Zakuro vs Judy

Viharos idő köszöntött Aincradban. Persze még ez se tántorította el azt a néhány elázást kockáztató játékost, akik nem nagyon szerettek egy helyben pepecselni. Én éppen egy könyvesboltban nézegettem a romantikus regényeket. Nem foglalkozom én a szerelmi élettel, mert nem érdekelt egyelőre a párkapcsolat, de művelődés kedvéért szívesen olvasgattam romantikát is. Csakhogy ebből a műből még nem volt meg nekem.
- Szervusz, kedveském! Milyen könyveket szeretnél megnézni abból a sorból? - szólított meg az eladós nő.
- Valami olyan romantikára gondoltam, amiben akció, meg egy kis erotika is van. - válaszoltam.
- Ááááh! Akkor jó időzítésben jöttél, kedvesem! Épp itt a pultnál van itt egy érdekes könyvem.
Mikor odamentem a pulthoz, az eladónő egy nagyon vastag rózsaszín borítású könyvet mutatott fel. A könyvnek a címe: Akadálytalan Szívek.
- Arról szól, hogy van benne egy férfi, aki beleszeret egy olyan elf nőbe, aki osztályi és faji különbözések miatt nem lehet az övé. De aztán később a férfi családjának közbeszólásai ellenére is egyre jobban egymáshoz közelednek a párok, akik a legvégén azzal végzik, hogy van egy szép nagy családjuk. Nagyon gyönyörű történet... munkaszünetben beleolvasgattam...
- Hmmm, elég érdekes történet, és ha ön így gondolja, akkor lehet, hogy tényleg jó könyv lehet. - bólintottam. - Megveszem a könyvet. Mennyit kér érte?
- Száz arany lenne, kiscsibém, de legjobbkor jöttél. Ma féláron adok el minden száz arany feletti könyvet.
Kifizettem a könyvet, ami hamarosan belecsusszant pillanatok alatt az inventorymba. Búcsút intettem, aztán kimentem a viharba, egyenest az egyetlen olyan helyre, ahol békében, meleg helyen egy forró tea társaságában elolvassam a virtuális könyvet. Ilyen időben a boltomon kívül nem tudnék máshová elmenni.
Teljesen elázott a kapucnis utazóköpenyem, mégis siettem, hogy mihamarabb odaérjek a Viharmadár Páncéljához. De ilyen nagy viharban alig látni is valamit, az eső alig két méteres éles látókört biztosított, ezen pedig még a szemembe lógó kapucni is rontott...
Talán éppen ezért nem vettem észre azt a másik köpenyes alakot, akivel véletlenül összekoccantunk.
- Elnézést. - szóltam bocsánatkérően.

Lassan bandukoltam hazafelé. Illetve nem is haza, hanem a fogadóba, ahol aznap meg kívánkoztam szállni. Sajnos az idôjárás elrontotta a napomat, mivel a mob, amit ma akartam farmolni, esôben nem jelenik meg.
~ Hogy az a retkes vacak konzol! Miért kell ennek olyan valósághûnek lennie.
Ez alatt konkrétan azt értem, hogy kezdek az esôtôl átázni. Még libabôr is jelent meg rajtam. Valaki biztos meteorológus volt, mielôtt nekiállt azt a játékot megtervezni.
~ Ha egyszer kijutok innen, soha többé nem teszem ki a lában a házból esernyô nélkül.
Hogy annó a valóságban hányszor áztam így el, arról fogalmam sem volt. Mindenesetre eléggé el.erülhettem a gondolataimban, ugyanis egy másik, szintén köpenyes alak belémrohant. Az ütközéstôl hátra estem egyenesen a kemény és vizes ûtra. A másik alak bocsánatot kért.
- Nem kell sajnálkozni, inkább figyelj oda, nehogy elgázolt a fél utcát.
Fú, hogy én mekkora egy tapló vagyok. De ez van, a játék tette velem. Számomra csak egy létezik: a logika. A bocsizás meg nem valami logikus dolog ITT A JÁTÉKBEN. Sajna. Sajna ez itt nem a valóság. Persze sokan már azt hiszik.

