Hokushin vs Zaraki Kizashi

(Egy téren tartózkodom mely szélén pár pad helyezkedik el.)
Éppen egy padon ülve a felhőket bámultam azon gondolkodva mi legyen ezután. Merre kellene tovább haladnom. Az aranyszerzés is nagyon fontos dolog de még fontosabb a tapasztalat pontok begyüjtése és a fejlődés. Azonban nem volt sokk kedvem küldetésre menni ugyanis mindenhol csapatokat kerestek én pedig magányos farkas hírében állok. Vagyis ezt képzeltem magamról. Mivel dűlőre nem jutottam ezért figyeltem tovább azokat a szép csodálatos felhőket. Egyik bárány formájú volt a másik egy vattapamacs a harmadik pedig egy hatalmas ikszre hasonlított. Ahogy jobban megnéztem azt a felhőt rájöttem az nem is iksz hanem két keresztbe fektetett kard. Abban a pillanatban fejen csapott az ihlet meg az én tenyerem. Ez az égő jel nem árulkodhatott másról mint, hogy párbajoznom kell valakivel. Így két legyet üthetek egy csapásra tapasztalatot is szerezhetek és nem unatkozom már annyira. Odamentem egy magas szőke hajú fickóhoz aki hozzám hasonló Kardforgató volt. Azonban hiába kértem nem volt hajlandó velem párbajra kelleni. Nem tudtam mi lehet a kifogása ellenem de nem adtam fel és változtattam a stratégiámon. Felajánlottam neki 10 aranyat, hogyha le tud győzni neki adom. Azonban az nem volt hajlandó kötélnek állni. Ezért fölemeltem az árat húsz aranyra de a válasza ekkor is ugyanaz maradt nem. Ezek után épphogy elmentem volna mikor a fickó utánam szólt, hogy ötven aranyért szívesen laposra ver. Ekkor döbbentem rá mennyire át lettem verve. Csak arra az alkalomra várt amikor a legtöbbet kasszírozhatja. Azonban én se akkor jöttem le a falvédőről és ezúttal én mondtam nemet majd viharosan távoztam. Majdnem neki is mentem egy mellettünk álló fekete hajú piercinges fickónak.
-Ne haragudj pajtás csak ez palimadárnak akar nézni. Egy kis gyakorlásért ennyit kérni? A véremet nem akarja véletlenül?!-
Ezzel indulnék is tovább nem akarom tovább feltartani az idegent. Tudtam magyaráznom sem kellet mi történt hisz ott állt mellettünk. Nem is mertem arra gondol, hogy párbajra hívtam elég volt nekem, hogy nem gurult be amiért majdnem nekiütköztem.

Igazán elvoltam magamban, de még mindig úgy éreztem, hogy nem volt elég aranyam. Valamilyen módon szereznem kellett, ezért eldöntöttem, hogy alkalmat keresek. Boltról boltra jártam, netalántán tudnék valahogy könnyen, cserekereskedelemből szerezni, de az összes boltos csak mogorván megjegyezte, hogy ő bizony csak elad. A fenébe a zsugori, boxer kutya fejükbe, mi csak az aranyért nyáladzik, adhatnának már nekem is, hogy az admin csapjon beléjük! A sok magamban való szitkozás miatt azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak sétáltam és szemeimet arany szenzorokká próbáltam változtatni, de sehogy sem sikerült. Már fordultam volna vissza, hogy hazamenjek, vagyis a helyhez érjek, ahol lófrálni szoktam, mire egy mitugrász nekem jött. Miután megzavart a jelenlétével pajtásnak nevezett és panaszkodni kezdett.
- Ide figyelj, öcskös. Nem vagyok a pajtásod, sem a barátod, kinek a vállán elsírhatod a problémáidat. Ha meg annyira harcolni szeretnél, akkor én ingyen is megteszem, bár nem a szokásom.
Nem tudom, hogy mi jött rám, fogalmam sem volt, hogy miért nem szedtem ki belőle legalább húsz aranyat. Valószínűleg azért, mert nem akartam a nyafogása tárgyává válni. Nekem teljesen megfelelt a hely, ahol voltunk, bár lehetne zsúfoltabb, több NJK és object kellett volna, amik mögé bújhatnék. Ha elfogadná a kihívásomat, akkor a visszaszámlálás után próbálnék egy ember vagy NJK tömeget találni, ami mögé bújhatnék, nem volt ínyemre a szemtől szembeni küzdelem. Sőt, nem csak ezúttal, hanem szinte sohasem akartam úgy harcolni. Na jó, talán ostoba mobok ellen, akiknek mindegy, de játékosok ellen úgy éreztem, hogy komolyabban kéne vennem az egész dolgot, végül is, ha hibázok veszthetek vagy akár meg is halhatok, az pedig nagyon, de nagyon nem lenne kedvemre.

