Re: Kis tó

by **Ozirisz** Hétf. Május 10 2021, 13:14

- Áhh értem - könnyebbültem meg, ahogy Hinaritól megtudtam, ő érkezett előbb. Mondjuk az a része elsőre kicsit meglepett, hogy nem mondjuk előtte nap vásárolt be a horgászcuccokból. Hisz ő mindig mindenre felkészültebb, és sosem halogatja a dolgokat az utolsó pillanatig. Igaz, a csalivásárlás az nem olyan dolog, ami élet-halál kérdése, de valahogy mégis Hinariról az a kép él bennem, hogy mindig és minden helyzetre felkészült. Rövidesen a céhtársam zsebéből előkerült csillogó műhalra terelődött a szó - Szép darab - csodálkoztam el rajta. - Majd kiderül, hogy a harcsák mennyire figyelnek az élénk, színes dolgokra - tűnődtem el egy pillanatra.
Majd hamarosan a bossoknál lyukadtunk ki - igaz, most még csak említés szintjén. - Az előző kerek boss sem volt sétagalopp, pedig már akkor is a szinthatáron volt a front nagyja. A mobok és a bossok erősödtek azóta, fejlődtek, mi viszont ugyanott tartunk... - fejtettem ki a lánynak ami a már egy ideje aggaszt a bossolás terén. Kayabának nem tetszett, hogy a szinteket hajkurásszuk, hogy könnyebben vegyük az akadályokat. Persze, normál játék esetében elvész a kihívás, ha már endgame itemekkel megy az ember minden ellen. Itt viszont az életben maradási esélyeinkről is van szó - az már más kérdés, hogy a sok-sok óra farmolás és exp hajszolás már-már lételeme lett nagyon sokunknak.
Rövidesen már az árusnál voltam egy kis készlettöltés gyanánt, aminek köszönhetően én is egy hasonló csalival a kezemben tértem vissza a lányhoz - Kíváncsi vagyok, mit tud - nevettem el magam - Legrosszabb esetben az árus csinált két jó üzletet. - Majd a balomban szorongatott frissen vásárolt tartalék pecabotot mutattam meg, mielőtt elsüllyesztettem az inventoryban - Öhm, ezt meg a krokodilok miatt tartalékba - tettem hozzá, a lehető legkomolyabb hangnemben, rezzenéstelen arccal, közben kíváncsian figyelve a lány reakcióját.
Miután felkészültünk a mókára és a kifogásokhoz is minden kelléket beszereztünk, elindultunk a nyugati rész felé. Hinari megállapítására felnéztem én is a lombok felé. Elgondolkodtatott a hasonlat; most épp békésen hullámzik, mintha a vihar előtti csend lenne. Nem tudhatjuk, mikor támad fel a szél, és mikor születik meg a vihar, ahogy a tengeren, tenger alatt is egyik pillanatról a másikra megváltozhat minden. És ha már itt tartunk, el is érkeztünk a beszélgetésünk következő fordulatához. - Az igazat megvallva, mostanában nem alszom valami túl jól... - kezdtem bele nehézkesen. Persze ez csak részigazság volt, de kétségtelen, hogy a rossz alvás kihat a kognitív funkciók visszaesésére. - A fő oka inkább a rossz döntésektől való félelem, amire elég nagy az esély egy kerek bosson... Talán... - sóhajtottam egyet - Őszintén szólva nem tudom. Mintha valami megváltozott volna odabenn, csak azt nem tudom, mi... - tekintetemmel közben végig a cehtársam fürkésztem. Vajon mi járhat a fejében? Tényleg jobban ismert, mint én saját magam? Vajon ő mit lát?

by **Hinari** Kedd Május 18 2021, 16:30

Elnéztem Oziriszt, ahogyan elsétál a bódéig és beszédbe elegyedik a lelkes eladóval. A szél fel-felkapta a kalapom szalagját; a textil ide-oda játszadozott, mint akinek semmi gondja e világon - cseppnyi szín és elevenség a szürke monotonitásban, a megannyi zöld között. Céhtársamnak igaza volt. Több éve toporgunk egy helyben, már ami a szinteket illeti, ő is és én is - mostanában talán ezértis helyeztem a hangsúlyt inkább a kisebbek fejlesztésére, a velük való kazamatázásra és nem utolsó sorban a céhélet mélyítésére, de a tényt nem lehet elfelejteni, hogy a bossok legyőzése bizony ránk vár. Azokra, akiknek megvan a szintjük és a tapasztalatuk hozzá, és akikből egyetlen ember hiánya is másfelé fordíthatja azt a bizonyos kockát.
- Remélem azért beválik - kuncogtam én is, ahogy Ozi felmutatta a saját példányát a csaliból, a krokodilos megjegyzésére pedig vidáman elmosolyodtam, ahogyan emlékeim visszarántottak a múltba, arra a délutánra - Lehet, inkább vetőhálót kellett volna hoznunk. A horog csak bizonyos méretű vadakra jó, a krokodil leginkább kinevetné - fejtettem ki és indultam is el eközben, egyenesen a kis ösvény felé, ami a tóhoz vezetett minket.
Az árnyasban sétálva mintha a levegő is megnyugodott volna, éles kontrasztba állva így a témával, amit épp fejtegetni kezdtünk. Szinte éreztem a céhtársam lelkében dúló, háborgó vihart, szavai pedig szintén valami ilyesmiről árulkodtak. Félelem a hibától, az önmagadban való hit megrendülése és az álmatlan éjszakák, mind mind jelenlévő problémái e világnak, amelyben éltünk.
- Szerintem nem odabent változott meg valami, hanem idekint - mutattam körbe egy kevés gondolkozás után - Ahogy mondtad is korábban, egyre nagyobb a tét és egyre kisebb a különbség köztünk és a bossok között. És így a rossz döntés okozta hullámok is sokkalta messzebb gyűrűznek, mint korábban. Egyszerűen máshogy érezzük - simítottam végig egy közeli fa törzsén és szívtam be az erdő illatát.
- Hibázni pedig mindenki hibázik. És még mindig jobb hibázni, mint otthon ülni és nem is próbálkozni. Ha mindenki ezt tenné, soha nem jutnánk ki - néztem céhtársam szemébe komolyan, de figyelmemet hamar elterelte az Észlelésem, amely egy közeli bokorban bújó vadat jelzett. Megtorpantam és feltartottam a kezem, majd az említett növény irányába mutattam. Aktív lopakodással közeledtem a meglapuló állathoz, majd egy hirtelen mozdulattal megmarkoltam a bundáját és kihúztam az aljnövényzet közül, ezzel egyidőben pedig megérkezett a rendszerüzenet is, hogy egy újabb teljesítményt pipáltam ki és kérhető érte a jutalom.
- Mi a manó... - mutattam a ficánkoló állatot céhtársam felé és felnevettem - Ebből inkább nem akarok vacsorát készíteni a céhnek - tettem hozzá elhúzott szájjal, de arcomon derűs mosollyal, majd inkább elengedtem az állatot, amely hamarosan eltűnt a szemünk elől.

Szőrös manó

by **Ozirisz** Pént. Május 28 2021, 13:10

A csalibeszerzés után a krokodilokra terelődött a téma. Hinari vetőhálós megjegyzésén eltűnődtem, majd kisvártatva megszólaltam - Áhh... az még korai. Ősszel, vetési szezonban talán - nevettem el magam egy kicsit. Az emberi elme elvont működése, avagy hogy jutunk el a színes csalitól indulva a harcsákon és krokodilokon át a mezőgazdasági munkákig. Tuti nem jól vagyok összerakva... - Krokodil ellen hát... őszintén szólva, nem tudom mi kellene. Mármint a tartalék pecabotot leszámítva. Talán magas tartósságú mithril szigszalag az állat harapósabb végére - persze fogalmam sem volt róla, hogy egyáltalán létezik-e az említett item. Persze Aincradban már annyi furcsábbnál furcsább itemet láttunk, hogy nem lennék meglepődve, ha valakinek már kipattant volna a fejéből valami hasonló.
Majd elindultunk a kis ösvényen a tóhoz. Az idő kifejezetten kellemes volt, ellentétben a témával, amire terelődött a szó. Nehéznek tűnt megfogalmazni azt a rossz érzést, ami egy ideje ott lappang bennem, jó mélyen. Az igazat megvallva sosem voltam valami túl jó az efféle dolgokban, azonban céhtársam nagyon úgy tűnik, jobban ismer engem, mint én saját magam. Figyelmesen hallgattam a lány minden szavát, elgondolkozva rajta. Összességében teljesen logikus, ahogy felfejtette a mögöttes dolgokat, a láthatatlan összefüggéseket amik felett könnyedén átsiklik az ember még sokadjára is - vagy egyszerűen csak nem tudatosul bennünk. - Akkor te is érzed mindezt? - kérdeztem vissza, bár teljesen feleslegesen: hiszen tudtam már a választ. Egy csónakban evezünk - és ez a probléma nem csak minket érint, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki az exp hajkurászásával megerősödött, és most hoppon maradt. A kezdetek kezdetén megtanultuk, hogy ebben a világban aki harcra adja a fejét, kénytelen a szinteket lépni, hogy erősebbé váljon. Ez volt a SAO íratlan alaptörvénye éveken keresztül, és most... mintha csak egyhelyben állnánk, miközben a világ elrobog mellettünk.
Majd a hibákra terelődött a beszélgetés. Bólintottam - Igaz. De más az, amikor az ember csak magáért felel, mint amikor egy rossz döntés valaki más életébe kerülhet... - ilyen döntésekre pedig nem mindenki képes, főleg nyomás alatt. Azonban céhtársam észrevett valamit, amire reflexből én is felkaptam a fejem. Első asszociációm az előző percek beszélgetése után egy hirtelen felbukkanó miniboss vagy random játékos volt, azonban ahogy Hinari a bokorra mutatott, eloszlott a pillanatnyi rossz érzés. Visszazökkentem a jelenbe, és hogy miért is vagyunk itt - a mókáért. Kíváncsian figyeltem céhtársam ténykedését - persze azért elővigyázatosságból a kezem a kardom markolatán pihent, biztos ami biztos alapon. Azonban amint megláttam ahogy Hinari a grabancánál fogva előhúzott egy aprócska, manószerű lényt, elnevettem magam - Ezzel szerintem ő is egyetért - állapítottam meg, ahogy a tekintetem a ficánkoló teremtményre tévedt. Majd miután a lány elengedte a zsákmányt, utána jutott eszembe, hogy igaz, mi nem szívesen lakmároznánk belőle... de egy vörös, vagy minimum nem barátságos céhet nem lenne rossz ötlet "lekenyerezni" vele. Mint az egyszeri katona esete, aki egymaga harcképtelenné tett egy egész hadosztályt - csak épp hadtápos létére pont a sajátját. Azonban túl sokat nem agyalhattam rajt, az észlelés nekem is bejelzett egy másik irányba. Jártasság nélkül nekem jóval nehezebb volt a kissé távolabbi bokor közelébe lopóznom - figyelembe véve, hogy az apró faágak is eléggé hangosak tudnak lenni a bakancs alatt - végül azért sikerült elkapnom az apró állatot, amint épp kereket oldott volna. Két kezem közé vettem a rágcsálót, hogy el ne szökjön - addig semmiképp se, amíg Hinarinak meg nem mutattam. Igaz, pechemre az állat megrágcsálta kicsit az ujjam ijedtében, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget: mérhető sebet nem ejt, státuszeffekt ikon nem jött, szóval mitől is kellene tartanom? - Ebből se lenne túl finom vacsora - mondtam a lánynak, miközben egy kisebb rést nyitottam az ujjaim közt, amit a cickány ki is használt, kidugva az orrát - bár Álom lehet másképp gondolja - nevettem el magam, majd letettem a földre. Az állat persze azonnal elszaladt, ahogy várható volt - Túl aranyos ahhoz, hogy megegyék, Álom max eszik konzervet - tettem hozzá.

