"Gyűlésterem"

Egy csodálatos elbeszélgetés egy csodálatos gyűlésteremben a csodálatos jelentkezőkkel.

A csodálatos gyűlésterem ragyog a tisztaságtól, büszke voltam magamra, hiszen ez volt az első alkalom, hogy én nevezhettem el egy termecskét a céhházban, és még a berendezésre is ügyeltem, hogy mindenki ízlésének megfeleljen, vagy legalábbis részben megfeleljen. A bútorzat kellően visszafogott, a színvilága pedig békéssé teszi a szoba légkörét. Ujjaimmal éppen átnézem a korábban megkapott két motivációs levelet, elégedetten bólogatva, miközben lassan elterülök a kényelmes vörös ülőalkalmatosságon. Mindkét jányka ígéretesnek tűnt a levél alapján, szinte már alig vártam, hogy egy légtérben lehessek velük, érezzem az illatukat, lássam a cuki pofikájukat, ahogyan beleharapnak az ínycsiklandozó muffinokba, amelyek még reggel készültek el. A leveleket még időben kiküldtem, hogy az új husik is és a céhtagok is tudjanak a mai kis "gyűlésről", Shu-tanékat pedig még arra is megkértem, hogy majd kísérjék be a vendégeket a gyűlésterembe, hogy biztosan ne tévedjenek el. Persze butaság ilyesmit feltételeznem, hogy egy komoly, tapasztalt vezér mint Kanami képes lenne elveszni egy ilyen aprócska épületben mint a Limen, de azért biztos ami biztos, és az elővigyázatosság sem árt. Sőt Kemila-chan sem hangzott annak az elesett bárány típusnak, biztosan kitalálna valamit.. Mi lenne ha.. felmásznék az ajtó fölé és egy gerendába kapaszkodva várakoznék, hogy a gyanútlan belépőkre vethessem magam?
Nem.. ezt nem tehetem.. gonosz dolog lenne ilyesfajta próbatétel elé állítani őket, rögtön egy elbeszélgetésen...
De csak úgy kíváncsiságból mégis az ajtó elé tettem egy széket, hogy felkapaszkodjak, és leteszteljem elbírom-e magam odafent.

Kemila motivációs levele:

Kanami motivációs levele:

Jun üzenete a jelölteknek:

//Jun-tan a movitációs leveleket elküldte a céhtagoknak, hogy ők is elolvashassák, Jun üzenete pedig Cearso-t Kanami-t, és Kamila-t érinti. A céhtagokkal szóban próbálta közölni az időpontot. //

És már megint késésben vagyok. Néha azért tényleg meglepődök azon, mennyire el tudnak húzódni ezek a küzdelmek. Nem tehetek róla, hogy így bele tudom élni magam ebbe. Legalább abban a kis időben elfeledkezek a kinti világról, mert akkor csak én létezek, az ellenfél és a környezet.
Lihegve érek be az ajtón. Tényleg ideje lenne már néhány pontot a kitartásomra is pakolnom.
-Bocsánat a késésért. Egy kicsit elhúzódott a küzdelmem. És a város is lehetne egy kicsit közelebb.
A nagy kapkodásban még a felszereléseimet sem szereltem le. Amit most gyorsan be is pótolok, az egyetlen item, ami rajtam marad az a földig érő köpenyem. Attól csak olyankor válok meg, ha az feltétlen szükséges.

