Re: Mezőség #1

by **Kincaid** Vas. Ápr. 27 2014, 12:09

Dugig volt a fejem önmagammal. Lopakodásom magas szintjével, zajtalanságommal, és az ingerküszöböt meg sem ütő lassúságú mozdulataimmal, amellyel mégis másodpercek alatt kiléptem a fa mögül. Mérhetetlen elégedettség öntött el, hogy a rendszer nem jelezte nekik jelenlétem, nem is láttak, nem is néztek rám. Nem is a fa mögül léptem ki, hanem a felhők közül érkeztem meg hozzájuk, és arcomon gyermeki öröm mosolya ömlött szét. Mint a bújócskában, hogy most megvagytok! Ketten! Egyszerre! Ezt csinálja utánam valaki!
Örömömbe azonban nagyon hamar üröm vegyült, ahogy láttam, milyen kis keserűséget sikerült ébresztenem bennük. – Nem, tényleg nem – vallottam be a macskának. Jól látta. – Igazság szerint egy kettes szintű lopakodás is szinte teljes láthatatlanságot tud eredményezni, ha nincs észlelésetek. – Igen, próbáltam úgy terelni a tényeket, mintha lopakodásom a jelenleg elérhető legmagasabb szinten állna, és egy kisebb csodának köszönhetően nem emelkedett volna még egy szintet.
– Ez egy teszt volt – próbáltam kicsit korrigálni a dolgokat. – Ha jól veszem ki, akkor átmentem rajta. Álom levizsgáztatott, és megfeleltem, igaz? – Így próbáltam enyhíteni a lánynak azt a megjegyzését a pet felé, hogy elvesztette ezt a csatát velem szemben. Ha nem történt csata, nincs vesztes sem.
Nem akartam nyertes lenni most, ha a továbbiakban cserébe nem számíthatok a petre vagy a lányra.

Némán hallgattam a macskát. Bólogattam. Még akkor is, ha a pet rajtam kívánta levezetni az előbbi helyzetből generálódott feszültséget. Nem örültem neki, de benyeltem. Vállaltam.
– Mutasd, kérlek, hogyan csináljam! – ingattam a fejem. A lopakodásom eddig is volt, hogy aktiváltam, de nem jutottam előbbre. – Honnan érzed a vadat? – kérdeztem. Pedig közben én is beaktiváltam mind az észlelésem, mind a látásom… És tényleg, mintha én is érzékelni véltem volna valamit…

by **Chancery** Kedd Ápr. 29 2014, 21:09

Szegény lovag szépítheti akármivel, a macskák nagyon hiú teremtmények, s számukra még az is versenynek érezhető, ami valójában nem az. Abban viszont tökéletesen hasonlítanak rám, hogy ezt még Istennek se vallanák be, nem hogy nekünk, embereknek. Álomkelő is ilyen, nem kivétel, de farkának egy legyintésével jelzi csupán, hogy ő szeretne a témának inkább mihamarabb véget vetni, és majd a későbbiekben másképp megtorolni rajtam a sérelmeket, amik érik.
Ezen kívül eszébe jut Timidus is, eddigi egyetlen tanítványa, akitől tanult is, s ezek után Kincaidra is kicsit másképp néz. Tanult tőle, ugyanis, pedig a tanítványává fogadta, mint a sárkányt.
~Megfeleltél.~ -legyinti meg a fülét, mintha légy szállt volna rá, sárga szemeit nem veszi le a lovagról. Elmagyarázza a vadászat egy alapját, én pedig mosolyogva, térdeimet felhúzva hallgatom. Kezeim a térdkalácsaimon pihennek, állam pedig azon, egyfajta várat képezve így, s igyekszem elfojtani a nevetést. Oh, szegény Kincaid, mibe keverted magad ^^;
Jobbnak látom, ha a továbbiakban nem igazán koptatom a szám, csak figyelem a macskát, vagy ha esetleg nagyon elmennek másmerre, olvasok tovább. Álom tudom, hogy vigyázna egy újdonsült barátra, ahogy akár rám is, ezen kívül jelzi a rendszer, ha bajba kerülne, legalábbis eddigi tapasztalatim alapján. Nem mintha a macska ne tudna egyedül is elbánni az itteni vadakkal.
Álom a vadat érintő kérdésre kicsit odébb néz, azt hiszem, nyugati irányba, bár valljuk be, az iránytű elméleti elképzelése sosem tartott az erősségeim közé. Hajnalcsillag nélkül gőzöm nincs, merre lehet észak, például.
~Arról. Ide fújja a szél az illatát. Pár percnyi járásra lehet.~
Azzal leugrik eddigi ülőhelyéről és elindul a fű rejtekében a mondott irányba. Én maradok a helyemen ^^

by **Kincaid** Szer. Ápr. 30 2014, 12:50

A pár percnyi járás, amit a macska is említett, teljesen reálisnak tűnt. Most, hogy mondta, sorra jeleztek be a jártasságaim a vad miatt. Őszintén szólva nem is értettem, hogy eddig miért nem kapcsoltam. Fejben kezdtem mitikus képességekkel felruházni a petet, aki ha akar, másokat is varázslatos jártasságokkal ruház fel. Hát, ha így is állunk, ha nem, akkor is élni akartam az adott lehetőséggel, és ez most azt diktálta, hogy akkor vadásszunk!
A lopakodásom újra beaktiváltam, hogy olyan némán járhassak, amennyire csak tudok. Szemkontaktust kerestem Álommal, hogy éreztessem vele, ha ő jelez, akkor indulok. Számítok a segítségére! Így vágok neki a vadonnak, és hagyom csöndes magányában Chancery-t. Nem mondom, aranyos lány volt, most viszont Álom volt részemről a protezsált. Ne haragudj, Chan Rolling Eyes

A fák között haladva végre kezdek ráérezni a dolog ízére. Hogy minden jártasságom a maximum pörög, nehogy szem elől tévesszem a vadat, vagy ő meghalljon engem. Elvileg azt kéne mondanom, hogy minket, de Álom miatt nem izgulok. Megint csak tekintetemmel keresem őt, hogy további utasításokat várjak tőle. Kicsit magára hagyom őt, hogy helyettem is ő döntsön. Megvannak a saját gondolataim, de egyelőre megtartom őket magamnak: lássuk, hogy ez a macska mégis mit tudna kihozni a vadászatból, ha egy embert is mozgatnia kell. Biztosan hozzá van szokva, hasonló párost alkotnak az idomárjával, mint Shukaku és Timidius, akiknél szintén a pet az aktív fél.
Nem volt még rajtuk kívül szerencsém ilyen idomárokhoz. Alacsony szinten népszerű kaszt, de csak azért a tévhitért, mert hiszik, hogy a pet majd harcol a főkarakter helyett. Aztán később jön a sírás, amikor egy nagyobb mobáradat törli a petet a rendszerből, és ott marad az idomár, mint… Nah, mint micsoda? Mint magányos harcos. És innentől kezdve borul is a bili.

Próbáltam kizárni ezt a sok negatív emléket a fejemből, és egyelőre csak a szarvasra koncentrálni. Hiszen… ha jól láttam, éppen azt próbáltuk becserkészni.

by **Chancery** Csüt. Május 01 2014, 20:03

Álomkelő, ahogy egyre közelebb ért, úgy lapult egyre jobban a földre, az aljnövényzet rejtekébe, s mire megláttátok a szarvast, mozgása is eléggé lelassult. Kissé olyan volt, mint a nőstényoroszlán a tévében látható természetfilmekben, csak falka helyett egyedül kellett megbirkóznia a vaddal. Az viszont teljesen egyértelmű, még látásra is, hogy a vadmacska termete nem arra lett kitalálva, hogy egy ekkora állatot leteríthessen; az a hiúz, nem az európai.
Talán majd felnőtt korára emiatt sem kell félteni, de egyenlőre, és ezt ő is tudja, szüksége lesz Kincaidra, ha sikert akart elérni.
Eredeti terve az volt, hogy hagyja a lovagot egyedül vadászni, ő pedig csak figyel, az ember ismétlődő, kérdő pillantása azonban ezt megváltoztatta benne. Nem, Kincaid nem elég magabiztos, és magától nem is fogja kitalálni, hogy a mély vízbe lett vetve. Ezúttal pedig a kommunikációs csatornákat is hagyja lezárva; még ő maga sem biztos benne, nem fog-e reagálni a vad, ha megnyitja Kincaid felé a csatornát. Talán meg fogja érezni, mintha a szél vinné felé a szagukat, és akkor elmenekül.
Álomkelő hátralapítja füleit, bajszain és bundáján pedig érzi, hogy a szél oldalirányba fúj. A lényeg, hogy ne is forduljon úgy, hogy a hátuk felől érkezzen; ha pedig mégis így alakul, még mindig van annyi esélyük, hogy hirtelen támadnak rá a dögre és amilyen gyorsan csak lehet, leterítik. Több forgatókönyvet is leperget magában, miközben lassan, kúszásban közelíti meg a szarvast, s időről-időre a lovagra pillant, hogy lássa, ő is eléggé lassú-e.
Tény, hogy hangos; a szarvas időnként meg is libbenti a fülét és megáll a rágásban, hogy füleljen. Ilyenkor Álom szobormerevvé válik, és reméli, hogy Kincaid sem tesz másképp.
Mindez folytatódik addig, amíg már-már a szarvas melletti bokorig nem jut. Lassan kúszik át a bokor alsó levelein, a lehető legkisebb zajt csapva, majd megáll és a földre lapul. Kincaid felé pislant, elemzi annak helyzetét, testtartását, hogy miképp képes elrugaszkodni. Majd mikor a lovag, úgy látja, elhelyeszkedett, megnyit felé egy csatornát.
A szarvas felemeli a fejét és fülel.
~Most!~
Nem derül ki, a mob mennyire érzékeny a telekommunikációs jelekre, mert a macska abban a pillanatban kitör a bokorból, és tíz karmával akaszkodik a szarvas oldalára.

