Jin vs. RenAi

A kaja evésben tuti befutó voltam, amit reméltem is miután olyan csúfosan elbuktam a virág szedő versenyt lány létemre, a poén benne az hogy szó szerint elbuktam… de nem tört le, máris az új versenyen törtem a fejem amit hamarosan ki is hirdettem, Jinek nem volt ellene kifogása, sőt szemi elkezdtek csillogni mikor pakoltam kifele a sok nyalánkságot. A versenyt elkezdtük, az első percekben még mindketten bele is adtunk mindent, majd amint teltek a percek Jin egy utolsó falatot emelt a szájához, de már nem ette meg, mosolyogva várta hogy végezzek. Persze ezt nem néztem jó szemmel és így ki is hívtam egy igazi csatára, nem azért mert hú de bosszút akartam állni, hanem így véglegesen el fog dőlni a győztes. Mondjuk végig úgy beszélek róla mintha ez egy igazi hivatalos verseny lenne, pedig csupán játék az egész. Nem is akarom olyan nagyon komolyan venni, mert akkor oda lesz a móka.
Amikor kijelentettem hogy párbajozni akarok Jin mosolya az arcára fagyott. Azt hiszem ezt vártam tőle, meg is nevetettet. De attól függetlenül elküldtem neki a barát és a párbaj meghívót is.

- Nem, nem bántottál meg cseppet sem. De ez is bele tartozik a verseny sorozatba. – Mondtam lelkesen. Majd ha elfogadta hátrébb vonultam és előhívtam a kardom.
- Sok sikert! – Kívántam neki miközben az idő már telt lefele. Elkezdtem gondolkodni a taktikámon, de sokra nem mentem vele mivel még nem harcoltam harcművész kasztal, bár láttam miként győzi le a mobokat, így tudom hogy igencsak veszélyes lehet azzal a bottal is. Lejárt az idő…így ha nem támadt akkor kezdtem én, egy gyors nekiszaladással amit egy becsúszásos, alulról felfelé haladó vágással próbálom a dereka környékét megvágni. Ha nem sikerült oldalról próbálom megközelíteni és ha a botjával támadni akar akkor igyekszem megfogni és egy jobbról indított köríves vágást intézek felé. Majd ha sikerül ha nem akkor hátrább vonultam és vártam hogy most Jin támadjon.

A versenyeink eddig az én javamra álltak, ugyanakkor a virágszedésest mindenképp elveszítettem volna, tudom mivel mikor csináltam a füzért neki volt alkalmam megszámolni, bár már látszólag is meg lehetett ezt mondani. Jin igazságtalannak érezte a győzelmét így egy döntetlenre szeretett volna rábeszélni, bele mentem mert láttam hogy tényleg kényelmetlenül érintette a dolog. Majd ott volt a nasi evő verseny, ezt is én nyertem ugyanakkor ez az ami tényleg igazságtalanul lett a győzelmemre írva mivel pár perc után félbehagyta a majszolást, persze lehet tényleg nem fért volna belé több így ezt nem tudtam hogy tegyem szóvá, vagy hogy egyáltalán szóvá tegyem-e. És most itt vagyuk kihívtam párbajra, nem azért mert morcos voltam picit mivel nem éreztem tisztának a győzelmeim, hanem azért mert még ezt nem csináltuk a felsorolt listáról, először felvettem barátnak majd küldtem neki egy párbaj meghívást si, amit kisvártatva de elfogadott…

A harc elkezdődött, nem is akármilyen egy párbaj látszik kibontakozóban, ahogy gondoltam Jin ügyes nem is kicsit... szinte megközelíthetetlen nem tudtam megsebezni pedig tényleg próbálkoztam. Az hogy gyorsabb vagyok nála, az már biztos, de lehet hogy csak némi játszik velem, és azt szeretné elhitetni hogy gyorsabb vagyok nála, elvégre ügyes manőverekkel vagy épp kisebb mozdulatokkal de minden támadásom védte vagy hárította. Jobban bele gondolva hogy milyen kis szerénynek tűnt, azt hittem ebben is hagyni fogja magát vagy hogy nem is megy neki annyira a harc, de tévedtem, aminek nagyon örültem. Tényleg, mivel szeretek olyan emberekkel harcolni akik komolyan vesznek és tudnak újat mutatni. A harc közepén, miután kissé eltávolodott tőlem, előhívta menüjét, féltem hogy feladja vagy valami, már nyílott is a szám hogy megállítsam, de jól tettem hogy nem tettem meg. Ugyanis csak a füzért tette el, majd megszólalt, kíváncsian vártam mit fog kihozni a mondanivalójából, de valahogy nem arra számítottam amit hallottam.

