[Küldetés] Koboldok Kincse

Az új begyeim közzé vettem a kis izzó golyókat majd felálltam. Ahhoz, hogy tökéletesen tudjak lőni nagyon közel kellet lennem. A többiek persze közben serénykedtek ami egyben jó volt mert elvonta rólam a figyelmet viszont így én is nehezebben koncentráltam. Féltérdre ereszkedtem jobb karomat megtámasztottam a térdemen és figyeltem. Az egyik lándzsás pont velem volt szembe így két golyót rögtön az útját is engedtem. Messe szép látvány volt ahogyan átszelték a levegőt és becsapódtak a szörnyeteg gyomrába. Rögtön lángot kapott az ocsmány zöld bőre mintha csak olajjal lett volna átitatva. Egy darabig figyeltem ahogyan szétbomlik apróbb fénypontokká majd célba vettem a másik lándzsást. Rendesen becéloztam azt is pont mint a másikat gondosan a gyomránál mert az volt a legnagyobb amit célba vehettem. Profi módon szabadjára engedtem a gömböket szinte egyszerre mikor baj történt. Ahelyett, hogy ezek is becsapódtak volna mint az elődeik egy méterre a céltól apró kis pontokká bomlottak szét. Úgy tűnt túl sokáig bajlódtam a célzással s elértem a lejárati idejüket. Fogalmam sem volt mit tehetnék semmi értelmes ötletem nem volt. Egyedül a frontális támadás jutott eszembe azonban az egyszer már csődöt mondott. Kiderült, hogy ebben a világban semmit nem érnek a valóvilágban megszerzett erőm és reflexeim. Körbe néztem mit tudnék tenni mert a gyík nem nagyon akart újakat kiköpni. Mintha csak a gondolataimat hallotta volna megindult a szalamandra előre az ellenség felé. Mivel a földön közlekedett és alacsony volt nem nagyon figyeltek föl rá. Úgy tűnik észrevétlenül akarja megtámadni az ellenséget úgy, hogy átharapja a lábukat. Egy harapás bizonyára kifekteti őket ha két tűzlabdából beadta a kulcsot az a szörnyeteg.

A csapat vezérasszonya, taktikai megbeszélést tartott, és ecsetelni kezdete a csapatmunka fontosságát, ami engem nem igazán érdekelt, így inkább a saját gondolataimba merülve, háttal a csapatnak bámultam a koboldokat.
~Hogyan tudnám megtörni ezt a védelmi falat?~ gondolkodtam, majd gyenge, és lefedetlen pontokat kerestem, de nem találtam.
~Kéne az a majom, ő állat idomár, szóval tank szerepet simán betölthetne.~ agyaltam, majd visszafordultam a koboldokhoz, és tovább keresgéltem. Pár perc múlva egy kéz csapást éreztem a bal vállamon, oda fordultam, és csodás módon a majom alakú tank mászott rám, és föl is ajánlotta az életének nagyobbik részét, azért, hogy sikeresen támadni tudjak.
~Mázlim van!! ~ vigyorodtam gondolatban, majd megfogtam a majmot, és a kezemben vele, elindultam a koboldok felé. Futni kezdtem, és a fejük fölé dobtam a majmot, mint valami játékot, elterelésképpen. Majd mikor odaértem, megindítottam a támadásomat, ha célba talál, akkor hátra esik az eltalált, ha nem, akkor neki próbálkozok még néhánynak.

Nem is reménykedtem benne de, legalább egyvalaki figyelt arra, amit mondtam. Az állat alakú idomár Harashii fején úgy döntött, hogy nem is olyan rossz ötlet és hogy Őt választja társának, majd csatlakozott hozzá a petje is. Így ők hárman alkottak a végére egy csapatot, amit egy azonnali támadással be is mutattak. Tökéletes. Így a vörös hajú srác és én maradtunk egy csapat.
- Akkor én veled leszek. Jelentettem ki a srácnak, kicsit pirulva az előző szerencsétlen baki miatt. Látszott rajta hogy nem egy csapatjátékos jellem, így ez annyit jelent, hogy jobban kell alkalmazkodnom hozzá. Talán nem lesz baj.
- Nekem viszonylag sok az életpontom, te mivel idomár vagy nem. Így kiegészíthetjük egymást, ráadásul távolsági kaszt vagy, így arra kérlek, ha a peted újra tud golyókat csinálni, akkor fedezz. Addig én harcolok. És nem fog tetszeni a kérésem, de addig, amíg ez nem lesz így maradj hátul, és vigyázz a pontjaidra ha a peted visszanyeri az erejét valamelyest utána cserélünk én fedezlek. Azzal a srác elé álltam és támadásba is kezdtem. Míg a többiek aprítják a kis gnómokat addig én a másik oldalról, próbálok párat elintézni. A kardom támadó állásban és amilyen gyorsan csak tudtam, ahhoz a koboldhoz akartam hozzáférkőzni amelyik képes az illúzióra. Vele sok baj lehet még. A kardommal próbáltam apró de gyors vágásokat intézni a koboldok felé, majd miután szemben találtam magam az egyik lándzsással úgy gondoltam, hogy remek alkalom a képességem bemutatására, a villám vágásra, ami három gyors egymást követő vágás, és ha sikeres még krittel is ötven-ötven százalékban. Bárcsak sikerülne! Mondtam magamban és támadtam…