by **Kincaid** Vas. Május 04 2014, 17:29

Nagyon furcsa élmény volt egy macskával szinkronban mozogni. Pedig még ha ismertségünk átmeneti is volt, valahogy pont úgy sikerült összehangolni a mozdulatainkat, hogy egyszerre léptünk előre, és ha a vad felénk is nézett, egyszerre dermedtünk mozdulatlanná. Talán nem voltak olyan jók a vadászösztöneim, mint Álomnak, de nekem olyan szintű volt a lopakodásom, hogy ez átsegített a nehézségeken.

Alig emlékeztem az utolsó méterekre és szívdobbanásokra – amúgy is szapora egymásutánban követték egymást a végére, és azt vettem észre, hogy én meg közben ordítok –, ahogy rávetettem magam a vadra, hogy belekapaszkodva, Álommal a másik oldalán, a szügye felett marjak bele a kardommal sután suhintva, hiszen sohasem használtam még vadászatra a fegyvert, így féltem, hogy esetleg úgy terítem le vele a nagytestű vadat, hogy a húsa is bánja, de egyelőre nem bántam volna én már semmit, csak lettünk volna túl rajta, mert jobban izgultam már, mint az első farmolásomon nerve-gearrel a fejemen, de ahogy azon, úgy reméltem, hogy ezen is túl leszek, már csak percek kérdése, ahogy a vad elpixeleződik, ez a nagy testű jószág, és már ott is lesz előttünk a szerzett hús, hogy azt már csak invertry-ba kelljen tenni, de előtte még le kell terítenünk ezt a hatalmas testet, de már éreztem is, ahogy a súlyunk alatt megadja magát a súlya, és omlik össze, és már láttam is, hogy villannak fel az első pixelek, majd nagy fénytiráda közepette ott is volt már előttünk a kész hús.

Huh. Ez kemény szülés volt.
– Köszönöm! – mondtam Álomnak. Nem is tudtam, hogy ketten fogjuk leteríteni. Egy pettel. Macskával.
– Megtartod? – lestem felé elgondolkozva.

by **Chancery** Hétf. Május 05 2014, 20:31

A szarvas talán fel sem fogta, mi vagy mik támadtak rá, már ki is nyúlt szegény. A dolognak az biztos előnye, hogy legalább nem volt fogalma sorsának igazi jelentéséről, már amennyiben álmodnak digitális birkákat a digitális szörnyek. A pixelek garmadája után a loot-menü Kincaid előtt igen ízletes falatot tartogat, a macska számára legalábbis, hisz egyszer már tudtam neki készíteni vadhúst, s igen ízletesnek találta.
A lovag kérdésére nem is gondolkodik sokat, de a választ nem böki ki azonnal. Elgondolkodik azon, hogy én vajon mit válaszolnék hasonló helyzetben, s hamar dűlőre is jut. Kicsit felemeli pisze orrát és úgy közli, fontoskodón.
~Hozd. Csan itt helyben elkészíti, aztán eszünk.~
Azzal meg is fordul és lompos farka zászlóként a magasba emelve mutatja az utat visszafelé. Csak egyszer, pár lépé után áll meg, felnéz az égre, majd indul tovább, tán virtuális ösztöneire hagyatkozva. Ám mikor a közelembe ér, meglepődve torpan meg ismét.
~He?~
-Gyertek csak!
Mostanság ritkán vagyok vidám, most viszont a hangom félreismerhetetlenül ezt sugallja. Mikor szétnyílik a macska előtt a fű - Kincaid már jóval előbb észlelheti a cselt -, egy tábortüzet lát, rajta nyárson forgatott, már hamarosan kész étellel; egész pontosan egy kacsával.
~He?~
-Erre jött, én meg tarkón vágtam. Gondoltam, fini lesz. Ti is hoztatok valamit? ^^
Persze a macska nem rest közölni rögtön, hogy igenis hoztak, finom szarvast, és persze dícsérte magát feszt, hogy milyen ügyesen vadászta le. Végül meglegyintette a farkát:
~Najó, Kinkéjd is jó segítség volt.~
Sunyi mosollyal hallgatom mindezt, néha a lovagra pillantva. Nagyon is jól tudom, hogy Kincaid sokat segített, hisz egyedül ez a macska még nem tudna elbánni egy szarvassal. Végül kezeimet hátul összekulcsolva hozzá is intézek pár szót.
-Ügyesek voltatok. Nos, szeretnéd, ha megcsinálnám a szarvashúsod, vagy hazaviszed így? ^^ Oh, és ebből is ehetsz bátran, van bőven mindenkinek.
Mutatok a ropogós kacsahúsra.

by **Kincaid** Hétf. Május 19 2014, 11:21

Ha előbb is láttam, hogy Chan időközben hozzánk hasonlóan szintúgy sikeres vadászaton van, mint ahogy azt Álom észrevette volna, biztos csak azért volt, mert magasságomból adódóan nagyobb betekintést kapok a világról, mint ő. Mire a lányhoz értünk, már ott is volt előttünk a finom, gőzölgő hússzelet. Nyami!
– A szarvast megtartjuk egy másik alkalomra, és most akkor a kacsa legyen a fő menü – határoztam. Egyáltalán nem kívántam kihagyni ezt a remek alkalmat arra, hogy jól megtömjem a hasam, és az igazat megvallva egy terv is kezdett körvonalazódni a fejemben arról, hogy milyen további alkalom ünnepi ebédje lesz a szarvashús majd. Fura volt olyasmiben gondolkozni, mint ami hang azt mondta bennem, hogy ez egy remek ötlet… És csak pironkodva mertem remélni, hogy Álom sem olvas a fejemben.
– Álom hallja is a gondolataimat, vagy a kimondott szavakra válaszol így? – tettem fel az engem foglalkoztató kérdést.

A vacsora többi része nyugodtan telt, ha engem kérdezel. Jobban respektálom a csendes étkezéseket, könnyebb úgy az emésztés. És egyébként sem mindig kell beszélgetni ahhoz, hogy az ember úgy érezze, nincs egyedül. Biztos voltam benne, hogy ezzel egy idomár főleg mindi tisztában is van.
– Hálás vagyok érte, rendkívül finom volt. Nem is tudom, mikor ettem utoljára ilyen jó ízű szarvast! – mondtam néhány üres közhelyet, de reméltem, hogy azért az arcomon látszik, hogy ezek nem szimpla fals dumák. Tényleg nagyon finom volt az étel!
– Álom, fejlődjön sokat a vadászatod, nyüstöld ezért Chant, mert ha legközelebb találkozunk, már én fogok mutatni néhány fogást! – mosolyogtam a macskára. Nagyon sokat tanultam most tőle, és nem akartam ezen a szinten „megragadni”.
– Köszönök mindent! – búcsúztam.

