Páncélos Macskosz - Anatole kovácsműhelye [T2]

Az idomár pár másodpercre lefagy, majd úgy indul meg felém, mint akit puskából lőttek ki. Összefonom mellkasom előtt a karjaimat, egyik lábamat egy hangyányit hátrébb teszem, hogy ne tudjon egykönnyen kibillenteni az egyensúlyomból, akármit is akar közeledtével. Mondanám, hogy meglepetésként ér az ezutáni cselekedete, miszerint megmarkolja a vállamon a ruhát, de az a helyzet, hogy ez a srác még nálam is jobban szeret belemászni másik intim szférájába... Igyekszem rezignált tekintettel tűrni a szavait és a tekintetét, de be kell valljam magamnak, fogalmam sincs miről beszél. S ez az ötlettelenség valószínűleg kirajzolódott az arcomon is. Mindenesetre nagyon nem volt komfortos ez a helyzet, így ideje volt cselekedni.
- Lennél szíves... - Súlyemelésemet és magasabb erőpontomat használva megragadom a fiú kezeit, és lefejtem őket magamról. - Fogalmam sincs hol van a majmod, de azt még kevésbé értem, hogy miért pont nálam keresed! Mondanám, hogy nézz körbe és bizonyosodj meg róla magad, de úgy vélem ehhez semmi jogod. Szóval bökd ki végre, hogy miért jöttél...- szólok vissza neki kissé ingerülten. Nem éppen olyan hangulatban váltunk el legutóbb, hogy jópofiznom kellene vele, vagy meginvitálnom egy teára, azt meg végképp kikérem magamnak, hogy a ruhámat gyűrögesse és az arcomba másszon a saját boltomban. Ugyanakkor egy aggasztó kérdés még továbbra is fennáll: Ha nem nálam, akkor hol van Susaya? Már ha ez nem valami kamu indok, amivel idejött ma hozzá.

[Anatole]

Hát nem kamu fedősztori Susaya eltűnése? Komolyan azért jött hozzám, mert elveszett a majom és nincs semmilyen csalafinta hátsó szándéka? Nagy franc a srác, de az, hogy műsírást produkáljon, azért az még az ő képességeit is meghaladná. Ráadásul Susayát csak nem használná fel a sunyi céljaira, annál kedvesebb számára, minthogy ilyen alantas célokra használja fel. Plusz Mito is említette, hogy a majom nem volt a boltban, mikor elküldtem a kristályíróhoz. Egek, ha tehát minden igaz abból, amit az idomár fiú előad, akkor egyedül bóklászik az alacsony kis életpontocskáival, kiszolgáltatva minden ártó szándéknak.
Amíg a vendégtérben talál magának egy ülőhelyet és kipanaszkodja magát, végig szemmel követem minden mozdulatát. Nem mer rám nézni, talán jobban is teszi, legalább is én örülök neki, hogy nem látja az elgyengülésem. Biztos nem fogok odamenni hozzá és megsimogatni a hátát, mint egy kisgyereknek, de elszorul a szívem a kétségbeesését hallva. Ugyanakkor dühös voltam rá, mert biztos voltam benne, hogy az ő hülyeségei miatt hagyta faképnél a petje. Annyira tudtam, hogy nem lesz jó vége a sokszínű terveinek. Saru Taidana, te barom... ha nem lettél volna olyan idióta akkor, ott, Arbusban, most együtt építhetnénk Aincrad legerősebb céhét és te sem rinyálnál itt a peted után.
- Meg kell keresnünk... - szűröm fogaim között, és magam sem hiszem el, hogy az imént ajánlottam fel a segítségem és az együttműködésem. Sokkal jobban kedveltem azt az aranymajmot, mint a gazdáját, és érte képes voltam félretenni az idomár iránt érzett jelenlegi ellenszenvemet. Megadóan sóhajtok egy nagyot, majd segédem felé fordulok. - Mito, vedd át a boltot délutánra, ma már nem jövök vissza. - Leveszem a kovács kesztyűmet miközben odalépkedek Taidana elé, majd kérdőn pillantok rá, hogy elfogadja-e a segítségem. Ha igen, akkor biztos lehet benne, hogy kérdések sorával fogom bombázni, és valószínűleg alaposan meg fogom mosni a fejét is, mert olyan fafejű volt, hogy hagyta elmenni a petjét. - A térképen nem lehet követni a peteket ugyanúgy, mint a barátokat? Vagy ehhez nyomkövetés kell?

