A gyakorlat, avagy a céhvezér és a céhtag edzenek (Mirika vs Judy)

Végre van már céhháza az Angelic Voice-nak. Nekem tetszik, mert szerintem nem különösen csicsás, nem feltűnő, és azért még egyszerűen közönséges sem, hanem egyszerűen átlagos. Ha átlagos és normális itt minden az a jó. Legalábbis minden itt ilyen egyelőre, ahogy itt körülnéztem. Persze lesznek még itt változások talán, bár én már átestem a változáson. Nemrég tértem vissza a Félelem és Bátorság nevű küldetésről. Íjászként mentem oda, de mikor átéltem a kaland során egyet és mást, átértékelődött bennem elég sok minden, és így még a kasztomat is újra kellett meggondolnom. Úgyhogy onnan íjászként tértem vissza a közösségbe, és léptem be a céhem új birtokának kapuján.
A kezdő kések, melyeket a küldetés alatt szerváltam be valahogy, egyszer voltak még eddig használva, persze védekezésből, azóta nem gyakoroltam még az árnyharcosi képességeimet. Nem ártana, ha elkezdeném így is intenzíven gyakorolni, ahogy azt tettem íjászként. Az új hely elég nyugis már ahhoz, hogy itt is gyakorolhassak, és ne csak a Kezdetek erdejében.
Aztán jött az ötlet. A céhvezérem, Mirika szintén árnyharcos. Ha hozzá fordulok a kaszt gyakorlásának végett, talán szívesen segít nekem, és adna tippeket. A hasznos tippeknek pedig nagyon hálás lennék. Remélem ráérős napja van...
Így elindultam, és megkerestem őt. Nem kellett sokáig keresnem, hamar megtaláltam őt ott, ahol tartózkodott jelenleg.
- Szia, Mirika! - köszöntem neki, udvariasabb gesztussal, mivel mégis ő a céhvezér, és egy vezetőnek legtöbbször kijár a neki járó tisztelet. - Rá tudsz érni egy kicsit? Muszáj lenne valamiben a segítségedet kérnem.
Ha ráér és szívesen meghallgat, akkor el is magyarázom neki érthetően, hogy mi célból kerestem fel őt.
- Az a helyzet, hogy voltam egy küldetésen, és ott változásokon mentem keresztül. Ezzel együtt váltottam íjászból árnyharcossá. Nem rossz a kaszt, de sokáig íjászként gyakoroltam, így nem tudom, hogy árnyharcosként hogy fogjak hozzá. Mint szintén árnyharcos, de sokkal tapasztaltabb, biztos megérted, milyen nekem ez a változás. Meg tudsz tanítani rá, hogyan váljak jó árnyharcossá?

Meglepett, hogy Mirika bevallotta, hogy ő se tapasztalt annyira, mint amennyit kinéztem volna belőle. Tehát ő se volt ezelőtt árnyharcos? Érdekes. De ha már hosszú ideje az, akkor, hogy-hogy még ott tart, ahol én éppen? Nem gyakorolta talán egyedül, vagy másokkal? Mindegy, nem szeretném nagyon firtatni, mert nem akartam tiszteletlen lenni. Ez Mirika dolga, az ő döntései és magánélete. Az is meglepett, hogy kissé hiányzik belőle az önbizalom, mintha mástól várta volna el, hogy jó árnyharcossá váljon. Én tulajdonképpen magamtól csinálok mindent.
- Óh, értem. Semmi baj, legalább annak örülök, hogy azért úgy ahogy, még megértheted ezt a dolgot.
Sajnáltam, hogy így nem a főnyereményt fogtam ki, de az is valami, ha két tapasztalatlan árnyharcos próbálkozik azon, hogy miként érvényesüljenek új kasztjukkal. Hirtelen eszembe is jutott, hogy talán meg kellene kérdeznem, mit szólna hozzá, ha...
Mirika intett nekem, hogy kövessem. Egy szó nélkül bólintottam, és engedelmesen követtem a céhház belső udvaráig. Ahogy a füves területre léptünk, ő levette a cipőjét. megnézve jól a lányt semmi különösebb nem volt rajta, mármint olyan ruhák, amikben harcol. Csak sima, rendes öltözet volt rajta. Nem értettem, mire fel ez a gyengébb védettségű beállás.
És már jött kis a kihívást jelző panel, fél életre.
- Fogalmam sincs, hol kéne kezdeni, sz'al ha van valami ötleted, mondd. Ha nincs, akkor mutasd mit tudsz, aztán meglátjuk.
- Áh! És már jött is az ötlet, de tőled. Tulajdonképpen, én is javasolni akartam, hogy ha már sokat nem tudsz segíteni, talán gyakorolhatjuk együtt a harcot. Csináljuk képességek nélkül, hogy kihívóbb legyen a gyakorlás.
Elfogadtam a kihívást, és megvártam, amíg a visszaszámláló panel elindítja a párbajt.
Ahogy kezdhettük, megindultam Mirika felé gyors mozgással. Kipróbáltam úgy, hogy cikk-cakkban mentem felé. Egyik késemet előre tartottam. Ezzel kezdek el szúrni felé, vagy védekezni, míg az ő csapásait azért oldalazással igyekszem elkerülni. De ez elterelésnek is számít, mert így akkor a másik késemmel az oldalába szúrhatok, ha sikerül.

