[Küldetés] Koboldok Kincse

A szalamandra tényleg kiérdemelte az elismerésemet hisz most már nem csak egy haszontalan gyík volt. Ennek a perszelő ízének hasznát lehet venni mondjuk kínzásoknál vagy zárak feltörésénél. Azonban én sosem voltam híve az efféle dolgoknak Mindig az ökleimet használtam és ezidáig be is váltak. Hála a sok edzésnek és bunyónak méltán rettegtek tőlem az emberek bár nem teljesen megalapozottan. Igaz elvertem pár bunkót, de attól még nem kellet volna véres kezűnek kikiáltani. Igaz hazudnék ha azt mondanám nem élveztem mikor az emberek a nevemet suttogták az utcákon valahányszor megláttak. Abban a pillanatban nem gondolhattam effélékre hanem arra kellet koncentrálnom, hogy élve kikerüljünk ebből a barlangból és megmentsük azt a kölyköt. A kislány akinél egy kard volt erélyesen kinyitotta az ajtót ezzel fölhívva magunkra a figyelmet. Nem mintha bujkálni akartam volna nincs is annál jobb érzés mint mikor szembe álok azzal akinek éppen betöröm az orrát. Eléggé meglepett a látvány mikor furcsa zöldes bőrű lények ragadtak fegyvert ellenünk. A televízión kívül soha nem láttam ilyen furcsa lényeket. Kettő kezében lándzsa volt a többiében bunkó és kard. A szalamandra szisszenésének köszönthetően abbahagytam az idegenek bambulását és újra a túlélésen járt az eszem. Elkezdtem megrázogatni a karjaimat miközben az újaimat szétnyitottam és összezártam. Reményeim szerint az izmaim ropogása kissé megrémíti a lényeket mert odahaza ez gyakran be szokott válni. Azonnal akcióba lépek és nekitámadok a két lándzsás alaknak igyekszem gyorsabb lenni náluk és kikerülni a szúrásaikat. Ha elég közel kerülök hozzájuk a tőlem balra levőnél megpróbálok egy parasztlengővel. Reményeim szerint a fal agya neki a másikat és nem kell többet foglalkoznom vele, de mint tudjuk az élet tele van csalódásokkal.
Amint z ellenség elagyabugyál és még nem haltam meg végig hallgatom társaim rosszalló megjegyzéseit.
Erre szalamandra a kezembe nyom egy teniszlabda nagyságú tűzgolyót majd széles vigyorral rám néz. Azonnal tudni fogom mire gondol és ezzel visszaindulok, hogy eme lángoló gömböt az egyik ocsmányság képébe nyomjam.

Tovább sétáltunk lefelé, a többiek elől, jómagam pedig még mindig a többiek háta mögött sétálgattam, közben a hátam mögött húztam a pörölyömet, ami emiatt az eszköz számos narancssárga, fényes szikrákkal, és egy egészen fülbántóra sikeredett csikorgással jutalmazta a cselekményt.
~Idegesítő~ gondoltam, majd felkaptam a kalapácsot, és a riadt mozgásból, s a mozgás abba maradása után, kezdődő szitkozódásból ítélve, majdnem megcsaptam a majommá alakult játékost, még nem kérdeztem/néztem meg a nevét, így a továbbiakban csak simán kettes típusú majomnak fogom nevezni. Amíg húztam magam után a pörölyt a csapat vezérasszonya előre rohant, és csak simán benyitott, pedig a leírásban szót ejtettek koboldokról a résnyire nyitott ajtón pedig halvány fény kukucskált ki, így lehetett számítani a dögökre. Az ajtó mögött valóban voltak koboldok, nem is akár mennyi, pontosabban hét. Kettő egy lándzsát szorongatott, hátul pedig furkós botokkal felszereltek voltak, s a legutolsót pont nem láttam.
~Két lándzsás, három bunkó, és egyet nem látok... a lándzsásokat könnyebb kikerülni, mert ők egy vonalra szúrnak. Jobb lesz velük kezdenem, mert lassú vagyok.~ gondoltam, miközben hevesen kapkodtam a szemeimet.
~Fene! Nincs íjászunk, nem lesz könnyű közelről elintézni őket. Egy kardforgató, két állat idomár, és én egy harcos. Hogy fog ez kisülni?~ törtem a fejemet, majd néhány pillanat múlva az egyik állatidomár srác neki veselkedett egy szurkálós koboldnak, PUSZTAKÉZZEL , de pár másodperc múlva visszacsúszott. Ellátták a baját.
~Ez hülye?~ sajnálkoztam a srácot nézve, majd ránéztem a szörnyecskék életcsíkjára, nem sok változás, konkrétan nincs egy pontot sem csúszott le. Dühösen megsuhintottam a pörölyt, majd a srác feje mellé ütöttem, érdekes volt hogy nem találtam félre. Felemeltem a pörölyt, majd neki futottam az egyik koboldnak.

