Kyuushiro

név: A valódi neve Hamenato Genki, a SAO-ba Kyuushiro néven regisztrált
nem: Férfi
kaszt: Kardforgató
kor: 18

Kinézet:
Átlagos magasságú, vékony fiú, félhosszú (egyesek szerint hosszú, de ő nem így gondolja) fekete hajjal. Arca nem lányos, de nem is tipikus masszív férfiarc. Vonásai lágyak, de valami mégis ad az összképnek valami megfoghatatlan határozottságot. A való életben szemüveget hordott. Ezt először el akarta hagyni a SAO-ban, de mikor a karaktere felvette Genki igazi kinézetét, úgy döntött, mégis megtartja.

Jellem:
Kyuushiro (mert egyre többször gondol így magára, és kezdi elfelejteni az igazi énjét) magas intelligenciával rendelkezik. Nem beképzelt, inkább szerény. Bár szívesen segít másokon, nehezen talál társakat. Jó stratéga, ez már régen megmutatkozott, csak szétszórt, de ha valami fontos (és mi lenne fontosabb a Sword Art Online végigvitelénél?), intenzíven arra koncentrál... egy ideig. Hiába, csapongó fantáziáját nehéz lekötni.
A legrosszabb tulajdonsága, hogy könnyen felkapja a vizet. Ha nem lenne halálos a SAO, mások számára érdektelennek tűnő dolgokért is teljes életes párbajt vívna. Furcsa, de pont a provokálás kivétel ez alól, hiszen könnyen kiszűri, ha valaki csak azért szól be, hogy lankadjon a figyelme. Ekkor egyszerűen nem törődik az illető mondandójával, ellentétben a valódi sértegetéssel, amire ugrik.

Képesség:
Kyuushiro képessége az ellenfél lehetőségeinek lecsökkentésén alapszik. Ha aktiválja, és sikeresen támad (tehát a képesség csak akkor sikerülhet, ha a támadás talál, máskülönben hiába dob a megadott érték fölött), az ellenfele a következő körben nem tud támadni. (Védekezni, potizni stb tud.) Sőt, ha Kyuushiro támadására egy közvetlenül vagy közvetve támadó effekt aktiválódott volna (közvetve támadó például egy agresszív njk megidézése), akkor az hatástalanítódik. De ha az ellenfél támadásra aktiválódó effektje nem közvetlen támadás, hanam lassítás, gyengítés stb., vagy a következő körben ilyen módszerrel próbál ártani, az is közvetett támadásnak számít, tehát sikertelen lesz.
Viszont ennek a képességnek az előnyét csak Kyuushiro csoporttársai élvezhetik. Tehát ha egy mobot megüt a képességgel (és az ütés is, a képesség is sikerül), és a mob az ütés hatására (vagy a következő körben, mindegy) gyengébb mobokat dob ki magából, amik egy csoporton kívüli játékost támadnak, annak semmi akadálya. De ha az ellenfélre nyomott sebzés egy része visszacsapódna a csapattársaira, az nem fog sikerülni.
Megjegyzések (nem, nem az admintól, hanem tőlem):
-A képesség 2 körönként használható, tehát használat után 1 körig elérhetetlen lesz. Egyhuzamban, hosszabb pihenés nélkül spec.képességpont / 2 -szer tudja használni Kyuushiro.
-Természetesen akár mobra, akár más játékosra is hatásos.
-Egyszerre csak egy ellenfélre használható. Hiába talál el Kyuushiro a támadásával több embert, választania kell, melyikre kísérli meg alkalmazni a képességet.
-A legnagyobb előnye, hogy sem a próbálkozás, sem a hatás nem észlelhető fizikailag, tehát ha Kyuushiro eltalál egy ellenfelet, az még a képesség ismeretében sem tudja megállapítani, a hatása alatt van-e (kivéve persze, ha észreveszi, hogy nem aktiválódott egy effekt, aminek pedig kellett volna, vagy ha nem sikerül a támadása). Egyáltalán azt sem, Kyuushiro próbálkozott-e. Még a csoporttársai sem tudják, csak ő maga.
-Ha egy petre használja a képességét, semmi nem történik. Ahhoz, hogy hasson, az idomárt kell célba vennie, viszont ha sikerül, az idomáron és a peten is hat a képesség.

Előtörténet:
[Ha nem zavar, itt E/1-re váltok, hogy szokjam, mivel a másik oldalon, ahol játszom, mindig E/3-at használok. Hogy akkor az eddigi előtörimben miért nem használtam E/1-et? Mert... mert sajt. Baj?]