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt! És még folytatódik! Very Happy

//

by **Kyuushiro** Kedd Május 20 2014, 15:47

[ Vad-Ászok ]

Izgatottan figyelem a környéket, ahogy a kristállyal a városba teleportálok. Soha nem voltam még a 10. szinten... már csak azért sem, mert mikor a rendszer bugja elvett az életemből 11 hosszú hónapot, még meg sem nyitották ezt a szintet.
Hát, sokminden történt azóta, az biztos.
Néhány játékostól hallottam, hogy létezik ebben a játékban Vadászat opció. (Pontosabban láttam, ahogy mutogatják egymásnak a zsákmányt, de ez nem lényeges.) Csak pár kérdésembe telt megtudni, hol van ez a bizonyos Szafari, és már indultam is. Útközben elolvasgattam a Guide Bookot, úgyhogy remélem, olyan szerencsétlen talán mégsem leszek... még akkor sem, ha életemben nem csináltam ilyesmit.
Itt vagyok hát... azt sem tudom pontosan, hogy hol, csak eljöttem találomra egy olyan helyre, ahova a rendszer még Vadászat jártasság nélkül is beengedett. Eygenletes, sík terület, így nem lesz nehéz dolgom, ha a gyorsaságom is bevetem. Azzal pedig nem lesz gond, legalábbis ha az eddigi harcaimat nézzük. De vajon ez ugyanolyan lesz-e, mint a szokásos mobirtás? Nem tudom, de pont azért vagyok itt, hogy kitapasztaljam. Ha tetszik, akkor talán vesződöm kicsit a jártasságom kifejlesztésével is, és ha a főzésre is áldozok időt, akkor talán nem kell örökké egyhangúan étkeznem, ráadásul nem is olcsón. Jó, hogy ez csak egy virtuális játék, nem igaziak az ízek sem, de akkor is... néha az illúzió is tud élvezetes lenni.
Kivonom Díszes Katanám a hüvelyéből, bár fogalmam sincs, hogy a vadászatra nem szoktak-e egy külön itemet használni. Ha igen, akkor egészségükre, de nekem most ezzel kell beérnem. Mindegy, ez a hely valószínűleg nem igényel sok tapasztalatot.
Körülnézek, látok-e valami elejtésre alkalmas vadat, s erősebben markolom a kardom...

by **Shukaku** Kedd Május 20 2014, 15:57

[ Vad-Ászok ]

Újabb szafari nap a Timidus naptár szerint. Ezek az alkalmak is, mint minden más olyan tevékenység, amelyet a sárkány bonyolított le, tökéletes precizitással voltak megszervezve. Ha a pet és társa úgy kívánták, hogy kevés emberrel találkozzanak, mert éppen nem volt kedvük a tömeghez –Timidusnak pedig legfőképpen a pancserekhez nem volt kedve-, akkor olyan időpontokban jöttek ki. Ha éppen ennek az ellenkezőjére volt szükségük, azaz egy kis társaságra vágytak, vagy esetleg Timidus olyasvalakikre, akik előtt villogtathatja a tehetségét, akkor pedig olyan időpontot választottak. Persze nagy ritkán az is megesett, hogy olyasvalakivel hozta őket össze a sárkány szervezőtehetsége –a sorsról itt szó sem volt-, aki még egy picinyke kihívást is jelenthetett, és akár méltónak találtatott arra, hogy vadászpárbajba elegyedjenek vele. Persze ilyen delikvenseket nem lehetett találni minden bokorban, de legnagyobb esélyük itt volt, a szafariban.
Mostanában igen sokat horgásztak, és szereztek is régi-új ismerősöket, akik elől már a lány sem hadakozott olyan erélyesen, mint ahogyan azt a kezdeteknél tette. Ugyan a legelső vadászversenyről, ahol Danee is ott volt, nem éppen voltak szép emlékei, de a pecázás Atoruval, Lancerrel vagy Aidorral már neki is kedvérevaló volt, hiszen még a téma is megfelelő módon alakult. Többek között ezen alkalmak alatt bizonyosodott be az az elképzelése, hogy ez a világ nem is annyira gonosz hely még a többi népeknek sem, bármennyire is igyekeznek ezt az álláspontjukat hangoztatni, és mutatni a külvilág felé. Valahogy ebben az amúgy is pozitív élményekkel teli világban a szafari szintje jelentette azt a szegletet, amihez a céhházon és a Kezdetek Erdején kívül a legszebb emlékek fűzték.
Most újra a vadászaton… azaz az állatok megérintgetésén volt a hangsúly. A pet eledel boltba kellett egy kis nyulat fogni, így csak egyetlen pici nyuszikának kellett tartania Timidus fogaitól, a többi állat most sem volt veszélyben. Manapság már ÁK sem csavargott a céhházban, így Shukakunak egyel kevesebb éhes szájra kellett főznie, aminek egyáltalán nem örült. Vásárlók valamiért nem jöttek, talán a két boss közti szünet miatt, így áttért a különböző ételekkel való kísérletezgetésre. Rótta az utcákat, és különböző kóbor állatkákat, vagy NPV-k mellé rendelt kisállatokat kínálgatott meg az általa készített dolgokkal. A legtöbb kuncsaft elégedett volt. Shu csak akkor akart szélesebb ismerősi körének pet tagjait is meglepni, amikor már teljesen biztos volt magában.
A sárkány a tájat fürkészve battyogott mellette, majd hirtelen megállt, és jelzett a lánynak is.
-Van ott valaki!
-Ilyenkor?
-Yap!
-Még el tudjuk kerülni…
-Még nem látott meg minket. Lehet, hogy új mob.
-Timidus… nagyon jól látod, hogy az indikátora…
-Akkor új ismerős.
-Nem. Nem ismerős.
-Még nem.
És a sárkány már fel is röppent, majd a fiú fölött körözve, pont annyira, hogy ne érhesse el, köszöntötte.
-Üdv! Timidus vagyok a Young Justiceből. Mire vadászol?
Az idomár a távolból figyelt, és nagyon remélte, hogy nem valami gonosz játékossal kerülnek össze… az idegen határozottan férfinak látszott… azok pedig… na jó, Daneen és Elysionon kívül itt még ők sem voltak túlságosan rosszak, de akkor is óvatosnak kellett lenni velük.

by **Kyuushiro** Kedd Május 20 2014, 16:11

[ Vad-Ászok ]

Fogalmam sincs, mit kellene tennem... csak simán rohanjak oda egy izéhez, és csapjam le, mintha mob lenne? És ezek itt vissza tudnak támadni? És melyik izé mit ad? Sok kérdés, merre még a válaszok leghalványabb jelét sem látom, de majd talán most... hisz én ráérek.
Azt sem tudom, mit támadjak meg. Van a közelemben néhány gazdátlan préda, de teljesen tanácstalan vagyok. Bevallom őszintén, ilyet még soha nem csináltam... jó, na! Nekem ez kimaradt, és ez nem az én hibám.
Már pont elindulnék találomra egy lény felé, mikor egy hangot hallok.
...a fejem fölül. He?
Felnézek, és egy sárkányt látok. Talán... nem, nem mob, mivel egy lányt látok valamivel távolabb tőlem, nyilván az idomárja. Másrészt azért sem lehet mob, mert melyik sárkány tud beszélni? Nem, ez csak a petek specialitása, legalábbis én eddig így tapasztaltam. Aztán ha tébedek... akkor tévedek.
Meg aztán egy mob nem valószínű, hogy céhtag.
-Üdv! - kicsit ki kell tekernem a nyakam, hogy felnézhessek rá, de nem zavar. - Én Kyuushiro vagyok, jelen pillanatban céh nélkül... és bevallom őszintén, fogalmam sincs. - mosoly ül ki arcomra. - Most először csinálok ilyesmit.
Kardom leeresztve tartom, hogy véletlenül se vehesse fenyegetésnek Timidus, és én a szavaim után, a választ hallgatva gyorsan körbepillantok, közelebb merészkedő préda után. Mikor rájövök, hogy ilyen jelenleg nincs, újra a sárkányra szegezem tekintetem.
-Esetleg nem tudsz segíteni, mit kell tennem? A mobolás már jól megy, a kazamatákban sem vagyok rossz... de ez még új nekem. - nem kérlelő vagy hízelgő a hangom, csupán nyugodt, de várakozásteljes. Itt a jó esély egy kis tanulásra.. ha meg nem vállalja, még mindig megpróbálhatom egyedül.

by **Shukaku** Kedd Május 20 2014, 16:21

[ Vad-Ászok ]