Azzal hogy hirtelen benyitottam tulajdonképp veszélybe sodortam a társaim. Megmondom őszintén még sosem voltam csapatban, partyban ezért még igencsak új volt nekem ez az egész, és szerettem volna a csapat élén lenni, hogy elismerjenek valamilyen szinten. Így elhatároztam, hogy megvédem őket mindenképp, és itt nem csak holmi meghalunk de, nem baj van még három életünk stílusú a játék, itt igenis élet halál harcot vívunk az ellenséggel. A csapat élén bevonultam a terembe kezemben a fegyveremmel, amelyet erősen szorítottam. A furcsa, az hogy nem igazán éreztem félelmet, nem is gondolkodtam, csakis arra összpontosítottam, hogy felmérjem a terepet és az ellenségeinket. Amint beléptem egyértelműen rögtön észre is vett az egyik kobold, ami jelzésképp felkiáltott a többieknek. Ijesztő hangja van de, nem igazán törődtem vele. Azt néztem, hogy milyen fegyverük van amiből következtethetek a harci stílusukra, és próbáltam rájönni vajon mennyire lehetnek erősek, ezenkívül hogy-hogy helyezkedjünk el a szobában amiben néhány hordó és láda is található, ezeket persze akár védekezésre is használhatjuk. Eközben a vörös hajú srác, Taiga neki is rontott az egyiknek puszta kézzel…ami nem is lett volna baj de a kasztja állatidomár sőt kiderült hogy valójában távolsági harcos, mert azokat az izzó golyókat amiket a petje állít elő el tudja dobálni, de persze ha az ellenség közel kerül hozzá akár csak hozzá érinti és sebesülést okozhat. Hasznos lehet. De mivel az ökleit akarta használni így könnyedén visszaverték a támadását, sőt valamennyi pontja is ment le. Harashii a tapizós srác, rosszallóan nézte ezt az eseményt majd pörölyét megsuhintotta és úgy nézett ki mint aki támadni fog. Kicsit megijedtem mert nem számítottam arra hogy mindenki megy majd a maga feje után (igen mondom ezt én…) és ha ez így halad tovább akkor oda a morál oda a csapatmunka ami esélyt nyithatna a győzelmünkre.
- Héé, srácok! Ugye elő készítettétek a teleport kristályt? Ha rosszra fordulna a helyzet, akkor el tudunk menekülni mielőtt meghalnánk, és remélem van élet potitok is. Mondtam, és néztem a többiekre. Mire kimondtam az egyik kobold már közel is ért hozzám, és emelte is a fegyverét, mire észbe kaptam gyorsan felvettem a védekező állást de a fejemen csücsülő majmocska kivédte a támadást helyettem. A harc elkezdődött, és csakis rajtunk múlik, hogy-hogy végződik majd…

Ez a hely rendkívül furcsa volt. A testem lelassult akár egy régi felvétel képtelen voltam kikerülni a támadó dárdákat. Normál esetben semmi gondot nem okoztak volna azonban akkor egyszerre ketten is a lándzsájuk végére tűztek engem. Pár pillanatig csak értetlenül néztem mi a fene történt.
Nem elég, hogy a reflexeim a sebességem és az erőm amit több éven át fejlesztgettem semmivé lett ráadásul nem éreztem sebbit a szúrásokból. Arra gondoltam ott a földön ülve bizonyára sokkos állapotba kerültem és másodpercekre vagyok a haláltól. Azonban hiába vártam a nagy kaszást csak nem akart megjelenni. Ez a játék egyre furcsább kezdett lenni és az ég világon semmit nem értettem. Lenéztem a kezemre és nagy meglepetésemre semmi baja nem volt pedig a sok ütlegeléstől kissé eldeformálódott kézfejem. Gyorsan megtapogattam az arcomat testemet és nyoma sem volt a régi zúzódásoknak töréseknek.
-Hé emberek mi történt a testemmel, hogy hogy így nézek ki? Miért vagyok az aki odakint voltam....- ekkor esett le, hogy egy összecsapás közepén vagyunk éppen. Láttam a többiek arckifejezésén és halottam a hangjukból egy Balféknak tartottak. Ezzel egyet is értettem azonban ők napok óta benn voltak már ebben a világban én viszont pár órája érkeztem. Ráadásul a valós világban nem hiába híresültem el veszett kutya ként. Mindig az ökleimet használtam és előtte nem is okoztak csalódást. Nem is foglalkoztam a többiekkel még az sem zavart, hogy egy szőrös majom a hátamra mászott.
-Na veszett kutya szépen megcsináltad. Egy mozdulatlan test helyett egy használhatatlant kaptál.-
A kis gyík ekkor négy gömböcskét fújt elém aminek rögtön megértettem a miértjét.
A két újaim közé fogva egy- egy gömböt mindkét lándzsásnak megpróbálom két izzó gömbbel ellőni a gyomrát. Addig szalamandra alulról támadja a lándzsásokat éles fogaival.

