat keresni.
-Sokszor akkor sincs, ha minden tőled telhetőt megteszel. Akkor viszont elmondhatod, hogy nem a te hibád volt, és nem kell szégyenkezned miatta.
Na meg persze hozzátehetné ismét, hogy az emberek furák. De van egy olyan gondolata, hogy a Junok még az embereknél is sokkal furábbak. De a legmeggyőzőbb érv Jun értelmessége mellett természetesen az volt, hogy a sárkánynak adott igazat, és erre Shunak is rá kellett bólintania.
-Tudod… régen úgy tudom, hogy sokat jártak egybe a tagok. Sárkányeregetni például. Vagy… vagy csak küldetésre. Most pedig csak a bossokra jönnek össze sokan… vagy csak minket nem hívnak meg soha…
Megvonta a vállát, kissé durcásan, de utána azonnal mosoly került az arcára.
-Az tökéletes lesz. Tudok is egy helyet, ahol van önkiszolgálós konyha.
Mesélte, miközben az utolsó dolgokat pakolta el az inventoryjába.
-Tizenötödik szint, Morishi
És már fel is villan a lány kezében a teleport kristály, és mindketten eltűnnek a villanásban… majd egy üzenet pittyeg Junnak.

Kód:: Bocsi… elfelejtettem, hogy éppen a kezembe van a kristály…

/ És akkor folytathatnánk is ott. Razz

/

by **Shukaku** Szomb. Feb. 14 2015, 21:00

Hinari

Valahogy Mirika után egyre kellemetlenebbé vált ez az egész helyzet a JL-el. Az Igazság Ligája. Ha nem vesztek volna össze a céhvezérrel, Shu bizonyára megkérdezte volna, hogy miért pont ezt a nevet választotta. Nem volt egy nagy képregény fanatikus, főleg nem az ilyen verekedős vackok iránt, de azért azt ő is tudta, hogy volt valami ilyesmi ilyen néven. Vajon aki a céhet alapította az ennyire imádta a DC műveit, vagy ennyire fantáziátlan volt? Meg… mintha Anat mesélt volna valamit, hogy nem is ez volt a neve eredetileg, hanem valami ököl. Akkor Hinari változtatta meg? Ha így van, akkor nem lenne okos dolog azzal kezdeni… bár ha tényleg fangirl, úgy legalább elkezdhetne arról mesélni, és az kicsit oldaná a szitu kényességét. Nem mintha az Artesnek olyan sok köze lett volna a hét szabad művészethez. Persze Shunak nagyon meg kellett küzdenie azért, hogy azt a vacak levelet meg merje írni. Az Ozirisszal való beszélgetés nem sokat javított a helyzeten, de legalább valami halvány erőfeszítés derengett arról, hogy tesznek is valamit egymásért. Szegény SHu igazán próbálkozott, és mindegyik céhből volt olyan tag, akivel jóban volt… de valahogy a Liga nem volt ilyen. Ott volt Hinari, aki folyamatosan pakolta a rossz fát a tűzre, és a legutóbb még a jégsárkányról is jutott valamicske a kislány fülébe. Nem volt nehéz, hiszen a gyülekezőt meghirdették, bárki tudhatott róla. Igaz Shu rákérdezni még senkinél nem mert, hiszen jobb volt reménykedni… meg meghagyta a lehetőséget Hinának… mármint nem akarta úgy feltűntetni, mintha gyanúsítgatná. Bármennyire is nem kedvelte, azt még belőle sem nézte ki, hogy bántaná Hisame egyik rokonát. Szíve azért neki is van. Meg az is a lány fülébe jutott, hogy Hinari valóban foglalkozik a rendfenntartással. Nem tudta, hogy csak most kezdett-e bele amióta ezt számon kérte rajta, vagy eddig is csinálta-e, de eddig valahogy senki nem említette neki, még a céhtagok sem. Igen, most az is cél volt, hogy rákérdezzenek, hogy mire jutott Ayseval, és beszámoljanak Oziriszes kalandjukról. Ja igen… a céhtagok. Ezzel is hatalmas probléma volt, hiszen RenAi-n kívül senkit nem tudott mondani, akivel ne rossz, vagy fura tapasztalata lett volna. Ugye ott volt Hinari, erről nem kell mesélnem. Ott volt Szophie, aki legutóbb elég sarkos véleményt fogalmazott meg a frontharcosokról. Ott volt Yuichi, aki büszkén hirdette, hogy ölni lépett be a világba, és a cél szentesíti az eszközt módszerének híveként gondolt a vörikre is. Ott volt Ozirisz, aki csak tengette a napjait, akinek senki nem segített megvédeni, de még csak megbosszulni sem a szerelmeit… Timiduson kívül. Ott volt végül Shizuka és Silver, akik közül az egyik igen nagy felelőtlenségről és képzetlenségről mutatott tanúbizonyságot a kazamatázás és a szafari alatt, a másik pedig még friss husi volt a céhben. Bonyolult volt ez az egész kép. Mindenesetre Shu erőt vett magán, és megnyomta a küldés gombot.

Kód:: Szervusz Hinari, Szeretnénk veled találkozni és megbeszélni a… helyzetet. Találkozzunk a szafari déli részén, a Nagy tónál. Shu és Timidus

by **Hinari** Hétf. Feb. 16 2015, 01:37

Meg kell hagyni, kitartóan pittyegett. Már-már ritmust adott kezem mozgásának, mely kitartóan fogta a ceruzát, próbálva egy rendes kört rajzolni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Végül elegem lett. A grafit tompa éle halkan koppant az asztalon, s én egy sóhaj kíséretében dőltem hátra, nyújtózva egyet a tervrajz fölött. Kis fogadó, szűk sikátor, de számos menekülőútvonal. Ez utóbbival kellett volna kezdenem valamit, ám figyelmemet momentán jobban lekötötte az üzenet, mely – remélhetőleg – egy kicsi szünetet jelenthet ezen a tervezgetéssel töltött, már-már unalmassá váló napon. S alighogy megnyitottam, már tudtam, hogy igazam volt. Elég volt csak ránézni a feladóra, hogy legalább fél órányi agyalást jelentsen, bármit is írt, ám mikor elolvastam, az is bizonyossá vált, hogy ma nemhogy fél órát, de többet is ki fogok hagyni: az meghívás elfogadása nem volt kérdés.

Hinari írta:Sziasztok,
Rendben, egy fél órán belül ott leszek.

Hinari

Egy kicsit több időt töltöttem ezzel a két sorral, mint azt kellett volna, de nem igazán tudtam, hogyan is álljak hozzájuk, ehhez az egészhez. Hogy mit is tudtam róluk? Nem túl sokat. Akartam már kérdezni Alexet is, de valahogy – nem is értem miért Embarassed

- sosem terelődött rájuk a szó, s csak most jutott eszembe a jegyzetfüzetem is, azzal az egyetlen szóval, amit még az ünnepek előtt véstem fel az üres lapra. Meg az üzenet, amit utána küldtek. Halkan sóhajtottam, s a kék gomb megnyomása után még pár pillanatig magam elé meredve ültem, s csak utána kezdtem el készülődni. A Nagy Tóhoz hívtak, így inkább számítottam egy beszélgetéssel kísért horgászatra, mintsem vadászatra, de azért mindkét felszerelést elpakoltam; az inventoryban elfért. Felöltöztem, közben gondolatban összeírva a hiányzó kellékek listáját, s miután felértem a tizedik szintre, a minimapomat megnyitva kerestem egy közeli horgászboltot, ahol bevásárolhatok. Nem véletlen írtam nekik fél órát: nem akartam sem rohanni, sem elkésni, így ráérősen ballagtam fel a sétálóutcán, rá-rápillantva az órára, melyen kínos lassúsággal haladtak a számok. Volt idő mindenre, s gondolataimat addig nem is tereltem a kislány és sárkánya felé, amíg be nem fejeztem az előkészületeket. Utána viszont már annál jobban kezdett foglalkoztatni a dolog, de leginkább a – látszólag - hirtelen jött ötlet, hogy találkozzunk. Persze én örültem neki, ám a múltkori után, nem beszélve a párbaj végén kapott levélről, valamelyest rossz előérzetem támadt: rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem tudom, mi járhat a fejükben. Vajon mit szeretnének? Egy dologban voltam csak biztos: ha Shu most is kiborul, már nem fogom hagyni, hogy elszaladjon. Az előző is hiba volt, még akkor is, ha akkor (s egy kicsit még most is) teljes bizonyossággal hittem, hogy így lesz a jobb neki. Ha kiadhatja a dühét, ha végre lecsillapodhat, mindattól függetlenül, amiket ennek érdekében a fejemhez vágott. Ha kicsit megnyugszik, hisz szüksége volt rá.
- Sziasztok – köszöntem a párosnak, amint közelebb értem hozzájuk, ezek után elnézve a végtelen vízpart fölött, tekintetem körbejáratva a környéken: minden csendes és zavartalan volt. Minden, kivéve gondolataimat, melyek egyre sürgetőbben követelték a választ mindarra a kérdésre, mi út közben felmerült...

