K1 kontra Cearso

Kaszt: Lovag.
szint: 6
élet: 45
FK: 8
Erő:8/12
Irányítás:0
Kitartás:7
Gyorsaság:7
spec:1
páncél 17
/Gerezdes buzogány, címer pajzs, kezdő ruha./

Már egy ideje ott rostokoltam abban a játékban és egy fia nyomot sem találtam, hogy vajon merre császkálhat a célpontom. Engem azért küldtek be, jó pénzért, hogy megtaláljak és a szárnyaim alá vegyek egy kislányt. Nem mondom elég veszélyes feladat, de olyan sok nulla állt azon a lapon, hogy annyiért akár még a pápát is elraboltam volna. Meglehet azért nem jártam még sikerrel, mert csak bizonyos szintekre látogattam el, aminek az volt az oka, hogy piszok lassan fejlődtem. Mások már tizen- huszon szintűek voltak, én meg még mindig csak hatos, ami komolyan mondom egy kész vicc. Legszívesebben pofon vágtam volna magamat, hogy ember mozdulj már meg, de sajnos ez semmit se segített volna. Volt szerencsém találkozni néhány játékossal, akik rendkívülinek bizonyultak és nem csak a karakterükre tett pontjaikra gondoltam. Példának okáért ott volt az a srác, aki egy egyiptomi madárról vagy miről nevezte el magát. Csak úgy sütött belőle a tapasztalat és bölcsesség, mintha egy igazi guru lett volna. Mellette ott voltak a lányok, akik már a tekintetükkel képesek voltak bármely férfit lefegyverezni. És ott voltam én, az idióta, akit malacok kergettek meg, méghozzá vihogva, npc-k küldözgettek a városban fél pucéron és még egy csomó nyálka is kitolt velem.

Azt tettem, amit minden valamit is magára adó férfi tett volna a helyemben, vagyis bementem az egyik kocsmába és a pult alá ittam magam. Az volt a jó a játékban, hogy itt nem sajgott úgy az ember feje ébredés után. Mikor sikerült egy kissé kijózanodnom egy hatalmas nagy udvaron találtam magamat, vagy valami hasonlón. Egy szöveg jelent meg előttem, amit nem igazán tudtam értelmezni.”Cearso elfogatta a kihívását.” Nem tudtam miről hadovál nekem az a kis lap, de biztosan jobban tudta, mint én, ugyanis ő józan volt. Dörzsöléssel megpróbáltam állítani a fókuszt a szememen és észrevettem előttem egy furcsa alakot, aki nem tűnt ismerősnek, körülöttünk pedig hatalmas kör alakú fal állott, melynek oldalán pár ember üldögélt.
- Ide figyelj kis pofám, nem ajánlom, hogy kötözködj velem, mert elég rossz kedvemben vagyok.
Hajtott engem az irántam érzet harag meg a vérus, az egri bikavérus. Máskor nem voltam ilyen harcias, viszont akkor képes lettem volna bárkivel szembe szállni, legyen az akármilyen nagydarab.

Láttam egy számot, ami a fejünk fölött számolt vissza és mikor a nullára ért magam sem tudom mi okból, üvöltve az idegen felé rohantam, buzogányomat a fejem fölött lóbálva. Mikor álltam kissé ide-oda dülöngéltem, viszont mikor idéző jelbe téve száguldottam semmiféle bizonytalanságnak nem adtam tanújelét. Nem emlékszem lehetett-e szagot érezni, mert ha igen akkor az ellenfelemnek ki kellett volna feküdnie attól a bűztől amint a közelébe értem.
/Gondolom nem kell ecsetelnem még az italok hatása alatt áll./

Támadásra dobok nézzük eltalálom-e vagy sem.

