Joey NJK-i

Go down

default Joey NJK-i

Témanyitás by Joey Chrome on Vas. Feb. 17 2013, 17:51

Ő már nem szerepel.

IC Ok: Összeházasodott kedvesével, s letelepedtek, s ezáltal "visszavonultak" azon játékosok sorából, akik kalandoznak. De küldetések résztvevőjeként szerepelhet igen ritkán, mint a fehér holló.

Spoiler:
Név: "Belső Hang", igazi neve George
Nem: férfi
Kor: 20-24 körül
Küllem:
Joey NJK-i 2etf6qn40whrx19bj1ri
Kaszt: Kardforgató

Jellem: Igazából nem tudni róla semmit. Általában csendes, Joey-t gyakran oktatja ki. Nem tudni, hogy jó-e vagy gonosz, vagy esetleg semleges. Nagyon csendes fajta, és amolyan Anti-Joey: mindig komoly, sose hősködik, mindenben azt keresi, hol a csapda, és igen szerény. A humora néha érthetetlen.

Funkciója: Ő a Küldetésekben a segítő NJK kedvesével együtt (Ő róla majd lesz pályázat)

Először csak egy hang volt Joey életében, ám fél év múlva, A hajnal nemsokára megkérkezik... nevű Küldetésben találta meg az ügyetlen Lovag egy ketrecben, bár Isten tudja, hogy került oda, és miképpen tudott beszélni Joey-al telepátiásan. Apropó, ez a képessége megszűnt létezni, miután felszabadult a hibernációs állapotból. Ugyanis később kiderül, hogy ő is úgy járt, mint a második generációs hullám: hibernációs állapotba került, de valami oknál fogva (feltételezése szerint egy rossz akarója meg buherálta a NerveGear-jét) a cirkuszba került bele a játékba. A valóságbeli életéről semmit nem lehet tudni, ha kérdezik róla, mindig annyit felel csak, hogy nem akar róla beszélni. Ugyanakkor mióta van neki Rebecca, a kedvese, mindent megtesz, hogy megvédje őt, akárcsak Joey-t és bandáját.

Képessége:
Ismeretlen, valószínűleg nincs.

Jártassága(i):
Elsődleges:
-
Másodlagos:
-
Harmadlagos:
-

Színe: Purple


A hozzászólást Joey Chrome összesen 8 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 28 2017, 17:56-kor.

_________________
Joey NJK-i Karakter47

Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)
Joey NJK-i Simple

Gyűjtögetés aktiválva lesz: 2019. 01. 01.
Joey Chrome
Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 843
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
Joey NJK-i Vo36oi1942/2100Joey NJK-i 2yjvlht  (1942/2100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Joey NJK-i

Témanyitás by Joey Chrome on Csüt. Ápr. 18 2013, 16:16

Név: Hyata Haru (Haru, Grifi)
Nem: férfi
Kor: 17
Küllem:
Joey NJK-i 997304-20130416-8pHK9H 169 cm magas
Kaszt: Állatidomár (hófehér Griff)

Jellem: Ha nem úgy van valami, ahogy ő emlékszik, abban a pillanatban meg is említi, de attól még kedves, tisztességes, és mindig udvarias a hölgyekkel, mégha egy összeverni való lotyó is az. Ő azon kevesek egyike, aki tudja, hogy Joey igazából egy ölelni való mackó a macsós jelleme mögött.

Funkciója: Ismerkedések mellékszereplője (persze ha a másik felet nem zavarja)

Haru Joey Chrome első japán barátja, az ő segítségével tanult meg Joey japánul beszélni és írni. Anyjáról mindig azt mondja, hogy egy földre szállt angyal, aki mindenkinek segít, akinek lehet, de ha valaki az apjáról kérdez, azonnal kijelenti, hogy nem akar beszélni arról az iszákos önző állatról, aki a saját anyját eladta volna egy üveg sörért. Olyankor az ember csak nézni tud döbbenetében. Joey tudja csak, hogy mi történt pontosabban: Az apja iszákos volt, és mikor egyszer eladta őt egy üveg sörért a kocsmárosnak, az anyjának akkor lett elege, és miután a kocsmáros visszaadta a fiát, elvált a férfitól, és elköltözött Tokióban, ahol azóta jól megvannak ketten. Festőnek tanult, mivel megvan hozzá a tehetsége és a kedve is, és ő volt az első, aki ajándékban megkapta a SAO játékot anyjától. Mivel Állatidomár, kapott egy állatot Hópehely nevű lány griff személyében. Igen csak megijedt a helyzet felmérésekor, de elhatározta, hogy ő is segít azoknak, akik végig akarják vinni a játékot.

Képessége:
A Vadon szava:
Felüvölt a levegőbe, és ezzel maga mellé idéz egy szintjének megfelelő állati mobot, aminek statjai a Petjének a fele. Hátránya ennek a képességnek, hogy csak az adott szinten lévő állat mobokból tud hívni

Jártassága(i):
Elsődleges:
-
Másodlagos:
-
Harmadlagos:
Főzés (Szint: Haladó)

Színe: Seablue


A hozzászólást Joey Chrome összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 08 2016, 16:33-kor.

