Drake Haru vs Ichiga Zakuro

Aznap késő délutánfele járhatott az idő, de ez nem is volt érdekes, mivel az idő úgyis ugyanolyan volt egész nap. Aznap nem is volt semmi dolgom, mivel éppen egy küldetés fáradalmait pihentem ki...nem is nevezném pihenésben, mivel arra itt csak jelképesen van szükség. Úgyhogy jobb híjján csak sétálgattam az utcán, figyelve, nem akar e meg a szemem valami érdekes dolgon, teszem azt ritka tárgyat, vagy esetleg ilyen olyan hasznos kis apróságokat.
~ Uncsi, uncsi, uncsi....hm...uncsi.
Aznap semmi érdekeset nem találtam. Végül a nagy nézelődésemben az arénához jutottam, ahol is megakadt a szemem a legutóbbi meccsek eredményein.
~Na ez már érdekesebb. Hátha lezajlott itt valami jó meccs.
Végül mégsem találtam valami érdekesnek. A meccsek iszonyat egyhangúak voltak. Ugyanazon taktikák trükkön, semmi egyediség.
- Elcsépelt...hogy ez mennyire...sose láttam még ilyen egyértelmű, mégis ki a fene...ökörség. Úr Isten!...mekkora idióta...ezt mevenni.
Morogtam megállás nélkül a fekete csuklyát alatt. Mert persze nem is kell említenem, hogy most is a fekete köpenyem takarta el a testem. Nem szeretek nagy feltűnést kelteni. Mindenesetre, lehet, hogy egy kicsit hangosan tettem, mert valószínűleg mások is meghallhatták...

/ / A mogorva kritizációim ad neked egy jó okot a kihívásra, mert teszem azt, nem hiszed, hogy ilyen szavakkal kéne bírálnom mások harcstílusát. De jöhet valami más is, felőlem bármit kitalálhatsz. / /.

Odajött hozzám egy alak, aki azon nyomban kihívott egy párbajra. Eléggé úgy nézett ki, hogy emmit sem tud a harcról, ami később egyértelművé is válik, ugyanis megemlíti, hogy kezdő. Rólam meg szerinte lerí, hogy értek a harci taktikákhoz.
~ Milyen hízelgő.
- Miért is ne. Úgy sincs jobb dolgom.
Az alak rögvest rám rontott, annak ellenére, hogy itt jelenleg sérthetetlen vagyok. Ennek ellenére elugrottam a támadása elől, ugyanis eléggé nagy hátrányba kerülne, hogyha ezzel a baklövésével hozzán kerülne a kezdeményezés.
- Várj várj ezt fogadd el.
Küldtem neki egy felkérést, miközben folyamatosan hátráltam az ütései elől.
- Kategória: Első találat. Aki elsőnek megsebzi a másikat, nyer.
Amint elfogadja, kardot rántok, és megálltam, ahogy a nagy jeleneteknél már megszokás. Ekkor az ellenfelek végigmérik ellenfelüket, mielőtt nekiesnének a másiknak.
~Jó lenne kiismerni, milyen harcmodorral támad. Valószínű, hogy a gyorsaságára próbál majd meg alapozni, főleg, mivel pajzsot nemigen látok rajta. Kicsit olyan, mintha tükörbe néznék: titokzatos, meglepetésszerűen támadó, megfontolt . . . na jó ő talán nem annyira megfontolt, mint én. Bár ki tudja, lehet, hogy a végén még kikapok. Na azért én nem iszok előre a medve bőrére.
- Azért csak óvatosan, nehogy a végén még meg találjalak ölni.
Humoros, de lekezelő szövegemmel magam ellen hergelem az ellenfelemet, hogy ezzel is elveszítse a hidegvérét. Ez már a bevált taktika, mellyel már számtalan csatát nyertem meg.