Zavarba jöttem amikor az ajtó csak úgy kinyílt én pedig éppen a kis kísérletem közepén tartottam. Igazából nem akartam megijeszteni az érkezőket, de egy meglepő belépővel lenyűgözni le akartam őket. Hát nem úgy sikerült ahogy vártam. Nyöszörögtem, szuszogtam, a lány pedig hamar észrevett, én pedig egyszerűen csak leengedtem a lábaim, majd elengedtem a gerendát, és talppal érkeztem a földre.
- Üdv! Jun vagyok. - mutatkoztam be egy mosoly kíséretében a lánynak - Áh, dehogy is, a többiek is hamarosan itt lesznek, addig kérlek foglalj helyet. A sütikből nyugodtan vegyél. - bökök az asztalra ahol néhány tálca muffin sorakozott. Nem telt bele néhány percbe mire az ajtó megint kinyílt, és szépen sorban megérkeztek a vendégeink.
- Saya-chan azt mondta, hogy pihenni akar. Majd később viszünk neki valami fincsiséget. - kicsit bántam, hogy nem tudjuk teljes létszámmal üdvözölni a jövőbeli új husikáinkat, de nem lehet mindig minden tökéletes. Hellyel kínálom a szobában tartózkodókat, még a kicsit késve beérkező Cearso-t is, vigyorogva üdvözöltem, majd amint végül mindenki megtalálta a helyét, rajtam kívül szépen kiálltam az asztal túlsó oldalán, és hozzá is láttam a szent beszédhez.
- Szóval üdvözölök mindenkit, még egyszer köszönöm, hogy el tudtatok jönni. Tényleg nagy megtiszteltetés, hogy itt egy szobában lehetek olyan játékosokkal akik ennyi mindenben jártasak. Elolvastam a motivációs leveleket, és meghatottak, hogy szeretnétek a céhünk tagjai lenni. - közben néhány üres papírt ragadtam meg, és úgy csinálok mintha olvasnék valamit, persze ez csak a hatáshoz kell. A jó szónoknak kell papír a kezébe, hiszen ez teszi őt jó szónokká!
- Szóval arra gondoltam, hogy ha már mindenki itt van, butaság lenne újra felolvasni a leveleiteket, ezért mi lenne ha mindenki mesélne magáról néhány dolgot? Lehet akár a hobbitokról, célokról, akár hőstörténeteket. - pillantottam a kócos lánykára, aki csakis Kanamin lehet, az ö levele lenyűgözött, nem is nézné ki belőle az ember, hogy több csapatot is vezetett már.
- Szóval át is adnám a szót. Időközben ha felmerülnek kérdések, nyugodtan kérdezzetek, hiszen az is fontos, hogy mi is megfeleljünk nektek. - és szépen lehuppantam a kanapéra.

Én éppen arra vártam, hátha elkezd a másik kettő is beszélni még előttem, hisz nincs semmi olyan, amit tudnék mondani magamról, és esetleg még érdekes is lenne. De úgy néz ki, mégiscsak én leszek az első, aki felszólal az újoncok közül.
Újonc? Lassan fél éve, hogy találkoztam Anat-tal és felajánlotta, hogy beszervez, ha mindenkit megismerek.
-Nos, Cear vagyok, íjász, és kedvem lelem a küzdelmekben és a vadászatban, de bántani senkit és semmit se tudnék igazán. Idebent az embereket nem az indikátoruk alapján, hanem a viselkedésükből adódóan különböztetem meg.
Nem igazán vagyok az a hősalkat, de megvédem a többieket, ha kell az életem árán is. Még akkor is, ha egy beképzelt idomárral kell farkasszemet néznem az elveim miatt.
Azóta az aréna óta az hajt, hogy megmutassam annak a ficsúrnak, hogy nem körülötte forog ez a világ.
-Nos ennyi, amit mondanék magamról. Esetleg bármi más, amit szeretnétek tudni?

Miután befejeztem a kis beszédem, helyet is foglaltam, és rácuppantam egy ínycsiklandozó süteményre, amit még korábban hoztam be, hogy legyen mit majszolni miközben betoborzódnak a többiek. Jó ötlet volt. Egy kínos csend következett amit végül Cearso tört meg. Valamennyire már ismertem a fiút, de kíváncsian vártam, hogy mit is fog magáról mesélni, hiszen annyira még nem érzem magamhoz közel, mint mondjuk a többieket a céhből. Végig követtem a fiú beszédét, időnként mosolyogtam, bólogattam. A kezdeti feszültség oldódni kezdett, és Kanamin is összeszedte magát. Ugyan még korai véleményt formázni bárkiről is, de van egy olyan érzésem, hogy ö lesz a céh egyik legaktívabb tagja. Aranyos kisugárzása van amit a kicsit kócos hajával ellensúlyoz, mintha csak rossz kislányosnak akarna tűnni. Tetszik! Nem is értem, hogy erre eddig miért nem gondoltam...
Körülbelül eddig is tartott az aktívság, a harmadik vendégre pillantottam, aki mintha a kelleténél is csendesebb lenne, majd közelebb csusszantam hozzá, és mivel nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, ezért inkább súgtam neki a következő szavakat.
- Ha szeretnéd nyugodtan kimehetsz kicsit levegőzni. Régen én is izgultam az ilyen bemutatkozós izéken. Biztos jót fog tenni. -  egy biztató mosolyt vettem elő, mert szeretném, ha érezné a támogatásom. //Kemi bármikor visszacsatlakozhatsz ha szeretnél, egyelőre úgy vesszük, hogy megijedtél és csendben vagy. //
Shu-nyant követem, én is heves tapsba kezdek, talán túlságosan is beleélem magam, felállok a helyemről, és végigtapsolok mindenkit. Természetesen én leszek az aki utoljára fejezi be.
- Köszönjük szépen, hogy meséltetek magatokról. Egy picit máris közelebb kerültünk egymáshoz. Még egy utolsó dolgot szeretnék kérdezni, amit nagyon fontosnak érzek, még mielőtt átadnám a szót Shu-nyannak és Timidusnak. Biztos ők is szeretnének néhány szót szólni. - drámai szünet, végigmérem a társaságot, főleg az ujjloncokat, megköszörülöm a torkom, és kiosztok néhány fehér lapot, írószereket a jelenlévők között.
- Szóóvaal...Ha hajótörést szenvednétek, egyedüli túlélőként lebegnétek egy olcsó mentőcsónakban valahol a tenger közelében, mi lenne az az öt tárgy amit magatok mellett akartok tudni? Kaptok öt perc gondolkodási időt. Óra indul. Tikk-takk tikk-takk