Hogy mi az életem története? Hát, a való életben eltöltött éveimről nem tudok sokat elmondani. 2005-ben születtem Tokióban. Apám ügyvéd, anyám főorvos, úgyhogy nem igazán szenvedtünk az anyagiak miatt. Egy jónevű iskolába járattak, ahol magasak voltak az elvárások, de hála a szellemi képességeimnek, könnyedén teljesítettem őket, és kitűnő voltam. Szüleimnek már kiskorom óta nem volt sok idejük rám, ezért fordultam a számítógépes játékok felé. Meg úgy általában minden felé, aminek volt képernyője meg billentyűzete (persze amíg meg nem jelentek az érintőképernyős mobilok, tabletek, satöbbi). A szülői törődést pénzzel próbálták helyettesíteni, úgyhogy emiatt nem volt gondom. Persze, társaságba is jártam, csak nem annyit, mint a többiek. Amíg ők söröztek, én inkább a
legújabb FPS-t próbáltam ki, vagy egy MMORPG-n fejlesztettem a karakteremet. Én jól elvoltam így, a szüleimnek meg elég volt ennyi, úgyhogy nem zavartuk egymást.
De mikor rákattintottam egy netes hirdetésre, minden megváltozott... persze ezt akkor még nem tudtam. Hallottam már egy újfajta konzolról, ami állítólag az agyat kontrollálja, de ugyanannyit tudtam róla, mint a többiek... semennyit. De abban a hirdetésben részletesen le volt írva a Sword Art Online. Egy fantasy stílusú MMORPG, ami a pletykáknak megfelelően tényleg teljesen valósághű.... Más sem kellett, rögtön jelentkeztem bétásnak.
Amilyen az én szerencsém, kilenc hellyel maradtam le az ezer tesztelő kiválasztásánál. Furcsamód nem voltam ideges, mintha egy cseppnyi örömet is éreztem volna. Talán megéreztem, hogy pár hónap múlva úgyis elegem lesz ebből a virtuális világból? Nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy nyugodt
szívvel folytattam az eddigi életem. Figyelés az iskolában, tanulás teljes mellőzése (ha valaki megnézi a jegyeimet, nem hinné el), játék. Stratégiai vagy 'püfölős', FPS vagy RPG,mindegy volt... csak minőségi legyen. Mindenből a jót. A SAO-ra alig gondoltam,
akkor is csak azért, mert a neten már a béta előtt pár héttel nyálcsorgatva várták a teljes verzió (!) megjelenését. Én nem emésztettem magam. És ha a teljes játékról is lemaradok, akkor mi van?
Ez ment egészen addig, amíg be nem jelentették (természetesen egy többórás tévéműsorban), hogy meg lehet venni a játékot. Nem tagadom, akkor már én is izgultam. Fogtam a bankkártyámat (amit a szokottnál jobban teletömtem pénzzel), és elmentem az egyiklegnagyobb játékbolthoz, ahol leesett az állam, úgy bámultam a vásárlók sorát. Nem túlzok, ha
azt mondom, volt vagy százméteres, pedig nemrég jelent csak meg a játék. Na, de jó...
Vettem valami kaját, hogy ne haljak éhen a várakozás közben, aztán beálltam a sorba. Unatkozni nem unatkoztam, mivel természetesen hatalmas kivetítőn ment minden, ami SAO. Pszichológusok véleménye, interjú a készítővel (akkor tudtam meg, hogy Kayaba
Akihiko-nak hívják... ez mutatja, mennyire érdekelt a játék a megjelenés előtt), és még sorolhatnám.
Nem emlékszem, mennyit vártam. Talán 5-6 óránál nem többet. Egyszerre vettem meg a játékot és a NerveGeart [fogalmam sincs, hogy kell írni, de hiszek neked, Akihiko ], aztán hazamentem, és azonnal csatlakoztattam a készüléket a hálózatra... azt azért elintéztem már előtte.
Feltettem a fejemre a gépet, és meglepődtem, mikor azt kérte, hogy érintsem meg a vállam... a derekam... de egye fene.
BETÖLTÉS
KAPCSOLAT LÉTREHOZÁSA
...és már meg is jelent a szemem előtt a kék képernyő. Karakter neve? Hát a kyu kilencet jelent, a shiro meg fehéret... ja nem, kastélyt is. Egye fene, dobjuk össze a kettőt. Kyushiro? Az nem hangzik jól... hát akkor kettőzzük az 'u'-t. Kyuushiro! Na, ez már igen.
A karakterem kinézetének megalkotásánál elég sok időt töltöttem. Egy középkorú férfit csináltam határozott arcvonásokkal, alacsony termettel... az utóbbit azért, mert már az elején eldöntöttem, hogy gyorsaságra alapozottkarit akarok.
