[Játékos Küldetés] A hajnal nemsokára elérkezik...

Mindannyian megérintitek a gömböt. Mikor mind a nyolcan megérintettétek, furcsa, sercegő hangot hallotok. Körülöttetek a világ kezd megfakulni. Rossz érzésetek támad... Hiába próbáljátok elrántani a kezeteket, már nem megy. A világ körülöttetek csak fakul és fakul, kezd teljesen eltűnni, egymást is egyre homályosabban látjátok. A Kezdetek Városának főtere eltűnik, helyét a semmi váltja fel,  végtelenbe nyúli fehérség. Egyedül, magatokra maradtatok. Csak magatokat látjátok. Körülöttetek senki. A fehéret a sötétség váltja fel... Immár magatokat sem látjátok. Hangos, mintha a közelben hallható, visszhangos női hangot hallanátok.
- A Rossz órája elérkezett.

Saya
Kezdetben nagyon sötét van. Körüled mindenhonnan sercegő hangot hallasz. Valami a válladhoz ért. Nem anyagi dolog. Érzed rajta, nincs teste... Csak a sercegő hangok erősödéséből és egy kicsit fura, elektromos érzésből érzed. Leültetnek, nagy erővel belenyomnak valami puhába. Nagyon kényelmes. Egy halvány fény kezd elterjedni a szobában. Narancssárgás, lidérces fény. A sötétség kezd visszahúzódni egy-egy sarokba, az ágy alá. Egy lányos szobában vagy. A szobán végig körbe polcok, vitrinek vannak. A vitrinekben, a polcokon végig játékok. Azonban ami rögtön feltűnik: egyetlen ép játék sincsen. Legalább a karja minden plüssnek, babának hiányzik... Egy kerek asztalnál ülsz. Veled szemben egy maszkos kislány. Hasonlít a lányra, aki az átjárót nyitotta. Sőt, ugyan úgy néz ki. Csupán nemesi, fodros-bodros ruhát visel. Hangjából tisztán hallatszik, mosolyog.
- Szia. Saya-chan, ugye?

Viola
Semmit sem látsz. Vak sötét van. Egyedül vagy. A távolból kabócák ciripelését hallod. Ahogy pár lépést előre csoszogsz, nagyjából le tudod vonni a következtetést: saras, olykor füves, földes részekre érsz. A hátad mögül valami sercegést hallasz. Furcsa, mintha kezdené ellepni a testedet, de nem tudod megállapítani, milyen anyag. Akárhová lépsz nem tudsz szabadulni tőle. Szép lassan kúszik fel a lábaidon, egyre feljebb és feljebb ér a combodon...

Nagoyaka Kiyoshi
Itt valami nagyon nincs a rendjén. Teljesen sötét van, semmit sem látsz. A lépteid visszhangzanak. Nem tudod, hol lehetsz. Tompa, recsegő zenét hallasz a közelből, bár nagyon szakadozik. Valami megérintette a hátadat. Valami nem anyagi. Serceg, mikor hozzád ér. Egyre több érintést érzel, a tested minden részéről. Az érintések vérfagyasztóan hatnak rád... Mintha meg akarnának fojtani.

Dai
A sötétség mindent elborít. Mikor odajutsz, a kígyódat nem érzed, hiába tapintanád. Pedig biztos vagy benne, veled volt. Ez biztos. Egy kicsit csúszós felületen lépkedsz. Körüled furcsa morajlásokat hallasz, bluggyogást. Vajon víz?

Drake Haru
Sötét van. Felüdít ez a sötétség és az egyedüllét. Ugyan akkor valamilyen szinten aggaszt is. Az orrodig sem látsz el, vak sötét van. Így nem fogsz tudni kitalálni. A lábaid alatt mintha apró kavicsok ropognának mikor lépdelsz, recsegő hangot hallasz minden felől. Ami jobban aggaszt, az a sercegés jelen pillanatban. Érintéseket érzel a tested minden területén, mikor hozzád érnek az anyagtalan kezek kicsit felerősödve hallod a sercegéseket.

Joey Chrome
Teljes a sötétség, semmit sem látsz. Miért történt ez?! Kétségbeesetten lépkedsz, mintha homokon lépkednél. Légnemű, gáz, sőt, nem is, sokkal inkább anyagtalan kezek érintését érzed mindenütt a testeden, érintésük sercegő hang kíséretében történik. A szél kezd feltámadni, különös, csikorgó-nyikorgó hangot hallasz...

Jay
Rossz érzésed van. Nagyon rossz. Mély csönd vesz körül. Fülledt a levegő a helységben, ahol vagy. Alattad talán csempe terül el. Úgy érzed, egy kicsit kisebb helységben vagy.

Snowcat
Regina eltűnt. Nincs a válladon. Nem látsz semmit. Bűzt érzel, talán állati bűzt... Szörnyű trágyaszagot érzel. Furcsa, sercegő hangot hallasz, közben érzed, ahogy a testedet mindenhol érinti valami. Valami, aminek nincs teste... A lábaid alatt valami szalmaszerűség van. Állatias morgásokat, nyávogásokat, sokféle állatias hangot hallasz mindenhonnan körüled. Kis idő elteltével valaminek a nyüszítését. Egy kutyáét... Épp kibelezhetik a kétségbeesett, hangos nyüszítésből ítélve...

/Off: a karaktereitek valóban vak sötétben vannak, semmit sem látnak. Éjellátás, egyéb látások sem működnek! A reagálási határidő 2013.07.02.
Dai és Jay, a reagjaitokat majd egyben kérem bepótolni./

A sercegés nem zavar, de minden más igen. Még sosem teleportáltam ezelőtt, szóval nem tudom, milyen érzés lehet, talán pont ugyanilyen, de azért még megrémít és szeretnék inkább elfutni másmerre. Az ajkamba harapok és olyan erősen szorítom a gömböt, ahogy csak merem.
Végül, mikor a fehér átvált feketébe, inkább behunyom a szemem. Az is fekete, így nem érhet több változás, és megvárom, amíg alábbhagynak a dolgok. Egyszer csak valami hozzám ér, én meg megprödülök.
-Hugi?
Semmi válasz, és kezdek megrémülni. Hugi válaszolna, de most miért nem válaszol? Érzem, hogy mintha reszketne, pedig ő sosem szokott. Olyan furi ez az egész helyzet, én mégsem akarok itt lenni. Ez így nem cirkusz. Érzem, ahogy valami ülő helyzetbe tol, és nem tudok ellenállni.
A fény végül csak-csak teret enged magának, amitől picit megnyugszom. A vitrinek, és a játékok láttán érzem, hogy Hugi furcsa viselkedése is alább hagy és újra olyan, amilyen azelőtt volt. Érzem, ahogy az ő tudata lassan átveszi az enyém helyét, és megnyalja a szám szélét.
~Milyen édesek.~
Sokkal erősebbnek érzem a hangját, mint máskor, és a szám magától formálja a szavakat, de tudom, hogy szinte csak suttogás, amit mond. Aztán a tekinetünk valami másra fordul, és Hugi visszahúzódik a helyére, mintha megijedne. Ő amúgy is nem szeret úgy elől lenni, hogy azt mások is lássák, csak amikor azt nézi, ahogy az áldozatunk már tágra meredt szemekkel és sápadtan nézi az új világot, amit mutatunk neki.
A masskos kislány ül előttünk. Szilva, azt hiszem, ez a neve, vagy valami hasonló.
-Szia. Saya-chan, ugye?
-Aha. -bólintok és újra a saját hangomat hallhatom. A lány hangjától önkéntelenül is mosolygok és valahogy úgy érzem, nem kell félnem. -Te meg... izé... Szilva-chan, ugye? :3

