[Küldetés] Megtorlás

Érdeklődve figyeltem a reakciókat, ahogy mindig. Undor, ellenszenv, düh, mind-mind természetes és kiszámítható reakciók voltak. Emellett unalmasak is. Mosolyogtam rajtuk. Peteren és a harcoson is, utóbbin kicsit jobban. Teljes higgadtsággal pillantottam fel rá, miután tanúbizonyságot adott roppantul alacsony intelligenciájáról és rögtön az erőszak eszközéhez folyamodott volna, hogy elégtételt vehessen. Tekintetemben a szánakozás szikrája tükröződött, meglehetősen csodálatra méltó, hogy egy ilyen egysejtű képes értelmes mondatokat formálni. Megpillantottam felette egy pók árnyékát, így jómagam is felálltam, de hamar ráeszméltem, hogy csupán a fények játéka csapott be, nincs ott semmilyen ízeltlábú (1). Hirtelen azonban mélyen meghajoltam, akaratom ellenére nyomta le valami a fejemet és döntött előre.
- Sajnálom, csupán egy szánalmas kis hernyó vagyok, nem tudom mi ütött belém! - kértem bocsánatot a viselkedésemért, ám szavaim nem az enyémek voltak. Meglepődtem, bár nem mutattam ki, csupán hümmögtem egyet. Felettébb zavaró lesz, ha a környezetemben van valaki, aki képes manipulálni az elmémet. Az egyik asztal alatt megcsillanó szempár lehetett talán az okozója a rendellenességnek? Nem, az nem egy mosómedve, csak egy kanál van a földön, azon csillant meg a lámpák fénye (2).
Mindenesetre vigyorom visszatért az arcomra, de úgy döntöttem megállom, hogy tovább provokáljam az izomagyú férget, ahogy Lotti-chan hívta. A bájos szépséget úgy tűnt megviselte a gúnyolódás, pedig lehetett volna annyi esze, hogy nem húzza fel magát egy olyan emberen, akiről mérföldekről látszik, hogy buta, mint a föld. Míg kifelé tartott, szemem sarkában megpillantottam egy felénk kúszó kígyót, de ahogy odakaptam a fejem, fény derült rá, hogy csupán egy vízipipa tréfált meg (3). Megráztam a fejemet, úgy tűnt nem vagyok toppon. Talán már késő van :]
Közben kiterítette a nyámnyila csicskás a kártyákat, vagyis inkább képeket. Egy köpenyes fickó volt rajtuk, akinek nem látszik az arca sem. Kayaba Akihiko? Felhorkantam, az elképzelés is nevetségesen szánalmas volt, hogy ilyen nyíltan és mégis rejtélyesen jelenjen meg Aincrad utcáin.
- Ki tudja, mit tennék? :] Attól függ, miben látom a legnagyobb hasznot... - pillantottam sokat sejtetően a két felbujtóra, és egyben igazoltam a Peterben rólam élő képet is, hadd higgye azt, hogy be tud skatulyázni egy szimpla szerepbe. Miután a távoli pulton lévő zöld üvegbe is beleláttam már egy békát (4), inkább a képekre fordítottam a tekintetem, de amilyen zavaros volt a tudatom, a köpenyes alak egyből egy lángoló főnixként jelent meg lelki szemeim előtt (5)
- Ez az alak akár egy imposztor is lehet. Nem nehéz úgy beállítani egy fotót, hogy a rajta lévő szereplők egyike jóval nagyobbnak tűnjön másoknál, perspektíva kérdése az egész. A köpenyt pedig minden bizonnyal bármelyik NPC boltban meg lehet kapni. Mi oka lenne Kayaba Akihikonak feltűnősködni? :] - szólaltam meg, felvetésem végén félszeg vigyorra húzva ajkaimat. Majmócára pillantottam, szokatlanul... hűvös volt az irányomba a viselkedése. Mintha történt volna valami, nem csupán arról volt szó, hogy egy ismerős jelenlétében került volna...