_________________
Joey NJK-i Karakter47

Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)
Joey NJK-i Simple

Gyűjtögetés aktiválva lesz: 2019. 01. 01.
Joey Chrome
Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 843
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
Joey NJK-i Vo36oi1942/2100Joey NJK-i 2yjvlht  (1942/2100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Joey NJK-i

Témanyitás by Joey Chrome on Pént. Dec. 12 2014, 20:09

Név: Ichihara Ichiro (Ichiro vagy Ichi)
Nem: férfi
Kor: 20
Küllem:
Joey NJK-i 997302-20130416-yxj69S 173 cm magas
Kaszt: Harcművész (Chakram)

Jellem: Csendes, mindig nyugodt, mint egy igazi mester, annyira titokzatos legtöbbször. Négyük (Joey beleszámítva) között ő a lányok kedvence, bár nem igen kérkedik ezzel, és legtöbbször nem érdeklik a lányok, ami miatt érzéketlen bunkónak tűnik.

Funkciója: Ő gyűjti Joey-nak az információkat a besúgótól (persze ki lesznek fizetve ezután is)

Igazi karatemester, ezért őt nem szabad véletlenül sem kihívni egy párbajra, különben biztos, hogy Ichiro nyer. Azonban nem szívesen harcol, szabadidejében vagy edz, vagy meditál. Anyja Gésa, az apja pedig minden idők legnagyobb karate mestere, aki visszavonult, miután családot alapított. Volt egy bátyja is, de sajnos bérgyilkosok tévedésből őt ölték meg az apja helyett, mivel kiköpött mása volt apjuknak. Az egész család hagyomány őrzö, és elvük szerint a lány gyermek az anyja, a fiú gyermek az apja nyomdokaiba lép, ezért nem volt kérdés, hogy Ichiro is Karatemester lesz. Csak az a meglepő, hogy ilyen fiatalon. A SAO-t igazából azért vette meg, hogy valamivel kipihenje az edzés fáradalmait, és ahogy mindenki más, ő sem számított arra, hogy ez egy csapda.

Képessége:
Visszatérő Chakram:
Semmi különleges nincs benne, annyi a lényeg, hogy a Chakram visszakerül hozzá, akár talál, akár nem, nehogy már úgy kelljen keresnie a magas fűben. Bezzeg ahhoz nem szabad beszorulnia a fegyvernek.

Jártassága(i):
Elsődleges:
-
Másodlagos:
-
Harmadlagos:
-

Színe: Peru


A hozzászólást Joey Chrome összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 20 2016, 13:51-kor.

_________________
Joey NJK-i Karakter47

Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)
Joey NJK-i Simple

Gyűjtögetés aktiválva lesz: 2019. 01. 01.
Joey Chrome
Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 843
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
Joey NJK-i Vo36oi1942/2100Joey NJK-i 2yjvlht  (1942/2100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Joey NJK-i

Témanyitás by Joey Chrome on Szer. Márc. 04 2015, 21:48

Név: Enomoto Eiji (Eiji)
Nem: férfi
Kor: 23
Küllem:
Joey NJK-i 997303-20130416-eZuPJm 201 cm magas
Kaszt: Harcos (Pöröly)

Jellem: Brutális, agresszív állat, aki képes ha nem is a vidámparkot, de egy egész céllövődét szétverni, ha a tulajról megtudja, hogy átverte. Aki barátja, az jól járt, mert akkor kevesebb az esély, hogy kap tőle. Akkor sincs biztonságban mellette az ember, ha alszik, mert legtöbbször azt álmodja, hogy éppen bokszol.

Funkciója: Lehet vele harcolni Küzdőtérben (Arénában nem játszhat, statjai ismeretlenek még)

Anyja egy olyan nő volt, aki hozzáment egy férfihoz, szült neki gyereket, aztán tönkretette a családját azzal, hogy amint megszerezte a pénzt, és a hitelkártyákat, pápá. Velük is ezt tette, ezért hamar tönkre is mentek. Az apja már azon gondolkodott, hogy beadja árvaházba az akkor csecsemőkorú fiát, és végez magával, mikor megismerkedett egy kedves nővel, aki szívesen fogadta be őket, és rendbe hozta őket anyagilag. Egy évvel később boldog szerelembe házasodtak, így Eiji kapott egy jobb anyát. Érthetetlen, hogy miért az Eiji, azaz a Béke szót kapta névként, mikor annyira izomagyú, hogy egy rossz szó, és repül az illető. A SAO-ban bőgött életében először, de hamar helyt állt, mint Harcos.