Egy furcsa női hangot hallottam, amint megérintettem az ékkövet, ami átvitt engem egy másik számomra vadidegen helyre olyan hatással, hogy a főtér körülöttem elhomályosodott végtelen fehérségbe, majd feketébe.
Regina eltűnt. Aggódom, de remélem, csak csavarogni ment körbe az új helyen, mint ahogy szokása általában, ha mindig a közelemben lehet. Bár a macskák nagyon jól látnak a vak sötétben, nem úgy, mint mi, emberek. Tiszta sötét van itt, és nem látok semmit.
- Hahó? Álarcos lány? Melva? Regina? Hová tűntetek?
Testemen érzem, hogy mintha taperolna valaki. Én meg nagyon nem szeretem, ha nyúlkálnak hozzám az engedélyem nélkül!
- Nyaa! Hé! Ha fiú vagy, ne nyúlj hozzám! A lányokat szeretem, csak metroszexuális stílusom van, meg igen bájos sármom! Csak a lányok simogathatnak!
Ugráltam, megpróbálván a láthatatlan taperolót lerázni magamról.
- Ez furcsa... szalmákon állok vagy mi?
Csak most tűnt fel ez, meg az, hogy olyan szag van itt, mint a farmon a pajtában, tele állatokkal. A tudatban, hogy itt állatok vannak, és hallom a különböző hangokat, felvidultam.
- Húúúú, a cirkusz istállójában vagyok? Komolyan? Az állatok között? Fúúúú, nyaaaa! Ha én nekem kell gondoskodni az állatokról, az jó! Legalább megmutatom a bagázsnak, hogy kell úgy idomítani az állatokat, nem nem kínozzák! Hol vagytok, cicuskáim, lovacskáim, elefántocskáim, és egyebeim?
Csak egy helyben tudtam ugrálni, mert még mindig nem láttam semmit. Ha látnák, akkor körbeugrálnám boldogan az egész istállót. Aztán megtorpantam, mikor hallottam egy kutyanyüszítést, aztán a szerencsétlen állatot a hangok folyamán jól megtépte a többi ragadozó állat.
- Óh, nya igen... állatias dzsungel törvény... az erősebb állatok megeszik vagy csak úgy megölik a másikat. Ez a természet rendje, amibe nem szólhatunk bele, és egyébként se tehetek semmit a kutyiért. Ejnye, állatocskáim, legalább egyétek meg kulturáltabban! Egyetek szépen, és akkor megjutalmazlak titeket!
Hát igen, ha már nekem kell ezekről az állatocskákról gondoskodnom, legalább úgy illene, ha szép rendet és harmóniát teremtenék köztük. Bár nem tagadhatom meg tőlük a friss húst. Csak honnan szerezzek be nekik kutyát? Ha Regina felbukkan, akkor megkérem szépen, hogy segítsen kutyákat keresni...
Amúgy a kutyák az egyetlen állatok, amikkel nem vagyok megbékélve. Aranyosak és hűségesek ők is, meg minden, csak kegyetlenek a macskákkal, pedig a kutya nem tudja, miért üldőzi egyáltalán a macskát, hiszen csak ritka esetekbe eszik meg a macskákat, amiket igazából nem is ennének meg. Hogy a mascka üldözi a rágcsálókat, az normális, hiszen azok a macskák valódi tápláléka.

A sötétség mindenkit kezd az őrületbe kergetni. Bármit is beszél bárki, válasz semmire sem érkezik, az anyagtalan valamik pedig sokkal erőteljesebben kezdik ellepni a hangforrásokat. Mindenkit fojtogatnak... Fulladozni kezdtek. Mikor már esetleg a halálba is beletörődtök, egy női hang hallatszik újra.
- A hajnal nemsokára elérkezik...
A semmiből hallatszott az előzőhöz hasonlóan. Mintha vidámságot fedeznétek fel benne, ám mégsem tudtok teljesen megnyugodni attól, ami szemetek elé tárul...

Saya
A lány előtted felsóhajt, miután a női hang megszólalt. Kérdésedre csak gyorsat nemet int fejével.
- Siela.
Egy kártyát tesz le eléd, lefordítva.
- Ha a Jó  bántani akarna, akkor csak tépd ketté. Ő megvéd majd Sierrától.
Arckifejezéseit ugyan nem láthatod, bár érzed, tudod jól, hogy most nem vidám. Sokkal inkább, mintha aggasztaná valami... A kártyáért nyúlsz, ő a kezedre helyezi a kezét. Nagyon hidegek a kezei. A szemeid lassan letapadnak, akaratod ellenére is, hiába próbálsz ébren maradni. Elalszol...
Teljesen máshol ébredsz fel. Egy padon nyitod fel szemeidet, egy templomban. Furcsa, lidérces, kék fény szálldos a templomban. Kis kék, repkedő, foszforeszkáló gömbök. A sötétség úgy tűnik számodra, él. Akárcsak valami élőlény, úgy kezd szép lassan elfoszlani körüled. Egyenlőre csak egy kis körben látsz, amiket ezek a lidérces kis kék gömbök bevilágítanak. Csak most pillantod meg, a kártya, melyet Sielától kaptál a kezedben van. Mikor megfordítod, egy harcost látsz a lapon. Kezében egy hatalmas, fogazott kard, arcán fehér maszk, különös, anyagtalan, gomolygó fekete testét fekete páncél borítja. A fején a gomolygó sötétség egy olyasfajta "két ágú" sapkaszerűséget alkot, mint amit a bohócok szoktak hordani. A harcos tartása görnyedt, púpos.
A templom harangjai megkondulnak.