//Tovább nem írom, mert nem írtad le, hogyan támadsz, csak azt, hogy nekem rontasz. De ha belém akarsz ütni, üsse kő, mert akkor még sérthetetlen voltam. Megadom a kezdés jogát, ha úgy tetszik //

Haru nem akart rövid, te precíz meccset, jobbnak látta, ha szépen püföljük egymást. Sietve küldtem neki egy újabb felkérést, immár teljes életre vonatkozólag.
- A vesztes az, aki előbb murdál meg. Ez már csak megfelel.
A kis "ördög" még mondogatott nekem valami földöntúli dolgot, aminek nagyjából ugyanez volt a mondandója: meghalsz, kisöreg.
~Ennek is eszét vette a játék, eluralkodnak rajta az indulatok. Tökéletes. Egyszerűen tökéletes. Kétlem, hogy bármi kifürkészhetetlen gondom akadna vele. Bár, ha képes lenne uralkodni az érzelmein, talán még nagy fejfájást okozhat nekem. Jobb lesz körülményesen bánni vele.
Magam is felemeltem a kardom. Úgy véltem itt a leglogikusabb azt színlelni, hogy jómagam is egy afféle elhamarkodott játékos vagyok, aki csak úgy szó szerint ráugrik az ellenfelére. Pedig ez nem igaz: csupán jól tudok színészkedni. A megtévesztés mindig is az erősségem volt.
- Na gyere te szemét.
Kardom hegye a föld felé állt, úgy hárítottam a támadását. Majd egy követően egy kecses mozdulattal beleszúrtam a kardomat egyenesen a talajba, rátámaszkodtam, és megpördültem a tengelyem körül gyorsan, de mégis stabilan. A kis mitugrász most azt sem tudhatja, hol áll a feje.
~Nem fog sokáig a helyén állni, az biztos.
A lendületből sikerült oldalirányba lendülnöm, így kikerülvén az idegen támadásait, s a háta mögé kerülve, miközben a kardot kirántottam a földből, még a levegőben "repülve", majd a tengelyem körül megpördülve egy csapást készültem bemérni az oldalára. Nem győzöm elégszer megjegyezni, hogy csak készültem.
~ A kicsi egyértelműen hárítani fog. Akor viszont remélhetőleg sok minden kiderül róla. A reflexei, a tehetsége, hozzáértése, gyorsasága.

Ma egy igazán különös esemény történt velem, ugyanis felébredtem úgy, hogy még reggel volt. Ezt követően találkoztam egy ígéretes ellenféllel is, úgyhogy a vele való megmérettetés sem maradhat el. Épp sikerült rábeszélnem egy rendes, igazi, hosszú harcra.
- Előbb murdál meg? - kérdeztem, nem értve a szót. - Úgy érted előbb döglik ki? Vagy úgy, hogy előbb döglik meg? - kérdeztem sokat sejtető mosollyal. igen, a második variáció mindenképpen hívogatóbb.
Nem tetsző szavakkal illetett engem. Nem vagyok szemét, és természetesen a humorom is a helyén van, ezért végig vártam, amíg szépen nyugodtan pörög össze-vissza. Mindezt félre billentett fejjel néztem, és egyáltalán nem értetem, mi szükség rá. Természetesen hárította a csapsom, de ettől függetlenül nem kell cirkuszi bemutató, kissé értetlenül pislogtam rá.
- Az lehet, hogy gyilkos vagyok, de te egy igazán fura gyerek, mert hogy ennek semmi értelme nem volt, az is biztos. - néztem még mindig értetlenül az előttem állóra. Természetesen mögém jutott azután egy újabb oldalazós lendülettel, majd ugrik-repül támadással megakart vágni. Én meg egyszerűen megvártam, hogy sikerüljön. Meg akartam tudni róla, mennyit sebez. Valamiért mégis elvétette, mintha csak próbára akarta volna tenni, hogy hogyan ugrok el előle. Furcsa egy párbaj, az biztos. A lehetőséget megragadtam, így hónom alatt átlendítettem súlyos fegyverem, és egy hirtelen fordulással megkíséreltem megvágni őt. Igen, én is beálltam a cirkuszi mutatványosokhoz, és én is neki álltam forgolódni, mint egy balerina. Ez szó szerint egy tánc volt.. Mint az az esemény, mely mostanság lázba hozta a népet. A pengék tánca..hümm.. Boldogan elraktároztam magamban, hogy egy felettébb érdekes harcot vívok épp, így ő akár meg is érdemelhetné, hogy ne öljem meg.. Vagy pont az legyen a jutalma, hogy én küldöm a másvilágra?

