Re: Sweet Dreams cukrászda

by **Miyako** Hétf. Május 06 2013, 08:44

A küzdelem nagyon izgalmas volt, és Miyako is úgy ériz, hogy megérte megtennie ezt az ígéretet, mert ez csak még eggyel több ok, hogy erősebbé váljon. Amikor mondta Chan-chan, hogy rá bízza az irányítást, ő már az első pillanattól fogva tudta, hogy hova fogja vezetni újdonsült barátnőjét. A Kezdők Városában szerencsére van egy cukrászda, ami a Sweet Dream névvel büszkélkedhet, és ahol talán valami finom teát is kaphat a páros. Nem tartott sokáig az odaút, közben pont elegendő ideje volt, hogy az íját visszategye az inventoryjába, és a kezdő felszerelését leváltsa valami kényelmesebb darabra. Ritkán veszi le a páncélját, hiszen leggyakrabban ez a legkényelmesebb ruha számára, de most egy küzdelem után valamiért megkívánta az átlagos ruhákat is, csak azért a "jópofizás" kedvéért. Amint beértek az épületbe, Miyako egyszerre kiszúrta a nekik legmegfelelőbb szabad asztalt, és odasprintelve leült az egyik székre. Drágák itt a sütemények, de talán egy csésze teába nem fognak belehalni. Mégis kényelmesebb egy teázóban teát kortyolgatni, mint valami veszélyes területen száraz zsemlét enni. >.>" Amikor megérkezett a felszolgálólány, ő egyből felcsapta az itallapot, és kiszúrta a számára legjobb teát.
- Epres teát szeretnék kérni, Cseléd-chan! - mondja mosolyogva, majd Chan-chant kezdte el bámulni meredten, hogy ő vajon milyen teát fog választani. Másokat a heti lottó számai érdeklik, Miyakot most Chan-chan választása érdekelte. *w*

by **Chancery** Hétf. Május 06 2013, 18:33

//Miyako//

Nem is nagyon tudom, mit gondoljak. Életem első párbajának tudata, hogy megtörtént, átestem rajta, még csak most kezd jobban körvonalazódni a fejemben. Atyaég, én most komolyan párbajoztam az imént? Hihetetlen... a játékon kívül, a valódi énem a légynek sem tudna ártani, nemhogy párbajozni... vajon mennyire fog még ezt a játék megváltoztatni?
Miyako ruhacseréjén pedig csak ámulok, és végignézek a saját kinézetemen. Meg kell hagyni, nem vagyok egy bomba látvány. Sosem érdekelt a divat, vagy hogy csinos legyek, de ez túlzás. Egyik első dolgom lesz rendes utcai ruhákat is beszerezni, az már biztos.
Mikor belépek a cukrászdába, egy elfojtott "ooo" hagyja el az ajkaimat. Nahát, itt ilyen hely is megtalálható? Hihetetlen, mennyire gondolnak a hosszú távú játékra egyesek. Az én szememnek csicsás kissé, de sosem voltam egy nyafizós fajta, és a teáról se feledkezzünk el. Szó nélkül leülök a Miyako által választott asztalhoz és elkezdem tanulmányozni az itallapot. Aucs, ezek az árak... sebaj, végülis van pár érmém a zsebemben, amik állják a számlát, ha szükséges.
Elgondolkodom egy jópár másodpercig, hogy én is epreset rendeljek-e (Valóságban is egyik kedvencem) vagy karamellásat... vagy rózsásat... earl greyt... zöldet... nemtudoom! Már épp ecc-peccelnék magamban, ahogy szoktam, mikor Norm kinyújtja egyik kis lábacskáját a vállamról és a karamellásra bök. Igaza van. Szerintem máskor is jövünk majd, és akkor iszok másmilyet.
-Én egy karamellás teát kérek. -mosolygok és visszateszem az itallapot a helyére. Most realizálom, hogy témám az viszont nagyon nincsen, Norm pedig összekucorodik az ölemben; ami végülis abban jó, hogy Miyako így nem látja, és nem is zavarhatja.