A fickó akinek nekimentem kissé zokon vette eme személyes báj csevejt. Bizonyára az idegesség és a csalódás beszélhetett belőlem mert máskor ilyet nem szoktam csinálni. Meg is értettem amikor felháborodását tudtomra adta de meglepett azzal amit ezután mondott. A szemeim bizonyára elkezdtek csillogni az arcomon pedig egy fülig érő vigyor jelenhetett meg. Hisz nem csak egy ellenfelet sikerült találnom hanem még ingyen is vállalta a kis edzést. Ezt az örömömet úgy éreztem muszáj szóval is kifejeznem.
-Igazad van nincs helye nyafogásnak. Vágjunk is bele kezdődjön hát a móka.-
Ezzel elővettem a menüt de sajnos pár pillanatig eltartott míg megkerestem a párbajra felhívó ikont. Miközben keresgéltem végignéztem az alakon. Elég marcona figurának nézett ki amolyan bandatagnak is elment volna. Azonban jól tudtam nem szabad a látsz útján megítélni az embereket.
Mikor elkezdődött a visszaszámlálás elővettem kardomat a hüvelyéből két marokkal megragadva magam elé tartottam. Az idő mintha lelassult volna egy döglött csiga tempójára. Az alatt a pár másodperc alatt mintha órák teltek volna el. Szívem majd szét repedt a boldogságtól akárcsak kölyök koromban mikor valami ajándékot kaptam. Örömöm ezalatt a várakozási idő alatt alábbhagyott hisz ekkor döbbentem rá mi van ha végezni akar velem. Arcomon a boldogságot a fegyelem és óvatosság ábrázata váltotta fel. Ha meg akar ölni ha nem elhatároztam a harcot komolyan fogom venni, de vigyázok az ő életére is. Az utolsó pár pillanatban úgy forgatom a kardot, hogy hegye lefelé áll és kissé srégen a hátam mögé mutat. A való világban semmiféle tapasztalatom nem volt közelharccal kapcsolatban azonban abban a pillanatban nem a való világban voltam. Mindent az elmém irányított vagyis csak akarnom kellet és az teljesült persze ha az adataim is engedték. A sok regénynek hála rengeteg vívás láthattam és fejben le is játszottam őket. Reméltem ez a „Tapasztalat” itt némileg a hasznomra lehet.
Amint lejár az idő egyből neki rontok de pont kard távolságban megállok és egy felfelé irányzott csapással megpróbálom megsebezni a kardom hegyével. Ha esetleg elrohan egy ideig figyelem merre siet majd kardomat védelmi állásba helyezem és várok.

/Elnézést kérek akatt egy kis dolgom meg nem vagyok jó post kezdőnek de mindent megteszek/

Miközben szememmel fürkésztem a helyet, ahol megbújhatnék, ellenfelem egy pillanatot sem várt. Kardjával lentről felfele szabdalt belém, ami lenullázta a páncélomat és még három sebzést vitt be. Igazán váratlanul ért az azonnali támadás, bár számíthattam volna. Reagálásképpen miután elszenvedtem a sebzést egy nagyot kiáltottam, hogy magamra vonjam a figyelmét, úgy a sújtása után egy másodperccel. Ezt a védtelenséget, a lendület hatását kihasználva vigyorogva csusszantam be a kardja mögé, a teste és karja közé, miközben a bal kezemben lévő késemet már emeltem az arcához és döftem. Azonban, mivel két késem volt értelemszerűen nem csak a bal karomat használtam a harchoz, hanem egyszerre a jobb kezemmel is döftem a késsel, mégpedig egyenesen az oldalába. A két döfés után valószínűleg már nem maradna időm, a kard kikerülésére, így a képességemet használtam, örültem, mert ezúttal nem kaszniztam el, sikerült mögé kerülnöm. Onnan meg egyenesen futni kezdtem előre. Bár nem tudtam ellenfelem gyorsasága mekkora, de nekem három volt összesen, amit köszönhetek a cipőmnek. Ha a gyorsasága kisebb vagy egyenlő az enyémnél, akkor az indulási előnyt figyelembe véve nem tudna utolérni, így nem kapnék egy kellemetlent a maradék huszonhét életemre. Ha a futás eltartana egy ideig, akkor sikeresen találnék egy masszív játékos köteget, akik éppen alkudoznának, pontosabban körbe állnának egy személyt, ki egy ritka tárggyal henceg és állítja, hogy eladná azt. Ezek közé osonnék be, majd lelapulnék, hogy ellenfelemnek nehezére essen megtalálni. A tömeg tényleg óriási, szint egyen még nem láttak olyan itemet, tényleg vagy ötszáz karakter gyűlt oda össze. Ha pedig előtte utolérne, akkor nem jutnék a tömeghez, hanem megfordulnék, nehogy sebzést kapjak... bár az attól függ, hogy ellenfelem mennyire ügyes lesz.

