Mirika vs Koshitsu Esutel

Nyertem. Naná hogy, majd pont egy szemtelen vakarcstól fogok kikapni egy párbajban! Lehetett akármilyen elmebeteg a küzdőtér, lehetett a srác akármilyen kocka, hiába menőzött azzal, hogy ő figyelt a suliban a fizikaórákon, mert engem látott a zsűri jobbnak! A közönség persze a robbanós incidens után már inkább Rynernek szurkolt, pontosabban annak, hogy szaggassa le rólam a maradék ruhát is valami trükkel, de hát férfiak A show-t én szolgáltattam így is és nem is különösebben érdekelt, hogy megtépázva fejeztem be a párbajt. Már legalábbis abból a szempontból, hogy mit láttak a nézők és mit nem, ugyanis a hűvös baromira nem tett jót az érzékeny szervezetemnek, és amint visszakerültem a várakozóba, rám is jött a tüsszögés.
Fáradtan roskadtam le a székbe, hogy kifújjam magam egy kicsit, és lusta mozdulatokkal nyitottam le a menümet elsősorban egy új, ép ruháért, másodsorban pedig pontjaim elosztása végett, hiszen szintet is léptem a győzelmet jelző ablak tanulsága szerint. Nem törődtem vele túl sokat, rászórtam az egészet a sebzésemre ezúttal. Azzal különben sem voltam elégedett. Valahogy büszke sem voltam, pedig végre jutott némi dicsfény a Voice-nak is. Számomra tök alap volt, hogy győztem. Nem ez volt az értékmérő. Nem volt sok időm, hamarosan már szólítottak is újra, én pedig kelletlenül vakartam fel magam a székből és tántorogtam ki zombi módjára a főplaccra. Bágyadtan intettem a publikumnak, csak hogy ne érje szó a ház elejét Őcukiságom hiánya miatt, azonban tekintetemmel már az ellenfeleimet fürkésztem. Azon belül is csak egyet.
- Hohó, csak nem továbbjutottál te is? Micsoda meglepi :3 - csendült fel angyali hangom benne a Mr. Kockának szánt gúnyos éllel, mihelyst a közelébe értem. Szerintem kábé a szájából vettem ki a szót, elvégre ki nem hagyott volna egy pillanatot sem, hogy degradáljon. És még én vagyok beképzelt, pfff Na majd én megmutatom neked!
A hangsúly a "majd" szócskán volt, mivel a sorsolás alapján előbb valami Esutellel kell mindkettőnknek megmérkőznie. Ha nem mondott csődöt a memóriám, akkor Hanatsu-chan esett az áldozatául, bár ez nem osztott, nem szorzott. Nem ismertem a lányt túl jól, sem őt magát, sem a képességeit, szóval nem tudtam milyen tanulságot levonni. Esutelnek egy hanyag intés jutott azért, hogy ne legyek annyira bunkó, majd lassan a teleportfülke felé tereltek minket, hogy ugyan kezdjük már el a döntő kör párbajait.
A szokásos villanást követően az első feladatunk szerintem az volt, hogy szokjunk hozzá a sötétséghez, ugyanis összesen ennyit sikerült az első pillanatokban érzékelnem a pályából. Na meg a folytonos csöpögést, ami körülöttem visszhangzott. Hunyorogtam, hátha meg tudom állapítani, milyen csodálatosan kifundált helyszínre dobtak ezúttal és ahogy kitágultak a pupilláim és alkalmazkodott a szemem a fényviszonyokhoz, nem is kellett csalódnom. Egy kibaszott barlangban voltam! Voltunk. Eh... Ráadásul nem is akármilyenben, mintha csak bedobtak volna minket az univerzumos pálya egy bolygójának belsejébe.
Magamhoz vettem az íjamat és szórakozottan ellőttem egy nyilat az ellenfelem felé. "Felé", de olyan durva röppályát írt le a nyílvessző, hogy csak pislogtam. Köze nem volt a találathoz, nagyjából félúton fúródott bele a sziklába, miután valami erő, nyilván a gravitáció, lehúzta. Szökkentem párat, de abszolút normálisnak tűnt minden.