/A való világban keringet róla egy pletyka miszerint egy örült ki vérrel festett be egy egész házat. Lehetséges, hogy valaki hallotta a veszett kutya nevet. Nem muszáj./

A majom leugrott a nyakamból, amit sajnálattal fogadtam, ugyanis jó lett volna pajzsnak. Lehunytam a szememet, egy kicsit, majd ismét a koboldokra néztem, akik kicsit összébb húzódtak.
~Mit csinálnak?~ néztem a koboldok mozgását, gyorsak voltak, gyorsabbak mint én.
~Ha nem kezdek el időben mozdulni, akkor telibe kap egy fegyver, az pedig fájni fog az életcsíkomnak.~ fojtattam tovább a koboldok elemzését. Szétnéztem, és a csapat számomra legfélelmetesebb tagja is beszállt a harcba, az állatidomárt megszúró lándzsás a lány tag felé indult, de a játékos kitért.
~Nincs időm másokat nézni!~ gondoltam, majd rámarkoltam a pörölyre ~Let's fight! Vagy valami ilyesmi...~ majd futni kezdtem a két szörnyeteg felé, akik ezt észre vették, és védekező állásba helyezkedtek, majd az egyik hirtelen előre szúrt, a lassúságom miatt pont bele futottam a lándzsába, míg a másik is belém szúrt egyet, ami pedig hátra is lökött, így elesve ugyan arra a sorra jutottam, amire a Kagami srác. Majd egy kis idő múlva egy kobold bukkant fel a falak árnyékában, és egy szekercét hajított a közelben lévő lány felé.
~Ettől olyan Super Mario feeling-em van...~ gondoltam magamban, majd neki indultam a koboldnak. Nem néztem hátra, csak a szörnyre koncentráltam, néhány másodperc múlva belém mártotta a tőrt, nem érdekelt, csak megakartam ölni.
-Multiple Strike!- mondtam majd megindult a fegyver a kobold felé. Régen mikor gyerek voltam, a gyerekek többsége nem bírta ki, hogy belém ne rúgjon, pusztán a jelenlétem miatt. A játékok megadták nekem azt a lehetőséget, és teret, hogy a természetes emberi bosszú szomjamat kitöltsem a játékosokon, és a mob-okon, itt végre erősebb lehettem. De még mindig mennyire sebezhető vagyok...