by **Shukaku** Hétf. Feb. 16 2015, 04:40

Vannak olyan pillanatok, amikor az idő mocskosul lassan akar telni. Természetesen a SAO rendszerében is be lehetett állítani hogy a kis óra a paneleden digitális legyen, vagy hagyományos. Na jó, itt is inkább a harcra volt optimalizálva a rendszer, és azok a részek sokkal inkább szerkeszthetőek voltak, hogy ki-ki a maga igényeihez alakítottan tudjon lépegetni benne csata közben is, de azért az óra még belefért. Először csak nézte az órát, figyelte a múló másodperceket, ám amikor a barátja ezt észlelte, már ő kezdett metronómként kattogni, hogy ezzel is segítse a társát. Hallgatni könnyebb volt, mint figyelni, és Timi belső órája, lévén a sárkány elég közel állt a rendszerhez, ugyanúgy tévedhetetlen volt, mint a kijelző a panelen. A fiatal idomár elmosolyodott. Timi csak segíteni akar, és még mindig nem tudja, hogy ez mennyire idegesítő. Olyan ártatlan, olyan aranyos, ahogy végig csak a jószándék vezérli vele szemben. Átölelte a társát, és csitításként feltette neki a legfontosabb kérdést.
-Szerinted el fog jönni?
-Nem tudom.
-De… legalább válaszolni fog?
-Nem tudom.
Na igen. A pet a biztatásnak és a kegyes hazugságoknak sem volt nagy mestere. Talán ez a végtelen őszinteség tette leginkább távol az emberi fajtól a személyét. A könyvtáras küldi óta a próbálkozás már még jobban élt benne, hogy megértse az érzéseket, de az a törvény, hogy nem hazudhat, még mindig erősebb volt. Azután végre pittyent a jelző, Shu pedig oldalra dőlve, egy halovány sóhaj kíséretében támaszkodott a sárkányra, és várták a céhvezér érkezését. Mindketten köszöntek, majd egy kicsit némán ültek, hátha Hinari kezd el mondani valamit, mondjuk bocsánatot kérni, de ha nem, akkor Shu kezdett bele.
-Mit jelent neked… Timidus… vagy Kayaba Akihiko… vagy Aincrad… csak… cak pár szóval… a legfontosabbakat…

by **Hinari** Szer. Feb. 25 2015, 22:40

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, s a beállt csönd is kezdett egyre kényelmetlenebbé válni. Túl kevés információ állt rendelkezésemre, róluk, a hozzáállásukról, a gondolataikról, s bár nem akartam megbántani őket, nem tudtam, pontosan mivel is lehetne ezt megtenni. Elkezdhettem volna beszélni, bármiről, esetleg kérdezni a kislányt az állatokról, hisz nagyon szerette őket. De a levél, amit küldött, egy ennél fontosabb témát sejtetett, így inkább szótlan maradtam és megvártam, amíg ők kezdenek bele. Érdekelt, hogy pontosan miről is lenne szó, miért gondolták úgy, hogy idehívnak most. A kérés viszont meglepett, bár rég megtanultam már, hogy ne mutassam. Leültem melléjük, térdeimet felhúztam, s kezeimmel átkulcsoltam őket; úgy néztem elgondolkodva a messzeségbe. Nem siettem el semmit, ez nem az a pillanat volt.
- Tehát maga a világ, annak készítője és az általa létrehozott teremtmények… – összegeztem hangosan – Ami Kayabát illeti, egyszerre haragszom rá és csodálom is… egy egészen zseniális világot alkotott, és azt hiszem törekszik arra, többé-kevésbé, hogy a rendszer igazságos legyen… de azt, hogy tízezer embert, köztük megannyi gyereket zárt be ide, elszakítva őket a családjuktól évekre, megváltoztatva, tönkretéve sokukat… az nem megbocsátható – szorítottam össze ajkaim, megnyomva a számomra legfontosabb szót, s már folytattam is volna a mobokkal, Srentokra gondolva vissza, aki mentesíteni akarta Aincradot az emberektől… ám inkább elhallgattam. Ránéztem Shukakura, majd Timidusra. Úgyse hinnék el. Nem, ők nem. – Timidus, meg a petek úgy általánosságban, a segítséget jelentik – mondtam tovább – Támaszok az idomárnak. Aincrad pedig… - néztem magam mellé, letépve egy fűszálat, s figyelve, ahogy kezeim között pixeleződik el – Nos, néhány pontban jobb, mint a kinti világ, mégsem tudja teljesen helyettesíteni azt – tettem le a kezem, újfent a lányra pillantva. Vártam, hogy megszólaljon, érdekelt, hogy miért kérdezi tőlem ezeket, s bár fel se merült bennem, hogy ne válaszoljak, a miértek azért igencsak foglalkoztattak.
- Ezek fontosak neked, ugye? – kérdeztem végül, arcomon halvány mosollyal, s kezeimet a hátam mögé csúsztattam, kissé hátrébb dőlve. Most nem volt feszültség, sem kiabálás, a víz halk hullámzása pedig képes volt csillapítani a ki nem mondott kérdések okozta nyugtalanságot, hagyva, hogy a lány válaszával foglalkozzak, a megannyi kétes gondolat mellett.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 26 2015, 09:19

Shut nem zavarta a csönd. Nem érezte úgy, hogy vihar előtt lenne, és Hinari mindjárt nekiesne, leharapva a fejét. Timidus persze erre is készült, de Timidus mindig készült ilyesmire, szóval ez nem jelentett semmit. A kis idomár tudta, vagy legalább is tudni vélte, hogy a céhvezér is békülni szeretne, így talán meg lehet vele ütni majd normálisabb hangot. Persze a válasz csak mosolyt csalt az arcára. Hinari megint a rosszat akarta látni. Mindig ilyeneket csinál. A felnőttek nagyon pesszimisták tudnak lenni. Shu csak megcsóválta a fejét, majd ez gyors, cikázó mozdulatot hajtott végre a pecabottal. Egy nagy rántás jobbra, majd egy pici de gyorsabb balra, és végül lassan lefele... és meg is volt. Szeretett a rendszer lehetőségeit kihasználva horgászni, mert így nem neki kellett lefejtenie a lényeket a horogról. A kérdésre csak bólintott. Igen, fontosak neki. Talán a legfontosabbak.
-Azon a gyűléses eventen azt mondtad Kayaba Bácsinak, hogy megtéveszt bennünket. Az összegyűlteket. Akkor is haragudtál rá, mert a harag beszélt belőled. Elég sok küldetésen voltunk már, ugye Hinari? A küldetések azért vannak, hogy tanítsanak bennünket, és fejlődjünk. Gondolom te is észrevetted már, hogy egy csomó épül valami mesére, aminek tanulsága van. Nem egyszer voltam olyanon is, ahol a Burok működött, amikor a Kristályt deaktiválta a rendszer.
Na jó, igazából csak egyen volt, de ezt a lánynak nem kellett tudnia. És ekkor még sajnos Shu sem tudta, hogy az elkövetkező Viadal is az ő igazát fogja bizonyítani.
-Tudod… biztosan azt is tudod, hogy a kazamatákba sem kötelező bemenni, és eddig akárhányszor voltam bent, mindig mindenkinek adott lehetőséget Kayaba, hogy kijussunk. Ott is, meg a minin is. És... amit aminikről hisztek, az sem teljesen úgy van. Azt hiszem megtaláltam a válasz egy részét, de ezt még kutatom. Viszont... nem egy olyan miniről tudok, akit még mindig nem sikerült legyőzni, és egyáltalán nem lett belőle boss. Nyugodtan elvannak a termükben és nem bántanak senkit. Mi csak kisétáltunk a barlang bejáratán, még Kristályt sem kellett használnunk. A mezőkön élő mobok pedig…
Itt egy kicsit felnézett az égre, majd sóhajtott egyet.
-Szerinted miért csak arra a szintre mehetünk, amilyen szintűek már vagyunk? Kayaba Bácsi ezzel véd minket attól, hogy felesleges veszélynek tegyük ki magunkat. Rengeteget szafarizok Hinari, és tudom a mobok adatait is. Egyszer nem találkoztam még olyannal, aki annyival gyorsabb lett volna nálam, hogy ne lett volna időm teleportálni, vagy egyszerűen elszaladni, mielőtt leviszi az életemet… pedig frontharcos sem vagyok, nem építünk a gyorsaságra. Rengeteg minden be van építve a rendszerbe, ami minket véd… és ha nem megyünk direkt veszélyes helyre, akkor nem eshet bajunk… legalább is én már Timivel így élek két éve, és… hát itt vagyunk. Szerintem… szerintem ezt kéne megtanítani a többieknek is. Azt, hogy nem megyünk egyes szintűként be a tízes miniboss termébe. Vagy felszerelés nélkül a kazamatákba… se egyedül. Ezért csináltuk a Dojot is… hogy ezeket megtanítsuk a kicsiknek… és… és láttam a kiírást, hogy felszerelést adsz nekik kazamatázáshoz. Szóval… gondolom te is rájöttél már erre. És… és köszönöm… hálás vagyok neked…
Egy kis biztató, bár még félénk mosoly… majd folytatta.
-Te… te gondolom okos vagy, Hinari. Többször vezettél már frontot, meg céhet is vezetsz…
Itt egy kicsit elhallgatott, de aztán úgy döntött, hogy erről majd később.
-Szóval… hogy lehet az, hogy mégis elhiszed ezt a butaságot? Tízezer ember. Az tízezer sisak, Hinari. Azt biztosan nem otthon csavargatta össze egyedül Kayaba Bácsi. Én… nem ismerem nagyon a játékokat, de azt tudom, hogy ha valamit szerettem volna magamnak megszerezni a netről… hát… szóval érted. Az árvaházban nem volt saját pénzünk arra, hogy ilyeneket vegyünk. El tudod képzelni azt, hogy legyártanak tízezer sisakot, és senki nem nézi meg, hogy hogyan is működik azért, hogy lemásolja? Abból a rengeteg okos emberből, mérnök meg nem is tudom… akik kellenek tízezer sisak legyártásához… egynek sem tűnt fel, hogy az akkumulátor megsütheti az agyunkat? És két év alatt senki nem tudta feltörni sem a sisakot, sem a rendszert?
Szinte már emelte is a kezét, hogy legyintsen, de a mozdulat közben meggondolta magát. Talán az sok lenne.
-Én biztos vagyok benne, hogy nem zártak be minket ide évekre, mert az lehetetlen. Csak… csak nekünk tűnik úgy. Mint amikor álmodunk. Akkor is több év eltelhet, pedig csak egy éjszakát aludtunk. És azt sem hiszem el, hogy meghalnánk, ha itt meghalunk. Az biztosan feltűnt volna valakinek. Ugye… ugye tudod, hogy akik nem jutottak be ide az elején, azok sztázisba kerülnek, és ha most bekerülnek, akkor nem is tudják, hogy már eltelt két év. Sok ilyen emberrel találkoztam már. Szerintem ha meghalunk, akkor mi is oda kerülünk vissza. Minden ezt bizonyítja. Rita is, aki elvileg valami kristályba került. Vagy valamelyik bosson is meghalt valaki, mégis felélesztette a boss. Ha azonnal megsütné az agyadat a NerveGier, akkor ez nem lett volna lehetséges. Vagy mi is voltunk egy küldin, ahol Hisame szintén megölt valakit…
Meg Timidus is, de erről szintén nem kötelező témázni.
-És az a valaki is feléledt egy képinek hála. Gregarnak hívták. Kayaba Bácsi azt mondta a megnyitón, hogy soha többé senki nem éledhet fel, akinek elfogy az élete… azután mégis. Kerestem ezt a valakit, meg megnéztük Timivel a Black Iron Castle falán is, meg üzenetet is próbáltunk neki küldeni… de vagy nem az igazi nevét mondta, vagy nem is létezett. Szerintem… az is lehet, hogy csak Kayaba Bácsi segített nekünk, hogy ne legyen piros Peter indikátora, meg azért, hogy Ken ne haljon meg egy ilyen butaság miatt. Azért… a kinti világban nem sokszor avatkoznak be így az istenek az életünkbe, és mentenek meg minket.
Kis kuncogás, ami talán erőt is adott neki az utolsó mondathoz.
-Meg… szóval nem hiszem, hogy helyettesíteni kéne a kinti világot. Szerintem ez az egész csak egy nagy tanulmányi kirándulás. Tudod, mint az iskolákban. Én… értem, hogy akik ki akarnak jutni, azok miért akarnak kijutni… de… én már…
Újabb szünet, majd nem is folytatta. A céhvezér szemébe nézett, és várta a választ. Talán még soha nem beszélt ennyit Hinarival… főleg nem ilyenekről…
-Én csak… szeretném ha elgondolkodnál ezen… és segítenél nekem… ha akarsz…