Ez a kis gyíkszerű lény percről percre egyre több meglepetést okozott nekem. Először meg voltam győződve, hogy hasznavehetetlen és csak az én bosszantásomhoz ért azonban rá kellet jönnöm tényleg nagyon hasznos is tud lenni. Legelőször kiröpdöste azokat a pici világító gömböcskéket amik csak úgy izzottak a forróságtól. Nem csak világításra volt alkalmas a kis gömb de fegyvernek sem volt utolsó. Ezután az újabb meglepetés akkor ért mikor szemtől szembe akart szembe szállni az ellenféllel. Meg voltam győződve, hogy pont úgy fog járni mint jómagam azonban jó nagyot csalódtam. Mint az árnyék úgy osont se barát se ellenfél nem vette észre. Majd mikor éppen támadásba lendült volna az egyik zöld izé észrevette a kis sárkánykámat és szolt a lándzsásnak akit éppen megharapni készült.
– Vigyázz el az útból vakarcs különben tűpárna lesz belőled!- mondtam ideges és mérges hang keverékével. Azonban a kis gyík kitért a csapás elől. A következő pillanatban valami felrobbant kissé hátralökve engem. Úgy láttam a többiek kisebb nagyobb sérüléssel megúszták a dolgot azonban a koboldok csúnyán porul jártak. Körbe kémleltem, de sehol nem láttam azt az ében fekete átokfajzatot mikor valaki megrántotta a nadrágomat. Lenézte és ott volt teljes életnagyságban sértetlenül. Hirtelen a torkánál fogva felkaptam a földről és rázni kezdtem azonban ügyeltem nehogy túl erősen szorítsam.
-Mit képzelsz mit csinálsz te nyavalyás!? Ha még egyszer így rám hozod a frászt a saját két kezemmel foglak felkoncolni?!- ezzel letettem a földre közel a lábamhoz és a többiekhez fordultam.
-Na mi legyen?!- közben összefonom magam előtt a karomat és türelmetlen arcot vágok.

/Elnézést kérek a késésért és köszönöm türelmeteket./

A kezeim között lévő majom alakú srác össze-vissza, rúgkapált, próbáltam a pontjaimból telő legjobban célozni, habár sejtettem, hogy félre dobom, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. Neki dobtam egy koboldnak, aki a lendülettől elesett. Odafutottam, és megöltem, majd mellém futott a lány, és ő is megölt egy mob-ot, majd tovább mozdult. Hihetetlenül gyors volt. Tovább telt az idő, és egyre jobban beleéltem magamat a gyilkolásba, de egyszer csak hirtelen egy robbanás rázta fel a szobát, ölt meg minden mob-ot, és zúzott szét, szinte minden környezeti elemet. Meglepő volt a robbanás, és az hogy a koboldokon kívül más is tud sebezni. A játékban új értelmet nyertek számomra az effektek, az hogy a kristályokon kívül bomba is van a játékban furcsa, és új dolog volt számomra, ami felkeltett bennem más gondolatokat is, arról hogy talán nem csak bomba van, amiről nem tudtam, hanem ennél sokkal több is, és ez a tudatlanság félelmetes volt, borzongató volt. A majom srác felé fordultam, aki már nem volt majom alakban, de a hangok éppen akkor nem értek el, túl meglepő volt a bomba, ahhoz, hogy akkor éppen bármit is érzékelni tudtam volna. Néhány másodperc kellett, hogy feldolgozzam a merényletet, belegondolva a hanghatás nagyon életszerű volt, így nem csoda, hogy ijesztőnek hatott.
~Ha itt végeztünk, akkor hova tovább? Hogyan kéne folytatni a feladatot?~ törtem a fejemet, majd fölálltam, és a csapat felé fordultam.