- Nem kell sajnálkozni, inkább figyelj oda, nehogy elgázolt a fél utcát. - mondta az, akit véletlenül fellöktem.
Ha nem esne az eső, és itt lenne vagy több ezer ember, a megjegyzés még ütött is volna azok a nyárspolgárok körében, akik szeretnek kárörvendezni másokon. De mivel esett nagyon az eső, és senki nincs a közelben, ez egyáltalán nem volt ideillő és logikus. Persze az illető nagyon modortalanul viselkedett.
- Segítek. - ajánlottam fel, és kinyújtottam a kezem felé, hogy segítsek neki feltápászkodni a csúszós, vizes földről. Szerintem nem lenne rossz ötlet, ha elfogadná a segítséget, mert esőben, ázott-sáros talajon nem könnyű felállni. Ha nem igényeli a segítségemet, visszahúzom a kezem a testem mellé, és csak nézem, hogy próbálkozik felállni.
- Ha nincs még akrobatika jártasságod, nem ártana megvenni, hogy legalább fel tudj rendesen állni. - javasoltam neki abban az esetben, ha nem engedte, hogy segítsek neki. Nem sértésnek, és sima kioktatásnak sem mondtam, csak bátorkodtam adni neki egy hasznos tanácsot. Aki elfogadja, elfogadja. Aki nem, az nem, akkor meg csak vessen magára, ha megtörténik a baleset.
- Különben is, barátom, te se vettél észre, amikor véletlenül neked jöttem. - jegyeztem meg. - Talán elmerengtél gondolataidban? Ilyen viharban, amikor alig látsz a szemedtől, nem tanácsos.
Ez nyilvánvaló volt. Nem egyszer már én is elkövettem ugyanazt a hibát, amit ez a másik köpenyes tett, csak mert az élet értelmein és a paranormális dolgokon gondolkoztam. Akkor egy szökőárnyi vizet fröcskölő busz zökkentett vissza a valóságba. Attól kezdve esős időben nem gondolkoztam, ha mentem valahová. Akkor lecsitítom magamban a gondolataimat úgy, ahogy a meditálás alatt szoktam.
Ha netán sértésnek venné, akkor csak sajnálni tudom. Végigmérve a köpenyest, aki talán külső nézésre fiatalabb nálam, egy srác volt. Talán az a típus, aki inkább magának való és tiszteletet vár el mindenkitől. Ki tudja, kivel állok szembe. Legalább ezúttal nem egy perverz piperkőccel vagy egy elkényeztetett, cukimukis kislánykával átkozott meg a virtuális sors. Talán végre egy hozzám méltó ember... vagy méltó ellenfél netalán?
Éppen ideje volna Möraja, Jay és Thunder után megismerni egy másik "normálisabb" embert, még ha minden szemszögből is ítélve egy különc.

A lánynak, mert a hangjából ítélve lány volt, valamiért nehezére eshetett felfogni, hogy nem sajnálkoznia kéne. És mégis mit jelentsen az, hogy akrobatikával talán fel tudnék állni?!
- Ezt ki kérem magamnak! Nekem nem kell jártasság ahhoz, hogy othonosan mozogjak egy ilyen játékban.
A lány talán egy kicsit elbizonytalanodott a balesetet illetôen, ugyanis elkezdett nekem papolni az óvatosságról, fogyelemrôl, a gondolataimról, meg miegymásról.
- Na azért ez már sok! Mégis ki mondja meg, hogy mikor elmélkedhetek? Különben is, jó, hogy legalább van, aki még rendben tartja a gondolayait ebben a játékban. Láttam én már olyan zavarodott népséget, akik egy cselekedetén sem látszott, hogy kicsot is átgondolták volna.
Valamiért szeretek másokat kioktatni. Ki tudja miêrt lehet, hogy egyszerûen csak ilyen vagyok.
~ Ezt jó lesz késôbb átgondolni.
Mindenesetre a lány továbbra is ott állt tétlenül elôttem.
~ Hm, talán mégsem lesz ez a nap olyan unalmas.
- Egyébként úgy vélem, legalábbis, ahogy végignézek rajtad, hogy nálad is valamivel megfontoltabb
játékos vagyok... vagy nem?
Ebben a pillanatban küldtem neki egy duelkihívást. Kategória: az elsô ütésig.
- Aki elôbb megcsapja a másikat, az nyer. Na benne vagy?

