Meredith x Jun

- Lá lá lá lálálá~♪ - Hangosan dúdolgatva egy régi dalt szökelltem keresztül a városon, kezeim között egy jól megrakott papírzacskóval. Arcomon széles mosollyal. Milyen régen volt utoljára, hogy kézben cipeltem valamit... teljesen elkényelmesedtem amióta idebent vagyok. De a többi embert elnézve nekik még csak eszébe sem jutott, hogy így is lehet vinni tárgyakat. Vagy csak senki sem olyan önkínzó, hogy ilyesmire gondoljon... Mindegy amióta az Artes kerti partira vittem a süteményeket egészen megszerettem, hogy a könnyebb tárgyakat kézben cipelem. Nosztalgikus érzés, olyan mintha ismét ember lennék, mintha élnék. Amikor visszatértem a céhházba kicsit elcsendesedtem, és óvatosan sétáltam fel a lépcsőkön egyenesen a vendégszoba felé. Próbáltam minden gyanúját elfedni a tervemnek, nem lenne jó ha idő előtt lebuknék vele. Minden kanyarnál, lépcsőfordulónál a falhoz tapadtam, először csak füleltem, majd idővel már észlelés jártasságom is aktiváltam, hogy kiszúrjam, nem e lopakodik valaki a közelemben, félve kilesek ellenőrizni, nem e sétálgat valaki a folyosókon. Ilyen óvatos még sosem voltam, amikor már elég közel kerültem az ajtóhoz, összefogtam a zacskót és a mellkasomhoz szorítottam, majd egy bukfencet hánytam, ami kéz nélkül nem a légbiztonságosan... vagyis lenne ha itt lenne fájdalom, vagy maradandó sérülés. Az ajtóval szemben felugrottam, és sietve berontottam rajta. Hatalmas sóhajtás közepette letettem az asztalra a szorongatott tárgyat, és levetődtem az ágyra. Lenyitottam a névjegyzéket és keresni kezdtem.
- M...Me... Mere... Mere... Áh megvan! Meredith! - csíntalan mosollyal az arcomon, rögtön a levél írásra nyomtam. - Nézzük csak... Mit is írjak... hmmm - hangosan kezdtem gondolkodni, nehéz volt összeszedni a gondolataimat, olyan sok mindent szeretnék neki mondani. De... ezek nem olyan dolgok amiket olyan könnyen levélbe lehet foglalni, sőt még szavakban is nehéz lenne. Már a puszta gondolatába a szívem hevesen kezd verni, arcom kipirul, és a hangom elvékonyodik.

Jun írta:Szia!
Nem olyan régen találkoztunk a sárkányeregetésen. Nem tudom emlékszel e még rám. Szeretnék valamit megbeszélni veled, négyszemközt...Ez olyan dolog amit levélben nem igazán tudnék elmondani. Kettőre gyere az Artes emeleti vendégszobájába. Az ajtóra ki van rakva, egy zöld tábla, könnyen fel lehet ismerni. Kérlek mindenképp gyere el.

- Ééés elküld. - nyomtam rá a gombra, de amint ez megtörtént, szinte azonnal megbántam. - Lehet túlságosan gyorsan cselekszem... nem lenne jó elsietni a dolgokat, végül is alig ismerjük egymást... - izgatottam forgolódni kezdtem az ágyon. - Óh el is felejtettem! - ugrottam fel és a papírzacsihoz siettem, a tartalmát pedig óvatosan az asztalra pakoltam. Sok szép díszes illatos gyertya sorakozott az asztalon. Majd elrohantam venni egy gyors zuhanyt és csak utána kezdtem elrendezni és meggyújtani a gyertyákat. Az ágyat szépen bevetettem, hogy a szoba mindenképpen rendezettnek tűnjön. Végül félhomályt varázsoltam, és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, várva Meredith-chanra.