- Nnna jó, a nénikétekkel szórakázzatok! Még egyszer erre nem vesztek rá! - fakadtam ki fölfelé nézve, mintha csak valami istenhez fohászkodnék, pedig csak a szervezőket küldtem el melegebb éghajlatra. Köszi szépen, nekem bőven elég volt megszokni egy olyan pályát, ahol hülye viszonyok uralkodtak. Őszintén remélem, hogy Ranmaru ellen íjászpárbajunk lesz és nem a Fizika kisokost kell felütnöm, ha legalább meg akarok moccanni >.>
- Figyu, nem akarlak letörni, de nekem ehhez semmi kedvem :/ Engem csak az érdekel, hogy azt a szemüveges balféket móresre tanítsam - emeltem fel a hangomat a lányhoz intézett szavaim közben, az íjamat pedig leeresztettem. A barlang erősen visszhangzott, remélem lehetett érteni, amit mondtam. Nem akartam harcolni, nem érdekelt a fődíj, csak a pápaszemes íjász. Talán még ha Hanatsu lett volna itt, akkor lett volna miről dumálnunk, de ezt a csajt egyáltalán nem is ismertem. Bah... Nekidőltem egy ilyen kiálló sziklamicsodának és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt. Alig telt bele viszont pár pillanat és rögtön megugrottam, mint aki tűpárnába ült. Szitkozódtam egy isteneset és felnéztem, honnan is jött az áldás, de passzolom, merről cseppent rá a jéghideg víz a nyakamra.

Morogva dörzsöltem szét a nedvességet a nyakamról, a rossz viszont nem is ez volt, hanem inkább az, hogy a csepp lefolyt a hátamra és ott kellemetlenkedett nekem :/ Jobb híján előrehajoltam kicsit és a hátam mögé nyúlva megráncigáltam a felsőmet, így kiküszöbölve a további kalandozását a kalandvágyó vízcseppnek. Értem én, hogy ellenállhatatlan vagyok, de az efféle tapizást meghagynám fürdés idejére a rokonainak A kis intermezzo után visszavándorolt a tekintetem az ellenfelemre, aki hozzám hasonlóan még csak ismerkedett a pályával. Gondolom ő is nagyot nézett a nyílvesszőm útján, tapasztalat ide vagy oda, azért aki kilőtt már pár ilyen kis ajándékcsomagot az életében, az levágja, ha valami nem stimmel. Amúgy is fura volt a küzdőtér, bármerre néztem vagy léptem volna, a felszín emelkedőbe torkollott, olyan volt mintha egy golyó alján állnék, viszont ez az Esutel hiába állt hozzám képest olyan furán, nem úgy tűnt, hogy gondot okozna neki a talpon maradás. Bah, nem értem ezt a pályát, még jó, hogy nemigen akarok harcolni rajta.
- Ahogy érzed, ha ilyen jól esik, leszek a céltáblád - vontam vállat nemtörődöm módon, miközben kicsit odébb lépdeltem, nehogy több vízcsepp is betámadjon és zaklasson a simogatásával. A csajszi kérdésén egy pillanatra elgondolkoztam az államhoz érintve a mutatóujjamat, aztán visszafordítottam felé a tekintetem.
- Jónak jó, de nálam nem jobb. Különben elég kicsit kacérkodni vele és le is győzted, iszonyú könnyű zavarba hozni a legapróbb dologgal is :3 - feleltem végül halványan kuncogva. Igaz én nem fogtam vissza magam annak idején és bevetettem a nehéztüzérséget, csak hogy szívathassam, de ha csak annyit tennék, mint amit Peterrel tettem, az is bőven elég lenne a lelki egyensúlyának teljes megzavarásához. Hm, így belegondolva, ha mindketten használjuk a bájainkat, akkor ez a meccsecske dönthet a végső győzelemről is akár. Talán mégis komolyan kéne vennem? Áh, nem tudom magam rávenni, meg amúgy sem az idomaimmal akarom Ranmarut megverni. Be akartam neki bizonyítani, hogy íjászatban is jobb vagyok nála.