- Lehet, hogy itt semmi se az igazi - mondtam tök nyugodt hangon. - , de attól még sajnos korlátozottak itt bizonyos mozgásaink. Én harcművészetet tanulok a valóságban, de amíg nincs megfelelő szinten egy bizonyos jártasságom, addig nem ugrabugrálhatok szöcskeként. Ne áltasd magad azzal, hogy otthonosan mozogsz ebben a világban. Különben is ha tényleg így van, egy pici koccanástól nem estél volna hátra.
Egyértelmű és kész. Úgy tűnik, ennek a srácnak van még mit tanulnia. De ha azt hiszi, hogy engem kioktathat, akkor nagyon téved, másrészt meg nagyon nincs igaza.
De még nem volt vége. Az esős-sétás elmélkedés veszélyeiről tapasztalt szavaim igencsak felhúzta.
- Na azért ez már sok! Mégis ki mondja meg, hogy mikor elmélkedhetek? Különben is, jó, hogy legalább van, aki még rendben tartja a gondolatait ebben a játékban. Láttam én már olyan zavarodott népséget, akik egy cselekedetén sem látszott, hogy kicsit is átgondolták volna. Egyébként úgy vélem, legalábbis, ahogy végignézek rajtad, hogy nálad is valamivel megfontoltabb játékos vagyok... vagy nem?
Ezen mosolyogtam, sőt, majdnem kibukott belőlem egy kellemes kuncogás, de ezt kordában tartottam, mert nem akartam illetlen lenni vele szemben. Habár nagyon sokat képzel magáról. Miközben csak okoskodott, én csak ölbe tett kézzel hallgattam végig ezt az ostoba "papolást", még mindig cinkes mosollyal a számon. A kérdésre egyszerűen, de sokkal szellemesebben válaszoltam:
- Nálam megfontoltabb biztos nem vagy.
Talán ez már sok volt a kis köpenyes srácnak, mert máris jött egy kihívás. Azt mondja, első ütés és nyer az illető... azonban ezen fél életre menő kihívás volt. Ennek a srácnak tényleg sokkal kell még tanulnia... nagyon sokat.
- Nem akarlak megbántani, de ez nem olyan szerver, ahol kedvedre az lehet, amit akarsz egy párbajban. Itt két párbaj-lehetőség van. A fél életes és a teljes életes. A fél életes addig tart, amíg az egyikünk HP szintje az érték felére csökken, míg a teljes addig, amíg a vesztes el nem ájul... de nem hal meg. Ritka esetben halállal is jár. De ezeket a párbajokat egy megbeszélt témában le lehet ütni... de mivel nem gondoltad át alaposan ezt a kihívást, ez csak sima ütközet lesz.
Elfogadtam a fél életes kihívást.
- Azt se gondoltad át, hogy jó ötlet volt engem kihívni. Nem tudod, kivel állsz szemben, a látszat hagyott téged megtéveszteni. De megengedem, hogy használd a speciális képességed.
Én már használtam is. A beolvadással teljesen átmentem "kaméleon-üzemmódba". Még az eső is kedvezett: noha a képességem miatt nem láthat engem (mivel neki - kikövetkeztetve abból, hogy neki "nem kell jártasság" - nincsen észlelése, se hallása, amivel leleplezhet), az ömlő vízözön végképp vakká teszi az embert, és a tömeges csepegésbe is belevesz a legkisebb nesz is (van lopakodó jártasságom, ami dominál a képességemmel). Ugyan használhatja nyugodtan a saját képességét, de soha nem szoktam ilyen esetekben kezdeményezést adni az ellenfelemnek.
Miután szépen zaj nélkül a háta mögé osontam, a tarkójába lőttem egyet, és ez levesz neki 8 HP pontot, ha nem veszi észre időben. "Ha" nem veszi észre időben... bár egy ilyen lecsapást hallás és észlelés nélkül rendelkező játékosoknak szinte nincs esélye ezt a csapást kivédeni.
Mivel a képességem már csak ilyen, a támadást követően megszűnik és ismét látható vagyok.
- Legközelebb háromszor is gondolkozz el, mielőtt cselekszel. - mondtam neki.