Az események nem alakultak túlontúl fényesen, mire kicsit is észbe kaphattam vagy épp észbe kaphattunk volna, már az ellenfelünk egy támadásra és védekezésre is tökéletes pozíciót vettek fel. A csapat meg mást sem csinált csak oltogatták egymást és rosszallva egymástól függetlenül egyénként próbáltak meg szembeszállni az így nem kicsit túlerőt jelentő szörnyekkel. A helyzet, ha így halad tovább reménytelen lesz, Kagami és Harashii már meg is sérültek. ÓÓ hogy itt miért nincs olyan, hogy healer mágus kaszt akkor vissza tudnám állítani az életpontjukat, de így maximum elteleportálni vagy potizni tudnak. Amikor ezeken agyaltam megszólalt a majommá alakult fiú és azt mondta, hogy dobjuk a szörnyek mögé hogy így már nekik is két oldalt kell figyelniük, és hogy nekünk is több terünk marad. Igen ebben teljesen igaza volt de mégsem tartottam túl átgondolt ötletnek főleg hogy előtte meg pont Kamira förmedt hogy nem támadó, hanem inkább blokkoló típusú kasztok. Ezt szóvá is tettem.
- Tadaina! Kérlek, gondold át, még egyszer nem tudok sokat a kasztodról a képességeidről és hogy mennyi az életpontod. De ha át is dobunk biztos vagyok benne, hogy rád támadnánk és egy blokkoló, mellé kell egy támadó is. Szóval szerintem, csak úgy lehetne ezt jól kivitelezni, ha utat tudnánk törni miután, vagy mielőtt téged átdobnánk és valamelyikkőnk szintén pozíciót, tudna váltani veleeeedh. Nem tudtam normálisan befejezni a mondatot, mert mire szétnéztem már azt vettem észre, hogy két eldobott szekercéből az egyik felém, lendül, és épphogy kitérve, hátraugorva egy játékos társamra estem, mégpedig nem is akárhogy. Valahogy megfordultam esés közbe és szemből estem Kagamira aki lendületből kapott is egy nem épp úgy szándékozott csókot. A fiún feküdve egyre-egyre vörösödő arccal, ahogy újra és újra visszajátszódik bennem a jelenet. Még mindig a fiú mellkasán megtámaszkodva szemtől szemben vele a vörös arcom hirtelen méregbe futott át és majdnem kapott a csók mellé egy pofont is. De azzal a lendülettel, amivel adni akartam neki megőrizve némi öntudatott szinte lelöktem magam róla, és próbáltam mintha mi sem történt volna visszatérni a harcmezőre és csakis a harcra gondolni, ami ezek után nem volt túl egyszerű, miután visszatért az alapszínem akárhányszor csak rá pillantottam mindig elvörösödtem és újra és újra össze kellett szednem magam.
- A-akkor a támadás szerintem oszoljunk két csoportra és osszuk magunk úgy hogy legalább egy támadó és egy védekező kaszt legyen egy csoportban. És ha ezt megcsináltuk már tudjuk akár a Taidana állttal felvetett, előröl- hátulról támadást vagy épp a jobbról és balról való egyszerre támadást is tudjuk alkalmazni, ezzel ellenfelünket is arra kényszerítjük, hogy kettéváljanak és a biztos poizicciójuk megtörjön. De ehhez össze kell dolgoznunk! És most nem egyén ként kell harcolnunk, hanem csapatban, mindenkinek megvan a jó tulajdonsága harc terén ezeket, kell kiaknáznunk és alkalmazkodunk a másik tulajdonságához is, ezen kívül szerintem támadhatnánk úgy, hogy csapaton belül válthatnánk egymást, ami azt jelenti hogy míg nekünk jut némi pihenő az ellenfelük állandó ostrom alatt lenne. Gondoljátok végig és mondjátok, ha benne vagytok, vagy ha van bármi ötletetek azt is szívesen meghallgatom, elvégre most EGY CSAPAT VAGYUNK! Néztem rájuk egy biztató mosoly keretében.

Az új begyeim közzé vettem a kis izzó golyókat majd felálltam. Ahhoz, hogy tökéletesen tudjak lőni nagyon közel kellet lennem. A többiek persze közben serénykedtek ami egyben jó volt mert elvonta rólam a figyelmet viszont így én is nehezebben koncentráltam. Féltérdre ereszkedtem jobb karomat megtámasztottam a térdemen és figyeltem. Az egyik lándzsás pont velem volt szembe így két golyót rögtön az útját is engedtem. Messe szép látvány volt ahogyan átszelték a levegőt és becsapódtak a szörnyeteg gyomrába. Rögtön lángot kapott az ocsmány zöld bőre mintha csak olajjal lett volna átitatva. Egy darabig figyeltem ahogyan szétbomlik apróbb fénypontokká majd célba vettem a másik lándzsást. Rendesen becéloztam azt is pont mint a másikat gondosan a gyomránál mert az volt a legnagyobb amit célba vehettem. Profi módon szabadjára engedtem a gömböket szinte egyszerre mikor baj történt. Ahelyett, hogy ezek is becsapódtak volna mint az elődeik egy méterre a céltól apró kis pontokká bomlottak szét. Úgy tűnt túl sokáig bajlódtam a célzással s elértem a lejárati idejüket. Fogalmam sem volt mit tehetnék semmi értelmes ötletem nem volt. Egyedül a frontális támadás jutott eszembe azonban az egyszer már csődöt mondott. Kiderült, hogy ebben a világban semmit nem érnek a valóvilágban megszerzett erőm és reflexeim. Körbe néztem mit tudnék tenni mert a gyík nem nagyon akart újakat kiköpni. Mintha csak a gondolataimat hallotta volna megindult a szalamandra előre az ellenség felé. Mivel a földön közlekedett és alacsony volt nem nagyon figyeltek föl rá. Úgy tűnik észrevétlenül akarja megtámadni az ellenséget úgy, hogy átharapja a lábukat. Egy harapás bizonyára kifekteti őket ha két tűzlabdából beadta a kulcsot az a szörnyeteg.