Ha azt mondják nekem egy hete, hogy Saru Taidana mellé fogok szegődni, hogy segítsek neki, akkor annak kertelés nélkül beleröhögtem volna a képébe. Nem érte teszem, hanem Susayáért. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. Az viszont, hogy az idomárt ennyire kétségbeejtő szituációban kell látnom, és hogy ennyire nem bírja türtőztetni magát, az valahol kicsit kiábrándító is. Ő egy idegesítő, stramm kölyök, akinek mindig mindenre van valami odavágós válasza, akivel képesek vagyunk hosszú szócsatákat vívni és mindig méltó ellenfelem volt. Erre most itt bőg a boltom előtt a placcon ülve, mint egy taknyos gyerek. Amikor aztán Susayát élete társaként említi, kétszeresen is elkeskenyedek. Egyrészt mert belegondoltam abba, hogy én mit éreznék, ha Vioval összevesznénk valamin és ki tudja mióta nem akadnék a nyomára. Másrészt féltettem a fiút attól a csalódástól és veszteségtől, ami majd akkor fogja érni, mikor végre egyszer kijutunk ebből a játékból és a petje megszűnik létezni ezzel a világgal együtt. Vagy érte képes lenne inkább itt ragadni, vagy újra visszatérni? Nehéz az idomárok élete...
Mellkasom előtt összefont kézzel, morózus tekintettel nézek le a földön ülő fiúra, és kis híján elkezdek idegesen topogni a lábammal is. Morgok egy sort, majd megadóan az ég felé dobom a kezeimet. Megragadom a vállainál, vagy a hóna alatt, ahogy jobban kézre esik, majd abban bízom, hogy súlyemelésem elégségesnek fog bizonyulni, hogy végre talpra állítsam.
- Hagyd már ezt abba, úrfi! Bőgéssel semmire sem megyünk! Elhiszem, hogy kétségbe vagy esve, de tűrd férfiként az arculcsapást! Kezdjük az elején... Hol váltatok el egymástól? Csak ketten voltatok, vagy harmadik személy miatt vesztetek össze? Merre ment el? Nyilván voltak tippjeid, hogy hol lehet és azokat gondolom már felkutattad, ugye? Ugye!? Sokkal okosabb, mint amilyennek hiszed magad, szóval szerintem ott kell keresni, ahol nem keresnénk...