- Tengeren. Természetesen a játékban értve. Akár napokig is elcsónakázgathatunk, mert sehol sem látni szárazföldet, és nagyon nagyon nagyon kilátástalannak tűnik a helyzet. - Válaszolok Kanaminnak, közben lehuppanok a Kanapéra, átrakom az egyik lábam a másik felett, és hintáztatom miközben várom a megoldásokat. Nem mintha olyan hatalmas jelentőséggel bírna ez a kis játék. - Pici csónak. Egyedül kényelmesen elférsz benne. Szerintem te le is tudnál feküdni benne Kanamin. - mosolygok a pöttömre, egy ilyen gyenge kis célzás belefér. Nem mintha én olyan nagyon magas lennék vagy ilyesmi, de hát na.
- De itt már megtörtént a baj, és egy csónakban vagy. Szóval csak gondolj bele, hogy mik azok a dolgok amiket szeretnél, hogy nálad legyenek Timidus. - sóhajtok végül pedig Cearso-ra is nézek, türelmesen várok.

Egy kevés gondolkodás után végül az én papírom is üresen landolt a többi között, vagyis hogy pontosabb legyek azt írtam rá, hogy "nem vinnék magammal semmit. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig bírnám ki felszerelés nélkül a szigeten."
Persze előtte elég sokat gondolkoztam azon, hogy miket vinnék magammal, de előbb vagy utóbb mindegyik ötletemet elvetettem. Elöször a  Hazaatérés kristályomra gondoltam, meg a fegyveremre, de ezeket minek vigyem magam egy lakatlan szigetre, ahol nem túl sok veszély leselkedik ránk. Akarom mondani rám, hiszen teljesen egyedül lennék. Ha meg már ezeket nem viszem, akkor mit kéne vinnem?

- Hű - Timidus ötletére tátva maradt a szám. Még amikor Shura pillantottam sem csuktam be, még szerencse, hogy nem kajálás közben mesélte el a sárkány a csodálatos ötletét. - Hát... Tetszik! Te biztosan túlélnéd! Én sosem gondoltam volna ilyenekre. - veregetem vállon Timidust. Fejben pedig már át is satíroztam a listámon a csokoládét, pokrócot, és a sátrat. Vártam még egy pillanatot, majd amikor úgy láttam, hogy mindenki végzett mindenkit arra ösztönöztem, hogy felolvassa az irományait. Szépen hangosan, a többiek előtt. Amint ez megtörtént folytatódik is a lényeg. Kiálltok.
- Ah gonoszság, hogy mindenkinek eszébe jutott a hazatérés kristály. Nembaj. Túléltük \o\ Szóval úgy tűnik Kemila még nem tért vissza, de inkább nem várok tovább majd személyesen beszélek vele, az ügyben. Szóóval, én eldöntöttem, hogy imádlak titeket! Majd bemutatunk a többieknek is Kanami-chan, de szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy üdv a céhben. Majd meglepünk néhány csinoska páncéllal a céhbankból. - reppenek oda a lányhoz, és megpróbálom megmolesztálni megcsókolgatni megölelni, nagyon nagyon szorosan.
- Cearso pedig eddig is olyan volt nekem mintha céhtag lenne, szóval ha nincs ellenvetés, akkor üdv a céhben. - egy pillanatra Shu-nyan felé fordulok, majd Cear-t is megpróbálom keblemre szorítani. - Nyugodtan beköltözhettek a céhházba, és használjátok egészséggel a bankos cuccokat, hiszen erre vannak. - villantok egy mosolyt. Remélem ők is annyira lelkesek mint én. Alig várom, hogy Anat visszatérjen, és megnézze az új családtagokat. Biztos boldog lesz, nagyon nagyon boldog!

