Bölcsesség kontra fiatalság

Ditto Apó fintorral az arcán érzékeltette támadásának kudarcát, lendülete tovább is vitte, ahogyan ellenfele gazellákat megszégyenítő mozdulattal táncolt hátra. Nem is maradt az Öregnek ideje és egyensúlya védekezni, hiába volt a fiatal lovag trükkje, valószínűleg a lábemelés nélkül is eltalálta volna a buzogány suhintása, melynek köszönhetően ismét a földre került. Fújtatott egyet, majd felnézett, hogy ha ismét egy ütés érkezne irányába, miközben a földön fekszik, oldalra guruljon, de tudta, hogy a fiatal ennél tisztességesebb, nem fog egy védtelen fekvő ellenfélre támadni, viszont az Öregnek így is elég kellemetlen volt a helyzet, ugyanis, több időt töltött a földön, mint a harctéren.
Öklével belevert a poros kövezetbe, majd magához húzta pörölyét és pajzsa segítségével talpra állította magát. Rávert párat frissen kapott pajzsára, mintha ezzel hergelni szerette volna magát, vagy ellenfelét megijeszteni, majd egy csatakiáltás hagyta el száját. Talán a benne lévő feszültséget akarta elűzni ezzel, vagy ellenkezőleg jobban felspanolni magát, mint egy őrült, aki ezzel szerezhetne még több támadópontot, de persze ez nem történik meg, így csak látvány és hangulatelemként szolgálhat külső szemlélő számára. A nézők, kik maradtak a harctéren, immáron feszülten figyelték a kimenetelt. Mostmár nem két szerencsétlenkedő kezdőt láttak, hanem két elszánt, mindenre hajlandó harcost, kik úgy küzdenek, mintha az életük múlna a végkimenetelen.
Kopjáját ellenfele felé mutatta és úgy indult meg irányába. Rohamozni készült, egy megállíthatatlan Idős, pocakos tankként szelte az aréna kövezetét, s ahogy odaért ellenfeléhez, megtorpant ugyan, de hogy fordulásához lendületet vegyen. Fordultából csapott le kopjájával K1 válla felé, hogyha ki is védi támadását, a lendület tovább vigye ezzel megakasztva egyúttal ellentámadását.

---

Ditto (18. szint): 55/150 HP, 0 páncél, 29/65 CSP
Kör: Támadás bal váll irányába fordulásból.

The member 'Ditto' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Ez az öreg csak nem akarta feladni a csatát nem mintha én ezt szerettem volna. Minden vágyam az volt, hogy végre valahára valakit legyőzhessek a tulajdon két kezemmel. Igaz nem voltam benne biztos, hogy ez fer küzdelem, mégis egy idős férfival harcoltam. Tisztában voltam vele, hogy a korának semmi köze nem volt a teljesítményéhez, de aki öreg az öreg. Úgy tudtam a hozzá hasonlók nyugdíjba szoktak vonulni és valamilyen kellemes elfoglaltsággal ütötték el a maradék idejüket. Elég ridegnek hangozhat viszont a tény az tény akár jól hangzik, akár nem. Ha ránéztem, akkor szinte láttam magam előtt, hogy shogizik egy szép parkban vagy éppen sakkozik, ami az előbbi európai változata.

Meglepő módon elég sok támadás elöl sikerült kitérnem az is lehet, hogy több elől, mint az ellenfelem. Sajnos nem voltam abban az állapotban, hogy visszaemlékezzek, hány ütésváltás ment végbe így nem tudtam, hányadán is állhat a mi kis meccsünk. Igaz nem kellett volna egyebet tennem, mint tekintetemet a kissé feljebb emelni, mert ott állt feketén a fehéren mindkettőnk élet ereje. Azonban erről a hasznos eszközről mindig megfeledkeztem, mert, hogy a valóságban sem volt ilyesmi. Ez is azt bizonyította, hogy még egy tejfeles szájú kezdő voltam. A pocakos úgy rontottam rám, mint egy dühös varacskos disznó azzal a különbséggel, hogy ő nem tűnt annyira mérgesnek.