HP: 50
Páncél: 16

Szóval Mirika íjász volt. Mint ahogy én is. Csak azért váltott át árnyharcossá, mert nem nem akart a háttérben harcolni. Érthető a véleménye erről, de azért muszáj volt mondanom valamit az íjászok védelmében.
- Hááát... azért az íjászok is kiveszik a részüket a csatákban, még ha hátulütők. - mondtam mosolyogva. - Tulajdonképpen ők fedezik a közelharcosokat. Ha nem is rendelkeznek erővel, még ugyanúgy egész jó kaszt ők is. Például Ran... ő jó íjász volt. De te tudod, a te véleményed és látásod erről. Ami engem illet, én nem ilyen okokból lettem árnyharcos. Egy igen sötét küldetésen estem át, amitől megváltoztam egy kissé. Ha meg is változtam, akkor úgy illik, hogy akkor a kasztom is. De vagy nem látszik még rajtam, vagy csak én nem vettem észre magamon.
Mikor javasoltam, hogy gyakoroljunk képességek nélkül, Mirika inkább amellett tartott ki, hogy használjuk, mert azok nélkül nincs értelme gyakorolni a harcstílusunkat. Még nem tudja, mi a speciális képességem, de majd megtudja, és akkor megérti, hogy egyrészt miért is javasoltam az iménti javaslatomat.
- Hát, jó, akkor használom a képességem. - vontam meg a vállam megadva magam ebben a témában. - [yellow]Bár szerintem ellened nem sokat használna.[/color]
És ez igaz. Kotával folytatott csata óta azért körülményesebb voltam a képességemet illetően. Akinek van észlelése, ami nagyobb az én képességemnél és a lopakodás jártasságomnál, vagy csak majdnem azonos szintű, akkor bajban lennék. Ha az illetőnek nincs vagy kisebb a fent említett elsődleges jártassága, akkor az nagyon is oké.
Hát a gyakorlati KT meg is kezdődött, és nem hiszem, hogy hosszú lesz. Ha mégis felköthetem a gatyámat. Mirikának kétszer annyi élete volt még így is, hogy semmi plusz nem volt neki rajta.
A támadásom és a taktikám jó volt, csak a kivitelezés sikerült kicsit mellé. Mivel egyik késsel támadtam csak, és a másikkal az oldalát céloztam meg, nem volt pluszban mivel kivédenem a támadást, amivel reagált a frontcsapásra. Lement az összes pont a páncélomról, de a HPm-ból még csak egy kevéske. De azért jó lesz vigyázni...
Ahogy Mirika oldalazott, akkor csaptam a védetlen oldalára.
- Ez nem kezdő támadás volt, szép! - ismerte be dicsérően.
- Ugyan, először használtam ki ezt a csapást. - szerénykedtem. - Te is jól kihasználtad védtelenségemet.
Most Mirikán volt a sor. Látszólag neki jobb volt az akrobatikája, mint nekem, mert ugrás közben akart lecsapni rám. Mivel figyeltem, még időben félre tudtam úgy lépni tőle, s így még a földet érés után úgy tudtam kivédeni a hátulról tervezett csapást, hogy mindkét késemmel hárítsam az ellenkéseket.
Csak úgy hirtelen ötletből kapva az egyik lábammal elrúgtam magamtól Mirikát, és csak azután gondoltam, hogy na akkor próbáljuk ki, mennyire hat ki rá a képességem hatása, próbaszerencse alapon.
Eltűntem, azaz nem fizikailag, csak felvettem a környezetem színeit. Elkezdtem nagy körívben kerülgetni Mirikát, hogy egy váratlan pillanatban lecsapjak rá. Persze, ha ér ellene valamit a képességem.

