Re: Hinari lakrésze

by **Cardinal** Szomb. Szept. 05 2015, 14:58

Halász Alex: Bronz Íj
Hinari: Vas Cipő

by **Hinari** Pént. Szept. 11 2015, 22:31

Omedetou

Lassan meginduló állóvíz – ilyen lehetett a környező világ, már amennyit érzékeltem belőle. Bosszankodhattam volna, minek? Hiába akartunk felmenni a koboldokhoz, a teleportkapuk zárva voltak. Azt hittük, rohannunk kell, hogy nincs idő… most ráérősen és egy kicsit fáradtan sétálgattam hazafelé, időnként a fölöttem elúszó felhőket bámulva. Nehéz harc volt, mégsem az a nekem való. Kezdtem úgy érezni, bármennyi pontot is rakjak fegyverkezelésre, az egyszerűen nem lesz elég. Dühíthetett volna, de győztünk. Kellett hozzá Ren is, és örültem, hogy megmutatta ezt az arcát is. Ütemesen lépdeltem, néha egészen könnyűnek érezve a világot, a mobok területhódítása mégis fojtogatón borult rám, mindig, ha a felettünk lévő szintekre gondoltam. Próbáltam kizárni az emlékképet. Előttem már látszottak a palota kőfalai, néhol borostyánnal futtatva, s önkéntelenül is felderült a kedvem, jobban esett az otthonhoz közeli levegőt szívni. Márcsak pár méter, és újra láthatom.
Nem siettem, de nem is mentem lassan, útközben Yuival csevegtem, ha velem tartott, de az ajtó előtt már szálegyedül voltam, csöndesen téblábolva a küszöb előtt, s halkan nyitva be, hátha alszik. Már jóideje itt lakott nálam, igaz kettőnknek egy kicsit kicsi volt a részem, ám jól megvoltunk. Szerettem hazajárni, ha ő várt rám. Beszéltünk is erről korábban, ő időt kért, én pedig nem kérdezősködtem, becsuktam magam mögött az ajtót, és levettem a cipőmet, hallgatózás nélkül fülelve, merre jár. A korábban áthozott babzsákjain ül? Vagy a konyhában tevékenykedik? Reméltem, nem az utóbbi, bár már egészen ehetőek is születtek olykor… megszoktam, hogy itt van. Látni arcát s zöld szemeit, amikor tekintetünk találkozik; hazaértem, ép életcsíkkal, egy újabb halálos nap után. Magadhoz húzol?

by **Halász Alex** Szer. Szept. 16 2015, 14:50

Várt. A kanapé szélén elterülve, mély álomban. Előtte a kis asztalkán egy tányérnyi elfogyasztott furcsaság, amit valószínűleg "krumplis tésztának" hívna a saját bizarr nyelvén. Az ölében a kajmánszörnyi terpeszkedett. Úgy nézett Hinarira az a vad mini mob, mint a véres rongyra. Tudta, hogy el fogja venni tőle a kényelmes fekvőhelyét, amint Al felébred. A kis pet, minden gyűlöletét belesűrítette egyetlen pillantásba. Rávillantotta a lányra éles fogait, majd feljebb mászott Alex lábán, egészen a hasáig és megfordulva, tüntetőleg ignorálva a belépőt, ráharapott a fiú kék pólójára. Kissé megcibálta, mélyebb gyűrődéseket kreált a felsőruházaton és elégedetten engedte el magát.... Rolling Eyes

A fiú, mit sem sejtve az ellene irányuló merényletről, édesdeden szuszogott párat, mocorgott ültében, de nem ébredt fel. Mindeközben a konyhából sütemény illata szállt fel a magasba. Valami csokis, valami vaníliás...

