Gyűlésterem

by **Anatole Saito** Vas. Márc. 31 2013, 01:38

Meredith társaságában lépek át a teleport kapun, s egyenesen az Artes Limen felé indulok. Egy pillanatra elgondolkozom a kérdésén, de végül teljesen őszintén válaszolok neki. - Párbajoztunk. Mondtam, vérmes nőcikkel van tele a céh, s ez alól Violeta sem kivétel. Kicsit incselkedtem vele egy bárban, ő felkapta a vizet, s végül megvívtunk. Aztán jól sült el a dolog, együtt ebédeltünk, a többi meg jött magától. Szépen összecsiszolódtunk. - Így visszagondolva, kicsit felületesen és tényleg csak címszavakban meséltem el a történteket. Nem tartottam volna illendőnek, ha elkezdek áradozni a kedvesemről a lány jelenlétében, mert bár rettentő büszke voltam arra, hogy Violeta a barátnőm, mégsem akartam zaftos részletekbe beavatni olyasvalakit, akit még csak rövid ideje ismerek.
- Mindenkit bemutatok majd szépen egymásnak, de téged ér a megtiszteltetés, hogy Vio után elsőként nézhetsz körbe a házban velem. Gondolom kényelmesebb lesz egy saját kuckóba beköltözni, mint egy fogadószobát bérelni. Tágas helyiségek, rendezett kert, egy kellemes kis onsen, és a saját lakrészedet kedved szerint rendezheted be. Jut eszembe, a raktárban akad rád való vért és más egyéb is. Ne haragudj, meg se kérdeztem még, hogy mi a kasztod. Gondolom nem idomár, mert nem látok szaladgálni körülötted egyetlen rosszcsont petet sem. - Amíg csacsogunk, közben küldök a többieknek egy körüzenetet, melyben megadom a találkozón pontos időpontját, illetve a találkozási hely koordinátáit.
Időközben megérkezünk a legújabb büszkeségemhez, az Artes Limenhez. - No, ez itt a ház! - Tárom szét a karjaimat dagadó mellkassal, s hagyom, hogy Meredith befogadhassa a látványt. A bejáratot virágzó cseresznyefák övezik, amitől még varázslatosabb külleme lesz az antik hatású szobrokkal, domborművekkel és díszes oromzattal ellátott épületnek. Igazán előkelőnek érzem, egy hangyányit hivalkodó is talán, de egy céhház ennyit megengedhet magának. Nem elbújni akarunk, legyenek csak a többiek is büszkék arra, hogy itt lakhatnak. Kinyitom a kaput, majd előre megyek, hogy körbevezethessem vendégemet. Először a kertben, majd a lakrészek között hagyom, hogy kiválaszthasson egy neki tetszőt. A külleme kialakítására lesz még ideje bőven.
Aztán bekopogok a saját részem ajtaján. Kissé furcsának tűnhet, de nem tudhatom, hogy Vio éppen meztelenkedik odabent, vagy alszik, vagy bármi más, amiben megzavarhatnám. - Violeta, itthon vagy drágám? Hoztam egy vendéget, és most bemegyünk! - majd már hezitálás nélkül rányitok. Itt az alkalom az első ismerkedésre.

//Arra kérném a céhtagokat, hogy első reagjukban írják le, hogy megkapták a meghívót az Artes Liberales első céhgyűlésére, melyre délután 3-kor kerül sor, a megadott koordináták szerint a céhház gyűléstermében. Nézzetek bátran körbe, akár lestoppolhattok magatoknak lakrészt már most is, végül pedig várjátok be Anatot, Mert és Viot!//

by **Koshitsu Esutel** Vas. Márc. 31 2013, 21:47

* Nem voltam képes még rávenni magam, hogy beszéljek Rennel, s bocsánatot kérjek tőle. Csak pár napja volt az eset, egész hamar rájöttem, hogy az egész cirkusz az én hibám volt. De bármikor, ha mentem az épületben valahova, s megláttam őt, gyorsan elbújtam, vagy nagy ívben kikerültem, vagy éppen visszafordultam utamról, csak hogy nehogy meglásson. Most épp hazaértem a mobvadászatról, mert üzenetet kaptam Anattól, hogy céhgyűlés lesz. Nocsak. Pontosan érkeztem, mármint annyira pontosan, hogy még fel tudjak készülni lelkileg is a találkozóra. Hisz mindenkivel most fogok összeismerkedni, és Ren is ott lesz. De talán enyhítő körülmény az, hogy mások is lesznek. Nem csak kettesben találkozunk. Valahogy a gondolattól ki is rázott a hideg. Pár perc volt háromig, de valahogy biztos voltam, hogy sokan lesznek már a teremben. Tévedtem. Amikor benyitottam, kongott az ürességtől. Az ajtóban megállva körbenéztem, majd lassan elindultam az asztalok felé. Egy-két bútort megérintettem, végigsimítottam, majd random módon kiválasztva egy helyet leültem. Oldalt ültem az ajtónak. Keresztbe tettem lábamat és karomat is. Majd lehunytam a szemeimet, így vártam*
~ Vajon milyen lesz? Kedvesek lesznek? Vajon közéjük illek? Be fognak tudni fogadni? Ren haragszik vajon? Utálni fog? ~
*Ezernyi kérdés kavargott bennem, de én csak ott ültem mozdulatlanul, alig véve levegőt, s lehunyt szemmel a gondolataimba révedtem.*
~ Hát ez a nap is eljött! ~

by **Ryuninji Ren** Vas. Márc. 31 2013, 22:34

Éppen a megszokott édesség bevásárló körutamon vagyok a két pet-el, akik már úgy, ahogy megférnek egymás mellett. Csak időt kellett hagynom nekik és lám, kezdenek elrendeződni a dolgok. Nem sokára kapok egy üzenetet Sai-tól, hogy három órakor céhgyűlés van, ahol végre megismerhetem a még ismeretlen céhtagokat. Egyedül azt a bizonyos lovaginát nem ismerem még. A többit már legalább látásból, vagy még közelebbről egy esetleges küldetés, vagy párbaj miatt. Uhh Luv-ra egyáltalán nem vagyok kíváncsi, jobban teszi, ha majd távol tartja magát tőle. Esu-chan viszont. Már rég szeretnék vele beszélni, de az óta nem igazán sikerül vele találkoznom. Párszor megpillantottam már, de gyorsan irányt váltott és eltűnt. Valószínűleg szándékosan kerül engem. Csak tudnám miért. Eddig én kerültem őt, most meg fordítva? Ráadásul ugyan az a szitu. Fogalmam sincs, hogy mit követtem el ellene, amiért ezt csinálja. Remélem, a gyűlésen el tudom majd kapni, hogy részleteket is kiszedhessek belőle. Lassan idő is van, ideje elindulni, nehogy elkéssek még. Elsőként akarok ott lenni, hogy mindenkit alaposan szemügyre vehessek, mikor belép a terembe. az első benyomás a legfontosabb. Kicsivel három előtt érkezek meg, belépek és nagy meglepetésemre nem én vagyok az első. Csak második, mert Esu-chan megelőzött. A petek berohannak, és egyből körbe pattogják, repülik az egész termet. Kedvükre való játszótér ez. Mint a rossz gyerekek komolyan mondom.
- Szia Esu-chan!- köszönök neki mosolyogva és már előtte is termek egy szál rózsával a kezemben(fehér)
- Nézd.. öh…- nehezen jönnek a szavak. Sosem voltam igazán jó a bocsánatkérésekben, és az igazat megvallva nem is szoktam ilyen alantas dolgokhoz folyamodni, most mégis megteszem.
- Gomene, bár még mindig nem tudom mit vétettem- és azzal át is nyújtom neki a virágot, remélem, elfogadja. ez nehezebb dolog mint gondoltam, vagy más miatt lehet ez? Fene se tudja.
- Szabad ez a hely?- kérdezek rá és le is ülök, közvetlen mellé. Nem várom meg a válaszát, persze ha közli, hogy ez neki nem gyere be, akkor vonakodva, és nagyon lassan, de odébb mászok egy picivel. Regi és Aikon felfigyel a kis malőrömre és odajönnek ők is. Felsorakoznak Esu-chan elé és meghajolnak, mintha ők is bocsánatot szeretnének kérni. Pedig nekik nincs is rá okuk.
- Nagyon haragszol még? – kérdezem, majd várom a választ és a többiek megjelenését, persze Luv-on kívül.

by **Viola** Kedd Ápr. 02 2013, 14:54

Már reggel úgy keltem fel, hogy semmi kedvem nem volt kikászálódni az ágyból. Anat elviharzott valahova, én meg nem kérdeztem minek, így jóformán helyileg nem tudom behatárolni, hogy a pasim merre ténfereg, mit csinál: kivel üzletel, hogyan szövetkezik, milyen összeesküvéseket sző.
Miután már kétszer is megtorpantam az ajtóban kimenet és visszafordultam, rövidesen leesett, hogy nem csak a felkeléshez nem volt kedvem. Az emberekhez sem. Egyszóval társaságra sem. Kis magányos depizés öntötte el a tudatomat és kényszerített vissza agy ágy felé, de előtte az ablakhoz somfordáltam, hogy onnan kukkantsak ki a verőfényes Aincradi nappalba. A virtuális nap fénysugarai nyaldossák a földet, s a fák, bokrok levelit, nem beszélve a játékosokról, aki ide-oda sétálgatnak. Vándorolnak, bosst ölnek, vagy fene tudja mit csinálnak. Sokáig nem is lesem őket, behúzom a függönyt, sötétségbe taszítva a szobát, de ez engem nem ment meg a világostól, ugyan is éjjeli látásom gyorsan kiküszöböli a félhomályt, megengedve, hogy ugyan olyan megvilágításba helyezze a... helyzetet. Mint kiderült, a depizés nem nekem való továbbra sem, a játék sem engedi. Inkább megpróbálok pozitív lenni, még ha olyan vacakul is ébredtem fel reggel...
A sötételőt elhúzom, újra fény járja be a szobát. Igaz eddig ruha nélkül ténferegtem, de hát ezt a saját lakásunkban simán megtehetem, nem? Szóval most felkapok magamra egy egyszerű fölsőt, meg egy rövid szoknyát, csak az itthoni hangulat kedvéért. Hajamat kissé megfésülöm a fürdőben, de nem kell sokat vacakolnom vele, mert nem feküdtem el nagyon. Mostanában kevesebbet forgolódom az ágyban...
Belebújok még a cipőbe is, hogy mégse legyek mezítláb, aztán az ajtóhoz lépek, ami kivisz a lakásból. Gondoltam szétnézek az Artesben, mi a helyzet. A kijáratnál azonban nem várt meglepetésbe botlok. Kopogás, majd Anat hangja, hogy vendéget hozott. Ohh, a legjobbkor! Az öltözetem, meg úgy nagyjából az egész megjelenés nem kellően igényes most egy idegennel való találkozásra...
Anat azonban szinte azonnal nyitja az ajtót, s megilletődve látom, hogy nem mást hozott, mint egy vörös hajú lányt...
- Ahh, sziasztok..! - szólalok meg hirtelen, majd odébb állok, hogy ha akarnak könnyedén bejöhessenek.