- Ai-chan.. bevallom, nem szertek harcolni másik játékos ellen…. Normális esetben hagynám magam azonnal legyőzni....De ellened beleadok mindent.. Nem adom fel… mert… azt hiszem, hogy.. beléd szerettem- El is pirosodott kissé a fiú, ugyanakkor látszódott rajta hogy nem viccel, vagy hogy nem csak elterelés, mert mást sem csinált csak várt a mondata után. Ha meg akart volna zavarni, akkor biztosra veszem hogy támadott volna…
Én csak csendben hallgattam és próbáltam felfogni és elhinni a hallottakat, pislogtam a fiúra és éreztem hogy az arcom egyre csak elönti a forróság…tűzpiros arccal álltam a fiú előtt egy párbaj kellős közepén, és kellet némi idő hogy bármit is ki tudjak préselni magamból.
- Na…de…ezt mégis ilyen…hirtelen… - Nem tudtam értelmes mondatott összerakni, mivel a fejemben is cikáztak a gondolatok. Féltem hogy csak hazudik, átver ugyanakkor azt hittem attól is féltem hogy tényleg őszintén beszél…egyszerűen nem tudtam düllőre jutni, bárhogy szerettem volna. Legszívesebben elfutottam volna, azt hiszem képzeletben meg is tettem. Egyedül csakis azért nem tettem meg, mert úgy akkor úgy földbe gyökereztem, hogy ha megpróbáltam volna megmozdulni, szerintem csak összeestem volna. A hallgatásom kezdett kínossá lenni, nem akartam elutasítani a fiú érzéseit ugyanakkor ez kicsit lesokkolt és túl gyors volt nekem. Így egy nagy sóhaj után, ismét széles mosoly ült az arcomra és végre megszólaltam.
- Ez tényleg kedves…és aranyos fiúnak tartalak, de szerintem ismerkedjünk meg jobban, mielőtt bármit is válaszolok, mert az ilyen szavaknak súlya van. – Majd ha válaszolt valamit, akkor ismét a harcra próbáltam összpontosítani, ami így már nem is volt könnyű feladat, sőt a kezdetei lelkesedésem is tovaszállt és helyette kissé zavartság és bizonytalanság ült a helyére. Nem támadtam, így már nem tudtam, arra vártam hogy a fiú jöjjön, már csak azért is mert az első támadást én indítottam most Ő jön. Minden erőm a védekezésre fordítottam, majd ha elég ügyes vagyok, akkor a ugyanazzal az erővel megcseréltem a lendületet, és egy vágást indítottam felé.

Jin szavai nagyon is hirtelen értek, és kicsit furcsállottam hogy a harc kellős közepén közölte velem az érzelmeit. Őszintén szólva le is sokkoltak, nem azért mert rosszul esett, hanem mert teljesen új volt ez nekem. Az igazat megalva még sose vallottak nekem szerelmet, jó hazudok ha azt mondom hogy soha, de egyszer sem volt őszinte, vagyis ennyire még soha. Ezért is estem kétségbe hogy most mégis hogy reagáljam le. Idő kellett neki, de sikerült össze szednem magam és megfogalmazni a gondolataim, érzéseim. Féltem hogy elutasításnak veszi, vagy hogy rosszul esik neki hogy nem kap egy egyértelmű választ, de még nem tudtam volna rá válaszolni.