// Cickány

by **Hinari** Vas. Május 30 2021, 22:14

Ozirisz, mint mindig, hozta a formáját ezekkel a kissé fárasztó, de kétségkívül feszültségoldó vicceivel - ez utóbbira éppenséggel nevetve biccentettem, majd miközben elindultunk befelé az erdőbe, kicsit elgondolkodtam ezen a krokodilos verzión is.
- Szóval attól még, hogy van súlyemelésed, nem tervezel pusztakézzel megküzdeni velük - bólintottam, szájam szegletében pedig félmosoly bujkált. Az biztos, hogy elég extrém szituáció lett volna, hisz idebent a jártasságok helyettesítették a fizikai erőt és életpontunk is volt elég, hogy egy-egy sikeres harapást követően ne hagyjuk ott a fogunkat... vagy éppen a lábunkat vagy karunkat, krokodiltól függően. Az árnyasabb utak pedig sötétebb témákat is hoztak, ahogyan lépteink mostmár nem a szafari előtti, napsütéses tisztáson haladtak keresztül, hanem bevágtak a sűrűbe, oda, ahova ember csak ritkán teszi be a lábát.
- Hát persze - vontam össze a szemöldököm a kérdésre - Aki egy kicsit is előretekint, érzi és tudja ezt - tettem hozzá és felnéztem a felettünk fodrozódó lombokra. Mióta is állok egyhelyben? Négy éve, talán öt? Az ötvenes szint elérése hajdanán az egyik kulcsa volt az életben maradásnak, de azóta ez is veszített fényéből, ahogyan az idő csak telt és az ellenségeinkből is egyre többen elérték e célt. Maguk a hibáink súlya pedig mindeközben felértékelődött és ahogyan pár pillanattal ezelőtt megfogalmaztuk, jóval nagyobb a tét és a felelősség is. Főleg a bossharcokon. Tekintetem ráemeltem céhtársamra, szavai pedig hűen tükrözték azt a fajta elkeseredett félelmet, amit ilyenkor átjárja az embert. Mindig, ha kicsit is elbizonytalanodik magában, de terheit mégsem rakhatja le.
- Tudod... - sóhajtottam, de a mozgolódó bokor elterelte a figyelmem és hamar egy Szőrös Manó ugrándozott már a kezeim között. A fura kis lény kicsi derűsséget hozott a minket körülölelő borús ködbe, abban viszont megegyezhettünk, hogy ez nem a fazékba való - ahogy a következő vad sem, amely utunkba akadt, vagyis egészen pontosan Ozirisz útjába, kezei közé. Homlokomat ráncolva vágtam egy grimaszt céhtársam szavaira és csak azután szólaltam meg ismét, hogy a rágcsáló már messzire szaladt.
- Valahogy nem szívlelem ezeket. És inkább egy se rohangáljon a folyosón Álom elől menekülve - húztam el a szám szélét és nyomatékosítva a mondandóm bólintottam is: se Szőrös Manóknak, se Cickányoknak nincs helye nálunk.
- Azért mostmár foghatnánk valami finomat is... - álltam fel a guggolásból és néztem előre az ösvényen. Ideje volt továbbindulnunk.
- Szóval... - vettem fel a beszélgetés fonalát ott, ahol nemrég abbahagytuk - Amikor láttalak a negyvenesen, olyat senkinek se kívánnék. Felmerült bennem az is, hogy innentől egyszerűen csak átvállalom helyetted a parancsnoki tisztséget, de... - csavartam meg és igazítottam hátra egy tincsemet - Ez nem lenne jó stratégia. Bármelyik frontos kerülhet olyan szituációba, ahol egymaga kell döntenie, így ezt mindenkinek meg kell tanulnia. Éshát arra se alapozhatunk, hogy mindig ott leszek majd segíteni - pillantottam Ozira csak a szemem sarkából, hogy vajon mit szól ehhez. Nem igazán akartam felhozni a témát, és a gyűlés előtt nem is fogom, de voltak bizonyos... terveim, amihez ha bármikor is lehetőségem adódik az évek során, valószínű élni fogok vele. Mégha ezek a lehetőségek erősen elképzelhetetlennek tűntek jelenleg, akkor is.

by **Ozirisz** Szer. Jún. 02 2021, 22:47

- Hát nem igazán, Túlságosan harapósak ahhoz. - válaszoltam a lány megállapítására. Annyira azért még én sem vagyok elvetemült, hogy puszta kézzel krokodilra vadásszak. Persze az már más kérdés, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a szükség törvényt bont - mint például tavaly, amikor váratlanul előbújt a sás közül az a bizonyos krokodil. Igaz, akkor a pecabotom bánta - mivel az volt éppen a kezemben kard helyett - ez pedig a világ alaptörvényeit ismerve az éppen ugyanolyan, mintha puszta kézzel álltam volna az állattal szemben. - Még szerencse, hogy csak az esemény idején lehet beléjük botlani - tettem hozzá, kissé megkönnyebbülve.
Majd a vidám témáról hamarosan egy nyomasztóbb témára terelődött a szó. A hírhedt negyvenes bosstól indulva a szintkorláton át eljutottunk ahhoz a nyomasztó érzéshez, amit - tudatosulás és megfogalmazás híján - egész eddig csak kerülgettem, mint macska a forró kását. Bólintottam a lány szavaira. Így már, hogy valamelyest tudom hová tenni a dolgot, egy lépéssel közelebb kerültem a megoldáshoz, ráadásul az is kiderült, hogy nagyon nem vagyok egyedül ezzel a dologgal. Amióta megrekedtünk az 50-es szinten, azóta erősödni nem erősödünk - legalábbis a számokat elnézve maximum néha egy-egy fejlesztés vagy elosztható pont ami befigyel. Ellenben mindenki más rohamtempóban faragja le az előnyünket (vagy a saját hátrányát hozzánk képest?), mi pedig csak tehetetlenül állunk a helyzet előtt. És egy másik nyomasztó érzést is a felszínre hozott a negyvenes, ami régóta bennem volt, nagyjából azóta, hogy legelőször megnyertem a bossharc vezetését. Még elevenen él bennem a kép, ahogy a Jégkirálynő hirtelen pirosba viszi Riko életét, én pedig kétségbeesetten igyekeztem menteni a menthetőt. Azóta pedig csak a bossok erősödtek, mi viszont alig - a hibás döntések pedig emiatt is jóval súlyosabbak.
Szerencsére a kibontakozó nyomasztó témáról elterelte a figyelmünk először a zörgő bokor, ahonnan céhtársam előhúzott egy manót, aztán én is belelendültem a "vadászatba". Azonban a cickány elkapása után egy újabb dologra derült fény, ahogy Hinari arckifejezését elnéztem: meglehetősen eltérő az "aranyos" dolgokról kialakított fogalmunk. Persze odakinn nem lennék túl meglepő, hogy a lányok nincsenek odáig a cickányokért. Lelki szemeim előtt bevillant a tipikus jelenet a Tom és Jerryből a ház asszonya a széken-asztalon ugrálva pánikol, hadonászik az éppen kezében levő tárggyal, miközben a padlón az egér körberöhögi. Hinariból valahogy nem nézném ki ezt a fajta reakciót - de végtére is a világ nem kizárólag fekete vagy fehér - és nála ez annyiból kimerül, hogy csak ne a közelében futkározzanak az egérszerű lények. - Mi a baj velük? - tettem fel a kérdést, puszta kíváncsiságból. Ezzel egyidőben pedig egy ördögi gondolat kezdett el formálódni a kobakomban: megvan, mivel lesz "megtöltve" bolondok napján a szobaajtó elé húzott lovagi páncél - aztán el is hessegettem a gondolatot: az még úgyis odébb lesz, meg aztán már minimum februárban el kellene kezdeni gyűjteni a rágcsálókat, hogy a kellő mennyiségű birtokomban legyen a nagy napra.
- Na ja, ideje lenne. Mondjuk egy kacsának jobban örültem volna, de hát látod... az, hogy valami finomat rángassunk elő a bokorból, úgy tűnik kacsa... - értettem egyet a lánnyal - Tényleg jó lenne valami olyasmit fogni, ami már gond nélkül mehet a fazékba... - sóhajtottam, és ezt rövidesen a virtuális pocakom hangjelzése követte. Talán majd a pataknál több szerencsénk lesz. Majd, miután manóktól és cickányoktól mentes állapotban folytattuk utunk, újra a bossolásra terelődött a szó. Elgondolkodtatott, amit Hinari mondott - Hosszú távon nem lenne megoldás, legfeljebb tüneti kezelés. - értettem egyet részben a lánnyal - Viszont rövid távon könnyen lehet életmentő egy ilyen közbelépés... - avagy a burkokra továbbra sem lehet alapozni, és még mindig nem tartunk ott, hogy mindenkinek lenne kristálya. Nem hiába mondják, hogy a Lávatulipán ritka nyersanyag, és nem terem minden bokorban. Céhtársam utolsó mondatát viszont nem tudtam hová tenni: persze, azzal a részével tisztában vagyok, hogy - elvileg - felnőtt emberek vagyunk, és egyedül is helyt kell állnunk, döntéseket hozni és vállalni annak minden következményét. De azt valahogy nem értettem, mire utalhatott Hinari, hogy nem lesz mindig ott. Egy sor lehetséges alternatíva pörgött le a fejemben, jobbak és rosszabbak egyaránt - Remélem ez utóbbi csak annyit jelent, hogy Allal vesztek ki egy kis szabit... és nem azt, hogy valami nagy balhé készülődik a háttérben - itt arckifejezésem hirtelen elsötétült, ahogy felelevenedtek az emlékképek arról a baljós éjszakáról, amikor elrabolták - és az utána következő hetekről, amikor kerestük Hinarit égen-földön. - Ugye nem kaptál fenyegetéseket, vagy rossz híreket, ugye? - kérdeztem vissza, hogy kizárjam a legrosszabb opciókat. Valahogy nincs jó előérzetem a múltbeli történéseket figyelembe véve...