Olyan érzés kerített hatalmába mint a régi western szereplőket párbajuk kezdetén. A két férfi egymás szemébe néz és feszülten vár, hogy a harang megüsse a tízen kettőt és lőhessenek. Egy másodpercek a kezdet előtt megfeszítettem minden izmomat így mikor eljött az idő szinte rakétaként lőttem ki magam. Azt nem tudom, hogy az én sebességem miatt vagy az ellenfelem tapasztalatlansága miatt de pillanatok alatt megtettem a kettőnk közötti távolságot. Mikor már csak egy kardnyújtásnyira voltam megálltam és a lendületemet kihasználva felcsaptam a kardomat. Ami ezután történt eléggé meglepett mivel még soha nem harcoltam előtte. Ellenfelem egy hatalmasat üvöltött biztosan mert eltaláltam. Ez kizökkentett a koncentrációból és kissé riadtan néztem rá hol sérülhetett meg. Az előbbi állításomat megcáfolva megmutatta igen is van tapasztalata a közelharcok terén. Átmeneti zavaromat kihasználva kígyó módjára becsusszant közém és kardom közé egy vérfagyasztó mosollyal a száján. Olyan közel volt, hogy akár meg is csókolhatott volna amiért rettenetesen hálások vagyok neki így utólag, hogy nem tette meg. Szemében láttam a tűzet lángolni és tudtam az előbbi húzásomat szeretné megköszönni. A bal kezében lévő kardot mélyen az arcomba mártotta de neki nem volt elég ezért a jobbjával az oldalamba döfött. Életemben nem rémültem meg annyira és ezt a nézőközönség tudtára is adtam. Hatalmas fájdalmas üvöltés hagyta el a számat utána pedig értetlen pofákat kezdtem vágni. Nem tudtam miért nem érzek fájdalmat hisz ilyen sérülések biztosan fájhatnak és míg ezen gondolkodtam megtapogattam az oldalam és az arcomat. Pár szempillantásnyi találgatás után rájöttem ebben világban nem érzünk fájdalmat a sérülések után. Emiatt nagyon feldühítettem magam meg azért, hogy néhány a nézők közül harsányan felnevettek. Mire újra a harcra koncentrálhattam az ellenfelem már nem tartózkodott a közelemben. Annak ellenére, hogy békés ember voltam azon járt az eszem, hogyan koncolhatnám fel puszta kézzel azt a fickót.
Rakéta módjára lőttem ki magam azonban nem egészen arra futottam amerre ő. Ahelyett, hogy öt üldöztem volna megpróbáltam egy kanyart leírva elébe kerülni. Sajnos ez az ötletem nem jött össze és ellenfelem helyett csak pár beszélgető embercsoportot találtam. Kis körökre álltak össze és bizonyára egymás között alkudoztak. Úgy gondoltam nem lehet olyan messze ezért a jobb kezembe átvettem fegyveremet és elkezdtem keresni. A rengeteg ember között elég könnyű elbújni de reméltem elő csalhatom valahogy a bitangot. Azonban erre nem volt szükség ugyanis egy kisebb csoportosulásban több ember szeme a földre révedt. Én is oda pillantottam és meglepődésemre egy pár lábat találtam amihez nem tartozott test. Kardomat megszorítva elindultam a tömeg felé közben olyan arcot vágok mintha valamit nagyon keresnék.