A sárkány nem gondolta volna, hogy azok után, hogy ő kedvesen köszöntötte a másikat, sőt, előre is röppent csak azért, hogy ezt a köszöntést eszközölje… szóval, hogy ennyi fáradozás után ilyen reakciót fog kapni. Persze nem bánta, és nem is haragudott meg miatta. Megszokta az emberek fura viselkedését. Elvigyorodott, és bólintott. Persze nem szállt le, hiszen nem volt annyira óvatlan, hogy egy ilyen kis mesének azonnal hitelt adjon, de segíteni mindig szívesen segített.
-Üdv Kyuushiro! Ha azt sem tudod, hogy mire vadászol, az vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz. Bármit fogsz, örülhetsz majd neki, de sohasem azt fogod majd, amit akartál… hiszen nem is akarsz semmit.
Rövid, szaggatott csipogással vihogott a leleményességén, és persze az emberi butaságon. Ismételten olyasvalakivel akadt össze, aki nem látta át a tervezés létfontosságú mivoltát.
-Esetleg tudok segíteni. Megmutathatom, hogy mit kell tenned. Ha akarod.
Shu nem túl sietősen, de azért mégis csak elindult az idegen fele, hiszen látta, hogy neki is ott a helye lassan. Még a végén elterjed a hír, hogy hagyja Timidust egyedül bajba keveredni. Pedig a sárkánynak tényleg nagyon jól ment ez a tevékenység teljesen egyedül is, és sohasem kért hozzá semmifajta segítséget. Shukaku régen nem gondolta már úgy, hogy az idomár szerepében kellene tetszelegnie mások előtt… illetve hát mások előtt sem. Jun is nagyon jól ráérzett a kettejük között lévő baráti, vagy inkább testvéri kötelékre, és a kis idomárban nagyobb volt az ezzel kapcsolatban táplált büszkeség érzése, mint az a félelem, amely a kicsúfolást, a lenézést és a többi ember haragja miatt érzett. Nem volt sok pozitív velejárója a szintlépéseknek a számára azon túl, hogy eme csodálatos világ új részeit ismerhette meg, mindössze annyi, hogy megtehette, hogy ne foglalkozzon a csúfolódókkal, mert lassan mindegyiküknéll erősebbé vállt, ami egyértelműen jelezte, hogy az ő útja is jó, vagy talán még jobb is, mint a többieké. A lassan járj, tovább érsz mondást mindig is magáénak vallotta, de azért azt sohasem gondolta volna, hogy ezzel a felfogással a végén még gyorsabb is lesz. Mikor elég közel ért a fiúhoz –de persze nem túl közel, hiszen még Timidus sem szállt le-, akkor meghajlással köszöntötte.
-Konnichiwa! Shukaku vagyok.
-Yap! Ő a barátom. Ő meg a legújabb tanítványom.
Bökött a fejével a férfi felé, Shu pedig azonnal bocsánatkérően kapta a tekintetét ugyanabba az irányba. Persze előbb még megvárta, hogy az idegen megsértődik-e… ha feleslegesen kér bocsánatot, akkor talán csak még jobban felhívja a figyelmét arra, hogy Timidus nem a legudvariasabb fajta petek közül származott, már ami a hadi dolgokkal kapcsolatos nagyképűségét illette.

by **Kyuushiro** Kedd Május 20 2014, 16:41

[ Vad-Ászok]

-Igazad van. - bólogatok megértően a filozófiára, s elrejtem mosolyom. Beszédes típus, az biztos, de ez soha nem volt olyasmi, ami engem zavart.
...mintha lenne egyáltalán olyan.
-Akarom... sőt, meg is köszönöm. - mondom Timidusnak. Bőbeszédű vagy nem, tényleg hasznos lehet a segítsége, hiszen egyedül... jó, elboldogulnék, de sokkal több vesződéssel. Nem az idő zavar, távolról sem, csupán a fáradság. Minek szenvedjek, ha egyszerűbben is megoldhatom? Tény és való, lelkes tanárnak tűnik ez a sárkány, ha pedig el kell játszanom a kisdiákosdit, akkor eljátszom. Hízzon csak a mája, ha ennyire élvezi...
Szemem sarkából észreveszem, hogy a lány közelít. Mikor ideér, vidáman intek neki. Szóval ő az idomár. Kíváncsi vagyok, milyen párost alkothatnak.
-Üdv, Kyuushiro vagyok... és igen, valóban az újdonsült tanítványa vagyok. Soha életemben nem vadásztam még, ő pedig felajánlotta, hogy megmutatja, miként kell. - eresztek meg egy hálás pillantást Timidus felé. Nem könyvelem el önteltnek a petet, hiszen egyrészt igazat mond, másrészt ha ennyire rápörgött erre, akkor legyek csak a tanítványa.
Tollas tanárom sem volt még. De hát na, soha nem késő elkezdeni.
-Akkor... megpróbálom, oké? - kérdezem tétován, majd neki is indulok. Kicsit furcsa ez a gyorsaság... igaz, hogy már használtam néhányszor harc közben, de akkor is felemelő érzés, ahogy negyvenötös stattal rohangálok a szabadban. Kiszúrok egy szarvast, ami relatíve közel van, és nem úgy tűnik, mintha menekülni akarna... vahon megfelelő lesz? Hát, remélem.
...és sajnos nem jött be a számításom, észrevesz, majd meglepően gyorsan el akar inalni. Csak nem elég gyorsan. Én is elcsodálkozom, milyen könnyedén utolérem, hogy megemelve kéken felragyogó Díszes Katanám, rávágjak egyet... majd még egyet... majd még egyet.
Sikerült! A szarvas a földre rogy, előttem pedig felugrik az ablak a jutalommal. Hát, nem olyan nehéz, mint amilyennek képzeltem, de azért még gyakorolni kell...

[Szarvas sikeresen levadászva.]

by **Shukaku** Kedd Május 20 2014, 16:57

[ Vad-Ászok]

Timidus elvigyorodott. Természetesen nem kellett bizonygatnia semmit a fiúnak, hiszen egyértelműen látszott, hogy most, itt, ezen a terepen ő van fölényben. Minden tekintetben. Nem kellett ezt neki bebizonyítania, és Shukakunak pedig nem volt oka semmiért bocsánatot kérnie. Ő csak az igazat mondta, arra pedig a lány tanította meg pont, hogy mindig az igazat mondja. Ugyan, ha a taktika úgy kívánta, akkor elhallgatott dolgokat, és ha nagyon veszélyes volt a helyzet, mondjuk meglepetést kellett szervezni, akkor még füllentett is, de alapvetően ezt csak Shukakuért tette, ráadásul nagyon rosszul csinálta. Közös megegyezéssel inkább nem kérdeztek egymástól olyan dolgokat, amiket a másik nem akart elmondani, így egyikőjüknek sem kellett hazudni.
Timidus már éppen kezdett volna bele a tanítgatásba, amikor a fiú egy szarvas után iramodott, és csodák-csodájára el is kapja. És tényleg csodájára, mert még Timidus is elámul azon, hogy mennyire gyors. Persze nála természetesen nem gyorsabb, hiszen a futás mindig is lassabb lesz mint a repülés, de azért emberhez képest gyors. A sákrány füttyent is egyet, majd amikor a férfi előrántja a fegyverét is, akkor ő is kihasználja a gyorsaságát, és Shu elé röppen, így eltakarva a pixelfürdőt a lány szemei elől.
-Hát… el kell ismernem, ügyes vagy.
-Mi… mi történt?
Próbált meg Shu kikukucskálni Timidus szárnyai mögül, aki amint a szarvas teljesen elpixeleződött, már engedte is neki.
-Megfogott egy szarvast.
-Oh…
A lány körbenézett, de nem látta elszökdelni az állatot.
-Tudja… izé… nem akarok beleszólni…
-Eredményesség. A legfontosabb, az eredményesség. Van bármi pontod is a vadászaton? Mert ha nincs, akkor feleslegesen kaszaboltad le a mobot, mert egy falat nem került az eszköztáradba. Amíg csak kezdő szinten vagy, addig csak az első szint mobjainak a húsát teheted el, a többi szinthez pedig már gyakorló jártasság kell. Ha nincsenek pontjaid, már pedig ha először csinálod, akkor bizonyára nincsenek, akkor több értelme van először csak megérinteni a vadakat. Amíg nem kapod meg a húst, feleslegesen kaszabolod őket. Nem jár érte semmivel több jutalom.
-Igen… és… igen…
Shu hálásan nézett a sárkányra. Így sokkal logikusabban hangzott az érvelés, mintha azt mondaná, hogy a társa sajnálja a vadakat, és emiatt jó lenne, ha nem csépelné szét őket apró pixeldarabokra. Persze a lány illemtudó volt, és nem szerette, amikor ő hangoztatja az emberek fölötti majdnem mindennemű –ez csak idő kérdése volt- fölényét, így egy ideje már visszább is vett. Most is eszerint fogalmazott. És persze még mindig voltak olyan dolgok, főleg az emberekkel kapcsolatban, amit nem értett, és így nem is szólt bele. De a vadászathoz jobban konyított mindenkinél. Ebben száz százalékosan biztos volt. Mivel a fiú már igennel válaszolt, így már csak a társa beleegyezése kellett, aki szintén nem akarta elvenni tőle a sikerélményt, így rábólintott a bemutatóra.
Ezután határozottan felgyorsultak az események. A sárkány a magasba szökkent, tett két kört a levegőben, majd lecsapott, kiugrasztott egy rókát a bokorból, majd feléjük kezdte terelgetni. Ő is gyors volt, neki sem esett nehezére. Amikor elég közel értek, akkor egyszerűen elsuhant a vörös bundás mellett, és egy picit megbökte a füle hegyét a karmaival. A rókának semmi baja nem esett, és nemsokára el is tűnt a magas fűben.
-Ennyi. Sokkal szórakoztatóbb ha űzöd egy picit…
-És kevésbé brutális… a róka húsa amúgy sem finom, mert ragadozó…