Viola
Minél jobban ficánkolsz, annál erőteljesebben mászik rád a valami. Kétségbeesésedben még a katanádat is egyszer-egyszer meglódítod. Mindhiába. Teljesen belepik a testedet ezek a valamik. Hátraesel, egyenesen valami kemény felületre, talán kő. Ez is rátesz egy lapáttal, most már a hátsód is fáj, a valamik meg szinte már megfojtanak. Ekkor jön a megváltás... A női hang újra megszólal. Körülötted mindenhonnan a semmiből világító kis kék gömbök tűnnek fel. A sötétség oszlani kezd körüled, szép lassan elhúzódik. Rajtad pár valami megragadt... Szép lassan tűnnek el rólad. Egy mozgó sötét, csecsemő méretű, szabálytalan gomolygó dolog a lábadon maradt. Két keze van, kitartóan kapaszkodik a combodba. Felnéz rád... Arcát fehér maszk takarja. A maszk moccanni látszik. Egy fülig érő vigyor kísértében megpillantod az éles fogait. Nem sokkal miután rád vigyorgott, egy kékes világító gömb átszeli a maszkot, elfoszlik. Minden szabálytalan fekete árnytól megszabadultál. Kicsit nyugodtan fújod ki magad. Most van időd körbenézni. Egy temetőben vagy. Alattad a talaj víz áztatta, saras. Egy kis körben már látsz, bár nem sokat világítanak be a kis gömbök. Már az éjellátásod is működik azokon a területeken, amelyeket a kék gömbök egyszer bevilágítottak.
Tőled balra, nem olyan messze harangozást hallasz.

Nagoyaka Kiyoshi
A nagy kapálózás közepett a földre kerülsz. Nem tudsz kiszabadulni az anyagtalan érintések rabságából. Ahogy beszélsz, még jobban ellepik a tested. Mikor már éppen elkönyveled magadnak, hogy itt helyben meghalsz, a női hang újra megszólal. Hangja nyomán reflektorok fénye kezd felgyulladni, az egész helyet megvilágítják. Kicsit bántja a hirtelen fény a szemeidet, ámbár sikerül gyorsan megszoknod. Az anyagtalan valamik megszűnnek létezni körülötted. Egy óriási porondon találod magad. Fölötted trapézok lógnak, a porondon két tartóoszlop látható, közöttük egy kötél van kifeszítve. A nézőtér teljesen üres, gigantikus méretű, legalább húszezer embernek nyújt ülőhelyet. A fölötted lógó egyik trapézról egy különös alak ugrik le a legalább húsz méteres mélységbe, egyenesen eléd, hatalmas nevetés, röhögés mellett. Talpra érkezett, egy különös, bohócforma alak.
- Haha, igazán szép előadás volt! - nevet, miközben tőreit a tokjaikba helyezi, tapsolni kezd - Nem akarsz meghalni, ugye?! Ez igazán szórakoztató volt! De hiszen itt vagy, itt a cirkusz, őrült! Szolgáld az úrnőt, végezz Sierrával, akkor nem fogsz meghalni...

Drake Haru
Hangod még jobban vonzza az anyagtalan dolgokat... Szinte teljesen a földre kényszerülsz, mikor a női hang ismét megszólal. Apró, kék gömbök kezdenek világítani a semmiből. Érdekes, maszkos, gomolygó árnyakat világítanak meg a testeden, melyeknek szabálytalan alakjuk rád csavarodik, beléd kapaszkodik. Amikor a kékes fények átvilágítanak rajtuk megszűnnek létezni. Körbenézel. Egy vásártéren lehetsz. Bódék körülötted, azon a kis területen, melyet a kék gömbök megvilágítanak. Az egyik bódéban valami furcsát pillantasz meg... Egy marionettbábú ücsörög egy széken összeroskadva, rajta habos-babos, kék ruha, barna hosszú haján egy apró korona. Egy tökéletes bábú, porcelánból van ahogy elnézed.

Joey Chrome
A Belső Hang egy szót sem szól, mikor te már szinte megfulladsz a kezektől. Meglepetésedre újra megszólal a női hang. Miután minden újra elcsendesedik kis kék, világító gömbök kezdenek világítani körülötted a semmiből. Az árnyak kezdenek rólad eltűnni, semmivé válni, amint a kék fények átvilágítanak rajtuk. Egy kis körben már látsz valamelyest magad körül. A részletekből könnyen kiveszed: egy játszótérre csöppentél. Egy homokozóban ácsorogsz, a homokozóba egy csúszda vezet. A nyekergő hangot a hinta adta ki. Benne egy lebiggyesztett fejű marionettbábú ücsörög összeroskadva... A fél karja le van szakadva, néhány foltban hiányzik a haja, egykoron gyönyörű, úri, fehér, fodros ruhája mára már szakadt. A "bőre" porcelánból van.

Snowcat
A nyüszítő kutyát rengeteg más állathang követi. Köztük felfedezel macskát, lovat, elefántot, medvét, köztük rengeteg ismeretlen üvöltéssel, állathanggal. Egyre több állat... Mindegyiket mintha kibeleznék, torka szakadtából üvölt, sír... Azok az anyagtalan valamik, melyek nemrég még csak hozzád értek, úgy érzed már durván beléd rúgnak, csipkednek, harapnak. A szádat hiába szorítod össze, valami belemegy. Leerőszakolja magát a torkodon, öklendezel, hányingered van, fojtogat. Úgy érzed itt helyben megfulladsz, véged. A női hang ismét megszólal. Körülötted nagyon halvány, kék gombócok. Egy-két árnyat semmivé tesz körülötted, szép lassan mindegyiket. Kivéve azt az egy valamit, ami a torkodban van... Alábbhagy a fulladozás, a köhögési ingered megmarad. Nagyon kis teret világítanak meg körülötted a kék kis gombócok. Egy sötét, hatalmas sátorban vagy. Körülötted üres ketrecek. Léptek zajait hallod. 2 player lép be a sátorba, egy nő és egy férfi. Felszerelésükről világosan látod, hogy ezek nem holmi kezdő játékosok. A férfi lovag, a nőről nem tudod a kasztját, nem látsz nála fegyvert. A férfi van tőled távolabb, hátrafordul a nőhöz.
- Fuss! Én feltar...
Befejezni azonban nem tudta... Valami egy ütéssel végzett vele... A player a földre rogy, apró pixelekre bomlik a teste. A nő futna, de nem tud. Egy fogazott penge suhintását látod csak, a nő is pixelekre esik. Ekkor a látószférádba ér a tettes... Egy harcos.. Kezében egy hatalmas, fogazott kard, arcán fehér maszk, különös, anyagtalan, gomolygó fekete testét fekete páncél borítja. A fejét is alkotó  gomolygó sötétség egy olyasfajta "két ágú" sapkaszerűséget formál, mint amit a bohócok szoktak hordani. A harcos tartása görnyedt, púpos, egy átlagos, felnőtt férfinél még így összegörnyedve is háromszor nagyobb...
Feléd néz, megemeli a hatalmas, fogazott pengéjét.