by **Noxy** Csüt. Május 16 2013, 19:21

Le tudtam egy-két küldetést és néhány egyéb ügyet, és még az általam keresett ostoba állatidomár srác se került elő, ideje volt megengednem magamnak egy szabadnapot, ami gyakorlás és meditálás nélkül is telt. Simán olvasással és lustálkodással telt el a fél napom. De ennek is véget kellett érnie, mikor a gyomrom megkordult, és mennem kellet a Kezdetek Városába megebédelni. A ramen-menü jó volt, de csak egy szertartás van, amivel igazán kellemesnek mondhattam volna az ebédet: a sütizés.
Mind a legtöbbekben, bennem is ott az apró hiba, hogy édesszájú vagyok. Legalább naponta ettem valami édességet, de hosszabb idő esetében három-négy naponta. Folyton azzal piszkált a nevelőanyám, hogy egyek normálisan, de nem tudja felfogni, hogy én normálisan reggelizek, ebédelek és vacsorázom, csak nem szokásom kihagyni az ebéd utáni, valamint a tízórai és uzsonnai nyalánkságokat. Csak azért volt szokása nyafogni ezért, mert allergiás a kakaóra és ő nem ehet bizonyos édességeket. A nevelőapámat viszont nem zavarta az édesszájúság, csak legalább édesség után mindig mossak kezet, nehogy összeragacsozzak vagy összemaszatoljak bármit.
Mivel ők nincsenek itt, Anna még csak nem is sejti, hogy milyen jó kis cukrászdába szoktam általában bezarándokolni néhány szelet süteményért. Nemhogy finom sütemények és fagylaltok vártak itt rám, de még az áraik is egészen jók. Szinte bármelyiket megengedhettem magamnak, akár kettő vagy három szeletet is.
- Üdvözlöm! Egy eckler-fánkot és egy kókuszos roládot kérek. - adtam le a megrendelésemet. - Ja, és egy cappuchinot is kérek szépen.
- Cukorral, tejjel, tejszínhabbal? Mivel kéri? - kérdezte az eladó.
- Mindennel.
Az eladónak két percbe se tellett, mire kiszolgálta tálcán a megrendelésemet. Kifizettem ezeket, aztán odamentem velük egy kinti üres asztalhoz. Nincs kellemesebb annál, hogy a cukrászda előtt fogyasztom a sütit és a cappuchinot, miközben a járókelőket pásztáztam a tekintetemmel.
~ Néha szeretem ezt a virtuális világot. ~ Elmosolyodtam csak így magamban ezen a gondolatbeli megjegyzésen.

by **Jay** Szomb. Május 18 2013, 00:14

Csak céltalanul bolyongtam a városban, magamban elgondolkozva, mint az utóbbi hónapokban szinte mindig. Meddig kell még ebben a pokolban lennünk? Mikor kerülhetünk ki? Mikor találom meg végre Őt?
Kezdek egyre jobban félni attól, hogy már nem él...bár mindig próbálom ezeket a gondolatokat elhessegetni magamtól.
Aincrad tornya hatalmas, pedig még csak az első szinten vagyok, annak is csak a kezdő városában, és ezen hosszú idő alatt, még ezt a várost sem tudtam kiismerni igazán.
Talán így lehetett az, hogy egyik napon, mikor bóklásztam a város egy északi részén, a sarkon észrevettem egy épületet, ami nem volt más, mint egy cukrászda, legalábbis a cégér ezt mutatta.
~Hűha, mekkora fagyis tölcsérek..csak nehogy valaki fejére essen az egyik~ nevettem el magamat.
Szépen lassan elsétáltam a bolt előtt, kicsit tüzetesebben is átnézve a benti kínálatot.
~Ajjaj, ahogy innen látom, elég busás árat elkérnek itt egy tányér süteményért...~ gondoltam szegény kis erszényemre, amelyben nem több, mint 70 arany lapult.
Már le is mondtam arról, hogy bármit is vegyek itt, mikor az egyik kinti vendég tálcáján megláttam azt az édességet, amely szívemnek egyik legkedvesebb csücske:
-Kókuszrolád.....- motyogtam magam elé nagyon halkan, majd azon kaptam magam, hogy elindultam az asztal felé. Mikor észrevettem, mit is bámulok ennyire, zavarba estem, és megpróbáltam elsietni onnan. Talán ennek köszönhető, hogy nem figyeltem eléggé magam elé, és az egyik kinti székbe belebotlottam és fel is borítottam. Zavaromban csak ennyit tudtam kinyögni az asztal mellett ülő hölgynek:
E...elnézést, mindjárt felállítom a széket és itt se vagyok - mondtam, szinte teljesen megsemmisülten szégyenemben.