Dél körül érkezik Shu-nak egy üzenet.

Cearso írta:Sajnálom. Hatkor nem érek rá. Ha a teremben tudnád marasztalni fél nyolcig, azt hálásan megköszönném.

IC okok majd késöbb lesznek kijátszva/részletezve. (attól függően, hogy tudok haladni)

Szerettem volna én is egy szépséges levelet írkálni Shu-tan örömteli hírére, de végül nem tettem. Fogalmam sincs, hogy miért, igazából annyira nem is fontos, hiszen a lényeg most a jelenlét nem pedig a szándék. Lassan, ráérősen készülődtem a szobácskámban, ami kezdi kinőni magát. Egyre több plüss sorakozik a polcokon, a földön, az ágyon, és mostanra egyre csak bonyolultabb az ágytól az öltözőszekrényig elszlalomoznom, majd onnan vissza a tükörhöz, ahol lecsekkolom, hogy mennyire is tetszem magamnak az adott ruhában. Séta, rúgás, egy plüssmaci eldől, felállítom ugyan, de a következő pillanatban hát nem eldől az a fránya plüsskroki? Ejnye, az a tehén sem akarja megtalálni a helyét... Mire megtaláltam azt a ruhát amiben tetszettem is magamnak, már egyáltalán nem érdekelt, hogy minden maradjon a maga kis helyén. Felidéztem magamban a levelet, képzeletben még meg is ölelgettem a lányt, elvégre annyira büszke voltam rá amiért sikerült egy erdőben csövező hajléktalanra bukkannia, és felkarolnia. Csak ő vesz észre ilyen apróságokat. Két puszi nyomok a kis Shu-nyanom arcára, de csak fejben, hiszen jelenleg nincs itt mellettem, hogy személyesen is megjutalmazzam a jó cselekedeteiért. De sebaj! Ami késik nem múlik!
Késésben vagyok.
De nem izgat, ráérősen sétálok végig a folyosón, még éppen időben, hiszen látom Saya-chant aki bújkál, megpróbálom vállon ragadni a kis huncutságot, és a fülébe súgok. "Tessék szépen bemenni, ha jól sejtem van süti. Valld be, hogy érdekel ki az új husi. " öltök nyelvet, és igyekszem betessékelni, ha sikerül akkor magam mellé ültetem, és szorosan átkarolom. Befelé menet még egy barátságos mosolyt is az arcomra varázsolok és egy üdvözlést tátogok a fiúnak. Végignézek rajta, de csak diszkréten, nem bámulom meg, nem tapicskolom meg, és nem is kérdezek semmi illetlent, elvégre türelmes vagyok.
Türelmes!
Várok, és várok, megtapsolgatom a bemutatkozókat, majd amikor eljön a kínos csend pillanata, felugrok a helyemről, és odasétálok ahol a többiek is bemutatkoztak, megköszörülöm a torkocskám, és amint megkapom a jól megérdemelt figyelmet, felnézek és hozzá is kezdek a bemutatkozásomhoz.
- Halihó! Jun vagyok. Szólíts csak Junnak. A barátaim Junnak szoktak szólítani. Szeretem a cicákat, és a plüssöket, és a sütiket, és a Timidust, meg őket, és a céhet, meg a hősöket is, és azokat a csilivili bigyókákat amikből ékszereket csinálnak, de nem hordok olyanokat, mert nem állnak jól. Perpillanat én vagyok az aki intézgeti az ügyeket, és figyeli a dolgokat, de ez valójában nem igaz, mert feledékeny is vagyok, és mindig valakinek szólnia kell, hogy dolgozzak, és és és... - tartok egy picinyke szünetet, jól láthatóan elgondolkodom, megvakarom a fejtetőm, majd váratlanul folytatom - Ja igen! És ha bármi kérdésed van nyugodtan fordulj hozzám bizalommal is, mert segítőkész vagyok! Mindenben segítek amiben csak szeretnéd. Kivéve amikor nem. De az nagyon ki van véve, szóval ne aggódj ilyen apróságok miatt rendicsek? - meghajolok mintha csak a tapsra várnék, majd visszareppenek a helyemre, mint aki jól végezte dolgát.