HP: 48
Páncél: 0

Úgy mesélt nekem az íjászokról, mintha nem egy perce vallottam volna be, hogy én is az voltam :scratch:Nem mintha mindezt nem tudtam volna, de ja, hiába gondoltam úgy eredetileg, hogy támogató-fedező szerepkört szeretnék magamnak ebben a játékban, máshogy alakult. Nem bántam meg a váltást azóta sem, jobban érzem magam így a bőrömben. Hasznosabbnak, erősebbnek. Csak hát... ez mind-mind a pontok miatt van, én magam nem lettem tőle vagányabb, figyelemre méltóbb csaj, és az indokaim, a motivációm is kezdenek eltűnni a szemem elől. Aztán meghallottam Ran nevét a lánytól és hirtelen elfogott a keserűség.
- Szóval a változást jelképezted vele? Miért pont árnyharcos lettél? Ez egy elég... negatív felhangú kaszt - kérdeztem vissza, bár a szavak elég üresen hangzottak. Nem volt sok csillogás a szemeimben sem, ha arra gondoltam, hogy sosem döntöttük el Mr. Kockával, hogy akkor most melyikünk is a jobb íjász. Az a torna rettentő fájó emlék volt, és nem azért, mert nem nyertem meg, hanem mert nem jött létre a küzdelmünk Ranmaruval, és most már soha nem is fog. Frusztráló, hogy nyitva maradt a rivalizálásunk kérdése, pedig annyira be akartam bizonyítani neki, hogy jobb vagyok nála, erre azzal a pályával tönkretettek mindent...
Judy-chan eléggé ügyesen mozgott, így inkább kiűztem a gondolatokat a fejemből és koncentráltam a gyakorlásra. Sokkal rosszabb voltam nála, amikor először fogtam ezeket a késeket a kezembe, pedig nem is ezek a gagyi kezdőcuccok voltak a birtokomban. Viszont egy nyilat sokkal könnyebb volt kilőni, mint élesben megtámadnom bármit vagy bárkit, sokkal... izébb volt szurkálni. Mármint, íjászként úgy éreztem magam, mint egy sportoló, a tőrökkel meg úgy, mint egy hidegvérű gyilkos. Eleinte nem is mertem normálisan suhintani a pengékkel és még most sem tudom úgy rendesen belevinni az erőmet, visszatart a lelkiismeretem vagy mim. Meg is lepett, hogy nagyjából véletlenül eltaláltam a csajszit a visszatámadással, azt hittem ki tud térni.
Viszont ami a szándékos akciót illeti, az már nem sült el olyan jól, Judy kitért majd védett. Túl lassú voltam, nem sikerült meglepnem :/ Dolgoznom kell még a mozgásom sebességén is, nem elég, hogy nem mindig merek normálisan támadni. Most különösen nehéz dolgom volt, egy mobot nem sajnálok egy cseppet sem, de most egy ember ellen harcoltam, és tényleg olyan volt, mintha valami bűncselekményre készülnék ^^" Ez gáz... mindig is tudtam, hogy nem vagyok PvP-re való, de ez itt hatványozottan igaz volt. A billentyűzet meg a monitor előtt azért egy fokkal jobb lenne ._.
- Hopp! - kiáltottam fel, kicsit meglepett, hogy a lábát is használta. Ellökött magától, én meg reflexből a lábam elő néztem, hogy biztosan ne essek el. Kiszolgáltatott voltam egy pillanatra, de nem ért támadás. Pedig jó trükk volt, nem is gondoltam rá, hogy heló, nem csak a kések léteznek. Mikor fogok én úgy megtanulni harcolni, hogy mindenemet használom hozzá?
- Van valami közelharci tapasztalatod kintről, mi? :3 - érdeklődtem felnézve, de... sehol sem láttam. Hirtelen kaptam a fejem hátra, majd felfelé, de sehol sem volt. Azaz... megvan! Észlelésem bejelzett és majdnem ösztönösen odafordultam, ahonnan a jelenlétét éreztem, de megálltam a mozdulatot és inkább úgy tettem, mintha még mindig nem vágnám, hol van. Szép képesség, olyan sunnyogós, illik a kaszthoz. Meg íjászként is tök hasznos lehetett. Nekem bezzeg... Mindenesetre mikor támadásba lendült, az utolsó pillanatban félreugrottam előle, és hátraszökkenve szembefordultam vele.
- Hűh, megszúrta a fű a talpamat - jelentettem ki, mintha valami ürügy lenne az ugrálásomra, és lehívtam a menümet, hogy magamra ölthessek egy zoknit - Nézd csak Judy-chan, ugye milyen cuki? Mostanában vettem :3 - mutattam le a rózsaszín, piros szívecskés mintás titokzoknira, és még toporogtam is kicsit, miközben abban bízva, hogy a lábamra figyelve nem veszi észre, meghajítottam a Cseppkövemmel. Ha ennyire szeret trükkös lenni, most visszakapja :3