Már alig vártam, hogy megjelenjen a lány. Izgatottan feküdtem az ágyon, próbáltam nem tönkretenni a frissen bevetett ágyat a fetrengésemmel. Egyre csak szaporodtak a pillantások amiket az órára vetettem, minden másodperccel, egyre közelebb kerülök, ahhoz, hogy belépjen azon az ajtón. "Vajon jól nézek ki? A szoba megfelelő e? Egyáltalán szereti az illatosított gyertyák illatát? Nincs túl sötét?" Ezen gondolatok hada keringett a fejemben, csak arra tudtam gondolni, hogy valami nem jó, hiányzik, de fogalmam sem volt mi lehet az. Majd az óra kettőt ütött, itt az idő, bármelyik pillanatban beléphet. Arcomat megtöröltem, hajamat igazgatni kezdtem, ruhámat igazgattam, de mindeközben egy percre sem vettem le a szemem az ajtóról. Vártam, és vártam, de nem jött, már eltelt egy perc. A fejemet a párnára fektettem, hogy megpihenjen. Nem a legkényelmesebb "Görög Istennősen" feküdni... hülye ötlet volt. Lehet el sem jön, végtére is alig ismerjük egymást. Nem kötelessége... Elnyúltam az ágyon, már teljesen lemondtam arról, hogy megérkezik. De hamarosan az ajtó kinyílt, kezeimmel felnyomtam a mellkasomat, és az ajtó felé fordítottam fejem, az arcomba szökő rakoncátlan tincseket egy könnyed mozdulattal a helyükre tettem. Velem szemben pedig egy vörös hajú lány állt, Meredith. Kicsit kipirult az arcom, mivel jó pár percig a párnára volt döntve, izgatottan kezdtem az ágyon mászni a kis vöröske felé.
- Mer-chan! - arcomon széles mosoly húzódik, majd kecsesen letettem a lábaim a földre, megigazítottam a ruhámat, és a lány felé kezdtem futni, miközben ő meglepődve hátrált. Széttárt karokkal öleltem magamhoz. - Olyan boldog vagyok, hogy itt vagy. Már azt hittem el sem jössz. Gyere csak be. - próbáltam a lányt az ágy felé irányítani, végtére is ott elég nagy hely van, ketten is könnyen elférünk rajta. Izgatottan leültem az ágyra, lábaimat magam alá téve. - Az előbb mit is mondtál? Azt hiszem annyira elragadtattam magam, hogy nem igazán figyeltem rá. - kellemetlenül éreztem magam, miatta. Az éjjeliszekrényen, egy szép ezüst tálca foglalt helyet, amin két pohár pihent. Hamar közelebb húztam hozzánk.
- Szeretnél valamit inni? - kérdeztem széles mosollyal az arcomon, közben elővettem néhány italt. Próbáltam oldani a feszültséget, mielőtt hozzákezdek, ahhoz amiért idehívtam.
- Mer-chan, van valami amit már régóta meg szerettem volna kérdezni... - sóhajtottam egy hatalmasat. - Nem tudok tovább várni, úgy érzem ezt most kell megtennem. - csacsogtam össze vissza, közben mélyen a lány szemébe néztem. - Mostanáig gyűjtöttem rá az erőt, lehet furcsán, fog hangzani... - kezem akaratlanul is az övé felé mászott, ha hagyta megfogom. -  Kérlek ne ítélj el miatta.

Össze vissza beszéltem, csak kapkodtam a szavakat, hajigáltam szegény lánynak, biztosan összezavarodott. Az ital ajánlatomat ugyan elutasította, de sikerült közelebb csalogatnom. A tekintetünk a beszélgetés közben csak pár másodpercekre találkozott össze, ijedten kapta el a fejét, ha véletlenül is rám nézett. Olyan kis aranyos volt, ahogy a piroskás arcát befedi a dús vörös hajréteg. Teljesen máshogy viselkedett, mint ahogy azt láttam tőle korábban. Már az is megfordult a fejemben, hogy ő nem is Meredith hanem valaki más. Mialatt csíntalanul vadásztam a karja után, hamar kiszúrta, és közelebb rántotta a kezét. Mindig is szerettem a macska egér játékot, de ha túl sokáig nyújtom, még a végén elszalasztom a tökéletes lehetőséget. Erőt vettem magamon, és egy mély lélegzetet, amit ki is fújtam. Beszédre nyitottam aprócska számat, de mielőtt még hang jöhetett volna ki rajta, a szende csendes kislány szinte mintha kicserélték volna, emelte fel a hangját és szólt rám. Először csak szótlanul hallgattam, majd összezártam ajkaimat, és mosolyogtam a lányra.
- Ez az a Mer-chan akit szerettem volna látni. - nevettem fel, halkan de mégis hallhatóan. Kecsesen megigazítottam a hajam, közben a lány előre hajolt, pontosan elém, szemeink összetalálkoztak, még ha pár tincs útban is volt, azokat a csíntalan kíváncsi szemeket lehetetlenség lenne elrejteni. Lágy hangja oly' halkan hagyta el a száját mintha súgni akarná, nehogy más is meghallja.
- Rendben. - válaszoltam neki, majd egy hatalmasat nyeltem, kezeimet a térdemre húztam, idegesen játszottam velük. - Tudod... Szeretném, ha a kapcsolatunk egy új szintre lépne. - néztem félre, nem akartam, hogy egy ilyen pillanatban a tekintetünk összetalálkozzon. Túlságosan kellemetlen lenne, mindkettőnk számára. - Mondd, Mer-chan, lennél a mesterem? - hajoltam meg az ágyon. - kérlek! - vártam egy picit, tartottam a testtartásom, ezzel bizonyítva, hogy szándékom teljes mértékben komoly. Majd ha válaszolt, felültem, és folytattam.
- Elképesztő milyen sebességgel tudsz pofonokat osztani. Szeretném, ha edzenél velem. Az én képességeim csupán támadásra jók... viszont védekezni nem tudok... és mivel te erős vagy, és lovag... gondoltam taníthatnál egy két dolgot. - mondandóm befejeztével, ismét a lány szemébe néztem és vártam a válaszát. Reméltem, hogy belemegy és nem kell komolyabb módszerekhez folyamodnom.