Nem reméltem de a „csapatmunka” meghozta gyümölcsét, igaz még van mit rajta gyakorolni, sőt nem is keveset, de máris elkezdtük aprítani a szörnyeket. Harashii csapata is elbánt párral, míg én szám szerint kettővel amire büszke is voltam, igaz nem nagy teljesítmény de a kezdeti nehézségekhez mérve ügyesek lettünk. Félszemmel néztem a többieket Harashii sikeresen neki vágta a majom testben lévő Taidanát egy ellenfélnek, aminek nemtetszését is adta hangos üvöltéssel, Harashii végül is jól jött ki belőle elvégre a leterített szörnyet gyorsan el is intézte. Kagami petje is épp támadásba lendült, amin picit meg is lepődtem, azt hittem hogy csak golyókat képes kilövellni de nem közelharcra is egész ügyes. Mindeközben próbáltam azokat a velem szembekerülő mobokat támadni ami a védelmet biztosított a többinek, elvégre utána már ők is könnyebben sebezhetőbbek lesznek. Úgy is történt két szörnyet már el is intéztem, mikor felkaptam a fejem a Taidana felé repülő szekercére.
- Vigyázz! Kiáltottam. De nem sikerült elég hamar felhívni rá a figyelmét, eltalálta. Majd mikor visszanéztem, láttam, hogy ugyanannak a koboldnak a kezében egy fekete gömb van, amiből egy égő kanóc lógott ki. Egy pillanatig csak néztem, ugyanis kellett némi idő hogy felfogjam, hogy mi is van a kezében.
- Egy… bomba?... Tettem fel a kérdés elvégre a játékban még nem találkoztam hasonlóval. Majd mire felocsúdtam már szaladtam is hogy megpróbáljam elvágni a kanócot vagy csinálni vele valamit, pár centi hiányzott de a következő pillanatban hatalmas fény és robaj rázta meg a termet. Engem el is repített és neki is vágott a falnak.
- Auuch… ez fájt... persze nem éreztem de valahogy azt hiszem a megszokás ezt mondatta. A mobok és a termet „díszítő” elemek elpixáltak A többiek már egy helyre gyűltek, és épp azon tanácskoztak hogy merre tovább. Felálltam és odasétáltam hozzájuk.
- Sajnálom nem tudtam levágni a kanócot, és így felrobbant a bomba, de azét örülök hogy mindnyájan jól vagytok. Mondtam miközben lesöpörtem a ruhámról a koszt.
- Ezek a koboldok tényleg nem valami okosak… jegyeztem meg és folytattam.
- Én mindenképp tovább megyek, és gondolom ti is. Két választásunk van, ahogy nézem vagy megijedve „farkunk” behúzva visszavonulunk vagy tovább, megyünk. Egyet értek Taidanaval, én is szeretném, ha a csapatmunkánk összeszedettebb lenne. Nem véletlenünk csináljuk partyban a küldetést! Szerintem, a felosztás maradhat, össze tudunk szokni és dolgozni, ha akarunk. Azzal a tekintetem már a továbbvezető ajtóra szegeztem és már el is kezdtem gondolkodni hogy mi várhat még ránk. Elvégre ez még valószínű csak ízelítő volt a küldetés nehézsége és bonyolultsága csak idővel fog kiderülni, arról nem is beszélve, hogy a kis srácot élve kell kimentenünk innen. Elindultam az ajtó felé de még mielőtt oda értem volna feltettem egy kérdést Taidananak.
- Ugye nem sérültél meg annyira, hogy ne tudd használni a képességedet? Mert ha igen akkor változtatni kéne a csapat felosztáson. Néztem a fiúra.

A robbanás után szép lassan mindenki össze szedte magát. A csapat harcos hercegnője egy megkapó szózatot intézett hozzánk miszerint ha egy csapat vagyunk viselkedjünk is úgy mint egy csapat. A fekete hajú srác odajött hozzám és megkérdezte, hogyan hívják az állatkámat azonban egy valamit piszkosul elrontott. Le ragyafejezte azt a nyamvadt hüllőt amit rajtam kívül senki nem tehet meg.
-Ide figyelj pajtás tudom most ismerkedtünk meg, de ha még egyszer így nevezed ezt a nyamvadt kis izét dupla valagad lesz.- majd mintha mi sem történt volna a gyík felé fordultam-Tényleg nem is tudom a nevedet. Olyan sárkány szerű vagy mit szolnál a Drake-hez?-
Sajnos választ nem kaptam így a névadást későbbre kellet halasztani. A kis megbeszélés után szépen haladtunk tovább befelé a barlangba ahol a környezett egyre természetesebb formát kezdett magára ölteni. Imit amott érdekes cseppkövek hevertek a földön sajnos mind törött állapotban pedig biztosan gyönyörűen nézhettek ki mikor még teljes pompájukban díszelegtek. Miközben ballagtunk kezemet végig a zsebembe dugtam megpróbáltam koncentrálni és eldönteni mi legyen Névtelen kis társam a lábhoz közzel ballagott mellettem néha belém-jött azonban nem törődtem ilyen kis aprósággal. Nemsokára egy elágazáshoz értünk. A ficsúr akinek a majma volt meg akarta mutatni mennyire tud parancsolni az állatának és elküldte az egyik lyukba felderítőnek. A majom viszont egyáltalán nem akart megválni gazdájától így a terve kútba esett. Ezt a jelenetet látva a szalamandrám még jobban a lábamhoz bujt jelezve ne is gondoljak a szétválásra. A probléma nem volt egy Gordiusi csomó csak egy kis észre volt szükség. Két út volt mi pedig négyen voltunk. Nem kell matekzseninek lenni ahhoz, hogy meg tudjuk mit kell tenni. Én továbbra is zsebre dugott kézzel elindultam a jobb szélső járat felé és félhangosan közzétettem a megjegyzésemet.
-Aki akar velem tarthat.- ezzel folytattam tovább utamat az ismeretlenbe. Kis társam egy horkantással jelezte egyetértését majd gyorsan a nyomomba szegődött.