The member 'K1' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Továbbra is az emlékeim közt próbálom megtalálni magam. Eljutottam az arénához. El sem tudjátok képzelni, mennyi emlékem fűződik ehhez a helyhez. Talán ez az egyik oka, hogy ennek a helynek a környékén több fura dolgot is látok. Például szinte biztos vagyok benne, hogy az előbb előttem Nio futott át előttem, de mikor utána fordulok, már senki sincs ott. A fura az egészben, hogy Nio-val egetlen egyszer találkoztam, vagy öt évvel ezelőtt, de mikor elfutott előttem abban a tizedmásodpercben meg tudtam mondani, hogy kiről van szó... De eltűnt mielőtt bármit is csinálhattam volna...
Ekkor érkezett a felkérés.
Nem igazán volt kedvem semmiféle küzdelemhez, de egy kihívást akkor sem utasíthatok vissza. Ösztönösen elfogadtam a felkérést, aztán vártam az ellenfelemre. Nem terveztem sokáig maradni, így hagytam az ellenfelemre minden elintéznivalót. Egy picit meglepődtem, mikor csak egy hétköznapi aréna fogadott. Itt már láttam megannyi kreatív megoldást, ami az egyik vagy a másik félnek kedvezett. Erre most itt van hónapok óta az első ellenfelem, és nem mutat semmiféle kreativitást. Láttam itt már mocsarat, folyón átívelő hidat, és még űrhajót is. Ehhez képest ez... Mindennek a legalja.
Aztán rájöttem miért. A srácot nem éppen a küzdelem heve izgatta. Lehet, hogy csak teljesen véletlenül hívott ki. Eljátszottam a gondolattal, hogy lelépek, még mielőtt bármi baja történhetne, de egy küzdelem akkor is küzdelem, mikor a másik ember nem teljesen a maga ura.
A másik gondolat, amit meg kellett magammal beszélnem, hogy használok-e fegyvert e szerencsétlen ellen, akivel jól kibabrált a sors. Ahogy dülöngélt felém, nem hiszem, hogy sokáig bírná állva. Valószínűleg jobban járna, ha gyorsabban végeznénk... Pedig olyan szívesen elnyújtottam volna a küzdelmet, ha   értelménél lévő lenne az ellenfelem.
Ahogy lefelé haladt a számláló elővettem a fegyvert. Szegény, hónapokat porosodott anélkül, hogy használtam volna. Nem csodálkoznék, ha most megmakacsolná magát.
Ahogy a számláló nullához ért, odahajoltam a fegyverhez, és halkan suttogni kezdtem neki.
-A fényed ragyogja be e szegény ember szívét és szemét.
Nem igazán féltem egy támadástól, elég érdekes tempóban jött felém az ellenfelem, és nem is láthatott valami jól, mert a kísérlete még a közelembe sem volt.
Csak pár másodperc kell, és szerintem véget is ér a küzdelem.

szint: 38
élet:50/0 (250 hp)
FK: 27/34
Erő:8/4
Irányítás:32/31
Kitartás:35/11 (CSP=230)
Gyorsaság:36/89
spec:19/9
páncél /65
közelharci sebzés: 6
távolsági sebzés: 69
SP=17.8 (Cear tizenhétszer támadhat egy körben)
támadása akkor sikertelen, ha 1-est és koronát dob.
Artemis (szint: 8 ): minden egyes találatkor egyel többet sebez (maximum 8-cal)
--------
6 támadás, 1pihi 3 támadás 1 pihi 3 támadás 1 pihi 2 támadás
Cear SP-je Cear permanens képessége miatt lenullázodik a kör végén. (Amennyiben az utolsó támadás talál az 0,8-szoros bónusz sebzést okoz.)

The member 'Cearso' has done the following action : Kockadobás

---

#1 '6-os dobókocka' :


--------------------------------

#2 '2 oldal halál/korona' :

Ez a meccs már az előtt véget ért mielőtt elkezdődött volna, nagy bölcsek megmondták, hogy sohasem szabad dühből harcba indulni. Arra már nem emlékszem, hogy a részegekről tettek-e valamiféle megjegyzést, de ez már nem is számít. Szóval ott álltam mondjuk finoman, illuminált állapotban és egy vadidegennel néztem farkas szemet. Nyugodtan elmehettem volna és akkor senki sem sérül meg ám valami oknál fogva nem így tettem. A normál életemben, mármint a valóságban mindig megpróbáltam kerülni a konfliktusokat. Elég gyenge voltam így nem volt semmi esélyem sem a nálam erősebbekkel szemben ez alatt mindenkit értettem. Még a nyüzüge eladó lánnyal sem akartam vitázni, aki direkt több mindent számlázott ki nekem. Mikor megérkeztem abba a világba, megfogattam, hogy teljesen új életet kezdek. Felhagyok a régi énemmel és sokkal tökösebb leszek, majdhogynem menő. Csakhogy ez nem megy egyik napról a másikra, nekem meg főleg nem. Nem könnyű levetkőzni a régi szokásokat és újakkal pótolni őket. Persze sok emberrel beszélgettem, lényekkel harcoltam, igyekeztem másnak látszani, de még mindig ugyanaz a senkiházi voltam, mint azelőtt.