Képessége:
Sárkányok Haragja:
Fegyvere ekkor fellángol, és mikor suhint vele, a tűz sárkányformájúvá válik, és ha betalál, akkor az ellenség dupla erejű sebzést kap. Ezt a képességet egy csatában csak egyszer használhatja hatalmas ereje miatt, sajnos.

Jártassága(i):
Elsődleges:
-
Másodlagos:
-
Harmadlagos:
Vadászat (Szint: Haladó)

Színe: Slategray


A hozzászólást Joey Chrome összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 08 2016, 16:33-kor.

_________________
Joey NJK-i Karakter47

Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)
Joey NJK-i Simple

Gyűjtögetés aktiválva lesz: 2019. 01. 01.
Joey Chrome
Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 843
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
Joey NJK-i Vo36oi1942/2100Joey NJK-i 2yjvlht  (1942/2100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Joey NJK-i

Témanyitás by Joey Chrome on Szer. Márc. 04 2015, 21:48

Darkness:
Név: Kisho Kasai (Darkness)
Nem: férfi
Kor: 21
Küllem:
Joey NJK-i 1130175-20130804-PoUxjE
Kaszt: Árnyharcos
Indikátor szín: zöld

Jellem: Első ránézésre egy egyszerű, helyes srácnak tűnik, aki után bomolnak a nők, ám ez csupán egy álarc: igazából egy érzéketlen, hidegvérű gyilkos, aki mindent megtesz, hogy megölje a célszemélyt. Munkáját kiválóan titkolja, sármjával és hamisítatlan színészkedésével, illetve kedvesnek tűnő mosolyával könnyen manipulálja az embereket, így fel sem tűnne senkinek a külseje alapján, hogy akivel beszélgetnek, lehet másnap végez velük.

Története: http://swordartonline.hungarianforum.com/t1241-darkness-elotortenete

Mi történt vele azóta: Miután a Judy elleni harc óta nem látták a színét sem, azt gondolta Joey, hogy Darkness-t valaki megölte. Ám egy kis híján végzetes találkozásukkor kiderül, hogy igenis életben van, s sokkal kegyetlenebb most, mint régebben. Úgyhogy a lovagfiú felkötheti a gatyáját, ha meg akarja állítani az íjászból vált Árnyharcost.

Áldozatai:
Judy Noxia

Képessége:
Dark Daggers:
Képes sötét energiából álló tőröket dobni, összesen 5-öt. Ettől az ellenfél találatkor annyi sebzést kap, amennyi a Fegyverkezelés fele+Erő fele. Egyéb hatása nincsen, viszont 4 kört kell várni kettő használat között.

Színe: #FF3300

AZ NJK HALOTT.


A hozzászólást Joey Chrome összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 20 2016, 13:57-kor.

_________________
Joey NJK-i Karakter47

Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)
Joey NJK-i Simple

Gyűjtögetés aktiválva lesz: 2019. 01. 01.
Joey Chrome
Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 843
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
Joey NJK-i Vo36oi1942/2100Joey NJK-i 2yjvlht  (1942/2100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Joey NJK-i

Témanyitás by Joey Chrome on Vas. Nov. 15 2015, 09:02

Név: Tenebra
Nem:
Kor: Ismeretlen
Küllem:
Joey NJK-i 1218286-20131015-YzVsIE
Kaszt: Idomár

Amit tudunk róla:
- minden egyes játékost (s azok rokonait) lenéz és korcsnak tart
- szüleit rühelli, retardált szerinte mindkettő
- felsőbbrendűnek gondolja magát
- Nagy eséllyel őrült

Célja: Hogy egyedül ő jusson ki, megölje Kayaba-t, s valamilyen módon az összes többi játékost is, mert szerinte a korcsoknak nincsen joguk, hogy az ő engedélye nélkül éljenek.

Megjelenései:
- A gyűlölet Démonjai
- A Gyűlölet démonjai 2. - Tébolyodott Aincrad

Beszéd színe: #6C2DC7

Pet:
Joey NJK-i 978506-20130401-TyS9Te
Név: Halálosztó
Faj: sárkány (?)
Nem: Ismeretlen (valószínűleg hím)
Kor: valószínűleg felnőtt

Képességeiről nincs információ

Megjelenései:
- A gyűlölet Démonjai
- A Gyűlölet démonjai 2. - Tébolyodott Aincrad

_________________
Joey NJK-i Karakter47

Adatlap|Bolt|NJK-k|Trófeák|Szoba

Színek:
Mesélés (olive), Joey (yellowgreen), Haru/Grifi (seablue), Ichiro/Ichi (peru), Eiji (slategray)
Joey NJK-i Simple

Gyűjtögetés aktiválva lesz: 2019. 01. 01.
Joey Chrome
Joey Chrome
Lovag
Lovag

Hozzászólások száma : 843
Join date : 2013. Feb. 11.

Karakterlap
Szint: 23
Exp:
Joey NJK-i Vo36oi1942/2100Joey NJK-i 2yjvlht  (1942/2100)
Céh: Unity

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: Joey NJK-i

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.