/Bocsáss meg a késésért, hiányzásokba írtam is (Lizzy karimmal), hogy most sem leszek, legközelebb csak vasárnap. Ha minden igaz, akkor pedig jövő héten simán végezni is tudunk majd ezzel./

~Mi a fene?
Trükkös egy ellenfél volt ő annyi biztos. Mialatt én csak kóstolgattam, ő kapásból egy hatalmas ütést akart nekem forogva bevinni hatalmas fegyverével. A fegyver elől sikeresen hátraugrottam, de így odalett a támadásomból szerzett előny. Mellesleg ellenfelem finoman megjegyezte, hogy hülyén harcolok.
- Fura? A helyedben nem lennék ilyen elhamarkodott.
Kardom fényleni kezdett, s a következő pillanatban eltűnt. Helyezze megjelent a kezemben három darab kis eldobható szegecske, amikkel az apróbb állatokra szoktak vadászni. A röhej az, hogy ilyennek elvileg nem lehet playert megsebezni, csak pár Hp-ra. De ezek nem szegecsek voltak, hanem a kardom darabjai, amit a képességemmel szétosztottam három darabra.
~Na nézzük ez hogy tetszik.
Felváltva megcéloztam a három szegeccsel. Kíváncsi voltam, mennyire fürge, ha ilyen nagy és nehéz fegyvere van. S miután a harmadik szegecset is elhajítottam, üres kézzel rontottam neki. Felugrottam a levegőbe, a két kezemet a fejem fölött összetettem. S ekkor hirtelen megjelent a kezemben az eredeti kardom, amivel aztán le is tudtam sújtani.
~A dobófegyverekre osztott kardom automatikusan összeáll, ha a dobófegyvereket már elhasználtam. Rendes dobófegyver már megsemmisült volna, de ezekkel így képes vagyok kétlépcsős támadásra is.

Élet: 20
Páncél: 2

/ Ha jól tudom, harcnál nem kell figyelni a limitre. Illetve, darabonként egyet sebeznek, mivel az összsebzésem három ( a szignó csak a statolásomat mutatja). Tehát két sebzés, plussz három a közelharci találat miatt. /

A támadá som sikeres, a kardom és két szegecs is betalál, amikor...
- Mi a...?
Ellenfelemet nemes egyszerûséggel hidegen hagyta a pengém, fél kézzel megragadta az élit, majd a saját fegyverével lesújtott.
- Nem rossz!
A kardomból kivált egy másik egykezes, így az most két darabra lett osztva. A különvállt kardot felhasználva hárítottam fél kézzel a kardot ... ami sajnos nem volt elég, így, bár a pengét eltérítettem, de keményen belevágott a lábamba. A bevitt sebzés természetesen ugyanannyi, de legalább nem kaptam akkora hátrarúgást, és fájdalmat, habár a lassú elvérzés hideg érzése miatt egy kicsit hányingerem volt, noha ebben a világban nem is lehet elvileg elvérezni.
~ Ideje bekeményíteni.
Egyik lábammal elôreléptem, majd a nemrég hárításra használt kardomat ellenfelem felé lendítettem. Ha hárítani szeretne, mindenképpen használnia kell mindkét kezét. Akkor viszont a másik kardommal támadhatok.
// Hacsak el nem ugrassz, vagy nem fundálsz ki valami okosat, és másfél, kerekítve egy sebzést jelent/
Támadásom közben végig ugyanazon járt az eszem:
~ Vajon mi lehet az ô képessége. Vagy már használta, csak nem vettem észre. Ô már nyilván tudja az enyémet. De még nem látta a Khusagan minden titkát, és fortélyát...
Khusagannak hívom azt a kardot, amit jelenleg használok. Kicsit fura, de legalább kreatív.