by **Hinari** Pént. Szept. 18 2015, 14:44

Békét árasztó nyugalommal szuszogott, egyenletesen, belesüppedve a kanapé kényelmes puhaságába. Nesztelenül léptem melléje, eleinte ügyet sem vetve a fiún terpeszkedő kajmánra, s néztem kiegyenesedett vonásait, gondtalan arcélét, behunyt szemeit. Nem akartam felkelteni. Boldogsággal töltött el, az utóbbi napokat juttatta eszembe, mik elteltek, a maguk csendes nyugalmában, rohamok és fejfájás nélkül. Azon kaptam magam, hogy mosolygok. Halkan vettem el az asztalról a tányért, s vittem át a konyhapultra, tekintetem a finom illatok forrását kereste. A szörny szúrós szemekkel illetve követte lépteim, majd más elfoglaltságot keresett.
- Hé, te! – a szám elé kaptam a kezeim, s bosszúsan emeltem fel a kajmánt Alexről, vágva egy fintort a szobában szétterjedő szagokra. Sóhajtottam. Eltartottam magamtól az állatkát, s neki még pislogni se lehetett ideje, már kint is találta magát az erkélyen. Becsuktam az ajtót, s kinyitottam az ablakokat – Néha kedvem lenne kidobni téged az ablakon – morogtam félhangosan - Bár Nes úgyis elkapna… – megráztam a fejem. Mégcsak az kéne, hogy a tűzsárkány ezt is egy újabb gyakorlási feladatnak vegye, és a szájában hozza vissza a kajmánt. Bevallom, tetszett a gondolat. A függöny mögül néztem a kint morrogó petet, majd a fiúhoz fordultam, aki már mozgolódott. Leültem melléje, pár tincset félresöpörtem az arcáról, s mosolyogva figyeltem, ahogy ébredezik.
- Jó délutánt – kuncogtam, fölé hajolva, lágy csókot lehelve ajkaira üdvözlésképpen – Győztünk. Minden rendben – suttogtam lágyan, s vártam, hogy magához térjen.
- Hiányoztál – tettem hozzá egy kis idő múlva. Egyre inkább a gondolataimba mélyedtem, úgy ültem mellette, elrévedve kicsit, az ablakon nézve kifelé. Nem akartam, hogy elmenjen. Az érzés megtörte a pillanatnyi békémet, s én összeráncolt homlokkal fordultam vissza a fiúhoz – csakhogy el is felejtsem mindezt, ahogy ránézek újra. A gondolat azonban ott maradt. Nem szólt, de egy apró, szorongó érzést otthagyott maga mögött…

by **Halász Alex** Csüt. Szept. 24 2015, 21:47

Omedetou

Nem lenne igaz, hogy nem a szagok ébresztették fel, de jócskán bele játszott az a tény is, hogy hirtelen "túl" sokan lettek. Motozás hallott a konyha, majd az erkély felől. A kicsi szoba, mely egyre inkább volt zsúfolt, mint takaros, megtelt léptek zajával. Nem bánta egyikük sem. Kicsi lett és sokkal meghittebb. Együtt voltak ott. Az számított csak. Álmosan nyitogatta pilláit. Elsőre egy kéz állta el az útját. Utána fordult, mosolyogva nézett rá az érkezőre. - Hm, meg akartalak várni. QQ - Hangjában még a délutáni szunya foltjai érződtek. Illetve a csalódottság, hogy bealudt mielőtt Hinari megérkezett volna. Egymás szemébe néztek, ajkain még piros foltot hagyott az apró csók. Közel hajolt. Átölelte kedvesét, óvón, érzelmesen, féltőn. - Okaeri. - Üdv itthon. Örülök, hogy épségben vagy. Szeretlek. Ez egyetlen szóban kifejezendő a japánban. Okaeri. Megérkeztél. Otthon vagy. - Egyben vagy. - Kibontakozva az ölelésből ő rajta volt a sor, hogy az üdvözlő csókot megejtse. Ő azonban már nem érte be egy kis puszival. Igazi csókot követelt. Hosszút. Forrót.
Megérkeztem. Itthon vagyok.
Egy nagy teli mosollyal tolta el magától a lányt ismét és megdöntötte a fejét kicsit.
- Válts nézetet. Mi van a céhlogóm helyén? - Semmi. - Megbeszéltem velük. ^^ Még sütit is kaptam, ilyen apró sütiket. Aztán megihletődtem és sütöttem magunknak vaníliás kifliket, meg csokisakat. - Végül, de nem utolsó sorban a pólójára terelődött a figyelme. Elhúzta a száját, ám nem volt bosszús tőle. Tudta, hogy a kajmán ügyködött. Ez pedig a legkisebb mértékig sem volt elég arra, hogy elvegye a jókedvét. - De előtte lezuhanyzok, nem jössz? x3 -