by **Hinari** Kedd Jún. 22 2021, 21:09

- Hüm, igaz is, a központi terület - gondolkodtam el - Még van egy tíz alkalmas belépőm oda, amit azóta se használtam fel. Egyedül valahogy... nem igazán szeretnék - haraptam be ajkaim, de szerencsére gyorsan el is terelődött a szó erről, hogy helyét átvegyék Ozirisz aggályai és pár tanácsot még én is tudjak adni, mielőtt először megmozdul mellettünk a bokor. Nos, ha azért jöttünk ki, többek között, hogy a céh aznapi vacsoráját elejtsük, egyelőre igencsak kérdéses volt a siker, amely ezt a próbálkozást koronázta: sem a szőrös manó, sem a cickány nem volt épp étvágygerjesztő.
- Leginkább az, hogy rágcsáló, amihez az ember önkéntelenül is a fertőzést és a túlszaporodási problémákat társítja. Nem épp a heti menübe illő ételfajta - borzongtam meg, azzal viszont egyetértettem, hogy egy kacsa kétségkívül jobb lett volna. Még el is nevettem magam a szóviccen, aztán kérdő tekintettel szemléltem céhtársam gyomorkorgását: ha már most éhes, ésszerűbb lenne bekapnia valami harapnivalót a tóparton.
- Ne aggódj, nincs annyira messze a tó - mosolyogtam rá, jelezve, hogy hallottam ám azt a korgást - Ott majd piknikezünk.
Az utunkat folytatva aztán visszakanyarodtunk a bossokhoz is.
- Igen, rövidtávon igen... ha nem erre hagyatkozik mindenki - sóhajtottam - Igazából elég nagy teher mindig odafigyelni és számolni és nézni, hogy kellek-e a taktikázásban. Jobb lenne megbízni a parancsnokban, hogy jól csinálja és kicsit résztvevőként szemlélni a bossharcokat, nem potenciális életmentőként - osztottam meg vele a gondolataim egy kissé zavarban, merthát valamilyen szinten kritikát fogalmaztam meg Oziriszra nézve, bár valljuk be, teljes joggal. Az a félmondatom viszont úgy tűnik, szemet szúrt neki, mert nemhogy visszakérdezett, de azonnal tovább is fűzte a gondolatot, hát, nem épp a legjobb irányba.
- Nem dehogy - feleltem azonnal és megnyugtatónak szánt mosollyal néztem rá - Nem ilyesmi, csak... bármi történhet. És tudod, ha találok módot arra, hogy Alexet kijuttassam... akkor - talán a gyilkoláson kívül - bármit bevállalok érte - közöltem, a normálisnál egy árnyalatnyival sötétebb hangszínben, hisz Al betegségével és fejfájós rohamaival mindannyian tisztában voltunk.
- De ez még a jövő zenéje - váltottam vissza derűsebbre és szaporáztam meg a lépteimet - Csak szeretném tudni, hogy a céh nélkülem is elboldogul és biztonságban lesz - mosolyogtam rá, jelezve, hogy nem igazán akarok részleteiben belemenni a témába.

by **Ozirisz** Kedd Jún. 29 2021, 22:48

A harapós krokodiloktól hamar eljutottunk - még ha csak pár mondat erejéig - a központi részig, ami ugyebár esemény híján jelenleg zárva. Vagy mégsem? - Ezt meg tudom érteni. Ahhoz túl értékes és ritka, hogy csak úgy elhasználja az ember - legalábbis magamból kiindulva, biztos, hogy előbb kötnék ki valamelyik szint eldugott szegletében, hogyha az a cél, hogy magamra maradjak a gondolataimmal és kissé kiszellőztessem a fejemből a kavargó káoszt. Sőt, erre - mármint a szellőztetésre - valamelyik állandóan szeles és hideg huszonakárhányas szintet használnám, főleg, hogy a tengerparti-trópusi szintek megnyitása után arrafele a kutya se jár (bocs Vezér). - Amúgy, hol árulnak ilyesmit? - tettem fel a kérdést, részben kíváncsiságból - elvégre kit ne érdekelne, hogy hol mit lehet venni "kéz alatt", másrészt pedig ha nekem is sikerülne beszereznem pár ticketet, adott esetben akár együtt is mehetnénk krokodilt idomítani, és persze halloweenre sem ártana beszerezni egy [T6]-os korsókalapot.
Majd a negyvenes boss - és az általa hozott sötétebb, komolyabb téma után szerencsére a rendszer megtalálta a módját a terelésnek: Szőrős Manó itt, Cickány ott. A következő percben pedig már azt veséztük ki, hogy a cickánnyal - és úgy egyébként a rágcsálókkal - mi a baj. - Ez igaz. Viszont másfelől furcsa, hogy ennyi év után is a fertőzésekre asszociálsz róluk, amikor idebenn csak igen elvétve betegszik meg az ember úgy egyébként is. Vagy csak nekem koptak meg az emlékeim a kinti világról, kinti dolgokról? - tűnődtem el a egy kicsit, azonban az a bizonyos hallgatózás nélküli pocakkorgás terelte el a figyelmet. Azon, hogy Hinari kapásból észrevette, kicsit kellemetlenül és zavarban éreztem magam. - Az remek ötlet - szólaltam meg egy kis fáziskéséssel. Erre nem számítottam, de végülis nem történt semmi, azon kívül, hogy ismét rácsodálkoztam a tényre, hogy céhtársam már megint legalább egy lépéssel előttem jár.
Majd hamarosan visszatértünk a bosshoz, illetve ahhoz, hogy a negyvenesen nem kicsit voltam szétcsúszva. Kíváncsian figyeltem Hinari szavait, és valahol meg is tudtam érteni - Mindenki tapasztalta, aki legalább egyszer vezetett bosst, - vagy legalábbis komolyabb harcot - hogy mennyire is nehéz tud lenni mindenre figyelni. A támadások, sebzések, képességek, itemek összehangolását nem is említve... - majd egy kis szünet után hozzátettem - Sajnos kevesen vagytok, akik igazán alkalmasak vagytok a ilyesmi feladatokra... - avagy van, akiknek a kisujjában több összeszedettség és koncentráció van, mint másoknak egész lényükben. Persze, voltak jobb napjaim, de azok is elég könnyen átcsaphattak volna tragédiába. - Elég egyetlen dologról megfeledkezni, vagy "elnézni a rajzot" és máris ott a baj. Mint például a Megfigyelőknél. Ki gondolta volna, hogy miután néhány körig semmi érezhető hatása nem volt a reflektorfénynek, hirtelen nullázza a tankot? Én legalábbis nem számítottam rá, pláne arra nem, hogy ilyen hirtelen és ennyire...
Majd a Hinari által elhangzott félmondatra kaptam fel a fejem, amit nem tudtam hová tenni elsőre. És, mint kiderült, teljesen sötétben tapogatóztam: mint kiderült, csak én kombináltam túl a dolgokat, bár ez nem túl meglepő. Ha hiányosak az információink, hajlamosak vagyunk valamivel kitölteni a fehér foltokat. Csak éppen ha az ember sokat látott és tapasztalt, akkor hajlamos a legrosszabb forgatókönyvet elővenni, és azzal behelyettesíteni az ismeretlent, mondván hogy "ettől csak jobb lehet". Tudván a Liga ellenségeiről, azokról akiknek a karmai közül is igencsak nehéz volt Hinarit kiszabadítani - az Ökölről és hasonlókról nem is beszélve. Valahol ezek a dolgok megmaradtak, legbelül. Emlékszem rá, mennyire elnéptelenedett a Palota azután a baljós éjszaka után, és az élet pedig csak a mentőakció után kezdett visszatérni, meglehetősen nagy fáziskéséssel. Szóval nem kicsit nyugodtam meg, hogy ezúttal nincsenek a háttérben konkrét fenyegetések, és a "nem mindig leszek ott" alatt nem börtönre vagy rosszabbra gondolt a lány, hanem teljesen más gondolatok jártak, járnak a fejében. Hatalmas megkönynebbüléssel az arcomon megszólaltam - Ez érthető, és a helyedben én is így éreznék - válaszoltam a lánynak - Csak hirtelen azt hittem, hogy... tudod... valahogy olyan rossz előérzetem támadt az előbb, ahogy említetted - kezdtem magyarázkodni, bár jobban belegondolva teljesen feleslegesen, hisz - mivel Hinari már jópárszor bizonyította, hogy jobban ismer mint én saját magam, valószínűleg pontosan tudta, mi járt a fejemben. - Azonban ahogy a mellékelt ábra is mutatja, rengeteget kell még tanulnom, például a bossolás-bossvezetés terén is. Hogy például hogyan ne blokkoljak le, hogyha valami nem várt esemény történne. Vagy hogy hogyan kell nehéz döntéseket jól és gyorsan meghozni - mert akárhogy is vesszük, egy bossharcon mindenből van elég, leszámítva az időt. Van, hogy még az is kihívás, hogy tudatosan felfogjam, mi minden történik, mindezt úgy, hogy közben ne maradjak le a pár körrel korábbi múltban - a pár bossal korábbi múltban meg pláne nem... - Bőven van még hová fejlődnöm... - sóhajtottam, hangomból talán némi reménytelenség is kiszűrődött, főleg, mióta szembesültem vele, hogy mennyire is le vagyok maradva pl. Hinarihoz képest. Egyáltalán behozható ekkora hátrány?