by **Meredith White** Szer. Ápr. 03 2013, 23:00

Hát… elég sovány mesélés volt ez az összejövetelükkel kapcsolatban. Kicsit sem elégítette ki a kíváncsiságom a fiú. Reméltem csupán csak, hogy a barátnője többet mesél majd, mert ha nem, kérdezem és zaklatom őket. Mert nyehehehe!
A céhház. Megtisztelő, vagy valami olyasmi, hogy az elsők közt lehettem a megtekintést illetően. A látvány egészen különleges volt. Mesébe illő kert és szobák. Válasszak! Hogyne, mert mindig olyan határozott egyéniség voltam.
- Ez jó lesz. – még mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki, de tervem már volt a szobát illetően. Tetszett a kert, így azt akartam a szobámba is hatalmas és hatalmas ablakokkal. Reméltem csupán csak, hogy nem üt majd el a többi szobától, bár művészlélek voltam vagy mi, ahogy Anatole is mondta. Majd jött az ő szobája és az említett Violetta. Legszívesebben megrúgtam volna a fiút, hogy így kellett megtudnom Violeta nevét.
Köszönt és néztem végig rajta. Gyönyörű lány volt egyszerű öltözékben. Anatole mondta, hogy pár nappal későbbre tervezte a céhgyűlést és a hirtelen ötletét, hogy nem sokára legyen áttéve azt hiszem Violeta nem kapta meg. Nem tudtam, hogy mit kellett volna tennem. Várjak, hogy csókolják meg egymást, vagy előtte mutatkozzak be, esetleg Anatole mutat be minket egymásnak? Bár nem mesélt, haragudtam rá emiatt, így előztem meg, hogy nyomassza a bűntudat, hogy nem sikerült udvariasnak lennie. Violeta elé léptem, majd barátságos mosolyt öltöttem.
- Szia, Meredith vagyok. Anatole szedett fel. – nyújtottam a kezem – Mármint a földről. – javítottam gyorsan a félreérthetőség miatt – Te meg Violeta azt hiszem, Anatole kedvese. Tartozol majd egy mesével! – nevettem egy kicsit, majd álltam félre, hogy ne legyek útba nekik, mert azt hiszem abban voltam.

by **Tiffany Williams** Szer. Ápr. 03 2013, 23:41

Megharagudtam Montgomery-re, mert szemtelen volt, így most nem az ölemben utazott, hanem az oldalamról lógott le. Nem szép dolog elgáncsolni ám annyi ember előtt. Sad

Különösen nem egy ilyen fontos napon. Egész álló nap a talpacskámon voltam és kérdezgettem a felnőtteket, hogy találhatnék családot magamnak, mert magányos vagyok. Montgomery biztosan irigy, és azért csinálta, de nekem nem csak ő kell, és kész! A nyuszikám nem is ember, nem lehet se a mamám, se a papám, de még az öcsikém se. Szóval mentem-mendegéltem, mígnem egy bácsi azt nem mondta, hogy próbáljak meg egy C-hez csatlakozni és ott megtalálom, amit keresek. Szerintem Cs-nek kéne lennie, mert család, de a felnőttek buták, szóval nem vitatkozom velük. Onnantól kezdve ezt a rejtélyes C-t kutattam, meg hogy hogyan is csatlakozhatok hozzá. Azt mondogatták, hogy beszélgessek C-vezérekkel, én pedig már éppen hatvanadjára szegtem meg azt a szabályt, hogy idegenekkel ne álljak szóba, mire találtam egy ilyen C-vezért, egy csúnya nénit. Csúnya volt, mert nemet mondott, pedig nagyon aranyosan néztem ám rá! Ő nem lesz a mamim! Viszont segített nekem, szóval lehet a jóságos boltos néni a sarki ábécéből, aki mindig ad nekem cukorkát. Mesélt néhány C-ről, sőt talán B is volt köztük, én ezt nem tudhatom. De azt már tudtam, hogy melyik C-hez szeretnék csatlakozni!

Átvágtattam hetedhét határon, mire hűséges pacim, vagyis lábacskáim letettek egy csodálatos házikó elé. Csillogó szemecskékkel pislogtam fel a rózsaszínbe öltözött fákra. Cseresznyevirágok!
- So pretty! *.* - Tapsikoltam örömömben, de nem ám csak a vállamra hulló cseresznyeszirom miatt, hanem mert a házikó is mesésen szép volt! Még talán szebb volt, mint az a házikó, amiben én laktam otthon! Picikét bátortalanul is tipegtem oda a kapuhoz, nem szerettem volna, ha ennek a gyönyörű helynek a lakói elutasítanak. Nyújtózkodtam, hogy meghúzzam a csengettyűt, de csak a kötél alját tudtam piszkálni. Móóó! Sad

Viszont mindjárt egy láncot pillantottam meg a kezecském mellett, ami aztán körbefonódott a madzagocska körül és meghúzta. Montgomery! *.*

Mire kijöttek a csengettyű hangjára, addigra a nyulacskám már újra mozdulatlan volt, nekem meg az járt a kobakomban, hogy szépen kell bemutatkoznom. Nagyon ideges voltam, egyik lábacskámról helyeztem a másikra a testsúlyomat.
- I'm.. - Megráztam a buksimat, rossz nyelv, rossz nyelv! Japanese! Az kell most nekem, Japanese, Japanese. - Csókolom! Én, én nevem Tiffany és szeretnék ehhez a Cs.. C-hez csatlakozni! - Kinyögtem nagyon nehezen, de megragadtam a szoknyácskám szélét és jó kislány módjára pukedliztem. - Ő pedig itt Montgomery! - Felemeltem a petemet, de ő megmaradt mozdulatlannak. - Montgomery, mutatkozz be szépen! - Utasítottam a nyuszit, de nem mozdult. - Monty! - Szóltam rá és meghúztam a hosszú kis fülecskéit, és erre már kivillantotta tűhegyes fogacskáit, majd meghajolt. Magától, most nem én mozgattam. - Bocsánatot kérek, kicsit félénk! - Nyekeregtem kiszáradt torokkal, de mosolyogtam. Nagyon mérges voltam Monty-ra, amiért makacskodott, lehet hogy elrontott nekem mindent! Felnéztem a nénibácsira, és vártam, mit válaszol.

//Saito bácsi engedélyével. Köszönöm! Smile

//

by **Luv Delackrose** Pént. Ápr. 05 2013, 21:25

Kellemes délutánra ébredtem, igen… ébredtem, a fogadóban megszállva kicsit különcködve az újdonsült céh tagoktól, azon morfondíroztam hogyan is tovább? Vajon jól tettem hogy beléptem, ezzel eladtam magam vagy épp lehetőségek tárházát nyitottam meg magam előt?... Anat akivel megismerkedtem nagyszerű vezetőnek tűnt épp ezért tartok az elkövetkezőktől…

A fejem felet egy aprócska jelecske mutatta, hogy immáron nem vagyok egy solo játékos, ugyanakkor egy nyakörvet viselő kutya sem akarok lenni. Az ágyamban a hátamra fordulok, és úgy olvasom el a pár perce érkezett meghívót. Sóhajtok egyet majd egy gyors lendülettel kipattanok az ágyból és felöltözök, és egy annál komótosabb mozzanattal felteszem a szemüvegem az őt megillető helyére.
- Gyere Momo! – Szólítottam fel pcit társamat, aki már ugrott is a karomba hogy feltegyem a vállamra és onnan kényelmesen élvezhesse az utat. Eleinte idegesen, de amint átláttam és rendeztem fejemben a dolgokat egyre nagyobb lelkesedéssel és gyorsabb léptekkel kerestem fel a megadott koordinátákat. Közelítve hozzá be kell valljam kicsit elakadt a szavam, és méginkább helyén éreztem a dolgokat.
- Helyben vagyok! – Jegyeztem meg még egy utolsó pillantást vetve a térképre. Majd felkerestem az épületen belül a megadott pontos helyet. A gyűléstermet. Egy ilyen alkalmat nem fogok kihagyni hogy akár egy pillantást is vehessek az új társaimra. Persze a névsort már ismerem a céhleírásból, de sokat nem tudok senkiről, ugyanakkor égtem a vágytól hogy újra akár egy pillantást is vethessek Ren-samara, és a vöröske Anatra. Csupán remélni tudom hogy lesznek még helyes férfiak a tagok között, ha máskor nem a későbbiekben.

- Bocsánat a késésééért! – Nyitok be az ajtón nagy hévvel és széttárt karokkal és leplezetlen jókedvel.
- Ahogy nézem kicsit elkésteeem, ez is mind Momo hibája, de úgy ám! – Bólogattam hevesen és csipkedtem meg pici petem arcát.
- Waooow… elismerésem a lakberendezőnek! – Néztem szét a vörösben pompázó csodaszép bútorokon, berendezéseken amik nem csak eleganciát de kitörő energiát is árasztottak magukból. Körülnéztem a jelenlévők között, akadt pár nő is akikhez valahogy nem húzott oda a szívem, mindinkább támadtam be Rent, ha engedte egy hatalmas magasugrásnak induló nagy-nagy ölelésben akartam részesíteni.
- Reeeen-samaaaa! *-* - Örvendeztem mikor megpillantottam, és akcióra is vetemedtem. Ha ő megvolt vagy ha nem akkor is jöhetett a következő kiszemeltem Anaaat ^^ Vele gyengédebb és szelídebb voltam mivel a kapcsolatunk nem volt annyira mélyreható mint Ren-el, kivel már egész testközel összeismerkedtünk. Anattal csak óvatosan csak finoman közeledtem hozzá, és átöleltem a karját, nem zavartatott senki és semmi sem. Közeli kapcsolatot akarok vele kiépíteni, főleg hogy Ő lenne a céhvezér. Míg a karjába „csimpaszkodom” kedvesen mosolygok rá és már-már szinte kipirulva köszönöm meg neki a meghívást és a céhez csatlakozás lehetőségét.