Megpróbáltam védekezni, ennek ellenére talált egy kis rést és belemártotta kopjáját a vállamba, ami le is vált a helyéről. Először fel sem fogtam, hogy mi is történt csak egy hangos csörömpölésre lettem figyelmes, mikor a buzogányom földre ért. Tunyán lenéztem a földre és megpillantottam a kezemet, ami szép lassan elkezdett fénypontokká változni. Félre értés ne essék, semmiféle fájdalmat nem éreztem, de még meg se voltam rémülve. Egyszerűen lehajoltam, leraktam a pajzsomat majd felvettem a fegyvert immár a csuklom ült helyéről, majd egy oroszláncsordát megszégyenítve, üvölteni kezdtem. Nem estem kétségbe, de úgy éreztem így illik végső rohamra indulni, ugyanis feltett szándékom volt palacsintává lapítani.
-Kapsz három másodpercet imádkozni. Letelt. – majd csodák csodájára, még hangosabban kiabálva elkezdtem felé rohanni, majdnem mint egy igazi barbár.
Nem néztem miét találom el, csak azt akartam, hogy minél nagyobb sebet üssek rajta.

/1.8 sebesség pont , 1 támadás buzogánnyal/

// K1 (11. szint): 65/95 HP, 0 páncél, 1/45 CSP //

The member 'K1' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Ditto Apó támadása találatot jegyzett, bár a tényt okozta öröme hamar szörnyülködéssé fajult, miután meglátta annak eredményét. A fiú karja a földön hevert, s akár a csillagszóró úgy szikrázott az Aréna mocskos kövezetén. Az Öreg kifehéredve tekintett a fiúra, s félelme beigazolódott, végtagjának hűlt helyét látta annak testén. Az Öreg megremegett, pajzsát tartó kezét szájához emelte, és miközben hátrált pár lépést, hányinger is kerülgetni kezdte. Nem tudni, hogy itt lehet-e hányni, s Iroh vissza is bírta tartani gyomra tartalmát, bár meglehet, valódi teste odakinn elhányta magát.
Ledermedve meredt maga elé, hirtelen elfelejtette a harcot, a szenvedélyes küzdelmet, azt hogy nyerni jött az Arénába. Undor fogta el, saját magát kezdte el hibáztatni, azért ami történt. Mi van, ha többé nem gyógyul be a keze? Mi van, ha a valóságban is béna marad, és soha többé nem tudja majd azt használni? Harag fogta el, amiért ilyenre kényszerítette őt a fiatal, arra, hogy ilyen durva dolgot csináljon.
- Sajnálom. – suttogta alig hallhatóan, remélve, hogy hallja ellenfele, hallja őt az Arénában üldögélő közönség, sőt talán még családja is hallja, hogy szégyelli azt, amit itt tett. Azonban bocsánatkérése süket fülekre talált, hiszen ellenfele nem zavartatva magát ejtette le pajzsát épp kezéből, és lenyúlt elejtett buzogányáért. Ez a lépés teljesen meglepte Ditto Apót, úgy viselkedik, mint akit nem zavar karja elvesztése, ugyanúgy támadni készül, ráadásul teljes elánnal, hangosabban üvöltve, mint ő az imént.
Természetesen be is talál a fiatal lovag, hiszen Iroh még mindig megdermedve állt a tér közepén, teljesen megzavarták őt a történtek. Persze ez a pofon sem térítette helyre, olyan ütést kapott pajzsot tartó vállára, hogy a védekező eszköz messzire repült tőle. Szomorúan nézett utána, ugyanis ellenfelétől kapta azt, de talán jobb is így, egyenlő esélyekkel folytatja a harcot, ugyanis, beállította a harc előtt, hogy ne utolsó vérig tartson, életpontjaik elvesztése előtt a rendszer megvédi a játékost, így biztos nem hallnak bele sérüléseikbe.
Feltápászkodik a földről és háta mögé teszi pajzsot tartó kezét és úgy reagál a támadásra.
- Remélem, a párbaj után visszaregenerálódik a kezed. – vetette oda a fiatal lovagnak, majd megrohamozta őt. Fentről lendítette kopjáját, nem figyelve a célt, csak az számított, hogy találjon, és csak reméli, hogy K1 azért nem tulajdonít nagy figyelmet elvesztett keze miatt, mert tudja, helyreáll majd.

---

Ditto (18. szint): 43/150 HP, 0 páncél, 11/65 CSP
Kör: Támadás fentről.