(féregcsiga)

by **Hinari** Vas. Márc. 15 2015, 23:46

Talán többet is megtudtam róla, mint azt gondoltam, mint amennyire lehetőségem lett volna. Mint amennyit valaha is akartam. Csöndesen, de figyelmesen hallgattam őt végig, minden szavát, s bőven adott gondolkodnivalót, s nem feltétlenül csak azokról, melyekről ő azt gondolta. Érdekelt, miért mondta el nekem ezeket, miért pont most, miért pont énnekem, és miért ennyi mindent. Fel tudtam térképezni ebből az egész hozzáállását, Kayabához, a világhoz, hogy hogyan gondolkodik, hogy mit miért tesz – legalábbis nagy vonalakban. Hogy ő itt érzi jobban magát, hogy soha nem akar kijutni, és ami a legfontosabb, mindent elvet és tagad, ami valamilyen módon azt sejtetné, hogy ez a világ más, mint egy álomnyaralás. Pedig más volt. Nagyonis. De vajon képes lennék megértetni vele, két évnyi önhitegetés után? Aligha. Sőt, ezzel csak annyit érnék el, hogy megharagudjon rám, ám ezúttal nem fogom követni az erdőben alkalmazott stratégiát. Nem fogom ráhagyni. A múltkori is nagy hiba volt.
- Shu, biztos van pár dolog, amiben tévedek, de ez alól egyikünk sem kivétel, te sem. A játékot nekünk, embereknek tervezte Kayaba, azért alkotott mobokat, hogy fejlődhessünk, hogy rajtuk gyakoroljunk. Nem véletlen adta neki a sword art nevet. Ha az admin nem akarná, hogy elpusztítsuk őket, nem programozta volna be, hogy expet és itemeket adjanak… Ezzel persze nem azt mondom, hogy feltétlen bántanod kéne őket, ha nem akarod. Te ezt a módszert követed, mások pedig mást. De nem szabadna haragudnod ránk emiatt… én se haragszom rád, amiért nem veszel részt ebben; a bossharcokra sem kényszerítünk senkit, aki nem akar jönni. A moboknak pedig nem mindegyike olyan ártatlan, amilyennek beállítod – húztam el a szám – Én találkoztam olyannal, aki meg akarta tisztítani Aincradot a játékosoktól, szabad bejárása volt a megnyitott szintek mindegyikére, beleértve az első szintet is, és nem volt rest visszaélni az erejével, kihasználni mindent és mindenkit, akit tudott... Nem ült a termében az idők végeztéig, és majdnem megölte az egyik játékostársunkat, arra sem volt időnk, hogy pislogjunk… – vettem elő én is a horgászbotomat, a jól begyakorolt módon hajítva be, erősebben is, mint kellett volna: feszültséglevezetésnek tökéletes volt. Kellett pár másodperc, amíg tudtam folytatni, nem akartam dühből beszélni, annak semmi értelme nem lett volna. Helyette kitámasztottam a botot a parton, s csak ezután fordultam újra a lány felé – Attól még, hogy nem tapasztaltál ilyesmit, még létezhet. Léteznek olyan küldetések is, amibe bele lehet halni, ahogy én is elhiszem neked, hogy a burok nemcsak a bossteremben segít. Bár azt is játékosok hozták létre, és én a magam részéről egyáltalán nem bízok bennük… de ez most mindegy is. A lényeg, hogy semmit sem állíthatsz biztosra, főleg nem itt – néztem körbe – Ha megteszed, nagy csalódások fognak érni – sóhajtottam.
- Ami pedig az ittlétünket illeti… hidd el, tudom, hogy odakint is meghal az, aki idebent. Nem rögtön, pár perc múlva. Ahogy azt is, hogy kint is ugyanolyan ütemben telik az idő, mint idebent – komorodtam el, önkéntelenül is ökölbe szorítva kezem, csakhogy aztán lágy mosollyal engedjem ki újra. Vajon megnyerted a bajnokságot? És a következőt? Rég nem találkoztunk és… hiányzol. Egy pillanatra a szemem is elhomályosult, azt törölve folytattam, felnézve az égre – Tudod, sokunkat várják odakint. Bíznak bennünk, s az, hogy nincs választásunk, hogy nem láthatjuk őket, amikor akarjuk… az kegyetlenség. Meg lehetett volna oldani, hogy ki tudjunk logolni, hogy ha a sisakot nem is vehetnénk le, de azért néha, beszélgethessünk a kintiekkel… - megráztam a fejem – Nem kéne ezeket mondanom neked, igaz? – néztem rá a lányra újra, arcomon szomorú mosollyal - Nem tudom, milyen volt az árvaházban. Nem ismerem a múltadat, így nem lenne okos dolog hibáztatni téged, amiért itt akarsz maradni. De mások ki akarnak jutni. Én is. Sokan. Miért gondolod úgy, hogy az egyik kizárja a másikat? Hogy nem lesz többé sao, ha legyőzzük az utolsó bosst? Hogy ütköznek az érdekeink? Szerintem Kayaba büszke arra, amit alkotott. Nem fogja törölni, főleg mivel sokan vannak, akiknek tetszik a világ. Lehet én is vissza-visszalogolnék, ha másért nem, Nestor miatt biztosan.
Közben elkezdett mocorogni az úszó, így óvatosan két kézbe vettem a horgászbotot, és egy csuklómozdulat után rántottam rajta egyet, majd emeltem fel. Egy hínáron kívül azonban más nem volt rajta, így a csalicsere után vissza is dobtam, leülve a kislány mellé, kezeimet összekulcsolva a térdem előtt. Volt más is, ami foglalkoztatott, s bár ezt Shunak nem mondtam, azért elraktároztam, hogy alkalomadtán rákérdezzek annál az idióta kölyöknél. Egy képesség, ami vissza tudja fordítani a last hitet? Mindenképpen utána kellett járnom ennek, habár Kenből rendes eszközökkel szinte képtelenség volt bármi információt is kihúzni. Főleg, ha kényesen érintett benne, s az, hogy egy jégsárkány kis híján elintézte, elég kényes lehetett.
- Amúgy egyetértek azzal, hogy a kisebb szintűeknek meg kéne tanítani az alapokat. A Guidebookot is folyamatosan frissítjük, ám ez nem mindig elég – mondtam, kérésére azonban érdeklődve néztem a szemébe, próbálva kitalálni, pontosan mire gondolhat - Eddig is segítettem, s ezután is fogok, mindenkinek, aki kéri – feleltem végül egy őszinte mosoly kíséretében – Persze bizonyos határokat nem átlépve, értelemszerűen – tettem hozzá, csakhogy előre tisztázzam az esetleges félreértéseket: bár valószínű a lány nem fog olyasmire kérni, ami átlépné, ám sosem lehetett tudni…