/ Trillió bocsánat a megvárakoztatásért! /

by **Anatole Saito** Szomb. Ápr. 06 2013, 00:29

Odalépek kedvesemhez, majd átkarolva a derekát apró csókot adok az ajkaira, de nem merülök bele az enyelgésbe, mert az nem lenne túl udvarias a vendég jelenlétében. Az "Anatole szedett fel" részen kínosan nevetgélek és zavaromban megvakarom a tarkóm, de szerencsére Piroska szépít. - Drágám, ő itt Meredith, a csapat legújabb tagja. És igen, elnézést kérek a szófukarságomért, ő itt a párom Violeta, céhünk First ladyje. - Tök gáznak érzem magam, gyakorlatilag elismételtem azt, amit már Meredith is összelegózott fejben. Nem szoktam én ilyen idétlenül viselkedni, Anatole, légy férfi!
- Mese? Mese! Jah igen, idefele jövet arról faggatott ez a lányka, hogy hogyan ismerkedtünk meg, de úgy tűnik még nálam is kíváncsibb természet. - Ekkor érkezik a jelzés a lakrészünk bejárati ajtója mellől, hogy a kapunál csengetett valaki. Ide fut be hozzánk először minden jelzés, majd ha nem reagálok rá, akkor továbbfut a többi itthon lévőhöz. Értetlenül vonom fel a szemöldököm, valakinek nem sikerült volna bejutni a meghívottak közül? Hiszen megadtam nekik is a kapukódot. Melyik idétlenkedik? - Elnézést kérek hölgyeim, hogy magatokra kell hagyjalak benneteket. Kérlek titeket, hogy fáradjatok le a Gyűlésterembe és beszeljetek ki a hátam mögött, amíg én elintézem a csengetőt!
Majd kirohanok a lakásból, mintegy megkönnyebbülve attól, hogy nem kell a két nő kereszttüzében maradnom. Jó alkalom ez most Vionak is, hogy ismerkedjen, barátkozzon, nyisson mások felé. Kiérve a kapuhoz, igencsak nagy meglepetésben van részem. Egy szöszke, loknis kislány és a nyula várakozik. Eltévedt volna talán? Vagy szállásra, esetleg segítsége lenne szüksége? Ahogy szabaddá teszem az utat és szembe kerülök vele, igencsak hamar választ kapok minden kérdésemre.
- Szervusz Tiffany, az én nevem pedig Anatole. - Igazán kedves, illedelmes kislánynak tűnik. - Ehhez a C-hez? Mármint úgy érted, hogy céhhez? Elég komoly döntés ez egy ilyen fiatal lánykától. Na gyere be szépen, nincs annak semmi sorja, hogy itt álldogáljunk a kapuban. Fáradj beljebb, éppen jókor jöttél. Jelen van mindenki a C.. céhből, szóval megbeszélhetjük együtt a dolgokat. - Közben kézen fogom a kislányt és beljebb vezetem. Igazság szerint furcsállom ezt az egész szituációt, de egy gyereket mégsem hagyhatok kint az utcán, mikor kacsalábon forgó palotában lakunk. A nyuszija meg még furább ezekkel a fogakkal, arról nem is beszélve, hogy a lányka kisgyerekekhez méltóan nyúzza szegény jószágot. - Egyedül vagy a játékban, kis Tiffany? - Kérdezem kedves hangon a lánykát. - Mármint úgy értem, hogy nincs, aki vigyázzon rád? Ilyen fiatal hölgyeknek nem szabadna egyedül mászkálni az utcán, még a végén valami bajod esik! Kapsz mindjárt egy pohár tejet és sütit és elmesélheted mindenkinek, hogy mégis hogy keveredtél ide és hogy merült fel benned az ötlet, hogy csatlakozni akarsz hozzánk. - Nem hiszem, hogy bébicsőszködnünk kellene a kislány felett, de mégse dughatom be egy árvaházba sem. A többiek értékítéletére kell hagyatkoznom a további sorsát illetőleg.
Mire megérkezem én is Tiffanyt kézen fogva a Gyűlésterembe, addigra már mindenki komótosan ideérkezett. Luv rögtön letámad és a másik, szabad karomba csimpaszkodik. Kicsattanó örömét nem tudom hirtelenjében hova tenni, s egy mosollyal igyekszem palástolni a hangyányi kétségbeesésem.
- Örülök, hogy mindannyian eljöttetek és köszöntöm az új vendégeket is. - Kivonom magam Luv szorításából, majd előzékenyen hellyel kínálom a kör alakú tárgyalóasztalnál, ami megvan pakolva mindenféle rágcsálnivalóval és itallal. - Csüccsenj le te is kis hölgy és egyél-igyál, ami jólesik. - Mondom Tiffanynak, majd Violetát magam mellé hívom, hogy a közelemben érezhessem, majd megkérek immáron mindenkit, hogy foglaljon helyet. Úgy érzem kicsit bolondok háza van ma itt, úgyhogy össze kell kapnom a társaságot.
- Nos, mint ahogyan azt tudjátok már gondolom mindannyian, jelenleg az Artes Limenben vagyunk, az Artes Liberalis céhházában. Bátorkodnék bemutatni mindenkit egytől egyik, majd pedig arra kérnélek benneteket, hogy ti is meséljetek pár szót magatokról, főleg te, Meredith és te, Tiffany! Mindenki bemutatása után hagyok szünetet, hogy pár mondatot elmondhasson magáról. Mi a célja a játékban, mi a hobbija, akármi, bármi, csak többet megtudhassunk róla. - biccentek a két lány felé, majd oldalamon ülő párommal kezdem.
- Ő itt a kedvesem, Violeta del Sanchez. Vele együtt álmodtam meg ezt a céhet és ő az, aki minden tevékenységem mögött áll, mint támogatóm. Mindketten harcművészek vagyunk és a csapat felszereléseiről gondoskodunk.
- A másik alapító tagunk Ryuniji Ren, céhünk legerősebb idomárja, legnagyszájúbb tagja és egész Aincrad legnagyobb nőcsábásza, szóval lányok, vigyázni az úrral!
- Haladva tovább a sorban, ez a dacos szőke hölgy itt Koshitsu Esutel, céhünk feltörekvő íjásza, akinek könnyen eljár a keze.
- No és ne feledjük a két vöröskét. Luv Delackrose a legmókásabb ember, akivel valaha találkoztam, de erről ti is megbizonyosodhattok igen hamar.
- Az ifjú hölgy pedig Meredith White, aki éppen ma csatlakozott céhünkhöz, s egy igazi művészlélek. Szóval mindannyian egyértelműen Artes tagok vagytok ízig-vérig.
- Óh, és majd elfeledtem a peteket! Reginal, a főnixünk és Momo, a tigrisünk. Kiváló harci petek és jó játszótársak is. Ó és Aikon, bár ő nem harcol. Na és még valaki hiányzik! ALDOOO! - Hívásom hallatán nem sokáig kell várni őnagyságára, hamar idetalál macsekom a finom illatokat megérezve. Utcamacskai múltját ismerve nem meglepő, hogy nem riad vissza a nagyobb csapat láttán sem, könnyedén fel tudom venni ölemben, s hajlandó lenyugodni, miután kap egy kis nasit ő is. Hát igen, csak kajával lehet jólnevelté tenni. - Szóval ő itt Aldo, céhünk és kovácsboltom kabalája, plusz megátalkodott gazfickó hírében áll. - Macskám elégedetten kihúzza magát és nyaffint egyet. - No de, mint ahogy észrevehettétek, egy valaki még mindig kimaradt a felsorolásból. Ez a bájos kislány itt Tiffany és a petje... huh.. mindjárt megvan... igen, Montgomery. Azért látogattak el hozzánk, mert szeretnének csatlakozni az Arteshez. Előtte azonban kérlek, mesélj egy kicsit magadról, hogy könnyebben el tudjuk dönteni, közénk való vagy-e. Miért döntöttél úgy, hogy csatlakoznál hozzánk? - Rengeteg kérdést tudnék még feltenni neki, de bízom benne, hogy a többiek majd megteszik helyettem és egymásról is érdeklődnek majd.

by **Viola** Szomb. Ápr. 06 2013, 20:51

[Először Meredith és Anat, aztán csak Meredith, végül a gyűlés]

Kissé meglepettem kapkodom tekintetemet kettejük között, nem igen tudva, hogy mikor kire figyeljek, de végül levontam a következtetést, hogy be lettem mutatva, s a lány is énnekem.
- Szervusz! Üdv itt az Artes Limenben! - majd kacsintok is egyet. Anat közben tájékoztam Meredith mese igényéről, amit ő nem bírt kielégíteni. Aztán még a kapucsengő is megszólal, kedvesem nyomban le is lép, hogy meglesse ki az.
Rövidesen kettesben maradok Meredithel, aki csak ácsorog az előszoba közepén, gondolom nem akar csak úgy berontani a ház többi részébe.
- Gyere nyugodtan, ülj le. - mondom, s mutatok a konyha felé, majd előre megyek a helységbe, ahol egy asztalnál bőven akad szék, ahova le bírja tenni magát.
- Én még gyorsan átöltözöm, utána indulhatunk is. Addig is, iszol valamit? - gyorsan körbepillantok, még a hőtű ajtaját is kinyitom, hogy abba benézzek, éppen milyen frissítő áll rendelkezésre.
- Van tea, körte ízű lötty, meg tej is. - mondom kedvesen egy mosollyal, majd ha a lány kér valamit, akkor töltök neki egy szép, de egyszerű pohárba, s uzsgyi, egy teleporttal bent termek a hálóban, ahol nyomban kipakolom a ruháimat. Rövid tanakodás után azonban mégis úgy döntök, hogy semmi sem áll nekem jobban, mint a harci páncélzatom, így abba vedlek át. Csillogó vértemre csapok egyet, ismerős kongása bátorsággal tölt el.
Kilépvén a konyhába Meredithet ott találom, ahol hagytam.
- Indulhatunk is. - mondom, majd nyitom is az ajtót. Itt most a lány megy előre, mögötte én, zárva az ajtót.
- Ha tényleg olyan kíváncsi vagy Anattal és velem kapcsolatban, akkor majd mesélhetek neked... Holnap vagy az után. - s eresztek meg egy barátságos mosolyt a lány felé, miközben átcaplatunk a gyűlésterembe.
Ámulva nézek végig a tömegen. Igen, tömeg, mert ahhoz képest, hogy mennyi tagról tudtam, elég szépen megnőtt a számunk. Van itt egy másik vöröske is Meredithen kívül, sőt, Anat még egy nyuszis kislányt is beszerzett valahonnan. Ejha!
Nem akarok sokáig egy helyben ácsorogni, így inkább a párom mellé vonulok, s ott ülök le szótlanul, enyhén felfelé kanyarodott számmal, míg Anat vígan szónokol. Akkor pattanok fel, mikor az én bemutatásomhoz ér. Igazából már az ő szavai is elegendő információt hordoznak magukban ahhoz, tudják ki vagyok én, de úgy hagyta meg, hogy mondjunk pár szót magunkról, szóval felpattanásom után nyomban szólásra is nyitom a számat:
- Sziasztok. Igen, valóban az vagyok, mint akinek Anatole bemutatott és nem is igazán tudok sokat hozzátenni. Talán annyit, hogy remélem egy ütős kis csapatunk lesz! - majd ezzel a lendülettel vissza is huppanok a székbe. Kicsit vacakul érzem magamat, hogy többetnem tudtam kinyögni, de Anat valóban leírta a legfontosabb paramétereimet, azzal meg nem akarok dicsekedni, hogy nem vetem meg az italt, szóval inkább marad a kuss és a hajrázás...