A csapat vezérasszonya, taktikai megbeszélést tartott, és ecsetelni kezdete a csapatmunka fontosságát, ami engem nem igazán érdekelt, így inkább a saját gondolataimba merülve, háttal a csapatnak bámultam a koboldokat.
~Hogyan tudnám megtörni ezt a védelmi falat?~ gondolkodtam, majd gyenge, és lefedetlen pontokat kerestem, de nem találtam.
~Kéne az a majom, ő állat idomár, szóval tank szerepet simán betölthetne.~ agyaltam, majd visszafordultam a koboldokhoz, és tovább keresgéltem. Pár perc múlva egy kéz csapást éreztem a bal vállamon, oda fordultam, és csodás módon a majom alakú tank mászott rám, és föl is ajánlotta az életének nagyobbik részét, azért, hogy sikeresen támadni tudjak.
~Mázlim van!! ~ vigyorodtam gondolatban, majd megfogtam a majmot, és a kezemben vele, elindultam a koboldok felé. Futni kezdtem, és a fejük fölé dobtam a majmot, mint valami játékot, elterelésképpen. Majd mikor odaértem, megindítottam a támadásomat, ha célba talál, akkor hátra esik az eltalált, ha nem, akkor neki próbálkozok még néhánynak.

Nem is reménykedtem benne de, legalább egyvalaki figyelt arra, amit mondtam. Az állat alakú idomár Harashii fején úgy döntött, hogy nem is olyan rossz ötlet és hogy Őt választja társának, majd csatlakozott hozzá a petje is. Így ők hárman alkottak a végére egy csapatot, amit egy azonnali támadással be is mutattak. Tökéletes. Így a vörös hajú srác és én maradtunk egy csapat.
- Akkor én veled leszek. Jelentettem ki a srácnak, kicsit pirulva az előző szerencsétlen baki miatt. Látszott rajta hogy nem egy csapatjátékos jellem, így ez annyit jelent, hogy jobban kell alkalmazkodnom hozzá. Talán nem lesz baj.
- Nekem viszonylag sok az életpontom, te mivel idomár vagy nem. Így kiegészíthetjük egymást, ráadásul távolsági kaszt vagy, így arra kérlek, ha a peted újra tud golyókat csinálni, akkor fedezz. Addig én harcolok. És nem fog tetszeni a kérésem, de addig, amíg ez nem lesz így maradj hátul, és vigyázz a pontjaidra ha a peted visszanyeri az erejét valamelyest utána cserélünk én fedezlek. Azzal a srác elé álltam és támadásba is kezdtem. Míg a többiek aprítják a kis gnómokat addig én a másik oldalról, próbálok párat elintézni. A kardom támadó állásban és amilyen gyorsan csak tudtam, ahhoz a koboldhoz akartam hozzáférkőzni amelyik képes az illúzióra. Vele sok baj lehet még. A kardommal próbáltam apró de gyors vágásokat intézni a koboldok felé, majd miután szemben találtam magam az egyik lándzsással úgy gondoltam, hogy remek alkalom a képességem bemutatására, a villám vágásra, ami három gyors egymást követő vágás, és ha sikeres még krittel is ötven-ötven százalékban. Bárcsak sikerülne! Mondtam magamban és támadtam…

Ez a kis gyíkszerű lény percről percre egyre több meglepetést okozott nekem. Először meg voltam győződve, hogy hasznavehetetlen és csak az én bosszantásomhoz ért azonban rá kellet jönnöm tényleg nagyon hasznos is tud lenni. Legelőször kiröpdöste azokat a pici világító gömböcskéket amik csak úgy izzottak a forróságtól. Nem csak világításra volt alkalmas a kis gömb de fegyvernek sem volt utolsó. Ezután az újabb meglepetés akkor ért mikor szemtől szembe akart szembe szállni az ellenféllel. Meg voltam győződve, hogy pont úgy fog járni mint jómagam azonban jó nagyot csalódtam. Mint az árnyék úgy osont se barát se ellenfél nem vette észre. Majd mikor éppen támadásba lendült volna az egyik zöld izé észrevette a kis sárkánykámat és szolt a lándzsásnak akit éppen megharapni készült.
– Vigyázz el az útból vakarcs különben tűpárna lesz belőled!- mondtam ideges és mérges hang keverékével. Azonban a kis gyík kitért a csapás elől. A következő pillanatban valami felrobbant kissé hátralökve engem. Úgy láttam a többiek kisebb nagyobb sérüléssel megúszták a dolgot azonban a koboldok csúnyán porul jártak. Körbe kémleltem, de sehol nem láttam azt az ében fekete átokfajzatot mikor valaki megrántotta a nadrágomat. Lenézte és ott volt teljes életnagyságban sértetlenül. Hirtelen a torkánál fogva felkaptam a földről és rázni kezdtem azonban ügyeltem nehogy túl erősen szorítsam.
-Mit képzelsz mit csinálsz te nyavalyás!? Ha még egyszer így rám hozod a frászt a saját két kezemmel foglak felkoncolni?!- ezzel letettem a földre közel a lábamhoz és a többiekhez fordultam.
-Na mi legyen?!- közben összefonom magam előtt a karomat és türelmetlen arcot vágok.