/ Feljegyeznéd a sebzésed, hogy vezetni tudjam a hp- mat. Elôre is köszi;)/

/ De kell 250 szó, csak akkor nem kell, ha kockadobásos harcrendszert alkalmazunk./

Spoiler:

Meglepettség ült ki az arcára pár pillanatra. Egy "Nem rossz" - al illette az én támadásom, ami meglepett, hiszen most semmilyen mutatvány nem volt az egészben, egyszerűen csak megfogtam, hogy a közelemben maradjon, és megvágtam. Hogy ebben mi a nagy szám? A fene sem tudja. Kéne értenem, mi zajlik ilyenkor a fejében? Nem igazán.. És nem is érdekel különösképpen.
Ezután szépen fogta magát a kardja, és osztódni kezdett. Komolyan, mint az amőbák! Egyszerűen rejtély számomra, hogy mi lesz a következő húzása. Az már biztos, hogy a fegyverét tudja további darabokra osztani, és újra összerakni, így ezzel a képességgel védekezik, és egyben támad. Nagyon érdekes egy felállás, én mondom. Nem csak praktikus,és hasznos, hanem még lélegzetelállító is. És megint támadni készült, immár két karddal rendelkezett, ami még jobban megnehezítette az egészet. Így két fele is kellett figyelnem. Bér pont nekem nem menne mindez? Vártam. Szépen engedtem, hogy közel érjen hozzám, és akkor egyszerűen lehajoltam, és átcsusszantam a lábai között. ugyanis tudni illik, egy ilyen vágásnál bizony nagyon koncentrál az ember, és a biztosabb találat miatt nem zárja össze a lábait. Ezt kihasználva kezdtem menekülésbe, ám az még mindig nem biztos, hogy ez a terv be is jön. Hiszen még így is sikerülhet a támadása, ha elég jó a reakcióideje. Mindenesetre ezzel már nem tudtam foglalkozni, így egy lépéssel tovább mentem, és a csúszás közben magammal húzott fegyveremmel megpróbáltam a hátát elvágni keresztben, miközben még mindig a földön feküdtem.
Akármi is történt, végül felpattantam, és hátrálni kezdtem, majd oldalirányba elslisszoltam, miközben végig ellenfelemen tartottam a szemem.

A kezdeti bizonytalansága, és forrófejűsége ellenére ellenfelem most egy jól átgondolt, és mesterien megvalósított elkerülő mozdulattal tért ki az összes támadásom elől, és ugyanazzal a lendülettel már készült is lesújtani. Na de csak lassan a testtel, azért én se vagyok éppenséggel kőből. Elegánsan megfordultam, majd a két kardommal egyszerre hárítottam ki a támadását, ezután egy erőteljes lökést adtam neki, amitől tisztes távolságra kerültem tőle. Haru is feltápászkodott ezalatt, majd légy módjára kezdett el oldalazni körülöttem.
~ Hihetelen , mekkora ereje van. Egyetlen csapása levette öt élteterő pontomat. Még szerencse, hogy hordok valamennyi páncélt. Erősebb mint gondoltam. Talán be kéne vetnek a.... nem annyira csak nem lehet erős. Nyilván ez is megteszi majd.
- Egész jól játszol. Kevesek vannak, akik rá tudnak kényszeríteni, hogy a kétkardos teknikát alkalmazzam.
~A kétkardosnak elégnek kell lennie.
Vad rohamot indítottam ellene . . . persze nem voltam vad, csak meg akartam ijeszteni. Egyik kardommal a fegyverét foglaltam le, míg a másikkal megcéloztam, de úgy, hogy éppen lépes legyen a hatósugarán kívül maradni. Majd léptem egyet oldalra, és egyesítettem a két fegyverem, ezúttal egy nevetségesen hosszú párbajtőr formájában, amivel természetesen már képes voltam elérni, ha a tőr nem fúródott bele már a két kard egyesülésének pillanatába. Végezetül oldalazva tértem ki a lány időközben felszabadult fegyvere elől, eközben voltam képes megejteni a tőrömmel a vágást. Újra igyekeztem felvenni a tisztes távolságot, akár sikerült a kombináció, akár nem.
- Kétkardos váltási teknika. Hogy tetszik?