Az a tervem, hogy elhaladok a csoport mellett ahol ő bujkál és reményeim szerint megpróbál hátba döfni. Én ekkor a különleges képességemet kihasználva fölgyorsítom magamat 4,5 pontra majd villám gyorsan vízszintesen belevágok. Miután belehasítottam sietve hátra lépek nehogy megismételhesse az előbbi kis műsorát. Ezúttal már nem foglalkozok azzal üvöltözik vagy sem.

(Ha jól számoltam 5 életpontot veszítettem el. Kétszer szúrt meg plusz a két kés darabja 0,5. Így maradt 10 életpontom.)(javítás Zaraki figyelmeztetett, hogy elszámoltam magam és 7 pontot sérültem elnézést kérek)

A taktikám úgy látszott, hogy bevált. Az ellenfelem nem vett észre ott, ahol sunyi módon bujkáltam és még mellettem is haladt el. Túl szép, ahhoz, hogy igaz legyen, ezért gyorsan kihasználva az alkalmat mögé kerültem és próbáltam hátba döfni, azonban ellenfelem valahogyan gyorsabb lett a kelleténél és a kardjával egy vízszintes vágással talált el a mellkasom környékén. Fájdalmat nem éreztem mégsem volt kellemetlen, ahogy az öt élet pontom lepergett és csekély huszonkettő maradt. A támadása után kissé hátrált, a környező tömeg pedig kezdett szétszóródni, inkább egy másik helyre telepedtek, nem akartak zavarni a küzdelemben. Miközben ellenfelem nem vette le a szemét rólam, megfogtam és nyugodtan megálltam, majd elővettem a bal kezemben lévő késemet és dobálgatni kezdtem a levegőbe, miközben beszéltem.
- Jól átvertél, mit ne mondjak. Bár nem szoktam ilyeneket csinálni, de neked most elmagyarázom, hogy miért fogsz veszíteni. A gond nem a tudásodban van, hanem a harci stílusodban. Túlságosan aszerint harcolsz, ahogy az elfogadható, ahogy egy "fair play" kinéz. Nem alkalmazol trükköket, így pedig nálam nem érsz semmivel sem többet egy hangyánál, ami csipeget, még ha le is veszed az életemet. Egyikünk sem látja a másik életét, de én nem szoktam veszíteni.
Egy gonosz vigyort vettem az arcomra, majd a bal kezemben tartott késemet, amit mindvégig dobálgattam, megfogtam és ellenfelem felé hajítottam. Ha nagyobb vagy egyenlő lenne a fegyverkezelése, akkor ki tudná védeni, de ha nem, akkor sikerülne megsebeznem, viszont a hátrány, hogy csak egy késem maradna, azt meg nem lenne szándékom eldobni. Mondjuk az igaz, hogy a mostani taktikája felettébb tetszett, de most nem bátorítani akartam, hanem le akartam kissé törni.