Amint kimondtam neki a "mester" szót szinte azonnal megváltozott az arckifejezése, jobban meglepődött mint vártam, sőt talán meg is hatódott, mélyen odabent. Egy erős és magabiztos nő tud uralkodni az érzésein, nem is vártam mást a híres neves Pofozógéptől.
- Volt egy olyan érzésem, hogy elutasítod a kérésem...de.. - mielőtt befejezhettem volna a mondatot arra figyeltem fel, hogy feláll az ágyról és a kijárat felé lépdel. - Hé ne menj el! - szóltam utána, majd próbáltam lemászni az ágyról, hogy utána mehessek. Gyorsan belecsúsztattam a lábam a nyuszis papucsomba, ami az ágy lábánál pihent. Sietve léptem utána, hogy megakadályozzam, hogy elmenjen, azonban erre már semmi szükség nem volt, megállt. Reménykedtem benne, hogy meggondolta magát, azonban csak annyit mondott, hogy keressek mást.
- Nem! Nekem Mer-chan kell, nála jobb mestert keresve sem találhatnék. - fogtam meg a kezét, és nem hagytam, hogy elhúzza. - Ha bárki megfelelne erre a szerepre akkor nem kérnélek ilyen szépen. Nekem csak te kellesz Mer-chan!. - Úristen... Hogy egy ilyen nyálas szöveget pont én mondok? Kicsit még bele is pirultam, közben a lány göndör fürtjeit figyeltem, ahogyan hosszan játékosan omlanak végig a hátán. Kínos csend... amit egy mély sóhajtás tört meg az ö részéről, felém fordult, kezét elengedtem, egy pillanatig farkas szemet néztünk, majd a következőket mondta. " Üss meg" Meglepődve néztem, a lányt, majd visszakérdeztem.
- Hogy üsselek meg? - Lepődtem meg, egészen könnyen ment a győzködés, pedig már a térden állva könyörgésen törtem a fejem... - Köszönöm! Nem fogsz csalódni bennem, habár vannak dolgok amiket nehezen tanulok... - kínos volt, főleg ha már elfogadta ilyet mondani, zavaromban a hajamat túrtam. - De minden tőlem telhetőt meg fogok tenni! - majd körbenéztem a szobában, kicsit szűkösen vagyok még, de azt hiszem megfelelő lesz a gyakorlásunknak. - Itt a szobában gyakoroljunk? - kérdeztem kíváncsian, végtére is ö az aki tanít szóval a helyszükségletet neki kell tudnia. - Talán ha arrébb tolom a bútorokat egy kupacba lesz elég hely... vaagy.. akár átmehetünk a te szobádba is, ott biztos több hely van. - javasoltam neki.

Már nyúltam is a közelembe eső kis asztalhoz, amikor is Mer-chan megállított, mondván, hogy nincs szükség rá, hogy elpakoljam a bútorokat. Kérdőn pillantottam rá, azután rájöttem, hogy talán igaza van. Elengedtem és hozzá hasonlóan és is elsimítottam a ruhám gyűrődéseit és vártam, hogy most mi következik. Alaposan megfigyelem ahogyan pofoz, és sikerül majd elsajátítanom tőle. Legalábbis ezt terveztem. Figyelmesen hallgattam ahogy magyaráz, majd egyszer csak puff. Egy pofon csattant az arcomon, csak pislogtam. Szinte észre sem vettem, hogy felemelte volna a kezét, de ez biztosan azért van mert túlságosan belefelejtkeztem abba, hogy a szája mozgását tanulmányoztam.
- Aaah - nyögtem fel, habár fogalmam sincs miért ilyen hang jött ki a számon egy pofon után...talán azért amiért olyan hirtelen jött ez az egész és félbeszakított egy mondatot..? - Ho-hogyan csináltad ezt? - lepődtem meg, mire észhez tértem már a csuklója mozgásáról magyarázott. - Szóval csuklóval és váratlanul érjen. - ismételtem meg, közben a kezemet figyeltem. Bemelegítés céljából megmozgattam a csuklóm, játszottam picit az ujjaimmal, még a vállam is bemelegítettem. Jó okot keresni... fogalmam sincs mi számíthatna jó oknak. Kezemet éppen lendíteni akartam amikor a lányra néztem.
- Miközben mosolyogva mondod ezt olyan ijesztőnek nézel ki Mer-chan. - léptem hátra, jobbomat a másik kezembe süllyesztettem. - Nekem ez nem megy. Sokkal könnyebbnek tűnik amikor Mer-chan csinálja, sőt egyszerűnek tűnik, de valójában nehéz. - habogtam össze vissza, kezemet pedig leengedtem. - Hogy lennék képes megütni valakit aki mosolyog... ráadásul egy aranyos lányt, ez olyan kegyetlenség... - pillantottam félre, kicsit elpirulva, megint csak sületlenségeket hordok össze. Újra nekikezdett, hogy megismételje azt amit korábban már elmondott, kicsit el is távolodott tőlem, arcomra hamiskás mosoly derült és sietve előre lépkedtem - védd magad! - kiáltottam fel már majdnem előtte termetem amikor is felbuktam egy földön felejtett plüssállatban. - wáááh! - taknyoltam el pontosan a lány előtt.