The member 'Ditto' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Teljesen ki voltam kelve magamból, olyan voltam akár egy megveszett vadállat. Nem volt olyan rossz érzés, mert akkor úgy éreztem nincs olyan ellenfél, aki velem szembe tudna szállni. Fél kézzel ki tudtam volna tekerni bármely sárkánynak a nyakát, minden zokszó nélkül. Az alkohol hatására lettem ilyen agresszív vagy esetleg mindig is bennem szunnyadt valahol mélyen ez a személyiség is. Csak filmekben halottam a berserkerekről akik üvöltve, dühtől kipirult arccal rontottak neki az ellenségnek. Persze egy kicsikét idegesített, hogy elejtettem a fegyveremet, de ezt rövid idő alatt orvosolni tudtam, majd kiabálva rohamra indultam. Nem tudom a közönség mit gondolhatott rólam, de be kell vallanom, szabályos ember ilyesmit nem tesz. Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nagyon sok dolog volt ebben a világban, amit a való életben nem lehet megtenni. Példának okáért, ha valakire haragszom, annyiszor vághatom le a végtagjait, akkor sem lesz semmi baja, mert előbb vagy utóbb, de visszanő. Mondjuk ennek semmi értelme nem lett volna, ugyanis mivel nem lehet fájdalmat érezni így nem lehetetlené téve a kínzást.

Mint a sebzett vad úgy rontottam előre kétségek és félelmek nélkül. Be kell vallanom egyszer már jártam ebben a cipőben, egy kazamatában ahol egy állatidomár csatlakozott mellém társ gyanánt. Akkor is teret engedtem az érzelmeimnek, aminek meg is lett az eredménye, képtelen voltam bármit is eltalálni így egy rakás nyálka rajtam kacarászott. Az arénában is ugyanez történt azzal az apró különbséggel, hogy ezúttal eltaláltam a célpontom. Ennek megvolt az árnyoldala is ugyanis jóval védtelenebb voltam, mint korábban ezért az ellenfelem könnyedén eltalált, viszont meg se éreztem.

Ismét eljött az a bizonyos pihenő idő, ami alatt szinte nem halottam és nem is láttam, néhány méterrel arrébb mászkált le és fel egy két méteres szakaszban.
-Majd én megmutatom ki az a KÁ. Akarom mondani K1. Ha elkapom, összelapítom, mint egy bélyeget és feladom Abudabiba. Lecsapom, mint egy legyet. Lefejelem mind vakond a kúpgyűrűt. – beszéd közben vadul csapkodtam a levegőt és már láttam magam előtt, hogy is látom el szerencsétlen ellenfelem baját.
/pihenés/
/ K1 (11. szint): 50/95 HP, 0 páncél, 1/45 CSP /

Talált az öreg ismét, bár most szerencsére nem szaggatott le semmit ellenfeléről, nyugodtan lépdelt hátra pusztítása helyszínéről. A már levágott végtag hűlt helyére szegezte tekintetét, majd zavartan megrázta fejét. Remélte magában, hogy nem lesz semmi baja a fiatalnak. Megrendítő volt ez számára, hiszen még korábban nem tapasztalt hasonlót. Mobok testrészeit nem volt neki probléma levagdosni, mert tudta, hogy azok élettelen programok, visszateremnek egy kevés idő eltelte után. Azonban még nem látott saját szemeivel karakterhalált, sem csonkolást, el sem tudta képzelni, milyen lehet az.
Nagyot sóhajtva hagyta ott a fiatalt, miután látta, hogy az oda-vissza sétál az aréna kövezetét koptatva, így jogosan gondolta, hogy elfáradt, vagyis elfogytak a cselekvéspontjai. Még mindig depressziósan nézett maga elé, nem válaszolt K1 hergelő mondataira, nem is figyelt oda rá, egyáltalán nem jutottak el hozzá szavai. Még mindig a levágott kar képe volt lelki szemei előtt, ahogyan pixeldarabkákká válva tűnt el szép lassan. Fintorral az arcán rázta meg fejét, felpofozta magát, majd figyelte szomorkás arckifejezéssel, ahogy ellenfelét elönti a düh és a keserű harci szellem.
Eldöntötte. Többé nem párbajozik. Ez volt az első és az utolsó is egyben. Befejezi a harcot, mert biztos volt benne, ha feladná, ellenfele kikelne magából, látszik rajta, hogy neki ez több, mint holmi harc. Férfiak hatalmi harca, melyről aztán a kocsmákban regélhetnek, kicsit túlozva a tényeken. Egy küzdelem, ahol leengedhetik a fáradt gőzt, ami nem is meglepő, ugyanis lehet, ma holnap eltávoznak az élők világából.
Sok neki ez, a párbajozás nem az ő világa. Tetszett neki, odáig, míg le nem vágta ellenfele karját. Szenvedélyes volt, egy kis adok-kapok a testet és a lelket is felfrissíti, hiszen ismét fiatalnak érezte magát, de ha az az ára, hogy át kell élnie egy ekkora traumát, akkor inkább nem kér belőle többet. Mikor a rendszer jelezte, hogy cselekvés pontjai újra a maximumon voltak, ismét háta mögé tette bal kezét, jobbjába pedig megmarkolta kopjáját. Így várta teljesen megrögzött, vérre szomjazó ellenfelét.