(Róka levadászva)

by **Kyuushiro** Kedd Május 20 2014, 17:16

[ Vad-Ászok]

Kicsit meglepődök, hogy a jutalmak ablaka...
...ööö...
...üres.
Pislogok, majd bólintok a sárkány dicséretére. Bár mintha ez nem lennne teljesen őszinte... épp figyelni kezdenék Shu bizonytalan szavaira, mikor Timidus természetesen megint átveszi a beszélgetés fonalát.
Türelmesen hallgatom a tanító szavakat, s magamban megemésztem a jelentésüket. Egy pillanatra elmerengek azon, hogy a sztereotípiákban szereplő tanáros szemüveg nem is állna olyan irreálisan a sárkányon, majd bólogatok.
-Értem, és elnézést. Akkor ezentúl csak megérintem őket. - végtére is igaza van. Ha nem kapok értük semmit, minek kaszaboljam le a vadakat? Inkább meghagyom olyannak, akik kapnak is értük valamit, és nem parazlom el. Bár, ha jól sejtem, a mobok (így ezek is) bizonyos időközönként újratermelődnek, de akkor sem érdemes. Amúgy is csak fárasztanám magam. Azt meg minek? Ha az is elég, hogy csak megérintem, akkor ez az információ nekem hasznos, sőt élvezetes. Kevesebbet kell fáradoznom vele, így többet pihenhetek.
Nagyon nyomós érv, meg kell hagyni.
Némán figyelem a sebesen suhanó petet, amint üldözőbe vesz egy rókát. Ügyes mozdulat volt az a kiugrasztás, meg kell hagyni, s az érintés sem rossz.
Jó tanárom van, még a bőbeszédűsége ellenére is.
-Értem! - ismétlem meg. - Szóval az elpusztítás helyett csak játszogatnom kell velük, azért is megkapom a jutalmat. És kevésbé brutális, ahogy te mondod. - hajtom meg a fejem Shu felé. Egy olyantól, aki egy mobot szelídített meg, nem különös, hogy brutalitásnak nevezi pár préda szétpixelezését... s ha így gondolja, engem nem zavar.
Újból a környezetemen kezdem el jártatni a tekintetem, alkalmas vadat keresve. Remélem, gyorsan belejövök, és ezzel is könnyebbé tudom tenni az életem... hogy mivel, azt még nem tudom. Talán a finom ételekkel. Na majd meglátjuk, hasznos lesz-e ez a tevékenység...

by **Shukaku** Kedd Május 20 2014, 17:28

Timidus bölcs képet vágva bólint… már amennyire egy sárkány képén ezt az ember egyáltalán megfigyelheti, de Shu mindenesetre látja rajta. Ő már ismeri barátja mimikáját, és újabb hálás pillantást vet felé amiatt, hogy kisegítette.
-Nem kell elnézést kérned. Nem tudhattad. Ezért mondtam el.
-És… inkább… mi köszönjük szépen.
-Nem. Igazából az sem kell. Elég okos vagy ahhoz, hogy belásd, hogy nekem van igazam. Nem sok ember képes erre, hogy azonnal felismerjék ezt.
Újra felszegi a fejét, és végigtekint az alakon. A fegyvere alapján azonnal megállapítja a kasztját. Ebbe a kasztba tartozik Danee is, akit nem nagyon szível egyikük sem, de kardforgató Hinari, akit Timidus az emberek közül a legjobb harcosnak tart megfontoltsága miatt, Shu pedig a legfelnőttebb felnőttnek, akivel eddig találkozott, így mindkettejüknek valamiféle példaképet jelent.
-Játszogatni?
A lány halkan kuncog amikor megismétli a férfi szavait. Azért ezt a kifejezést nem várta volna olyasvalakitől, aki az előbb még kivont karddal támadt egy szarvasra, és bár ezt ugyan Shu nem látta, Timidus azonban a technikájából azt is kiderítette, hogy egy kezdővel lehet dolguk. Talán csak most jutott fel a tízes szintre, de az is lehet, hogy ő is egy, a csodálatos képességekkel megáldott kiképzőtisztesek közül, akiknek csak a szintje nagy, a tudásuk nem. Teljesen felesleges volt többször lecsapni a karddal, hiszen a szarvas már az első ütést sem bírta ki, jócskán túlütötte az életpontjait. Az ezután következő csapások mind-mind felesleges erőkifejtések voltak, és csak elpazarolták a kitartáspontokat. Ha ez a fiú úgy harcol, ahogyan vadászik, akkor nem lehet annyira eredményes mobok és kazamaták terén, mint ahogy mondja. Persze a sárkány ezen sem lepődik meg. A legtöbb ember általában túlbecsüli a képességeit… amíg nem találkozik vele.
Az már a lányt is meglepte, hogy vele is egyetért. Abból, ahogyan beszélt kihallható volt, hogy valószínűleg megsejtett valamit abból, hogy nem csak az eredményesség okán nem kaszabolnak le mindent ami mozog. Elpirulva hajolt meg ő is, és halkan elrebegett egy köszönömöt.

by **Kyuushiro** Szer. Május 21 2014, 13:52

[ Vad-Ászok ]

Talán bölcs az az arckifejezés, talán nem, ezt én bizony nem tudom megállapítani. Nem sokat dolgoztam együtt petekkel, na meg egy sárkánynak teljesen más az arcfelépítése, mint egy embernek, máshogy kell értelmezni a virtuális izmok apró mozgásait, ahogy a...
...na mindegy, szóval nem tudom, hogy éppen tudálékos arcot vág-e Timidus. Az viszont biztos, hogy a szerénységet viszont neki kellene tanulnia. Más ember felkapná a vizet, én azonban csak kedvesen bólogatok, mikor azt mondja: nem sokan képesek arra, hogy elismerjék az igazát. Mint már mondtam, engem nagyon nem érdekel, hogy mennyire játssza el a tanár-diákosdit, amíg valóban hasznos információkat ad a számomra. Ez pedig egyelőre így van, tehát nincs miért panaszkodnom.
-Ha te mondod... tanár úr. - mosolygok, és a gúny leghalványabb jele sem fedezhető fel sem hangomban, sem arcomon. Tökéletesen őszintén beszélek, legalábbis így érződik. Amit pedig valójában érzek, az csak rám tartozik, nem igaz?
-Igen, játszadozni... - válaszolom nyugodtan. - Hiszen ha ezt csak így fogjuk fel, játéknak, akkor máris könnyebbé válik a sok erőfeszítés, amit tennünk kell, nem igaz? - merengek, tekintetem valahol a semmiben réved. - Még csak a tizenhatodik szintet nyitották meg a százból, elképesztő mennyiségű munka van még hátra ennek az egésznek a végéig... de ha megpróbáljuk szórakozásként felfogni, meglátni benne az apró örömeket, akkor elviselhetőbb lesz a halálos veszély örök tudata, és valamivel jobb lesz a századik emeletig küzdenünk magunkat. - majd észbe kapok, és pislogok egyet.
-Elnézést, túl sokat beszélek. - na, itt még nekem is vigyáznom kell, hogy ne vigyek egy lehelletnyi iróniát sem a szavakba. Mindazonáltal sikerül, és szemeim újra a repülő, tollas tanáromra függesztem.