62/75 HP
Ha jól rémlik hetet sebzel késsel, a rúgásod meg akkor hatot ér. Az eldobott kés négyet sebez, ha talál.

//Az eldobott kés asszem annyit sebez, vagy kevesebbet, nemtom. //

Elvetettem a késemet Mirika felé, akinek az utolsó pillanatban sikerült kikerülnie a kést. Az eddigi támadásom, hogy belerúgtam a hasába, sikerrel járt. Hogy kipróbáltam a képességem Mirika ellen, egy próbát megért, bár tudtam, hogy szerintem ellene felesleges volt. Most már tudom, hogy neki van észlelése. Szóval a képességemnek bukta van. Marad a fizikális taktikai vagy hirtelen ötletből kapott támadások. Mirika mindenesetre előtte megkérdezte, hogy jártas vagyok-e kint valamilyen harcban, és csak a balul sült csapás után feleltem a kérdésére.
- A valóságban hobbiból gyakorlom a küzdősportokat. - ismertem be, legalábbis csak szerény mosollyal az arcomon. - Sajnálom, hogy a jó akrobatikámat ez a játék korlátozza.
Kicsit szomorkodva, de határozottan bejelentette Mirika, hogy a fű megszúrta a talpát. Ezen elcsodálkoztam. Miért ennyire fontos, hogy a fű szúrja a talpát? És különben is, nem érezhet ő fájdalmat, ahogy én se, és senki más sem az egész SAO-ban. Nincsenek itt fájdalomérzeteink, így még azt se érezhetjük, hogy egy fű akár szúrná is a talpunkat. Nem most másztam le a falvédőről, már egyből sejtettem, hogy itt valami sunyiskodás lesz, úgyhogy szemmel kell tartanom Mirika minden lépését. A céhvezér lehívta az inventory menüt, hogy egy csicsás zoknit húzzon fel a lábára, és megmutassa, miközben egy lábon ugrálgatott. Ha azt hiszi, hogy egy KT kellős közepén érdekel is engem egy zokni, arra aztán nagyon ráfázott, az én figyelmemet az ilyen jelentéktelenségek nem vonják el, főleg nem egy zokni, ha tudom, hogy itt valaki készül valamire.
Ééééééés jól sejtettem! Már repült is Mirikától az egyik kése. Sajnos elég gyorsan és váratlanul dobta ahhoz, hogy kikerüljem, így a fegyver betalál /OFF: kidobóssal megoldva /. De azért, amíg egy lábon ugrált, nekirohantam, majd mikor odaértem, a lendülettel felökleltem a fejemmel, aztán a másik késemet is a hasába igyekeztem bevágni.
- Szép dobás volt, Mirika! De azért elég átlátszó volt a szöveged a talpaddal kapcsolatban, ugyanis nincsen fájdalomérzetünk. - Vigyorogtam. - Ha csak simán szédelgést játszottál volna el, azért tényleg bevettem volna, és a másikat is talán belém vághattad volna akkor.

