Meredith lakrésze

Éjszaka volt már és a fotelban ülve néztem ki az ablakon, csodáltam a kert fényeit és virágait. Persze a szobámban is volt pár növény, de ott jobb volt, jobb lehetett, mint itt bent bezárva. Besötétedett, a szobám fényeit halványnak érezték a szemeim. Az ölemben levő rajzom nem tudtam már folytatni, így azt táblástul tettem oldalra a földre. A lány felé fordultam, ki a kanapémon feküdt. Aktként rajzoltam a személyét és ismét csodáltam a gyönyörű alakját. Vékony, hosszú combjai formás fenékként végződtek. A derekát innen méterekről is tapintani lehetet és a keblei, a keblei, mint két aranyalma - jobb hasonlat egyszerűen nem illet rájuk.
Hosszú, egyenes, fekete haja a háta közepéig ért. Takarta az arcát, ám a nagy és sötét szemei igézőek voltak. Miként a dús ajkaiba harapott, majd miként a pohár víz pár cseppje a mellkasán csillogott, úgy rázva a fejem néztem le a művemre és kuncogva konstatáltam, hogy a tudásom itt még mindig pocsék volt, de talán most az egyszer nem érdekelt ez igazán.
Lágy hangján szólított magához és én felállva lábujjhegyen léptem hozzá. Nem ültem le, ő állt fel hozzám és hajolva, gyengéden érintette vérvörös ajkaival az enyéimet. Csókunkat eleinte szokatlannak véltem, de inkább új volt, mintsem olyan, mit félni kéne. Elhúztam magam tőle, szólni akartam valami kedveset, valami szépet, azonban az ujjai húsát tette ajkaimra, hogy csendbe marasztaljon. Értettem, nem akart most szavakat és engedve neki - tán még segítve is - gomboltuk együtt az ingemet.
Az ágyra borult és én rá telepedtem, a lábainál ülve a meztelen valója feküdt velem szembe. Végig néztem rajta, nyakán, mellkasán, karjain, derekán és döntve a fejem a meztelen combjain. Vágytam rá, akartam őt és miután megfosztott ruháimtól, a cselekvésben én következtem. Csókoltam selymes bőrét, ujjaimmal szinte számoltam a bordáit, majd ölelve őt éreztem a kellemes barack illatát. Telt kebleit nem markoltam, gyengéden simítottam végig ujjaim rajtuk, hogy érezzem kellemes puhaságuk. Nem siettem és nem is akarta, hogy siessek. Ajkaimmal érintettem mellkasát, majd hajoltam fölé. Ujjaim a lábai között simítottam végig, minek okán teste megremegett egy pillanatra és mély levegőt vett. Korábbi mosolya eltűnt, most ártatlan szemekkel nézett rám és húzott magához, majd döntött váratlanul oldalra. Kicsit tovább tartott a fordulás, mint amire számítottam, de a földre kerültünk, sajnos a kanapé már szűk volt a számunkra. Vártunk egy keveset, vártunk kopog e valaki, hisz a földre érkezés visszhangzott a szobában, de nem, nem volt senki sem a közelben ekkor.
Úgy érintett, mint tán még én sem magamat. Úgy kényeztetett, mint még senki sem ezelőtt. Mézédes ajkait nem akartam elengedni, ám ő mégis távolodva kiegyenesedett. Ártatlan tekintete alábbhagyott, ördögi mosoly ült az arcára, mit kíváncsian fogadtam. Egyik tenyerét hasamra helyezte, támaszkodott, majd a szabaddal a combjaim közé nyúlt. Vágyakozó, kéjes hang tört fel belőlem, min felnevetett, majd lepedővel fedett be minket, hisz lépések hangját hallottuk.

Meredith

Az előttem fekvő meztelen lány egyszerre volt modell, szerető és élő napló a számomra. Beszéltem neki majd mindig, majd mindenről és ő hallgatott csupán. Időnként mosolygott, bólintott, adott egy – két tanácsot, de sose vitte túlzásba és ezért szerettem őt. Ő kellett nekem, nem egy olyan barát, ki beleszólt az életem majd mindegyik pontjába, hanem egy olyan, ki volt csupán. Azt adta, mi nekem kellett és akkor, mikor arra szükségem volt. Nem többet, nem mást és nem rosszkor.
Erős, határozott vonalak, így véletlen kontúrok olyan helyekre, hova nem is kellettek volna. A haját elnagyoló kesze - kusza vonalak, a testének pontos megrajzolása és arcának felvázolása. Így tudtam volna jellemezni a megalkotott rajzot.