by **Koshitsu Esutel** Vas. Ápr. 07 2013, 20:45

* Kinyílt az ajtó, rögtön odanéztem, s közben a lábamat letettem a földre. Kicsit fölemelkedtem, hogy felálljak, ha üdvözölni akarnak engem, de Rent meglátva inkább visszadőltem, s újra keresztbe tettem a lábam és a karom. De azért rámosolyogtam.*
- Szia.
*Majd az állatkáira bámulok, mert szokásukhoz híven "felfordulást" csináltak. De ekkor hirtelen Ren előttem termett egy fehér rózsával, és köszöntött. Én nagyra kerekítettem szemeimet, s csak bámultam azt a izét... mármint rózsát. És egy gagyi bocsánatkéréssel átnyújtotta nekem a virágot. Nem nyúltam felé. *
- Minek kérsz bocsánatot, ha azt sem tudod, mit követtél el?
* Korán sem ezt terveztem, mégis szigorúan feleltem neki. Ki akartam vele békülni, de most, hogy a pillanat elérkezett, ez jött ki hirtelen belőlem. De Ren végül leült mellém. Nem feleltem kérdésére, hogy szabad-e a hely, mert úgy tűnik, ő már aktivizálta inkább magát. Rápillantottam, de én magam sem tudom, hogy milyen pillantással, majd lesütöttem tekintetemet.*
~ Ehj Esu, ezt nem így akartad... ~
* Azonnal lelkiismeret furdalásom lett, s szinte kikaptam Ren kezéből a rózsát.*
- Nahát ezt nekem hoztad?
* Tettem fel a költői kérdést, s el is mosolyodtam, persze ez a zavart "anime-módon cukin csukott szemmel mosolygok" stílus volt. De ekkor jöttek az állatkák s ők is "bocsánatot kértek". Nah ezen felhúztam magam. *
- Hé!
* A petekre mutattam, de Renre néztem, s neki hangoskodtam.*
- Állatokat bevonni nem ér! Nekik semmi közük az egészhez! Ettől nem fogok másképp viselkedni, vagy nem lágyulok el jobban!
* És ekkor jött az ostobának tűnő kérdés. Nekem annak tűnt, bár tudtam, hogy ez egy ilyen helyzetben teljesen reális. *
- Ahj.
* Lesütöttem a szemem. majd a virágot nézegettem, melyet ujjaim között forgattam .*
- Ne viccelj!
* Szólaltam meg csendesen.*
- Nekem kellene bocsánatot kérnem. Figyelj, tudod...
* Néztem rá Renre, de ekkor kinyílt az ajtó. // Most akkor ki jött be előbb? Luv? de ő azt írta, hogy sokan voltak már itt. Mindegy, szóval az első ember belépett az ajtón. ^^ // Rábámultam a megérkezőre, majd elmosolyodtam, s hangosan megszólaltam.*
- Oh, köszönöm a virágot, Ren! Neked is boldog húsvétot! Remélem nem baj, hogy nem tudom semmivel sem meghálálni, piros tojásom sincs.
* Néztem Renre megint azzal a béna erőltetett mosollyal, de szerintem egész jól sikerült, bevehető, hogy húsvétra kaptam a virágot.*
~ Huh, még szerencse, hogy nem piros a rózsa. ~

//Engedelmetekkel írnék Ren után még egyet, mert kicsit kavar lett a sorrendben, nem tudom, jó-e ha úgy folytatjuk, ahogy Anat sorban bemutat minket. Nekem az lenne a bejövős ^^. Viszont Ren előtt mindenképp írnom kellett még egyet. ^^ //

by **Ryuninji Ren** Hétf. Ápr. 08 2013, 03:26

Belépve a terembe egyből Esu-chant pillantom meg, ráadásul egyedül van. Nagyszerű, itt az én esélyem a bocsánatkérésre, vagy mire. Nem is húzom az időt, előkapok egy fehér rózsát, mit pont erre az akolomra vásároltam meg drága pénzért. Normális esetben nem adnék ki ennyit egy gazocskáért, de a mostaninál kivételt tettem. Tehát nyújtom felé a virágot, bocsánatot kérek, meg minden, erre nem nyúl felé, nem kel neki, igazán lehangoló egy szituáció.
- Mert… mert néha teszek olyat, amiről nem tudom akkor éppen, hogy az rossz. Nem egyszer előfordult már. Akármit is tette nem akartalak megbántani, tényleg bocsi- kérek még egyszer bocsánatot és leülök mellé. Ezt bebuktam, nem kicsit, hanem nagyon. Éppen odébb akarok csúszni, eltávolodni Esu-chantól, mikkor kitépi a kezemből a rózsát. o.O
- I-igen, persze- ki másnak hoztam volna, Rajta kívül jelenleg nincs más itt velem. o.O Két kis társam a segítségemre siet és meghajlással ők is elnézést kérnek azért a rejtélyes bűncselekményért amit elkövettem valamikor a párbajunk folyamán. Ez nem nyeri el a tetszését, gondolhattam volna, még jó, hogy ehhez nincs semmi közöm.
- Hééé ők maguk találták ki, nem én mondtam nekik, becsszóra- nézek csúnyán a jószágokra, kezei karba teszem. Tudom, hogy csak segíteni szerettek volna, de csak rontanak a helyzetemen így.
- Hmmm???- furákat beszél ez a lány. Még hogy neki? Ugyan miért. Feszülten figyelek, mikor megjelennek a többiek. Megrökönyödve hallgatom Esu-chan hazugságát. Nem is szólok rá semmit, csak nézek magam elé. Ennyire nem bírna ez a lány? Így letagadna mindig? Ez csak egy virág, semmi komoly és mégis képes emiatt hazudni?
- Hello!- Gondolataimból Luv ráz fel, kit nem engedek közel magamhoz, hála a képességemnek. Nem lökök rajta nagyot, csak egy métert hátra, hogy elkerüljem a lehengerlő támadását. Két új jövevényünk is van, kiket még nem ismerek. Egy vörös hajú és egy szőke pici lány. Most, hogy mindenki itt van Aikon és Regi sem fogják vissza magukat. Nekiveselkednek a rágcsálnivalónak. Habzsolnak rendesen nem foglalkozva a többiekkel, igen, nekik szabad, a petek asztalánál ők az urak. A bemutatkozásnál tekintetem az új jövevények felé fordítom. Meredith és Tiffany a becsületes nevük. Talán lesz alkalmam megismerni őket rendesen, most még nem alkotok véleményt róluk. Egyelőre nagyon zavar a mellettem ülő lányka viselkedése, vagyis inkább bánt a dolog. Már csak arra kapom fel a fejem, hogy én következem a bemutatásnál. Csúnyán nézek Sai-ra az a nagyszájú dolog nem stimmel, a többi még úgy ahogy.
- Ez nem is igaz, ne figyeljetek rá. Jámbor és szelíd vagyok, mint egy pici bárányka- mondom erőltetett mosollyal az arcomon. Nincs most kedvem ehhez. Váááááh, ezt nem bírom tovább, kész, lerendezem ezt a dolgot egyszer és mindenkorra. –
- Megbocsátanátok nekünk egy percre?- azzal meg is ragadom Esu-chan kezét, és ha velem jön, akkor kimegyünk a teremből, kicsit távolabb. Nem engedem el a kezét, mert még a végén faképnél hagyna.
- Hajajajjj- sóhajtok egy nagyot és letérdelek elé. Kezét fogom, nem szökhet el, most nem.
- Látom Esu-chan, hogy nagyon nem kedvelsz. Ezt most már tisztán látom. Sajnálom, hogy a közelségem, a puszta létem ennyire zavar. Tudod mit? Inkább azt sajnálom, bocsáss meg, hogy megszülettem, de tényleg. Nem is, könyörgöm böcsássd meg, hogy a világrajöttem. Tudom egy nagyképű szemétláda vagyok, aki nem ért semihez sem, csak énekelni tud, meg hülyeségeket mondani. Csak megbántani tudok másokat, csalódást okozni, nem érek semmit sem az ég világon - a harag és a bánat egyszerre beszél belőlem. Nem érezni indulatot a szavaimban, szemeim lesütöm, nem nézek rá, csak fogom a kezét. Kegyetlenül rosszul esett az a rózsás jelenet.
- Bocsáss meg és ígérem, nem megyek többet a közeledbe. Vedd úgy, hogy meg sem születtem- azzal elengedem a kezét és felkelek a földről. Félre állok, előreengedem őt, mert az illem ezt diktálja, tekintetem ellenben elfordítom.