Hp: 44/50

- Hát az biztos, ami biztos, de nem a csicsás zoknidra figyeltem, hanem rád, de szép húzás volt. - ismertem el.
Mirika védekező állásba helyezkedett, én meg támadóállásba. Érdekelné, hogy a játékon kívül miket tudok, amiket ő nem, és ha bár Mirika inkább itt tud többet, mint kint, mégis úgy látom, nem fordít elég időt némi gyakorlásra, tehát nem csoda, hogy bénának képes mondania magát. Hát ha gyakorolna és merítene több önbizalmat, talán sokkal erőteljesebb céhvezér is lehetne, akit illik mindenkinek tisztelnie nemétől és enyhe kislányos viselkedésétől teljesen függetlenül. Persze az összkép is sokkal hatásosabb lenne, ha nem hordana ilyen túl feltűnő zoknit.
Na most találjuk ki, hogyan, mert látszólag Mirika felkészült egy tőlem várható csapásra.
Hát legyen, mégis megindultam gyors irammal előre. Egyik késemet előre tartottam, a másikat közel a hasamhoz tartva vízszintes tartásban, mégis előre szegezve. Már nagyon közel voltam Mirikához, és akkor az egyik késemmel az övéihez csaptam, a másikkal az oldalához, amit nem védett be. De akár az oldalába kapok, akár nem, hirtelen oldalra húzódom, és arccal előre a fűbe zuhantam. Teljesen szétterülve, a késeim kiestek a kezeimből, a testem mellett pihentek.
Eséskor csak kiáltottam egyet döbbenten, de elcsendesedtem. Teljesen mozdulatlanul, tehetetlenül hasaltam a földön, mint aki kómába esett volna, pedig még nem tartok ott, hogy összeessek. Mirikának is látnia kell, amit én észrevehettem, hogy itt valami igen súlyos gond van, és lehetséges, hogy beköszöntött a bug, tán azért vesztettem el az irányítást a testem felett és vesztettem el a beszélőképességem. Most mi lesz? Mit tesz Mirika? Kihasználja galád módon ezt az alkalmat? Vagy csak simán itt hagyna? Vagy azt hinné, ez is valami csel? Vagy betartja saját céhének elvárásait, és inkább segít rajtam egy lehetséges bug ellenére is?
Lássuk akkor Mirika reakcióit, kérem szépen, amint visszatértünk a reklám után!

A hosszúra sikerült reklám után térjünk hát vissza a harcjelenetre, ahol Judy-chan éppen a földön fetrengve játssza a maga szerepét, miszerint mozgásra és beszédre képtelen állapotban van. Magyarul elájult. Mirika, aki mit sem sejt az egészről, az esés pillanatában még azzal volt elfoglalva, hogy oldalra pördüljön a felé közelítő kés elől, a hirtelen mozdulatban pedig csak akrobatikájának köszönhette, hogy talpon tudott maradni, miután kissé elveszítette az egyensúlyát. Milyen jó is ez a jártasság, hogy javítja az egyensúlyérzéket és könnyebbé teszi az ilyen helyzetekben a balansz visszanyerését.
Amint főhősünk megpillantotta a fűben elterülő csapattársát, egy pillanatra megtorpant, majd bizonytalanul leengedte a kezeit. Mindenféle gondolt átvándorolt a fején, azon agyalt, hogy eltalálta-e véletlenül ellenfelét kitérés közben, vagy esetleg tudtán kívül késén paralízis méreg volt, és annak a hatását látja? :suspect:Mindenesetre lassan felegyenesedett, és közelebb lépett az ájultnak tűnő lányhoz, óvatosan araszolva feléje. Így tett, hiszen nem tudta, mi történt, és ez a bizonytalanság az ismeretlentől erősebb volt benne, mint az aggodalom.
- Oi, jól vagy? Mi történt? - kérdezte tétován, hangjában félelem bujkált. Nem ijedt meg, hiszen nem tudta, mitől is kellene megrémülnie, de ahogy a mozdulataiban, úgy elméjében is gyökeret vert a bizonytalanság hatása. Késeit végül eltette a nekik szánt tokokba, melyek díszes, rózsaszín, szívcsatos övén függeszkedtek, és leguggolt Judy mellé és a hátát megböködve szólította meg újra. Ha még volt alkalma rá, megkísérelte meg is fordítani végül céhe legfrissebb tagját, hogy karjával megtámaszthassa hátát és közelebbről is megnézze, minden rendben van-e. Azonban hogy is tudná megnézni? Pulzus nincs, az életcsíkjának azonban nem esett bántódása, így halvány lila gőze sem volt, hogy akkor most... mi van?