- Tök feleslegesen erőlködsz, habár... - gondolkoztam el ismét hasonló pozitúrába vágva magam, mint az imént. A nyila közben eltalált, de ahogy gondoltam, nem volt számottevő a sebzése, bőven belefért. Vicces volt, ahogy ninjázott a sziklák között, szerintem nem hitte el, hogy tényleg nem érdekelt a küzdelem. Viszont... asszem a közönség megdobálna engem mindenféle paradicsommal meg tojással, ha csak úgy hagynám magam, szóval annyit talán megadhatok nekik, hogy legalább összehozok egy kis showt :3
- Tudod mit? Kapj el, ha tudsz - öltöttem rá ki a nyelvemet, majd azzal együtt sarkon fordultam és futni kezdtem. Fura volt, cseppet sem okozott gondot felfelé szaladni, nem volt se fárasztó, meg nemtom... volt valami különös még benne, amire akkor jöttem rá, amikor hátranéztem úgy 10-15 méter után. Majdnem olyan volt, mintha a falon állna a csaj o.O Megtorpantam és visszafordultam, értetlenül bámulva a helyzetre. Oké, ez nekem magas.
Hirtelen viszont nyomást éreztem a hátamon és elvált a lábam a talajtól is, ami jelen körülmények között annyit hozott, hogy gurultam egy pár métert, amíg bele nem száguldottam egy ilyen sziklaoszlopba. Jó nagyot nyekkentem, becsúszott egy komolyabb káromkodás is. Nem fájt, de pillanatok alatt észleltem, hogy konkrétan csurom víz lettem, ami úgy alapjában véve nem volt túl nagy buli. Belém van zúgva a pálya vízkészlete, vagy mi a szösz? Felpillantva észleltem a talaj alól feltörő folyadékot, gondolom pont ott álltam az imént, vagy valami ilyesmi. Pfff...
- Asszem ebből bújócska lesz! - kiáltottam a lánynak, mivel a sűrű, forró pára máris kényeztette az arcomat, én meg úgy konkrétan nem láttam az égvilágon semmit halovány árnyékos körvonalakon kívül. Elég fullasztó érzés volt, pont mint amikor gőzölök egy fazék kamillatea felett, ha beteg vagyok.

Az tuti, hogy a csajszi nemigen vette a lapot. Ha már normálisan harcolni nem volt kedvem, pláne nem ilyen nonszensz pályán, akkor legalább játékosra vettem a figurát, de semmi reakció. Az volt a gáz, hogy tényleg halvány lila gőzöm se volt, hogy működik a fizika ebben a barlangban, így meg lehetetlen volt bevetni magam. Futni viszont tudtam, gyors voltam, Aincrad egyik leggyorsabb játékosa. Az akrobatikámmal kiegészítve nagyon valószínű, hogy a virtuális világ legjobbja voltam mobilitásban, mozgékonyságom itt viszont vajmi keveset számított. Egyrészt mert se az akrobatikám nem működött hála a szabályoknak, másrészt meg azért, mert perpillanat semmit sem láttam a párától, szóval kenhettem mindezt a hajamra.
- Persze, csak baromira elegem van a pályából >.> - válaszoltam az aggódó kérdésére morcosan. A páratartalomtól úgy éreztem magam, mint egy kiadós tréning után, nehezen kaptam levegőt, tiszta víz volt mindenem és úgy éreztem, jól esne egy zuhany. Mármint egy normális, nem a természet adta fajta, amit az imént megtapasztalhattam. Feltápászkodtam és odébb másztam pár méterrel, hogy ne nyújtsak azért könnyű célpontot, de a hangokból ítélve Esutel mozgásban maradt, és el is taknyolt. Hehe, úgy kell neked amiért ilyen karót nyelt vagy, csajszikám
Megállapodtam egy olyan göcsörtös szikla mellett, és maradtam nyugton, szépen megvárva, amíg a köd ritkul kicsit. Semmi értelme nem volt vakoskodni, teljesen ellehetetlenítették a játékot a látási viszonyok. Szerencsére nem maradt úgy, és alig néhány perc alatt kitisztult a levegő annyira, hogy már értelmes távolságba is elláttam. A szöszi viszont sehol nem volt. Hallottam a lépteit ugyan, de akármerre fordítottam a fejem, úgy éreztem, mintha abból az irányból jött volna, amerre éppen nézek. Átkozott visszhang :/
- A bújócskát nem gondoltam ám komolyan! - emeltem fel a hangom, miközben talpra álltam és úgy meresztettem tovább a szemem, de öhm... ja, kámforrá vált. Csodás. Biztos elbújt egy vastagabb cseppkő mögé, és csapdát akar nekem állítani,de abból nem eszik. Maradtam szépen a helyemen, nem kezdtem el keresni. Ha harcolnom kellett volna, tuti a lehető legközelebb csalom az ellenfelet, hogy a fura gravitáció a lehető legcsekélyebb hatását fejthesse ki. Amíg távol maradtam tőle, addig nyerő helyzetben voltam. Elvileg.