by **Shukaku** Szer. Május 21 2014, 14:20

Timidus azonnal felkapja a fejét a gúnyolódásra, füleit hátra csapja, és lassan ereszkedik le a társa mellé, folyamatosan a férfit figyelve. Shu egy apró füttyentéssel-csipogással próbálja megnyugtatni.
-Nyugi!
A sárkány bólint egyet. Fura dolgaik vannak az embereknek. Neki egyáltalán nem fontos az, hogy ő milyen nemű. Sohasem volt fontos. Az embereknek egymás között azonban az, így elég furcsán hat, hogy egy másik pet még sohasem nézte el, hogy Timidus történetesen nőstény, míg az emberek, akiknek ezek a különbségek annyira lényegesek, ők már nem először rontják el. A pet dacosan felemeli a fejét, és csak úgy odaveti a szavakat.
-Nőstény.
-Igen. Timidus nőstény, így nem lehet tanár úr.
Az idióta embereknek sem a sárkány piros szalagja, sem a karperec nem elég ahhoz, hogy Timidus nemét megállapítsák, és ez már tényleg felháborító. Shukaku számára valahogy egyértelmű volt, hogy a mellé rendelt kisállat milyen nemű. Ő sohasem tévesztette el, még más fajoknál sem. Timidus nem nagyon értette, hogy másoknak ez miért esik nehezére.
-Annak viszont örülök, hogy elismerted a tanító szerepemet. Ha bocsánatot kérsz az előbbi sértésed miatt, akkor hajlandó leszek tovább tanítani téged.
A lány is bólint, bár arckifejezése nem ugyanazt az eltökéltséget tükrözi, mint Timidus hangja. Ez a pillantás inkább kérlelő, amellyel arra kéri a férfit, hogy kérjen bocsánatot, hogy lezárhassák ezt a kellemetlen kis közjátékot. A lány nem várja el senkitől, hogy elsőre meglássa Timidus nemét, hiszen még a közismert állatok mindegyikén sem látszik, a sárkányokon pedig még annyira sem. Timidus nem fog virágokat tűzni a füle mögé, sem rózsaszín nyeregtáskát hordani a mostani bőr helyett. Igaz eléggé el van kényeztetve, rendszerető is, és még van számos olyan tulajdonsága, amely nem jellemző az erősebb nemre az emberek körében, de ha valaki nem ismeri, akkor ez nem lesz egyértelmű. Az állatok körében annyira nem fontos ez, és a petek körében sem. Akár bocsánatot kér a férfi, akár nem, Timidus természetesen kitér a további részletekre is.
-Igen. Túl sokat beszélsz. A harc pedig nem játék, csak ha játszani akarsz. ha fogócskázni akarsz a vadakkal, megteheted. De nem foghatsz fel mindent játéknak. Amíg pedig eléritek a századik szintet, addig sok időtök lesz szórakozni. Rengeteg időtök.
A sárkány elvigyorodik. Tudja jól, hogy ha valami nem változik radikálisan ebben a világban, soha nem fogják elérni az emberek azt a szintet. Shu pedig azt tudja, hogy ha ennek a férfinak ennyire keresni kell ebben a világban az apró örömöket, az azt jelenti, hogy nem nagyon vannak egy véleményen, tehát ő nem is fog nagyon megszólalni. Neki nem kell keresni semmit, és úgy is megtalálja a hatalmas örömöket. De feleslegesen persze nem fog vitába szállni senkivel.

by **Kyuushiro** Szer. Május 21 2014, 15:05

[ Vad-Ászok ]

Arckifejezésem nem változik még akkor sem, mikor Timidus lassan leszáll, és harciasan figyel. Nem mondhatom magam túl nagy állatszakértőnek, de azért annyira tapasztalatlan én sem vagyok, hogy ne tudjam megmondani: dühös. Haragszik. De hogy miért...
Hoppá. Az ingerülten idedobott szóból mindent megértek, és habár még mindig nem rezdül arcizmom sem, lehajtott fejjel és lesütött tekintettel rejtem el... bűntudatom? Na nem, inkább vidáman csillanó szemem.
-Szóval... értem. - mondom, majd hallgatom Timidus ultimátumát. A szerénység mesterének szavaival már csak azért sem szállhatok vitába, mert akkor fennáll a veszélye, hogy még az én nyugalmam sem lenne elegendő a valódi gondolataim elrejtéséhez, így hát bólintok egyet.
-Értem, és igazad van. Elnézést, hogy tévedtem, tanárom. - a külsőre hízelgésnek is tekinthető mondat valójában... nem is tudom, talán tényleg hízelgés. Azonban a szemszögemből inkább a dolgok ráhagyása valakire, hisz minek vitatkozzak egy hülyével? Lesüllyedek az ő szintjére, majd ott legyőz a rutinjával... köszönöm, én abból nem kérek.
Na és akkor most majdnem elnevetem magam. Igen, túl sokat beszélek. Talán túl jól leplezem az iróniát? Igen, valószínűleg, meg úgy minden mást is, hisz most is teljesen nyugodt arccal nézek Timidus szemébe, bólintok, és ha visszanéz, akkor állom a pillantását.
Egy darabig. De utána sem azért fordulok el, mert már megelégeltem, hanem mert úgy gondolom: elég volt a beszédből. Ideje új 'játékszer' után nézni. Amint meglátok egy... valamit, neki is iramodok. Számomra ez még mindig szokatlan, így bár tökéletesen kontrollálom a mozdulataim, mégis furcsa, ahogy szinte kilövöm magam a helyemről, és a zsákmányom felé veszem az irányt.
Tanulok az előbbiekből, így mikor észrevesz, és apró lábaival menekülni próbál, nem mártom belé a Katanám, inkább igyekszem olyan közel kerülni hozzá, hogy számára veszélytelenül megérinthessem. Mikor ez lehetséges, előrenyújtom a kardom, kicsit lefelé, így nagyjából a nyakszirtjén érek hozzá ehhez a...
...szőrös...
...izéhez.
Szerencsére gond nélkül sikerül, felugrik előttem a jutalomablak, ami üres, de most legalább nem csodálkozom rajta. A manó egy karcolás nélkül fut tovább valami biztonságos helyre, ezt azonban már nem figyelem, inkább lassan Shukaku és Timidus felé sétálok, arcomon ugyanazzal a rendíthetetlen nyugalommal.

Szőrös Manó levadászva.

by **Shukaku** Szer. Május 21 2014, 15:30

[ Vad-Ászok ]

Shukaku reménykedve, Timidus pedig eltökélten és elszántan figyeli a férfit, aki természetesen beadja a derekát, és bocsánatot kér. Még a fejét is leszegi, ráadásul ahogy megfogalmazza a szavait. Timidus büszkén emeli fel a fejét, Shu azonban tanácstalanul ingatja a sajátját.
-Elfogadom a bocsánatkérésedet.
-Timidus! Izé… elnézést kérek… de ezt talán annyira nem kellene. Valaki már így is eléggé magabiztos. Természetesen megérdemli a bocsánatkérést, hiszen bizonyára Ön sem örült volna annak, ha valaki nőnek nézi… de… azért ennyire nem kellene…
Ugyan nem mondta ki, hogy túljátszani, de valahogy sejtette, hogy akkora megbánás azért mégsem lehet a férfiban, és jócskán rájátszik az alakításra.
-Semmi gond. Felejtsük el.
A sárkány legyint a farkával, és bólint egyet, kissé meg is hajtva a fejét. Azt még ő is tudja, hogy a lánynak igaza van, de az ő fejében meg sem fordul, hogy ez a fajta tisztelet, amit a férfi mutat, ne lenne teljesen őszinte.
-Egyébként valóban szükségtelen ez a fajta csodálat… de persze hízelgő. Köszönöm.
-Timidus…
Szól rá a lány ezúttal a sárkány saját nyelvén.
-Szóóóval… elvárom a tiszteletet olyasvalakitől, akinek a teljesítménye messze alulmúlja az enyémet. Ahogy látom azonban, ha nem kizárólag a gyorsaságpontokra pakoltál, akkor még sem lehetsz annyira kezdő vagy kiképzős, ahogy először hittem. Sok mindent taníthatok neked persze, de nem kell így beszélned előttem.
Egy picit elgondolkodik, majd újra elvigyorodik.
-Kezdjük ott, hogy figyelj jobban a környezetedre. Figyelj jobban az ellenfélre. Amikor a kardodat használtad, akkor rengeteg kitartáspontot pazaroltál el azzal, hogy többször támadtál. Felesleges volt. Ha ezt harc közben csinálod, az az életedbe kerülhet. Most viszont én jövök.
Újra a magasba szökken, ismételten cirkál egy keveset, majd lecsap, és visszatér. Ezúttal már meg is fogja a zsákmányt, de csak annyira, hogy ne sebezze. Leteszi maga elé a kisemlőst, ami azonnal el is inal.