by **Koshitsu Esutel** Hétf. Ápr. 08 2013, 09:37

*Felelt az első kérdésemre. Majd' hogy nem költőin tettem fel, de mégis örültem, hogy felelt rá. Felháborodásomra, hogy a petek miért kérnek bocsánatot, máris védekezett Ren. Figyeltem a szemeit és az arcát, hogy vajon igazat mond-e. Annyiban maradtam, hogy igen, így kicsit lenyugodtam. Majd jött az én bocsánatkérésem, de ekkor megzavart bennünket egy vörös hajú... egyén, akit Ren máris arrébb pöccintett magától, felborítva hál' Istennek csak egy széket. *
- Öhm, helo!
* Köszöntem az új valakinek kissé félénken, majd szépen lassan megsokasodtunk. Felálltam, mert nem tudom, ez ilyen reflex nekem, s megvártam, míg mindenki kényelmesen leült. Sokakat nem ismertem a körből, kíváncsi voltam mindenkire. A rózsát az ölembe tettem, nem az asztalra, hogy ne legyen olyan feltűnő. Megkezdődött a bemutatkozás. Anatra és Viora mosolyogtam, amikor ők beszéltek, majd Renre került a sor. Mikor Anat bemutatta, szám szélesre húzódott.*
~ Nah igen! Azt hiszem, minden pontjával egyetérthetek. ~
* Majd Ren felé pillantottam, s hallgattam, mit mond. Nevethetnékem támadt, de valahogy tudtam, neki is igaza van. Igazából egyik kijelentés sem zárja ki a másikat. De ekkor valami furcsa dolog történt. Ren folytatja a beszédet, hogy bocsássunk meg nekik. Kiknek? Tettem fel a kérdést én naiv, majd megragadta a kezemet, s kivágtatott velem.*
- Hééé!
* Bumm, eltűntünk az ajtó mögött. Suttogva kiabáltam rá.*
- Te meg mi a fenét csinálsz?!
*De belefogott nagy beszédébe, miközben eszébe sem jutott, hogy elengedje a kezem. Letérdelt. Pánikba estem. Próbáltam elhúzni a kezem, de nem ment. Nem voltam se elég határozott, sem elég erős.*
~ Fenébe, mit akarsz?! ~
* Tettem fel magamban a kérdést, közben zavartan néztem az ajtó felé, hisz most mind csodálkozhatnak, hogy mit művelünk, s vajon mi történik. Ráadásul a rózsával a kezemben jöttem ki, mert a földre esett volna, ha nem figyelek. Ren szónokolni, egyenesen könyörögni kezdett nekem mindenféle marhaságokért, rám sem nézve, csak szinte remegve kapaszkodva a kezembe. Egyszerre tudtam egyetérteni minden egyes szavával, s egyszerre kiáltottam, üvöltöztem magamban, hogy ez marhaság! De teljesen lemerevedtem az egész jelenettől. Végül Ren felállt, s utat engedett nekem az ajtó felé. *
~ Most akkor mit tegyek? Nem tehetek úgy, mintha mi sem történt volna. Legszívesebben elmenekülnék ettől a helyzettől, bemennék a terembe, mosolyognék, s elnézést kérnék a kellemetlenségért. De akkor Renben mély sebet hagyok. ~
*Nem vagyok valami jó probléma és konfliktuskezelő, de azt hiszem, itt az ideje a gyakorlásra. Ingerülten szólaltam meg, de nem kiabáltam, hogy nehogy áthallatszódjon, s hallják a teremben levők. Rámutatok a fiúra.*
- Te... te...
~ TE IDIÓTA PANCSER!! ~
- Te... ááááh!!!!
* Ledobtam magam a földre, a falnak akartam dőlni, de mégis a magamhoz húzott és átölelt térdeimre dőltem. Meg sem mozdultam, csak összegubózódva ültem a földön. Reméltem, hogy Ren engem megvár, s nem megy be nélkülem a gyűlés terembe. Kellett egy kis idő, mire összeszedtem a gondolataimat. Nem tudok rögtön mit reagálni ilyen dolgokra, főleg, hogy nem sokat éltem ilyet át. Eltelhetett akár két perc is, mire felemeltem a fejem, s előre bámulva szólaltam meg.*
- Mielőtt bejöttek volna a terembe mások is, bocsánatot akartam kérni. Azt meg sem hallottad?!
* Tettem fel a kétségbeesett kérdést. Majd folytattam még mindig a semmit bámulva.*
- Akkor most elemezzük a szavaidat. Nem igaz, hogy nem kedvellek. De kedvellek, csupán... mindegy, haladjunk sorba! A jelenléted nem zavar, hanem... zavarba ejtő. Nem ugyanaz!
* Jelentettem ki gyorsan és határozottan az utolsó mondatot.*
- Ne értsd félre, mindjárt ezt is elmagyarázom. Azért nem kérhetsz bocsánatot, hogy megszülettél, mert arról nem te tehettél, se nem a szüleid igazából, hanem Isten, aki akarta, hogy legyél. Neki kellene bocsánatot kérnie tőlem, ha engem bántana, hogy te létezel. De nem bánt! Ráadásul Istent nem nagyon érdekli, hogy kit zavar az ő műve vagy kit nem. Ha terve van vele, létrehozza! Nagyképű vagy, de nem szemétláda, nem igaz, hogy nem értesz semmihez, csak engem nehéz kiismerni, lehetetlen rajtam kiigazodni.
* Most végre ránéztem.*
- Valóban sok hülyeséget tudsz mondani. Nem tudom, miben reménykedjek. Hogy engem "lenyűgözz", ezért sajnálod-e, hogy megszülettél, vagy valóban így gondolod-e. Igazából remélem, egyik sem, pedig az egyik lesz a kettőből. Nem igaz? Ne légy bolond!
* Most rátámasztottam államat a térdeimre. Így megint magam elé néztem.*
- Szeretném, ha barátok lennénk. Szerintem nagyon jól ki tudnánk jönni egymással. Én akit kedvelek, azt piszkálom, s mondok neki mindenféle marhaságot. Szívatom, bosszantom, satöbbi.
* Sóhajtottam egy nagyot, mert tudtam, hogy a neheze most jön. Magamról beszélni...*
- Tudod... mondhatni burokban nőttem fel. Soha nem volt barátom, mármint... fiú, akivel jártam volna. Kiskoromban volt egy balesetem, egy kutyatámadás, ami miatt elmaradoztam a kinti élettől. Nem jártam a barátaimhoz, amikor csak lehetett, bent maradtam a házban, s az a jellemző kocka-lány lettem, aki csevegett ezerrel, de csak online. Minden porcikámban viszolyogtam attól, hogy elhagyjam a házat. Ez nem feltétlenül volt fóbia vagy pánikbetegség. Egyszerűen csak nem volt kedvem és kész. Így közeli kapcsolatba sem kerültem, megszoktam, úgy nőttem fel, hogy egész életemben igazából csak anyukámtól kaptam ölelést. Ha mástól kaptam, mindig zavarba jöttem, kellemetlenül ért. Így a közeledés, az érintés, minden zavarba hoz, sőt pánikot hoz. Ráadásul mivel még sosem volt barátom, a te stílusod is teljesen zavarba hoz. Sosem kérdeztek tőlem korábban olyat, hogy mi lenne, ha megcsókolnának. Ettől a kérdéstől teljesen lemerevedtem. Ráadásul hallottam egy sztorit egy unokatesómtól, hogy ugyanezt kérdezték tőle, s mikor nem mondott egyértelmű választ, közeledtek felé és lekapták. Nah, gondolhatod, hogy pánikba estem, mikor nem vetted komolyan a válaszom, s határozottan felém közeledtél. Szóval... íme a rejtélyre fény derül, azt hittem, meg akarsz csókolni. Én meg, akinek még sosem volt... barátja, nekem nem lett volna simán egy csók. Hogy, oh kit érdekel, ez csak egy csók! Nem! Nekem nagyon is sokat jelentene! Mert én csak egy valakitől akarok csókot kapni, az igazitól! Jó, nézhetsz naivnak, hülyének és ostobának is! Nem érdekel! Én ezt az utat választottam. Ha kell, akkor harminc éves koromig nem lesz barátom és nem fogok senkit sem megcsókolni. Mert én várom az igazit. Érted?
* Csak az utolsó kérdésnél néztem fel rá. Most olyan kicsinek éreztem magam. Na meg meztelennek. Nem mondom ezt el akárkinek, főleg nem egy fiúnak, aki igazából tetszik nekem, de tudom, hogy több úgy sem lehet, mert gondolatvilágunk, s erkölcsi mércénk egészen más. Ránézve folytattam.*
- Nehéz kiigazodni rajtam, mert ha pánikba esek vagy nagyon dühössé válok, akkor nem lehet velem beszélni. El kell futnom, szereznem kell perceket, órákat, sőt néha napokat is, hogy lenyugodjak, s normálisan meg tudjam beszélni az illetővel. Ez persze sokszor abba torkollik, hogy meg sem beszélem az illetővel, csak úgy élem tovább az életem, mintha mi sem történt volna. Nekem ez lehet, hogy bejövős, de a másik félnek nem. S ahogy látom, te is olyan vagy, aki rágódik egy csonton addig, míg meg nem oldja, meg nem érti a problémát. Hát elmondtam, mi a szitu. Innentől kezdve újra rágódhatsz dolgokon.
* Felálltam, s az ajtó kilincsére tettem a kezem.*
- Menjünk be. Később ha szeretnéd, folytatjuk a beszélgetést, de most várnak ránk.
* Mondtam az ajtóra nézve, de aztán mégis Renre néztem.
- A virágot pedig elfogadom.
* Mosolyogtam rá, majd benyitottam, s rámosolyogtam a többiekre is.*
- Elnézést a kellemetlenségért. Fontos megbeszélni valónk volt. Többet nem szakítjuk meg a gyűlést. Még egyszer elnézést!
* Mondtam, miközben haladtam a székem felé, majd le is ültem. Ekkor Anat engem mutatott be. Hát eléggé zavarba hozott a bemutatásával, védekezve felemeltem a kezem.*
- Ugyan, ugyan! Tudok én kedves is lenni!
* Majd leengedve kezemet folytattam.
- Íjász vagyok, de én sem mondanék most sokat magamról. Remélem megismerjük majd egymást, és remélem hasznos tagja leszek a csapatnak.
* Majd csöndben maradtam, s hallgattam a többiek bemutatkozását. De közben lelkemben egyszerre volt béke és kavar is, hisz nem akármiről beszéltem Rennel, nem akármi történt most közöttünk.*