Nem lettem kisegítve... Sok lényegtelen mellébeszélés, szipogás. Aztán meg rátér erre a kis ügyletére, valami meg nem nevezett nőszeméllyel. Forgatom a szemeimet. Kész idétlenség ez a kölyök. Hogy tudott felszednie egy csajt, ha még azt se képes kimondani a "dolgom volt vele" helyett, hogy kufircolt, szexel, megdöngette, magáévá tette, szerelmi légyottot kezdeményezett és még sorolhatnám miként nevezhetné az affért, ami mindenképpen értelmesebb és választékosabb (még ha trágárabb is), mint a dolgom volt vele... Idétlenség.
- Hát nem azért a két aincradi fillérért, de én is ott hagytalak volna a francba Susaya helyében, ha végig kellett volna néznem, hogy egy csajjal kamatyolsz...- Kicsit megborzongok, túlságosan vizuális típus vagyok és most aztán igazán megsajnáltam Susayát. Őt nem lehet csak úgy elrakni egy pokelabdába, hogy ne kelljen néznie. Brr...
- Ezzel nem segítettél túl sokat. Erőltesd már meg magad! - ragadom meg a vállát erélyesen - Valami támpont kell, amiből elindulhatok, hogy mégis merre keressem...
Aztán a fiú megráz! Mármint nem az a sokkoló élmény, tudod, mikor belédvág a 220, vagy mikor kenyérpirítóval fürdesz, hanem mikor mondjuk villanypásztorba markolsz. Kicsit megcsíp. Illetve itt még annyi sem, mert nincs fájdalom. Csak bizsergető érzés, ami a Taidanát fogó kezemből indulva végigszalad az egész testemet felépítő pixelhálón. Egy pillanat műve az egész, tekintetem azonban fátyolossá válik és a kellemetlen érzés miatt kénytelen vagyok becsukni a szemeimet. Képek villannak előttem. Egy párbajban legyőzött lányt látok. Az Északi negyedre jellemző szegényességet, egyszerűséget vélem felfedezni a villanásokban megjelenő házakon. Egy ottani párbajhelyszín. Várom, hogy Susaya felugorjon a vállamra. Mi, én várom? De nincs sehol. Hol van Susaya? Hol késlekedik már, miért bénázik? Türelmetlenség és elégedetlenség járja át a belsőm. Egyre dühösebb vagyok, aztán ezt felváltja a hirtelen jött kétségbeesés. Megfordulok, de Susaya már nincs sehol. Eltűnt. Magamra hagyott. Nem kér belőlem. Nem-nem-nem! Ez nem én vagyok. Ez Taidana! De ez mégis hogy?
Elszakítom kezemet a fiú válláról, mintha égetne a bőre. Tágra nyílt szemekkel tántorodok meg, oldalra kell lépnem pár lépést és meg kell támaszkodnom a boltom ajtófélfájának, mert szédülök. Mennyi ideig tarthatott ez az egész? Nem tudom mit tegyek. Kérdezzek rá az idomárnál, hogy ő is látta-e az emlékképeket? Mert mi más lehetne, ha nem az ő emlékei!? Akkor mégsem szerelmi légyottról gagyogott az előbb a fiú, hanem erről a párbajról? Bakker, ez nagyon hardcore volt! Mintha érezném, amit ő. Ez a srác tényleg nagyon oda van azért a majomért. Vajon ő mit érzett meg ebből az egészből? Rá se merek nézni, még össze kell szednem magam. Ez... ez valami rohadt bug? Vagy valaki megmérgezett? Vagy Saru egyik kristálya aktiválódott? Vagy egy újabb képesség volna? El vagyok veszve... Anatole nyugodj le!

//Taidana userrel egyeztetve, kari annyit érezékelhet csupán a képesség aktivizálódásakor, hogy az érintés helyén kicsit bizsereg a bőre. //

[Yurihime]

Elsiklanak a fülem mellett azok a sületlenségek, amiket Taidana magyarázni próbálna, azok nélkül is zúg rendesen a fejem. Kivonom magam a segítő kezeiből, majd felegyenesedek és megrázom a fejem. Kissé még mindig szédülök, de egyre jobban visszatér belém az erő. Rendkívül vacak érzés, hogy pont a kölyök előtt kerülök ilyen kiszolgáltatott állapotba, de már nincs mit tenni. Mindkét kezét a vállaimra teszi és úgy próbálja kifürkészni a gondolataimat, miközben én hunyorogva igyekszem felidézni az emlékképeket.
- Ugye nem aktiválódott valamelyik kristá... - kérdeznék rá, de mire a végére érhetnék, az idomár faképnél hagy és felőle aztán ott eshetnék össze álltó helyemben, úgy hagyna ott, mint egy taknyos pézsét. Kössz, cseszd meg, kössz... Mostanra nagyjából visszaszállt belém a lélek, és előre is lépek pár lépést. Néhány pillanatig próbálom követni szemeimmel, amint keresgéli a majmócáját, majd megunom az egészet.
- Az Északi negyedben kerested már? Ott váltatok szét, lehet azóta is ott bolyong... na és otthon? Lehet végig téged les és el sem mozdult mellőled, csak annyira elmerültél az önsajnálatba, hogy észre sem vetted! - összefonom mellkasom előtt a karjaimat és kérdőn, mit kérdőn, vádlón meredek a fiúra. Egyre kevésbé van kedvem neki segíteni, viszont a petért továbbra is aggódom. - Most mi legyen? Elindulunk végre megkeresni, együtt, avagy külön, vagy itt fogunk még bohóckodni egy ideig? Mert ha igen, akkor kihozok egy széket meg egy süteményt. Vagy inkább ki se hozom...- Az iménti emlékképeimre nem akarok egyelőre kitérni, azt várnám, hogy magától beszéljen, de lehet kénytelen leszek kicsit megkapirgálni a témát. Ki volt az a lány, akivel párbajozott és miért? És mindez Susayának miért nem tetszett? Egyáltalán valóban megtörtént az, amit láttam? Nagyon fura ez az egész, de mégsem hozakodhatok mindezzel elő. Még mindig várom a választ, ha sikerül értelmeset kicsikarni végre a kölyökből, akkor hajlandó vagyok neki segíteni. Ha nem, tuti itt hagyom a francba és visszahúzok a boltba a dolgomra. Este azért tennék egy kört az Északi negyedben, hátha alapon...