by **Hinari** Csüt. Júl. 22 2021, 08:54

Ozi első kérdésére csupán megráztam a fejem:
- Um, egyelőre sehol és szerintem nem is fogják csakúgy árulni - mosolyodtam el - Még ősszel kaptam jutalmul a vadászidényen elért helyezésemért, de azóta se tértem be körülnézni - tájékoztattam a céhtársamat és talán pont itt értünk a végére a könnyedebb témáknak, ha nem számítjuk azt a szó szerint apró közjátékot a cickánnyal és a manóval. Ozirisz szavai mondjuk elgondolkodtattak, de tény, hogy vannak dolgok, amiket nehezen felejt el az ember, hiszen nem is feltétlen a saját memóriájában és emlékei között létezik, hanem bőven feljebb, generációkon átívelve.
- Néha szándékosan emlékeztetem magam, milyen volt odakint - feleltem kicsivel később, csöndesebben - Mert amikor kijutunk, vissza kell szokni és ott is túl kell élni majd, pont, ahogy itt. Nem szabad, hogy automatikusan megvond a válladat, ha elvágod az artériád egy késsel; tudnod kell, hogy mennyit ihatsz és orvoshoz kell menned, ha megbetegszel. Ugyanolyan túlélőjáték lesz, mint itt - mosolyodtam el, habár azt nem tettem hozzá, hogy mostanában miért gondolkozok ezen ennyit és így.
Közben megszaporáztuk a lépteinket, félig céhtársam éhsége miatt, félig pedig azért, mert már ott akartam lenni a kis tó partján és belelógatni a lábamat a vízbe. A témát pedig szánt szándékkal tereltem még itt, az árnyas ösvényen a bossra vissza, mert ott a pihenőnél én már tényleg, tényleg nem akartam ezzel foglalkozni. Kaszttársam szavaira csak bólintottam; tényleg nehéz mindenre odafigyelni és egyetlen hiba is az életünkbe kerülhet, de pont ezért hívják bossharcnak a bossharcot. Abba persze nem mentem bele, hogy lehetett volna switchelni is Rinnét ott és akkor, hiszen így utólag már mi értelme van mindezt felhozni? A lényeg, hogy senkinek nem esett baja. Végül aztán elérkeztünk ahhoz a témához is, amit csak fél szóval említettem, de Ozirisz ígyis rákérdezett, a fejében lévő kuszaság pedig - szerencsére - nem is állhatott volna távolabb az igazságtól. Már ami az engem érő fenyegetések meglétét illeti. A magyarázkodására csupán szelíd mosollyal bólintottam, ahogy a következőkre is: igen, valóban összeszedettebbnek kéne lennie.
- Tudod, nem árt, ha szabadidődben néha fejben gyakorlod ezeket a "nem várt eseményeket" - mutattam ujjaimmal az idézőjelet, hisz Aincradban igenis számítani kell mindenre, a gyors és jó döntések pedig alapvetőek - Úgy könnyebben elő tudod hozni, ha tényleg megtörténik a baj - mosolyogtam rá biztatón, ekkor azonban szinte elsodort egy utunkat keresztező bölény, ami őszintén, egyáltalán hogyan került ide az erdő közepére?
- No, ennyit a várt nem várt eseményekről - nevettem fel és okéztam le a felugró panelt, ami az elkapásról értesített - Biztos eltévedt és megrémült... - gondolkoztam el, de eddigre az állat már messze járt.

Bölény

by **Ozirisz** Kedd Aug. 03 2021, 12:38

Mint kiderült, nem valószínű, hogy a központi részhez a belépőt nem olyan könnyű beszerezni, mint elsőre hittem - Hát, akkor nem sok esélyt látok rá, hogy hozzájutok valaha is. Maximum ha különdíj kategóriában is osztanak, mint a legkreatívabb módon megsemmisített pecabot - krokodil felhasználásával, természetesen - poénkodtam el a dolgot kissé. De ahogy a mellékelt ábra is mutatja, azt nem igazán honorálta a rendszer, leszámítva az épp aktiválódó teljesítményt. Igaz, az még nem az őszi vadászidényen volt, hanem jócskán előtte.
Majd a manóktól és rágcsálóktól indulva a fertőzéseken át eljutottunk a kinti világbeli dolgokig. Egyetértőn bólogattam a lány szavaira - Hát, azért ha megvágod magad odakint, az fájni fog, szóval az azért eléggé intő jel. De amúgy teljesen igazad van, ugyanúgy túlélőjáték. A különbség még annyi, hogy eléggé egyhangúak a "napi questek", ráadásul elég rosszul is fizetnek. Ami nem, annak meg elég brutális jártasság-követelményei vannak... - gondolkoztam el, és szinte észre sem vettem, hogy a kinti világot hasonlítottam Aincradhoz - és nem fordítva, mint ahogy a normál emberek szokták tenni.
Aztán egy másik, a kinti világhoz hasonlóan nehéz téma került terítékre: a bossolás. Ugyanúgy nem a szívem csücske, mint a kinti világ - csak azért odakint ennyire nem élet-halál harc, kivéve ha tűzoltónak áll az ember, vagy épp rendőrnek egy rosszabb körzetben. De ez a veszély nem fenyeget, ellentétben a bossolással. Vajon régen, a tükörtörés előtt is ennyire elnéztem a dolgokat és bénáztam? Vagy csak szerencsém volt? Azt hiszem, azt a huszonnyolcas-kilences korszakra mondják, hogy "a kezdők szerencséje". Hiszen ahhoz is rohadt nagy mázli kellett, hogy például Riko ne kapjon még egy adag sebződést vörös élettel a "jeges ribanctól"...
Aztán teljesen más irányba ment a beszélgetés céhtársam félmondatából indulva. Én kapásból az ördögöt festettem a képzeletbeli falra, kiakadt a para-méter, hogy valami van a háttérben - ami azért nem feltétlenül alaptalan feltételezés, de hála Istennek, most tévedtem. Nem volt több az egész, mint egy fals pozitív riasztás, és hatalmas megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy nem, semmi ilyesmi. Rövidesen azonban ismét a bossoláshoz kanyarodtunk vissza, ezúttal én voltam a "bűnös". Abban viszont egyetértettünk, hogy bőven van hova fejlődnöm - legalábbis ami a gyors és nehéz döntések meghozását, a helyzet és a lehetőségek szempillantás alatt felmérését, átlátását illeti egyértelműen. Meg valamit a leblokkolás ellen kellene kezdenem - bár erre pont most kaptam egy tippet. Igaz, mire érdemben reagálhattam volna a lányra, szó szerint félbeszakította a beszélgetést egy bölény formájú nem várt esemény. Felhúztam a szemöldököm, ahogy az eldübörgő állat után néztem - Pedig ez nem manó, nem rágcsáló, sőt, olyan finom, hogy mozog! Talán kissé túlságosan is - tettem hozzá Hinari megállapításához, kissé elpoénkodva.
- Viszatérve az előbbiekhez, jó ötletnek hangzik - értettem egyet a lánnyal, viszont némi pontosításnak nagy hasznát venném, főként a hogyan részekben - Csak az egyensúlyt nehéz megtalálni, hogy ne csapjon át az egész mondjuk egy paranoiába... - mondtam a lánynak, kissé elgondolkozva. Elvégre eléggé a végletekben gondolkodok általában. Azonban egy másik dolog jobban zavart - amin egy ideje én is agyaltam, sőt agyalok is mostanában. - Meg... az egy dolog, hogy fejben futtatom a szimulációkat, nem kell hozzá konkrétan semmi. De pont ez a hátulütője is, hogy azon belül szó szerint minden a fejemben van, az emlékeimből, tapasztalataimból épül fel minden - és ez nem feltétlen egyezik a valósággal, sőt... - fűztem tovább a gondolatot, igaz, itt már nem kizárólag a bossolás kapcsán, hanem úgy általánosságban. Avagy a mások fejével gondolkodás, amihez a "mások"-at kellene annyira ismerni, hogy hitelesebb legyen, amikor egy-egy szituációt végigpörgetek gondolatban. Ez szintén olyan alapvető készség, mint a bossharcon az összeszedettség és a gyors döntéshozatal - csak épp ez mindenütt másutt is hasznos skill. Kérdés, hogy ezek a dolgok észrevétlenül elpárologtak az idő folyamán, vagy eleve kimaradtak belőlem és csak mostanában tűnt fel a hiánya? Őszintén szólva nem tudom...
Aztán rövidesen a fák melletti bokros-susnyás részen neszelésre lettem figyelmes. Szép óvatosan odasomfordálok, hogy vajon mi lehet ez? Talán még egy cickány? Vagy a manó menekült ide nem olyan régről? Azonban ahogy lehajoltam, jött a váratlan meglepetés: valami nagy szürkét pillantottam meg, amit pokoli ricsaj követett. Ijedtemben hátraugrottam, de kicsit későn - valami lökött rajtam egy szép nagyot, aminek eredményeképp a maradék egyensúlyomat is elvesztettem és elterültem a földön. Tekintetem a fák lombkoronájáról átirányult a nem várt esemény forrására, amint oldalra fordítottam a fejem: egy elefántot láttam, ahogy nagy dübörgés közepette menekült. Feltápászkodtam, leporoltam magam, faarccal leokéztam a felugró ablakokat, majd csípőre tett kézzel megszólaltam: - Most őszintén, erre mégis, hogy lehet felkészülni? - kissé kifakadtam, bár a tudatomig jóformán el sem jutott, hogy egész jól megúsztam a dolgot. Simán végződhetett volna úgy is, hogy nem csak lök rajtam az állat, hanem rajtam keresztül dübörögve távozik a tett helyszínéről. Mondjuk ha felkészült lettem volna, akkor talán hármas súlyemeléssel még fel is kaphattam volna az ölembe Fánit, hogy hazavigyem. Jó helye lett volna nálunk, bár idomítás azért ráférne. Például megtanítani neki, hogy Himécske virágait nem letaposni. Sőt, akár még kerti locsolónak is hasznát vehetnénk adott esetben. Na mindegy, a következőre majd felkészülök jobban. Legalábbis megpróbálok.