Meglepett hogy a végén még Ő visszakozott, vagyis nem is hátrált inkább csak nem akarta hogy sajnálatból vagy nem is tudom miből, mondjam neki azt ahogy kifejeztem magam. És nem is sajnálatból, vagy mert nem tudom kezelni a helyzetet nem is azért mondtam. Tényleg komolyan mondtam amit gondoltam. Végig mosolygott, és valahol mélyen zavart is hogy ilyen könnyen meggondolta magát vagyis visszakozott, nem állt ki igazán az érzelmei mellett, nem szeretem az ilyet. Ha valakit vagy valamit tényleg szeretünk akkor azt el kell fogadni, harcolni kell érte, nem pedig feladni, félre tenni.
- Komolyan gondoltam amit mondtam, szeretnélek jobban megismerni. Kedves vagy, okos, életre való és előzékeny, csupa olyan dolog ami a legtöbb fiúból hiányzik. De van egy rossz tulajdonságod is. Nem szeretem ha valaki alárendeli magát a másiknak. Nem vagy kevesebb semmivel sem. – Mikor a szemkötőjéhez emelte a kezét, és ráhúzta a haját hogy eltakarja, értettem meg az egészet. Azt hiszem a kedvességének a forrása is önmagának a lebecsüléséből fakad. Nem szeretem ha valaki lebecsüli saját magát, azt meg végképp nem ha még alá is rendeli önmagát, vagy az érzéseit és mindenét a többieknek. Oda léptem hozzá, a haját visszaigazítottam, majd megpöcköltem a homlokát.
- Baaaaaaka! – Mosolyodtam el. Felemeltem a kezem és új szabályokat fektettem le.
- Most ha nyerek soha többé nem gondolsz magadról semmi gonosz dolgot! És nem rendelheted magad alá teljesen senkinek! Az alázat nem rossz tulajdonság, de a megalázkodás vagy az alacsony önbecsülés már az. – Mondtam mintha ez egy olyan könnyen megváltoztatható tulajdonság lenne. Tudtam hogy nem az, és nem is akartam hogy anélkül változtasson meg magában bármit hogy Ő is szeretné, de úgy érzetem valamit tennem kell ez ellen. És persze jogom sincs senkinek az életébe bele szólni, de akkor is… Nem tudtam hogy ezzel most jót csináltam-e vagy sem, de hirtelen jött az ötlet és a szavak is önmaguktól jöttek ki a számból. Hátrébb mentem, hogy legyen elég helyünk a harc további részében. Majd védekező állást vettem fel. Nem kellet sok Jin már támadásba is lendült, most Ő próbálkozott hasonlóval, mint én pár perce. Egy alulról becsúszással, miközben a botját támadásra próbálta használni, legalábbis azt hittem, de kigáncsolásra akarta használni. Mikor elhaladt mellettem, és a fegyverét próbálta átfűzni a lábaim között, én a jobb lábam csak áttettem, tulajdonképp át szökelltem, a másik oldalra, így a fegyvere a lábaim előtt volt, azzal a lábammal amivel az előbb elléptem, rátartottam a botjára így az hasznavehetetlen lett, persze csak ha ügyes voltam. És így próbáltam a fiú felé egy vágást intézni, majd ismét hátráltam pár lépést…

Az hogy Jin szerelmet vallott nekem egy harc kellős közepén úgy meglepett hogy megszólalni sem tudtam jó ideig, a kínos csend miatt Jin akarta oldani a feszültséget méghozzá úgy hogy ha ez kínosan érint akkor inkább felejtsem el mindazt amit mondott, és célzást tett arra hogy már a szeme végett is kevesebb mint a többi ember. Azt hiszem ekkor pattant el nálam a húr, nagyon nem szeretem ha valaki bármilyen mértékben is lenézi vagy kevesebbre tartja magát a többi embernél, szeretem ha valaki alázatos, kedves és törődik a másikkal, de a túlzott alázatosság és a túlzott önfeláldozás valahogy mindig is idegesített. Most egy gyilkos játékban vagyunk, aminek a lényege hogy együttes erővel ki kell hogy jussunk. Egy igazi csapatban mindent meg kell tenni a másikért, elveim szerint. Kár hogy nem gondolja ez mindenki így, és ebből lesznek azok akik könnyedén használnak vagy épp áldoznak fel másokat, és a másik oldal akik könnyedén áldozzák fel magukat és kockáztatják ezáltal a saját életüket. Bosszantó.