by **Hinari** Szomb. Szept. 26 2015, 14:12

- Igen.
Mosolyogtam. Itthon vagyok. S ebben a pillanatban már nem számított sem a harc, melyről mesélni akartam, sem a kérdések, melyek útközben foglalkoztattak. Még a pillantásom is újra a fiú vonzotta magához, elszakadtam az ablaktól, ki az ideiglenes révületből, szótlanul csókolva vissza; szavak ide nem kellettek. Ő is tudta, hogy lépnie kell. Érezhette, láthatta, és a kisfiús magatartás, amivel végülis bevezette az egészet, apró nevetést csalt ki belőlem. Hallgattam őt, de nem is igazán fogtam fel a szavait, egyetlen egyet csupán, mit lehet nem is mondott ki, ám én mégis hallani véltem: „itt maradok”. Valamikor a „sütöttem” és a „magunknak” között ugrottam a nyakába, nem is foglalkozva a még nedves pólójával, s öleltem át; ha nem tartott meg, lehet még a kanapéról is leborultunk – Itt maradsz ^^ – mosolyogva ismételtem a lényeget: ekkorra már csillogó szemekkel néztem az övét, s képtelen voltam megfogalmazni azt a megkönnyebbülést és örömöt, mit ez a pár szó jelentett számomra. Az egész világ volt. A biztonság; Ő, aki döntött, és énmiattam felvállalta a változást, mely nem lehetett könnyű. Beszívtam a készülő sütik illatát, s önkéntelenül is utat törtek maguknak könnyeim, mit szinte azonnal beszívott a felsője. A blúzom ujjával törölgettem le őket, továbbra is mosolyogva, nevetve, ha rám nézett.
- Én csak… örülök. Hogy itt maradsz velem – mint akinek direkt kell ismételgetnie hozzá, hogy elhiggye. Itt marad. Nem megy el. Miattam. Számítok neki. Ennyit. Talán még többet is. Nem is foglalkoztam a fürdéssel; csak akkor értettem meg, ha elismételte, vagy valami ehhez hasonlót cselekedett – Nem én! Talán ha elviszel… - kuncogtam, s karoltam át a nyakát, jelezve, hogy indulhatunk, ha ő is akarja. Kész művészet lehetett átvágni innen a fürdőbe a sok idepakolt cucctól, s én kíváncsian és jókedvűen vártam, velem az ölében hogyan oldja meg ezt. Talán kap is majd valamit jutalmul odabent…

by **Halász Alex** Csüt. Okt. 01 2015, 22:46

Úgy maradtak még annál is tovább, míg hitte. Hinari ölelte. A nyakába ugrott és hevesen szorította. Kint biztos a nyakát féltette volna. Ő sem volt azonban rest megszorongatni a lányt. Örült. Legalább annyira, amennyire kedvese is. Együtt voltak és nem két külön céh messzi szobájában. Együtt maradnak és minden rendben lesz. Megoldanak mindent. Megsimította az arcát. Letörölte vele a forró könnyeket. Ismerte az érzést. Furcsa dolog volt, de akkor érezte úgy magát, amikor Anattól kapott egy rubin íjat. Az olcsó kis fogadó szobájában ücsörgött akkor, és egyszer csak egy felkérést egy Artes medált és a szabadulást jelentő fegyvert tartalmazott a nem várt üzenet. Nem sokkal később igazi taggá vált. Az volt az első, amikor a saoban tartozhatott valahova. Ő pedig aznap Hinarit választotta. Szerette még a bolond Artes utódcéhet is. Junnal meg a kis Sayaval egyetemben. Az új kislánnyal is és mindenkivel, de az aki igazán számított, az már nem volt a céhben. Egyikük se. És talán akkor sem marad, ha minden a régiben lenne. Anat megértette volna. Neki volt választása. Élt vele. Mosolygott a lányra.
- Igen! - Hangja úgy csendült meg, mint egy gyereknek. Lelkesedése leplezetlenül féktelen volt. - Ezután nem szabadulsz meg tőlem! : D - Felnevetett. Olyan volt mint egy vidám napsugár. Belepte rövidke kacagása a szobát, aztán hirtelen minden átmenet nélkül felkapta a lány ültéből. - Parancsára kisasszony. :3 - Erősen fogta a lányt s noha bízott abban, hogy ereje teljében kint is megcsinálná, itt bent örült annak a súlyemelésnek. Íjászként aligha tenné meg ezt, márpedig az ilyenek fontosak. owo Gondolt egyet, és dobva egyet a lányom, klasszikus kisasszonyos tartásba fogta meg Hinarit. Egyik kezében lábak, a másikkal pedig a vállak alatt fogott rá. Eloldalazott pár babzsák mellett, nem lökte fel a gitárt, és a konyha bejáró mellett is elfért, majd megállt.
- Most pedig következzék egy utánozhatatlan Alex féle, Hinari mérleg! - És úgy a karjaiban tartva őt, egy lábra állt, kirúgva lassan maga mögé. Ezzel együtt leállította a sütőt is, hogy ne égjenek oda a sütik. Rolling Eyes