kapott pofonok száma: 1

- Nem vicces... - fújtam fel az arcom miközben a földről tekintettem fel a vöröskére. Való igaz nem ilyennek terveztem a meglepetés pofont, sőt... még csak tervben sem volt, hogy elessek, egyáltalán mit keresett az útban az a plüssállat? Lábaimmal próbáltam az ágy alá rugdosni a kegyetlen rózsaszín plüssnyulat aki tönkretette a zseniális tervemet, és még a színészetemet is romba döntötte egyetlen mozdulatával... Mély levegőt vettem, éreztem, hogy ezzel a taknyolással most sikerült egy szerencsétlennek feltüntetnem magam a lány szemében. Lassan feltápászkodtam a földről, megigazítottam a ruhácskámat, és vártam mi fog történni. Először csupán valami halk kiáltást hallatott, majd átment egy hangos kiáltásba, akár egy oroszlán. Ahogy vörös fürtjei az arcába borultak, és nagy beleéléssel adta ki magából a hangot valóban egy oroszlán jutott az ember eszébe.
- Woah Mer-chan ez ijesztő volt. - rezzentem meg az iménti hang hallatán, majd a kezemet felé nyújtottam, ujjammal arrébb piszkáltam az útban lévő hajtincseket, füle mögé tűrtem, hogy jobban látható legyen a lány arca. - Így ni! Mondd csak... természetes göndör a hajad? - mosolyogtam rá miközben végighúztam a kezem egy hosszabb tincsen. - Hmm kíváncsi lennék nekem vajon hogy állna a hosszú haj... és a göndör... - mormogtam magamban alig hallhatóan. Majd elengedtem a haját, gondosan visszaigazgattam a többi közé. Erőt vettem magamon, hogy újra megpróbáljam Mer-chan különleges pofonjának elsajátítását. Hátráltam ezúttal a lábam elé is figyelve, hogy ne ismételjem meg az iménti baklövésem.
- HYAA! - kiáltottam közben megléptem az iménti két lépés távolságot amit teremtettem, kezemet pedig Mer-chan piroskás puha arcához suhintottam, próbálva eltalálni. Nem túl erősen, de nem is gyengén, végül is elég nagy arcátlanság így is, hogy egy lányt ütök meg, viszont kétszer olyan nagy lenne ha a most tanított technikáját erőtlenül hajtanám végre. Mielőtt betalált volna a pofon, ha már egyáltalán betalál, lehunytam a szemeimet, vagyis inkább szorosan összezártam őket fejem pedig elfordítottam.
- Mer-chan egyben vagy? - félve kérdeztem meg, de már szinte éreztem is, hogy le fog szidni. ._.

Zavart, hogy az arcomhoz nyúlt, hogy a hajamat igazította. Az enyém volt, nem az övé, az e féle közelsége pedig nem volt jó. Az arcom talán vörösödött is egy kicsit, de meg is nyugodtam, hogy nem simogatott többet.
- A hosszú és göndör haj mindenkinek jól áll. – azonban csak kevés lánynak adatott meg és ennek különösképp örültem. Nem lett volna jó az egyenes hajúak csoportjába tartozni, nem akartam olyan lenni, mint ők és azt sem akartam, hogy ők olyanok legyenek, mint én.
Mindez után következett a várva várt pofon… vagyis annak kellett volna nevezni, de túlzás lett volna bűntudat nélkül annak mondani. Megütött, az életpontom csökkent, nem is lehetett tagadni, azonban mégsem éreztem úgy, hogy lett volna ereje az ütésének. Persze lehet e véleményben közrejátszott az is, hogy elfordult és vakon suhintott. Mintha félt volna a saját ütésétől és ez nagyon nem tetszett. Egy újabb bátortalan lány, újabb csalódás. Pedig azt hittem, bíztam benne egy kicsit, talán.
- Ja, egyben vagyok. – szóltam kedvtelenül és húztam fel a szemöldököm – Mitől félsz? Mintha lenne fájdalom itt, úgy fordultál el. – csóváltam továbbra is a fejem látványosan, hogy érezze, rossz volt amit csinált.
- Egyébként szép a kép a falon.
Igazából nem is néztem a falra, azt sem tudtam, hogy volt e ott épp kép egyáltalán, ahova mutattam, de ha fordult oda, ha nem, úgy lendítettem a karom.  Én nem fordultam el, mint ő az előbb, nem féltem az ütésemtől. Nekem nem fájt és neki sem. Ezt sajnáltam leginkább ebben a világban, hogy nem érezték a pofonjaim valódi erejét. No mindegy.
- Te jössz. Ha elfordulsz, úgy megrúglak.

Kapott pofonok száma: 1

Gyorsan kellett cselekednem minden bátorságom összeszedtem és megütöttem a lányt. Egy halovány pofon volt ugyan de nem bírtam nézni ahogyan csattan az arcán. Valójában titkon reméltem is, hogy félrelép vagy elhajol előle. Talán nem látta, túlságosan cseles voltam, vagy hagyta magát, rejtély.
- Tudom, hogy nem fáj legalábbis testileg. De nekem olyan fura érzés megütni egy lányt amikor ilyen aranyosan néz. - ráztam meg a fejem - Egyébként is te nem érzel ilyenkor lelkiismeret furdalást? Vagyis... ez olyan fura, meg minden... végül is csak gyakorlunk... - pillantottam félre - vagyis... korábban azt mondtad keressek egy okot rá miért üsselek meg. De valahogy semmi sem jut eszembe. - emeltem fel a fejem és néztem a szemébe. Talán túl nagy fába vágtam a fejszémet azzal, hogy megkértem rá, hogy tanítson meg pofont osztani. Lehet ez olyan dolog ami nem mindenkinek megy egyből. Ha még egy rúgásról lenne szó vagy valami teljesen másról... akkor talán oké lenne... természetesen akkor ha megérdemli.
- Kép?! Milyen kép? - lepődtem meg és azonnal fordítottam is a fejem, hogy megnézhessem mire gondol, azonban gyorsabban találkozott az arcom a tenyerével mint a szemem a falon lévő nemlétező képpel. - Fuu... Ez gonosz volt. - fújtam fel az arcom. Tényleg nem gondoltam volna, hogy már napok óta itt lakok és még így is képes lesz átverni. Korábban az unalmas, egyhangú fogadó szobákat centiről centire ismertem emlékeztem milyen távolságra van az éjjeli szekrény az ágytól, hány lépésre az ablak az ajtótól, még akkor is ha csak pár napig laktam ott. Az ütés után nem várt, nem engedte, hogy én is a meglepetés erejével éljek és rögtön megüssem, vagy valami hasonló. Figyelmeztetés szerűen átadta a lehetőséget.
- Meg... rúgsz? - kaptam fel a fejem, talán túlságosan is beleélte magát a tanári szerepbe kezd megrémíteni. De talán ennél jobb motiváló erőt nem is találhatott volna... - Ha hátrahúzom a kezeimet, körülbelül ennyire... - az ágy irányába húztam a kezem, kicsit jobbra döntöttem a derekam, szinte ráhajolva - Akkor nagyobbat csattan a pofon? - kérdeztem a lánytól, majd miközben válaszol, már ha teszi megragadom a kezem közé kerülő plüssbálnának a farkincáját és azzal próbálom arcon vágni.