by **Shukaku** Hétf. Márc. 16 2015, 07:44

Shu bólintott. Nem tudott és nem akart vitatkozni, veszekedni. Felesleges lett volna.
-Igen. Tévedhetek. De én eddig csak azt láttam, hogy aki nem akar meghalni, az nem hal meg. Aki nem keresi direkt a bajt, nem megy direkt veszélyes helyre, az életben marad. És a mobokról is tudom, hogy Exp-t adnak, meg tárgyakat dobnak, és a kicsiknek fontos is, hogy gyakorolhassanak… de mindannyian tudjuk, hogy nekünk már nem éri meg mobozni. Alig lehet vele fejlődni, és tudod jól, hogy sokan csak gonoszságból ölik őket. Yuichi is. Ő maga mondta. Olyanok, mint az állatkínzók, és szeretnek ölni. És… ez hihetetlen… hihetetlenül gonosz. Csak ezért haragszom. Soha nem mondtam senkinek, hogy ne vadásszon. Én is vadászok, amikor élelmet kell szerezni. De feleslegesen írtani őket csak azért, mert valaki ennek örül… az kegyetlenség.
A mesére a „találkoztam olyan mobbal”-ról, csak elmosolyodott.
-Persze. Majdnem. Arra nem gondoltál, hogy az is csak egy küldi volt? Van egy ilyen erős mob, és szépen megvárja, hogy ti megtaláljátok, és meghiúsítsátok a világuralomra törő gonosz tervét. Mint amikor a filmben a főgonosz elkezd hosszan beszélni, hogy közben a hős kiszabadulhasson, vagy kitalálhasson valamit. Ha legközelebb ilyen van, egyszerűen hagyjátok ott. Kayaba Bácsinak szerinted érdeke az, hogy mindenki meghaljon? Azt megoldhatná egy nagy piros gombbal is. Ki játszana a játékával, ha egy ilyen mob megölne mindenkit? Sok ilyen küldin voltam már, ami elvileg olyan húú de ijesztőnek kellett volna lennie. Voltam a kúriában. Megtaláltuk a cicát Junnal és szépen kisétáltunk. Muris volt az egész. Anattól hallottam, hogy mások meg egymásnak estek meg gyilkolták egymást, és Kayabát meg a Játékmestereket hibáztatják miatta. Nincs gonosz küldi, csak gonosz játékosok vannak.
Arra megint csak mosolygott, hogy a Burkot játékosok hozták volna létre. Persze. Higgye csak ezt Hinari, ha akarja. Mert ebben a világban bármit létre lehet hozni, ha Kayaba nem adja rá az áldását. Bár ahogy a frontharcos is gondolkozott, ugyanúgy gondolkozott Shu is. Ennyi évnyi önálltatás után képtelenség lenne meggyőzni Hinarit.
-Nem állítok semmit biztosra… csak… azt mondom, amit eddig láttam. Ez egy játék, és ti úgy csináltok, úgy görcsöltök, mintha az életetek múlna rajta. Szerintem nem múlik, és én eddig is így játszottam, és semmi baj nem történt… mármint… azon kívül, amit az emberek okoztak…
Ezután viszont felhúzta a szemöldökét, és ismét kérdő tekintettel figyelte a lányt.
-Az előbb mondtad, hogy semmit nem jelenthetünk ki biztosra. Akkor honnan tudsz te ennyire biztosan olyat, hogy meghalnánk? A többit meg… tudom… de te is tudod, hogy amint lehetőség lesz levenni a sisakot, mindenki fejéről leveszik majd. Mert majd ők kint eldöntik, hogy nekünk ez rossz. Sokat gondolkodtam ezen, és tudom, hogy ezt csinálnák. Ilyen dolgokban mindig helyettünk akarnak dönteni, mert ők jobban tudják. Nem Kayaba törölné a világot, csak nem engednék kint, hogy visszajöjjünk. Ugye nem kell példákat mondanom, hogy mikor döntenek helyettünk? Csak a kérdésemre nem válaszoltál Hinari. Elhiszed, hogy tízezer sisakot legyártottak úgy, hogy senkinek nem tűnt fel az agymikrózó aksi, és elhiszed azt, hogy amikor a tűzszerészek bombákat hatástalanítanak, meg országok kémhálózataiba törnek be, akkor egy játékot nem tudnak deaktiválni két év alatt? Te ezt el tudod hinni?
Halk sóhaj, majd egy fejcsóválás.
-Nem tudom, hogy kiknek segítesz… biztosan segítesz, én elhiszem… biztosan nem hazudnál… azt hiszem… de én nem látom. Nem látom, hogy tettél volna bármit is Ayse ellen, akiről bizonyítottam, hogy kedvtelésből öli az embereket csak azért, mert vöröst gyilkolva nem vörösödik. Nem tettél semmit Suzume ellen, aki előttetek vallotta be, hogy gyilkolt, és nem véletlenül. Ozirisz a ti céhetekben van, és nem ti kerestétek meg azt, aki meggyilkolta Judyt. Ti lennétek a rendfenntartó céh, de a saját céhtagotoknak sem ti segítettetek. Kazuma egy arénányi ember előtt végzett valakivel, és a Liga még jóban is van vele, és abban is biztos vagyok, hogy ha megint megjelenne a fronton, akkor megint bevennétek, mert a front. Frontfrontfront. Yuichi is megmondta, hogy nem érdekli, hogy ki kit ölt meg, amíg segít a fronton. Az embereket akarjátok megvédeni, Hinari, vagy csak minden áron ki akartok jutni? A vörös céhet sem keresi senki… ilyen ügyekben kellene lépni, nem a bolti lopásoknál.

by **Hinari** Pént. Márc. 27 2015, 20:07

- Hát, nekem eddig hasznomra vált – mondtam félhangosan, a mobozással kapcsolatban – Bár az igaz, hogy ahhoz meg kéne nyitni a nagyobb szinteket is, hogy hatékonyabb legyen – tettem hozzá elgondolkodva, s így a témához nem is kívántam többet hozzászólni. Mégegy dolog, ami miatt érdemes bossolni. Több szót igazán nem érdemelt most ez, mielőtt még összevesznénk. Ám arra azért felhúztam a szemöldököm, amit a kislány Yuichira mondott.
- Szerintem félreértetted – mosolyogtam rá, s nem volt bennem semmi hátsószándék – Én sokat beszélgetek vele, és azt hiszem értem, mire gondolhatott. Tudod, ő nem szeret játékosokat, embereket bántani, hiába nem érzünk fájdalmat – magyaráztam – Ezért mondta, hogy ő a mobokon gyakorol, hogy ő ezért logolt be, és nem a pvp harcok miatt. Nincs itt szó élvezetről, szalmabábukon is naphosszat tréningezik, ha éppen ahhoz van kedve. Hidd el, ő biztosan nem gonosz – kuncogtam, már magán a feltételezésen is. Azért valahol furcsa volt a lány nézőpontja… vagy csak véletlenül élvezik a JL tagjai ezt a kiváltságos szemléletet? Mindegy is volt. Most elsősorban pont ezért voltunk itt, így örültem neki, hogy előkerült, s ezt is tisztázni tudtam – persze ha egy kicsit is elhiszi a szavaim, amiben azért nem voltam teljesen biztos. Beszéltünk másról is, és én egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy mi ketten egy teljesen más világban élünk két éve, csak éppen mindkettőt Aincradnak hívják, véletlenül. Shukakunak meggyőződése volt olyasmi, aminek ellenkezőjét már tapasztaltam, így pedig nagyon nehéz volt bármelyikünknek is meggyőzni a másikat. Lassan le is mondtam erről.
- Nem mi voltunk. Játékos azt képtelen lett volna megölni – sóhajtottam – Elmenni meg nem hagyott. Ami azt illeti, az első lépésnél már meghaltunk volna – húztam el a szám, s miközben ő tovább beszélt, én belemerültem a gondolataimba. Kíváncsi lettem volna, Shukaku mit lépne abban a helyzetben. A kúria szó viszont visszazökkentett a jelenbe, ám nem kezdtem el vele vitatkozni: egy cica… Már-már komikusnak találtam a helyzetet. És fárasztónak. Egyre fárasztóbbnak. Bezzeg nálunk csak kígyók voltak.
- Ezesetben szerencsés vagy, Shu. Nagyon szerencsés – feleltem, újabb kérdése előtt viszont kivárva: ezt még át kellett gondolnom. Hogy mennyit mondhatok el nekik a szerverleállásról. Pozíciót váltottam a füvön, komoly kíváncsisággal nézve bele a lány szemébe – Tudom. Biztosabban, mint bármi mást – közöltem komoran – Ám az okok egyedül rám tartoznak – tettem hozzá, s választ sem várva álltam fel, kihúzva a damilt, hogy újabb csalit rakjak a régi mellé, mely már majdnem elpixeleződött – Hogy hogyan gyártották a sisakokat, ahhoz nem értek – folytattam, immáron enyhébb, csevegőbb stílusban, a visszaengedéses részt direkt hagyva ki – Sem ahhoz, hogy mi kell a hatástalanításukhoz. De lehet nem akarnak egyikünkkel sem kísérletezni odakint, ha már eddig is tiltottak voltak az emberkísérletek. S megjegyzem, jól is teszik – dobtam be a botot, s ültem le melléjük – Én elég, ha a hatásukban hiszek. Hogy képesek ölni. Azt pedig bebizonyították már nekem.

Aztán áttértünk egy másik témára, s meglepő módon, a kislány tudott újat mondani. Bár ahogy rólam és a céhről beszélt, illetve amiket mondott róla, sejtelmes, elégedett mosolyt csalt az arcomra. Nem kívántam semmit sem magyarázni, pár dolgot kivéve, amikről azt hiszem nem volt éppen baj, ha tudnak:
- Oh igen, Aissal kapcsolatban. Mivel nem írtátok le a nevét, néztem a táblán, s rengeteg hasonló kiejtésű név van ott – húztam el a szám – Mindegyiküknek írtam, s két játékos kivételével mindenkivel találkoztam is, de a hangjuk alapján nem ők voltak. Bár meg is lepődtem volna, ha az a valaki csakúgy rábólint a találkára, mégha az védett övezetben is volt – sóhajtottam, s ahogy sorolta a neveket, azon kezdtem el gondolkodni, hogy én bizonyosan nem fogom egyesével megmagyarázni a iérteket, emberenként. Ám amikor Kazumát említette, elsötétült a pillantásom, s ezt nem is titkoltam előttük. Az a fiú… Per pillanat vele volt a legnagyobb problémám, és őt követni – márcsak a madaras képessége miatt is – nem volt éppen könnyű feladat.
- A front és a front, hát persze… – támaszkodtam hátra a könyökömre – Számodra ez olyasvalami, ami téged akadályoz. Másoknak viszont a kijutást jelenti, és a reményt, hogy valamikor találkozhassanak a kinti szeretteikkel. Az idő pedig fogy. Minél tovább maradunk itt, annál többen fognak meghalni, ezt te is tudod. A kiszabadulásért folytatott harc mindenkinek egyaránt fontos, aki szeretne még igazi napot érezni az arcán… s ezek között lehetnek zöldek és vörösök egaránt. S amíg a szinteken nem, ott bent, a bossteremben közös a célunk. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy örülök, amiért ott vannak. Nem, nem örülök neki. De ők is leswitchelnek minket, együtt dolgoznak velünk, hogy feljebb és feljebb juthassunk. A kitiltás pedig olyan következményekkel járna, amely csak mégtöbb áldozatot követelne. Hadd töltsék ki a dühüket a szintfőnökökön. Legyenek a közelünkben, adjanak ki magukról, statjaikról és a képességeikről több és többmindent – mosolyodtam el – Az sosem árt. Viszont… - tartottam egy rövid szünetet, a homlokomat ráncolva - Erről a vörös céhről még nem hallottam, bevallom őszintén. Mit lehet tudni róluk?
- A „bolti lopásokat” pedig elintézik a kisebb bűnüldöző céhek – tettem hozzá, reagálva mondandójának erre a részére is - Ám komolyan azt hiszed, hogy véletlen, hogy semmi vörösbotrányról nem hallottál még, ami hozzánk lenne köthető? – kérdeztem tőle őszintén, szánt szándékkal nem mondva többet. Nem. Nem rájuk tartozott, annál is inkább, mivel nem bíztam meg bennük annyira. Meghagytam hát a nyitott kérdést magam mögött, s inkább lehívtam két üveg vizet, az egyiket odanyújtva a lány felé, a másikba belekortyolva, majd elnyúltam a parton. Azt hiszem, többet beszéltem, mint máskor egy nap alatt…