- Lehet, hogy segítenem kéne neki. – a kanapé szélén ültem egy ingben és bugyiban. Jó idő volt, nem éreztem úgy, hogy be kellett volna takaróznom.
- Miért? Nincs más, ki segítsen neki? – kérdezett vissza, miközben készülődött.
- Nem tudom. Voltak mások, de most nem tudom. – vontam a vállam egyszerűen.
Voltak, igen. Azonban eltűntek. Sosem feledtem, hogy mikor csatlakoztam hozzájuk, akkor a legújabb taggá váltam. Mondjuk ez inkább akkor lett volna probléma, ha nem így történt volna. Tehát, újra! Szóval mikor csatlakoztam, voltunk páran. Nem sokan, igazából elég családias is volt a hangulat, de azóta változtak a dolgok egy keveset. Páran eltűntek, párak lelkesedése alább hagyott és szinte már régi tagnak számítottam a céhben. Lettek többen, újabbak és újabbak.
Anat szervezte be őket, ő csinált itt majdnem mindent, de szinte senki sem foglalkozott vele, hogy ez a számára jó volt e így. Volt egy érzésem, hogy azért szervezte be őket, hogy felejtse azokat, kik elmentek. Ren eltűnt, látszott mindig is, hogy nem volt felhőtlen a viszonyuk és Viola, a kedvese is semmivé vált váratlan. Senki sem kérdezte tőle, hogy miért, senkinek sem mesélt. Bűntudatom volt. És hogy én is mindig rá támaszkodtam!
- Ááá! – söpörtem le a vázát az asztalról.
Persze nem volt szép gondolat, de nem értettem, hogy mi tartotta őt még mindig egyben. Nem mintha szenvedni akartam volna látni, mert nem! Ki ezt gondolta, az úgy volt ostoba, ahogy volt! De akkor sem értettem.
- Majd jövő héten újra jövök. – lehelt csókot a homlokomra, majd lépett ki a szobából. Sokszor járt már erre, ismerte a járást. Nem kellett külön kísérgetni őt, talpraesett és magabiztos lány volt – A fiúval meg beszélj majd. Kár lenne veszni hagyni, meg rosszul áll ez a borús ábrázat.
- Rendben. – mosolyogtam vissza rá kedvesen. Talán máskor kísértem volna, de most nem sok kedvem volt fel sem állni.
Végül egyszerű segítségnyújtást tűztem ki célul. Egy – két céhvel járó teher levétele a válláról. Nem mintha oly vezető, határozott jellemem lett volna, mint neki, de nem akartam, hogy úgy érezze, hogy én is elhagyom őt.

Egy hosszabb férfiing volt rajtam, mit még Anat készletéből loptam és egy bugyi. Ölemben egy füzet és ceruza, azonban csak firkálgattam, többre most sajnos nem futotta. Kicsit igénytelennek tűnhettem, de otthon voltam és nem vártam egy vendéget sem. Nagyot sóhajtottam, a fejemet hátra döntöttem és dobtam magam mellé le a füzetet.
A besütő Nap sugarai vonzották a tekintettem. Felálltam majd és lábujjhegyen az egyik fal elé álltam, s néztem ki az üvegen a kertbe. Aldo épp egy virágot tépett, játszott csak egy egyszerűen a nyavalyás neveletlen macska. A fejemet csóváltam, hogy nem nevelte meg még őt az Anat, bár nem mintha egy macskát meglehetett volna.
Kopogtak. Megijedtem egy pillanatra, hisz nem vártam senkit sem.
- Ki lehet az? – fordultam és indultam el lassan, hogy ajtót nyissak. A kanapé előtt elhaladva a füzetet behajtottam, a hajam megigazítottam, hogy legalább a frufrum ne lógjon a szemeim elé és így nyitottam az ajtót.
- Anat. Mit keresel te itt? – felhúzott szemöldökkel csodálkoztam, majd vettem ki kezéből a csokrot – Megszabadítalak tőle. – mosolyogtam fel rá, majd fordultam vissza a szobába nyitva hagyva az ajtót, hogy ha akar, úgy jöjjön be hozzám. A csokrot pedig egy vázába kellett tenni. Egy széket a szekrény elé húztam, majd álltam fel rá, hogy elérjem az ottani vázát. A székről egy egyszerű mozdulattal szökelltem le és az ing így mintha egy kisebb ernyőként szolgált volna. Nem zavart, sőt még szórakoztatott is egy kicsit. Váza az asztalon, virág a vázában. Kész volt, így gond nélkül fordulhattam újra a Vezérem felé. A karjaimat összekulcsoltam magam előtt és úgy vontam ismét kérdőre röviden.
- Szóval?

- Hegyet mászni? Nem félsz, hogy leessel olyan magasról? – nevettem, majd mutattam, hogy forduljon meg, hisz egy hegy megmászásához úgy gondoltam, hogy át kellett öltöznöm és ahhoz elsőnek is le kellett vetnem a felsőm.
Ruha. Nadrág kellett, szoknya nem lett volna szerencsés és bár azt nem loptam az Anattól, azonban jól át kellett gondolnom, hogy mégis melyiket is mutassam neki. Egy egyszerű fekete és testhez simuló úgynevezett cicanadrág lett a szerencsés egy hozzá passzoló rövidujjú szürke felsővel. A felső hátán az Artes céhjele is látható volt.
- Milyen? A te aranyadból csináltattam. – kuncogtam, majd fordultam körbe párszor és álltam meg neki háttal. Lábujjhegyre magasodtam, hogy ne kelljen olyannyira lenéznie és közben fogtam hátra a hajam. Rövid volt már, de azért a hegymászáshoz kellett ez, amennyiben tényleg oda akart vinni az Anat és nem vert át. Lehet csak szórakozott velem, de akkor nem hozott volna virágot nekem – Jól nézek ki? – fordultam immáron szembe vele és kérdeztem tőle. Persze mindig jól néztem ki, de sosem tagadtam, hogy jó érzés volt ezt más szájából is hallani. Nem mintha Anat nem bókolt volna minden szép lánynak, de ez már mellékes volt, mert most velem volt.
- Szóval hegymászás. – hümmögtem látványosan – Miért? Miért velem? Mit akarsz tőlem? Minek a virág? Válaszolj Anatole. – kíváncsian böktem meg minden rövid kérdésnél a mellkasát és hajoltam méregetően minél közelebb az arcába. Sunyi volt, ez nem volt kérdéses, láttam a tekintetében! – Mi rosszat csináltál, Anatole? – a nevét hosszan nyújtottam meg a szórakozás kedvéért, azonban ez nem felejtette el, hogy válaszokat akartam. Ha nem akart volna válaszolni, úgy tervbe volt a B verzió is, a bilincs, s ostor, mit titkon szintén az ő aranyán szereztem meg magamnak.