---

Ditto (18. szint): 43/150 HP, 0 páncél, 11/65 CSP
Kör: Pihenés

Tényleg úgy néztem ki, mint akinek elment az a maradék csöpp esze is. Fel s alá mászkáltam és mindenféle marhaságokat hordtam össze. Ez egy regényben vagy egy filmben még elfogadható lenne, de nem a való életben és főleg nem egy aréna közepén. Egyáltalán nem törődtem az ellenfelemmel, csakis a saját gondolataimra, képzelgéseimre tudtam koncentrálni. Közben nyugodtan megtámadhatott volna, de valami oknál fogva mégsem tette. Valami oknál fogva sikerült egy gáncs nélküli lovaggal összeakadnom, ami ritka mind a fehér holló. Nem mintha olyan sok gátlástalan és minden hájjal megkent alakkal lett volna dolgom. Láttam magam előtt amint kémeletlenül leigázom szerencsétlen ellenfelemet, aki azt is megbánta, hogy aznap kikelt az ágyból. Nem mintha végezni akartam volna vele, igaz, hogy kissé bedurvultam, de azért nekem is voltak határaim. Én össze akartam préselni, kiklopfolni, kiütni a divatból, de nem megölni.

A szemeim valósággal lángoltak a szemei a hévtől, a bennem lángoló tűztől. Olyan voltam ott, mint egy természeti katasztrófa, mint egy kitörni készülő vulkán. Igaz, hogy elvesztettem az egyik karomat viszont ez nem sokban érintett, most már nem szándékoztam védekezni, csakis és kizárólag, támadni. A mondás is úgy tartotta, hogy a legjobb védekezés a támadás, én pedig ehhez tartottam magamat.

Mikor úgy éreztem lekerült a vállamról a fáradság súlya szembe fordultam szerencsétlen célpontommal és igyekeztem mélyen a szemébe nézni.
-Csakis egyetlen egy maradhat. – közben egy széles, ördögi vigyor jelent meg az arcomon.
Hogy ezt a mondatot honnan a fenéből vettem fogalmam sincs, régebben csakúgy faltam az amerikai és az európai filmeket. Ismét neki rontottam viszont ezúttal nem üvöltve, minden további beszéd nélkül célba vettem a szívét egy balról érkező csapással. Ez után vettem csak észre, hogy az öreg nem volt hajlandó használni a pajzsát, ami tényleg kihozott a sodromból.
-Szóval nem vagyok méltó ellenfél, hogy tisztességesen védekezzen?!
/1.8 sebesség pont, 1 buzogánycsapás a szívre./