A csapat megbeszélést tartott, habár én inkább elhúzódtam, és maradék eladható alapanyagok, tárgyak, és arany után kutattam a maradványokban, de nem találtam semmit, a törött tárgyakon kívül. Egy kis idő múlva elindultak, ezt érzékelve, befejeztem a keresést, és elindultam utánuk. Az elől haladó lány, kinyitotta az ajtót, majd bement rajta, és a csapat is szép lassan bekeveredett. Utolsónak maradtam. Ráfogtam a kilincsre, és az ajtó mellett elhaladva nem láttam zárat, így nyugodtan becsuktam. Ahogy neki vágódott, a keret azon része kiesett a helyéről, és az egyik lábam előtt heverő cseppkő darabnak csapódott, a robbanás biztos megviselte. Arrébb rúgtam a fadarabot, majd fölvettem a cseppkő darabot, és tovább sétáltam. A folyosó hideg, és párás volt, a környéken csöppenés hangok voltak hallhatóak, a léptek pedig visszhangoztak, egy kissé olyan szag terjedt a levegőben, mint az esők előtti időszakban.
~Mióta megyünk már?~ gondoltam, majd megfordultam, és visszadobtam a követ. A csapat tovább sétált, én pedig a letört csepp köveket dobáltam, mint az állatidomár srác a tűzgömböket. A darabok eltalálták a folyosó tetejét, és ezzel kopogó hangot hallattak. Közben sétáltam én is, de figyelmetlen voltam, és ráléptem egy darabkára, ami elgördült a lábam alatt, és hátra estem, ami egy kis hp mínusszal járt, így ebből tanulva, inkább abbahagytam. Egy elágazáshoz érkeztünk, én véletlenszerűen a bal elágazáshoz mentem, és megálltam. A sötétbe bámultam, és mivel nem volt éjjel látás jártasságom, ezért inkább csak unatkoztam, nem tudtam meg semmi infót. Nyugalom volt. Kissé forgatni kezdtem a pörölyt, mert akkor már tényleg unatkoztam. Forgatás közben, majdnem fejbe csaptam magam.

Az utunk folytatódott tovább, mindenki úgy gondolta hogy ha eddig el jutottak akkor már nincs megtalálásnak helye.
- Pe-persze. Már hogy a fenébe ne tudnám használni! Vágra rá a kérdésemre a választ kissé zavartan majd széles vigyor jelent meg az arcán.
Majd előre mentem és kinyitottam az ajtót, személy szerint arra számítottam hogy egy újabb adag erősebb mob csoport vár ránk, de pozitív meglepetésemre egy kis pihi következett, ugyanis egy üresen tátongó járat várt ránk és ezen keresztül folytattuk az utunk. Ami nem volt eseménytelen ugyanis Kagami és Taidana egy kisebb fajta szóváltásba keveredtek, majd utolsónak Harashii jött utánunk aki be akarta csukni maga mögött az ajtót melynek eredménye hogy az kiszakadt a helyérről, gondolom megviselhette a robbanást, ami végül is olyan nagy volt hogy csoda hogy nem szakította be alap. Miután mentünk egy idő után ismét Ő rá fordult a figyelem, ugyanis valószínű valahogy megbotlott valamiben és elesett. A hang hallatára ösztönösen hátra fordultam, ugyans akár meg is támadhattak volna mindet hátulról valahogy. Az életcsíkja picit lentebb csúszott. Már mentem volna hogy segítsek neki, de fel is állt és folytatta az útját ugyanúgy lemaradva kissé. Hamarosan egy elágazáshoz értünk ami minket is választás elé állított. Taidana megpróbálkozott egy ügyesnek tűnő taktikával, hogy majd Ő és a petje felderítik a terepet, de az állatkája ezt nem így gondolta. Majd Kagami önállósította magát és előre ment egyedül, Harashii a másik oldalra állt jelezve hogy Ő arra szándékozik menni. Nem volt sok választásunk, így én oda álltam ahhoz a bejárathoz amin Kagami az imént belépet.
- Hajj, na jó akkor én Kagamival tartok elvégre mi így is vagyunk csapatban. Azzal elindultam utána, de pár méter után vissza szaladtam.
- Taidana, Harashii! Vigyázzatok magatokra. Mondtam mosolyogva. Majd Kagami után szaladtam, hogy beérjem a srácot.
- Vááárj! Veled tartok. Kiálltottam az első felét a mondatnak, majd folytattam a másik felét lihegve a kezeim a térdemre támasztva miután beértem a fiút. Néhány levegő kapkodás után felegyenesedtem és a srácra mosolyogtam jelezve hogy indulhatunk. Mindeközben azon járt a fejem hogy mi lehet a két sráccal, az életcsíkjaikat a party résznél látnánk ha lentebb csúszna, gyorsan le is ellenőriztem. De nem változott semmi. Ennek örültem. Mi Kagamival haladtunk egyre bentebb és bentebb a barlang belsejébe. A srác mögött kullogtam és azon gondolkodtam mit is mondhatnék neki, eléggé nyomaszó volt a csend és hogy csak a lépteink visszhangoznak.
- Ööö, izé tök cuki a peted. Nem tudok sokat az állatidomárokról, mesélnél a kasztodról ha megkérlek? Én kardforgató vagyok de gondolom ez már le jött neked. Mondtam kissé zavarba jöve elvégre egy egyértelmű dolgot jelentettem ki. Majd ha válaszolt folytattam.
- Nem vagyok valami taktikai zseni, de a pontjaimat a életpontok növelésére osztottam és a speciális képességem azon alapul hogy három gyors vágással sebesítem meg az ellenfelem és ötven-ötven százalékban duplázódik a sebzésem, és osztottam pontokat a fegyverkezésre és a speciális képességre is ami növeli az esélyem a sikerre. Csak azért mondtam el hogy tudd hogy én mire vagyok képes, hogy ha harcra kerül a sor ki tudjuk használni egymás erősségeit.
A monológom után a fiúra mosolyogtam biztatóan.