/Off: A reagálási határidő 2013.07.10.! Ne haragudjatok, de családi okok miatt ki kell tolnom bizonytalan ideig a reagálási határidőket egy hétre! Megértéseteket köszönöm! Dai és Jay, kérlek pótoljatok! 1-1 világító kék gombóc felvehető item - természetesen csak ott, ahol vannak gombócok./

Kiváncsian lesem a gomolygó sötétséget is, de nem félek tőle. Hugi a játékokkal van elfoglalva, érzem, ahogy nyúl feléjük láthatatlan kezeivel, ahogy arra vágyik, hogy megérinthesse őket. Száján torz mosollyal, lelkében végtelen örömmel szemléli azok sérüléseit. Kicsit olyan érzés, mintha ráakadt volna a lelki társára, az igazira, és szinte éhes vágy keríti hatalmába, hogy megtalálja. Csak a hang zökkenti ki egy pillanatra.
- A hajnal nemsokára elérkezik...
~Ne...~ -nyőgi, és visszahúzza a kezeit. Hugi, mi van veled? Kezdek aggódni érted.
Előttem a lány megrázza a fejét és elismétli a nevét. Ahaaa, Siela, nem Szilva, oké! Megjegyzem. Érdeklődve nézem, ahogy elém tol valamit és hallgatom, amit mond.
-De a Jó miért akarna bántani...? -kérdezem, de nem felel. Elveszem a kártyát, mire ő is megfogja a kezem. Hideg, de kellemes, nagyon szimpatikus a lány. Elálmosodom, a világ elhalványul, pedig én nem akarok aludni. Teázzunk, beszélgessük, legyünk barátok, könyörgöm. Kérlek...

~Ébresztő.~
Felpattanok, de már nem abban a cuki szobában vagyok, mint eddig, hanem valahol máshol. A lány sincs sehol, és ez elszomorít, ahogy Hugit is a plüssök hiánya. A keserűsége érzem, hogy át akar engem is járni, de nem engedem. Hugi, te most főj magadban, én tudni akarom, mi folyik itt, oké?
~Oké... ezt most rád kell bízzam.~
Odamegyek az egyik gömbhöz és megpróbálom megérinteni, mire felugrik egy ablak, hogy felveszem-e a tárgyat. Oké, akkor felveszem, ha szabad, akkor biztos van valami jelentősége majd. Szerencsére marad még körülöttünk pár, de nem tudom, mennyit rakhatok el, maradok az egynél, több a semminél. Odamegyek egy másikhoz és a fényénél megnézem, amit Szilvától... nem, várjál... Sielától kaptam! Jaj, sikerült megjegyeznem!
De szép rajz. Bár én is így tudnék festeni. Alaposan megnézem, de nem látok rajta semmi különöst. Tépjem ketté, ha bántani akar a Jó? Még mindig nem értem, a Jó miért akarna bántani, de észben tartom. Lehet, gonosznak fog nézni, és azért akar bántani, pedig én nem vagyok az. A kártyát a kezemben tartom és gyönyörködöm a templom szépségében. Hugi különös módon furán érzi magát.
És végül megkondulnak a harangok. Milyen szép a hangjuk. Csak nagyon hangosak T_T

/Második kör:/

Már egy ideje üldögéltem, mikor megláttam egy kisebb csoport embert gyülekezni. Egy csinos és kinézetre is elég magas szintű nő, egy szőkehajú "szépség", egy NAGYON érdekes / és hátborzongatóan idegesítő/ macskás "fiú, vagy "lány", egy normális kinézetű barna hajú srác meg egy másik. Jobban körbenézve a téren látok még egy távolabb egy hosszú, zöld hajú kislányt és egy másikat, de nem zöld hajjal. Valahogy mindkettejükkel szemben van egy fura érzésem, kiráz a hideg és enyhén bizseregnek a zsigereim, hogy " vigyázz velük ".
Már lassan elérkezett az éjfél, a Főtér már majdnem üres volt rajtunk kívül, csend és nyugalom honolt körülöttünk. Lassan odamentem hát a csoportosuláshoz, visszaköszöntem-biccentettem azoknak, akik köszöntöttek, és végignéztem, amint a szőke srác, alias Joey / mint ahogy azt megtudtam egy ismerőse köszöntéséből / mogyoróval kínált mindenkit majd elkezdte dobálni azt, melyeket a szájával kapott el egyenként. Pff. Felvágós. De társa is akadt, mégpedig ebben az macskás csajban...bocsánat, ürgében, mint kifejtette, hogy nem meleg. Mindenesetre az agyamra megy ezzel a szinészkedéssel, idegesítő, ahogy nyávog itt jobbra-balra. Mindegy is. Már kezdtem nem figyelni rájuk, mikor Joey a halálát játszotta el egy szem mogyorótól, ami a fülébe került. Na, a macskás se volt rest, nagyképűen bemutatta, hogy ő milyen "profi" Atya ég. Hagyjuk ezt, mert már tényleg idegesítenek! És ezekkel kell nekem mennem együtt küldetésre...eh...
Mondjuk ha engem békénhagynak, csináljanak, amit akarnak, nem érdekel, csak ne lássam.