// Ne hari a késésért, remélem nem kell ennyit várnod rám a továbbiakban //

//Semmi baj //

Megtörtént, ami megtörtént, és most el kell hogy áruljak egy titkot: igazából nem történt velem semmi az égvilágon, ez is egy taktika volt, hogy gyanútlan áldozatom magamhoz csalogassam. Mirika be is dőlt a cselnek. Tiszteltem azért, amiért ilyen esetben igyekezne segítségemre sietni, ám én úgy vagyok vele, hogy nem szabadna még a csapattársainkban sem bízhatunk meg mindig, úgyhogy nem árt inkább több óvatosság. Ezzel elköveti ugyanazt a hibát, amit Enheriel már nem egyszer elkövette: olyanokon akart ő segíteni, akik mindig kihasználták, aztán a megfelelő pillanatban rajtaütöttek, mint a kutyák a rongybabára, hogy széttéphessék. Mirika nem elég óvatos, ezt leszámítva azért ő is igen ügyes a maga módján.
Szóval Mirika ott volt mellettem, és miközben szólongatott, bökdöste a hátamat, majd megfordított, és kitámasztotta a hátamat. Erre a pillanatra vártam. Abban a pillanatban felpattantak a szemhéjaim, gyors, határozott mozdulattal kézbe kaptam a késeimet, aztán Mirika nyakára vetődtem, mintha meg akarnám ölelni. Csakhogy nem megölelni akartam, hanem a földre teríteni, hogy aztán a derekán üljek, egyik kezemmel gyorsan elkapjam az ő kezeit, a másikkal meg a késemet szegezzem Mirika orra hegyéhez. Ha sikerült, ez meg is történik, és mosolygok Mirikára. Ha nem, akkor abban a pillanatban, mikor letámadáskor megpróbálna ő is szintén elkapni, a lábammal ellököm magamtól, és egy szökkenéssel már ott állok előtte, és akkor is mosolyognék rá.
- Céhvezér létedre kicsit túl naiv vagy, majd legközelebb figyelj oda, mielőtt élesben is valaki így ütne rajtad. Engem egyszer valaki már így vett hülyére, mégis okultam belőle, és hát ugye fel is használtam.
Na most arra leszek kíváncsi, hogy vajon Mirikának is lesz-e még egy-két trükkös meglepetése a tarsolyában. Nem hiába, mindig többet ésszel, mint erővel, és az olyan kasztok, mint az íjász és az árnyharcos leginkább a leleményességeiket használják fel, mint erejüket.

Sokszor hibáztam már életemben, ez most olyan volt, amivel egy olyan embert, aki egy felebarát és egyben céhvezért, teljesen megsértettem egy gyakorlatban. Ezért a kis akcióért alapos fejmosást és számonkérést kaptam a lánytól. Nem mondta, de amit csináltam, az nagyon nem vall egy Angelic Voice-osra. Legalábbis ezt is éreztem a hangjában.
- Bocsánat, ne haragudj. - mondtam, miután végigmentünk ezen az incidensen. Azért nem számítottam rá, hogy Mirika ennyire zokon veszi ezt az egészet, habár gyakran forgunk ilyesmivel is találkozni. Azért szégyelltem magam még Mirika helyett is, hiszen nem állt szándékomban így megsérteni még egy szimpla gyakorlat mellett.
- Csak azért próbáltam ki ezt a taktikát, hogy megbizonyosodjak még valamiről. - magyaráztam Mirikának. - Tudod, eszembe Jutott Enheriel esetei is. Ő túlságosan megbízik mindenkiben, és ezért volt az, hogy ilyen módszerrel is könnyen átverhetik. Szóval ez szerintem azért is volt olyan fontos abból a szemszögből, hogy nem szabadna megbíznunk mindenkiben, de még azokban sem, akik például a céhtársaink. Jogos, ha ezután már bennem se bíznál meg. Ami azt illeti, én is most tanultam ebből a leckéből: valóban pocsék taktika volt, és többet nem vetem be.
Elgondolkodtam egy kicsit azon, hogy tudnám jóvá tenni ezt.
- Esetleg majd kárpótolhatlak valamivel? Nem erőltetem. Még a gyakorlást is abbahagyhatjuk, ha ez már így nem megy. - Úgy mondtam, hogy éreztessem vele, hogy nem áll szándékomban ezek után sem nagyon ráakaszkodni, ráerőltetni mindenre. Ez csak az akaratosabb kölykök szokása. Remélem, ez az incidens nem fog szakadékot vájni kettőnk között, mert nem akarok rosszban lenni a céhtársaimmal, akármilyenek is. Mirikából nem nézném ki, hogy egy ilyen ártalmatlanabb, fél életes gyakorlatis dolog miatt annyira megsértődne, hogy sokáig haragudjon rám. Én viszont olyan vagyok, hogy aki bemárt nekem, de sokkal komolyabban, annak vagy nehezen bocsátok meg, vagy a kis Kagura nevű ostoba vakarcs esetében soha. Az ő megalázó akciója volt szinte hátba támadós (mondhatjuk szó szerint is), csak azért, mert megmondtam a saját logikával, józan ésszel teli véleményemet. Egy biztos: ez a kis gyakorlat tanulságot adott Mirikának és nekem.