/ Gomeee mindenkitől a késésért... ^^" /

Nemsokkal azután, hogy elindultam a kis csaj utánam kiáltott miszerint velem akar tartani. Kissé lassítottam a lépteimen majd mikor utolért újra normális sétáló tempót vettem fel. Egy ideig haladtunk csöndben a hosszú jártban mikor a leányzó megtörte a csendet. Arról beszélt milyen aranyos az az izé ami állítólag az én állatom meg, hogy egy kardforgató. Úgy beszélt mintha nekem tisztában kellet volna lennem ezekkel a dolgokkal. Nem akartam megbántani a lányt mert eddig nem ártott nekem azonban nem akartam engedni a jól megszokott fegyelmemből és modoromból sem.
-Szerintem meg elég furcsán néz ki mint egy odaégetett gekko. Az úgynevezett kasztomról nem tudok semmit azt sem tudtam pár órája, hogy vannak egyáltalán ilyesmik. Jószerével semmit nem tudok erről a játékról egy nagy büdös semmit. Én nem szoktam ilyen marhaságokkal tölteni az időmet hanem komolyabb dolgok kötötték le az időmet. -
Erre a kijelentésemre megropogtattam a csuklómat majd a régi szép verekedős emlékek hatására egy vészjósló mosoly jelent meg az arcomon. Mikor elmondta mik az ő képességei elfüttyentettem magamat.
-Ez nem semmi. Te aztán jól beleástad magad ebbe a témába. Én csak azt tudom mikor nemrég bekerültem ebbe a világba találtam egy tojást ami megégette a kezemet. Majd kikelt belőle ez a kis micsoda és utána a gömbök nem égették meg a kezemet. Elég fura ez a helyzet hozzá vagyok szokva, hogy saját kézzel oldom meg a problémáimat nem ilyen plüssállatok által- Ezután haladtunk tovább az alagútban míg egy ajtó nélküli teremhez nem értünk. A terembe belépve megláttam egy ájult srácot ki a lábánál fogva volt fellógatva. Mocorgást halottam a fiú mellől odafordulva egy zöld szörnyet láttam ám ez más volt mint az előzőek. Sokkal erősebbnek tűnt és a vállait ropogtatta mintha ott sem lettünk volna. Bizonyára ő volt a förmedvények nagyfőnöke. Furcsa hacuka volt rajta kezeiben hatalmas pajzs és kard fityegett. Gondolkodás nélkül magam mögé húztam a lányt.
-Golyókat!-
Adtam ki az utasítást a mini sárkánynak ugyanis tanultam az előbbi esetből miszerint ez a test nem alkalmas szemtől szembeni harcra. Rögtön kaptam három kis izzó gömböt melyet a zöldbőrű felé pöccintettem. Nagy sajnálatunkra kemény pajzsával mindet kivédte. Ezután a szalamandra egy rejtett támadásra készült azonban megint lebukott és egy rúgással visszarepítették hozzám. Ezt már nem tudtam elviselni, hogy valaki így packázzon velünk és talán a kis társam is így érzett. Ezúttal egy teniszlabda nagyságú izzó gömböt öklendezett ki és lökött oda hozzám. Számon ismét megjelent a vészjósló vigyor és a következő szavakat társaimhoz intéztem.
-Légy résen kiscicám kezdődik a tánc. Gyíkpajtás tedd amit én.-
Oldalazni kezdtem jobb felé míg a gyík tökéletesen leutánozva engem a balra araszolt.
Az a terv, hogy egyszerre támadjuk meg két irányból így lefoglaljuk a figyelmét szabad utat adva a kardos bögyösnek.