Kapott pofonok száma: 2

- Hát gondolom, úgy nagyobb a lendület… - kezdtem volna bele, azonban nem tudtam befejezni, mert megütött váratlanul. Hajoltam volna, a tenyerei elől még talán ki is tudtam volna térni, ugyanakkor egy plüss is volt a kezében, mit már sajnos nem tudtam kikerülni.
Ravasz volt és váratlan. Ügyes. El kellett ismerni, hogy ügyes, ám azt sem lehetett tagadni, hogy jó tanára volt. Bár eleinte nem volt kedvem mindehhez, de hogy most ilyen hamar is látni lehetett az eredményét, úgy mégis csak örültem. Örömkönnyek nem voltak azért, de nem is bosszankodtam, hogy ilyen tisztán eltalált.
Persze nem akartam, hogy viszonzatlan maradjon az ütése, de hasonló „fegyver” híján nem tudtam rögtön visszaütni. Lehetett volna tenyérrel, hisz egymás előtt álltunk, de azt ezek után nem éreztem volna teljesnek. Más lehetőség híján az ágyára vetődtem, majd hogy a szoknyám mondhatni a nyakamba került, úgy siettem a felállással és helyezkedtem el az ágyának a túlsó végén, miközben az ölembe vettem a legnagyobb párnáját. A ruhámat sokáig kellett igazítani egy ilyen mozdulatsor után, de nem éreztem olyannyira nagyon zavarba magam most miatta. Lehet nem volt teljesen átgondolt cselekvés, de úgy gondoltam, hogy az oktatás új fokozatott vett, elértük a következő szintet.
- Na. Ugye nem félsz? – kacsintottam hívogatóan felé.
Persze megadtam neki a lehetőséget, hogy magához vegyen valamit védekezésképp, de csak arra, merthogy én támadtam elsőnek, az olyan biztos volt, hogy csak na. A bálna után én következtem és reméltem is, hogy nem hitt mást, ostobaság lett volna a részéről.
Tehát a párna nagy volt és őt céloztam vele amint készen állt rá, és kísértem is a támadásom egy halkabb csatakiáltással.

Kapott pofonok száma: 1
Kapott Bálna puszi: 1

A kérdés amit elterelésnek szántam tökéletesen bevált. Mer-chan valószínűleg arra készült, hogy elmagyarázza a pofon mikéntjét és fizikailag, hogyan lehet fokozni az erejét. Gonosznak éreztem magam amiatt, hogy szegény mit sem sejtve adná a jó tanácsot én pedig szadista módon egy bálnával vágom arcon. Sátáni kacaj tört fel belőlem, közben másik kezemhez verdestem a plüsst.
- Ha ilyen gyorsan elsajátítottam a híres neves pofonjaidat és még át is tudtalak verni, azt hiszem gyorsan túlszárnyallak, drága Mer-chan - vigyorogtam rá, kihívó pillantásokat vetve a lányra. Viszont a lány a pofonra ügyet sem vetett, jóformán egy halovány meglepődés látszott csak rezzenéstelen arcán. Hamar reagált az ágyra vetődött, először nem értettem miért teszi.
- Csak nem visszavonulsz? - kötekedtem vele, miközben ö a szoknyáját próbálta a helyére terelgetni ami az esés közben kicsit felgyűrődött. - jajaj, ennek a technikának mi is volt a neve? - kérdeztem kíváncsian, habár látszott rajtam, hogy csak próbálom felspannolni. Ami úgy tűnt valamicskét sikerült is ugyanis, amint végzett ruháinak legapróbb fodrának is kiigazításával, az egyik párnámért nyúlt.
- Ehehe... tudod, hogy nem úgy gondoltam... - nagyot nyeltem, hiába próbáltam volna megállítani a legutóbbi bálna támadásom talán egy új szintre emelte a tanulást. A harc szintjére. Bálnámat úgy tartottam mintha egy valódi fegyver lenne jobbomban, erősen rámarkoltam a farkára, majd vártam. - De ha harc hát legyen harc! -  Egy pillanatig farkasszemet néztem a nála lévő párnával. Majd próbálva utánozni mozdulatait, egyszerre indultam felé, a földről elrugaszkodva az ágyamra ugrottam, még csak az akrobatika jártasságomra sem volt szükségem, és egy hangos kiáltás kíséretében készültem a lányhoz hasonlóan támadni. Kicsit olyan érzés volt mintha valami háborús filmben lennénk és vérre menő harcot vívnánk egymással.
- WÁÁÁ VÉDD MAGAD! - kiáltottam a lányra, közben szélsebesen magam elé rántottam a bálnát amivel ugyan támadni készültem viszont védekezés sikeredett belőle.