Mikor éjfélt ütött az óra, megjelent köztünk a már korábban látott köpcös férfi - egy társsal, méghozzá egy szőke kislánnyal, aki maszkkal és ugyanolyan csuklyát viselt, mint a mellete álló illető. Viola / mint a nyávogós sráctól hallottam / közelebb hajolt a kislányhoz, majd hirtelen mintha meg is rémült volna tőle, valami furcsa dolgot láthatott rajta, amit én nem, a sötét miatt.
Melva bemutatta magát, majd Sielát is megismertette velünk, utána pedig elkérte a levelet, amit még délelőtt adott át: még jó, hogy a zsebemben magamnál tartottam mindvégig. Odaadtam azt a körbejáró leánykának, aki egy szót se szólt, de mindvégig szemezett velem: nem kisebb örömömre, hiszen ilyen gyönyörű szempárt már rég láttam: egyik kék, másik sárgán világított az éjszakában. Csodálatos, de elég hátborzongató is: nem gondoltam volna, hogy ebben a "tökéletes" játékban is helyet talál a mutáció. Még ha csak NPC szinten is. Már ha ez a kislány NPC... Ám ekkor észrevettem az, amitől Viola elszörnyűlködött: a maszk, amit Siela viselt, nem pánttal volt hozzáerősítve a fejére, mint normál esetben, hanem az arcára volt varrva valami vékony zsineggel, groteszk és fájdalmas módon. Bizarr, hogy egyes emberek ilyet művelnek.
Mindezeket követően Melva hátralépett és megkérdezte, felkészültünk-e, majd válaszunkat nem várva fel is szólított minket a cselekvésre, miszerint fogjuk meg a lány nyakában lévő gömb alakú követ, mely valamilyen ékkő lehetett. Felfénylett, én meg meglepődtem Siela nyugodtnak tűnő szavain: "Átjáró. A cirkuszhoz." Ennyi, nem több. Kinyújtotta hát a kezét, benne a kristállyal, én pedig felemeltem a kezem. El is fogott hirtelen egy érzés, hogy nem kellene most ezt megtapizni, mert rossz is kisülhet belőle, így kezemmel a levegőben megálltam, várva egy kicsit. De miután Viola, Joey, a zöldhajú kislány, meg a cicafiú is megfogta és nem történt velük semmi különös, így én is megtapiztam egy ujjammal a követ.
-Ez érdekes lesz, hajrá mindenkinek.

/Harmadik kör:/
Mikor megérintettem a gömböt, mint mindenki, már tudtam, hogy nem volt jó ötlet, veszélyérzetem egyből az égbe csapott, de már késő volt. Idegen, fura sercegő hang, mintha valami sülne, de mégse. Körülöttem egyre homályosabban és fakóbban látom, mintha levettem volna a szemüvegemet. A gömböt fogó kezemmel megpróbálom megnézni, rajtam van-e még, de képtelen vagyok: a kezem meg sem mozdul, nem tudom elvenni a kristályról. A többieket már alig látom, annyira szétfoszlott a kép a szememben, majd hirtelen egy nagy fehérséget látok, mint anno, az egyik film szobájában, amit konsztraktnak neveztek. A nagy fehér semmi. Csend és nyugalom...vagyis csak volt, mert immáron a fehér fekete lett és már magamat se látom, ami kissé idegessé és aggódóvá tesz. Egy hang, egy hirtelen felhangzó hangos női hang szólal meg sejtelmesen, mintha itt állna mellettem: - A Rossz órája elérkezett.
Ez csak még idegesebbé tesz, de felvet bennem pár kérdést is: hogy érthette? A rossz lehet, mint fogalom, de lehet akár egy személy is, ezért a sötétség, ezért a félelem és a sercegő hang. A veszélyérzetem még mindig nem múlt el, érzem, hogy valami itt nincs rendben. Na de a Rossz órájában miért is érezném jól magam?
Miután a visszhang eltűnt, teljes csend vett körül, elmúlt a sercegés. Fura szagot nem érzek, ám páradús, fülledt levegő vesz körül, amiben nehéz lélegezni. Tisztára olyan, mint egy tárolóhelység. Ha a cirkusz helységébe teleportálódtunk mindenkivel, akkor talán ők is itt vannak.
- Hahó..? - kérdezek bele a semmibe. Se válasz, se semmi viszont azt észrevettem, hogy nem lehetek nagy szobában, mert nem úgy hallottam a saját hangomat. Mintha egy kis szekrényben vagy valami hasonlóban lennék. Mikor körbetapogatózok, mást sem érzek, mint egy csempeféle valamit. Talán egy konyhába lennék? De akkor mire a fülledt levegő? Évek óta nem használták volna? Remélem, a többiek jól vannak.
Ekkor kissé belém ütött valami mélyen belül: mi van, ha nem tudok innen kijutni és itt halok meg? Annyi mindent akartam még tenni, nem vagyok hajlandó itt elpusztulni!!
Felálltam és határozottan felszólaltam:
-Ha van itt valaki, azonnal szólaljon meg! Akár Jó, akár Rossz, nem érdekel, de válaszoljon!
Válasz nuku, idegeim már a plafonon vannak. Najó, jobb lesz lenyugodni, mert ennem nem lesz így jó vége.
Ám az idegességet lassan pánik veszi át a pánikot pedig az őrület határa kezdi átvenni. Mindenféle rémképek járnak a fejemben, hogy Channak odakint mit művelhetnek, hogy ezt direkt csinálták és hogy mi leszünk azok az állatok a cirkuszban, mi leszünk a legfőbb attrakció: nyolt őrült ember, akik egymást ölik meg morbid módon. Mi? MI? Megölni? Én nem akarok senkit sem megölni! Nem vagyok hajlandó elvenni más életét. Ilyenre még csak gondolni sem akarok..de ha más életét nem, talán a sajátomat elvehetném, és akkor nem fogok senkit se bántani...ezaz, csak itt ledöföm magam és kész. Már épp előhúztam a kardom és vágtam volna el a saját torkomat mikor egy kép ugrott a szemem elé: Chan, vörösre sírt szemekkel, a holttestemre görnyedve zokog.
Tényleg ezt akarom? Szomorúvá és elkeseredetté akarom tenni a szerelmemet? Na azt már nem!
Ekkor hirtelen a semmiből kezek támadtak a torkomnak és elkezdtek fojtogatni. Minden erőmmel harcoltam ellenük, de hiába: túl erősek voltak. Már talán az utolsó pillanataimat éltem át, mikor egy újabb női hang szólalt fel: - A hajnal nemsokára elérkezik...
Milyen jó, legalább nem lesz sötét. Magam is meglepődök nyugodtságomon és vidámságomon, amit a hang adott, de veszélyérzetem továbbra se nyugodott le: valami szörnyű dolog fog történni, és ezt a látottak is kezdik alátámasztani, szemeim hatalmasra nyílva látják a félelmetes dolgot...