/Elnézést kérek a késésért és köszönöm türelmeteket./

A kezeim között lévő majom alakú srác össze-vissza, rúgkapált, próbáltam a pontjaimból telő legjobban célozni, habár sejtettem, hogy félre dobom, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Neki dobtam egy koboldnak, aki a lendülettől elesett. Odafutottam, és megöltem, majd mellém futott a lány, és ő is megölt egy mob-ot, majd tovább mozdult. Hihetetlenül gyors volt. Tovább telt az idő, és egyre jobban beleéltem magamat a gyilkolásba, de egyszer csak hirtelen egy robbanás rázta fel a szobát, ölt meg minden mob-ot, és zúzott szét, szinte minden környezeti elemet. Meglepő volt a robbanás, és az hogy a koboldokon kívül más is tud sebezni. A játékban új értelmet nyertek számomra az effektek, az hogy a kristályokon kívül bomba is van a játékban furcsa, és új dolog volt számomra, ami felkeltett bennem más gondolatokat is, arról hogy talán nem csak bomba van, amiről nem tudtam, hanem ennél sokkal több is, és ez a tudatlanság félelmetes volt, borzongató volt. A majom srác felé fordultam, aki már nem volt majom alakban, de a hangok éppen akkor nem értek el, túl meglepő volt a bomba, ahhoz, hogy akkor éppen bármit is érzékelni tudtam volna. Néhány másodperc kellett, hogy feldolgozzam a merényletet, belegondolva a hanghatás nagyon életszerű volt, így nem csoda, hogy ijesztőnek hatott.
~Ha itt végeztünk, akkor hova tovább? Hogyan kéne folytatni a feladatot?~ törtem a fejemet, majd fölálltam, és a csapat felé fordultam.

Nem reméltem de a „csapatmunka” meghozta gyümölcsét, igaz még van mit rajta gyakorolni, sőt nem is keveset, de máris elkezdtük aprítani a szörnyeket. Harashii csapata is elbánt párral, míg én szám szerint kettővel amire büszke is voltam, igaz nem nagy teljesítmény de a kezdeti nehézségekhez mérve ügyesek lettünk. Félszemmel néztem a többieket Harashii sikeresen neki vágta a majom testben lévő Taidanát egy ellenfélnek, aminek nemtetszését is adta hangos üvöltéssel, Harashii végül is jól jött ki belőle elvégre a leterített szörnyet gyorsan el is intézte. Kagami petje is épp támadásba lendült, amin picit meg is lepődtem, azt hittem hogy csak golyókat képes kilövellni de nem közelharcra is egész ügyes. Mindeközben próbáltam azokat a velem szembekerülő mobokat támadni ami a védelmet biztosított a többinek, elvégre utána már ők is könnyebben sebezhetőbbek lesznek. Úgy is történt két szörnyet már el is intéztem, mikor felkaptam a fejem a Taidana felé repülő szekercére.
- Vigyázz! Kiáltottam. De nem sikerült elég hamar felhívni rá a figyelmét, eltalálta. Majd mikor visszanéztem, láttam, hogy ugyanannak a koboldnak a kezében egy fekete gömb van, amiből egy égő kanóc lógott ki. Egy pillanatig csak néztem, ugyanis kellett némi idő hogy felfogjam, hogy mi is van a kezében.
- Egy… bomba?... Tettem fel a kérdés elvégre a játékban még nem találkoztam hasonlóval. Majd mire felocsúdtam már szaladtam is hogy megpróbáljam elvágni a kanócot vagy csinálni vele valamit, pár centi hiányzott de a következő pillanatban hatalmas fény és robaj rázta meg a termet. Engem el is repített és neki is vágott a falnak.
- Auuch… ez fájt... persze nem éreztem de valahogy azt hiszem a megszokás ezt mondatta. A mobok és a termet „díszítő” elemek elpixáltak A többiek már egy helyre gyűltek, és épp azon tanácskoztak hogy merre tovább. Felálltam és odasétáltam hozzájuk.
- Sajnálom nem tudtam levágni a kanócot, és így felrobbant a bomba, de azét örülök hogy mindnyájan jól vagytok. Mondtam miközben lesöpörtem a ruhámról a koszt.
- Ezek a koboldok tényleg nem valami okosak… jegyeztem meg és folytattam.
- Én mindenképp tovább megyek, és gondolom ti is. Két választásunk van, ahogy nézem vagy megijedve „farkunk” behúzva visszavonulunk vagy tovább, megyünk. Egyet értek Taidanaval, én is szeretném, ha a csapatmunkánk összeszedettebb lenne. Nem véletlenünk csináljuk partyban a küldetést! Szerintem, a felosztás maradhat, össze tudunk szokni és dolgozni, ha akarunk. Azzal a tekintetem már a továbbvezető ajtóra szegeztem és már el is kezdtem gondolkodni hogy mi várhat még ránk. Elvégre ez még valószínű csak ízelítő volt a küldetés nehézsége és bonyolultsága csak idővel fog kiderülni, arról nem is beszélve, hogy a kis srácot élve kell kimentenünk innen. Elindultam az ajtó felé de még mielőtt oda értem volna feltettem egy kérdést Taidananak.
- Ugye nem sérültél meg annyira, hogy ne tudd használni a képességedet? Mert ha igen akkor változtatni kéne a csapat felosztáson. Néztem a fiúra.