Kapott pofonok száma: 2

Biztos célpont volt és hogy védekezett is inkább, úgy én sem hibáztam. Nem hibázhattam!
Sok mindenhez tudtam volna hasonlítani egy ütést, de nem volt olyan felemelő egyik sem, mint mikor egy párnával vágsz pofán valakit. Hogy nincs különösebb következménye, mégis ott van a tudat, hogy alul marad veled szembe és az egyszerűen csodás érzés. Mámorító. Egyszerűen többnek éreztem magam, mintha az isteni nektárból ittam volna.
Rövidítsük… Szóval eltaláltam.
- Háhá. – nevettem fel a sikeremen, azonban nem voltam biztos a folytatásban.
Vagyis tudtam, hogy mit akartam, de nem láttam semmit sem a szemeim elé lógó tincseimtől. Vágatni kellett volna már a frufrum, de valahogy sosem jutottam el addig. Mindig csak ilyenkor jutott az eszembe a nyavalyás hajvágás.  
- Na, most megvagy, Jun! – ráztam a fejem inkább és ugrottam előre a hasam elé téve a párnámat. Igazából nem tudtam, hogy az ágy melyik részén feküdt, ha egyáltalán feküdte e a találatom után, de én ugrottam. Nem akartam, hogy lehetősége legyen az ellentámadásra, hisz míg ő eleshetett, esetleg le, addig nekem csak a fal adhatta a másikat és azt nem igazán akartam. Kellemetlen és ciki lett volna. Főleg úgy, hogy az előbb említette, hogy máris túlnőtte a mesterét. A pimasz! Mégis mit képzelt? Meg kellett mutatnom neki!
Heves és meggondolatlan indulattól feltüzelve a legélénkebb szándékom volt, hogy egy plüsst ragadva fojtogassam őt, de félő az könnyen félreérthető lett volna, így hamar letettem erről az ötletemről.  Egyszerűen csak vártam és készültem fel rá, hogy mit is akart ő most. Az én tanítványom volt, nem maradhattam figyelmetlen, nem becsülhettem le Junt tovább.

Kapott pofonok száma: 1
Kapott Bálna puszi: 1

Elégedettséget éreztem, egyrészt mert gyorsabban tanulok mint valaha is hittem, másrészt mert jól szórakozok, méghozzá ezt nem egyedül teszem, harmadrészt pedig mert győzelemre állok a pofonok királynőjével szemben. Talán éppen a túlságosan is elhatalmasodó önteltségem vezetett ahhoz, hogy bekapjak egy ilyen egyszerű ütést, ráadásul olyan helyzetben, amit éppen arra próbáltam felhasználni, hogy megvédjem magam. Hát ez nem sikerült túlságosan jóra. De nem baj, az emberek a hibáikból tanulnak. Hagytam, hogy úgy érezze, hogy felül kerekedett rajtam, még ha csak egy pillanatig is tarthat szegénykének ez a mámorító érzés. Kényelmesen meghúztam magam az ágy azon szegletében ahol a hátam az ágy táblájának támaszthatom. Lábaim magam felé húztam, a párnát pedig az ölembe igazítottam mind két kezemmel átkarolva mintha védelmezném valami elől.
- Természetesen nem úgy értettem... csak fel akartalak spano... - be sem fejezhettem a mondatot a lány máris vetődött előre, hogy egy újabb csapással "gyengítsen". Csak kapkodtam a fejem, majd az utolsó pillanatban félregurultam, egyenesen a földre, inkább ütöm be a fejem minthogy veszítsek egy párbajban. Sietve felpattantam a földről mielőtt a lány még reagálhatna és felugorhasson a testhelyzetéből. - Most megvagy. - sunyi arccal felugrottan a lányka hátára, lábaimat pedig próbáltam olyan helyzetben elhelyezni rajta mintha egy lovat ülnék meg. - Azt hiszem felülkerekedtem rajtad, innen már nem szabadulsz - öltöttem nyelvet, habár  elég kicsi a valószínűsége, hogy látta, - Mi az utolsó kívánságod mielőtt lesújtok rád eme párnával? Mielőtt támadtam volna, megvártam a lány reakcióját, és persze, hogy könnyek közepette kegyelemért könyörögjön...hogy miért is? - Mi lenne ha a vesztes teljesítené a győztes egy kívánságát? - álltam elő egy ötlettel amivel még inkább a győzelemre sarkallhatom a lányt, még ha biztosnak is tűnnek az esélyeim, legalább még egy kis bónuszra is számíthatok tőle.