by **Shukaku** Pént. Márc. 27 2015, 20:49

Shu arcán egy keserű mosoly suhant végig. Kibújt a szög a zsákból, Hinari saját magát árulta el a szavaival.
-Azért megnyitni a szinteket, hogy hatékonyabban tudjatok mobokat ölni? Szép gondolat.
Kissé hátrébb dőlt, és egyre inkább úgy érezte, hogy a céhvezér megint hülyére veszi. Hajtja a saját igazát, és semmit nem hall meg abból, amit ő mond, de még ahhoz sem veszi a fáradtságot, hogy megpróbálja meggyőzni. Mintha csak leinteni akarná, hogy hihetsz amit akarsz, én úgyis jobban tudom.
-Én is beszéltem Yuichival, és tudom, hogy mit mondott. Azt is mondta, hogy nem akarja bántani az embereket, de szó szerint mondta, hogy azért jött ide, hogy a mobokat ölje.
-Én szörnyeket és bossokat ölni léptem be ide.
-Pontosan! Ezt mondta! Nem azt, hogy ha már itt van és választani kell, akkor a mobokat választja az emberek helyett, hanem azt, hogy ezért lépett be. Egyébként érdekes, hogy én igyekszem kerülni az olyan küldiket, ahol mobokat kell bántani, és soha nem moboztam… szóval a te elmondásod szerint nekem hátrányban kéne lennem fejlődés tekintetében. Anat múltkor elkotyogta, hogy ti ketten vagytok a legmagasabb szintű frontharcosok, és tudom, hogy milyen szintű Anatole. Lehet, hogy már nálad is magasabb szintű vagyok Hinari. Mindezt úgy, hogy nem mobozok, nem bossozok, nem kazamatázom, és igyekszem nem bántani a mobokat. Szóval én vagyok a példa arra, hogy nem az a legjobb dolog a fejlődésre, és enélkül is lehet gyorsan haladni.
A világuralmas minibossos történet folytatására már végképp nem tudta visszatartani a kis kuncogást.
-Jajj Hinari! Te komolyan elhiszed ezeket? Nem tudhatod. Megint csak azt mondod, hogy volna. És ezek szerint ti csak segítők voltatok ott, vagy nem is tudom, hogy mik, ha nem rajtatok múlott. Persze amíg nem mondod el az egész történetet, addig nem tudhatom, de eddig nagyon úgy fest, hogy csak rátok akartak ijeszteni. Ugyanúgy, ahogy a Salazaros küldiben. Vannak olyan Játékmesterek, akik szeretik az ilyen horroros történeteket. Egyik küldinek sem az a célja, hogy meghaljunk, hidd el nekem. Mondtam, azt egy nagy piros gombbal is meg lehetne oldani, és abban semmi muris nincs.
A következőre már ő húzta el a száját.
-Igen. Biztos nagyon szerencsés vagyok. Két éven keresztül. De… ha ilyen ovisat játszunk, akkor annak semmi értelme. Én őszinte vagyok hozzád, Hinari. Annabell. Ha te azt játszod, hogy én tudom ám a választ és bizti-bizti igazam van, de nem mondom el bibibíí, azzal nem tudok mit csinálni. Vagy tudod is a választ, és akkor elmondod, hiszen miért ne mondanád el, vagy csak hiszel benne, ahogy mondtad… az meg semmivel sem több, mint amiben én hiszek.
Megvonta a vállát, majd szusszant egyet.
-Egyszer voltam vele párbajban. Ayse. A Y S E. De… ugye most ezt sem kell komolyan elhinnem? Végignéztél minden nevet azért, mert nem írtuk le, és az eszedbe sem jutott, hogy ehelyett esetleg megkérdezz minket. Ugyan Hinari!
Lassan feltápászkodott, és elkezdte leporolni a ruháját, ami persze csak időhúzás volt.
-Hajlandó vagy velem végre őszinte lenni, vagy tovább akarsz… nem is tudom, hogy mit akarsz. És te nem érted. Nem a front jelenti az emberek megmentését. Az csak a kijutást jelenti. Ha az a baj, hogy egyre többen halnak meg, akkor az ellen kéne tenni. Nem tudom, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy ezt végre észrevegyétek.
-A vörösök is egyre többet tudnak meg rólatok, és veletek ellentétben ők szervezettek, Hinari.
-Pontosan! Vörös botrányról pedig hallottam. Az előbb mondtam el. A vörös céhről pedig… majd ha komolyan veszel minket. Kérlek szépen! Azért jöttem ide, hogy megbeszélhessük a dolgokat, és a segítségedet kérjem. Békülni. Miért nem adsz egy esélyt?

by **Hinari** Pént. Márc. 27 2015, 21:52

- Te mindenkinek kiforgatod a szavait? – vágtam rá rögtön, inkább hitetlenkedve, mintsem bosszúsan – Azt mondtam úgy hatékonyabb. Nem azt, hogy azért nyitjuk – ingattam a fejem, s bárhogy is próbáltam, egyszerűen képtelen voltam megérteni a lány gondolkodásmódját. Hogy lehet valaki ennyire elfogult a mobokkal szemben? Kiábrándító volt – Nézd, többféleképpen lehet értelmezni, ki mit mond. Ha csak a rosszat akarod látni benne, az ellenséget, akkor azt is fogod. Bár én nem értem, honnan ez az ellenszenv – sóhajtottam – Mindenesetre Yuichi nem kedvtelésből pixelez mobokat. Bár úgyse hiszel nekem – mosolyodtam el, s ekkorra már megérett bennem a gondolat, aminek eddig csak gyenge jelenlétét éreztem: semmi értelme ennek az egésznek. De a világon semmi. Akármit mondok, ellenem fordítja, és tovább hergeli magát vele. Akkor meg minek? Mégsem mentem el. Kíváncsi voltam. Hagytam, hogy tovább beszéljen, az úszót nézegetve olykor-olykor, ám inkább őrájuk figyelve jobban. Mondhattam volna sokmindent. Hogy az aréna első helyezés jutalma miatt engedhetik meg maguknak, hogy csak védett övezeten belül fejlődjenek. Hogy minek állít biztosra olyat, ahol ő nem volt ott, én pedig igen, minek találgat, ahelyett, hogy hinne nekem egyszer is. Egy kicsit is. Egy icipicit. Hogy kettőnk közül ő az, aki felidegesítette magát, és akkor valóban lealacsonyodnék a kisgyerekek szintjére, ha kiabálva próbálnám meggyőzni őt arról, amiről egyszerűen lehetetlen. Sóhajtottam. Egyszerűen nem volt mit tenni. Ő pedig csak mondta és mondta, és én lassan már kezdtem elveszíteni a fonalat, s inkább azon kezdtem el agyalni, vajon honnan tudhatja az igazi nevem. Alex nem mondaná el, annál fontosabb ajándék volt… Felpillantottam, tekintetemmel követve őt, ahogyan felállt.
- A kijutás mentené meg végleg az embereket – mondtam félhangosan, nem is neki szánva, talán meg sem hallotta a nagy zaklatottságában. Nem is számított. Két kezemben a két itallal, néztem őt, és türelmesen vártam, hogy befejezze. S csak ezután nyújtottam feléje újból, amit neki szántam.
- Kérsz? Nem baj, ha nem – mondtam, s a válaszától függően adtam oda neki vagy tettem el – Múltkor hibáztam, amiért nem mentem utánad. Kérlek most ne menj el – halk csobbanás, talán az egyik békától jött, akit megijesztett a kiáltozás. A víz lágy fodrokat vetett, s én csak akkor szólaltam meg újra, amikor már minden békés volt. Amilyennek lennie kell.
- Egyetlen szavamat sem hiszitek el, de ezzel együtt elvárjátok, hogy elmondjak mindent – messzi kuruttyolás, s egy lélegzetvételnyi szünet – Nos, nem fogok – mosolyodtam el – Mások vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok őszinte. Mert az vagyok. Mégis miért hazudnék? – tártam szét a karjaim, továbbra sem emelve fel a hangom egy kicsikét sem – Kérdeztél, én válaszoltam. Nem kell egyetérteni, de aki nem ért veled egyet, az rögtön rossz? Te nem adsz nekem esélyt, Shu. Én hallgatlak – újabb halk sóhaj, többet azonban nem mondtam. Amíg nem érti meg, hogy nem akarok neki rosszat, addig fölösleges bármibe is belemenni. Márpedig úgy tűnik, a kislánynak csak az az elfogadható, ha teljesen egyetértenek vele. Ilyen hozzáállással viszont… hát, nagyon hosszú lesz ez a nap.