Igen nehéz kihozni a sodromból, de Taidanának szinte mindig sikerül. Valami rendkívüli érzéke van ahhoz, hogy irritálni tudja az embert, még ha egyébként egy jópofa kölyök lenne. Most komolyan rám akarja verni a "balhét", miközben azt sem tudom, hol áll a fejem, mégis neki próbálok segíteni? Azt hiszem tényleg ildomosabb lenne fogni magam, visszamenni szépen a boltba és egy vizes ruhával a homlokomon végiggondolni szépen minden eshetőséget és próbálni rájönni, hogy mégis mi a csuda történt velem pár perce. Nem szeretem, ha nem tudok valamire racionális választ találni. Jelen helyzetben viszont össze vagyok zavarodva és Taidana csöppet sem segít abban, hogy kibogozzam a szálakat. Azt hiszem, jobb lesz, ha külön válunk, mert így csak hátráltat az állandó picsogásával. Mindenesetre az meglep, mikor azt emlegeti, hogy már lassan egy hónapja különváltak a petjével.
- Már mondtam, Susaya sokkal okosabb, mint amilyen okosnak te hiszed magadat. Simán kinézem belőle, hogy túljárt az eszeden... - Elvégre mégiscsak egy megírt program, akárhogy is nézzük. Persze lehet hiba az ő algoritmusában is, de hiába a mesterséges intelligencia, mégiscsak más dolgok mozgatják, mint egy érzelmeitől állandóan befolyásolt embert.
Ehh, egy szóval nem mondtam, hogy neki is hozok sütit, pimasz kölke. Nem mintha sajnálnám, ugyanakkor nem mintha megérdemelné. Részletkérdés, lépjünk túl rajta. Az eddigi drámázás után ez az éles váltás nekem kicsit bűzlik, de végül is lehet tényleg elég volt a fiúnak annyi, hogy kisírhatta a bánatát másnak. Csak éppen miért pont nekem? Jah, igen, azt hiszi nálam van a petje. De miért is bújtatnám előle? Sehogy sem áll össze, ezt is végig kell gondolnom azzal a hideg vizes ruhával... Megtörli a kezét, majd felém nyújtja azt, miközben én még mindig karba font kézzel szemlélem a fiút, nem éppen rokonszenves arckifejezéssel. Sajnálom, jelen pillanatban ennyire futja, meg egy WTF fejre, amit a felém nyújtott kéz vált ki. Ki tudja mennyi bacilust szedett össze az imént a földről feltápászkodva... azt hiszem el kell kezdenem kesztyűt hordani a hétköznapokban, hogy a hipochonder mániámon felül tudjak emelkedni. Mondjuk a WTF fejet inkább a gesztus váltotta ki, mármint a felajánlott jobb. Már-már udvariatlanul hosszúnak tűnhet az az idő, amíg mérlegelem, hogy elfogadjam-e, aztán végül mégis csak belecsapok a tenyerébe. - Nem mellesleg, nem akarod meglepni valamivel a petedet? Biztos örülne, ha valami ajándékkal várnád... talán tudok is segíteni ebben...