// Elefánt

by **Hinari** Szer. Aug. 04 2021, 13:45

Tény ami tény, elég ideje bent voltunk már ebben a játékban - és ha azt vesszük, hogy életéveink elejére alig emlékszünk, lassan ott tartottam, hogy több emlékem van Aincradról, mint a valóságról és talán utóbbiak el is koptak volna, ha Naithen időnként nem látogat meg. Ő kellett, őrá szükségem volt.
Mindenhez, amit a következő időszakra terveztem.
Ozi megállapításaira jórészt bólintottam, miközben a kis tó felé sétáltunk egymás mellett, látszólagos nyugalomban.
- Inkább az itemhasználatokra, képességekre és egyéb játéktechnikai dolgokra gondoltam - ráztam meg a fejem - Mit használj, ha te sárgában vagy, ha valaki más sárgában van, ha az ellenfeled egyedül van de nagyot sebez, többen vannak de kisebb sebzéssel, ilyesmik. Ami előfordulhat és ami nem függ attól, éppen mi van a fejedben - ráncoltam össze a homlokom, de végül csak sóhajtottam egy nagyobbat: ez Ozi esetében tényleg nehéz lehetett, de nem lesz ott mindig valaki, aki gondolkodjon helyette. Meg kell oldania egyedül is, el kell jutnia idáig - méghozzá minél hamarabb. A csöndes nyugodtságot aztán előbb egy bölény csörtetése, aztán nem sokkal később egy elefántroham szakította meg, ami azért korántsem volt olyan iejsztő, mint ahogyan Ozi azt megélte. Én a magam részéről el is nevettem magam céhtársam kifakadásán és arcomon mosollyal léptem oda mellé, hogy leszedjek a hátáról egy odaragadt falevelet.
- Például úgy, hogy tudod, hogy a szafari állatai nem képesek sebezni, így nem kell megijedni akkor sem, ha eltapos. Az Észlelésed meg amúgyis jelezheti, ha figyelsz rá - javítottam ki őt könnyeden - No gyere, nincs már messze - intettem és ahogy azt sejtettem is, jó öt perc ballagás után végre elénk is tárult a helyszín, ahova eddig igyekeztünk: a tavacska vize lágyan hullámzott a szellőtől, felszínét napsugarak vonták arany színbe, a partját övező nádas pedig több helyen hiányzott, éppen azért, hogy ott horgászni lehessen.
- Mondjuk ott, az a nyitottabb partszakasz? - javasoltam a fiúnak és jókedvűen indultam előre, hogy ott aztán elővegyek egy pokrócot és leterítsem a fűre.

by **Ozirisz** Vas. Aug. 22 2021, 13:51

Miközben haladtunk a tó felé, beszélgettünk úgy mindenféléről, többek között a valóság és Aincrad közti különbségekről és a túlélőjátékról – ami kicsit másképp működik a két világban, de lényegében véve ugyanaz idebenn és odakinn is. Bár, a játéktechnikai dolgok bizonyos értelemben jóval inkább le vannak egyszerűsítve – legalábbis a kinti élethez képest – számomra mégis időnként túlbonyolítottnak tűnik. Elgondolkodtam a Hinari által felhozott eshetőségeken, és kissé elveszve is éreztem magam – Vagy éppen a jó öreg dilemma a kezdetek kezdetétől. Egyedül van az ellenfél, de mire alapozott? Nagyot sebez, de viszonylag lassú, vagy éppenséggel kisebb, kezelhetőbb mértékű sebzés de abból kettő-három azidő alatt amíg egyet támadok... - őszintén szólva az itemekkel még most is elveszve érzem magam. - Mennyivel egyszerűbb volt az élet, amíg csak a T1-T2 itemek voltak felfedezve... - sóhajtottam – Ahhoz képest szó szerint a bőség zavara van így T4-T5 táján... - tettem hozzá. - Azt hiszem itemekből nem ártana valamikor egy gyorstalpaló, hogy mik a jól bevált praktikák, miegymás. - néztem rá a lányra komoly tekintettel. Majd egy kis szünet után tovább fűztem a szót – Itt látszik az, hogy az esetek túlnyomó részében egyedül szoktam mobolni, és nem volt égető szükségem az itemekre, főleg egy gyógyító képesség birtokában. Ha tehettem, magányos ellenfeleket vettem célba, ha a mobot elcsalogatni kellett a társaitól, akkor azidő alatt az összes létező cooldownom le szokott járni... - Kicsit elkényelmesedtem ilyen téren. Követtem a megszokott rutint, ami kellőképp hatékony volt, és szinte észre sem vettem, hogy a világ körülöttem elrobogott. Most pedig itt állok, vagy száz-kétszáz fajta tárggyal körülvéve, és azt se tudom, mikor mit kellene bedobni, illetve ha hirtelen kell – mert ugye egyik boss sem várja meg, amíg végigbogarászom a tárgyösszesítőt – akkor meg pláne. Van gyengébb verziója? Elég az? Erősebb kell? Létezik belőle erősebb, vagy még felfedezetlen? Ha felfedezett, akkor van belőle nekünk olyan? Arról nem is beszélve, hogy melyiket mennyire költséges előállítani, vagy épp hegyekben áll készen legyártva?
Majd egy bölény, aztán egy manónak nézett elefánt következett – avagy nem várt események mindenütt. De legalább Hinarit sikerült akaratlanul is megnevettetnem azzal az elvágódással – Köszi – mondtam a lánynak a falevelet illetőleg. Előfordult már párszor, hogy hasonló szituációk, vagy épp egy kényelmes leheveredés után egész hazáig hurcoltam a rám ragadt leveleket és hasonló oda nem illő dolgokat. A kifakadásomra viszont céhtársam mondott pár hasznos dolgot, bár ahhoz, hogy ezeket alkalmazni tudjam a gyakorlatban, el kell engednem a nem tudatos beidegződéseket. - Időnként még felszínre jönnek a kinti világból hozott berögződések, reflexek – magyaráztam meg némiképp a helyzetet – Bár az észlelésre figyelhettem volna jobban, abban igazad van – értettem egyet a lánnyal. Na igen, a szafari területén valahogy a veszélyérzetem alábbhagyott – épp, mintha csak a céhkertben sétálgattunk volna. Nyilván, egy markánsabb, erőteljesebb jelre felfigyeltem volna, mint például az idegen játékosok, lopakodás, hallgatózás detektálása, de úgy tűnik egy bokorban lapító elefánt nem érte el az ingerküszöböm.
Majd pár perc múlva odaértünk a tóhoz, ami pikk-pakk feledtette velem az elefántos kalandot. - Tökéletes – válaszoltam a lánynak, majd követtem a kiszemelt partszakaszig. - Kifejezetten hangulatos helynek tűnik így első ránézésre. Te már jártál itt korábban? – érdeklődtem egy kicsit, miközben megcsodáltam a tavacskát és annak környékét – Remélem senki nem telepített krokodilokat a tóba vagy annak környékére – poénkodtam el a dolgot egy kicsit, hisz tudtam, hogy erre az esély konvergál a nullához. De Aincradban sosem lehet tudni, nem igaz?

by **Hinari** Hétf. Aug. 23 2021, 15:04

Egy közepes sóhajjal csóváltam meg a fejem és néztem Oziriszra a monológja után: jóllehet itt vagyunk több éve, ráadásul, ha épp minket kettőnket nézzük, pontosan ugyanannyi ideje és nekem kellene oktatni őt az itemekről?
- Igazából egyszer mesélhetek neked praktikákról, de ahhoz előtte szintúgy ismerni kell az összeset, legalább nagyjából - feleltem - Különben semmi értelme. És ha azt vesszük, nincs is olyan sok belőlük. Lehetne jóval több is - toldottam hozzá, mert az igaz, hogy már öt tier három itemtípusából válogathattunk, de tényleg kezelhető volt ez a lista, legalábbis egyelőre.
- Mit fogsz vajon szólni T9-en akkor? - nevettem fel, bár a hangomban érezhető vidámságba azért némi keserűség is került: ha már most probléma van ezzel, tényleg, mi lesz később? Inkább nem is akartam belegondolni, de az ostrom után tervezett és azóta is ilyen olyan okból halogatott céhgyűlésnek mostmár bőven ideje lett volna.
Végül aztán a témát - szerencsére - pár kisebb és nagyobb vad taposta el, én pedig nem győztem csodálkozni a mellettem lépkedő, feketébe öltözött fiún: igaz, hogy nekem is voltak még mindig kintről hozott beidegződéseim, de kilenc év... az azért kilenc év volt. A magyarázkodására mondjuk nem szóltam semmit, csupán bólintottam, hiszen a jártasságokra tényleg érdemes volt figyelni, akár itt, akár bárhol máshol sétáltunk is épp. Most éppen úton a tavacska felé, amit pár perccel később meg is pillanthattunk.
- Járni nem jártam - mosolyogtam rá Ozira a kérdése után és igazgattam el a plédet leterítés után - Repülni viszont igen - nevettem rá és el is helyezkedtem a takaró tó felőli oldalán - Nestorral körbenéztünk fentről; akkor jelöltem be a térképemen a tavat, mint ideális és nem olyan frekventált horgászhely. Illetve ne aggódj, egyetlen krokodilt sem láttunk - tettem még hozzá sejtelmes mosollyal és hátradőltem, hogy élvezzem kicsit a napsütést és a csöndet, mielőtt elkezdődik a valódi horgászat.