by **Noxy** Szomb. Május 18 2013, 17:20

Sütifogyasztás alatt a bámészkodásom lassan gondolati irányba váltott. Nagyon sok témán szoktam ilyenkor lógni, és a mai gondolati szisztéma nem más volt, mint az ezotéria. Mivel nagyon sok dolog van ezzel kapcsolatban, inkább jobb is, ha nem kezdem el részletezni. A kedves olvasóink bizonyára beleőrülnének a sok-sok filozófiai elbeszélésbe a jóról és a rosszról, ami tulajdonképpen nem is létezhetne; az élet és a halál metaformációjáról; a földönkívüliek valódi szándékairól; és az ember valódi történetével. Ezekben a dolgokban nagyon sokan nem hisznek, pedig a legtöbbjük egészen összetett módon illik a világunk titkával (azaz a földivel), és ha alaposabban utánajárnak a dolgoknak, és meg is tapasztalják ezt elméletben és fizikailag is, akkor rájöhetnek, hogy tulajdonképpen ez nem dajkamese, hanem a valóság. Aki kérdezne engem ezekről a dolgokról, szíves örömest beavatom én azokba a dolgokba, amikről csak tudok.
Bár igazság szerint nagyon szeretném egyszer megosztani mindenkivel ezen véleményeimet, de sajnos senki se vevő az ilyesmire, a japánok meg főleg nem. Ezek a japánok csak a saját hagyományaikban hisznek, és aligha nyitottabb a látókörük. Nehéz ügy ennyi anime, manga, iskolaruhás kölykök, idétlen japán pornók tömleges verziója, étel, kimono és szaké mellett okoskodni ilyesmiről. Őket csak ez érdekli, ahogy már észrevettem. Bennünk, a magyar születésű nőkben viszont még van annyi tartás és büszkeség, akár nagyban, akár kicsiben. Volt mit örökölni az ősmagyaroktól...
Felfigyelte egy furcsa neszre. Mintha valaki mondott volna egy "kókuszroládot". Lehet, hogy csak képzelődtem, hiszen eléggé belemélyültem a kellemes filozófiai gondolataimba.
Aztán felfigyeltem arra is, hogy egy srác - szintén magába meredve - az irányomba haladt, s már itt volt, amikor nekiment egy széknek. A szék fülsértő koppanással felborult, ám én inkább a srác miatt aggódtam.
- Egek! - hökkentem meg a látottakon.
A srác közben összeszedte magát, majd udvariasan elnézést is kért tőlem a kellemetlenségért, ami vele történt.
- E...elnézést, mindjárt felállítom a széket és itt se vagyok
Engem nem érdekelt a szék, és talán az aggodalmam miatt teljesen megfeledkeztem arról, hogy nincs fájdalomérzet ebben a nem létező világban. Rögtön a srác segítségére siettem.
- Nem ütötted meg magad nagyon? - kérdeztem. - Nem kell a segítség?