/Off: utólag is elnézést a késésért, de magam se tudom, mikor vagyok képes írni és mikor nem. Cserébe próbáltam kicsit terjedelmesebb reagot alkotni. A negyedik körre nem reagáltam még, várom mesélőnk további "utasításait" /

Kitisztult a kép - legalábbis annyira, hogy lássak a félsötétben-, és megdöbbentem, mikor körülöttem rengeteg, mindenféle halott vagy haldokló állat fetrengett. Úgy ahogy kissé megrázott a dolog: Hát miféle állat lenne képes ösztönből még egy nagy elefántbikát is megtépni? Talán egy jeti? Vagy egy sárkány? Az biztos, hogy szép nagy igényei vannak a vadászösztönt illetően!
- Áááh, értem! Akkor egy nagy ronda éhes sárkányt kell idomítanom? Nyaa, oké... te akartad, Melva és álarcos kislány... akkor én... köhh-köhh... kráköhh!
Azok az anyagtalan valamik, amik eddig taperoltak, jól megbökdöstek és csipkedtek, ahogy bírtak. Ez nem is lett volna baj, ugrálással és rázkódással megoldhattam volna, de valami egyszerűen úgy tolta le magát a számon keresztül a torkomba, mintha tömnének, mint egy libát. Öklendeztem hányingerérzettel, és majd' megfulladtam! Beszélni se bírtam, ahogy mozogni se rendesen. Fulladozás alatt először két térdre ereszkedtem, majd már a két kezemmel is támaszkodtam a földön. Nem tudom, ez meg mégis mi a fene, de ez a valami meg akar ölni!
- A hajnal nemsokára elérkezik. - búgta a női hang, amit egyszer már hallottam, és mondta hogy elkezdődik a Rossz órája, aztán a semmiből furcsa kék világító gömböckék, melyek ezeket az engem piszkáló akármiket elpusztították, és a fulladozás is végül alább maradt.
- Köh-köh... hűűű... - Krákogtam és köhögtem, mert ha még ha megmenekültem a biztos haláltól, még ugyanúgy megmaradt a túlélt fulladozás utáni utóérzések. Egy ideig inkább nem szóltam semmit emiatt.
A világító gömböcskék fényében tisztán láthattam, hogy egy nagy sötét sátorban vagyok, tele üres ketrecekkel és kennelekkel. Élő állat sehol! De hát Regina is hová tűnhetett? Ki rabolta el őt ilyen aljas módon? Ezért valaki fizetni fog!
- Nyo, biztos, ami biztos alapon. - jegyeztem meg végül hangosan, és habozás nélkül inventory-mba vágtam az egyik fénylő gömböt, hogy ha baj van, akkor az ott legyen.
Lépéseket hallottam, és megláttam két játékost. Erősebbek lehettek, de biztos nem ismerem őket, hiszen nem láttam őket ott, ahol gyűltünk a srácokkal.
- Áh, na végre! Hahó! Sziasztok! Ide! Snowcat vagyok! - integettem nagy vidáman a két játékosnak. Azok pofátlan módon észre se vettek engem, hanem az egyikük valamit benyögött a másiknak, mire mindkettőt egymás után lecsapta egy benga bengál. Én csak ott néztem, és ámultam, hogy ez meg mégis mi a macska volt.
Az illető úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt halállovag, kezében fogas karddal, az arcát fehér maszk viselte, és a fején kétágas bohócsapka csörgött.
A melák meglátott, és elindul felém ütésre készen.
- Húúúúúú, nyaaa, te egy bohóc vagy, vagy mi? Ha igen, akkor nem vagy éppen egy vicces típus! A bohócok azok ám! A bohócok nem ölnek, és nem csapkodnak orrba-szájba, mint az őrültek! Tudom, miről beszélek, kisgyerekkoromban párszor voltam már cirkuszban!
Ha felém csap, igyekszem kitérni előle, de eközben csúnyán ránéztem.
- Hé, nyugi már! Kezeltesd magad! Semmi oka nincs ennek az éktelen, értelmét vesztett gyilkolásnak! Ettől egyáltalán nem lesz jobb neked, hiába mondogatnád, hogy szereted csinálni! Na és neked hogy tetszene, ha téged bántanának, vagy meg akarnának ölni? Biztos rosszul esne neked, cimbi! Engem Melva küldött ide, hogy csináljak valamit ezekkel a szegény megboldogult állatokkal, nem pedig balhézni óriás páncélos-álarcos bohócokkal! Tessék normálisabban viselkedni, vagy Snowcat-bácsinak elmegy a türelme, nyo!

Egy nagy véres termet láttam, tele felakasztott bohócokkal és artistákkal. Borzalmas látvány volt, mindegyiküknek el volt vágva a torka és a vér csak úgy csöpögött le az arcukról megállíthatatlanul. Elindultam hát a terem felé, mikor és ránéztem a tenyeremre. Az ujjaim elkezdtek nőni, aztán összemenni, mintha egy álomban lennék odakint. Akkor is, nem tudtam, hogy álom-e vagy valóság a dolog, ami történik velem, ránéztem a tenyeremre: ha álom volt, mindig furcsa dolgok történtek vele. Vagy ránéztem az órára kétszer egymás után: sosem mutatták ugyanazt az időt. Avagy ha tükör volt ott, belenéztem: az is torznak, furcsának mutatott.
Rájöttem tehát hogy álmodom, ez nem a valóság, pontosabban nem a játék, és felébredtem. Kinyitottam a szemem, de semmi nagy sötétség. Ekkor beugrott a dolog: jelentkeztem egy küldetésre és elteleportált egy szobába. Na, szép, én itt életveszélyben vagyok, aztán elszunyókálok a sötétben. Négykézlábra álltam hát a páradús szobában vagy kis teremben, és lassan, egyik kezemet előre tartva körbetapogattam. Éreztem valami furcsa, durvább, szőrös, puha anyagot. Egyszer fogtam ilyet, vagy inkább ehhez hasonlót, és az állati prém volt.
Remélem, hogy ez nem az.
Visszaültem a földre és megintcsak magamba mélyedtem: vajon túlélem ezt a helyet?
Ha kikerülök ebből a világból, az biztos, hogy első dolgom lesz szétverni a NerveGeart és feljelenteni Kayaba-t. Bár az tuti, hogy letartóztatják, sőt, lehet, ki is végzik. Ki tudja.
Talán ez a tudat, talán csak a belenyugvás, de elkezdtem emlékeket felidézni magamban, még a kinti élet, Channal együtt töltött perceit. Több szomorú, kevesebb vicces jutott az eszembe, de főként az első sátrazásunk járt a fejemben. Az a bizonyos második nap, amikor kint ültünk a sátor előtt a pamlagon és néztük az eget összebújva..
Elmosolyodtam, és a sötétben dúdolgatva vártam sorsomat, hogy mi fog történni velem.

/Off: ha valaki nem tudja, az álmos dolog tényleg működik, mindegyik. Egy a fontos: mikor a tenyeredre nézel, vagy tükörbe, ne ijedj meg, amit látni fogsz, mert akkor egyből felébredsz! Ha felfogod, hogy egy álomban vagy és elfogadod azt, esélyed van nem felébredni. És ha tudod, hogy egy álomban vagy, akkor bármit megtehetsz.    /

Szép lassan elszaporodnak körülöttetek a kék, lidérces fények. Lassacskán, félhomályban ugyan, de látjátok a körülöttetek elterülő világot.