Amikor haját a szemkötőjére húzta értettem meg mindent, meg sem fordult a fejemben hogy Jin hasonlóképp érezhet gondolkodhat. Persze olyan vak voltam, pedig Ő visel szemkötőt és nem én… És az igazat megvallva teljesen figyelmen kívül hagytam hogy meg van sérülve az egyik szeme, valahogy az ilyen dolgok mint a sebhelyek, és hasonló „hibák” sosem foglalkoztattak. Így úgy kezeltem az ilyen embereket, mintha teljesen egészségesek lennének, de most már tudom vagy legalábbis sejtem hogy az ilyen sebek kívülről is nagy nyomot hagyhatnak…de belülről…talán még mindig véreznek. Ne értsen félre senki, ettől még nem fogom sajnálni, ennél jóval többet érdemel ez a fiú.

Jól esett mikor azt mondta hogy meg szeretne ismerni jobban, mivel én is hasonlóképp éreztem, mikor visszaigazítottam a haját és megpöcköltem a homlokát egy kis hülyézéssel vegyítve, majd ismertettem az új szabályokat, nem érdekeltek az információk, úgy éreztem vigyáznom kell a fiúra és valahogy segítenem kell neki, persze nem az az elesett kissrác akit mindentől óvni kell, de az ilyen típusú embereket bizony könnyedén kihasználják. Azt nem tudom hogy szeretem-e, vagy hogy bele fogok-e szeretni, csakis annyit tudok hogy egy ideig míg meg nem ismerem, vagy valami, addig mellette szeretnék lenni. Furcsa ez? Nem tudom, lehet hogy a nővéri gondoskodás jön ki rajtam ilyen formában, nem tudom. Semmit sem tudok, csak egyet, vigyázni akarok rá.

A fiú elmosolyodott a reakciómon, majd elmondta hogy valószínű pont ezért szeretett belém. Az hittem most is el fogok vörösödni, de talán egy széles mosollyal elkergettem azt a kis szörnyet ami miatt a piros pír jelenik meg az emberek arcán. Majd közölte velem hogy nem érzi úgy hogy megalázkodott volna bárkinek is, az igazat megalva nem is a megalázkodásra gondoltam, hanem inkább arra hogy túlzottan előtérbe enged másokat, és hogy saját magát kiszorítja a jóból csakhogy valakinek segíthessen, tudom ez is furcsa, de azt hiszem ez a fiú pont olyan. Persze csak pár perce ismerem, és lehet hogy tévedek, sőt talán örülnék is neki, de majd ezt az idő ki forogja. Meg szerettem volna neki magyarázni, hogy mégis hogy gondolom de egyszerűen nem jutottak eszembe olyan szavak amivel jól körbe tudnám írni amit gondolok, de már közölte is hogy támad, így időm sem marad hasonlóra.

Most ő próbált alulról becsúszni és botjával kigáncsolni, de szerencsémre voltam elég gyors és figyelmes hogy ezt a tervét hárítottam, méghozzá úgy hogy keresztül léptem a boton és rátámasztottam az egyik lábammal, hogy ne tudjon se menekülni, se támadni, és még abban a mozdulatsorban egy vágást is intéztem felé. Sikeresen. Egy vágástól is nagyon lecsökkent az életcsíkja, így már biztos voltam benne hogy jóval kisebb szintű lehet mint én. Majd megszólalt hogy így már vége is van a mérkőzésüknek. Igen, én is így gondoltam. Mosolyogtam mikor mondta hogy jó lenne elmenni valahová, mintha csak a számból vette volna ki a szavakat, én is pont ezt akartam kérdezni tőle.
- Persze, jó ötlet, elmehetnénk egy cukrászdába vagy valahova. – Mondtam lelkesen. És a fiú kíséretében már indultam is volna a legközelebbi városba, csak ép…
- Igen, rossz irány. – Mondtam tarkóm megvakarva, mikor eszméltem hogy pont az ellenkező irányba indultam el, mint amerre kellett volna.