by **Shukaku** Pént. Márc. 27 2015, 22:09

Shu már tényleg készülődött menni, itt hagyni ezt az egész buta beszélgetést, aminek semmi értelme nincs Hinari makacssága miatt, ám valahogy a felé nyújtott víz marasztalta leginkább. Nem azért, mert szomjas lett volna, hanem azért, mert egy gesztus volt. És most kivételesen nem is a rosszat látta benne, nem azt, hogy Timidust ismételten nem kínálta meg a lány, megint csak az emberekre gondol, és a petet figyelmen kívül hagyja… persze megfordult ez is a fejében, de elhessegette. Visszahuppant a partra, és egy köszönöm mellett elvette az italt, de azért azt nem hagyhatta ki, hogy a felét tüntetőleg ne töltse ki egy tálkába a sárkánynak. Talán Hinari feleszmél egy picit. Mellette is ott van Nestor, hogyan felejtheti el Timidust? Talán azt hiszi, hogy ha Shut megnyeri, akkor a sárkányt is? Jó kis terv, nagyon fondorlatos, de nem fog sikerülni.
-Ne haragudj, csak… rossz tapasztalat. Valahogy azok mindig kedvesebbek velünk, akik nem akarnak kijutni, és mindig azokkal veszünk össze, akik meg igen. Úgy is, hogy nem is tudják rólam, vagy akkor még én sem tudom róluk.
Halk sóhaj, majd egy ideig csak maga elé meredt. Egyáltalán nem emelte fel a szavát, inkább szomorkás volt.
-Nem mondasz semmit. Tipikusan olyan vagy, mint a felnőttek. Azokról a dolgokról beszélsz, amiben igazad lehet, de a válaszok elől kitérsz. Amiben nekem lehetne igazam, amiről én kérdezek, arra csak azt mondod, hogy nem tudhatom, de te sem tudod. A fejlődésre sem mondtál semmit, mert ott nálam van a bizonyíték. A szintem. Amiben nekem van igazam, arról egyszerűen nem beszélsz. Azt figyelmen kívül hagyod. Nem vagy rossz, csak nem értelek. Most… most ne haragudj meg, de…
Újabb halk sóhaj, és kicsit közelebb húzódott a sárkányhoz.
-Olyan vagy, mintha teljesen meggyőzhetetlen lennél, és már rég elhatároztad volna, hogy csak neked lehet igazad, mert te jobban tudod. Mindent jobban tudsz, mégsem mondasz el semmit. Én elmondtam, hogy milyen sok dolog miatt gondolom azt, hogy nem halunk meg, te csak annyit válaszoltál rá, hogy tudod és kész. Elmondtam egy csomó kérdést a sisakkal kapcsolatban is, annyit mondtál, hogy tudod és kész. Judyról nem is beszélsz, pedig az a ti céheteket is érinti, és ő egy céhvezér volt. Frontharcos. Beszéltem a fejlődésről is, hogy nem kell hozzá mobokat bántani… és ahhoz sem mondtál semmit. Semmi olyanról nem mondasz semmit, amiben nekem lehet igazam, hanem azokat kikerülöd. Nem válaszoltál a kérdéseimre, hanem elmondtad a véleményedet, a saját kérdéseidre a saját válaszaidat. Az nem ugyanaz.

by **Hinari** Pént. Márc. 27 2015, 23:21

Most először kért bocsánatot, s ez, ha nem is mutattam, de egyszerre lepett meg és erősített meg abban, hogy jó döntés volt nem elmenni. Pedig mindketten akartunk, ha én nem is álltam még fel. A vizet elfogadta, s én csak zavartan igazítottam hátra egy előre lógó hajtincsemet, miközben a lány a sárkánynak is töltött. Való igaz, Timidussal nem számoltam, noha maga a felajánlás sem volt órákkal előbb megtervezve. Ám furcsamód Shu ezt sem említette meg, s ettől egy kicsit nekem is jobb kedvem lett. Úgy tűnt, lassan kezd elülni az a bizonyos vihar, s én nem kívántam szítani, s láthatóan ő sem akarta. Aztán belekezdett. Minél tovább szőtte a mondandóját, annál jobban át tudtam érezni a helyzetét, s noha továbbra sem nézte az én szemszögemet, legalább már nem kiabált, nem vádaskodott. Most viszont nem akartam túl sokáig várni a válasszal, így még ittam egy keveset, amikor befejezte, összeszedve a gondolataim, s utána feleltem.
- A fejlődésben biztos ügyesek vagytok, s az aréna jutalom is nagyon sokat számít, szinte többet, mint amit farmolásból vagy bármi egyébből össze lehet szedni. Az az első hely szép dolog, de csak egy van belőle – engedtem meg magamnak egy mosolyt, azért nem felejtve el utalni rá, hogy egyszerre csak egy játékos bírhatja azt a helyezést, s így széles tömegek exp-szerzési lehetőségének nem jó – Nem vagyok meggyőzhetetlen, ám egyik nap történt valami, aminek okán a sisak, a halálok és az eltelt idő kérdéséről magam is meggyőződhettem. S ez nem olyasvalami, amit bárkinek is el szeretnék mondani, ne haragudjatok. Nem miattatok, de ezt… nem. Sajnálom – sütöttem le a szemeim, majd néztem rájuk újból – Tudom, hogy ez titeket nem győz meg, de részben amiatt is teszek néha úgy, ahogy, s tűnhetek ostobán makacsnak azok számára, akik nem hisznek a pixeleződés utáni tényleges halálban – görgettem az üdítőt egyik kezemből a másikba, majd vissza. Tényleg sajnáltam a kialakult helyzetet – s ezt ők is láthatták rajtam -, s noha nem ellenük szólt, mégsem tudtam most mást mondani nekik. Féltem, annak sokkal nagyobb következményei lennének, s ezt senkinek sem akartam. Főleg nem magamnak - Judy… - gondolkodtam el, visszaemlékezve a sajtótájékoztató utáni sétára az erdőben - Oziriszt nagyon megviselte a halála. Azóta többször is beszéltem a fiúval, s azt hiszem egyre jobban lesz ő is, de a gyilkosát nem találtuk meg – ahogy Lewisét sem. Néha túl nagynak éreztem ezt a világot, s túl sok rejtekhelyet benne – Ezért mondtam múltkor azt, hogy nem lehetünk ott mindenhol. Pedig nekem is lenne elszámolnivalóm – sötétült el a pillantásom egy pislogásnyi időre, s emlékeimben még mindig élénken élt az az este, amikor Lewis gyilkosainak nyomába eredtünk. Ha egyszer rájuk bukkanok… Hirtelen kaptam fel a fejem, mert azért csak-csak leesett, hogy pont egy kislánnyal beszélek olyan dolgokról, amikhez köze nem szabadna lennie a korabelieknek egy rendes világban – s talán itt, Aincradban sem. Ők viszont lépten nyomon errefelé terelik a beszélgetést, s így elsőre nem tudtam, vajon csak azért, hogy legyen mégegy dolog, amit számon kérhessenek rajtam, vagy mert nekik is hasonló terveik vannak. S bevallom őszintén, utóbbinak nem igazán örültem volna, még úgy sem, hogy elhittem nekik, hogy erősek.
- Nézd, én nem akarom, hogy utálj, és segítek, ha kéred - folytattam - Hidd el, ha nem vennélek komolyan, nem mondtam volna el neked ezeket. Én nem tudom, miket gondolsz rólam, s talán nem is akarom tudni… – vakartam meg a szám szélét egy lemondó mosoly kíséretében – Viszont ahhoz, hogy tudjak segíteni, el kell hinned, hogy nem akarok rosszat.

by **Shukaku** Pént. Márc. 27 2015, 23:54

Shu is mosolygott, és igyekezett egyáltalán nem gúnyosan mosolyogni, és kicsi, egy icipici sértettséget sem mutatni. Hallotta ám, nagyon jól hallotta a szurkálódást arról, hogy csak az Aréna miatt fejlődnek ilyen jól, de tudta, hogy ez egyáltalán nem igaz.
-Egy van belőle, és mindenkinek lehetősége van a megszerzésére. Ahogy van csapatos Aréna is, meg Hardcore is. De azt azért nem mondhatod, hogy csak azóta fejlődünk ilyen gyorsan, és ez a fél év Aréna elsőség behozta volna a másfél évet, ami alatt csak küldiket csináltunk, meg küzdőtereztünk, meg a fél évet, ami alatt semmit. Ha gondolod megkérem Timit, hogy számolja ki, hogy mennyi Exp-t hagytunk ki azzal, és akkor megtudjuk, hogy valóban szinte több-e.
A sárkány felemelte a fejét, a lányra nézett, majd egy kérdő csipogást hallatott, ám Shu megcsóválta a fejét.
-Nem kell. Csak vicceltem, Hinari is tudja jól, hogy sokat ad az Aréna, de azért annyira sokat nem. A meggyőződésed pedig…
Újra megvonta a vállát, és most már teljesen kényelembe helyezte magát újra a parton.
-Csak akkor lehetnél biztos abban, hogy minden úgy van, ahogyan Kayaba mondta, ha újra kijutnál a kinti világba. De honnan tudhatnád, hogy ott vagy? Neked nincs búgócsigád. Visszatérne a fájdalom? A sárkányos küldin is visszatért, és Alex is érez fájdalmat. Eltűnne a menünk? Olyan küldin is voltunk már. Véreznénk? Olyat is láttunk már idebent. A kinti világ teljesen lemásolható.
Kis kuncogás, és mosollyal az arcán nézett fel az égre.
-Vicces, hogy ezentúl soha többé nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban a régi világban vagyunk-e, vagy csak Kayaba Akihiko átkapcsolt minket egy másik szerverre. Mutattam már ezt a képet?
Vett elő egy kis medaliont, benne a szülei képével, és Hinari elé tartotta.
-Kayaba Bácsitól kaptam az egyik küldi után. Az emlékeimből rakhatta össze. Tulajdonképpen azt másol le, amit csak szeretne, és azt hitet el velünk, amit csak szeretne. A viadalon a klónjaitok végig azt hitték, hogy ők az igaziak. Mint a hatodik napon filmben. Szóval… bármit is gondolsz annyira nagyon biztosra, ugyanúgy nem lehetsz biztos benne, ahogyan én sem a saját verziómban.
Az Oziriszes témával kapcsolatban csak tovább böngészte az eget. Magabiztos volt. Nagyon magabiztos.
-Ti nem találtátok meg, Hinari.
Shu nem mondott semmit néhány másodpercig, majd újabb pár másodpercig a lányt figyelte.
-Tényleg segíteni szeretnél? Megvédeni az embereket a gyilkosoktól? Úgy is, hogy tudod, hogy a börtön semmit nem ér, hiszen Kazuma is kijutott állítólag?
-Elég lesz Timi. Nem kell rögtön a nehezével kezdeni. Szóval… ti vagytok a rendfenntartó céh, de ennek valami szervezettség kellene. Jogok, mint az igazi rendőrségen, és bíróság.
-Ayse már elkezdte az önbíráskodást. Ez terjedni fog. Ha nem vezettek be törvényeket, és nem tartatjátok be, az emberek önmaguk döntik majd el, hogy hogyan kívánják megvédeni magukat.
-Mi már régóta gondolkodunk ezen, és csomó megoldást kitaláltunk, csak ezekhez kellene a te segítséged is. Te vagy a legerősebb céhvezér, és tiéd a rendfenntartó céh is. Nélkületek nem megyünk semmire.