- Szervusz Mito! - köszönök a pult mögött ácsorgó srácnak, aki mentem haptákba vágja magát, amint meglát engem, vagyis inkább azt, hogy ki vagyok én neki. A főnöke nője. Szóval nekem is megad legalább annyi tiszteletet, mint amit Anatnak is táplál, gondolom én. Mosolygós arccal köszön vissza nekem, de nem von kérdőre, hogy mit csinálok a boltban, ehelyett kérdően tekint rám. Jelenlétem nem megszokott a boltban, csak néha ugrom be, mikor a kedvesemnek hozok néhány új nyersanyagot, ami innen-onnan szerzek, így aztán nem csodálom, ha a fiú időnként nem tudja, hogy hogyan álljon hozzám teljesen.
A kezemben lévő kis kosarat felmutatom, majd hozzáteszem:
- Hoztam egy kis harapnivalót nektek. Pár szendvics. Te is egyél belőle, ne hagyd, hogy Anat mindet kisajátítsa! - mondom, majd a srác bólintása után a pult mögötti szobába sétálok, hogy ott odaadjam a bolt macskás tulajának, de nem találom sehol. Mito az, aki utánam jön, hogy közölje: Anat éppen elment valamit elintézni, de nem kötötte az orrára, hogy mit, sőt azt sem, hogy mikor ér vissza.
- Hmm... - hümmögöm, majd leteszem a kosarat az egyik asztalra. Ellenőrzöm, hogy tényleg benne van az uzsi és nem csak egy üres tárolót hoztam-e magammal, de nem, valóban benne van az összes kaja, amit odahaza berámoltam.
A kovácssegéd visszatér a eladótérbe, én meg nekilátok körbenézni. A rend olyan, amit Anattól megszokhattam, sőt a berendezkedés is. Csak a minőség, mi?
Leülök egy székre és öntök magamnak egy kis teát, amit szintén saját kezűleg főztem egy új recepttel. Még nem kóstoltam én sem, így csak reménykedni tudok abban, hogy finom és elnyeri Anat tetszését.
Alig kortyolok bele a löttybe, ajtónyitás hangja üti meg a fülem, majd egy férfi hangja, de nem hasonlít a kedvesemére, így nem pattanok fel, hogy üdvözöljem, Miota majd kiszolgálja a vásárlót.
Meg is lepődök, amikor a fiú besétál hozzám és azt mondja, hogy egy fekete alak engem keres. Összevont szemöldökkel tápászkodom fel és rakom le a teáscsészét az asztalra.
Még hogy engem keres valaki? Pont Anat boltjában? Ha jól emlékszem nem beszéltem meg senkivel találkozót, főleg nem feketékkel...
- Óhh... Te..? - csúsznak ki a rövid szavak ajkamon, mikor kilépve az előtérbe, szembetalálkozom azzal az alakkal, akit Kingként ismertem meg. Ugyan úgy néz ki, mint amikor megküzdöttünk vele a tornán. Úgy értem a ruházata és páncélzata is. Netán vásárolni jött volna hozzánk..?
- Segíthetek valamiben? - teszem fel a kérdést a néger csóknak, miközben beállok a pult mellé. Arcomról le lehet olvasni, hogy meglepett a jelenlétével. Kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat tőlem.

King, amint észrevesz, nyomban abbahagyja támaszkodós pózát és helyette felém fordul. Nem tudok leolvasni az arcáról semmit, csak 'babe' megjegyzésén forgatom meg kicsit a szememet. Azért jött volna ide, hogy felszedjen, vagy mi? Pont a pasim boltjába?! Elképesztőek ezek a férfiak, hogy ilyen merészek...
Mégis rá kell jönnöm, hogy szavai nem adják vissza gondolataimat, mert másról kezd beszélni. Szavai a tornára terelődnek. Meghökkenve hallgatom monológját, melyben néha meg-meg akad, de női megérzésem azt sugallja, hogy igazat mond, nem pedig előre bemagolt szöveggel áltat. Mégis furcsa... Miért jött volna ide, hogy ezt nekem elmondja? Pont nekem? Ilyen mély benyomást keltettem volna benne, hogy most nekem önti ki a szívét? Ehh... Még jó, hogy Anat nincs itt és nem kell hallania ezt a szövegelést.
És végül kinyögi... Bocsánatot kér a viselkedéséért, meg hálálkodik is, csak nem tudom, hogy az utóbbit miért. Ő győzött, nem kell amiatt hálálkodnia, ha erre gondolt. Vagy arra, hogy a mi boltunk oldalán feltüntetett poszter vezette oda a versenyre..? Nem tudom megérteni a férfi gondolkodást, pedig állítólag egyszerű és a miénk a bonyolult... Mégis...
- Nem kell hálálkodnod. - vetem oda neki erőtlen mondatomat, miközben ő a menüjében kezdett el játszadozni. Arcáról süt, hogy alig tudja mit csinál. "Heh, ahhoz csak a kockák értenek!" - Ezt kellene hozzá vágnom, de mégsem teszem, nem akarok konfliktust. Ami a tornán volt, az jobb, ha ott is marad, minden érzelemmel együtt. King mégis idehozta őket, valamivel egyetemben, ami két kis bőrzacskóban figyel. A felszerelései közül vehette elő őket. Lerakja a pultra, majd minden jót kíván a sajátos módján.
- Kösz... - mondom ámélkodva, ahogy ő eltávolodik a pulttól, s egy ajtónyitás után már az utcán van, minket pedig itt hagyott pár kérdéssel. Nem szaladok utána, hogy "Hey, ez mégis mi volt?", mert miért tenném?
Agyamig azonban csak most, hiánya pillanatában jut el, hogy a két zacskó ott pihen az asztalon. Odalépek, belenézek. Tartalmuk kétszáz arany összesen.
- Hmm... - nyugtázom egyszerűen, majd elteszem a pénzt. Ha Anat megérkezik, akkor majd megbeszéljük, hogy mi legyen a zsozsóval...