/ K1 (11. szint): 50/95 HP, 0 páncél, 34/45 CSP /

The member 'K1' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

A helyzet nem változott, ellenfele nem tudott annyira megnyugodni, hogy abbahagyva a durva fenyegetések fröcsögését, sőt csak jobban hergelte saját magát. Ditto Apó ezzel szemben lesütött szemmel állt előtte, s csak akkor emelte fel tekintetét, mikor amaz támadni készült. Hiába is erőlködött volna a fiatal lovag gyorsabb volt nála, így nem is próbált meg kezdeményezni, inkább a félreugrásban vagy a hárításban látta a reménysugarat, azonban kezét akkor sem kívánta elővenni háta mögül, mikor ellenfele megszólta érte. Nem ad a gúnyolódásra, sem pedig az üres sértegetésekre, egyszer bele esett abba a hibába, hogy korholta ellenfelét, amit azóta is bánt, most nem kívánja megismételni ezt a hibát, tiszteli a fiatal törekvő lovagot, ki úgy tűnt, már többért harcolt, mint amit valójában bevallott az idős Úrnak.
Hiába a helyezkedés, hiába a taktika, ellenfele eltalálta oldalát, ráadásul a szív melletti területet, a valóságban már biztos holtan esett volna össze egy ilyen ütéstől, a bordák átszúrták volna tüdejét és szívét egyaránt. Azonban ez egy virtuális világ, egy nagyobb piros folton kívül komolyabb baja nem esett, függetlenül életpontjai csökkenésétől.
Nem maradt hátra más, mint az ellentámadás, így kihasználva ellenfele támadástól keletkezett lendületét, kopjájával fejét vette célba, nem kímélte már, csak azt akarta, hogy minél hamarabb véget érjen a küzdelem és ehhez az kellett, hogy koncentrált legyen és a mérkőzés végéig az is maradjon. A végjáték közeledett, ez nem volt vitás, érezte már, hogy ő is a végét tapossa, az aréna közönsége is hevesen tombolt, valaki neki szurkolt, valaki a fiatalnak, szinte orkán alakult ki, amit a két versengő nem is hallott meg. Megfáradt harcosok utolsó elánnal történő csapásai, kik a győzelemre szomjaznak.

---

Ditto (18. szint): 31/150 HP, 0 páncél, 47/65 CSP
Kör: Támadás fejre

The member 'Ditto' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Először nem igazán dühös volt, mint inkább izgatott, vagy ha fogalmazhatok úgy feltüzelt. Csak úgy égetett a vágy attól, hogy harcolhatok, meg azért is, hogy végre volt esélyem legyőzni egy élő embert. Azelőtt nem mertem kiállni ellenük ezért csak gépi szörnyekkel néztem szembe, de ott is kudarcot vallottam néha. Nem tudom mit ronthattam el, lehet, hogy valamire kevés pontot tettem, esetleg rosszul választottam meg a stratégiámat, de mindez már nem számított. Csak a most a fontos, a múlt már elmúlt nem lehet rajta változtatni, a jövő pedig még nem jött el. Pont olyan voltam akár egy földre szállt ördög, egy valódi szörnyeteg. Talán még a lélegzetem és látszódott a levegőben, de be kell vallanom erre már nem emlékszem, olyan rég történt, meg kicsit nagyon be voltam rúgva. Úgy éreztem támadás előtt mg mondanom kell valamit ezért idéztem egy klasszikust, ezután pedig támadásba lendültem.

Magától értetődőnek éreztem azt, hogy eltaláltam a szívét és kicsit örültem, hogy nem halt bele, ez mégis csak egy barátságos mérkőzés volt. A hiányzó karom miatt nem tudtam védekezni ezért, gond nélkül eltalálta azt a hatalmas nagy tökfejemet. Mondjuk abban az állapotban szerintem nem használtam volna, a védekezés ideje lejárt. Nem voltam dühös, amiért sikerült az akciója, sőt még örültem is neki. A mosoly csak még szélesebb lett az arcomon ráadásul még a szemeim és csillogtak az őrülettől. Csak egetlen egy dolog miatt voltam dühös, amiért nem használta a pajzsot, ami elég jól nézet ki. Ez a kis adok, kapok sikeresen elnyomta a haragomat és csak arra figyeltem, hogy minden csapásom betaláljon. Ismételten a mellkasát vettem célba a buzogányommal, azért mert azzal tudtam a legnagyobbat csapni.