Kasztválasztás. Itt nem időztem sokat. A várakozás közben elmondtak annyi információt a kivetítőn, hogy tudjam, melyik kaszt nagyjából mire való. A leggyorsabbak az Árnyharcosok, de valahogy nem éreztem hozzám illőnek. Pedig szerettem dupla tőrös karikat irányítani [ez tényleg így van], de most nem azt fogok. Mi van még? Hát, csak a Kardforgató, a joker. Ezen a kettőn kívül egyik kaszt sem igazán alkalmas arra, hogy hatékony gyorsasági karit csináljunk... hacsak nem az íjászok, de nem akartam távolsági fegyvert. Állatidomár? Nem rossz, csak egy bajom volt vele: nem én szabom meg, milyen petet kapok. Mi van, ha egy nekem nem tetsző állat lesz a
társam? Na, az Állatidomár is kiesett. Az Elf? Hogyne! Harcoljak kristályokkal? Inkább kilépek a SAO-ból... na persze, így utólag kicsit érdekesen hangzik. Jó is lenne.
Nos, akkor legyen a Kardforgató. Mikor megérintettem a megfelelő gombot, a kék alapú képernyő eltűnt, és egy pillanatig egy töltésanimáció lebegett a szemem előtt. De csak egy pillanatig, utána visszakerültem a valódi testembe.
Mi van? És miért állok egy város közepén? -gondoltam. Egyszerűen nem vettem észre, hogy ez a játék. Mikor megláttam a látószögem bal felső sarkában az életpontjaimat, elhűltem. Ilyen élethű lenne a Sword Art Online? Persze, hallottam erről, de amíg nem tapasztaltam meg, addig nem tudtam elképzelni.
Ösztönből előrántottam a fegyverem, és gyönyörködve vizsgáltam meg az élét. Hasítottam vele párat, persze egy amatőr mozdulatával. Aztán már mentem is mobokat irtani...
Előttem állt egy vaddisznó, és agresszívan nézett rám, már amennyire egy mesterséges intelligencia agresszív lehet. Immár negyedszer álltam be stabilan, készen arra, hogy elugorjak. Eddig még csak egyszer talált el, de ő mindig félrelépett a kardom elől. Mi a franc?
A mob elkezdett felém rohanni. Én megmarkoltam a kardom, majd valami furcsát éreztem. Mintha egy kiáltás készült volna kitörni belőlem. Fegyverem pengéje kéken világított. Megvártam, míg a vadkan közelebb jön, majd szabadon eresztettem a támadást, egy igazi kiáltással együtt. A vadkan pixelekre szakadt, és felette megjelent egy felirat. Éppen végigfuttattam volna rajta a szemem...
GOOOONG
Mi a franc?
GOOOONG
A következő pillanatban eltűnt a talaj a lábam alól, és arra eszméltem, hogy egy téren vagyok. De nem egyedül; számtalan más játékos is áll mellettem. Mi történt?
Hamarosan választ kaptam, és azt is megbántam, hogy valaha feltettem a kérdést. A vörös égbolt... A köpenyes alak, aki Kayaba-nak mondta magát...
Hogy... hogy nem lehet kilépni?
Hogy ha itt meghalunk, akkor a valóságban is?
Hogy végig kell vinni mind a száz szintet?
Volt, aki sikoltott, volt, aki üvöltözött, és volt, aki sokkolva állt. Én egyik sem voltam.
Én gondolkoztam.
Ha végig kell vinni a játékot, akkor nyilván nem teljesíthetetlenek a szintek. Persze, kellően nehezek, de nagy odafigyeléssel a minimumra lehet szorítani a halottak számát.
Még az sem okozott nagy meglepetést, hogy az arcom és a termetem a valódi énemé lett. Úgyis olyan vékony vagyok, stimmelni fog a gyors karakter. Még szerencse, hogy a karakteremhez heccből választottam dísznek egy szemüveget is, pont olyat, mint amilyet a való életben hordok... hordtam. Ha már úgy nézünk ki, mint az igazi énünk, akkor ne
hiányozzon a szemüveg sem.
Mikor Akihiko sok szerencsét kívánt, én automatikusan elindultam az utcákon. Célom nem volt, csak tévelyegtem. Meg kellett emésztenem az információt. Éppen a városfalközelében voltam, egy városkapu mellettiszakasznál...
-Ne... ne! Segítség! - csapta meg a fülemet a kétségbeesett férfi kiáltása. Sarokba szorították a mobok? Segítenem kell neki. Már rohantam is. Kiviharzottam a kapun, és a hang vélt irányába indultam.
-Ne... odaadom mindenemet! Ne bántsanak!
Ezeket a szavakat hallva megfagyott ereimben a vér. Ilyen intelligens mobok nem lehetnek a játékban, hogy kirabolnak egy játékost. Nem... az nem lehet, hogy...