Lottit nyuszinak nevezni bűn volt és egyben ostobaság is. Nem tűr sokat, főleg nem az ilyen alakoktól. Jól tudtam, hogy meg tudja védeni magát, ám szólnom kellett, hisz a barátja voltam.
- Nem jó sértegetni azokat, kik segíteni jöttek. Bármennyire lehet nagyképű, az nem érdekel, de mint ahogy segíteni jöttünk, úgy mehetünk is. Ha Lotti megy, úgy én is. Ha én is, úgy Saru is. - ez nem volt biztos - Nem lesz se sárkány, se aranymajom, se bestia és maradnak ők ketten. – mutattam Thunder és Makoto irányába. Valamiért ő volt a Főnök, így gondoltam nem ostoba és átlátja a helyzetet. Osztogathatott parancsokat, hisz ez volt a dolga, de azt tisztelettel.
Térkép és kalimpálás, minek eredménye az lett, hogy továbbra is tudatlan maradtam. A tarkómat vakartam, a fejemben forgattam a térképet, hogy lássam, mit is mondott, de mit sem ért ez. Értetlenül álltam mellettük. Gondolataimban játékokat futottam át. Stratégia játékokat, melyekben seregeket kellett irányítani és úgy támadni, de az teljesen más volt. Egyrészről mert egy monitor előtt ülve csak egy egeret kellett fognom, másrészről pedig hogy csak tízen voltunk itt az állatokkal együtt. Egyáltalán nem rohamra tervezett csapat voltunk, kételkedtem egy ilyen támadásban.
- Hát ha nem az a nekirohanós lerohanás van tervezve, úgy talán, de jó lenne, ha minél később lennénk észrevéve. – majd fordultam meg, hogy lássam, Lotti van, vagy sincs.
Mint mondtam, nélküle én is megyek, ám ha marad, úgy figyelek a többiek szavára is. Nem voltam nagy stratéga, de ostobának is túlzás lett volna nevezni. Függetlenül attól, hogy ritkán szólok, időnként megláttam olyan dolgokat, mit mások nem.

Hátradőltem a székemen, kezeimet pedig a tarkómra helyeztem. Fél szemmel Lotti-chant figyeltem, akit azt hiszem az ajtóból már egy lavina sem lenne képes visszahozni így, hogy senki sem ment utána, csupán szavakkal próbálták meg tartani. Hogy mire alapozom ezt? Határozott, büszke kis hölgynek tűnt. Természetesen nekem eszem ágában sem volt megállítani, egyébként sem hallgatott volna rám. Meglepő lett volna azok után, hogy a petje életére törtem és kis híján végeztem is vele :] Nem sajnáltam, annyira nem tartottam bájos jelenségnek, tüzes jelleme és erős akcentusa pedig még taszított is.
- Szétesik a csapatod... :] - jegyeztem meg foghegyről a meláknak. Értelemszerűen, ha a számomra érdekes emberek visszamondják a... hm, "kalandot", akkor én sem fogok itt maradni. Van jobb dolgom is, mint egy neandervölgyit és a csicskását segíteni egy értelmetlen bosszúban, amiben jómagamnak semmi érdeke nincs.
Míg a kialakuló helyzetet figyeltem, fél szemmel a térképre is rápillantottam, melyen nagy lelkesen mutogatott harcos pajtásunk. Szavaiból azt szűrtem le, hogy fejjel kíván menni a falnak, ami nem sok jót ígért. Ettől függetlenül megvolt a magam elképzelése, a terve egyébként sem érintett minket, legalábbis a "mi" megfogalmazást nem óhajtottam magamra venni.
- Nagyon jó a terv - bólogattam rezignáltan. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy az ismeretlen tervért pattogó alak mit fog mondani. Kétségtelen volt, hogy Taidana nemigen fog tudni semmi értékelhetőt hozzátenni, hiába volt több a személyiségében, mint az elsőre látszott volna, a stratégia és a taktika világa nem illett hozzá. Nekem pedig nem volt szándékomban segíteni a csapatot, legalábbis egyelőre. Túl sok erőfeszítést igényelt egy használható terv kialakítása, ezért cserében pedig nem kaptam semmit. Különben is szívesen néztem volna végig, ahogy vesztükbe rohannak :] Így csupán az árral sodródtam és figyeltem.