Halántékomat masszírozva, morózus arckifejezéssel szemlélem, ahogy a kölyök elkezd kapkodni, anélkül, hogy kérdezne, vagy egyáltalán gondolkodna. Mindeközben csak egy hevenyész "ehh" szakad fel belőlem, mert most különösen fáraszt a viselkedése. Tényleg én vagyok ennyire karót nyelt, vagy mást is idegesít a fiú viselkedése? Mindegy, lássuk mit hozott össze. Mondjuk az meglep, hogy a menüjéből lesi a receptet és nem megy neki fejből... oktondi gyerek, még a kenyérkereső foglalkozását sem tudja alaposan megtanulni. Vagy lehetséges, hogy egy új recepttel akar virítani előttem? Hmm, azt hiszem egyre nagyobb érdeklődést kezdek tanúsítani a dolog iránt, lássuk mit hozott össze. Jah, ezt már mondtam.
A kérdését egy fölényes legyintéssel elintézem, mivel tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy amit ajánlani fogok neki, az tetszeni fog. Efelől szemernyi kétségem sincs. A felém nyújtott itemek, melyeket pajzs kristályokként címkézett fel már a nevükkel felcsigázzák érdeklődésemet, de a hasznosságukról akkor bizonyosodom meg igazán, mikor rábökök az egyikre és a menünk keresztül elolvashatom, hogy mire is képes. Igazán tetszetős és az elkövetkezendő boss harcban nagy hasznát tudnám venni. Sőt, rögtön kettőt is felajánl belőle. Azt hiszem elégedett lehetek egy ilyen üzleti felajánlással, még ha fogalmam sincs mennyi lehet egy-egy ilyen kristálynak a piaci ára. Sőt, hovatovább, ilyen kövecske létezéséről eddig még nem is tudtam. Tai-Tai, fejlődsz ám! Nem húzom tovább a fiú idegeit, átveszem a kristályokat, mellyel nyugtázom előtte is, hogy áll az alku, majd virítom előtte az inventorymból előhívott, már kész kapcsolat gyűrű párt.
- Ezért a csecsebecséért most nem kell megharcolnod Saru Taidana. Parancsolj, használjátok ügyesen!

Amíg a főnökúr elvonul ejtőzni egy kis időre, máris csörren az ajtó feletti csengő. Anat kelletlenül kukkant ki a hideg vizes rongy árnyékából, mivel azt hiszi Taidana tért vissza, hogy újabb fárasztó dumákkal szívja le az agyát. Azonban egy bátortalannak tűnő kishölgy érkezik, ugyanakkor határozott elképzelésekkel. Mito jelzi a kovácsmesternek, hogy pihenjen csak nyugodtan tovább a műhelyben, ő majd kezelésbe veszi a vevőt és már lohol is a pult mögé.
- Üdvözöllek Anatole kovácsműhelyében! Egy pillanat türelmet kérek, máris hozom a választott felszerelést. - Sebtiben térül-fordul, most hogy a főnök itt lesi árgus szemekkel, ráadásul morcos hangulatban ért vissza, így különösen kitesz magáért a segédlegény, nehogy panasz legyen a munkájára. -Kereken 200 arany lenne az ára, parancsoljon. - helyezi le Szophie elé a kért gyűrűcskéket - A sütemény pedig vásárlás esetén természetesen a ház ajándéka. Ajánlhatom esetleg a francia krémesünket, melybe eper darabkákat csempésztem? Itt fogyasztásra kéri, vagy csomagoljam elvitelre?