Ott az arénában viszont valami megváltozott bennem, eszem ágában sem volt a régi utat követni. Valami azt súgta, hogy álljak ellen a szabályaimnak, hogy ne engedelmeskedjek nekik. Egyáltalán nem érdekelt, hogy sokkal erősebb lehet nálam, csak bele akartam passzírozni a földbe pedig semmit nem ártott nekem, csak elfogadta a kihívásomat. Nem volt bennem szemernyi kétség sem, csakis a cél lebegett a szemem előtt, majd hirtelen sötétség vett körbe.

Nem lehettem sokáig kiütve ugyanis mikor magamhoz tértem még mindig rendesen volt a fejemben. Felnézve a fejem fölé megláttam ki győzött és ez végképp kihozott a béketűrésből, hisz mindent csak nem nyelhet le az ember. Ezért hát miután felkeltem, leporoltam magamat gyorsan elmentem valahova, hogy bevegyek pár korty léleknyugtatót, majd visszatérve, ezúttal kissé éberebben, hogy ismét kihívjak valakit és a felmossam vele a padlót. Egyáltalán nem érdekeltek a megjegyzések és az ellenfelemre se nagyon figyeltem, de azért odaléptem hozzá és megveregettem a vállát.
-Szép munka. mondtam egyenest a képébe majd elkezdtem új nemezist keresni.
Tudtam, hogy ezúttal én fogok nyerni, mert annak a srácnak csak szerencséje lehetett, másképp nem is nyerhetett ellenem. A szűrőnek hála senki nem hallotta, hogy szitkozódnék, mert az nem lett volna illendő egy olyan nagyszerű alakhoz, mint szerénységem. Így indultam el a rekorddöntés, hosszú, göröngyös útján.

/Köszönöm a játékot. Egy élmény volt./

A küzdelem már azelőtt elkezdődött, hogy véget ért volna. Várjunk csak...  Nem ez a helyes kifejezés... Na mindegy, majd kijavítjátok, ha akarjátok. A lényeg az, hogy nagyon gyors küzdelem volt. A küzdelem előtt még úgy álltam hozzá, hogy nem fogom használni a fegyvert, bármi is legyen. Aztán mikor megláttam az ellenfelem viselkedését elég gyorsan eljutottam addig a pontig, hogy most azért használom a fegyvert, mert nem veszem komolyan a küzdelmet.
Fura egy logika mi... Mások akkor nem vennék elő a fegyvert, mikor nem veszik komolyan a harcot. Csak számomra a harc nem feltétlenül a győzelemről, vagy vereségről szólt. Hisz még mindig vannak olyan emberek, akik ellen semmit se érek. Számomra ezelőtt az volt a fontos, hogy jól érezzem magam a küzdelem alatt, és az ellenfelemet is erre ösztönözzem.
Ez eddig még csak egyvalakivel sikerült elérnem, hogy mindketten viszonozzuk ezt a nézetet... Holott azok a küzdelmek ráadásul komoly erőfeszítések is voltak egyben. Azóta a zuhanás óta nem éltem át semmi ahhoz fogható élményt.

Nem kellett megvárnom a végeredményt. Ennyi sebzéstől még Bunmei is kidőlt volna, egy segítőjével együtt. Abban meg kétlek, hogy bárkinek lenne, annyi sebzéstűrése, főleg, ha ennyi találatot le tudtam rá adni ilyen pontosan. Lehet, hogy nem kellett volna átesnem a ló túloldalára, és csak néhány lövéssel kezdeni a küzdelmet, és fokozatosan egyre többet nyújtani. Azért ez alsó hangon is hatszáz... és még tudtam volna tovább emelni, ha akarom... De nem akartam. Ezt az arénaküzdelmet, és az ellenfelemet minél gyorsabban el akarom felejteni, és keresni tovább azt az érzést, amit akkor éreztem.


[én is köszöntem]