Élet: 17 (-3)
Pánvél 0 (-2)

Ez egy varázslat. Varázsaltos technika. *__* Egyszer két fegyvere van, azután meg egy nagyon hosszú, aztán három robbanós.
Egyik késsel lefogta a fegyveremet, míg másikkal támadott, ami elől természetesen sikeresen kitértem, majd épp vágni készültem, amikor megint megállította a fegyverem, majd számomra érthetetlen módon újra összecsinálta a két kést, és egy hosszú tőr formájában belém döfte.
- Igazán érdekes.. Le vagyok nyűgözve. - húztam féloldalas mosolyra, vagyis inkább vicsorra számat. Éppen lendületet készültem venni, amikor valamilyen csoda folytán kusza mozdulatok sorozatával véletlenül megcsikiztem magam, a jó ég se tudja, hogy. Felnevettem az érzéstől. Nem sűrűn fordul ez velem elő. Gondolataim furcsa irányt vettek, így vészesen próbálkoztam kikerülni ellenfelem vágásait, de közben csak egy dolgon járt az eszem. Nagyon élvezem, ha csikiznek. Igazából már előfordult párszor az eset, és tényleg jó érzés. Az egyetlen dolog, ami még engem is képes megnevettetni, egyszerűen szörnyű, és egyszerre jó. Ez egy olyan kínzás, ami nem fáj, mégis a szervezet kimerül, és levegőt is alig lehet kapni olyankor. Igazából nagyon érdekes egy dolog. Az embernek fáj tőle az oldala, nem kap levegőt, és egyszerűen csak nyöszörög kínjában, de mégsem érzi úgy, hogy megtámadták volna. Humánus, és elfogadott szadizás. És de sok kedvem lenne most hozzá.. De kérjem meg ellenfelemet, hogy csikizzen meg? Azt azért mégsem.. Hát akkor? Hisz nincs senkim, aki megtehetné, megtenné nekem.
Elszontyolodtam. Mi az, hogy senki nincs, aki megtehetné? Vagy.. Várjunk csak! Hiszen én megtehetem! Persze, hisz ez pofon egyszerű!! Megcsikizhetem saját magam!
- Hallod.. Megcsikizhetem magam! - fordultam a fiúhoz, mit sem törődve azzal, hogy tulajdonképpen épp egy párbaj kellős közepén tartunk. És természetesen el is kezdtem.. Leültem a földre, és természetes egyszerűséggel az oldalamat böködtem. Azon nyomban hahotában törtem ki. - Ez nagyon jó! Komolyan nem kapok levegőt! Mindjárt feldobom a pacskert. - röhögtem. Addig folytathattam, amíg csak akarom. Nincs is ennél jobb! Csikicsikicsikiiiiii.. Ennyit az én nagy komoly, napfényes párbajomról. No meg ennyit a büszkeségemről..