(Menyét levadászva)

by **Kyuushiro** Szer. Május 28 2014, 18:36

[ Vad-Ászok ]

Persze, hogy a sárkány elfogadja a bocsánatkérésem Mi mást tenne? A hízelgés... hát, az túlzás, hogy mindenkinek tetszik, de Timidus pont az, akinek az ilyesmi legyezgetni tudja a hiúságát; legalábbis én így vettem észre. Az más kérdés, hogy legszívesebben felnevetnék ezen az önteltségen, de ebben pedig a higgadtságom van segítségemre.
-Rendben. - mondom fejem felemelve az idomárnak, s most már valamivel több jókedvvel nézek a sárkány szemébe. Persze őszinte, boldog jókedvvel, amit a kisdiák érez, mikor valami sikerül neki.
Hisz bizonyos értelemben én most pont ilyen vagyok, nem igaz? Az, hogy már két ellenséget levadásztam, elég sikerélmény a feldobottsághoz.
-Én köszönöm. - mondom. Hízelgő. Már hogyne lenne az egy ilyen öntelt alaknak? A furcsa hang, amit Shu ad ki, meglep, talán a sárkánynak mondott valamit? Lehet, ugyanis a pet ezután tanúbizonyságát adja annak, hogy néha kicsivel kevesebb önbizalmat mutat, mint amennyit általában. Az 'elvárom a tiszteletet' újból megmosolyogtatna, ha hagynék az arcomra lopózni ilyen kósza érzéseket.
-Nem használtam kiképzést. Saját magam fejlődtem fel idáig. Igaz... - elharapom a mondatot. Nem, nem szükséges másoknak is tudniuk arról a bugról. Egyébként pedig igen, ismerem a kiképzőtisztet, nemrég hallottam róla. Marhaság, hisz a szükséges exp-t így is, úgy is össze kell gyűjteniük a játékosoknak, akik fejlődni akarnak. Azok pedig, akiknek egy lebutított 10. szint a végső cél... hát, őket csak sajnálni tudom.
-Szóval figyeljek oda arra, hogy mennyi támadásra van szükség, és ne pazaroljam a kitartást, értem! - mondom. - Eddig nem sok olyan ellenféllel harcoltam, akinek egy ütés is elég lett volna... hiába, ez a gyorsaság hátránya. - hangom kezdi elveszíteni a 'diákos' tiszteletet, s ha így haladunk tovább, a végén egész fesztelenül fogok beszélgetni a sárkánnyal. Ki tudja?

by **Shukaku** Szer. Május 28 2014, 19:07

A sárkány bólint, és úgy látszik az ő részéről ezzel le is van tudva a dolog. A férfi bocsánatot kért, ő pedig elfogadta a bocsánatkérést. Ezek után el van felejtve, hiszen erre való ez az egész procedúra. Ugyanez a fejmozdulat következik a köszönöm után is. Mostanában mindenki olyan udvarias Timidussal, és ezt a pet nagyon élvezi. Egyedül Elysion volt az, aki még azóta sem kereste fel a sárkányt, hogy bocsánatot kérjen a meggondolatlan és buta viselkedése miatt. Persze Timidus tudta, hogy ennek az oka az lehet, hogy Anika egy idő után maga is rájött arra, hogy az idomár kihasználja, és egyszerűen otthagyta, a férfi pedig a pet védelme nélkül vagy a városban bujkál jelenleg, vagy ha volt olyan idióta, hogy kimerészkedett a védett területen kívülre, akkor már meg is halt. A sárkányt egyik verzió sem foglalkoztatta különösebben, hiszen Anika életkörülményei mindkét esetben javultak, a Kegyetlen sorsa pedig senkit nem érdekelt, de az biztos sárkányt a legkevésbé sem érdekelte. Elismerően bólintott amikor Kyuu megosztotta vele, hogy a saját erejéből jutott fel az általa elért szintre.
-Bölcs döntés volt. A kiképzőtiszttel csak a lényege veszik el a szinteknek. Nem véletlenül hívják a pontokat tapasztalatpontoknak. Viszont nyugodtan befejezheted a mondatot.
A sárkány elvigyorodott, a lány pedig oldalba bökte, amire Timidus semmit nem változtatott a vigyorán.
-Ha nem akarja elmondani, akkor majd elmondja azt. Ti emberek rengeteg információtól estek el azért, mert udvariaskodtok és nem kérdeztek rá a dolgokra. Ezt már elmondtam Lancernek is, és neked is.
Az idomár sóhajtott, és feladta Timidus megnevelését. A pet egy csomó dolgot belátott és megfogadott azok közül, amit a lány tanított neki, de aminek nem látta értelmét, azt csak nagyon nyögvenyelősen tartotta be, már amikor betartotta. Ha valaki azt mondta neki, hogy nem akar elmondani valamit, akkor nem erősködött, de amíg ezt nem mondta az illető, addig nem engedte ilyen könnyen elúszni az információt. Az utolsó mondatra is csak egy egyetértő bólintással reagált, Shu pedig inkább a tájat kezdte kémlelni. Őt egyáltalán nem foglalkoztatták a harc technikai részei. Ő csak az állatok szerette nézni és megérinteni.
-Ha úgy döntesz, hogy egy ágban leszel nagyon ügyes, akkor azzal vállalod, hogy a többiben alulmaradsz. Mindenkinek más a technikája, de mindenkin lehet fogást találni, ha nem túl nagy a szintkülönbség. Persze mi már győztünk le öt szinttel felettünk lévő harcost is küzdőtéren.
Bár kissé kihúzta magát, és látszott rajta, hogy büszke a teljesítményeire, azért már jelentősen visszafogottabb volt, mint eddig.

by **Kyuushiro** Vas. Jún. 15 2014, 13:51

[ Vad-Ászok ]

Őszinte, boldog jókedv, s csak egy halvány eshetőségként van jelen ennek a tettetés mivolta. Bár... számít ez jelen pillanatban? Timidus elégedett, Shu szinte félpercenként lök egyet a petjén, hogy térjen észhez, én pedig csak vigyorgok - természetesen magamban.
-A tapasztalatot nemcsak a tapasztalatpontok határozzák meg... de tény, hogy sokat számítanak. Legalábbis akkor, ha nem a könnyebb úton szerezzük meg őket. - mondom, majd egy halvány, őszinte (igen, őszinte!) mosoly ül ki az arcomra.
-Ez... hosszú sztori. De a lényeg, hogy sokkal magasabb szinten is lehetnék. - elmerengve pillantok a messzeségbe. - Ha a rendszer nem tett volna keresztbe nekem... akkor most nem tizennégyes szintű lennék. - az első, 'normálisnak' mondható érzelem jele: ökölbe szoruló jobb kéz. Valóban... szemétség? Nem, hisz erről senki nem tehet. Egyszerű bug volt, senki nem hibás, csak a véletlen műve, hogy én ittam meg a levét.
Igen, bug... s ha így alakult, akkor nem tehetek mást, újra fel kell vennem a fejlődés ritmusát. Még nehezebb dolgom lesz, de mikor állította valaki, hogy erősnek lenni könnyű?
-Ez igaz. - válaszolom a sárkánynak. - Csakhogy én soha nem szerettem az egyenletes erőeloszlást. A kiegyensúlyozottság ugyan azt jelenti, hogy nincs gyengeséged, de kiemelkedő statod sincs... s ha vállalod, hogy jobban megerősíted mondjuk a gyorsaságod vagy a fegyverkezelésed, akkor mindig lesz valami, amibe kapaszkodhatsz. S ezzel egy ügyes játékos el tudja fedni a gyengeségeit. - na, ha most azt mondja, hogy túl sokat beszélek, akkor... nem, nem csapom le, mindenesetre elgondolkodom a lehetőségen. Sikerülni nem biztos, hogy sikerülne, és mielőtt bárki is megijedne, a kipróbálás sem áll szándékomban... de elképzelni csak szabad, nem?
Már ha mond ilyesmit. Ki tudja? Talán egy beképzelt sárkány is viselkedhet normálisan.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 14:23

Timidus két nagyon szembetűnő dolgot figyelt meg a fiú beszéde során, amiből ugyanazt a következtetést vonta le. Az első az volt, hogy Kyuu többször és majdnem mindenben egyetértett vele, tehát nem volt annyira hülye. A másik pediglen az, hogy úgy is egyetértett vele, hogy a sárkány még ki sem mondta a szavait, mégis egy véleményen voltak. Ezt persze mondhatnánk úgy is, hogy Timidus értett egyet a férfival, de természetesen egyértelmű volt, hogy Timidus meglátásai születtek meg előbb, csak még nem volt módja azokat megosztani a beszélgetőpartnerével, tehát maradt az első variáció. A sárkány nagyot bólintott a válaszra.
-Egyetértek. Nem a tapasztalatpont határozza meg a tapasztalatot, hiszen szerezhette a magas szintjét valaki könnyű küldetéseken is sok idő alatt. Azonban ha úgy éri el a szintet, ahogyan te is mondtad, akkor valószínűleg meg is érdemli azt a számot és az elosztott pontokat.
A rendszerellenességre és a homályos utalásokkal előadott valamire inkább nem reagált, de nem is nagyon foglalkoztatta, hiszen nem jelentett számára új információt. Érdekelni persze érdekelte, hogy miként lehet valaki úgy tizennégyes szintű, hogy mégsem tizennégyes szintű, de mivel már eleve a rendszer szót használta az idegen, amit azok az emberek használnak előszeretettel, akik játéknak képzelik ezt a világot, így inkább nem kérdezett rá. Tudta jól, hogy csak a fura és idióta képzelgéseit mondaná vissza ő is a kinti világról meg Kayabáról meg ezekről a dolgokról, aminek semmi értelme nem lett volna. Meséket hallott eleget Shukakutól is, ráadásul a történelmi meséket sokkal jobban is szerette, mint ezeket. Ami azonban egyértelmű volt, hogy ez a valaki vagy okos, vagy tényleg nem kezdő, mindössze a vadászat terén.
-Ismét egyetértek. Ha valaki elég jó, akkor ki tudja használni az ilyen elosztást is. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is, én emellett döntöttem. Kíváncsi vagyok, hogy két ügyes harcos esetében melyik nyerne.
És ezzel Kyuu kapott egy enyhén bújtatott dicséretet és egy kihívást is. Ha értette értette, ha nem, akkor pedig nem is volt rá érdemes. Shu persze észrevette és elmosolyodott, és végigsimította a kezét a sárkány hátán. Ő nem is tudott, és nem is akart hozzászólni a témához, de a pet megérdemelte a dicséretet.