by **Jay** Csüt. Május 23 2013, 19:47

~Istenem, hogy lehetek ilyen béna, hogy egy egyszerű sütemény ennyire megbabonázzon? Nem igaz, hogy egy kókuszos roládért ily módon oda kéne legyek, még ha ez a kedvencem is!~ átkozom a bénaságomat magamban.
Mikor meghallom a lány hangját, meglepődöm: azt hittem, hogy rám fog kiabálni, kinevet, vagy ilyesmi. Kevés emberrel találkozni, aki segítséget nyújtana a másiknak csak úgy minden ok nélkül, sajnos.
-Nem ütötted meg magad nagyon? - kérdezte. - Nem kell a segítség?
Már épp elindultam volna, de inkább visszafordultam. Ha már valaki aggódik "értem", akkor legalább válaszolok, nem akarok bunkónak tűnni.
-Hogyne, persze, köszi, nincsen semmi bajom. Meg sem éreztem. - mosolyodtam el. Érdekes, azt vártam, hogy az ütés során érezni fogok némi fájdalmat, vagy valami hasonlót, esetleg lejjebb mozdul az életcsíkom, de semmi. Legalább olcsón megúsztam ezt a poénparádé videóba illő borulásomat.
Összeszedtem magam, és folytattam.
-Mondjuk, ahogy látom ebben a világban nincs fájdalomérzet, szóval csak nyugalom. Meg ha megütöm is magam, csak nem veszítek sok életpontot egy ilyen eséstől. Egyébként a nevem Jelomn Kya Jayking, de szólíts csak Jaynek, ha később esetleg még találkoznánk és emlékszel is majd rám. És köszönöm, hogy segíteni akartál.
Hála az égnek, most már mehetek, ennyire zavarban régen voltam már. Ritkán esek el, de ha esek, akkor biztos nagyot borulok. Sebaj, legalább megtapasztaltam, milyen is ez itt.
Elfordultam, és indulni kezdtem, ám ekkor eszembe jutott valami.
-Apropó, megkérdezhetem a te nevedet is, ha nem vagyok túl indiszkrét?- tettem fel óvatosan kérdésemet, kíváncsian nézve felé.

by **Halász Alex** Csüt. Jún. 06 2013, 23:17

>> Meredith, Anat <<

Hmmm, hol is tartottunk. Jah igen. Túléltünk egy túlélhetetlen küldetést, vagy nem is az volt. Csak szimplán valamiféle kivégzési kísérlet, az, hogy miért, azt még mindig nem tudta helyre rakni. Nem mintha nem értené amik lezajlottak körülötte, csak nem dolgozta még fel. A hallottakat, a látottakat. Azt a helyzetet, hogy ez a SAO egy kicsit mission impossible. És akkor még finoman fejezte ki magát. Talán sosem fogja megérteni, hogy mi lehet ebben a jó, avagy élvezetes. Egy világ, ami akár lehetne a való világunk is. Ugyanolyan problémákkal, csak kicsit átértékelve néhány dolgot. Az alapokon viszont, semmit sem változtat. Ugyanúgy meghalhatsz itt is, és ugyanúgy harcolnod kell az "életben maradásért" itt is, mint kint. Persze, ha csak ez van, akkor ok, de vannak akik ezt szeretik. Játszák nap mint nap, csak hogy "kiszakadjanak" a hétköznapok szürkeségéből. Pedig ez a világ, nem különb a kintinél, csak más.
Egy ideje viszont már határozott. Pontosabban a mostanra csak OFFként elhíresült leállás óta. Nem mondta el senkinek, hogy ő is kijutott, mert úgy néz ki, valakiknek ez fel sem tűnt. Mintha több szerverből állnak a SAO, és csak egy volt "karban tartás alatt". Persze értelme se lenne elmondani, nem változtat a helyzetén, és csak furcsán néznének rá. Ami azt illeti, ő se érti saját magát. Meg lett volna az esélye a kijutáshoz, erre visszajött. "Bizonyítani". Igen, meg akarja mutatni, hogy itt is megállja a helyét. És ami azt illeti nem is halad rosszul, még soloként sem. Erre a teljesítményre azért büszke. Viszont a tény, hogy egy céh sokat segítene, meg a néha-néha rátörő magány, lépésre kényszerítette. Eddig még csak fejben.
Egy kis lapocska fekszik előtte az asztalon, és mellette egy félig megivott eper shake. Most, hogy van pénze ez a cukrászda szinte törzs hellyé vált. A lap pedig nem üres, egy név díszeleg a bal felső sarokban, nagy betűkkel.
"HIRO"
Alatta pedig egy alak. Talán unaloműzésként rajzolgat, vagy valamit csinálni is akart, csak belefáradt. Egy hamar viszont nem fog felkelni ebből a székből. Kellemes tavaszi szél fúj, süt a nap, és a terasz nyugalmas hely a magányos gondolkodásra.