by **Hinari** Csüt. Ápr. 02 2015, 16:54

Bár azért kételkedtem a lány szavaiban, már ami az arénát illeti, de a világért nem mutattam volna. Egyelőre örültem, hogy végre tudunk rendesen is beszélgetni, hogy nem kiabál velem, és az, hogy eltérő véleményünk volt nagyjából mindenről, ami itt, ezzel a világgal történik, nem jelentette azt, hogy ezeket a konfliktusokat unalomig kéne vitatnunk. Az viszont, amiket a fájdalomról és a küldetésekről mondott, halovány, vidám mosolyt csalt az arcomra: ha ő nem is, én pontosan tudtam, hogy az, ami akkor ott, a kórházban történt, nem összerakható. Sem emlékekből, sem elnyomott érzésekből, amik valahol, számok formájában hozzáférhetők az admin számára. Nem. Olyat még ő sem tud visszahozni, ami soha előtte nem létezett. A fájdalomérzet is, ugyan már… Kuromajo rendszergazdai felülettel rendelkezett, bele tudott nyúlni az avatarom kódjába, ott előttem állította vissza. S bár erre Kayaba is képes lehet, odakint és a gyertyás teremben, mégsem volt ugyanaz a kettő. A gondolatmenete mindenesetre érdekes volt, s kíváncsian hajoltam oda, amikor a medált mutatta. Az admin megadta neki azt, amire a kinti világ nem volt képes. Ezért szereti annyira a saot. Ez a tény azért sokmindent megmagyarázott.
- Az biztos, hogy sokáig elér a keze – feleltem mosolyogva, hisz ebben teljesen igaza volt. Komplett világokat rejtett el, még ezen az egyen belül is. Végül Timidus vette át a szót, s egy kicsit talán meg is lepődtem azon, amit mondott.
- Úgy érted nektek sikerült? – kérdeztem, inkább érdeklődőn; irigység egy csepp sem volt a hangomban. Az ezután beállt csönd sem zavart különösképpen, a gondolataimba voltam merülve, s tekintetem csak akkor fordítottam újra a sárkányra, amikor az újra megszólalt.
- Kazumával tervezek beszélni erről. Bár eddig sosem tudtam utolérni – sötétült el a pillantásom, majd egy apró sóhaj után folytattam – A börtönből talán ő az egyedüli, akinek eddig sikerült; az nem úgy van tervezve, hogy onnan ki lehessen jutni. Mondjuk én abban sem vagyok biztos, hogy valóban börtönbe került - pillantottam a tóra, majd vissza rájuk - Viszont én nem ölök embereket – komolyodott meg a hangom – Tudom, hogy nem szívlelitek őket, de el tudjátok képzelni, hogy ide minden jelenleg vörös gyilkolni logolt be? – megráztam a fejem, az előzőnél lágyabb stílusban folytatva – Persze van, akik élvezetből teszik, ám a legtöbben az itteni körülmények hatására lettek azok, akik. A börtön egy lehetőség, hogy ők is túléljék és kijussanak, anélkül, hogy ártatlanokat bántanának. Ezt is jelenti a minél több játékos kijuttatása – mondtam mosolyogva.
- Törvények és bíróság… valóban jó megoldás lenne – bólintottam – Ám nem biztos, hogy idebent ez kivitelezhető, komolyabb közfelháborodás kiváltása nélkül – gondolkodtam el egy pillanatra – Egy ilyen kezdeményezés lehet több konfliktust okozna, mint amennyit hosszútávon megold. Végtére is, Aincrad nagy részét tizen és huszonévesek lakják – sóhajtottam, nem is menve bele a részletekbe. Azt viszont furcsának találtam, hogy mennyire érdekli őket a téma, és bár tudtam, hogy segíteni akarnak, nem voltam benne teljesen biztos, hogy kellene-e nekik. Márcsak az emberekhez való hozzáállásuk miatt is - A városokban lévő rendet úgy ahogy biztosítjuk, szövetségben jópár kisebb bűnüldöző céhvel, akik a járőrözést intézik, gyakran civilben, úgy kevésbé feltűnőbb – folytattam egy kis szünet után - Engem csak akkor hívnak, ha komolyabb beavatkozásra van szükség, ilyenből pedig szerencsére nincs túl sok. A börtön kristály felfedezése óta pedig még az előzőeknél is kevesebb – mondtam, bár kételkedtem benne, hogy ez megnyugtatná őket. De valamire kíváncsi voltam: hogy mennyire tekintik magukénak a problémát. Mert abban biztos voltam, hogy jóval sötétebben látják a helyzetet, mint ami valójában, ám hogy saját maguknak milyen jelentőséget adnának ebben, azt még homály fedte.

by **Shukaku** Csüt. Ápr. 02 2015, 17:48

Nemcsak, hogy sok mindent megmagyarázott, hanem tulajdonképpen ez volt a kulcs Shuhoz. Kayaba Akihiko majdnem mindent megadott neki, ami csak lehetséges volt. Tényleg olyan volt, mint a Dzsinn, aki a halottak feltámasztásán és a szerelembeesésen kívül minden vágyadat teljesíti… bár Kayaba Akihiko egy fokkal jobb, hiszen a szerelmet is elhozta kicsiny hősünk szívébe, és egy barátot is adott neki Timidus személyében. Ezért volt Peter az utolsó, aki meg tudta ingatni Shu hitét, hiszen ő hitegette azzal, hogy majd vele a kinti világban is megkaphatja a normális életet. Persze hazudott. Timiduson és Kayabán kívül eddig majdnem mindenki hazudott.
-Kayaba Akihikonak végtelen a hatalma, Hinari. Akármit megtehet, amit csak szeretne.
Lepillantott a képre, majd becsukta a medaliont.
-Majdnem akármit.
A sárkány nem mondott semmit, csak bólintott. Mondjuk nem teljesen igaz a nektek, mert az elkapásában már csak ő vett részt, de az előkészületekben mind Shu, mind Joey aktívan segített.
~Ez érdekes Hinari. Mi már többször is utolértük Kazumát, ha beszélgetni szerettünk volna vele. Ráadásul Szophieval nagyon jóban van…~
Áh… megint hülyére veszi őket, de inkább csak elengedi a füle mellett. Még azért se kért bocsánatot, mert azt hazudta, hogy egy egyszerű levélben való megkérdezés helyett felkereste az összes Ayse névhangzású embert. Hihetetlen ez a Hinari. És így akarja, hogy együttműködjenek? Mindegy… egyáltalán nem idegesítette fel magát, és az sem hallatszott nagyon a hangjában, hogy hitetlenkedik, hiszen már az esélytelenek nyugalmával beszélt a lánnyal.
-Én sem vagyok biztos abban, hogy börtönbe került, de nem tudhatjuk.
-Vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg, Hinari. Peter halott. Judy halott. Két céhvezér, két frontharcos. Azok a céhek, amiket ők vezettek, vagy szétestek, vagy nagyon minimálissá vált a szerepük.
-És… bűnözőnek sem születik senki… mégis elítélik, ha azzá válik. Mindegy, hogy mi tette azzá. És amúgy is butaság, hogy az itteni körülmények lettek volna. Itt mindenünk megvan, nem kellene lopni, rabolni, ölni. Én sem lettem bűnöző és te sem. Nem a körülmények a hibásak.
-Túlságosan kicsiben gondolkodsz, Hinari. A vörös céhek szervezettebbek, mint ti. Ők nem a városok rendjét akarják megzavarni. A céhvezérek a célpontok. Figyelmeztetlek, ha nem tesztek semmit, akkor Peter és Judy után újabb áldozatot fog követelni a semmittevésetek. Ebben kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok, ahogy abban is, hogy az is vissza fog ütni, hogy bárkit beengedtek a bossterembe.
Shu csak meredt magaelé, és a lemondás már tükröződött az arcán. Hinarinak nem fontos az emberek élete. Inkább csak maga elé dünnyögött, minthogy a másikhoz beszélt volna.
-A börtön egy lehetőség Hinari… de nem jó embereket küldtök oda. A pitiáner bűnözőkkel foglalkoztok a nagyok helyett. Azzal védenétek meg az embereket, ha megakadályoznátok az öldöklést.
-Hagyd, Shu. Nem akar nekünk segíteni.
-Komolyabb közfelháborodás? A jó híred a fontos, vagy az, hogy megmentsd az embereket? Kinek kell meghalnia ahhoz, hogy megértsd, hogy mi folyik itt? Mirikának? Anatnak? Neked?
-Hinari. A számításaim ritkán tévednek. Nagyon ritkán. A bérgyilkos is az én igazamat támasztja alá. Mi kell ahhoz, hogy higgy nekünk, és segíts megmenteni az embereket?