/2.2 sebességpont, 2 csapás a mellkas felé buzogánnyal./

/ K1 (11. szint): 35/95 HP, 0 páncél, 12/45 CSP /

The member 'K1' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

A küzdelem a végéhez közeledik, s Ditto támadása talált, nem volt túl sok ideje örülni, hiszen már kapta is a válasz ütéseket. Ellenfele arca ragyogott a boldogságtól, valószínűleg már olyan eufóriába esett, amilyenbe a vérbeli kalandozók szoktak, azon szabadharcosok, kik a küzdelmekért élnek és minél erősebb ellenféllel találják szembe magukat, annál nagyobb elánnal vetik bele magukat a küzdelembe.
Ditto Apót nem lehetett valami erős ellenfélnek nevezni, semmi párbajtapasztalata nem volt, viszont szintben talán megegyezhetett ellenfelével, mert szépen tartotta a frontot a legvégéig, amiért büszke is volt magára. Megmutatta, hogy az Idősek is felvehetik a küzdelmet a fiatalokkal szemben és, ha nem is marad más neki, ezt az érzés magával viszi az Arénából. Nem kerül fel a párbajozók listájára, nem fognak regéket zengeni szép helytállásáról, de mégis az az Idős Úr, aki évekkel ezelőtt a legyek hajkurászásában is elfáradt, hosszas csatát vívott lovagként egy másik lovaggal, ráadásul méltó ellenfélként.
~ Mennyi mesélni valóm lesz az unokáimnak. ~ mosolygott büszkén, ahogy elképzelte, hogy a kandalló körül körbe üli őt családja és hosszasan beszélgetnek arról, miket élt át az öreg Ditto apó idebenn a virtuális pokolban.
- Köszönöm Fiam. – mosolygott, ahogy eldőlt ellenfele támadásaitól. Fél térdre ereszkedett az ütések erejétől és saját életpontjaira tévedt tekintete. Egy ütés talán és megvédi majd a rendszer által generált védőpajzs, viszont nem adja könnyen magát, még egy utolsó ütésre megemeli nehéznek tűnő kopjáját. Alulról csap felfelé az áll környékére, ha sikeres a támadás, azzal a lendülettel fel is tápászkodik, ha mellémegy, valószínű csak fordul egyet a levegőben, mindenesetre, felkészül a legrosszabbakra, ha van még esélye, azt most megragadja, és felkel a földről.

---

Ditto (18. szint): 7/150 HP, 0 páncél, 29/65 CSP
Kör: Támadás lentről felfelé.

//Ha találsz, nyertél.//

The member 'Ditto' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Érthetetlen módon ez az idős férfi köszönetet mondott nekem pedig nem is tettem érte semmit. Úgy tűnt elég intenzíven támadtam, mert szegény ember fél térdre ereszkedett. Bizonyára azért mert sok életerőt vesztett, de akkor pont úgy, mint előtte egy pillantást sem vetettem arra a nyavalyás csíkra. Annak ellenére, hogy elég gyengének tűnt egyáltalán nem volt az, volt még annyi bátorsága, hogy bevigyen nekem egy. Habár fájdalmat nem érezhettem mégis valamit átfutott rajtam, bizonyára az a hatalmas adag győzni akarás, ami eddig hajtotta. Nagyon tetszett, hogy nem adta fel és menekült el, így legalább jól érezhettem magamat. Végtére is milyen az a mulatság ahol teljesen egyedül van az ember. Megszokásból megdörzsöltem az államat, ráadásul kíváncsi voltam ki lehet-e tapintani azt a vörös csíkot. Fölmutattam neki a hüvelykujjamat jelezve ez nagyon szép volt.

Annak ellenére, hogy az elején olyan sokat járt a szája meg volt képe bocsánatot kérni tőlem eléggé helye jött a feje. Végül is egy párbaj során nem verseket kell szavalni, csak addig kell püfölni az ellenfelet, amíg még, szuszog. Akinek van kedve az tovább is csinálhatja, de nem szükséges. Maga a játék rendszere meggátolta azt, hogy teljesen lenullázzuk az életerőnket, mondjuk megtehettük volna, de a harc elején valamit be kellett volna állítani. Ezekben a technikai dolgokban sosem voltam valami jó. Egy könnyed mozdulattal elengedtem a fegyveremet, ami hangos koppanással lezuhant a földre. Ökölbe szorítottam kezemet azzal a szándékkal, hogy alaposan képen törlöm, de meggondoltam magamat. Magasba emeltem az egyetlen karomat, majd lecsaptam a feje felé akár egy hatalmas kalapáccsal.