Élet: 40
Sebzés: 8
Páncél: 16

A párbaj elfodagva, öt másodperc és indulhat a buli.
~A csajszi nyilván valami váratlannal rukkol elő. Bizonyára azt hiszi, nem vagyok számára komoly ellenfél.
A párbaj elkezdődik: most, ellenfelem pedig azon nyomban kámforrá vállt.
~Lopakodás? Miféle képesség ez?
Próbáltam kifülelni merre lehet, de sajnos az esőtől nem hallottam semmit.
~Kezdettől fogva ezt tervezte. Most idejön és ott szúr le, ahol akar.
Ez Bajos volt, nem veszthetek el egy párbajt tíz másodperc alatt.
~Hacsak...
Az régóta szakadó eső biza megtett a hatását a középkori fantasy hatást tökéletesen utánozó, azak hepehupás, macskaköves járdán, Némelyütt afféle másfél méteres sugarú tócsás is álltak. Na ez pont kapóra jött.
- Hova..a fenébe..tűntél!?
Hagom zihált volt, akár a hidegvérét vesztett, örjöngő játékosoké, akik túl könnyen vesztik el a fejüket. Természetesen ez csak szimuláció volt, hogy ne keltsek feltűnést, ahogy remegő testtel, oldalasan, de eléggé hátrálóan a legközelebbi méteres pocsolya felé kezdek araszolni, mitha próbálnám elkerülni, hogy ellenfelem a hátam mögé kerüljön. Nos, félig meddig így is volt. Majd, pontban a pocsolya közepén megálltam, mintha a félelem teljesen eluralkodna rajtam, s remegő térdemet immár felemelni sem tudtam. A földet bámultam, mintha szépen lassan beletörődnék a vereségbe, s közben lélegzetes egyre szaporodott. Pedig mindez csak álca volt. Tökéletesen higgadt maradtam, és voltam, amikor is egy íj pendülése ütötte meg a fülemet közvetlenül a hátam mögött, majd egy sátáni, kárörvendő hang: "Legközelebb háromszor is gondolkozz el, mielőtt cselekszel."
- Én ezt négyszer gondoltam át.
Lehajoltam, így a nyíl átrepült a fejem felett, majd guggolóállásban egy jól irányzott alárúgással próbálkoztam, hogy ellenfelemet a földre kényszerítsem.
~ Bármennyire is tudjon lopakodni valaki, nem képes a vízen járni, s egy ilyen mély tócsánál tökéletesen kirajzolódnak a lépései, még ilyen heves esőzésben is. Lassan lopakodott, s így volt időm felkészülni. Követni tudtam a lépéseit, még a hátam mögött is. Lehet, hogy hangtalan, de attól még látható. A földet bámulva észrevétlenül ki tudtam cselezni, amíg azt hitte, nem vagyok őt képes érzékelni. A lány előnye egyben hátránya is: eszerint nem képes megállapítani, érzékelik e vagy sem. Csak a bujkálás megy neki. én viszont tökéletesen ki tudtam ezt használni. Rendben van Zakuro, csak így tovább.
- Nem szeretem az efféle hátba-támadó mozdulatokat. Jobb szeretek szemtől szemben állni ellenfelemmel.
A harc kezd érdekessé válni.

//A mozdulatsorom elvétése esetén természetesen elvesztem a párbajt, és ott térdelek az esőben azon tűnődve, hogy történhetett ez meg velem. Bár nem nagyon vágom,hogy meg itt a betalál, vagy nem talált e be dolog.//

//A betalál, vagy nem talál be kérdés általában a kivitelezésektől és a kijátszásoktól függ. Mivel ez KT, itt így működik, viszont a rendes játékbeli harcokban általában a megszabott harci-rendszert kell végigvinnünk. Nekem is van még mit fejlődni néhány dologban, de neked viszont tényleg sokat kellene. Nyugodtan feljöhetsz a chatre bármikor, ha van kérdésed, és segítünk, amiben tudunk //