Nem hittem volna, hogy valaki így zokon veszi a dolgot. Mirika nem is igazán figyelt rám, csak hallgatta inkább a madárcsiripeléseket olyan arccal, mint aki jobban örülne neki, ha elmennék innen minél messzebbre. Aztán jött a magyarázkodás, hogy baráti közösséget akart alapítani ebből a céhből, azért jött létre az AV. Megértem, hogy rosszul esett neki ez a dolog, mert bízni szeretne mindenkiben, akit barátnak tart. Nem ellenkeztem, nem magyarázkodtam, csak végighallgattam türelmesen, és megtettem neki azt a szívességet is, hogy figyelek rá, miközben beszél.
- Értem. - bólintottam. De mégis mit vár tőlem Mirika? Hogy annyira szeressem őt, mint Ayani, aki még az összes pénzét és életét is odaadná érte? Ayani élete nem a céh érdeke, hanem Mirikáék. Az én érdekem azé a társaságé, egy egyleté, akikhez tartozom. Jobb összefogás kellene, nem pedig az, hogy most nyaljuk tisztára a céhvezér szívecskés gyapjúzoknijára húzott cipőjét. De hát Ayani mrá csak ilyen, és igazából nincs problémám azzal a kedves lánnyal. Mindenkinek megvan jó és a rossz véleménye a másikról. Szabad gondolat a szabadság.
Kérdésemre kissé sértő választ kaptam, de azért Mirika elég bűnbánó volt. Hogy szálljak le róla! Egek! Én csak megkértem egy szívességre, ami nem lett volna kötelező, és egyébként se másztam úgy rá, mint azok, akik bármit megtennének céljaikért! Mirika is jól tudja, hogy nem ilyen vagyok! És én is jól tudom, ő milyen, amikor megtetszik neki egy fiú, akiket igen jól tud zaklatni a maga módján.
Engem itt félreismernek? Vagy én ismerem félre a céhet? Túl hamar, megfontolatlanul döntöttem el, hogy bekapcsolódom a céhhez ahelyett, hogy kiismertem volna ezt a bandát? Már a gyűlésen is láttam, kik vannak itt, a legnormálisabbaknak még mindig Ayanit és az összes AV-s srácot tartom. Még magát Mirikát is... de ezek után mit gondoljak róla? Még várok egy ideig, aztán tényleg eldöntöm, hogy maradok-e még sokáig a céhben. Biztosabb lett volna, ha magam alapítok egyet, vagy csatlakozom egy erőteljesebb céhbe, ahol nincsenek ilyen személyi problémák mások között.
Nem mondtam semmit a megjegyzésre, hogy jobb lesz, ha abbahagyjuk. Ezzel a párbaj meg is szűnt. Nem jelent meg egyikünk felett sem a WINNER felirat. Talán azért, mert az állás így is döntetlen volt.
- Legyen szép napod. - Csak ennyit mondtam Mirikának, aztán hátat fordítottam neki, és elmentem.

//Köszi a játékot, Mirika! Bár elég sokáig tartott, de tanulságos volt //