by **Ozirisz** Vas. Aug. 29 2021, 19:45

Az egyszerűség. Ott van mindenütt, akár közvetlen, akár közvetett módon. Kezdve onnan, hogy az általunk ismert világegyetem ugyanabból a három elemi részecskéből épül fel, amiket fizika- és kémiaórákról jól ismerünk. A DNS-t is mindössze négyféle nukleinsav alkotja, az összes elképzelhető fehérjét pedig ugyanaz a húsz aminosav alkotja, csak épp más sorrendben. Ennek ellenére a természet képes volt ezekből a viszonylag kis számú építőkövekből a legkomplexebb életformákat kialakítani. De az emberiség korának hajnaláról ismerős az egyszerűségre törekvés alapelve. Miért vesződtek volna őseink továbbra is a gyűjtögetéssel és vadászással, ha rájöttek, hogy az elvetett magok kikelnek és az állattenyésztés kezdeti verziója is már megkímélte őket a kockázatos vadászattól. A világ - annak ellenére, hogy bizonyos részei egyszerűsődtek, mások jóval komplexebbé, összetettebbé váltak. Emberek egy csoportja elmenekült a valóság elől egy másik világba - ami a maga módján egyszerűbbé vált, nem kellett gályázni a napi betevőért vagy hogy éppenséggel tető legyen a fejük felett. Ugyanakkor más szemszögből bonyolultabbá is vált. Persze az egyszerűségre törekvés elve itt is érvényesült a maga módján. Sokan kitapasztalták, hogy hogyan tudják a lehető legnagyobb előrejutást - vagy épp aranyat - a legegyszerűbben, és persze a legkevesebb belefektetett munka áráért elérni. Épp, mint odakint: aki leleményes, és a szerencse mellészegődik, felfelé ívelhet a karrierje, de ugye Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív. Mindennek ára van, bármelyik világról is van éppen szó - még ha ezeket az árakat csak később, évek múltán vesszük észre.
A gyógyító képesség, főleg a kezdetek kezdetén hatalmas segítséget nyújtott. Megadta a látszólagos biztonságérzetet, ami által könnyebben ment a mobok - és az exp - hajkurászása. Számtalanszor húzott ki a csávából, amikor a kelleténél több mobbal találtam magam szemben, ráadául a mostaninál jóval gyatrább találati esélyekkel. És ugyanakkor rengeteg aranyat is megspórolt számomra az idők során, amit enélkül itemekre költötten volna, sok szép piros potionre. Ennek pedig az lett a következménye, hogy egy idő után egyre kevésbé lettem képben az itemekkel - köztudott, hogy az emberi agy eldobja az éppen nem releváns információkat, hogy az adott pillanatban fontos dolgokat tudja eltárolni. És, mivel nem volt égető szükségem az itemekre, így nem is nagyon foglalkoztatott a dolog. Aztán, ahogy nagyobb lettem, és olyan helyzetekbe kerültem, mint az éppen aktuális frontos csapat vezetése, nos... itt nyújtotta be a Sors a számlát. Az elkényelmesedés ára, amit meg kell fizetnem, kamatostól. Eleinte nem tudatosan, de ignoráltam a problémát, mentettem a menthetőt azzal, hogy az item- és képességhasználatot a soron következőre bíztam, ezzel a problémát ügyesen a szőnyeg alá söpörtem, olyan ügyesen, hogy sokáig még csak nem is tudatosult bennem.
- Azt megköszönném - feleltem Hinarinak egy hálás mosoly kíséretében, ahogy felajánlotta, hogy mesélni fog a praktikákról, majd az itemek mennyiségén jött egy egyáltalán nem bíztató jövőkép. - T9? - szörnyülködtem el röpke pár másodpercre, ahogy belegondoltam. Ha már most el vagyok veszve, mi lesz akkor? Majd visszatért az arcomra az egy-két perccel azelőtti komolyság - Akkor első lépés, olvasgatni és szeretgetni a tárgyösszesítőt, hogy mik vannak és miket tudnak, hogy megragadjon legalább a leglényeges részük... aztán agyalni rajta és kiírni jegyzetbe, hogy melyik item mikor lehet hasznos... - próbáltam a megoldásra fókuszálni. Az, hogy elrobogott mellettem a világ, az múlt idő, megtörtént. Nem változtathatunk rajt, bármennyire is szeretnénk - és ha lehetne változtatni a múlton, előbb támadnának fel az elesett bajtársaink, mint a fejembe töltődne Aincrad minden tudása az itemekről. Szóval irány a megoldás, ami szintén régre nyúlik vissza. Vissza az "iskolapadba", megtanulni amit meg lehet. Csak nem lehet olyan nehéz, nem? Hisz őseink is megtanulták, hogy melyik gomba ehető és melyik nem - különben az emberiség történelme előbb végéhez ért volna, mint elkezdődhetett volna egyáltalán. - Elvileg tanulható, szóval nem reménytelen behozni a lemaradást, ugye? - kérdeztem vissza.
Majd némi bölény- és elefántdübörgés - és egy kis séta után végre megérkeztünk a tóhoz, találtunk is hamar egy meglehetősen jónak kinéző horgászhelyet, ahol elkezdtük a lepakolást és az előkészületeket. Mint kiderült, céhtársam járni nem járt még itt, de folyton elfeledkezek róla, hogy ez önmagában nem jelent semmit. - Áh igen, a légi felderítés - nevettem el magam egy kicsit - Fogadok, megvan a maga hangulata annak, hogy fentről, madár... izé, sárkánytávlatból szemléled a világot, látsz mindent és mindenkit, de ugyanakkor kellőképp távol, hogy bárki is bezavarhasson az idilli állapotba. - majd eszembe jutott egy régi szokásom, amit akkor szoktam űzni, amikor csendre, magányra volt szükségem - Hasonló ahhoz, mint amikor egy magas fára felmászik az ember, és onnan figyelni a tájat, a világot, miközben gondolatban teljesen másutt és messze jár. Annyi különbséggel, hogy az átlagos fa haladási sebessége 0km/h, kivéve ha a székely meg a fia felbukkannak egy-egy baltával - poénkodtam el a végét egy kicsit. Az viszont kis megkönnyebbülés, hogy legalább random krokodiloktól nem kell tartanunk, amik felbukkannak - kivéve, ha Hinari a móka kedvéért elcsempészte magával Kajmánszörnyit, de ő sosem tenne ilyet, nem igaz?

by **Hinari** Szer. Szept. 08 2021, 09:13

- Igen, a tárgyösszesítő hasznos dolog és ha készítesz jegyzetet, akkor jobban rögzül, talán - bólintottam - És nem, egyáltalán nem reménytelen behozni. Csak rá kell szánni az időt. Amiből, hát... mostanság bőven akad - mosolyodtam el és arra gondoltam, hogy igen, elég volt az erőltetett menetből. A mobolásból, kazamatákból, küldetésekből, mert őszintén szólva, bőven átléptem már az ötvenes szinthatárt és nem én voltam az egyetlen. Gondolataim közé bekúszott egy kis, tengerparti házikó, aminek megszerzése régóta a célom volt és már olyan, de olyan közel van! Arcomon mosollyal ballagtam Ozirisz oldalán, egészen a tóig.
- Valami olyasmi - feleltem és mélyen beszívva az itteni, frissre programozott levegőt néztem fel az égre. Erre volt most szükségünk. Egy kis pihenés, mindennemű zavaró tényező nélkül, bámulni a felhőket, hallgatni a nád zizegését és ha úgy adódik, komolytalan, könnyed témákról beszélgetni. Egy pár percre hátrafeküdtem a takarón és behunyt szemmel relaxáltam, próbálva nem folyton az észlelésemet figyelni, hanem egyszerűen csak... elengedni magam. Végre. Később aztán csak feltornásztam magam ülésbe és elővettem a horgászbotot is, majd igyekeztem összerakni a felszerelést, habár lehet, hogy ehhez a mellettem ülő társam jobban értett, mint én. Hiszen a horgászás amolyan fiús dolog, nem?
- No, lássuk, milyen ez az új csali - forgattam meg a kezemben az új szerzeményt, majd ha mindennel megvoltunk, be is dobtam a damilra erősített csalit valahova a nádas szélére, ahol talán megbújik pár ragadozó hal. És vártunk. És vártunk.
- Úgy tűnik, nem j... - kezdtem volna bele, de ekkor megmozdult a bot és ahogy rámarkoltam, szinte belerántott a vízbe, olyan erővel kezdett el ficánkolni, bármi is legyen a madzag másik végén - Ide jól jönne a súlyemelés - pillantottam Ozira és ha segített, együtt kihúztuk a halat, ami igazából nem is hal volt, hanem angolna. Egy elektromosan szikrázó, mérges angolna.
- Mit gondolsz, hogy nézne ki a vacsoraasztalon? Biztos feszültséggel telt lenne a hangulat - nevettem és miután a rendszer is elkapásnak érzékelte a mobot, visszadobtam azt a tóba inkább és Ozirisz pecabotjára fókuszáltam, ami szintúgy megmozdult - Foghatnánk már valami tényleg ehetőt... - sóhajtottam és kíváncsian vártam, ő mit horgászik ki a vízből.

Angolna

by **Ozirisz** Szomb. Szept. 18 2021, 17:48

- Bízom benne. - válaszoltam Hinarinak. Nagy megkönnyebbülésnek tűnt, hogy az itemek terén "szerzett" lemaradásom egyáltalán nem behozhatatlan. Bólintottam az elhangzott kulcsmondatra, hogy csak időt kell szánni rá. Bár az tény és való, hogy nem egy napos dolog lesz, amíg egyenként átrágom magam az itemek listáján, de előbb-utóbb el kell kezdeni. És minél tovább halogatom, annál nehezebb lesz - Akkor meg is van a terv a reggeli-délelőtti órákra. Ha segít kicsit felpörögni fejben, és ezáltal könnyebben felébredni, akkor dupla haszon - vittem kicsit tovább a gondolatmenetet. Avagy mindenki látta már párszor, hogy hiába vagyok fenn reggel aránylag korán, előfordul, hogy még délben is tölt a rendszer...
Majd a tóhoz érve a légi felderítésre és annak hangulatára terelődött a szó. A korábbi, feszültebb téma helyét a vidámság és az önfeledt pihenés, kikapcsolódás vette át - főleg, miután számomra is tiszta sor lett, hogy még csak a pecabot-felzabálós krokodilok miatt sem kell aggódni. No nem mintha a legutóbb is nem csináltam volna poént az egészből. Az már más kérdés, hogy nem teljesen úgy akartam, ahogy történt. Csak egyszerűen így sikerült. Végülis céhtársam akkor is nagyot nevetett a szituáción, szóval hol itt a probléma?
Miután kényelmesen elhelyezkedtünk, idejét láttuk kipróbálni az új csalinak. Azonban nagyon úgy tűnt elsőre, hogy az árus minket átvert. Vártunk, de hiába. Mintha rá se hederítenének a csodacsalira, nekem speciel meg sem mozdult zsinórom. Már épp kezdtem volna az ilyenkor szokásos elégedetlenkedéssel kevert sopánkodást némi megjátszott morcossággal megfűszerezve, hogy "na visszafelé menet megreklamálom az árusnál" vagy hasonló. De ekkor jött céhtársamnak a nagy kapás. - Jövök - pattantam fel azonnal, izgatottan és kíváncsian. - Ez nem valami apróság - állapítottam meg a nyilvánvalót, ahogy ráfogtam én is a botra és megéreztem a húzóerőt. - Akármi is ez, van ereje. De mi erősebbek vagyunk - és végszóra rántottam egy jókorát a zsinóron, ami a "halacskának" sem igazán tetszett. Kis küzdelem múlva aztán sikeresen kirángattuk az... angolnát. - Ugyan. Legfeljebb csak néhányunknak lenne része egy megrázó élményben. - poénkodtam el a dolgot egy kicsit - Aztán előbb-utóbb ebben is lemerülne az akku, nem? - bevillant lelki szemeim előtt a kép, hogy szegény pára milyen ideges fejet vágna, amikor meg akarna rázni de épp minden igyekezete és erőlködése ellenére még egy apró szikrára sem futná.
- Egyetértek - válaszoltam a lány felvetésére. - Mintha minden ehető mob menekülne előlünk. Látod, a JL-nek még a mobok közt is van egy hírneve - közben már vagy ötödjére dobtam be újra a horgot. Hátha kicsivel arébb jobban észreveszik a szupercsalit. Azonban ahogy újfent húztam ki a horgot, valami ezúttal rajta akadt - Hát, ezzel sem fogunk jóllakni - vettem szemügyre békakomát, majd megpróbáltam szép óvatosan levenni a horogról, lehetőleg anélkül, hogy véletlenül elpixelezzem. Ha pedig ezzel sikeresen megvoltam, letettem az állatot a fűbe, hadd ugrándozzon kedvére.