Megint a majomidomárral kerültem össze. Sétáltunk a barlangban, csak sétáltunk, és sétáltunk. Előre bámultam, és ásítottam egyet. Sötét volt, és csend, ami kiszabadította belőlem azt az érzést, amit úgy hívnak, hogy fáradtság. Nem láttam sokat.
~Be kellett volna szereznem az éjjel látást. Na, mindegy.~ gondoltam, majd ásítottam még egyszer.
-Elég vacakul szerepeltünk az ellen a néhány mob ellen, nem? Tök félelmetes itt, és minden annyira élethű… Nehéz harcolni.- mondta a srác.
-Legalább túl éltük. Akármennyire is félelmetes, ha túl akarod élni a játékot... nem is játékot, inkább gyilkos programot, akkor harcolnod kell, akár akaratod ellenére is. Ez a mostani helyzetben a mi...- válaszoltam a srácnak, de befejezni már nem tudtam, mert a srác ekkor hirtelen idegesen hátra fordult, majd „gyilkost” említett, én is hátrafordultam, és megrémültem. Egy lány fürdött az egyik fáklya fényében, vérvörös indikátorral. Ő volt az akit a srác említett, a gyilkos. A kezébe néztem, egy kard volt ott.
~Kardforgató?~ gondoltam, majd a kezembe fogtam a pörölyt, és kissé szétterpesztettem a lábamat a stabil állás érdekében. Figyeltem, de a fóbiám még mindig hátráltatott. Olyannyira koncentráltam, amennyire csak tudtam. A fiú közben felvette a majom formát, így a szavai már nem voltak annyira komolyan vehetőek.
-Majom srác... Hány életed van, neked meg az állatodnak?- kérdeztem, közben, még mindig figyeltem a lányt, komolynak tűnt. Rápillantottam az életcsíkjára, sokkal jobb állapotban volt, mint a miénk. Majd megint a kardra néztem, furcsa volt. Még inkább meg szorítottam a pörölyt, és futásra készültem, de nem menekülés céljából, sokkal inkább lendület vétel akart lenni, a támadáshoz. Vajon mi lesz ebből?

Miután sikerült végre beérnem a fiút, melyben segítséget nyújtott az is hogy picit lelassított, együtt folytattuk tovább az utunkat. Hosszú percekig csak csendben haladtunk előre a fáklyák fényében, majd megkíséreltem megtörni a csendet, így megdicsértem az állatkáját. Tulajdonképp tényleg aranyosnak tartottam már amennyire egy hüllő aranyos lehet. Kagami válasza csak annyi volt rá hogy kb. úgy néz ki mint egy oda égett gekkó, ezen hangosan de mégis szerényen fel is kacagtam. Jobban megnézve tényleg hasonított egy megpörkölődött gyíkra. Piciny bánatomra a kasztjáról nem tudott mesélni elvégre most kezdte a játékot. Sőt még arról is említést tett hogy nem is szokott ilyenekkel foglalkozni, legalább ebben hasonlítunk én sem játszottam még ilyesfajta játékkal. Majd még azt is hozzá tette hogy komolyabb dolgok foglalkoztatták, és ekkor meglóbálta a csuklóját egy vészjósló mosoly keretében. És meg kell hagyni kicsit ki is rázott tőle a hideg, ugyanakkor coolosnak is tartottam.
- Ezek szerint a rossz fiú kategóriába tartoztál? Kérdeztem, mosolyogva a srácra. Majd meséltem a kasztomról hogy hogyan is osztottam a pontjaim na meg a speciális képességemről. Majd füttyentett és folytatta mondanivalóját amiben meg is dicsért. Ennek nagyon örültem azt hiszem az első dicséretem a játék során, talán picit bele is pirultam.
- Nem igazán vagyok jártas benne, ugyanúgy kezdő vagyok mint te. Csak pár dolgot tudok amit az öcsém mesélt régebben. A kasztjáról mégis mesélt egy érdekeset, egy tojásról. Ezek szerint minden pet egy tojásból kell ki. Jegyeztem meg magamnak, majd a fiú elmesélte hogy mikor kikelt megsütötte mármint a tojás és nem Ő a tojást. Felmerült bennem egy gondolat melynek hangot is adtam.
- Célzást tettél rá hogy a való életben inkább bunyóztál mintsem valaki más harcoljon helyetted, akkor hogy hogy az állatidomár kasztot választottad? Néztem rá kérdően, majd fojtattam.
- Mondjuk annyit el tudok mondani hogy az én kasztom ugyan tudja használni a kezét, lábát harc közben de ugyanúgy csekély a sebzése, így jobban megéri a fegyverünket használni. Szóval sokat nem vesztettél. Mondtam mikor kicsit beelőztem majd szembe fordultam vele és pár lépést hátrálásban tettem meg, miközben kezeim a hátam mögött voltak összekulcsolva. Majd vissza fordultam és utunkat szintén egymás mellett folytattuk. Nem kellett bele sok idő, mire egy ajtó nélküli teremmel találtuk szembe magunkat, amin rögtön be is haladtunk. A teremben megpillantottunk egy a lábánál fellógatott fiúcskát. Amint megláttam tudtam, hogy Őt keressük, gyorsan meg is örültem neki, majd miután jobban szétnéztem a szemem megakadt egy mobon. Más volt mint a többi ezt már az első ránézésre megállapítottam. Sokkal erősebb lehetett, amit az is bizonyított hogy egy eléggé erősnek látszó páncélzatot viselt mellette egy igencsak áthatolhatatlannak tűnő páncélt. Nem láttam még bost és csak remélni tudtam hogy nem az, csak egy picit felszereltebb szörnyike. Láttam hogy Kagami szeme is megakadt rajta, majd ösztönösen maga mögé húzott. Majd a petjéhez szólt:
- Golyókat! Mondta mire a petje szorgalmasan el is kezdte gyártani azokat. Utána a srác jól becélozta a szörnyet és dobott...sajnos a mob mindet gond nélkül kivédte. Három tompa csattanás hallatszódot majd a vissza szálló golyók bele olvadtak a földbe. Ezután a petje kezdett önkéntes akcióba amit a mob szintén könnyedén kivédet. Majd az állatka nem hagyva magát egy picit nagyobb labdát adott Kagaminak. Éreztem most rajtam a sor de a fiú készült valamire, amit az arcán lévő vigyor is megerősített.
-Légy résen kiscicám kezdődik a tánc. Gyíkpajtás tedd amit én. Mondta a srác majd oldalazni kezdett jobbra, mire a petje balra. Ekkor villant be hogy mit is tervez Kagami. Széles mosoly jelent meg az arcomon. Elvégre így legalább egy találat biztos lesz. Kardom támadó állásban és én szemből közelítettem meg a mobot, úgy hogy ne legyek se gyorsabb se lassabb a társaimnál. Majd kardom kéken kezdett fényleni és támadtam a speciális képességemmel, ami ha sikerült még egyszer támadtam, ha a mob hátrált akkor szintén ugyanúgy. Elvileg oldalra nem tudott kitérni, de ha tudott magasat ugrani akkor mikor felugrott, én átszaladtam alatta, így már a mob háttal volt nekem és úgy vetettem be újra ezt a stratégiát.