Drake Haru
Valóban egy vásártérre csöppentél. Nem olyan, mint egy piac, sokkal inkább olyasmi, mint egy fesztivál terephelye. Kisebb, cirkuszi sátrakra emlékeztető bódék, sok-sok játék, kosztüm, egyéb kacatok. Egy rondább, viseltesebb bódénál vagy, a bódé polcai telis tele plüssfigurákkal. A kezedbe emeled a kis marionett bábút. Az arcát is ekkor pillantod meg. Valódi mestermunka, gyerekes, kerek arcú, mégis bájos, szintre életre kelhetne. Ebben a pillanatban egy kés pengéje vágódik melletted a pultba. Csupán pár milliméter választotta el attól a pengét, hogy jobb karodba csapódjon, s kárt tegyen benned. A késpenge nyelét egy ugyan olyan marionett bábú indította útjának, melyet az imént a kezedben tartottál. Egy ugyan olyan bábú, madzag és fakeret nélkül, egy normál, ember méretű baba...

Nagoyaka Kiyoshi
- Magnó? - ismételten felröhög a "bohóc" - Ez neked magnó?!
Közelebb sántikál hozzád.
- Nem, itt semmi sem vicc, itt minden életre, avagy halálra megy! Sok sikert kívánok ezúttal az életedhez! - széles vigyorát most újból megcsodálhatod.
Hangneme felháborodottá változik.
- SIELÁVAL?! AZ ÚRNŐNKKEL?! Őrült féreg, SIERRÁVAL kell végezni! Bár... - hangja kissé meglágyul, majd gúnyossá vált, tekintete lenéző - Egy önjelölt hős nem öl embert ugyebár... Nem mer megölni senkit...
További mondandóidra, kérdéseidre nem válaszol, csupán jót kuncog, vigyorog, röhög rajtuk.

Saya
A templom lassan teljesen megvilágosodik körülötted. Egy kicsit sötét van ugyan, de már lényegesen többet látsz, mint nagyjából tíz perccel ezelőtt. Ahogyan szép lassan húzódnak el az árnyak, az oltár felett megpillantasz valamit... Egy gerendáról lóg le. Egy kötél, a végén hurokkal. A hurok egy szerzetesi ruhákba öltözött, lassan oszlásnak induló férfi tetem nyaka köré van tekerve. Hullaszagot nem érzel. Idegen, visszhangzó hangot kezdesz hallani a fejedben. Nem a húgod hangja. Egy férfi hangja...
~Siela, kérlek, segíts meg minket, óvj meg minket tőle!~
Reccsenő hang követi a férfi kétségbeesett fohászát, a harangok elhallgatnak...

Joey Chrome
A Belső Hang váratlanul felsóhajt. Megint mély hallgatásba kezd. Lassan nyúlsz a földről összeszedett bottal a bábú arca felé. Pár milliméter választ el csupán tőle, mikor az hirtelen felkapja az arcát. Üres szemgödreiddel néz feléd. Lassú lépteket hallasz a hátad mögül, hátrakapod a tekinteted. Egy ugyan olyan marionett bábú. Körülbelül ugyan olyan magas, mint te... Kezeiben két kard méretű tű, ruháján alvadt vérfoltok. Feléd közeledik. BH szól hozzád.
- Szerintem fuss. El. Messze.

Jay
Mikor újból megszólal a női hang, egy nagyobb, kék gömb kezd világítani egy asztal közepén. Egy különös, kis sátorban vagy, az asztal nagyjából a sátor közepénél áll. A sátor falán végig különös rajzolatok vannak felfestve, a sátor tetején álomfogók csüngenek, alattad prém, mely az egész sátor alját borítja. A különös, fülledt szagot kellemes, fahéjillatú füstölők illata váltja fel.
- Üdvözöllek itt, a jövő sátorában! - egy középkorú hölgy szólt hozzád. Arcát megvilágítja a kék gömb, az asztalnál ül, veled szemben. Arckifejezése kissé szomorkás. Talán nyomasztja valami. Arca átlagos, ruhái olyanok, mint a filmekben látott öreg jósnőké, hosszú szoknya, bő ujjú felső, fején hosszú kendő. Az asztal túloldalán elhelyezett székre bök - Kérlek foglalj helyet.

Viola
Egyre több kis kék gömb kezd "életre kelni" körülötted, egyre nagyobb területet látsz be. Félhomály uralkodik ugyan a tájon, de nem zavartatod magad emiatt, éjjellátásod a félhomály területeken már amúgy is működik. Megiramodsz a harangjáték irányába, lépteidet cuppogó hangok kísérik. Nem telik sok időbe, míg egy kopott barna színű épülethez érsz. A templom római katolikus felépítésű, a harangtoronyban egy gomolygó, szabálytalan formájú árnyalakot pillantasz meg, testén több maszk. Éppen a harangokkal bíbelődik. Mikor az egyik maszk észrevesz, azonnal köddé válik, nem szólnak tovább a harangok.

Snowcat
/Off: Snowcat, értem, hogy ilyen a karaktered, de ez így élettelen! Ahol állatok nyüszítenek, és nálad láthatóan sokkal képzettebb játékosokat vág ketté egy átlagos felnőtt férfinél 3x nagyobb árnyalak egy ütésből ketté, abból jó biztos nem származik. Aranyos karakter, csak úgy gondolom egyetlen embernek sem ilyenkor jutna eszébe poénkodni.
A következő körben már támadni fog az árnyalak! /
Egyre jobban megvilágosodik körülötted a sátor. Egyre több ketrec, a fogazott kardok alak egyre közelebb ér... A torkod kapar, fulladozni kezdesz. Nem szűnik meg a fulladozás, már a földön fetrengsz kínodban. Az árnyalak melléd ért. Feléd magasodik, egy hatalmas erejű vágásra készül.