....
- A következő sarkon túl pedig a cél. Cool

- Becipelve "áldozatát", könnyeden fordult meg, Hinari lábával lökve meg a fürdő ajtaját. Ekkor talpra tette cipeltjét, és azzal a lendülettel már a sarokba is dobta a "vizes" pólót. .... :3

by **Hinari** Szomb. Okt. 10 2015, 17:42

Vele együtt nevettem. Mosolya vidám és gondtalan volt, mintha nem is létezett volna az elmúlt pár hónap. Nem is létezett, most nem. Nevetésem elakadt a meglepettségtől, ahogy felkapott, csakhogy még annál is hangosabban folytatódjon, végül elhalva Alex nyakán, ahogy fejemet beléje fúrtam. Mélyen beszívtam az illatát, s mosolyogtam. Szavak ide nem kellettek. Így haladtunk át a telezsúfolt nappalin, ám én azért nem hagytam, hogy túl könnyű dolga legyen: kuncogva kulcsoltam két kezem köréje, s miközben lehajolt, áthelyeztem én is a súlypontom, arra azért vigyázva, hogy ne fejelje le a pultot, de ne is tudjon olyan egyszerűen felemelkedni. Majd jöhetett az ártatlan pillantás, az eddig elfojtott, de már csak-csak előtörő kacagás, s ezek után nem is akadályoztam őt, még segítve is neki, habár az ajtót talán túl nagy hévvel rúgtam be, s lehet a visszacsapódó kilincs pont a fiú oldalán csattant… de hát az ilyen apróságok belefértek. De majd a fölső szinten! Ha az kész lesz, többé nem lesznek ilyen gondjaink.
Nem is kellett nagyon mondani, mi következzék: Al letett, s miközben ő a pólóját dobta le, én a blúzomat gomboltam, fél-fél pillantásokkal őt illetve azért, hisz vetkőzésének egyetlen másodpercéről sem akartam lemaradni. Ha pedig rajtakapott, csak nevettem, nem igazán haladva gyorsan, bár ezt talán nehezményezni is fogja. Csak ne találjon ki semmi huncutságot Rolling Eyes

Őt ismerve persze az ilyesmiben egyáltalán nem lehettem biztos, így ha esetleg „segíteni” akart volna, a felsőm biztonságát féltve… talánha fél tizedmásodpercig? Egyszóval nem, egyáltalán nem érdekelt, miben és hogyan jutunk el a kádig. Csak ő érdekelt. Annyi viszont még volt bennem, hogy a fürdő ajtaját becsukjam: a kajmánt mára az erkélyre száműztük, de Nestor bármikor betoppanhatott. Nem biztos, hogy akartam látni az arcát, ahogy éppen próbálja megfejteni a szituációt…

by **Kuradeel** Hétf. Dec. 28 2015, 00:18

Az ismit lezárom: Wink

Hina: Kapcsolat gyűrű
Alex: Nevelő köpeny

by Ajánlott tartalom