Élet: 17 - 3 = 14

Ott álltam és figyeltem. Ellenfelem látszólag készül valamire.
~ Talán eddig nem is küzdött rendesen? Talán még nem mutatta ki a foga fehérjét. Talán. . .
Talán semmi. Haru egyszerûen csak lehuppant a földre és elkezdte magát bökdösni. Miközben vígan hahotázott, én azonkezdtem gondolkodni, vajon van e a füves ciginek itteni megfelelôje.
~ Az mindent megmagyarázna.
Ez a fura jelenet alkalmat adott nekem, hogy kipihenhessem magamat. Fújtam egyet, míg ellenfelem gyakorlatilag fárasztja magát ezzel az ostoba jâtszadozással.
- Lankad a figyelmed!
Már repült is felé a tôröm. . . persze nem szó szerint, csak én támadtam rá észveszejtô gyorsasággak. S akkor futott át a fejemen, mi van, ha direkt játsza meg magát. Most miért, én is gyakra teszem.
~ Jobb lesz elôvigyázatosnak lenni.
Óvatosan közelítettem hozzá, próbáltam szemmel tartani a fegyverét, majd ha lehetséges, támadni, egy egyszerû döféssel az áldozat mellkasában

Élet: 14 - 3 = 11

Ellenfelem körözött körülöttem, majd lesújtott. Pont nem érdekelt az, hogy mit csinál, mert fantáziám sokkal briliánsabb mezőkön kalandozott.
- Egyszerűen támadhatunk távolról is. - néztem ellenfelemre csillogó szemekkel. - Egy fújás, és kipurcan. Persze ez a kevésbé nehéz út.. Viszont a hatás biztos. - Kis szünetet tartottam, míg gondolataimba mélyedtem. - Aztán ott van még az, amikor egyesével jönnek. Először csak egyet látsz, és azt egy egyszerű mozdulattal, az ujjbegyeddel a halálba küldöd. Erre előmászik a többi is. A szemetek! Össze-vissza cikáznak mindenfele. És ha az egyikkel végzel, az sem érdekli őket különösebben, csak maximum egy kicsit megzavarodnak, és megbolydulnak. - kis, levegővételnyi szünet, majd folytatom. - Aztán akkor lehet elkezdeni őket rendesen irtani! Eltaposni mindet, az utolsó szálig az összeset! - beleéltem magam a beszédbe, hangom erőteljesen csengett, szívem vadul kalapált, szemeim tüzesen lángoltak. - Szinte hallom, ahogy utolsókat kiáltanak, majd egyszerre nyögnek fel, miközben kilehelik piciny lelküket. Hihihh! - őrült mosoly megvillantása. - Persze vannak ennél egyszerűbb módszerek is, de azok nem ilyen jók, bár nem győzőm elégszer hangsúlyozni, sokkal hatékonyabbak. - folytattam tárgyilagosan. Aztán gondolataim új formát öltöttek fejemben, így egy kicsit áttértem egy másik tárágyra. - És ott vannak még azok az idegesítő dögök! Egyszerűen szörnyűek! Ahogy magas, vékony hangjukon a füledbe visítanak.. Egyszerűen rettenetes. És őket még csak eltaposni sem lehet. A lecsapás meg igen bajos. Ott marad a nyomuk a falon, arról nem is beszélve, hogy mindent összevéreznek. Nyomorult kis dögök! Ellenük csak a spray megfelelő.. Más nem sajna.. Bár.. Azt hiszem, ők a legelkaphatatlanabb, kiirthatatlanabb lények ezen a földön.. - dünnyögtem. - Nos igen, egyértelműen a szúnyog nyert. A hangyát simán meg lehet ölni, de azt az idegesítő szúnyogot nem egyszerű.. A legjobb megoldás, ha egyszerűen csak távol tartjuk magunktól. - fejeztem be mondandómat. Azért tényleg rossz, hogy egy olyan piciny lény, mint a szúnyog, így megkeserítheti az ember életét.
Mondandóm befejeztével lendültem, és egy, a vállára irányuló csapást készültem bevinni.