A gondolkodásom szép volt meg jó volt, de így is megpendült egy íjhúr. Hallottam, ugyanúgy ezerfelől mint a csepegő víz csobogását, szóval abszolút nulla esélyem volt belőni, honnan is számíthatnék támadásra. Mit nem adtam volna most Mr. Kocka képességéért, ő tuti egy pillanat alatt kiszúrta volna :/ A hiba nyilván bennem volt, mert ilyen kétdimenziós gondolkodásom van és eszembe sem jutott, hogy a lány fölém kerülhetett a fizika összes törvényének ellentmondva. Márpedig a nyíl a vállamba fúródott, újabb szeletet kihasítva az életcsíkomból. Nem mintha súlyos lett volna a helyzet, félúton jártam a sárga felé. Tulajdonképpen kit érdekel, hogy még egyszer eltalált? Nem, inkább az bosszantott, hogy túljárt az eszemen, akárcsak Ryner. Sok stréber, akik figyeltek fizikaórákon, bezzeg én ehelyett otthon főzőcskézek meg takarítok. Na nem a mártír szerepet pályáznám meg, amúgy se az a típus voltam, aki imád tankönyvek felett görnyedni
Felpillantottam, és Esutel tényleg ott volt. Mint valami légy a plafonon, és kábé olyan bosszantó is volt egyben ._. A fogócska asszem ennyi volt, ha kitalálta hogy sebezhet meg, akkor semmi értelme nem volt. Elrontotta a játékomat :/ Vagyis...
- Hát akkor most én vagyok a fogó, mi? - sóhajtottam fel. Gondolom a hangomat elvitte a terem akusztikája a csajhoz, szóval mielőtt lőhetett volna még egyet, elrugaszkodtam a talajról. Mozgásba lendültem, sebességemet kihasználva pattogtam a terepen az oszlopok között, és igyekeztem szemmel tartani a szöszit futás közben. Beizzítottam a korábbi ötletemet, lévén ha valami műsort akartam, ez maradt az egyetlen esélyem. Cikáztam, amennyire tőlem tellett így akrobatika nélkül, így nemigen tudott eltalálni, ha meg is próbált rám lőni. Cél és terv? Egyszerű volt, utolérni a csajt és megragadni a karját. Ha mákom volt, még nálam is tapasztalatlanabb közelharcban és akkor el is döntöttem a fájtolunk vagy nem fájtolunk kérdését. Kár, hogy a tőrömet nem engedték be, így kénytelen voltam az ökleimet használni fegyverként.
Na akkor tört ki megint az a vacak gejzír alattunk, jó alaposan keresztülhúzva a számításaimat. Így nem tehettem mást, csak rávetődtem a csajra, mielőtt megvakulunk, aztán vagy elkapom és megragadom, vagy nem. Ha sikerül, nyert ügyem lett volna, szépen magamhoz húzom és átölelem, vagy leteperem a földre, vagy tudom is én. Ha meg nem, akkor könnyű célpontot fogok nyújtani ilyen közelről neki, ha lesből támadt az előbb, akkor nyilván azzal sem lesz problémája, hogy az eltaknyolt, földön fekvő ellenfélbe beleeresszen egy sorozatot. Minden ezen múlott: sikerül-e nulláznom a távolságot és harcképtelenné teszem, vagy sem?