//Öhm, elnézést a terjedelemért és az újabb hsz-ért! Hát... öhm, inkább hagyjuk. ^^ *szükségszerű volt* //

by **Meredith White** Szer. Ápr. 10 2013, 01:22

A csengő, mi elhívja Anatot és hagy kettesben Violetával. Kedves lánynak tűnt, de hirtelen úgy éreztem, hogy túl korai kettesben maradni vele.
- Köszi, a körte ízű lötty tökéletes lesz. – kíváncsi voltam, hogy mit takart a megfogalmazása.
A konyhában egyedül maradtam egy kicsit, mert Violeta átöltözni ment. Bár körbejártuk az egész épületet, csak most tudatosult bennem a történés. Reggel még csak egy fogadóban ültem és sírtam hangosan, most pedig délutánra meg már egy céhez tartoztam, melynek saját épülete volt. Már láttam, hogy mennyire fáradtan fekszek majd le a saját ágyamban. Saját. Mosolyogva gondoltam rá és ismételgettem. Saját. Saját. Saját.
- Rendben, köszönöm. – bólintottam nevetve neki – Kedves fiúnak tűnik. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan is alakultak a dolgok. A pár mondata, hogy is mondjam, elégé szűk megfogalmazás volt.
Leérve már vártak ránk. Voltak páran, szám szerint, pontosan egy, kettő, három, négy, Anat és mi. Mondhatni tömeg.
A bemutatkozás. Míg a nevemig nem ért, addig szinte nem is igazán figyeltem a szavaira. Gondolkodtam, pörgött az agyam, hogy mit is mondhatnék. Magamról? Én? Kellemetlen, de mégis csak felálltam, mikor fel kellett állnom.
- Meredith vagyok. Lány. Százhetven centi. Ötvenöt kilogramm. – négy adatot mondtam magamról, miket számoltam az ujjaimmal, majd folytattam - Szeretek rajzolni, egyesek azt mondják tudok is. Célom a túlélés, bár nem vagyok élharcos. A kasztom lovag, a kardom rántom ha kell, a pajzsot védelemre használom. – mire másra? Ennyit tudtam mondani hirtelen és ültem volna vissza, ám megakadtam egy pillanatra, miként Anatra néztem – Ja, igen. Lány vagyok. Nem hölgy, se úri nő. Csak egy egyszerű lány, de a Piroska is megteszi. Ennyi, azt hiszem. – mosolyogtam és most ültem csak le teljesen. Úgy éreztem, mintha egy új iskolába lettem volna és kérték a tanárok a bemutatkozást.

by **Tiffany Williams** Szomb. Ápr. 13 2013, 20:04

Egy kedves, mosolygós bácsi köszöntött, akinek tűzből volt a haja. Lángolt, mint a buta Diabel nénibácsié, csak pirosan és nem kéken! Izgulósan nézigéltem fel rá, és csendben bólogattam én is, meg Montgomery is. Megfogta a kezecskémet és bevezetett a kacsalábon forgó kastélyba, én pedig össze-vissza tekergettem a nyakacskámat, és csodálkozva pislogtam mindenre. Amióta itt voltam, még nem járkáltam ilyen szép helyen!

- Tetszik tudni, Montgomery vigyáz rám! - Kihúztam magam büszkén, hogy nekem bizony nem is lesz semmi bajom, de azt is tudogattam, hogy most nagy kislánynak kell lennem, szóval olyan választ kell adnom, amit várnak tőlem. - Volt egy barátom, de egyik nap úgy döntött, bújócskázni fogunk. Azóta csak Monty van nekem. - Lehajtottam a fejemet és úgy szaporáztam tovább Anatole bácsi után a lépteimet keresztül a mindenen. Aztán betértünk egy szobácskába sok barnával meg pirossal, ami csúnya volt de volt rengeteg puha székecske és valamivel kevesebb nénibácsi. Nagyokat pislogva, megilletődötten mentem a bácsi után, mindenki olyan nagy volt és felnőtt és furi, rájuk csodálkoztam.

- Csókolom. - Köszöntem halkan, aztán lecsüccsentem és Montgomeryt is leültettem magam mellé. Óvatosan elvettem egy sütikét és mivel senki sem szólt rám, hogy nem szabad, majszolni kezdegéltem. Kipirult az arcom és mosolyra húzódott a szám, finom volt! Anatole bácsit nézve, oldalra billentett kobakkal hallgattam amit beszélt, és igyekeztem minél többet megjegyezni belőle. Ren bácsival vigyázni kell, Esu nénitől máris féltem, Luv nénibácsi mókás, Meredith néni pedig művész. És van egy madárka és két cicuska is!

Mindenki bemutatkozgatott, amiből én sem maradhattam ki. A bemutatásra felálltam és illedelmesen meghajoltam, Montgomery pedig jövögetett utánam és felpattogott az asztalkára. Fel is kaptam a nyuszikát és magamhoz szorítottam, boldog voltam, hogy a sok idegen néni és bácsi ellenére is mozog. Én egy picikét idegeske voltam még mindig, én mindenkit mókásnak tartottam Esu nénit kivéve, aki ijesztő volt.

- Én Tiffany vagyok. - Szólaltam meg óvatosan. - 14 éves, skót vagyok, azért van szőke hajacskám és kék szemecském. Állatidomár vagyok. A petemet Montgomerynek hívják, nagyon édes nyuszika és nagyon erős is! Szeretek én is rajzolni, szeretem a cukorkát és az állatkákat és ha nagy leszek, balerina leszek! Tetszenek tudni volt egy barátom, aki tanítgatott mindenfélére a játékocskával kapcsolatban, de elveszett és nem találom. Azért szeretnék csatlakozni a C-hez, mert nem szeretnék egyedül lenni és azt mondogatták, hogy az Artesben nem vesznék el és megmutathatnám, hogy különleges és nagy kislány vagyok! - Kihúztam magam és elmosolyodtam. Jól viselkedtem, mert nem csak nagy, de jó kislány is vagyok. Montgomery kicsikét fészkelődött a kezecskémben, biztosan nem tetszett neki, hogy nem tartom elég társaságnak, de nekem szükségem volt egy mamára és egy papára.

by **Luv Delackrose** Pént. Ápr. 19 2013, 09:46

Huhuuu, döbbenten nézek körbe a teremben, el vagyok ragadtatva az élénk színektől ami erőt, lelkesedést és rendíthetetlen kitartást sugároznak. Imádom a vöröset, a leggyönyörűbb szín ami csak létezik, mondhatni hogy az egyetlen szín ami létezik legalábbis számomra. Körbe pillantva azt vettem észre hogy egyre csak gyűlünk, nagy sajnálatomra főként női tagokkal. Ez ellen gyorsan tenni kell majd valamit, intézkednem kell, mert a nőknél sokkal de sokkal nagyszerűbbek a férfiak. Az igazi izmos, sármos férfiak. Körbe pillantva egy szőke kislányát is felfedezni véltem, és le voltam döbbenve hogy ennyire nincsenek megválogatva a tagok, borzasztó. Nem kellett sok egy hosszú vörös hajú loboncos lányt is megpillantottam, pár pillanatig csak néztem, nem tudtam eldönteni hogy vajon eltévedt és véletlen került ide, vagy netán ők is a tagjaink lesznek. Nem tetszett ez így nekem elsőre, bár meg kell hagyni a haja színe szemet kápráztató, így hogy maradhat-e majd próbára lesz téve a kicsike. Ha bírja a strapát semmi akadálya. Bár ha jobban bele gondolunk nem vagyunk valami sokan, de sokunk kasztja egyezik, így lehet hogy Anat azért válogatta be mert egyenlőre nincs sok lehetősége. Megpillantottam még Ren-samt is akit kitörő lelkesedéssel üdvözöltem, de valamiért ez nem tetszett neki. Igazán nem értem miért lehet ez. oO Majd Anat úrfit támadtam be, ugyanígy lelkesen a karjába csimpaszkodtam, míg a másik karján egy lány foglalt helyet. Nem tetszett ez így, de neki sem, egy zavart mosoly keretében megszabadult tőlem, majd hellyel kínált mindannyiunkat. Miután helyet foglaltunk, Anat intézett egy kis beszédet, és sorra mutatott be mindenkit majd hagyott időt hogy mi is megszólalhassunk. Ren-sama jellemzését teljesen reálisnak véltem bár én még hozzá tettem volna egy s mást. *Képzeletbeli huncut kacaj* De a szőke srác nem értett egyet Anattal, amit ki is nyilvánított, illetve megpróbálta cáfolni, látszólag esélytelenül. Nem kellett sok felpattant hirtelen megfogta a szőke lány kezét és kivezette a teremből, igazán nem értem mi lehet köztük, hisz az csak egy szőke… lány… értetlenül néztem a dolgok elé, ugyanakkor nem bírtam magammal meg kellett szólalnom.
- Hehe, amint látjuk nem csak nagyszájú de még szenvedélyes is! – Luv szereti a szenvedélyes fiúkat *-* Úgy ám. *Orrvérzés* Röviden mindenki mondott magáról pár, többnyire felesleges dolgot, elvégre ez mind látszott rajtuk, de ha szégyenlősek az nem az én bajom. Lassan rám került a sor, és a jellemzésemben megfogalmazódott egy számomra érthetetlen szó: Mókás…? Furcsa, ezt nem szokták rám használni, talán ennyire égő lennék, talán engem vél a csapat bohócának, gondolván mivel a bohócok elvileg mókásak, de én sosem láttam annak őket, mindinkább szánalmasaknak.
- Mókás?... – Ízlelgettem a szót, mivel igazán nem értem hogy miért is lennék az.
- Luv Delackrose vagyok és Momo az én kis tigrisem, de vigyázzatok vele, mérgez a csöppség ha olyan próbálja megsimogatni aki nem szimpi neki. – Biztattam őket, miközben Ő az ölemben csücsült és simogatásom hangos dorombolással jutalmazta. A saját képességemről eszem ágában sem volt beszélni, mindinkább bemutatni szeretném majd bemutatni, persze erre meg kell várni a megfelelő pillanatot.
- Hmm, mit is mondhatnék még magamról?... Szeretem a helyes fiúkat és a piros színt, a kedven italomból nem látok egy darabot sem kitéve ami persze érhető mivel azt a harctéren szokás fogyasztani nagyszerű hatása végett. Ambiciózusnak érzem magam, szeretnék minél többre törekedni és erős, befolyásos tagjává válli ennek a céhnek. És hogy most mind itt lehetünk, azt köszönhetjük a céhvezérünknek, így emeljük poharunkat és köszönjük meg ezzel neki. – Azzal felemeltem a poharam amibe már nem is emlékszem mit töltöttem ki, de nem is ez volt a lényeg, remélem a többiek is követték a példám, mivel ennyit igazán megérdemel Anat és a kis csapata.