by **Hinari** Hétf. Ápr. 27 2015, 13:07

Kezdtem azt érezni, hogy egyáltalán nem is figyelnek oda rám, vagy ha igen, minden szavam semmibe veszik. Tagadnak mindent, ami bármilyen módon ezt a világot és az adminját hibáztatná, és inkább az emberekre fogják, a kislányból áradó csalódottság irányukban pedig szinte kézzel fogható volt. Nehezebbé tette a levegőt, a tóparti szellő ellenére is.
- Honnan tudod? – fordultam hirtelen a sárkányhoz, amikor a vörösök célpontjairól beszélt – Igen, meghaltak céhvezérek is. Meghalt Judy, és meghalt Peter is… bár Peternél pont ti mondtátok, hogy öngyilkos lett és nem mások ölték meg. Vagy az is bűnözők hibája? – sóhajtottam: a vélt igazuk alátámasztásához pont olyan példákat hoztak, amivel korábbi szavaikat hazudtolták meg, de már nem is foglalkoztam ezzel úgy igazán: az okok nyilvánvalóak voltak, mégha számukra nem is - Rajtuk kívül azonban sokan mások is meghaltak – folytattam - Olyanok, akiknek a nevét egyikünk sem ismeri, kisebb vagy közepes szintűek: mobok és emberek által egyaránt, különböző okokból. Ha csak a céhvezérek halnának meg, csak ők lennének célpontok, sokkal kevesebb áthúzott név lenne azon a táblán. És bár hiába mondom, de a rendfenntartás is szervezett, az pedig, hogy nem tudunk mindenhol ott lenni, sajnos alapvető tény. Lehet érte minket okolni, persze. Minden halálesetért, ami Aincradban történik. Ám nemcsak mi vagyunk ott; az embereknek magukra is vigyázni kell, s mindenkire, aki nekik számít. A barátaikra, szeretteikre, céhtársaikra és a céhvezérükre ugyanúgy – enyhült meg egy kissé a korábbi feszültségem, s keserűen mosolyodtam el – Van azonban, amikor hiába teszel meg mindent.
Tudtam, hogy ezt is félre fogják érteni. Hogy azt fogják leszűrni, ami a feltevésükkel éppen magukra lesz érvényes: a felelősség áthárítását. Tulajdonképpen mindegy is volt. Azt sem tudtam már, minek mondok el bármit is. Minek próbálok hatni rájuk, amikor minden szavam kiforgatják, hogy mégjobban elítéljék az embereket, mindenkit, aki körülöttük él. Shu csöndes szavaira már nem is reagáltam: tudta is ő azt, hogy én mivel foglalkozom és kiket küldtem börtönbe. Fogalma sincs, úgy beszél, úgy vádaskodik. Nekem pedig egyre kevesebb energiám volt vele foglalkozni.
- Szerinted ki viselné a közfelháborodás következményeit a leginkább? – mostmár tényleg elég volt – Én? A céhem? A többi bűnüldöző céh? – megráztam a fejem – Nem. Ugyanúgy a kisebb játékosok, akiken ki lehet élni a nemtetszést. Én őket veszem számításba Shu, nem magamat. Sajnálom, hogy képtelen vagy hinni nekem…
Felálltam, a bothoz sétálva, rossz szájízzel emelve fel azt, merengőn nézve a túlpartot. Én akartam segíteni, persze. Az előző percekben többször is elmondtam, de mintha meg se hallották volna. Nem is fogják. Addig nem, amíg nem osztozom teljes mértékben a véleményükben.

by **Shukaku** Hétf. Ápr. 27 2015, 13:48

-Igen, mi mondtuk. Akkor minden jel arra utalt. Azóta felderítettünk újabb bizonyítékokat is, és a jelek másra mutatnak. Úgy beszélsz, mintha lehetetlen lenne egy gyilkosságot öngyilkosságnak beállítani, Hinari.
Shu szinte kirántotta a botot a vízből, és az sem érdekelte, hogy mi van rajta, eltette mindennel együtt. Most már nem tudta foglalkoztatni az sem, ha esetleg valami állatkát nem engedett el. Hinari álszentsége és pökhendisége olyan szinten dühítette, hogy arra már szavakat sem talált.
-Kisebb meg közepes szintűek, ugye? Akikkel te nagyon törődsz. A második kérdésük általában az, hogy miért nem teszünk semmit a vörösök ellen. A második. Rögtön az étel kérés után. Soha, soha senkitől nem hallottam még olyat, hogy mobok végeztek volna valamelyik barátjával. Soha! Soroljam azokat a neveket akiket te nem ismersz?! Mert szerintem több van, mint amiket én nem ismerek! Elhiszem, hogy nem tudtok mindenhol ott lenni, és soha nem is kértem ilyet! Még a saját céhedre sem vagy képes vigyázni! Tudod hány olyan céhtagoddal beszéltem, aki semmit nem tudott a többiekről?! Semmit! A nagy és jól szervezett rendfenntartó céh tagjai egymásról sem tudnak semmit! Meg kell védeni a céhtársaidat, mi?! Ki segített Ozirisznak amikor elveszítette az első szerelmét?! Tudod egyáltalán a nevét?! Ki találta meg neki Judy gyilkosát?! Ki ad ingyen kristályokat a kicsiknek, meg ingyen felszerelést azoknak, akiket ti olyan nagyon védtek?! Még egymásnak se adjátok ingyen, pedig a közös nagy célotok a kijutás! Ki gyakorol a kicsikkel azért, mert a nagy szintűek nem állnak ki ellenük, mert nem ad elég Exp-t?!
Forrt benne a düh, és legszívesebben hozzá vágta volna a másikhoz a botot.
-Elegem van a hazugságaidból és a képmutatásodból! Olyan rohadt nehéz megtalálni Kazumát és számon kérni?! Ahányszor írtunk neki levelet eljött, és beszéltünk vele! Megvéded a céhtagjaidat?! Szophie mellett folyamatosan ott van Tachibana, aki Anat szerint nagyon veszélyes! Az emberek azt várják, hogy tégy valamit! Azt várják, hogy legyen bíróság, legyen aki kivizsgálja, hogy melyik vörös miért vörös! Nem kell mindenhol ott lenned, de legalább a saját céhed háza táján tegyél rendet, és fejezd be a hazudozást! Nem csak mi várjuk, hogy lépj! A céhtagjaid is várják! Bíznak benned! Talán csak nem merik neked megmondani. Áltasd magad nyugodtan, de most megmondom, hogy a te hibád lesz, ha valamelyik céhvezérrel történik valami. Csak és kizárólag egyedül a tiéd, rendfenntartók céhvezére! Undorító!
És a kristály, amit egész idáig görcsösen a kezében szorongatott, megvillant Taft városának említésére.

Köszönöm szépen a játékot! ^^

by **Hinari** Hétf. Ápr. 27 2015, 14:33

Míg Timidusra csak bólintottam, Shu újabb rohamával már nem tudtam mit kezdeni. Megráztam a fejem. Elég volt. Ám mire megszólalhattam volna, persze, a kislány ugyanazt tette, amit a múltkor. Rám zúdított mindent, vádaskodott és kiabált, majd elmenekült, nehogy véletlenül meghallja az igazságot. Felnevettem. Jóízűen és könnyeden, hangom messze suhant a vízen át, felverve a békésen úszkáló halakat: ma is tanultam valamit, s az érzés, a hirtelen jött gondolat minden feszültségemet és dühömet csillapítani tudta.
Ez ezzel jár. A bűnüldözés, a céhvezérség egy olyan szerep, amit nem lehet tökéletesen művelni, s mint ilyen, remek támadási felületet nyújt azoknak, akik bele akarnak kötni. Akik ilyen-olyan okból nem képesek elfogadni, nem szeretnek, bármiért, ami vagyok vagy éppen nem vagyok. Rosszindulatúan kántálják a réseket, melyek elengedhetetlenek, elmagyarázni pedig nem lehet nekik, hogy én nem vagyok Kayaba. Szeretnék és elvárják, hogy mindenhová elérjen a kezem, hogy egyszerre és a nap minden percében ott legyek mind a 9999 ember mellett, megvédve őket, hiba nélkül. Én is szeretném. Jó is lenne. Akkor senki nem halt volna meg, sem nem lett volna öngyilkos. Az én hibám, ha bárki is meghal? Vagy ha valamelyik céhvezér esetleg? Szeretné, ha így éreznék. Hiszen akkor nem kellene mást hibáztatnia rajtam kívül, legfőképp nem saját magát. Ezzel védi meg magát és a kis világát, melyet olyan nagyon szépen felépített. És még nekem csinál lelkiismeret-furdalást, úgy gondolja… hát, gondolja csak. Elmosolyodtam. Mióta a páros elteleportált, furcsa nyugalom szállt le a vidékre. A csalódottságból eredő, végtelen harag és rosszindulat sem volt már itt, elment a kislánnyal együtt, aki táplálta. Lewisre gondoltam, és a többi céhtagomra, akiket elvesztettem. A barátaimra. Őértük éreztem a legnagyobb űrt magamban, miattuk kívántam, hogy bár lennék olyan, amilyennek az a lány elvár. Hiszen a saját céhtagjainkért nagyobb felelősséggel tartozunk, mint bárki más. Mint bármelyik ismeretlen rendőr, aki Aincrad macskaköves utcáit járja…

by Ajánlott tartalom