Na, ez tökre meglepett. Mármint, hogy bocsánatot kért, amiért így lesből támadott. Sok mindennek elmondtam magamban, erre hozzám vág egy ilyet, hirtelen azt sem tudtam, hová legyek o.O Az tuti, hogy fordított egyet a karót nyelt, halál komoly viselkedésén. Nemtom, talán az én játékos hozzáállásom olvaszthatta meg egy kicsit, vagy csak ráfeszült a tornára? El tudom képzelni, hogy neki sokkal többet jelent ez az egész, mint nekem. Előttem csak a Mr. Kocka elleni párbajom lebegett célként, semmi egyéb. Mondjuk így belegondolva én meg teljesen nemtörődöm módon álltam neki ennek a bajnokságnak, aztán Ryner ellen rájöttem, hogy miért is ne vehetném bulinak? Aztán most meg itt fogócskáztam egy másik csajjal "harc" címén. Eléggé eljutottam A pontból B-be. Lehet Ranmaru ellen is valami fun helyzetet kéne kreálni, bár neki tényleg meg akartam most mutatni, hogy nem ő az íjászok királya. Vagy legalább nem ő egyedül.
Elkalandoztam, de közben meg ugye üldöztem a csajszit és be is fogtam. Elég kacifántos utat jártam be, de nem fáradtam bele túlságosan, csak hát belepiszkált a tervembe az az átkozott kitörés. Oltári mázlinak véltem, hogy sikerült megfognom a szöszit, a lendülettől meg elestünk. Meg tudtam tartani a lélekjelenlétem és sikerült átkarolnom. Leszorítottam a karjait és összekulcsoltam a hátán a kezeimet, úgy öleltem át. Siker *>* Innen közelről még láttam is a lányt, onnantól kezdve meg abszolút nem érdekelt, hogy a tíz méterre lévő, plafonról lógó ormány alakú cseppkövet elfedte a sűrű tejfeles pára. Nem a természetet voltunk itt csodálni, meg én amúgy se vágom, mi a szép egy darab kőben ._.
- Bocs, jól vagy? :3 - érdeklődtem némi kuncogás után, ha már így letepertem. Vicces volt, nemrég meg pont ő kérdezte ugyanezt, amikor én gurultam egy sort a földön. Én most úgy voltam vele, hogy reméltem, nem ütötte meg magát Esu. Próbált kiszabadulni, de én nyilván nem hagytam magam, böködhette a fejével az enyémet, erőlködhetett azon, hogy eltoljon, a két kezem úgy kapcsolódott össze a hátán, mint a legó. Klassz. Na igen, de hogyan tovább? Gondoltam majd nekiállok pofozkodni, de ha fogva akarom tartani, az úgy nem jó. Meg amúgy is hamvába volt az ötlet, az egy dolog, hogy egyesével kéne levinni az életét, de a fogócskát miért váltanám fel verekedéssel? Különben is, ő meg vissza tudna ütni, az adok-kapokhoz meg rohadtul nem volt kedvem, hát még energiám. Szóval... patthelyzet. Vagyis mégsem, a csajszi megoldotta. Puszit adott o.O A helyzet annyira komikus volt, hogy képtelen voltam elfojtani a röhögésem, kiszakadt belőlem.
- Hallod, ha a nevetés sebezne, most lenulláztál volna! xD - kommentáltam nagy vidámkodva, elég rendesen elkapott a röhögőgörcs, nem nagyon tudtam abbahagyni. Persze lazult a fogásom is, de talán annyira nem, hogy ki tudja bányászni magát. Aztán ki tudja?
- Jó fej csajszi vagy, lehetnénk barátok :3 - említettem meg, úgy fordítva a fejemet, hogy rá tudjak nézni. Mosolyogtam, konkrétan fülig ért a szám. Jól éreztem magam, na! Közben kezdett kitisztulni a levegő a párától ismét, én meg végül úgy döntöttem, elengedem. Odébb gurultam, és a hátamra feküdtem, majd kitártam a karomat is és sóhajtottam egy jó nagyot. Részemről tényleg vége volt, csak vártam a gong hangját.