/Millió, trillio bocsánat a megvárakoztatásért!/

by **Anatole Saito** Pént. Ápr. 26 2013, 02:44

Megnyugvással tölt el, hogy Viot és Mert nem sértettem meg hirtelen jött távozásommal, az pedig külön öröm, hogy a két lány máris szót ért egymással. Azon viszont nem is tudom miért vagyok meglepődve, hogy Ren máris rástartolt Esura. Nem örülök ennek a kis kirohanós jelenetnek, rosszalló tekintetemben részesülhet az idomár, mikor visszatérnek.
- Legközelebb ha lehet, a magánéleti dolgokat hagyjuk meg a gyűlés utánra. Köszönöm. - pillantok erélyesen mindkettőjükre, hogy érezzék, kezemben szándékozom tartani a gyeplőt. Ezután mindannyian szólnak magukról pár szót, ami kissé csüggedté tesz, mert ennél azért többet vártam, másrészről be kell lássam, nem mindenki olyan szószátyár, mint én. Majd az együttlakás meghozza azokat a helyzeteket, amikor jut idő az alaposabb összeismerkedésekre. Meredith bemutatkozója viszont zseniálisra sikeredett, hozza azt a formáját, amit pár órája már élvezhetek és a kezdetektől fogva megragadta a figyelmemet. Úgy érzem nagyon jól választottam, amikor ma közénk invitáltam, hiszen megvan benne az a bohókás, kicsit dilis én, ami itt mindannyiunkban. Aztán Luv bemutatkozója sem lett egy átlagos, rögtön fel is jegyzem magamnak, hogy piros italokat kell beszereznem legközelebbre. Az pedig roppant mód hízelgő, hogy tósztot mond a tiszteletemre.
- Köszönöm, de én inkább mindannyiótok egészségére szeretnék inni. Ti alkotjátok ennek az erős céhnek az alapjait, s ezután csak még erősebbek lehetünk kitartó munkával és kellő elszántsággal és összetartással. Nagy szavak ezek, de hiszem, hogy együtt képesek leszünk rá! Remélem hasznát veszitek majd a felszereléseknek is, amiket az inventorytokba utaltam korábban. - Az pedig külön tervbeillő, hogy Meredithről kiderült, hogy lovag, hiszen számára éppenséggel van spéci holmim. - Mielőtt azonban mulatozásba fognánk, van még itt két elintéznivaló. Először is a mellettem lévő kislány ügye. Kérlek benneteket, hogy sorban mondjátok el, hogy megszavazzátok-e a bevételét és indokoljátok a döntéseteket. Mérlegeljétek azt minden tekintetben, hogy kezdő játékos és felelősséggel fogunk tartozni iránta is, amíg meg nem erősödik és azt is, hogy egy gyermeknek szüksége van törődésre és gondoskodásra. Ha úgy döntötök, hogy közénk való, illik az Artes ideológiájához, képviselni tudja a nézeteinket és hasznos tagjává tud válni a társaságunknak, akkor döntsetek a bevétele mellett, de akkor elvárom, hogy ne hagyjátok magára. - Egyelőre meghagytam a többieknek a döntés jogát, mivel egymagam nem tudtam dűlőre jutni. Az Artes támogatja a kezdő játékosokat, viszont egy gyermek bevétele óriási felelősséggel jár. Abban sem vagyok biztos, hogy csatába merném-e vinni Tiffanyt. Roppant mód szimpatikus volt nekem a kislány, de mégiscsak egy gyerek, ellenben a bemutatkozója is meggyőző volt. Wáá, patthelyzet. Abban reménykedem, hogy a többiek meg tudnak győzni arról, hogy mi a helyes döntés és nem nekem kell egymagam ítélkeznem, mert azt jelen pillanatban amúgy sem tudnék. Győzzön a demokrácia!

//Nem kötelező a 250 szó, elég ha pörgősen letoljuk a kört: Igen, bevegyük Tiffanyt vagy nem, és indoklást kérek mindkét eshetőségre!//

by **Ryuninji Ren** Szomb. Ápr. 27 2013, 14:06

Magam sem tudom, hogy mi ütött belém//dehogynem, az a fránya ördög Razz

// mindenesetre, ami megtörtént az megtörtént, már nem lehet visszacsinálni. A kis előadásom után, a jégkirálynő kényelembe helyezi magát és mesélni kezd. Néhány dologgal tisztában voltam eddig is, de mesél pár dolgot amin egészen meglepődök. Ha mást nem is egy kis haladást elértem most nála, ez azért megnyugtat. Azonban ennek ellenére sem szólok egy szót se, van egy olyan érzésem, hogy ha megszólalnék, csak hülyeség jönne ki a számon, volt már erre példa, nem is egy.
- Rendben, menjünk. - Esu-chan kinyitja az ajtót, mi pedig bevonulunk. Ugyan oda ülök le, mint eddig, vagyis a szőke szépség mellé, nem zavartatom magam. Amúgy is gyanús lenne, ha máshova ülnék le a kis beszélgetésünk után, a lánynak és a többieknek is. Sai szövegére, de leginkább arckifejezésére csak legyintek egyet, ez engem nem hat meg.
- Vannak dolgok, amik nem tűrnek halasztást, az ember nem vall minden nap szerelmet egy lánynak, rá kell érezni a pillanatra, most ez volt az - felelem mosolygós arccal, persze ez csak vicc, de jó rájátszani egy kicsikét. Kuncogásom sikeresen visszafojtom, pedig nagy kedvem lenne hozzá, rettentően kíváncsi vagyok a mellettem ülő hölgyemény arckifejezésére, reakciójára, hehe.
A gyűlés halad tovább, lábaim felteszem az asztalra, ami előttem van. Így hallgatom tovább. Aikon tömi az amúgy is nagy fejecskéjét, míg Reginald úgy döntött, hogy kezébe veszi az irányítást és nemes egyszerűséggel Anat fejére szállt és tollászkodni kezdett, majd hírtelen elkezdett lángolni. Természetesen nem égetnek a lángok, ez csupán felvágás, feltűnősködés. Én jót nevetek ezen, igazán vicces, a pici főnix máris a középpontba kerül, nem is tudom, kitől tanulja az efféle viselkedést Rolling Eyes

A poharam én is a magasba emelem és legurítom a tartalmát, egyszerű gyümölcslé, nem alkohol a jelenlévők, főleg Esu-chan nagy szerencséjére.
- Szerintem vegyük be Bunny-chant- válaszolok elsőnek, a többiek talán filóznak ezen, nekem nem kell.
- Akinek van hugicája az megérti, hogy miért mondom. Ha egy kislány egyedül mászkál, minden hétköznapi tárgy halálos fegyverré válik, ráadásul meggondolatlanok, előbb cselekszenek, azután gondolkodnak, ha gondolkodnak egyáltalán. Lényegében önkéntelenül is keresik és vonzzák a bajt - mondom már nevetve, egy kis nosztalgia. Nekem van kistestvérem, kettő is, és ha csak egy percre nem figyeltem rájuk, már a feje tetején állt a ház, meg minden.
- Röviden…. Vigyázni kell rá.

//Esu majd egy ismiben lereagálom rendesen a hiosszú postodat, csak most nem akartam ezzel húzni az időt. //

by **Anatole Saito** Vas. Ápr. 28 2013, 00:06

Kéretik írogatni, mert minél tovább húzódik itt a játék, annál később megyünk céhküldire :/

by **Meredith White** Vas. Ápr. 28 2013, 01:04

- Hát… ööö… ízé… szóval… szerintem… talán… nem… igen… hogy… - dadogtam és nyögtem szavakat – Én nem akarok szerintem. Mármint. Na jó. – álltam fel és vettem mély levegőt – Vegyük fel! - voltam határozott – És hogy miért? – tettem fel magam a kérdést, majd került elő a gondolkodó pozíció – Mert én is felvételt nyertem. – jobb indoklással nem tudtam előállni, majd ültem is vissza a helyemre és szürcsöltem hangosan a pezsgőt. Csupán csak pár órája voltam tag, rossz érzés, nagyon rossz érzés volt. Felvételemről egyedül csak Anat döntött, most meg szavazást akart tartani. Bizonytalan volt, a vak is láthatta volna ezt. No mindegy, ő tudja. Szavaztam kedvtelenül és reméltem, hogy több ilyet nem kér most tőlem.

by **Koshitsu Esutel** Vas. Ápr. 28 2013, 08:46

Amikor visszaültünk a helyünkre, Anat ránk szólt. Én rápillantottam, majd lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy igaza van. Most persze mondhatnám, hogy minden Ren hibája, de inkább nem szóltam egy szót sem. Azonban Ren "kimentette" a helyzetet. Hát elég csúnyán! Nagyon nem tetszett, amit mondott, elsápadtam, egy kicsit még el is vörösödtem. Gyilkos tekintettel néztem Renre, majd szabadkozóan a többiekre. Kínomban mosolyogtam.*
- Ugyan, tudjátok, milyen Ren! ^^
* Azt sem tudtam, hova süllyedjek szégyenembe. Mindenki tekintetét kerültem. Hirtelen olyan kicsinek éreztem magam, s úgy éreztem, ha bárkire ránézek, menten felfal.
A kérdés adott. Bevegyük-e a kislányt, vagy sem. Elgondolkodtató a kérdés, de Ren hamar válaszol, s egész jogosak az érvei. Majd a vörös hajú lány is elmondja... kissé félénk érvét. Én nem állok fel, és épp csak körbepillantok, hogy ne gondolják, a levegőnek beszélek, de Ren megszólalását még mindig szégyellem. Vagyis a körbepillantás után az asztalt bámulva beszéltem. *
- Úgy érzem, mi inkább vagyunk egy család, mely segít a másiknak. Nem vagyunk frontharcosok, vagy merev katonák. Ha az lenne a feladatunk, hogy állandóan boss-harcokban kell részt vennünk, azt mondanám, hogy nem. Hisz hogy merném egy gyerek életét kockáztatni?! Azonban mi állatkedvelők vagyunk, nem vagyunk annyira... agresszívek, feladatunk a segítés és a támogatás. Az, hogy jól érezzük magunkat, de nem csak mi magunk önző módon, hanem a társaink is. Tehát azt mondom, hogy igen, vegyük be. Hisz... szüksége van ránk.
* A végén a kislányra néztem, s elmosolyodtam. *

by **Viola** Vas. Ápr. 28 2013, 19:35

Csöndben, mondhatni kussban ültem a mondókám után. A többiek sorra pattantak fel bemutatva magukat. Zengtek pár sort magukról, némelyek szinte dalba foglalva önnön egyediségüket.
Én meg csak forgattam a kezemben lévő poharat, többnyire arra koncentrálva. Bevallom: nem nagyon izgattak a többiek, még akkor is, ha most ilyen szépen összegyűltünk. Most mindenki zavarban van még. Inkább személyesen beszélnék velük a későbbiekben, amikor nincsenek nyomás alatt mások tekintete által.
Meredith szavazós jelenetét kerek szemekkel nézem végig csodálkozó mimikával arcomon, melyre végül egy vállrándítással teszem fel a pontot. Nyugtázom a többiek igenlő hozzállássát, majd én is felemelem királynői hátsómat, s nagyot köhintve veszem szemügyre a szőke leányzót. Szőke, kék szemű, igazi ária alapanyag egy nyúllal megspékelve. Szeretem a nyulakat.
- Vegyük fel. - nyögöm ki aztán, ahogy végigpásztázom lézer-látásommal a tapsifülest is.
Visszahuppanok az ülésembe, s tovább kortyolgatom az italomat. Kár, hogy nincs valami erősebb... Vagy talán van..?
Számat húzva kelek fel inkább, s pattanok oda az italos pulthoz kutatva ott a megannyi üvegcse között, mígnem ráakadok arra, amit oly' elszántan keresek: Krumpli-pálinka. Vagyis Vodka. Az igazi elixír a gyűlések hivatalos atmoszférája ellen.
- Ahhm. - morgom, majd töltök egyet, s legurítom.