A robbanás után szép lassan mindenki össze szedte magát. A csapat harcos hercegnője egy megkapó szózatot intézett hozzánk miszerint ha egy csapat vagyunk viselkedjünk is úgy mint egy csapat. A fekete hajú srác odajött hozzám és megkérdezte, hogyan hívják az állatkámat azonban egy valamit piszkosul elrontott. Le ragyafejezte azt a nyamvadt hüllőt amit rajtam kívül senki nem tehet meg.
-Ide figyelj pajtás tudom most ismerkedtünk meg, de ha még egyszer így nevezed ezt a nyamvadt kis izét dupla valagad lesz.- majd mintha mi sem történt volna a gyík felé fordultam-Tényleg nem is tudom a nevedet. Olyan sárkány szerű vagy mit szolnál a Drake-hez?-
Sajnos választ nem kaptam így a névadást későbbre kellet halasztani. A kis megbeszélés után szépen haladtunk tovább befelé a barlangba ahol a környezett egyre természetesebb formát kezdett magára ölteni. Imit amott érdekes cseppkövek hevertek a földön sajnos mind törött állapotban pedig biztosan gyönyörűen nézhettek ki mikor még teljes pompájukban díszelegtek. Miközben ballagtunk kezemet végig a zsebembe dugtam megpróbáltam koncentrálni és eldönteni mi legyen Névtelen kis társam a lábhoz közzel ballagott mellettem néha belém-jött azonban nem törődtem ilyen kis aprósággal. Nemsokára egy elágazáshoz értünk. A ficsúr akinek a majma volt meg akarta mutatni mennyire tud parancsolni az állatának és elküldte az egyik lyukba felderítőnek. A majom viszont egyáltalán nem akart megválni gazdájától így a terve kútba esett. Ezt a jelenetet látva a szalamandrám még jobban a lábamhoz bujt jelezve ne is gondoljak a szétválásra. A probléma nem volt egy Gordiusi csomó csak egy kis észre volt szükség. Két út volt mi pedig négyen voltunk. Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy meg tudjuk mit kell tenni. Én továbbra is zsebre dugott kézzel elindultam a jobb szélső járat felé és félhangosan közzétettem a megjegyzésemet.
-Aki akar velem tarthat.- ezzel folytattam tovább utamat az ismeretlenbe. Kis társam egy horkantással jelezte egyetértését majd gyorsan a nyomomba szegődött.

A csapat megbeszélést tartott, habár én inkább elhúzódtam, és maradék eladható alapanyagok, tárgyak, és arany után kutattam a maradványokban, de nem találtam semmit, a törött tárgyakon kívül. Egy kis idő múlva elindultak, ezt érzékelve, befejeztem a keresést, és elindultam utánuk. Az elől haladó lány, kinyitotta az ajtót, majd bement rajta, és a csapat is szép lassan bekeveredett. Utolsónak maradtam. Ráfogtam a kilincsre, és az ajtó mellett elhaladva nem láttam zárat, így nyugodtan becsuktam. Ahogy neki vágódott, a keret azon része kiesett a helyéről, és az egyik lábam előtt heverő cseppkő darabnak csapódott, a robbanás biztos megviselte. Arrébb rúgtam a fadarabot, majd fölvettem a cseppkő darabot, és tovább sétáltam. A folyosó hideg, és párás volt, a környéken csöppenés hangok voltak hallhatóak, a léptek pedig visszhangoztak, egy kissé olyan szag terjedt a levegőben, mint az esők előtti időszakban.
~Mióta megyünk már?~ gondoltam, majd megfordultam, és visszadobtam a követ. A csapat tovább sétált, én pedig a letört csepp köveket dobáltam, mint az állatidomár srác a tűzgömböket. A darabok eltalálták a folyosó tetejét, és ezzel kopogó hangot hallattak. Közben sétáltam én is, de figyelmetlen voltam, és ráléptem egy darabkára, ami elgördült a lábam alatt, és hátra estem, ami egy kis hp mínusszal járt, így ebből tanulva, inkább abbahagytam. Egy elágazáshoz érkeztünk, én véletlenszerűen a bal elágazáshoz mentem, és megálltam. A sötétbe bámultam, és mivel nem volt éjjel látás jártasságom, ezért inkább csak unatkoztam, nem tudtam meg semmi infót. Nyugalom volt. Kissé forgatni kezdtem a pörölyt, mert akkor már tényleg unatkoztam. Forgatás közben, majdnem fejbe csaptam magam.