A kis mócsingnak egy erőteljes döfés kellett, hogy nagy nehezen abbahagyja az ábrándozást és végre normálisan kezdjen el harcolni. Hatalmas érővel lendítette meg a fegyverét egyenesen a vállamat célozva. Na, azért ne higgyük, hogy ilyen könnyen el lehet engem találni. Oldalra vetődve tértem ki a támadása elől.
- Na látom, sikerült magadhoz térned. Remélem, nem gyakran esik meg veled, hogy képtelen vagy a harcra összpontosítani. Tudod, az ilyenek hamar elhullanak.
Megpróbáltam magam ellen hergelni. Úgy gondoltam, hátha képes leszek kifárasztani. De erre sajnos esélyem se volt. A gyerek jól bírta, még ilyen böszme nagy fegyverrel is, nekem meg az egykezesemmel is meggyűlt a bajom, hála a sok trükközésnek.
~Talán ideje lenne belehúzni. Ha szemből védekezik az ember, nyilván a fejét nem védi annyira.
Erősen rámarkoltam a tőrömre, majd elkezdtem a kölyök felé futni. Roppant lendülettel szaladtam felé, de nagyjából előtte egy fél méterrel megtorpantam, rátámaszkodtam a kardomra, és felszökkentem a levegőbe, ott aztán kettévettem a pengét, és amikor éppen a feje felett repültem el, egyszerűen ráhajítottam. A lány mögött földet érve egyszerűen összetettem a két kezemet, mire a kardom eredeti alakjában újra ott hevert a kezemben. Úgy bizony. Ebben a formájában a karddarab nem más, mint egyszerű dobófegyver.

HP: 11-3 = 8

Igencsak kezdtem kifáradni, rendesen megdolgoztatott, és nagyon elhúzódott ez a párbaj. Reményeim szerint rövidebb idő alatt kellett volna zárulnia, viszont ez sajnos nem történt meg. Alacsony kitartásomon az sem dobott túlzottan, hogy olyan hatalmas fegyverrel kellett szaladgálnom. Nos igen, az miatt sajna ténylegesen egy pont le is vonódott a kitartásomból. Talán legközelebb többet rakok rá, de immár késő bánkódni. Természetesen látszott rajta, hogy ő is fárad, amit bizony nem is bántam, ugyanakkor nem is csodáltam, amennyit itt ugrált jobbra-balra, trükközve, szaltózva.. Nem egy egyszerű ez így.. És megint, hopp, ugrott, én meg, hála ennek a gagyi, böszme rendszernek, akármennyire is akartam, nem tudtam kitérni. Ennyivel is rosszabb ez az egész, mint a való világ. Ott én lennék fölényben! >< Nem tetszik, hogy nem ölhetek kényem-kedvem szerint, mert egyszerűen a sima, hétköznapi emberek itt el vannak látva ügyességgel, míg én, aki odakint gyorsan öltem, itt pontok híján alig tudok érvényesülni. Ez a rendszer egyetlen, de legnagyobb hibája. Persze így legalább nagyobb a kihívás, így nem bánom ezt, még akkor sem, ha így sokat kell várnom, és egyszerű mobokat ölve fejlődnöm ahhoz, hogy végül sikeresen hódolhassak kedvenc szórakozásomnak, és megmutassam az embereknek a halál minden csodáját. A saját halálukét..
Végül megvágott, mint ahogy az várható is volt. Én ekkor követtem a példáját, és a fegyveremre támaszkodtam, majd úgy megfordultam. Segítségbe vettem a fizikát, és a hatás-ellenhatás, meg a többi akármi segítségével végül fel is tudtam emelni a hatalmas vágó eszközt, és elhajítani, egyenesen ellenfelemhez. Ez az utolsó, amit még tudtam tenni, ugyanis annyira kifáradtam, hogy ezek után egyszerűen megmozdulni sem tudtam. Magatehetetlenül rogytam a földre, és vártam a végső ítéletet.