Violeta és Anatole lakrésze

A lakásban mint mindig, tisztaság és rend honol. A berendezés nem túl hivalkodó, de annál inkább elegáns. Látszik, hogy gondos női kezek tartják karban a holmikat és az egész belső teret kellemes virágillat lengi be. A nappali, ahol most helyet foglalunk egy ülőgarnitúrából és az előtte lévő dohányzó asztalból áll, a háttérben hatalmas ablakok, melyek a gondozott kertre nyílnak rá, s felőlük friss, üdítő szellő érkezik, ami szerencsére felkavarja a helyiségben uralkodó nyári hőséget. Az asztalkára helyezem a tálcát, rajta a poharakkal és egy kancsó további frissítővel. Egy félbehagyott könyv és némi macskaeledel leledzik még az asztalkán, a könyv maga a játékosok guide bookja, amit egy év elteltével is gyakran forgatok, tanulmányozok, a nasi pedig persze Aldoé. Viola éppen a városban intézi a dolgát, a boltban pedig nyersanyaghiány miatt pangás van, a rendeléseket meg Mito is fel tudja venni, így nincs más dolgom, mint otthon lézengeni a macskám társaságában.
Figyelmesen végighallgatom a fiatalember válaszait, s miközben a hangfelvevő kristály dolgozik, magamban kielemzem a hallottakat, s megfigyelem Ayato mimikáját, beszédstílusát és persze a petjét is. A neve nem ismerős, lófrál még ilyen vezetéknévvel más is, bár az szimpatikus, hogy a teljes nevén mutatkozott be, nem valami kocka nicknéven. A stílusa nyugodtnak és magabiztosnak tűnik, s az elmondottak alapján úgy tűnik tisztában van önmagával. Minden egyes játékost becsülök, aki szeretne a frontra jönni és velünk együtt harcolni a kijutásért. Az meg pláne dicséretes és közénk való erény, hogy fejlődnie szeretne, a lehető leggyorsabb ütemben, s köztudott, hogy ehhez a legelőnyösebb alapokat, anyagi hátteret és felszerelést nálunk talál. A mondandója minden téren klappol, s ilyenkor merül föl az emberben, hogy valami biztosan hibádzik, hisz túl szép, hogy igaz legyen. Vajon azt mondja-e, amit hallani akarok, vagy valóban így is gondolja? Vajon csak a pénzünk és a hírnevünk kell számára, hogy felkapaszkodjon rajtunk, vagy egyenértékű csapattárssá is válhatna?
- Hmm, értem. És mit gondolsz, miért illenél közénk? Ismersz egyáltalán valakit közülünk? Na meg mivel tudnál a céh hasznára válni? Mi az erősséged, mi a gyengeséged esetleg, amiben segítségre szorulsz, mármint az alacsonyabb szinteden kívül? Megkérdezhetem a szintedet és mi okozta az eddigi lassabb ütemű fejlődésedet?  