Kapott pofonok száma: 2
Kapott pofonok száma párnával: 1

A csapásom mellé, ügyesen lefordult az ágyról, azonban így a párnával együtt estem oda, ahol az imént még ő volt. Majd súly a hátamon, mely éreztette velem, hogy rám is ugrott a földről a nyavalyás. A kérdésén csak nevetni tudtam.
- Hogy a vesztes teljesítse a győztes kívánságát? Hehe. Elég cinkes, hogy ezt csak akkor hozod fel, mikor rajtam lovagolsz. – bár ledobni magamról nem tudtam, minthogy csak a súlyemelés első szintjével rendelkeztem csak, azonban megfordultam a lábai között, hogy szemben legyünk egymással – Nem is vagy olyan esetlen, mint amilyennek bemutatkoztál az imént. Átvertél te lány, így felejtsd el ezt a kívánságteljesítést. – ismertem be és öltöttem rá a piciny nyelvem.
Nyilván nem akartam beismerni, hogy felülkerekedett rajtam, mert rajtam csak ne kerekedjen felül senki sem, azonban tény volt, hogy rajtam volt és én nem tudtam mit csinálni ellene.
- Fogynod kéne. – küzdöttem – Nehéz vagy. – és végül talán nagyon is hamar, de feladtam a próbálkozást, hogy ledobjam magamról. Nem erőltettem tovább. Kényelmetlenül éreztem magam. Nyilván nem szerettem feladni a dolgokat, senki sem szerette, de jól láttam azt is, hogy mikor nem volt értelme tovább menni.
- Azt hiszem, hogy az e féle párnás küzdelmet még gyakorolnom kell. Nem ehhez vagyok szokva és kényelmetlen az ágyad is.
Tényleg nem sok mindent tudtam tenni ilyen tömeggel magamon, azonban szerencsére nem a fejemre tehénkedett rá, így hirtelen ötletként tudtam azt emelni és úgy harapni is a combját. E féle aljas támadást még nem vetettem be senki ellen sem, azonban aljas volt ő is, így úgy gondoltam, hogy megengedhetem ezt magamnak. Meg hát párnákkal viaskodtunk, túlzás lett volna ezt igazi küzdelemnek nevezni.

Kapott pofonok száma: 1
Kapott Bálna puszi: 1
Nyihaha: 1

Ügyesen sikerült felülkerekednem rajta, talán kicsit túlságosan is egyszerűnek tűnt azok után, hogy nekem gyakorlatilag semmi tapasztalatom nincs sem a pofonosztásban sem pedig a birkózásban. A hátán ülve úgy éreztem magam mint egy király aki éppen elfoglalta a trónját és a birodalmára tekint le. De közben csak egy szerencsétlen voltam aki egy lány hátán ül és egy halom plüssállatot méreget. Igazi illúzióromboló hatást gyakoroltam magamra ezzel a felismeréssel, de sebaj.
- Nem vicces, még könnyen megfordíthatod az állást. Egyébként is gondolj bele, egy kívánság amit a vesztes teljesít a győztesnek. Mennyi mindenre kényszeríthetsz egyetlen szavaddal, csak győznöd kell... ami elég lehetetlen ebből a helyzetből... hehe... - elégedetten nevettem, tényleg reménytelennek tűnt a helyzete főleg, fegyver és védelem nélkül feküdni, ráadásul még csak el sem tud menekülni. Totális vereség rá nézve. Minden próbálkozásával csak tovább nevettem, miközben a végső csapáson törtem a fejem, hagynom kellene, hogy könyörögjön a szabadságáért, vagy inkább kegyetlenül lesújtani rá egy plüssel. Ötletem sincs melyik lenne a hatásosabb, de talán az előbbi illene jobban hozzám, végtére is nem vagyok szőrös szívű.
- Nem vertelek át, csak alábecsültél és ezért felül kerekedtem rajtad. - öltöttem nyelvet, majd megrántottam a vállaim a kívánságteljesítős játékom elutasításának hallatán - Ez elég sajnálatos, ugyanis addig így maradunk amíg meg nem gondolod magad. - emeltem fel az orrom, mint egy basáskodó uralkodó aki elvárja, hogy az inasa teljesítse a vágyait, viszont egy pillanat alatt össze is tört ez a kép és helyette letört, arccal fordítottam a lányra a tekintetem, - Ho-hogy mondtad? - nehéz? Elhíztam volna? Miközben ficánkolt a lábaim között, a pocakomat kezdtem méregetni, valóban puhább a kelleténél... - Ez..Ez csak... ez csak a szépség úszógumim... vagy jobban mondva a szexepilem. - újra kimondta, ami hallatán egyenesen elsápadtam, kövér vagyok?! - nem én vagyok nehéz, hanem te vagy természetellenesen könnyű! Ki szereti a túl vékony lányokat? Én aztán biztos nem, hehe... - vágtam vissza neki, viszont felért egy vereséggel amit mondtam neki. Semmi jó duma nem jutott eszembe, és elég bánácskára is sikeredett, az pedig egyértelmű, hogy amit mondott nem fogom egykönnyen kiverni a fejemből bármennyire is szeretném. Már meg sem hallottam mit mond, a világ kavarogni kezdett körülöttem, de hamar visszazökkentett ugyanis a szeretetének egy teljesen újfajta megnyilvánulásának lehettem tanúja, amire válaszul egy hangos kiáltás tőrt ki a torkomból.
- NEE! CSAK OTT NE! - nyúltam a fejéhez, közben egyensúlyomat veszve oldalra dőltem, háttal az ajtó irányába - ENGEDD EL! - szuszogva vettem  a levegőt, arcom lángvörös, szinte parázslott, egyszerre voltam zavarban, és halál közeli élményben.