by **Anatole Saito** Vas. Jún. 09 2013, 02:36

- Szóval ez történt... Csodálom, hogy te semmit sem vettél észre a leállásból, de akkor ezek szerint több szerverről működik a rendszer, és mi mindketten belesodródtunk ebbe az OFF-ba. Nem akartam rátok zúdítani a problémáimat a Limenben, de előbb-utóbb el kell mondanom a többieknek is, hogy Vio kint maradt a valóságban. - fejezem be a nagy vallomást Meredithnek az utcán sétálva, s tekintetemmel próbálom az arcát fürkészni, rájönni mit gondolhat a helyzetemről. Sajnál? Megvet? Egyetért a döntéseimmel vagy elmarasztal, amiért a Stella-Nován bohóckodtam a maszkban. Véget ért immáron mindkettőnknek a kupa, s azt ígértem az én imádott egyszerű lánykámnak, hogy neki elmesélek mindent. Hát túl vagyok rajta, s bevallom, valóban megkönnyebbültem kicsit. Jobb szerettem mindig is a problémáimat magamba fojtani, ne látszódjon mások előtt, hogy gyenge vagyok. Mégis úgy éreztem, Meredithben megbízhatok.
- Sajnálom, hogy a dolgaimmal fárasztalak, különben is azt ígértem, hogy meghívlak krémesezni, szóval ideje behajtanod rajtam a fogadalmam! A búslakodásra mi más lehetne a legjobb gyógyír, ha nem az édesség? - Beszélgetésünk folyamán most először mosolyodok el. Észre sem vettem, hogy automatikusan a Sweet Dreams cukrászda felé vettem az irányt. Nosztalgikus emlékek törnek fel bennem, amikor először találkoztam Mirikával, s éppen ebben a vendéglőben váltam az Angelic Voice tagjává. Mintha ezer éve lett volna. Bár útjaink azóta szétváltak, s a magam útját járom, mégis kellemes, pozitív élmény maradt számomra az az érdekes nap. Az épület elé érve megragadom Mer kezét, mielőtt még ellenkezni próbálna - bár nem hiszem, hogy létezik ember, aki visszautasítaná az édességet -, majd beinvitálom a vendéglőtérbe, kinézek egy napos, szabad asztalt, majd kihúzom a széket, hogy a lányka helyet foglalhasson. Végül már nincs más dolgom, mint leülni mellé, s a kezébe nyomni az étlapot. - Válassz, amit csak megkívánsz! - mosolyodok el ismét és megsimizem a vállát. Ahogy elpillantok a feje mellett, ismerős arcot pillantok meg. Alex szőke haja kirí a vendégek fizimiskája közül, így könnyen felismerek egy régi ismerőst. Fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen hányadán állok ezzel a fura fickóval, de az illem megköveteli, hogy ha már észrevettem, akkor köszönjek neki, szóval odaintek az íjásznak.

by **Meredith White** Kedd Jún. 11 2013, 21:31

Bólogattam Anatole szavaira a meséje közben, de nem igazán szóltam. Egyrészt mert nem akartam közbe szólni, másrészt meg nem tudtam volna mit mondani. Egy dologban biztos voltam, füllentett a Drága. Nem tudtam, hogy hogy és mikor, de valami nem volt rendjén a történetével. Túl különlegesnek tűnt, túl hihetetlennek és ezt használni kifogásnak a viselkedését illetően is ostobaság volt, vagy csak egyszerűen valóban ilyen buta volt a Drága.
Karjaimat keresztbe fontam magam előtt a melleim alatt, majd méregetően néztem végig a vezéremen.
- Hát jó. – és húztam félre a számat a sajnálata végén – Vannak kételyek bennem, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, de majd meglátjuk. Köszi, hogy elmondtad azért. – a komor mimika változott az arcomon és húzódtak mosolyra az ajkaim. A kezem magam mellett lóbálva indultam el újra Anatole mellett megörülve, hogy sütit kapok tőle.