A lövésem elhúzott a feje felett, mikor lehajolt. A tócsákból kileste, hogy merre járok, másfelől nem kezdett volna el egy kétségbeesett idióta módjára viselkedni... jól megismerve ellenfelemet túl komoly arcnak képzelte magát ahhoz képest, hogy ilyen jól el tudjon játszani egy szerepet. Régi szakállas trükk. Amikor Rennel folytattam egy párbajt, ő legalább őszinte volt, és tényleg meg volt ijedve. Innen tudom, milyen egy igazi kétségbeesés.
Ám ugyan nem voltam biztos a lövés betalálásában, de volt egy B tervem is. Számítottam egy rafinált lépésre azután, amit előadott nekem, amíg láthatatlan voltam. Túl hamar ivott előre a medve bőrére, és közölte, hogy négyszer gondolta át. Arra nem számított, hogy amikor lőttem, és lehajolt, majd így akart kigáncsolni, gyorsan a másik oldalára ugrottam. Egyszerűen abban a pillanatban kirúgtam a lába alól a talajt (simán guggoló állásban), és amíg a földön fetrengett, bele a mellkasába adtam egy újabb ráadást a nyilaim népes forgatagából. A képességem, mint mondtam, az első lövésem után már megszűnt, mivel ennek az a hátránya, hogy egy támadás vagy egy igazi észlelés jártasságot használva az ellenfelem lebuktató ereje miatt megszűnik.
- Még kellett volna egy ötödszöri gondolkodás is. - mondtam neki szép csendes hangnemmel, és a nyilamat rászegeztem. - Egy íjásznak mindig ravaszabb kell lennie a másiknál. Logikus. A meccsnek vége.
Fejem felett a "winner" felirat, és ezzel a párbajnak vége szakadt.
- Láttam, hogy miként tudtál követni. Nem rossz egy magadfajta kezdőtől, de még van mit tanulnod. A taktika jó volt, de a kivitelezés rossz. Javaslom keress egy kasztodhoz méltó nagyobb és tapasztaltabb játékost, aki megtaníthat téged a harcok minden típusára. Te az a típus vagy, aki szemtől szemben szeret harcolni, én viszont egy árnyék vagyok csupán, aki inkább meglepetést okoz. Ebben hasonlítunk mi íjászok az Árnyharcosokkal.
Hátat fordítottam, miközben visszatettem az íjamat az inventorymba.
- Még mindig azt mondom, szerezz be mihamarabb jártasságokat. Észleléssel nem csak az én képességemet blokkolnád, de a kalandod során is sokat segít. Akárcsak az akrobatika.
Azzal elsétáltam tőle. Néhány méterrel később ugyan visszafordultam, de a nagy esőben már a körvonalait se láttam. Többé nem törődtem a köpenyes sráccal.
Mikor betértem a boltom feletti kis lakásba, készítettem egy finom, meleg citromos teát, amit elkezdtem békésen szürcsölgetni, miközben elkezdtem olvasni az Akadálytalan szíveket. El kell ismernem, ez egy igazi remekmű. A történet jó, és a karakterek is zseniálisan ki lettek találva. A fordulatok logikusak, és a párbeszédek minden részletét élvezni lehetett. Idővel később felbukkant benne egy újabb szereplő, akinek a személyleírása egyezett a köpenyes sráccal.
Ekkor jutott eszembe, hogy talán jobb lett volna, ha magam tanítanám meg pár dologra és segítek neki a jártasságbeli és a harci fejlődésekben. Furdalt a lelkiismeret, hogy csak úgy magára hagytam az esőben... de végül is én nem értek a kasztjához, ráadásul saját magának ásta meg a vermet. Érdekes, hogy valakit ennyire megviselt volna egy sima fél életes párbaj. Ő hívott ki minden ok nélkül párbajozni, úgyhogy viselnie kell a vereségének és meggondolatlanságának következményeit. Akár büszkén, férfias hozzáállással, akár szégyenkezve. Én úgy fogtam fel azokat a párbajokat, amikben vesztettem, mint egy tanítás.
Ez van. Senki se viseli egyformán a vereségeket.

Köszönöm szépen a játékot! Remélem, azért te is valahogy élvezted, és tanulsz belőle. Írj szerintem még egy utolsó reagot, aztán szólok Kleinnek, hogy zárja le hivatalosan.

A lány gyorsasága, és fürgesége sajnos messze az enyém felett állt ennél fogva elég volt egyetlen egy lövés, hogy megnyerje a párbajt. Fölényesen kioktatott, mennyit segítene nekem egy kevésbe bónusz jártasság.
~ Mit papol ez itt nekem. Tökéletesen ismerem a játék rendszerét. Szerinte mégis miért vagyok még mindig egyes szintű?!
- Talán igazad van. Mindenesetre köszönöm a játékot. Remélem találkozunk még valamikor. Valamikor, amikor már erőssebb leszek. Most uyganis még csak 1-es vagyok.
Fogalmam sem volt róla, ő hanyas, de hogy nem velem egyszintű az fix. Márkülönben simán leterítettem volna.
~Kifogások. Meg kell erősödnöm.
A lány kötvonalai hamarosan elvesztek az eső homályában, s én is folytattam az utamat az ellenkező irányba.
~Meg kell erősödnöm...meg kell erősödnöm.
Nagyjából ezt hajtogattam egészan addig, amíg végül be nem tértem a fogadóba, s le nem ültem egy sötét asztalhoz.
- Késtél, Zakuro-san
- Kisebb gondjaim akadtak, Matsuki-san. Na mond, mit sikerült megtudnod...apropó, itt van amit kértem.
Természetesen. Éppen nemrég sikerült megszereznem. De még mindig nem értem, minek kell ez nekem.
- Egyszerű gyűjtő vagyok. Tudod ha valami megsemmisül az esetlegesen bennhagyott fegyverek is nagy eséllyel megsemmisülnek...persze, ha nem fogod őket közben. Ritka, ha megmarad.
- Nos, ebben teljes mértékig igazad van. Na, de remélem neked is megvannak a megfelelő információid.
Mondtam, majd kihúztam Judy nyilát a mellkasomból, és átnyújtottam neki.


//Mégsem volt annyira értelmetlen a kihívásod//