Szépen válaszolgattam a feltett kérdésekre, aztán elhallgattam a folytatást várva. Az arcát figyeltem. Nem szokásom túlzottan odafigyelni másokra de ő mégiscsak lehet, hogy a jövőbeli céhvezérem lesz, így nem árt odafigyelni. Nem sokat tudtam kiolvasni az arcából de amit eddig láttam az tetszett. Olyan amilyennek lennie kell, kellően tárgyilagos, és nem sieti el a döntést. Látszik, hogy minden szót alaposan megrág. Az előttem álló pohárért nyúltam és belekortyoltam kicsit. Fél kézzel félresöpörtem a pohár felé szaglászó petet majd ismét Anatolenak szenteltem a figyelmemet, aki újabb kérdéseket tett fel. Egy kisebb mosollyal kezdtem bele az újabb kérdések megválaszolásába.
– Elég ambiciózusnak és különlegesnek érzem magam, ahhoz hogy az egyik legjobb céhbe kérjem a felvételemet. - talán azt nem kéne még megemlítenem, hogy többet érek bárkinél, aki a céhhez tartozik. A végén még lehet rossz néven, venné a dolgot. Végül kicsit komolyabban folytattam. - A céhből eddig még senkihez nem volt szerencsém, ahogy másokhoz se nagyon. Ez a harmadik napom a játékban. Egy évig sztázisban tartott mielőtt beengedett volna. - komorodott el a hangom. - Kayaba ellopott tőlem egy évet és sokaktól még többet is. Fel akarok jutni a századik szintre, hogy a szemébe nézhessek, és kérdőre vonhassam ezért. - elhallgattam és pár másodpercre lesütöttem a szemeimet, míg elűztem a sötét gondolatokat. Nincs itt az ideje, hogy ezen rágódjak. Ismét felnéztem rá és folytattam. Még nem válaszoltam minden kérdésre.
– Az erősségeim és a gyengeségeim… - mondtam kicsit elgondolkozva. Kézenfekvő kérdés mégse gondolkoztam el rajta korábban, hogy mit válaszolhatnék rá. - Szeretem kézben tartani a dolgokat, és ha szükséges irányítani azok menetét. Előfordul, hogy mások ezt rossz néven veszik. Többnyire nem az a fajta vagyok, aki vakon a dolgok sűrűjébe vág. Jobban szeretek a háttérből irányítani. Azt hiszem ez a tulajdonságom vezetett végül a kasztom kiválasztásához is. Talán kicsit gyorsnak tűnhet, hogy alig két nap után már egy erősebb céhet keresek meg a csatlakozási szándékommal de, mivel egy éves lemaradásban vagyok másokkal szemben ezért a lehető leggyorsabban, kell intéznem a dolgaimat, ha azt akarom, hogy hasznom is legyen. - Ezzel a magam részéről ezt a szakaszt is befejezettnek nyilvánítottam és elhallgatva vártam az újabb kérdéseket.

Elmosolyodtam, ahogy felvetette a céhvezéri posztért való versengés lehetőségét.
– Egyelőre megelégszem a második hellyel is. - válaszoltam hasonló komolysággal vagy inkább komolytalansággal. Persze a második helynél alább nem adok de, nem tervezem felborítani a céh életét. Egy erős céhre van szükségem a hátam mögött, nem egy olyanra, ahol folyamatos belső harcok vannak. Az alapján, amit megtudtam, ilyen téren nem hiszem, hogy problémák lesznek. A többi még egyelőre kérdéses de minden egyes elpazarolt nappal távolabb kerülök a fronttól így nincs túl sok időm kutakodni. Bízom a megérzéseimben.
– Sajnos ígéreteken kívül még nem sok mindent tudok felajánlani. Felszerelésem és pénzem csak annyi van, ami a kezdéshez járt így egyelőre ebben nem tudok a céh hasznára válni. Persze amint sikerül pénzhez jutnom akkor már anyagilag is hozzájárulhatok a céh növekedéséhez. Addig viszont legfeljebb a jelenlétemmel növelhetem a céhet. Ezen kívül attól függ, hogy a céh mit vár még el tőlem? - álltam meg ismét. Fontos kérdés ez, hiszen még az is lehet hogy túl magasak az elvárásaik az én ízlésemnek. Ha abból indulok ki amennyit, tudok, akkor nem hiszem de, céhtagokkal nem beszéltem, mások pedig mondhatnak amit akarnak, vagy amit épp hallanak. Így azért az információim se feltétlenül a legbiztosabbak. Nem szeretném azért, hogy túlságosan megkössék a kezem. Vannak még homályos foltok. Viszont erre való egy ilyen beszélgetés. Bármikor felállhatok, és elnézést kérve elsétálhatok, ha valami nem tetszik és ez fordítva is igaz. Ki kell színezni a sötét foltokat, és majd kiderül mi lesz a végeredmény. Karjaimat összefonva kényelmesen hátradőltem miközben Anatolet egy pillanatra sem tévesztve szem elől vártam, mit mond.