Sweet Dreams cukrászda - Page 2 Tumblrmmncmz9uxa1soyf72

- Anatole, azért figyelni fogok rád, hogy ne néz félre. – kacsintottam felé és gondoltam, hogy nincs itt Viola, úgy könnyen elcsábulhat. Na de majd én! Terelem én majd a lányok figyelmét a fiúról!
Tehát a sütizés. A legdrágábbat kellett kiválasztanom büntetésképp. Igazából nem is haragudtam rá, egyáltalán nem, de jól esett játszani most vele. Tudtam, hogy megkapom tőle, mit kérek, mert ő volt Anatole!
Az asztalnál félretekintett, el a vállam fölött, én pedig lelkesen fordultam, hogy kövessem a tekintetét. Reméltem csak, hogy a hosszú, göndör lobboncom arcon csapta a fiút.
Szőke haj, normális kiállás. Semmi különleges, így én is köszöntem az idegennek. Ha baj lenne, úgy is Anatolet hibáztatnám és e ok miatt sok veszíteni valóm nem volt most.
- Szia! – minthogy e pillanatban minden tekintet ránk szegeződött, úgy hangosnak ítéletem a szavamat – Bocsánat! – és kértem még hangosabban elnézést, majd fordultam vissza a legszélesebb mosolyommal Anatole felé.

by **Halász Alex** Szer. Jún. 12 2013, 13:11

Nem üti meg a fülét ismerős hang csengése. Teljesen elmerült saját gondolataiban és láthatóan nem is bánja. Egyedül van, nincs, aki macerálja, így belevetheti magát a jövő rejtelmeibe. Terveket sző, de még milyeneket. Egy új céh, egy új lehetőség. Amióta az a híres OFF végig söpört Ainrcad egy részén, és köztük őt is elkapta, nincs nap, hogy ne gondolja át a soloságát. Lassan fejlődik, még ha biztosan is, és márpedig nem azért jött vissza, hogy mások áldozatai által jusson ki ebből a pixelrettenetből. Pont ellenkezőleg, viszont a jelenlegi statja épphogy csak elég a következő bosshoz. Ennek fejében természetesen a 9. szint összes pontját az életre költötte. Nem akar senki nyakán kolonc lenni, azért megy oda, hogy ő is kivegye a részét a harcokból. Nem elég a lv1-es miniboss, még ha nem is volt olyan könnyű falat. Neki az élen kell harcolnia. Nem azért, hogy mutassa, mennyire menő, - habár ennek a gondolata sem állt mesze tőle – hanem azért, hogy erősebbé válva, bizonyíthasson. Első sorban magának. Meg akarja mutatni saját magának is, hogy bizony még mindig az az erős fiú, aki a jég hátán is megél. Akinek kint érezte magát. Ez nem csak régi tévképzet kell legyen, hanem a … A valóság. Ez kell neki. Meghódítani Aincradot! Persze szép szavak, meg nagyon hősies elképzelés, ám a jelenlegi statjaival maximum az élen haladók után kulloghat valamivel. Abból, amit eddig megtudott valamicskét, a lényeg, hogy a frontharcosok és a „szorosan” utánuk lévők közt majdhogynem 10….azaz tíz szint van. És mindegyik céh tagja. Így vagy úgy, de tartozik valamilyen céhhez, ami pedig nem kis pluszt jelent. És mivel az mmo-k világában él jelenleg, nem hagyhatja figyelmen kívül ezt az aprócska jelenséget. A céhek nagyon hasznosak ám. Solóként csak az van meg, aki nem akar frontharcolni, vagy olyan spece van, ami ezt is felülmúlja… habár nem is tudja, hogy milyen speciális képesség kell ahhoz, ami egy céh jelenlétét is semmisé tegyen. Akaratlanul is Ranmaru jutott az eszébe. Az íjászok netovábbja. Hogy imádja az a kocka az íjász kasztot. Majd egyszer talán elmondja neki, hogy ő szedte ki a depresszióból. Lehet, köszönettel tartozik annak a Megane sannak.
A ceruzát elmélyülten kopogtatta az asztalhoz, s közben hátra is dőlt a székében. Már nem a kis batman figura volt a fontos, s a céh pontjait sem sikerült leírnia, de azt összeszedte legalább, hogy kell neki egy céh. Egy saját céh ötlete is ígéretesen hangzott. Fejben legalább is. A hasonló problémákkal küszködő, de frontra vágyó „kezdőket” összeszedné, és céhben már könnyebb lenne fejlődni. Az epres italt szorongatta közben, és ha már ott volt, hát bele-bele kortyolgatott egy keveset néha.