// Kecskebéka

by **Hinari** Vas. Szept. 19 2021, 11:54

Mosolyogva, vidáman engedtem oda Ozirisznak a bot végét és bár én magam is ráfogtam, de azért a munka oroszlánrészét mégiscsak a srác végezte, hála a súlyemelésének.
- Ki gondolta volna, hogy a horgászat jártasság önmagában nem elég - kuncogtam, egy kicsivel később pedig már ott izgett mozgott a horog végén az egyébként tényleg elég nagytermetű angolna. Hát, ebből sem lesz vacsora, úgy tűnik.
- Biztosan - nevettem fel céhtársamra, amint folytatta az okfejtést és magam is gondolkodóba estem, persze csak játékból - Miután lemerült, maximum szikrázó szemeket tudna vetni ránk - vontam meg a vállam és azért rápillantottam a fiúra, hogyan fogadja ezt a fajta befejezést. Merthogy azt meg kellett hagyni, hogy régen poénkodtam ennyire felszabadultan, de voltaképpen ezért is jöttünk ma el, nem? Egy kis pihenését és feltöltődésért, ha már az elektromossághoz köthető szavaknál járunk. Végül aztán visszadobtam az angolnát a tóba, figyelmem pedig Ozirisz horgászbotjára terelődött:
- Jah, elképzelhető, hogy van - kuncogtam és hátradőltem a pokrócon, egy újabb nagyot szívva az itteni levegőből - Nem is értem őket... Pedig a palota díszterme ideális lenne nekik az utolsó vacsora helyszínéül - mosolyodtam el és ahogy végül kaszttársam is elkezdte tekerni az orsót, érdeklődő tekintettel nézegettem a vizet és készültem volna a hálóval, hát... ha lett volna minek.
- Hát ezzel nem - értettem egyet és megcsóváltam a fejem - De ki tudja, ha megcsókolnám, talán királyfi lenne belőle. Egy zöld királyfi - gondolkoztam el, de persze eszem ágában nem volt hozzáérni az állathoz. Inkább elnéztem, ahogyan végigugrál a takaró mellett a fűben, majd eltűnik a nádasban, végezetül pedig megérkezett az ismerős csobbanó hang is. A kecskebéka elszelelt.

by **Ozirisz** Pént. Szept. 24 2021, 18:11

Kicsit meggyűlt a bajunk a nagyra nőtt angolnával, de végül közös erőfeszítéseinknek hála sikerült kirántani a vízből. Hinari jártasságokról szóló gondolatát tovább fűztem - Az még csak hagyján! Ha nem lenne inventory, akkor még teherbírás is létszükség lenne - feltéve, hogy nem helyben fogyasztanánk... nem mintha túl sok mindent fogtunk volna, ami fogyasztható - nevettem el magam én is. Másfelől viszont a dolgok jelen állása szerint még szerencse, hogy van otthon kaja, különben igencsak hangos lenne a Palota a céhtársak gyomorkorgásától ha ránk alapoznak.
Majd magasröptű eszmefuttatásokba kezdtünk az angolnát illetőleg. A cseppet sem barátságos kisülésektől eljutottunk a lemerült akksin át a szikrázó szemekig. Ez utóbbi viszont felkészületlenül ért, és kitört belőlem a röhögés, amihez a lény meglehetősen morcos ábrázata is rásegített. Persze ez utóbbi érthető, én sem repesnék az örömtől, ha egy felsőbb erő váratlanul kirángatna az otthonomból.
- Végülis, teljesen korrekt lenne. Meg aztán nem panaszkodhatnának, hogy nem adjuk meg a módját - reagáltam céhtársam utolsó vacsorás megállapítására. - Csak arra kell figyelni, hogy szálka ne maradjon benne, különben visszanyalhat az a bizonyos fagyi - és be is villant a következő kép, ahogy Mr. Angolna vigyorog sunyin ahogy egymás hátát ütögetjük köhécselések és hörgések közepette. - Neeee! - kiáltottam fel, ahogy láttam a tó felé repülő angolnát - Még jó lett volna kábító kristály helyett válság idején... - magyaráztam meg az előbbit - Hisz még teljesen fel volt töltve... - sopánkodtam egy kicsit.
Aztán egy újabb reménysugár is szertefoszlott a "nagy fogás" után. - Aincradban semmi sincs kizárva - tűnődtem el a békán és a zöld királyfin. Majd fel is ragyogott a fejem felett a képzeletbeli villanykörte, ahogy eszembe jutott valami. A pillanatnyi felélénkülésből hirtelen komolyra váltott az arckifejezésem - bár akik ismernek, tudják, hogy ilyenkor mi várható. - És tudod mi lenne a neve? - tettem fel a kérdést, relative komoly hangon. Aztán, ha céhtársam figyelme rám szegeződött, egy-két másodpercnyi hatásszünet után meg is válaszoltam a költői kérdést - Brekirályfi - közben figyeltem Hinari reakcióját. Azt látom, hogy már belőle is jönnek a fárasztó szóviccek (lehet rossz hatással voltam rá?), de vajon elég statpontot osztott Ozi-resistre? Bár azt sem árt szem előtt tartani, hogy azért én is kicsit kijöttem a gyakorlatból, már ami az agyzsibbasztást illeti. Majd újból bedobtam a horgot, és kíváncsian vártam, mi fog ráakadni. De voltaképp akkor sem bánkódnék egy kicsit sem, ha végül kifogások nélkül térnék vissza. Hisz itt vagyunk, szép időben, szép helyen. Lazítunk, jól érezzük magunk, és jókat nevetünk. Kell ennél több?

by **Hinari** Vas. Szept. 26 2021, 10:31

- Vagy feltekerném sálnak - gondolkodtam el céhtársam teherbírással kapcsolatos okfejtésén, de eprsze a szájam szegletében bujkáló mosoly egyértelműen jelezte, hogy viccnek szánom az egészet - Mint egy boát. Bár ez inkább nyálkás, mint puha - borzongtam meg és tértem napirendre az ügy felett, ahogy egy laza mozdulattal visszadobtam az állatot a tóba. Csak nehogy ugyanezt fogjam ki legközelebb is...
- Az angolnában sok a szálka? - tűnődtem el, de aztán inkább csak megvontam a vállamat: igazából a mai délutánunkra és esténkre nézve semennyire sem volt releváns az információ, meghát... - A rendszer amúgyis filézve tenné a tányérunkra. Tudod, magas szintű Főzés jártasság - kacsintottam céhtársamra, de ez egyben elgondolkodtatott, hogy lehet tovább kéne fejleszteni azt is, ahogyan, hát... majdnem az összes harmadlagos jártasságom. A gondolatmenetemből az zökkentett ki, hogy mozdult Ozirisz pecabotja is és nemsokára újabb, nem túl ehető, vagy legalábbis nem laktató halat siekrült kifognunk. Illetve kétéltűt. Persze a kriályfi kérdéskörön elgondolkodtam kicsit, a kaszttársam által feltett költői kérdésre pedig csak enyhe mosollyal fordultam felé, hiszen pontosan tudtam, mi jön ilyenkor: egy fárasztó favicc, ami nélkül valahogy nem lenne ugyanolyan a sráccal eltöltött idő.
- Hát, még ígyis rosszabb, mint az Alex név - nevettem el magam, ám arcomról elég hamar leolvadt az öröm és ezt leplezendő kissé el is fordultam, majd megráztam a fejem és inkább másra tereltem a témát:
- Amúgy gondolkodtál rajta, hogy feljebb emeld a horgászat és a vadászat jártasságod? Kíváncsi lennék, a szafari többi területén miket lehet fogni vagy vadászni... - kérdeztem Oziriszt és közben próbáltam visszanyelni a torkomban gyűlő keserűséget, aminek egyáltalán nem kellett volna előjönnie most. Vajon jól van, vagy megint rohamok gyötrik? Sóhajtottam egy aprót és elkezdtem a felettünk úszó felhőket bámulni.
- Lassan haza kéne mennem...