by **Kyuushiro** Vas. Jún. 15 2014, 18:25

[ Vad-Ászok ]

Újabb bólintás Timidus részéről. Talán kezd valamennyire intelligensebbnek látni, ha már ennyit helyesel... szerencsére engem egyáltalán nem érdekel, hogy hülyének tart-e vagy zseninek. Nem válaszolok a beszédére, hisz minek? Pont ugyanazt ismételte el, mint én, és most... elismételjem én is? Időhúzásnak jó lenne, de azért nem szeretek ilyenekkel kitölteni egy beszélgetést.
Sem Timidus, sem az idomár nem kérdez vissza a zavaros beszédemre. Jobb ez így... eddig még nem sok játékosnak meséltem erről a bugról, sajnáltatni meg nem akarom magam. Nincs értelme. Visszacsinálni akkor sem lehet, ha fél Aincrad tudomást szerez róla, akkor meg minek fárasszam magam a meséléssel? Hisz vannak fontosabb tennivalóim is.
-Az, aki jobban kiismerte a statjait és a képességeit. - válaszoltam. - Ha két harcos összecsap, mindig van köztük egy jobb... csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Az, hogy valaki milyen ügyes, függ a pillanatnyi állapotától is. Ha valaki azért veszít, mert fáradt, rosszkedvű, unott, akkor az nem jelenti azt, hogy gyengébb a másiknál... csak azt, hogy abban a pillanatban gyengébb. Nagy különbség.
Hogy felfigyeltem-e a kihívásra? Hogyne figyeltem volna? Nyilvánvalóan erősebb nálam... hogy mennyivel, afelől még csak sejtésem sincs.
-Hányas szintű vagy? - szinte akaratomon kívül bukik ki belőlem a kérdés. - Bocsánat a kíváncsiságért, csak tudni akarom, meddig küzdötte fel magát egy ilyen tapasztalt karakter. - erősen vissza kell fognom magam, hogy ne 'tapasztaltnak látszó'-t mondjak, de sikerül.
Nagy levegőt veszek, és körülnézek. Ideje vadászni. Nem tudom, mit vegyek célba, de pár pillanat múlva megakad a szemem egy fekete-fekér... valamin. A rendszer nyújtotta legnagyobb gyorsaságommal indulok meg felé. Nemsokára észreveszem, hogy annak a valaminek scak a feje fekete és fehér, a teste nem... egy borz? Célpontnak tökéletes, bár a húsát nem szívesen kóstolnám meg. Mindegy, jutalom csak jár érte... futás közben rántom elő a kardom, s egyenesen magam elé nyújtom. A penge lapja meglöki a menekülő állatot, akit meglepően hamar utolérek, az kicsit megbillen, de nem pixeleződik szét. Nemsokára el is tűnik a szemem elől, előttem pedig felugrik a jutalom ablaka.
Nagyot fújok, és visszasétálok a kettőshöz. Menni fog ez, csak még gyakorolni kell...

Borz levadászva.

by **Shukaku** Vas. Jún. 15 2014, 19:07

Na azért csak sikerült elérni egy olyan pontot, ahol a férfi és a sárkány már külön véleményen voltak. Timidus is unta ugyan. hogy mindig csak helyesel, hiszen ő is értelmetlennek találta újra elmondani, amit a férfi már amúgy is tudott, de az emberek örülni szoktak annak, ha egyetértenek velük, és ezzel megdicsérik őket, márpedig Timidustól dicséretet kapni abban az esetben, ha nem Shukakunak hívtak, elég figyelemreméltó teljesítmény volt, tehát Ryuu okkal örülhetett neki, a sárkánynak pedig semmi oka nem volt elvenni tőle ezt az örömöt.
-Az első részével egyetértek.
Kezdte meg Timi a beszédét, de most ehhez a részhez nem fűzött semmit. A kardforgatónak igaza volt.
-A második részben viszont szerintem tévedsz.
Már az is nagy szó volt, hogy a pet odabiggyesztette azt a szerintem szót, azonban az, hogy magyarázatba kezdett, és kivételesen nem azzal a céllal, hogy oktassa vagy kioktassa a másikat, hanem azért, hogy alátámassza a meglátását, már tényleg ritka eseményszámba ment, hiszen ezzel Timidust megadta az esélyt a tévedésére, és nyitva hagyott egy kiskaput magának ahhoz, ha esetleg valóban tévedne. Bár ez ugyan hadi dolgokban ritkán esett meg, de most hasonló kaliberű taktikussal érezte magát szemben, aki ha a szintben mint kiderült nem múlja felül, de esze az van a hadászathoz, márpedig ez igen ritka az emberek között.
-Ha valaki nem képes a harc ideje alatt a maximumot nyújtani, akkor az veszíteni fog. Ti emberek is ezért veszítetek. Láttam már sokszor. Olyan dolgokon gondolkodtok csata közben, ami nem oda való, és az érzelmeitek hátráltatnak titeket, így nem tudtok mindig megfelelő és logikus döntést hozni. Ha valaki azért veszít, mert fáradt, rosszkedvű, unott, akkor az pontosan azt jelenti, hogy gyengébb a másiknál, mert nem volt képes ezeket félretenni a harc ideje alatt.
Kicsit elgondolkodott, majd úgy döntött, hogy tanmesét is előad a magyarázathoz.
-Egyszer részt vettünk egy küldetésen, ahol egy hang azt mondta, hogy ha dühből harcolunk, az erősebbé tesz. Nem sokkal előtte találkoztunk egy fiúval, aki nagyon idegesítő volt, és csak azért, mert az egyik társunk rendre akarta utasítani, majdnem meghalt, mert egyetlen ütést sem tudott elviselni. Sokan nem képesek a higgadtságra, pedig sokszor az jelenti a győzelmet.
A sárkány elvigyorodott, de most nem az önelégült vigyor ült ki az arcára, hanem csak egy beletörődő, nyugodt mosoly, hiszen ő tudta azt, hogy ez a valaki véletlenségből pont Hisame volt, aki ugyanolyan pet, mint ő, ráadásul sárkány is. Hisame is rosszul döntött, bár nem ingerültségből ugyan, de nem gondolkodott eléggé, és veszélybe sodorta a küldetést. Timidus számtalan dolgot tanult amiatt, hogy sokkal jobban figyelt az emberekre, mint a többi pet, a társával együtt inkább rejtvényfejtős küldetéseken vettek részt, mint csépelősön, valamint Shu még olvasni is megtanította, több-kevesebb sikerrel.
-Legyen annyi elég, hogy az összes nyitva lévő szintre eljuthatunk, ha akarunk, de mindezt bossok legyőzése nélkül értem el, és kazamatában és minibosson is csak egyszer voltunk.
Ezután Timidus fura lépésre szánta el magát. Ahogy a fiú megindult, ő is azonnal szárnyra kapott. Meg sem próbálta tartani az iramot vele, hiszen olyan csatában nem vett részt, ahol biztosan veszítene. Ehelyett a magasból kémlelt, és egyszerre csapott le a kardforgatóval, de a mező másik részén, majd nyugodtan vitorlázott vissza a csapathoz.
-A jó harcos másik ismérve pedig a felkészültség, és az, hogy mindig egy lépéssel az ellenfele előtt jár. A futás gyorsaságát le lehet győzni a gondolkodás gyorsaságával. Shu! Mutasd az üzenetet!
-Az… mármint amit kaptam?
-Yup!
-De… nem azt mondtad, hogy ne mutogassam a menümet másoknak?
-Másoknak ne. Neki mutasd!
A lány megvonta a vállát, majd Kyuu mellé állt, és felnyitotta a menüt, majd megmutatta a kapott jutalmat, miszerint egy borzot ejtett el a sárkány.
-Ilyet fogtál te is, ugye?
Vigyorgott bőszen Timidus úgy, mintha a kigondolt kártyát sikerült volna előhúznia a tollai közül. Persze ez nem ment volna, mert bűvészkedés jártasságuk éppenséggel nem volt.

[borz]

by Ajánlott tartalom