Sweet Dreams cukrászda - Page 2 Alexqh

Anatolenak háttal ülve a néma jelzésre meg se rezzent, habár mintha a szeme sarkából érzékelt volna valamiféle neki szánt kézmozdulatot, de annyira el volt mélyülve a saját gondolataiban, hogy akaratlanul is kizárta a tényezőt. Viszont Meredtih, a furcsa lángvörös hajú lány hajzuhatagára már nem lehetett nem reagálni. Még a szájában a szívószállal meredt rá a kis vörösre. Egyikük sem volt ismerős. Anat sem, hiszen nagyon megváltozott a fiatalember legutóbbi kis kalandjuk óta. Sapka, bajusz, barna haj, vörösesbarna helyett…egyszóval nem vágta, hogy miért is szólítják le, főleg így, és ilyen „hírtelen”. A lovaglány hajas akciója meg még zavarba is hozta kissé. Azért nem minden nap csapja egy bájos lány az ember képébe a haját. …
- Öhm… o.O, Helló ^^
Persze nézett, mint borjú az újkapura, de igyekezett összeszedni magát, és értelmes arcot vágni a helyzethez, ami ugye Alexnél nem biztos, hogy összejön. :3 Önkénytelenül is elmosolyodott. Ő itt írogat, meg filozik magában, erre egy ~párocska~ beül mögé, majd leszólítják. Ez azért elég vicces, de nem nevette el magát, nah még mit nem! Csak mosolygott kedvesen Meredthünkre.
- Miben segíthetek? :]

by **Noxy** Kedd Jún. 18 2013, 21:28

Nem tudom, mi ütött a srácba, de az biztos, hogy nagyon cikis helyzetbe hozta magát, legalábbis ő így érzi. Nehéz ezeken az embereken kiigazolódni, ám legalább még mindig sokkal normálisabb volt azokhoz az emberekhez képest, akikkel mostanság találkozom. Nem szerettem volna, ha ilyen tökéletes sütizős napomat egy hisztis királykisasszony, egy ovis szintű kiskölyök vagy egy idióta srác tönkretegye...
- Persze, tudom, hogy itt nincs fájdalomérzetünk, de ha úgy vesszük elég kellemetlen akkor is, mert lelkileg azért meg tud rázni... főleg, ha az ilyen kis balesetek nyilvános helyen történnek. Az itteni kínzások is arról szólnak, hogy HP-t vesznek le rólad, vagy megszabadítanak valamelyik végtagodtól. - magyaráztam, mikor szóba jött a fájdalomérzet. Én az ilyesmit már átéltem az elmúlt fél év alatt, és ezek valóban olyan kellemetlenek voltak ahhoz, hogy nem egyszer valaki rám kérdezzen, hogy jól vagyok-e. És nem éppen ez a legnagyobb kín, amit átélünk. A legtöbben már öngyilkosságra hajtják fejüket, mert nem bírják tovább a bezártságot ebbe a játékba. Eddig elég sokat követték el ezt az akciót... hát igen, sajnos nincsenek sokan, akik kitartanának és megtanulnának úgy túlélni, mint ahogy mi.
A srác bemutatkozott: Jelomn Kya Jayking. Furcsa egy név, de legalább nem kell így hívni, mert elég őt Jaynek is hívni. Ennek ellenére el akart menni, ám de még visszafordult:
-Apropó, megkérdezhetem a te nevedet is, ha nem vagyok túl indiszkrét?
- Judy Noxia vagyok. - mutatkoztam be. - Nagyon örvendek, Jay. Mindig röm újakat megismerni, akik normális játékosok. Sajnos rengeteg olyan van, aki még egy magamfajta türelmes lányt is néha ki tudnak készíteni. De most hová mész amúgy ilyen gyorsan? Gyere nyugodtan, ülj le ide hozzám. Annyival csillapíthatom azt a borulást, hogy meghívlak egy sütire. Menj be az eladóshoz, válassz nyugodtan bármelyikből, csak szólj neki, hogy azt a sütit én fogom állni, mikor kifizetem az enyémet. Persze, ha nem veszed ezt a meghívást túl tolakodónak.
Örülnék, ha elfogadná, legalább lenne kivel beszélgetnem. Közben belekukkantottam egy kicsit az inventorymban, és látok enne valami egészen érdekes dolgot...