by **Ozirisz** Vas. Szept. 26 2021, 19:32

- Egyre jobb - nevettem el magam céhtársam sálas elgondolásán. Valahogy nem tudtam elképzelni Hinarit a nyaka körül egy ilyen akármicsodával - És ha túl nyálkás, hogy már szinte úszik a lében, akkor abból lesz a nyakleves? - kérdeztem vissza, avagy egy újabb, spontán beugró távoli asszociáció - fárasztó szóviccé konvertálva.
Majd az utolsó vacsorán át eljutottunk az angolnák szálkatartalmáig - Huhm, most hogy kérdezed, passzolom... de sose lehet tudni, elvégre akadnak furcsa lények... - tűnődtem el. - Már akinek van olyanja - reagáltam a mester szintű főzés jártasságra - Megakadtam nagyjából a profi szint alján... - tettem hozzá. Mint ahogy más játékokban megszokhatta az ember, hogy a jártasságokhoz hasonló fejleszthető dolgok könnyen indulnak. De előbb-utóbb eljön az a pont, amikor beláthatatlanul messze van a következő szint, és azt a munkát inkább más szakmákba fekteti - mivel rövidebb távon előbb megtérül.
Aztán miután az angolnát egy újabb nem igazából finom fogás követte. De jobban belegondolva van azért létjogosultsága neki, legalábbis lehetne mutogatni a vegánoknak, hogy már pedig ez zöldség, méghozzá olyan friss, hogy még mozog... Azonban a Brekirályfiról valahogy teljesen másfele terelődött a szó, mint számítottam rá. Már épp kérdeztem is volna rá, valami hasonlót, hogy "Mi a baj az Alex névvel", amikor azonban feltűnt céhtársam pillanatnyi elfordulása. Önmagában ez még talán fel sem tűnt volna, a fejrázás és a tématerelés kapcsolta be a "vészjelzőt", hogy komám, ingoványos talajra tévedtél, most kell hallgatni.
Szerencsére azonban a témaváltás bőven jó volt, hogy továbblépjek gondolatban és a kíváncsiskodó hangok, amik fúrják az ember oldalát ha valamit nem ért, elhallgassanak. - Nem volna rossz ötlet - lelkesedtem fel - Egy ideje csak gyűlnek a pontok, remélhetőleg az egyik jártasság fejlesztéséhez elég lesz - ha máshogy nem, kicsit a mobok helyett a szafarit farmolom - tettem hozzá nagy vidáman - Szerinted a déli részen élnek olyan vadak és halak, amik... ehetőek? - mert bizony akárhogy is nézzük, a nyugati részen eddig semmi finomat nem sikerült fognunk. Ha csak én bénáznék, még nem is lenne túlságosan meglepő, de az, hogy már ketten vagyunk, és manók, cickányok, ~~kígyók~~ angolnák-békák után igencsak gyanús hogy ez valami rossz ómen. Mintha egy felsőbb akarat úgy döntött volna, hogy márpedig akkor is üres kézzel fogtok ma hazamenni...
Hinari hazamenetellel kapcsolatos mondata viszont kijózanított és visszazökkentett a jelenbe - Hisz még csak nemrég jöttünk - szaladt ki a számon meglepetten. Majd hirtelen belémnyilallt egy rossz érzés. Valami, amit nem tudok megfogalmazni, csak ott lebeg körülöttem, némán. - Valami történt? Vagy valami rosszat mondtam? - néztem céhtársamra, ahogy próbáltam puhatolózni. Sokszor elég lehet egy szókapcsolat, kifejezés, bármi, ami felkavarja az embert. Vagy épp felrázza, hogy ébresztő, helyzet van - mint ahogy történt a bányában a dinnyék említésével is. De így vagy úgy, valamiképp kizökkenti az embert a viszonylagos nyugalmából...

by **Hinari** Hétf. Szept. 27 2021, 08:45

- A profi szint az majdnem tökéletes - mosolyodtam el a fiún immáron többedszerre, kezdve a sok szóvicctől az egészen fura asszociációin át ezekig a megállapításokig - Nekem se mester szintű még. Igaz már nem kell sok pont hozzá - biccentettem és ha már eljutottunk az angolna szálkásságáig, azon kezdtem el tűnődni, hogy egy békacombot vajon mennyire tudnánk a kinti világhoz hasonló ízűre megfőzni. Nem mintha odakint ettem volna ilyesmit és szerintem Ozirisz sem, így aztán nem tettem fel hangosan is a kérdést: mivel nem volt viszonyítási alapunk, aligha lehetne megválaszolni ezt. A Brekirályfiról viszont másvalami, illetve másvalaki is eszembe jutott és így gyorsan el is tereltem a témát, vagyhát... inkább visszatereltem oda, ahonnan elindult, a jártasságokhoz.
- Reméljük - kuncogtam és lenyitottam a menüm megfelelő részét, hogy megnézhessem, én mennyinél járok most - Nekem azt hiszem mindkettő felhúzására van elég pontom, de még meglátom. Nestor biztos alig várná az új zsákmányok vadászatát, de veled kiülni horgászni is kellemesnek tűnik - mosolyogtam rá a srácra, a kérdésén pedig felnevettem - Kéne lenniük. Bár még nem néztem utána. De a mai napnál csak jobb lehet, nem igaz?
Szemem csillogása vidámságról árulkodott, ez viszont nem tartott túl sokáig. Hátradőltem és sóhajtottam egyet, az ajkaimon kiszökő szavakat pedig meghallotta céhtársam és vissza is kérdezett - én viszont nem válaszoltam azonnal. A felhők után az úszót kezdtem el nézni, a partmenti szellő hűvösétől libabőrös lettem.
- Nem az, csak... azon gondolkodtam, hogy Alex mellett kéne lennem és nem itt - mondtam ki csöndesen - Talán még várok egy kapá... - és mire kimondtam volna a mondatot, máris megmozdult a botom és én kíváncsian kaptam két kézbe és kezdtem el türelmesen feltekerni az orsót.
- Ez... meg micsoda? - nevettem el magam, mutatva Ozinak a horog végén ficánkoló tehénhalat. Élénksárga színe elütött mindentől, amit eddig láttam és nem is volt olyan nehéz, egyszerűen a tenyerembe tudtam fogni - Pont olyan fejet vág, mint aki túl sok szóviccet hallgatott, nem? - húztam egy kicsit a srácot, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve előhívtam inventorymból egy vödröt, telemertem vízzel és beleeresztettem a halacskát.
- Téged hazaviszlek. A díszteremben talán lesz hely egy tengeri akváriumnak - mosolyogtam, majd megnyújtóztattam tagjaim és elraktam a horgászfelszerelést - Mit gondolsz, Ozi, fel lehetne tölteni színes halakkal, amiket a szafariban fogunk - vetettem fel az ötletet és még elnéztem, ahogyan ezt követően Ozirisz is elfog egy halat, majd könnyed mosollyal pakoltam össze és forgattam meg tenyeremben a teleportkristályom.
- Te még maradhatsz, ha gondolod, de én hazamennék, meg szeretném nézni, Al jól van-e - mondtam céhtársamnak, majd megemeltem a másik kezemben lévő vödröt is - Meg őt is meg akarom mutatni neki. Szerintem cuki - pillantottam le a vízben ücsörgő halra, majd akár jött velem a férfi, akár nem, a teleportot követően elindultam a palota felé.

Tehénhal

Köszi a játékot! ^^

by **Ozirisz** Pént. Okt. 01 2021, 12:44

Az angolnával kapcsolatos jobbnál jobb elgondolásokat a halacska szálkatartalmának kibeszélése követte, aminek következtében eljutottunk a mester szintű főzés jártasságig. Mint kiderült, mindketten "csak" a profi szinten járunk, bár Hinarinak már nem sok hiányzik - Szerintem is egész jó - értettem egyet a lánnyal, ahogy belegondoltam - Profi szinttel már bőven el lehet lavírozni, ráadásul pénzkereseti lehetőségnek sem rossz, ha az ember egy-egy napra valamelyik étteremben segédkezne - gondoltam tovább a dolgot. - Egy időben még a gyakorló-haladó szintre is meglepően nagy kereslet mutatkozott. - tettem hozzá, míg a kapásra vártunk. De nagyon úgy festett, hogy semmi ehető nem akar a horgunkra akadni.
- Akkor ez eldőlt, a horgászatot fogom fejleszteni - mondtam a lánynak mosolyogva - Egyébként is közelebb áll hozzám az, hogy kiüljek valahová pecabottal, mint a vadászattal ügyetlenkedni - tettem hozzá, majd nevetve folytattam - Nem mintha ne lett volna vicces az az elefánt előcsalogatási technika... vagy az a hiéna, aminek a hátsó lábát sikerült mindössze elkapnom... - idéztem fel a közeli és nem épp közeli emlékeket. - De ettől független jó móka tud lenni, ha van társaság - fejeztem be a gondolatmenetem. A horgászat után a következő a vadászat lesz, az biztos. Aztán, hogy mi következik? Talán búvárkodás, bár így, hogy már elkerültük a víz alatti szinteket, annyira nem sürgős. De pár pont oda sem ártana, biztos ami biztos alapon, elvégre Aincrad fele még hátra van.
Rövidesen a jártasságokról egy teljesen más irányba terelődött a beszélgetés. Hinari megemlítette a hazamenetelt, amit elsőre nem tudtam hová tenni, hisz még csak nemrég jöttünk. Vagy ennyire rohan az idő? Elvégre valahogy másképp működik az időérzékelés a jó társaságban, mint például az ostrom alatt. Az a délelőtt szó szerint egy örökkévalóságig tartott...
- Jahh értem - reagáltam megkönnyebbülve a lányra. Egyfelől megnyugtatott, hogy nem én mondtam valamit akaratlanul, amit nem kellett volna. Másfelől viszont, bár szívesen maradtam volna még, elvégre szép idő van, jó a társaság és a hangulat. De meg tudtam érteni a lányt, teljes mértékig: a rózsaszín köd már csak ilyen. Valahol irigyeltem is őket, hogy milyen jól megvannak együtt már Isten se tudja hány éve. Azonban a gondolataimat elterelte a lány kapása.
- Hát ez múúúúlatságos - nevettem fel a tehénhal látványán. - Na igen, a kinti világgal ellentétben Aincradban a víz alatt is terjednek a hanghullámok - állapítottam meg a nyilvánvalót, majd egy újabb következtetést vontam le - Szóval egész végig itt hallgatóztál, mi? - mondtam a halacskának széles vigyorral, mintha értené. De Aincradban sosem tudni, nem igaz?
- Egyértelműen jó ötlet, rajta leszek az ügyön én is - válaszoltam a lánynak a Díszterem dekorációjának szánt akvárium gondolatára - Fuwának is biztos tetszenének a színes halak. Szinte már látom magam előtt, ahogy próbálja lerajzolni őket, de csak azért sem maradnak nyugton - tettem hozzá.
- Várj meg, szedelőzködök és megyek én is - mondtam a lánynak, majd ki is rántottam a horgot, amire nos... fel volt tekeredve egy vízisikló. - Na látod, ez már jobb lenne nyaksál helyett, kevésbé ráz, mint az angolna. Mit szólsz hozzá? - nyújtottam a lány felé a tekergőző állatot, amit időközben lefejtettem a horogról. Majd céhtársam válaszától függően vagy a lánynál kötött ki, vagy pedig visszaengedtem a vízbe. Aztán pedig miután összeszedtem és elpakoltam mindent, Hinarival együtt visszateleportáltam a Kezdetek Városába, majd hazasétáltunk a Palotába.

// vízisikló

// Köszi szépen a játékot :3

by Ajánlott tartalom