/ K1 (11. szint): 35/95 HP, 0 páncél, 1/45 CSP /

/1.6 sebességpont. Ököl csapás a fejbúbra (8 sebzés)/

/találat esetén Ditto előtt egy lila pajzs jelenik meg./

The member 'K1' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Ditto Apó meglepődve tapasztalta, hogy utolsó támadása találatot jegyzett, azonban ellenfele nem esett kétségbe, megsimogatta állát, próbálván kitapintani sérülésének helyét, majd hüvelykujját mutatta az Öreg felé. Ez jól eső érzéssel árasztotta el Iroh-t és egy mosollyal díjazta a fiatal gesztusát, kezéből leejtette kopjáját majd becsukta szemeit. Sosem párbajozott. Nem volt eddig rá szüksége, kerülte a felesleges kakaskodásokat, ha valaki belekötött, inkább odébbállt, minthogy felvegye a kesztyűt bárkivel is. Mindig próbált higgadt és nyugodt lenni, segíteni ahol csak tudott, akár vitáról, gyengék védelméről volt szó, de elég volt az is, ha valaki egy szabályrendszerrel nem volt tisztában. Ki is akart volna egy Idős emberrel párbajozni?
Ez a fiatal lovag. Ő meglátta benne az ellenfelet. Lehet, mert ittas volt, lehet, mert azt hitte, könnyű győzelmet fog jelenteni neki ez a párbaj. Mindegy is. A lényeg, hogy jól szórakozott ma délután.
A nézők is állva tapsolták meg a párbajt, holott K1 még be sem vitte az utolsó ütését, Iroh mégis megadóan mosollyal az arcán várta a párbaj végét jelentő csapást.
Viszont, mint ahogy ő, úgy ellenfele is kiejtette kezéből buzogányát, talán adni akar neki lehetőséget a feltápászkodásra? Nem, ehelyett ököllel mért feje búbjára egy tockost.
A rendszer természetesen védte az ütést, lila páncélként jelent meg a buborék feje felett, jelezve K1 győzelmét.
Iroh erre nevetésben tört ki. Megkacagtatta az, ahogy K1 befejezte a küzdelmet, stílusos volt és színpadias. Felkelt térdelő helyzetéből, menüjét használva eltette fegyverét és ajándékba kapott pajzsa is megjelent hátán.
- Köszönöm a küzdelmet. Gratulálok. – mondta mosolyogva.
- Pajzsod büszkén fogom hordani és mindig erre a párbajra fogok emlékezni, amikor kézbe veszem. Ha pedig egy hozzám hasonló kezdővel találkozom, tovább adom neki, mint a te örökséged, K1, nemes lovag. – hajolt meg mélyen Ditto Apó a fiatal férfi előtt, majd a virtuális tűzijáték közepette kivonult az arénából, de nem úgy, ahogy betért ide. Megszeppenve érkezett, azonban büszkén távozik…

//Gratulálok. //

Miért is jó, hogy mér, emberekkel párbajozunk? Megfordítanám a kérdést és inkább úgy tenném fel, hogy mi nem jó egy ilyen harcban. A szörnyek alig reagálnak a csapásainkra, csak felkiáltanak, ha sebzést adnak, végül pedig szétrobbannak. Egy élő embert viszont meg tudunk ijeszteni vagy feldühíteni, de halára is rémiszthetem.

El sem tudom mondani, hogy milyen katarzist éreztem abban a pillanatban, amikor megjelent az a bizonyos pajzs. Az idős ember bizonyára kissé megbolondulhatott, mert amint lesújtottam a márványmorzsoló öklömmel ő nevetésbe kezdett. Nyugodtan mondhattam volna pár dolgot, ami nem tűr nyomdafestéket. Püföltem éppen eleget, pár dolgot a szemére is hánytam így ezt az apróságot elnézte neki, mert hatalmas szívem volt. Azt kicsikét untam mikor arról beszélt, hogy mit köszönhetem nekem, meg sokáig fog emlékezni eme pillanatra. Legszívesebben egy hatalmasat ásítottam volna, de végül sikerült visszafognom magamat. Mikor meghajolt előttem betelt a pohár majd elkaptam a kezét.
-Nem vagyok, én úr nem kell hajlongani.
Majd hírtelen miközben végig a kezét szorongattam magasba emeltem a mancsomat és elkiáltottam magamat.
-Au.
Pont, mint az ókori görög harcosok szokták, akik még tisztelték az erőt. Én is tiszteltem ezt az embert, mert a végsőkig kitartott és csak a szerencsének köszönhettem, hogy én nyertem. Azt kívántam magamban, hogy máskor is mérkőzzünk meg és nem baj, ha nem én leszek a nyertes. A tömeg egy szívdobbanásnyi szünet után velem együtt kiáltott, teljes szível és teli tüdőből. Egy ócska paródiának indult az egész végül egy vad gladiátor harcként zárult. Bárcsak jobb író lennék, akkor át tudnám adni milyen is volt ott akkor, de sajnos nem vagyok. De annyit megmondhatok, hogy életem egyik legmeghatározóbb élménye volt és jócskán befolyásolta a jövőmet.

/Köszönöm a játékot. Úgy érzem itt mind nyertünk./