Még az alagútban kérdezte tőlem, hogy a rossz fiúk kategóriájába tartoztam-e. Ez egy nagyon érdekes kérdés volt ugyanis a válasz egyszerre volt igen meg nem. Jó pár embert megvertem ami rossz ám jó is mert azok még nálam is rosszabb és gonoszabbak voltak.
-Megítélés kérdése ki a jó és a rossz. Én pusztán meguntam, hogy ezek a nagypofájúak gengszteresdit játszottak és akárkit agyonvertek akit csak akartak. Ezért én az ő kobakjukat vertem be. Sajnos sokkal többen voltak mint gondoltam és a pletyka villámgyorsan terjed akár a rothadás. Bár igaz ami igaz megnyugtató tud lenni mikor vérvörössé válik az arca aki a kezeim közé keveredik.-
Valami furcsa dolog történt velem ugyanis ellenállhatatlan késztetést éreztem aziránt, hogy még többet meséljek ennek a lánynak a múltamról. Talán azért mert a mosolya pont olyan volt mint annak az angyalnak aki a tehetetlen testemet ápolta már hónapok óta és akinek köszönthetően újra mozogni tudhatok.
-Sajnos minden jótettnek megvan a maga büntetése és én a veszett kutya saját testem foglya lettem. Annyira szerettem volna meghalni de annak az idiótának ott fönn más ötlete volt. Küldött egy csodálatos angyalt aki ernyedt testemet ápolta és ki ebbe az idétlen világba száműzött-
Miközben beszéltem igyekeztem nem a szemében nézni ugyanis rögtön elpirultam volna.

A barlangban a golyós trükköm nem vált be ezúttal mindet kivédte a pajzsával. Mikor éppen akcióba akartam lendülni megindult az ellenfél és pajzsával úgy taszított félre akár egy tol pihét. Fájdalmat nem éreztem bár nem is volt időm ezzel foglalkozni. Gyorsan föltápászkodtam pont mikor a kis gyík éles fogait az und-ormány combjába a lány pedig a tarkójába mélyesztette bár ő nem a fogait használta. Éppen csak arrébb tudtam perdülni és a lény már az egykori fekhelyemen heverészett. Valami történt vele mert a feje fölött lévő zöld csík sárgára váltott bár nem voltam tisztábban ennek a jelentőségével. Ahogy lény tápászkodott fel szemeivel a lányt vette célkeresztbe. Ez teljesen felzaklatott két okból is. Először, hogy van pofája egy lányt megtámadni másodszor annyira gyengének tart, hogy inkább egy lányt támad meg.
-Nem merészelj lebecsülni te szemétláda kitaposom a beled!-
Üvöltöttem és elkezdtem rohanni felé miközben kelt fel kezemben a még mindig izzó gömbbel. Az a célom, hogy az arcába nyomjam a gömböt de a kis gyík a nadrág száramba harapva megakaszt. Azt szeretné közölni velem, hogy az alacsony életerőm miatt inkább távolról támadjak úgy, hogy levegőt fúj ki a száján. Ha RenAi nem tudja elmagyarázni nekem a jelbeszéd értelmét újabb közelharcba bonyolódok ha igen távolról támadok.