Mikor a fejemben teljesen pompájában elkészült a terv elindultam, hogy végrehajtsam azt. Jobbra- balra forgattam a fejemet mímelve az ellenfelem utáni keresést. Egyszer még fel is sóhajtottam majd a szabad kezemmel megvakart a fejemet. Szép lassan mind aki nem sejt semmit elhaladtam bujkáló ellenfelem rejtekhelye mellett. Ő bizonyára azt hitte nem tudom hol van de a szemem sarkából lestem minden egyes mozdulatát. Egyszer csak hirtelen a piercinges mozgásba lendült és sikerült is volna a sunyi kis terve ha nem aktiválom a különleges képességemet. Bevallom elég különös érzés volt mert akkor használtam először. Erősen megmarkoltam a kardomat majd a gyorsulásnak köszönthetően villámgyorsan szembefordultam az orvtámadóval. Még fel se foghatta, hogy ő esett csapdába nem pedig én egy erős félköríves csapást vittem be a mellkasába. Miután sikerült eme nagyszerű csapás pár lépést hátrébb léptem nehogy újra egy intim fogást alkalmazzon rajtam. Nagy meglepetésemre nem támadott rám veszett vadként hanem inkább egy rövidebb szónoklatot tartott. Ez azért is volt furcsa mert nemrégiben ő ellenezte ezt a barátságos csevegési formát. Kedvesen elmondta nekem miért fogok veszíteni. Azért nem nyerhetek mert nem úgy játszok ahogyan ő nem sunyi alattomos módon. Majd közölte velem, hogy ő nem szokott veszíteni. Ezt a gyönyörű példabeszédet szerettem volna meghálálni de mielőtt megszólalhattam volna belém hajította az egyik dobosékét. Ostoba voltam amiért kardal próbáltam eltéríteni mert talán elugorhattam volna. Így viszont a kés belefúródott pont a bal vállamba. Fájdalmat nem éreztem de kissé kellemetlen volt ahogy valami lóg ki a testemből. Ezért kihúztam a fegyvert és én is mondtam pár keresetlen szót.
-Azért vagyok fer mert így döntöttem nem pedig azért mert valaki vagy valami megparancsolta nekem. A saját döntéseim alapján akarom élni az életemet és meghalni ha úgy hozza a sors. És amit a győzelemről mondtál még én se veszítettem egyszer se.-
Ez az állításom igaz is volt mert az volt az első pvp küzdelmem. A kést egy laza mozdulattal visszadobtam a gazdájának. A harc nem lett volna se fayr se élvezetes ha nem küzdhet teljes erejével.
Sajnos teljesen tanácstalan vagyok fogalmam sincs mit kéne tennem. Az egyetlen megoldás ha sikerülne meglepnem. Ugyanazt a taktikát alkalmazom majd mint az elején. Rohanok felé, hogy egy felfele irányzott csapással megsebesítsem. Ám amikor elé toppanék nem álok meg hanem megpróbálom páros lábbal mellkason rúgni. Ha sikerül valami menőt próbálok majd mondani mint-Ez elég sunyi volt?-
Ha nem jön össze gyorsan felveszem az egy-két méteres távolságot.
(ha jól számolok 7,5 HP-m maradt)(javítva 6,5 pontom maradt)

A késem, mit ellenfelem felé hajítottam sikeresen eltalálta őt, sőt, egyenesen a vállába ékelődött. Azonban ellenfelem ahelyett, hogy elhajította volna a kést, visszaadta nekem. Úgy látszott, hogy nem figyelt a mondanivalómra, vagy csak nem akarta elfogadni a tanácsomat. Halálos hiba. Ismét két késsel álltam előtte, az előtt, aki úgy támadott, mint a legelején. Az első támadásával ismét lentről fölfele vágott és még mindig nem tudtam ellene mit csinálni. Úgy csinálta, mint azok a játékosok, akik folyton csak egy gombot nyomogatnak a harcolós játékokban. Irritált, hogy nem láthattam az életét, lehet, hogy esélyem sem volt a küzdelemben, de lehet, hogy már egy fújástól is elesne. A vágása helyett valami mást csinált. A lendülettel szállva páros lábbal rúgott engem mellkasba. A rúgás közepette jutott egy még sunyibb ötlet a fejembe. Miközben kaptam a lökést a mellkasomra, lassított felvételben mosolyodtam el. Lepergett ismét öt életpont, így már csak tizenhét pontot hagyva, én mégis elmosolyodtam. Az ellenfelem szemébe néztem, ha ő nem nézett a szemembe, akkor felsikítottam, mint egy kétségbeesett lány, hogy megtegye. Amint sikerült kialakítani a szem kontaktust két választásom volt, ahhoz képest, hogy ellenfelem milyen pozícióban volt már. Ha aközben nézett a szemebe, miközben a páros lábas rúgás utáni esés közben volt, akkor a képességemet használva a háta mögé, azaz a földön, alatta feküdve jelennék meg és kitartanám az egyik késemet, hogy bele essen ellenfelem és miután bele esne, beléje szúrnám a másodikat is. Ha ez történne, akkor a második szúrás előtt megállna a küzdelem. A másik, hogy ellenfelem akkor tekintene a szemembe, mikor már felkelt a rúgás után és megkérdezte, hogy elég sunyi volt-e. Az esetben, elkezdtem volna beszélni.
- Igen, be kell valla...
A vallanom közepén, amire valószínűleg nem számíthatna, akkor használnám a képességemet és kerülnék mögé, a két késemmel felváltva a hátába szúrva. Ha ez jönne létre, akkor is megállna a játék a második szúrás előtt. Azonban, ha nem sikerülne egyik tervem sem, akkor kissé távolabb mennék ellenfelemtől és várnám a támadását, ha viszont az egyik sikerülne, akkor, amikor megállna a küzdelem, megkérdezném.
- Élni vagy halni vágysz?
Ha azt mondaná élni, akkor kivégezném és azt mondanám, hogy:
- Mindenki hazudik.
Ha azt mondaná, hogy halni, akkor életben hagynám és azt mondanám, hogy:
- Mindenki hazudik.
Ha azt mondaná, hogy döntsek én, akkor pedig kivégezném és azt mondanám, hogy:
- Rossz válasz.