/Off: Reagálási határidő: 2013.07.16., éjfél/

Tényleg nagyon hangosak ezek a harangok, de egy idő után talán megszokom őket, hisz az ember mindent meg tud szokni, ugye? Hisz a sötét sem olyan sötét már, biztos azért, mert hozzászokott a szemem, mint mikor otthon leoltottam a lámpát, és eleinte puszta sötétség volt, aztán már láttam a berendezést olyan kékesen, tudod, a holdfényben. Fura dolog az ilyesmi, de van és létezik és működik és tökjó :3
Szóval most már látom azt is, hogy ott az oltár. Megindulok felé, úgyse imádkoztam még soha életemben, és kiváncsi vagyok, hogy milyen lehet. Aztán feljebb nézek.
-Azta! Egy angyal? -mosolyodom el, aztán mégse, mert nem angyal, hanem egy felakasztott ember. Láttam már ilyet, egyszer, munkába mentem hajnalban, és valaki egy nagy-nagy autóra akasztotta fel magát. Volt rendőrség meg minden, de hogy mi lett vele aztán, azt nem tudom. Hugi, mi lehet ez?
~Siela, kérlek, segíts meg minket, óvj meg minket tőle!~
Félredöntöm a fejem és nézem a hullát tovább. -Te beszélsz?
A jelek szerint igen, és ránézek megint a kártyára. Siela, vele beszéltem az asztalnál, és mondta, hogy a Sierától meg kell védeni, vagy valami ilyesmi. Felemelem a kártyát a hulla felé, hogy hát ha látja, és megkérdezem:
-Ezt akkor most kéne kettétépnem? Akkor azzal megvédhetlek attól a Sierától...?
Mondjuk még úgyse tépem szét, csak ha meggyőz, már ha meggyőz. A Siela mondta, hogy akkor tépjem, ha a Jó bántani akar, ésa papok végülis jók, tehát ha a hulla bántani akar, akkor ellene kell széttépnem. Azt hiszem. De legalább megkérdeztem a dolgot, és közben a harangok is elhallgattak, így jobban hallottam mindent.

A nagy páncélos bohócsipkás pajtás nem igazán volt hajlandó tudomást venni arról, amit mondtam, és ez letaglózott. Vagy lehet, hogy csak simán egy tökfej. Egyértelmű: mindig a nagyobb, erősebb, brutyós típusú izomagyúak szoktak lenni olyan buták, hogy még a gondolkozás és a legkisebb szöveg megjegyzése is már nagyon fáj nekik.
Szóval minden szó nélkül jött felém a hegyomlás, hogy lecsapjon. Annyira meghökkentetett a semmilyen hang és érzést ki nem mutató reakció, hogy elfelejtettem beváltani a fenyegetésemet, és befagyasztani. A helyszín körülöttem már egyre világosabb lett, és újabb ketrecek is jelentek meg. Bár ezzel a csipp-csuppsággal nem foglalkoztam. Hátráltam, és közben a brutyó tag egyre közeledett.
- Naaa... figyu, nagyfiú! Esetleg megbeszélhetnénk az egészet! Biztos van valami, ami a szívedet rágja, és amiatt lettél olyan, amilyen! De figyike... köhh-köhh! - Megint kaparni kezdett a torkom, és a köhögésem egyre sűrűbben jött, mintha megint egy láthatatlan valami a torkomba jönni, csak azt nem érzem. - Én - kráááköh - meghallgatnálak... mondj el mindent, ami nyomaszt... köhh-köhh! Megbízhatsz bennem, én nyitott vagyok, és szívesen adok lelki tanácsokat... de érted... köhh-köhh!
Alig tudtam már beszélni, mindeközben térdre rogytam már, és négykézláb hátráltam a fenyegetődző nagyfiútól, aki még mindig nem akart tágítani. Megint ez a fullasztó élmény, mint előtte, csak sokkal - máshogy. De a lényeg, hogy így is majdnem belehalok ettől a kíntól.
Már a hátrálás alatt összecsuklottam, és egy kifogott lazac módjára vergődtem a kíntól. A sipkás pajtás már ott volt mellettem lecsapásra készen.
Azért volt bennem annyi erőm, hogy át tudjak a másik oldalra gurulni elkerülvén azt, hogy lecsapna rám. Ha sikerül, vagy nem, és nézhetek szembe a végzetemmel, talán előttem lepereg az életem kis rövid filmje, még két lehetőségem volt.
Az egyik, hogy egy utolsó határozott mozdulattal használom a képességemet, és befagyasztom, és hatás végéig legyen időm menekülni, már míg a fulladozás ad nekem egy kis időt, és nem halok meg közben. Vagy itt volt még nálam az a kis fénygömb, amit lenyúltam azelőtt, mielőtt jött volna a tag. Próbaszerencse, kihúztam fél kézzel, szenvedés közt az inventorymból, hogy felhasználjam a védekezésre.
- Talán ez majd leállít!
Persze ezt csak akkor használom, ha se a kerülés, se a fagyasztás nem megy. Ha ez se segít, akkor nekem itt végem... remélem, pixelszellemként visszatérek, és bosszút állok a szemét Melván és felvarrt álarcú kislányon, amiért így kitoltak velem!

Mikor már azon voltam, hogy megint elalszok a melegtől és a fülledt levegőtől, ismét hallottam a hangot, amely korábban bejelentette a hajnal eljöttét. Meg is lepődök, szavai után ugyanis egy kék gömb kezdi el bevilágítani a szobát egy asztal közepén. Mivel sokáig semmit sem láttam, a fényt eltart egy pár másodpercig megszokni, a szemem eleinte majd kiesett a helyükről, de már látom, amit látnom kell: egy furcsa, kis méretű sátorban vagyok, az asztalon kívül túl sok berendezés nincs benne. Amit nemrég tapogattam a földön nem más, mint állatok prémje, mely az egész sátrat beborítja a padlón.. Felülről ilyen lelógó valamik csüngnek alá, de csak később jön a felismerés, hogy már láttam ilyet valahol: álomfogók. Hamarost pedig az orrom is kellemesebbet szagolhat: fahéjillatú füstölök kezdenek égni láthatatlanul, ontva magukból illatukat. /Off: szeretem a fahéjat XD/. Ekkor hirtelen megint egy női hang zendül fel a sátorban, melyben üdvözöl. Megtudom így, hogy ez a sátor, a jövő sátra. Jobban megfigyelve, a középkorú, asztal mellett ülő nőt, arcán a szomorúság jeleit vélem felfedezni. Valószínűleg ő egy jósnő, hiszen úgy is van öltözve. Biztos vagyok benne, hogy azért ilyen szomorú, mert már sok szörnyű és rossz jövőt látott, rengeteg halállal, félelemmel, nyomorral.
Viszont "kedvesen" hellyel kínált, a vele szembe lévő széket ajánlotta fel nekem.
- "Kérlek foglalj helyet"- mondta, miközben a székre bökött.
Lassan oda is sétáltam és leültem rá, de csak két kérdés jött ki belőlem:
-Minden rendben Önnel? Tudok segíteni valahogy..?
Majd válasza után a következő kérdést tettem fel:
-Hol vagyok..?
Egyik az aggodalmam miatt, hogy talán nem tudok visszatérni a valóságba, míg a másik puszta emberi érzéseimnek köszönhető: ha valakit letörtnek, vagy nyomottnak látok, mindig megkérdezem az illetőt, mi a baja, hátha tudok segíteni neki.