A lány az idomár sráchoz beszélt, mintha valami vad lett volna dühösen, pufogva üvöltött. Kissé úgy nézett ki a dolog, mintha veszekednének, úgyhogy nem akartam zavarni, így hát a falhoz álltam, és távolról szemléltem a szociális problémáikat, amiket nem tudtak nyugodt körülmények között megvitatni, inkább választották a primitív, fizikai erőszakot, és az egymással való ordibálást, ami kifejezetten fülbántóra sikerült.
-Az emberi elme, kész rejtély.- motyogtam, majd a tenyereimet hozzá szorítottam a füleimhez, hogy ne halljam annyira az üvöltözést, csak bambán bámultam előre, közben megbizonyosodtam a tévedéseimről, és hallucinációimról. Összetévesztettem a fiút átváltozását, és a lány fegyvere is, csak szemfényvesztésnek bizonyult. A balfülemtől a szememig csúsztattam a kezemet, majd megszorítottam az ott fekvő virtuális izmokat, csontokat, és inakat. Nem tudtam a tévedésemre sokat reagálni, eddig nem fordult elő kétszer egymásután velem, hogy félrenéztem valamit. Mindegy, már megtörtént. Fölpillantottam. Még mindig veszekedtek ez már kibírhatatlan. Erőt vettem magamon, és számomra igen nehéz dologra szántam el magamat. Odasétáltam, majd szétlöktem őket. Unatkoztam, a lány felé fordultam, ahhoz hogy meg tudjam csinálni, minden bátorságomat össze kellett szednem. Visszakaptam a pörölyt, majd a kezébe néztem, egy buzogány volt a kezében.
~Buzogány? Melyik kaszt használja?~ figyeltem a másik kezét is, de ott nem volt semmi.
~Harcolni kell… ebben a világban máshogy nem élhetem túl, le kell győznöm. Meg kell ölnöm. Meg fogom ölni.~ ha szavakban mondtam volna, akkor most már ordítottam volna, de így csak enyhe ingerültség, és szapora, mély légzés mutatta a jelét. Rámarkoltam a pörölyre, és futni kezdtem a lány felé, közben nem éreztem félelmet. Talán eltalálom.

Valahogy nem gondoltam volna hogy Kagami is tud bőbeszédű lenni, de örömmel hallgattam végig mondandóját amiben a múltjáról beszélt. És némi felvilágosítást adott hogy a rossz fiú is lehet jófiú, ezen elgondolkoztam kicsit, ahogy mesélt magáról picit megsajnáltam, de nem mutattam ki ugyanis biztosra vettem hogy megsértettem volna vele. Sokat nem de eleget tudtam meg a fiúról ahhoz hogy szimpatikussá váljon a szemembe. Miközben magáról beszélt igyekezte elkerülni hogy a szemünk találkozzon, én végi a fiút néztem és persze néha néha a lában elé is kukkantottam. Majd nem sokra rá oda értünk egy teremhez melyben a fiú volt lábánál felakasztva, valószínűleg öntudatlan állapotban és persze egy jól felszerelt mob is akadt bent aki amint észre vett minket támadott is. Kagami első támadása sikertelen volt majd, majd a petje is bepróbálkozott egyszer. Ezután Kagami egy ügyes kis tervel állt elő, amit azonnal be is vetettünk, persze mint mindig most egészen úgy alakultak a tervek ahogy mi az szerettük volna. Kagami még meg is sérült, amint a mini boss szerűséget próbálta támadni, a szörny pajzsáról visszapattanva igyekezett minél hamarabb fölpattanni és támadásba lendülni. Eközben Kagami kis petje is bevetette magát némi sérülést okozva a szörnynek, majd szinte egy időben ezzel támadtam én is a tarkóját sikerrel. A szörny még hasra is vágódott, gyorsan az életcsíkjára néztem és szinte sárgásat kezdett ölteni, ennek örültem. De nem kellett sok a szörny összeszedte magát és ismét támadásba lendült, most engem szemelt ki magának. Kagami fel is ordított hogy ne merészelje lebecsülni. Majd támadásba is lendült legalábbis szeretett volna, de petje megállította ebben. A nadrágja szárába harapott és és levegőt fújt ki a száján elég feltűnően. Majd ismét a szörnyre néztem, nehogy időközben ledaráljon, így gyorsan védekező pózt is vettem fel.
- Nincs baj Kagami, ez így lesz jó! Kiáltottam oda a fiúnak.
- Szerintem azt szeretné ha távolról támadnál elvégre ha jól tudom kevés az életed. Nekem meg még mindig sok van. Jelentettem ki. Majd ismét a fiúra mosolyogtam.
- Én védekezek lekötöm a figyelmét és ha bármiféle alkalmam adódik támadok a speciális képességemmel. Szeretném ha te és a peted hátulról ostromolnátok. De, mond ha van valami ötleted. Mondtam némi taktika szerűséget felállítva ezzel. Eközben körbenéztem hogy mégis mekkora a terem és miket tudok benne kihasználni.