A taktikám elég jónak tűnt mert elhitte azt amit látott. Pont úgy mozogtam mint a legelső támadásomkor. A testtartás a kard állása mind ugyanolyan volt. Csak egy apróságban tért el az első támadásomtól akkor ugyanis pont az ellenfelem előtt álltam meg és vágta belé. Ezúttal viszont nem álltam meg hanem a lendületemet kihasználva mellbe rúgtam. Ettől ő fölsikított akár egy menyecske de engem ez már nem izgatott. Egyszer már átvert ezzel a primadonna szereppel és elégé megsínylettem a dolgot. Ezúttal viszont még rá se néztem akárhogy sikítozott. Talán egy másodpercig sem tartott míg leestem földre de nekem mindez legalább tíz percnek tűnt. Az emberek, a felhők még a madarak is lassított felvétel módjára mozogtak. Azonban semmi nem tarthat örökké így amilyen gyorsan jött a gyorsulás olyan gyorsan el is ment. Azon kaptam magamat, hogy a földön fekszek és a felhőket bámulom. Gyorsan fölültem majd ülő helyzetből felálltam a földről. Mikor felálltam tettem neki egy kérdést mire ő elkezdett válaszolni de a válasz felénél hirtelen eltűnt és a hátam mögött jelent meg. Egyszer megszúrt a pengéjével azonban mikor másodszor is megszúrt volna megkérdezte tőlem mit akar élni vagy meghalni. Nem hittem volna, hogy egy ártatlan kis virtus az életembe kerülhet. És mivel elég sunyi alaknak ismertem meg nem lehettem biztos, hogy bármelyik válasz esetén életben hagy. Ezért a két opció helyett én a harmadikat választottam.
– Tovább mókázni- majd megejtettem egy őszinte mosolyt abban reménykedve, hogy ő is élvezte ezt a kis közjátékot. Annak ellenére, hogy egy alattomos féreg volt én a szívem mélyén kissé megkedveltem a fickót. Őszinte volt, szolgálatkész, és nem rejtette véka alá valódi érzéseit.

A taktikám bevált, azonban a második vágásnál valami különös dolog történt. Hirtelen megálltunk és egy ablak ugrott fel, hogy szeretném-e kivégezni az ellenfelemet. Vagyis nem pontosan ez ugrott fel, de erre lehetett fordítani. Ekkor feltettem neki a kérdésemet.
- Élni vagy halni vágysz?
Mire ellenfelem azt válaszolta, hogy tovább mókázni, majd elmosolyodott. A tovább mókázás jó válasznak hangzott, amit mindenki szeretne. Úgy látszott, hogy nem hazugságokra törekedett és arra sem, hogy mások kezébe adja az életét, ami szintén rossz döntés. Ő csak azt fejezte ki, hogy tovább akar élni, de nem is. Mókázni holtan is lehet, de mégsem abba az irányba irányul ez a fajta kijelentése. Úgy döntöttem, hogy életben hagyom és nem folytatom a küzdelmet. A lendületem abba maradt és egy helyben álltam meg, egy "Győztes" felirattal a fejem felett. Hú, ezúttal kicsit enyhíthettem a feszültségemen és az ütemes szívdobogásomon, már nem hajtott az adrenalin, már nem pörgött az agyam, inkább mélán, lassan folydogált tovább az infó az erekben.
- Grat!
Szólaltam meg és nyújtottam a kezemet Hokushinnak. Jó ellenfél volt és élve került ki, így megérdemelt egy kézrázást és egy gratulációt. Ha kezet ráztunk, ha nem, megfordultam, zsebre tettem a bal kezemet, majd a jobb kezemmel dobálni kezdtem a késemet. Igazán kellemes volt így utólag, őszintén szólva főleg az, hogy nyertem. Már több méterre voltam ellenfelemtől és megszólaltam.
- Remélem még találkozunk!
Így sétáltam tovább, háttal a napnak, a város sötétségébe. A küzdelemnek már vége volt, és az, ami innentől történni fog, még számomra is egy nagy rejtély.

// Köszönöm a játékot, admin zárhatja //