Az utunk folytatódott tovább, mindenki úgy gondolta hogy ha eddig el jutottak akkor már nincs megtalálásnak helye.
- Pe-persze. Már hogy a fenébe ne tudnám használni! Vágra rá a kérdésemre a választ kissé zavartan majd széles vigyor jelent meg az arcán.
Majd előre mentem és kinyitottam az ajtót, személy szerint arra számítottam hogy egy újabb adag erősebb mob csoport vár ránk, de pozitív meglepetésemre egy kis pihi következett, ugyanis egy üresen tátongó járat várt ránk és ezen keresztül folytattuk az utunk. Ami nem volt eseménytelen ugyanis Kagami és Taidana egy kisebb fajta szóváltásba keveredtek, majd utolsónak Harashii jött utánunk aki be akarta csukni maga mögött az ajtót melynek eredménye hogy az kiszakadt a helyérről, gondolom megviselhette a robbanást, ami végül is olyan nagy volt hogy csoda hogy nem szakította be alap. Miután mentünk egy idő után ismét Ő rá fordult a figyelem, ugyanis valószínű valahogy megbotlott valamiben és elesett. A hang hallatára ösztönösen hátra fordultam, ugyans akár meg is támadhattak volna mindet hátulról valahogy. Az életcsíkja picit lentebb csúszott. Már mentem volna hogy segítsek neki, de fel is állt és folytatta az útját ugyanúgy lemaradva kissé. Hamarosan egy elágazáshoz értünk ami minket is választás elé állított. Taidana megpróbálkozott egy ügyesnek tűnő taktikával, hogy majd Ő és a petje felderítik a terepet, de az állatkája ezt nem így gondolta. Majd Kagami önállósította magát és előre ment egyedül, Harashii a másik oldalra állt jelezve hogy Ő arra szándékozik menni. Nem volt sok választásunk, így én oda álltam ahhoz a bejárathoz amin Kagami az imént belépet.
- Hajj, na jó akkor én Kagamival tartok elvégre mi így is vagyunk csapatban. Azzal elindultam utána, de pár méter után vissza szaladtam.
- Taidana, Harashii! Vigyázzatok magatokra. Mondtam mosolyogva. Majd Kagami után szaladtam, hogy beérjem a srácot.
- Vááárj! Veled tartok. Kiálltottam az első felét a mondatnak, majd folytattam a másik felét lihegve a kezeim a térdemre támasztva miután beértem a fiút. Néhány levegő kapkodás után felegyenesedtem és a srácra mosolyogtam jelezve hogy indulhatunk. Mindeközben azon járt a fejem hogy mi lehet a két sráccal, az életcsíkjaikat a party résznél látnánk ha lentebb csúszna, gyorsan le is ellenőriztem. De nem változott semmi. Ennek örültem. Mi Kagamival haladtunk egyre bentebb és bentebb a barlang belsejébe. A srác mögött kullogtam és azon gondolkodtam mit is mondhatnék neki, eléggé nyomaszó volt a csend és hogy csak a lépteink visszhangoznak.
- Ööö, izé tök cuki a peted. Nem tudok sokat az állatidomárokról, mesélnél a kasztodról ha megkérlek? Én kardforgató vagyok de gondolom ez már le jött neked. Mondtam kissé zavarba jöve elvégre egy egyértelmű dolgot jelentettem ki. Majd ha válaszolt folytattam.
- Nem vagyok valami taktikai zseni, de a pontjaimat a életpontok növelésére osztottam és a speciális képességem azon alapul hogy három gyors vágással sebesítem meg az ellenfelem és ötven-ötven százalékban duplázódik a sebzésem, és osztottam pontokat a fegyverkezésre és a speciális képességre is ami növeli az esélyem a sikerre. Csak azért mondtam el hogy tudd hogy én mire vagyok képes, hogy ha harcra kerül a sor ki tudjuk használni egymás erősségeit.
A monológom után a fiúra mosolyogtam biztatóan.

/ Gomeee mindenkitől a késésért... ^^" /