by **Luv Delackrose** Hétf. Ápr. 29 2013, 21:25

Összegyűltünk, elég szépen, sőt úgy gondolom mindent tag megjelent, plusz egy ráadás taggal is. A lány nem volt nekem túl szimpi, de ez nem az Ő hibája én világ életemben nem vonzódtam sőt talán inkább undorodtam az úgynevezett gyengébbik nemtől. Undorítók, félelmetesek, mocskosak és még sorolhatnám, mind maga a megtestesült gonoszság, öltsön az magára cuki ruhákat, vagy épp legyen vonzó vállra omló hajzuhataga.... egyre megy. Nem szeretem őket, és szeretem minél inkább távolabb tartani magam tőlük... persze ennek meg van a maga oka ami talán a gyermekkori múltamban bújik meg... elmém egy elrejtett zugában. Felsóhajtottam mikor tudomásul kellett vennem hogy ebben a céhben szexi pasi tagok arányát erősen túlnyomják az ördög fajzatok... félelmetes... de mit tehetnék, Anat a vezér, és ahogy nézem egy újjonan megalakult céh örülhet minden egyes jelentkezőnek a társaság és a létszám érdekében, így nincs mit tenni. Amikor rám kerül a sor, persze már kiszámolva is tudom hogy teljesen mindegy mit mondok, ez már el van döntve. Így a poharat gondosan letettem az asztalra, majd vállamat megvonva és kezemet némileg széttárva egy könnyed egyszerűséggel, kijelentem a válaszom.
- Felőlem... Nem tudtam kimondani azt hogy jöhet, vagy hogy igen... így csak egy flegma felőlem-re futotta... Olyan nehéz megjátszani a kedvességet az "ilyenekkel" szemben. Mikor végeztem a szemüvegem megigazítva, középen fentebb tolva az orromon tekintettem a lányra. Kíváncsi voltam miféle önelégült arcot fog vágni, mikor úgymond egyfajta győzelmet nyert ezzel a szavazással.

by **Anatole Saito** Kedd Ápr. 30 2013, 02:34

A társaság egyik felétől hanyag passzivitást érzek, de betudom ezt az első találkozás lámpalázának, a másik fele viszont igen lelkesen szónokol. Összességében viszont egyöntetű a szavazás: Tiffany innentől kezdve az Artes Liberales tagjává vált! Egyetlen dolog zavart, s ez Regi a fejemen. Kezemet feltartom, s addig nem vagyok hajlandó folytatni a céhgyűlést, amíg a pet hajlandó nem lesz lemászni a hajamról. Közben Ren lábát is leveszem az asztalról, örömmel venném, ha befejezné a sorozatos jelenetrendezéseket. Amint újra rend a lelke mindennek, és befejeződött a szavazás, folytatom.
- Tiffany, gratulálok, immáron közénk tartozol - jelentem ki büszkén, miközben a kislányra mosolygok, majd elküldöm neki a céhbe való csatlakozás felhívását, ha nem boldogul vele, akkor magam segítem ki. Ha végeztünk, akkor vigyorogva még hozzáteszem: - Hallottad picim mit mondott Ren bácsi, innentől kezdve ő lesz a te őrangyalod! Ha bármi gondod, bajod akad, hozzá fordulhatsz. Van két húga, szóval akad tapasztalata a kis hölgyek gondviselésében. - Igazság szerint nem érzem úgy, hogy Ren nyakába akasztanék egy koloncot, egyszerűen az igazat mondtam, melyet a Nyugati negyedben árult el a fiú, tehát valóban több tapasztalata van a kistestvéreket illetőleg, mint nekem. Ráadásul nem árt a mi kaszanovánknak, ha felelősséggel tartozik ezután valaki iránt, talán féken tartja egy kicsit. Sőt mi több, a gyerekes apukák bejönnek a csajoknak, szóval még emiatt sem panaszkodhat.
Tekintetemmel végigmérek minden egyes tagot, s konstatálom magamban, hogy rengeteg munka lesz még velük, hogy igazán összetartó csapattá válhassunk. Én viszont szeretem a kihívásokat, az alapanyag mindenesetre jó, csak hagyni kell, hogy kezdeményezhessenek egymás felé. Nem kell mindig fontoskodnom, majd alakul ez magától is. Ezen gondolatmenet végére érve, s félretéve minden gondterheltségemet, elégedett mosoly ül ki az arcomra. Elégedett is lehetek, hiszen csodálatos és nem kevésbé különleges embereket tudhatok a céhemben. Ezúttal felállok, majd Violeta mögé lépek. Inventorymból lehívok egy nyakláncot, melyen ez a tenyérbe illő, apró medalion függ, rajta cirkalmas betűkkel az AL betűkkel:

Készülvén egy leendő céhgyűlésre, legyártottam tíz céhjelvényt, melyek átadására most szeretnék sort keríteni. Violeta után a többieknek is átnyujtom a maguk nyakláncát, majd egy apróságot megjegyzek:
- Ha nem tetszik a nyakláncos megoldás, akkor érintésre átváltozik kitűzővé. Hordjátok ezt legalább akkora büszkeséggel, mint amekkorával én rátok ruházom ezt a céhjelvényt. Ó, és majd elfeledtem... - Lehívom a menümet, majd pár pötyögés eredményeképpen aktiválok egy mechanikus rendszert, melynek eredményeképpen a körasztal fölött, a mennyezetről letekeredik egy zászló, rajta céhünk logojával.

- Ha küldetésre vagy csatába vonulunk, akkor szeretném, hogy egységesen nézzünk ki. Nem kívánok egyenruhát bevezetni és hasonló kötöttségeket, csupán abban reménykedem, belementek abba, hogy a harci köpenyeteken viselitek majd céhünk logoját. Ezzel jelképezzük, hogy segítő kezet nyújtunk a bajbajutottaknak és a kezdő játékosoknak, mint ahogyan azt ma is tettük Tiffany érkezésekor. Együtt képesek leszünk naggyá tenni ezt a céhet! - Ekkor ismé emelem poharam, miközben visszaemlékezek arra a beszélgetésre, amit Mirikával folytattam Arbusban, mikor kiléptem a Voiceból, hogy megalapíthassam a saját céhem. Akkor azt mondtam neki, hogy Violetát naggyá fogom tenni. Úgy hiszem ez sikerült, s itt az ideje másokat is felemelni és erős játékosokká tenni.

by **Tiffany Williams** Szer. Május 01 2013, 14:24

Csendben, jó kislányként üldögéltem a helyemen és magamhoz szorítottam Montgomery-t. Izgi-mizgi volt, éreztem, hogy most jövögetett el a nagy pillanatocska és a döntés nem az én mancsocskámban volt. Ott most csak a nyuszikám volt, semmi más. Ő sem sokáig, mocorogni kezdett az ölemben, én meg elengedtem, had mendegélhessen. Inkább figyelni szerettem volna, mert volt aki sokat beszélt és nehéz volt a sok ismeretlen nénibácsi között kiigazodni. Néha még abban sem voltam biztos, hogy igent hallok-e vagy nemet, de lassacskán felvidult az arcocskám. Esutel néninek kedves mosolya volt, én is megmutattam az enyémet, Luv nénibácsi viszont nem volt olyan mókás, furin nézett rám. Fordult is a véleményem mint a sicc!

Aztán Anatole bácsi rám nézett és azt mondta, hogy közéjük tartozom. Vagyis akkor a C tagja lettem én is! Arcocskámra széles mosoly ült ki, szemecskéim meg ragyogtak az örömtől. Találtam családot! Mamát, papát, nővérkét, bátyuskát, jóságos nagynénit, de még egy gonosz mostohát is. Mosolyocskám aztán hamar lefagyott, mert Anatole bácsi buksija mögött megláttam két láncot felemelkedni. Megijedtem, gyorsan felálltam, de megakadályozni nem tudogattam a nyulacskám, aki le akart csapni Ren bácsi madárkájára. Szerencsére nem esett senkinek semmi baja, de én rohantam oda és felkaptam Montgomery-t a földről a fülecskéjénél fogva.

- Bocsánat, bocsánat, csak segíteni akart! Embarassed

- Mentegettem a petecskémet, mielőtt valaki rosszra gondolt volna. Biztosan azt hitte, hogy támadni készül a madárka. Gyorsan eliszkoltam Monty-val, de nem csüccsentem vissza, állva maradtam.

- Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm, boldoggá tetszettek tenni! Ígérem, hogy nem leszek rosszcsont, hanem szófogadó nagy kislány leszek. - Vontatottan mondtam, megválogattam a szavacskáimat és a végén japán szokás szerint még meg is hajoltam - És Montgomery is jó kisnyuszi lesz, ugye? - Lepillogtam a kisállatkára, inkább figyelmeztetés volt, hogy ne rosszalkodjon. Örültem neki, hogy egyáltalán nem fél mozogni és biztosan érzi, hogy Anatole bácsi egy fontos bácsi. Eldöntöttem, ő lesz a papám!

- Köszönöm, papa! - Rámosolyogtam és elvettem tőle a nyakláncocskát, amit átnyújtott nekem is, meg mindenkinek. Nekem tetszett, nagyon szép volt, fel is vettem és úgy nézegettem. Megmutattam Monty-nak is. Aztán rájöttem, hogy pohárköszöntő van, nálam meg nincsen is pohárka, szóval odatipegtem Violeta nénihez.

- Tessék mondani, kaphatok én is? - Néztem fel rá, és oldalra billentettem a kobakomat. Nem zavart, hogy víz volt és nem gyümilé, régen nagyon sok vizet ittam, mert nem volt más és mindig azt adtak. Az még otthon volt, Skóciában, abban a nagy házban, ahol nem volt papám és mamám, csak barátaim.

by Ajánlott tartalom

Gyűlésterem

Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem

Re: Gyűlésterem