Kapott pofonok száma: 2
Kapott pofonok száma párnával: 1
Jó étvágyat \o/: 1

//Avagy a totális vereség :3//

Eldőlt! A combja harapása úgy tűnt, hogy jó ötlet volt, kényes pontja a lánynak, majd hogy szabaddá váltam, úgy jöhetett is a büntetés. Bár a lábai között maradtam, de felültem és hajoltam fölé. A számat nagyra nyitottam, mint egy vadászó kígyó és kattogtattam az állkapcsomat, hogy így ijesszem meg őt. Haraptam újra azonban most a vállát, s tértem rá a nyakára. Megérdemelte, amiért ilyen volt velem. Gonosz boszorka, ki csak a harapásomat érdemelhette, na meg a pofonomat, de azt ilyen testhelyzetben nehéz lett volna, talán csak a fenekét érhettem el tisztán, de azt paskolni… áh, miért is ne. Miközben a nyakán csüngtem a fogaimmal, úgy emeltem is a karom, nyitottam a tenyeremet és suhintottam vakon a combjaira, vagy a fenekére. Nagyot csattant, hú, nyoma maradhatott.
- Háhá! – nevettem fel, vettem nagy levegőt, majd mind egy éhes vámpír harapdáltam újra és csíptem a fülébe is – Nyamnyamnyamnyam. – csámcsogtam és testemmel csúsztam fel egészen a hasára. Mint ha egy bikán ültem volna úgy ugráltam kiélvezve a helyzeti előnyt és a magaslatot. Teljesen eksztázisba voltam, mondhatni megőrültem, de nem álltam meg, most egyszerűen folytatnom kellett ezt tovább.
Időközben az én szoknyám is feljebb csúszott, vad voltam, mint egy veszélyes amazon és csak nevettem és nevettem, na meg falatoztam Junból. A hajam össze lett kócolva, a ruhám kicsit meg volt tépve az övéhez hasonlóan, de nem zavart ez most engem, hisz a büntetés még nem ért véget.
- Istenem, ez nagyon jó! – a kiabáló hangom, az ő üvöltése, a csattanó, ütlegelő hangok egyvelege megtöltötte a szobát, akár kintre is hallani lehetett.

Kapott pofonok száma: 1
Kapott Bálna puszi: 1
Nyihaha: 1

Puff egy sértés, csatt egy gonosz megjegyzés, és bumm a súlyom. Szinte záporoztak a képzeletbeli nyilacskák amik mintha egyesével átdöfik a mellkasom. Kezeimet a lány arcára tapasztottam, hogy megakadályozzam, hogy állkapcsai közé kerítse valamelyik testvéremet. Szédültem, valósággal forogni kezdett velem a szoba, nem kellett sokáig élveznem a táncoló bútorok, és körbeugrándozó dobozok látványát ugyanis hamarosan a padlóval találtam szembe magam.
- Hé! Ez nem ér! - kiáltottam fel, majd minden erőmet összeszedve próbáltam megfordulni, vagy legalább lelökni magamról, ami valósággal lehetetlennek bizonyul súlyemelés nélkül. Esküszöm egész életemben végig fog kísérni, hogy nem vettem meg azt az átkozott jártasságot. Ha most lenne könnyű szerrel kinyomnám magam, és egy egyszerű mozdulattal a földre teríthetném a lányt, majd ismét én lennék felül. Pehely könnyű súlyommal nem okoznék neki fájdalmas... habár amúgy is lehetetlen, hogy ebben a játékban bárkinek is okozni tudjak lelki fájdalmon kívül bármit is. Amíg a lány sátáni kacajjal fűszerezte a hangulatot, én nyögdécseléseim közé, beszúrtam, egy-egy könyörgést is, hátha megszán és elenged, viszont a pattogás és érzéki kacaja nem erről tanúskodik.
- aah..haah.aah.. Mer-chaaahan... Feladom! Fheel...ah..Feladom.! - nyögtem parancsoltam rá, kérleltem, könyörögtem, mind hiába. Eme aprócska testből sikerült kiszabadítanom a démont, ami felülkerekedett rajta, és most már megállíthatatlan. Kezeimet szétterítve a földön, zilált fejjel feküdtem, ruhám darabokban, a jobb vállamnál a pánt elszakadt, de ha ez még nem lenne éppen elég kínos éppen egy hevesebb nyögéssorozat közepén csapódott az ajtó. Elhalkultam, és fejemet a hang forrása felé fordítottam, számból némi nyál folyt a szőnyegre, de már mit sem törődtem vele, sokkal inkább az előttünk álló ledöbbent Anatra meredtem, lángvörös arccal. Egy szó sem jött ki a torkomon, de még ha sikerült is volna megszólalnom, csak rontottam volna a már amúgy is kimagyarázhatatlan helyzeten amit előteremtettünk. Egy pillanatig se kép, se hang, de még csak érezni sem éreztem semmit. A legközelebbi dolog amire emlékszem az az ajtó csókódása, és egy koppanás, az a koppanás amikor a homlokom összetalálkozott a padlóval.

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem :3//

Ossu!

Géniusz KT, géniusz. Igen. Lezárom. Anatnak adok a közreműködésért 20 aranyat.

Kapott xp száma: 60
Kapott arany száma: 160