Egy sötétebb szakaszon megláttam egy földön ülő fiatal férfit. Nem láttam, milyen fegyver volt nála. Körülötte állt két karakter... nem mob, karakter...az egyiknél egy lándzsa volt, a másiknál egy pallos. Gúnyosan nézték az ülőt,akinek - akkor süllyedt abszolút 0 fok alá a vérem hőmérséklete - már alig volt élete...
Elkezdtem rohanni, az ellenfeleim, mert rögtön így tekintettem rájuk, még nem láttak. A lándzsás szúr, az ülő kétségbeesetten felordít...
...és pixeleire esik. Pont úgy, mint a vaddisznó.
Már én is ordítottam. A lándzsás, aki közelebb volt hozzám, nyugodtan megfordult, és maga elé emelte a lándzsáját.
Képesség... pillanatnyi várakozás... kiengedés.
Képesség... pillanatnyi várakozás... kiengedés.
Én is meglepődtem, milyen sebességgen püföltem a lándzsást. Az már nem játék volt, hanem a véres valóság. És az ellenfeleim gyilkosok voltak.
A lándzsás viszont könnyedén kivédett mindent a fegyverével, és nevetett. Majd hasbarúgott, és én hátrarepültem.
-Merész vagy, kardforgató! - mondta a pallosos. Rám támadt, és ütött. És megint. És megint. Rohamosan csökkent az életem, és kétségbe voltam esve.
-Hagyd! - szólt oda neki a lándzsás. - Tényleg merész a fiú, megérdemel még egy esélyt. Ha legközelebb látlak, konfettinek használom a pixeleidet! - az utolsó mondatot természetesen nekem címezte. Eltűntek onnan, én pedig csak sírtam. Igen, sírtam, fiú létemre, és még csak nem is szégyelltem, ahogy most sem. Nem elég, hogy itt ragadtunk egy kiba... szóval
istenverte játékban, ezek egymást gyilkolják, ahelyett, hogy a játékra koncentrálnának! Embereket ölnek, igaziból! A valóságban, mert ez most már a valóság!
Lassan feltápászkodtam. Visszamentem a városba, ott az életpontjaim és a hangulatom miatt páran megbámultak, de nem érdekelt. Kezdeti aranyaimból vettem egy potit, és feltöltöttem az életerőmet. Ezutáneldöntöttem...
Nyomozni kezdtem. Tisztában voltam vele, hogy a 'tű a szénakalban' kifejezés nevetséges 'itt a piros'-sá amortizálódik a jelenlegi helyzetemhez képest, de nem érdekelt. Csak annyi mobot öltem, hogy tudjak hol aludni, és legyen elég élelmem. Szabadon kóboroltam, jó párszor meghalhattam volna, de speciel nem zavart. Az volt az egyetlen célom, hogy
megtaláljam a rohadékokat. Hogy mit csináltam volna velük? Fogalmam sincs. Talán megint püföltem volna őket, bár most még kevesebb eredménnyel.
Aztán sikerült. Jó pár szintet meghódítottak a játékosok, mire egy küldetés tagjai között ismerte fel valaki a gyilkosok személyleírását.
Alig vártam, hogy visszaérjen a csoport, de csak egyvalaki jött. Nem volt az én emberem, szóval érdeklődve figyeltem. Úgy rohant vissza, hogy még mindig lihegett.
-Újfajta mobok... támadtak meg minket... a negyedik szinten... a leírás sem említi őket... a csoportomból hétből hatan meghaltak... alig tudtam megmenekülni...
Ledöbbentem. Még több halál? De egyúttal... valami elégtételt is éreztem. Meghaltak a gyilkosok. A természet furcsa igazságszolgáltatása.
Aznap olyan fogadalmat tettem, ami ki fog hatni az egész játékbeli létemre. Erősödni fogok. Csak azért, hogy minél több halálesetet akadályozzak meg. Eddig nem fejlődtem, de most minden erőmmel azon leszek, hogy minél hamarabb végigvigyük ezt a rohadt játékot...

Köszönöm!
Igen, igazad van. De a mobdobálás csak egy példa; bármilyen reakciót semlegesít a képességem. Az meg akár játékosnál is előfordulhat, ha nem is túl gyakran, Úgyhogy szerintem maradjon, legfeljebb nem használom a mobdobálós részt.
VP-zik a halál Úgy nem izgi a játék Egyébként is... igaz, hogy erős a képesség, de gondolj bele: ahhoz, hogy sikeres legyen, kétszer kell jót dobnom a kockával, hiszen ha a támadás nem sikerül, hiába sikerül a képesség. Ha a két dobásból csak az egyik nem sikerül... az nem befolyásolja kedvezően a harcom alakulását
Ja, és a városban gyilkolós rész... nem a városban történt. A karim volt a városban, és a falon keresztül hallotta meg az üvöltést. Kifutott a kapun, és... hát... megszívta De az már a városon kívül volt.