Mikor elhallgattam ismét rajta volt a sor, hogy válaszoljon a kérdéseimre, és újabbakat tegyen fel nekem. Hátradőltem - talán a kelleténél kicsit váratlanabbul - amitől Petem megbillent a nyakamban és egy elégedetlenkedő sziszegés kíséretében helyezte magát újra kényelembe a nyakamban. Pillantásra sem méltattam. Most az előttem ülő céhvezéré volt a figyelmem és reméltem a Petem továbbra is, szépen nyugton marad, mint eddig.
Figyelmesen hallgattam és vártam a soromra. Amikor a céh logó viseléséről beszélt csak enyhén bólogattam. Ez alap dolog, nem nagyon lepett meg. Viszont amikor a másodlagos jártasságokról kezdett beszélni számomra ismeretlen vizekre evezett, ami zavart de egyelőre nem adtam hangot a tapasztalatlanságomnak. Ahogy láttam ebben a játékban mindent leegyszerűsítettek. A főzés is szinte csak pár gombnyomásból áll így feltételezem a kovácsolásnál, sem kell órákig kalapálni a vasat. Talán ezzel megyek valamire. Végül rátért a képesség kérdésre, ami végül is logikus. Nem árt ismerni a körülötted lévők képességeit. Viszont kicsit ez is kényelmetlen volt. Amennyire én tudom a képességek mindenkinek egyediek és nem feltétlenül hasznos dolog világgá kürtölni mindent. Nem nagyon van takargatnivalóm de, azt sem szeretném, hogy a tapasztalatlanságomat használja ki valaki. Mondjuk az eddigiek alapján, nem hiszem, hogy hátsó szándékai lennének ráadásul kapásból két képességet el is árult nekem, amiből az egyik a sajátja. Összeszedtem a gondolataimat, és ismét beszélni kezdtem.
– A logót természetesen hordani fogom és a felszerelést is, elfogadom. Viszont a másodlagos jártasságok… - egy pillanatra elhallgattam, majd folytattam. - Nos a jártasságok terén megint csak kiütközik a tapasztalatlanságom de, gondolom, nem jelentene különösebb gondot, mondjuk a fegyverkészítés megtanulása. Úgy gondolom, tudom majd teljesíteni ezen a téren az elvárásokat amint bele tanultam. - remélem, nem kell a játék kijátszásáig az üllő fölött görnyednem, mert akkor kilépek. Elhajtottam a kellemetlen gondolatot és rátértem a következő kérdésre. - Szóval képességek. A petem képessége elég egyszerű és azt hiszem nem túl kirívó egy kígyó esetében. A harapásával gyengítő mérget tud juttatni az ellenfelébe, ami a harc végéig csökkenti az erejét. Az enyém már talán különlegesebb bár az sem túl bonyolult. Hipnózis segítségével rá tudok venni másokat, hogy végrehajtsanak kisebb feladatokat a legjobb tudásuk szerint. Röviden ennyi lenne. - fejeztem be, és várakozón fürkésztem Anatole arcát. Kérdés hogy vajon kielégítőnek találja-e az eddigi válaszokat vagy más is érdekli talán?

Időigényesnek hangzik a másodlagos jártasság dolga de, az adott szavamat már nem vonom vissza. Majd beszorítom az egyéb teendőim közé. Ennyit azért még megtehetek.
– Rendben. - adtam rövid választ. Majd míg Anatole szünetet tartott megittam a maradék frissítőmet majd mikor ismét megszólalt letettem a poharat az asztalra. Fel vagyok véve. Könyveltem el magamban. Nem lepett meg a dolog hisz számítottam rá. Még egy kis pénzt is adott a jártasságaimhoz. Úgy tűnik a nélkül is rájött a szerencséjére, hogy nyíltan kinyilatkoztattam volna az igazi valómat. Elégedetten bólogattam és egy kisebb mosoly is kiült az arcomra. Minden a tervek szerint.
– Nekem aztán végtelen a türelmem. - mondtam még mindig mosolyogva ahogy felálltam a székemről.
– Nos ha nincs más, akkor én megyek is. Sok dolgom lesz még a mai nap folyamán az időt, pedig sajnos nem irányíthatom kedvemre. Viszont azt hiszem a közeljövőben, még találkozunk. Addig is, a viszontlátásra!
Miután kiléptem az ajtón el is indultam, hogy elvégezzem a következő feladatomat. Be kell szereznem két jártasságot. Elégedetten vakargattam meg a petem állát.
– Látom végre sikerült egy kis engedelmességet beléd nevelnem. Holnap viszont a tied lesz a munka neheze. - vigyorogtam gonoszan a hirtelen megdermedt pet szemeibe nézve. - Mégis mit képzeltél? - váltottam vissza a szokásos stílusomra. - Te csak henyélsz, míg én rohangászok a városban? Holnap én fogok ücsörögni, és te fogsz rohanni. A kudarc, pedig elfogadhatatlan. Tehát készülj fel alaposan. - peckesen lépkedtem tovább a célom felé, de Ureusz valahogy már nem tűnt olyan vidámnak, mint pár perce. Annyi baj legyen…