[Stella 1. kör] Tachibana Makoto vs Tatsuki Ranmaru

Belegondolni, hogy az elején azon filozofáltam, hogy Artemisnek esélye sem lesz bemelegedni, röhejes gondolatlan tűnt ebben a pillanatban. Nyilvánvalóan tévedtem a fiúval kapcsolatban, és bizony kemény ellenfél volt, aki jól állta a sarat. Lassan félre kellett tennem lefitymáló megjegyzéseimet, és nem félvállról venni a harc maradékát.
A pajzs most már nem volt kiszámíthatatlan tényező, odafigyeltem a méretére és az alakjára, gyorsaságom lehetővé tette, hogy kitéréseim pontosak és alaposak legyenek. Ugyan gyakran az utolsó pillanatban, de el-elhajoltam. Egy földön fekvő köpeny elől viszont nem tud elhajolni az ember, és yagan nélkül fókuszok sem álltak a rendelkezésemre, hogy láthassam, mi keveredett a lábam elé. A pillanatnyi zavar elvonta figyelmem a fiú elől, akinek sikeres sebzése a földre vitt. Porba hullottam, de próbáltam biztatni magamban, hogy csak a szó szerinti értelmezés alapján. Fekve még soha nem tüzeltem, de Artemis termelődő nyilai bizonyították, hogy lehetséges. Akrobatikám használatával tápászkodtam fel, miközben tüzeltem is, és igyekeztem távolodni. Sok így egyszerre, de nem kivitelezhetetlen…

69 élet, 0 páncél. 24-es sebzések, három darab és egy pihenés.

Úgy éreztem, mozdulataink nyomán a harctéren megszűnnek a fizika törvényei, a küzdelem láza mind a kettőnkben ég, és a nyerni akarás rendre arra sarkal minket, hogy törjük és zúzzuk egy való világ logikáját, ellenben tökéletesen és legnagyobb spektrumszélességében kihasználjuk az on-line világ nyújtotta további lehetőségeket.
Artemis doromboló macskaként simult a kezemben, állkapocszáram feloldott. – Szép volt, kölyök – nyögtem fel, miközben a pajzsa élével arcon kent, a szemüvegem közel lerepült az orrom hegyéről. Akrobatikámat soha nem használtam még ki olyan mélységgel, mint ahogy most rá voltam kényszerülve. Ügyetlenül érkeztem még így is, felkavarva a talajon ülő lehetfinom port. Elkapott a vágy, hogy yaganom segítségével fókuszaimat a szállongó apró porszemcsékre illesszem, és hagyjam is ott ezt a lassan túl nagy kiíhvásnak tetsző küzdelmet. Pedig ezek voltak az utolsó pillanatok! Itt már nem! Tudtam, hogy a régi Ranmaru, aki anno belépett ebbe a küzdelembe, és az első alapuló céh tagja volt, soha még csak eszébe se jutottak volna ilyen gondolatok. Pfuj! Undorodva magamtól, bízva abban, hogy Artemis lassan majd megtisztít, és segítségével a fiút is eltakaríthatom az útból, ahogy a későbbiekben is minden egyes ellenfelemet, célra tartottam, és csak tüzeltem-tüzeltem!

55 élet, 0 páncél. 24-es sebzések, két darab.