by **Jay** Szer. Jún. 19 2013, 21:07

/Judy/

Azokra, amiket mondott, kissé megborzongok: a végtagcsonkolásos kínzások borzalmasak lehetnek, még ha nem is fájnak. Ez az esés is inkább lelkileg zavart fel, pontosítva az így se magas önbizalmamat vitte még lejjebb.
Végighallgattam, amit mondott, majd átgondoltam a dolgokat.
Egy: Judy Noxia a neve. ~El ne felejtsd te idióta, legalább egy nevet próbálj meg most az eszedben tartani!~
Kettő: Normálisnak tart. ~Vagy csak azt mondja..annyi emberrel találkoztam már, aki hátba szúrt...~
Három: Meghívott sütizni. ~KÓKUSZROLÁ....khm. Lehet, hogy mégiscsak sütizés lesz ebből?~
Kedves egy lány, ha egy vadidegent, aki felborított a szeme előtt egy asztalt, meghív sütizni. Elég érdekes, hogy így alakultak a dolgok, de ha már így alakultak, akkor hagyom, hadd menjen a maga irányába.
- Rendben, elfogadom a meghívást, és nagyon szépen köszönöm is. Akkor egy perc és jövök..- majd el is indulok a bolt irányába. Erőteljesen gondolkozom azon, hogy a kókuszroládot és a krémest, amit rendeltem, valóban hagyjam-e kifizetni Judy által, vagy fizessem én? Na, majd a beszélgetésünk végére eldöntöm. Nem akarok élősködni senkin, úgyhogy majd meggyőzöm valahogy, hogy én fizetem a sütimet, így semmit se mondtam az eladónak egyenlőre.
Visszasétáltam az asztalhoz, majd leültem a lánnyal szemben, figyelve arra, hogy semmit se borítsak fel. Megint.
-No, akkor itt is vagyok, még egyszer köszönöm a meghívásod. Jól fog esni a süti, fél évnyi száraz kenyerezés után..- enyhe fintorral megspékelt mosolyomat próbálom elrejteni, remélem, hogy nem veszi észre.
-Nem akarok bunkónak tűnni, vagy ilyesmi, de honnan jöttél? Úgy értem, innen a játékban.- szabadkozom kissé. Ha jól hallottam, illetlenség itt a való világi életünkről kérdezni egy másikat úgy, hogy nem is ismered.

by **Noxy** Pént. Jún. 21 2013, 13:33

/Jay/

Vajon mi járhat most a fejében? Mire gondol? Ennyire zavarban érzi magát? Kis ideig vártam a reakcióra, mert látszólag eléggé elgondolkozott a meghívásomon. Vannak ilyenek, de jobb is lenne, ha inkább csak kellemeset csalódnék Jayban a jellemzőit illetően. A legtöbb ismerősömben bizony csalódtam, de velük úgysem vagyok már olyan elnéző, mint régen voltam. Főleg, amióta szembe kellett néznem a félelmeimmel.
Végül Jay elfogadta a meghívást.
- Rendben, elfogadom a meghívást, és nagyon szépen köszönöm is. Akkor egy perc és jövök...
- Rendben. - bólintottam.
Amíg elment egy jó időre, én ott vártam a sütimet és a kappuchinomat fogyasztva. Addig volt időm gondolkozni, aztán belenézni az inventorymba. Érdekes dolgot találtam ott: cselédruha!
Olyan csini és olyan jól néz ki. Kísértést éreztem rá, hogy felvegyem. Nem értem, hogy visszafogott lány létemre miért kísért engem egy ilyen kihívó felszerelés, de mégis fel akartam venni. Meg is tettem.
Nagyon tetszett és jól állt rajtam. Még Jay véleményét is megkérdeztem, miután visszatért a maga sütijeivel. Az biztos, hogy most nagyon meglepem őt.
- Na mit gondolsz? Szerinted jól áll nekem? Nem akarok felvágni senkinek sem, csak jól érzem magam ebben. És különben is egész jó meleg van, szóval valami szellősebb ruhát fel kellett, hogy vegyek.
Ha visszazökkentünk a régi kerékvágásba, és a férfi-népek is túltették magukat a látványon, meg vérző orrokon, folytattuk a sütizést. Bár én már a cseléd ruhámban.
-No, akkor itt is vagyok, még egyszer köszönöm a meghívásod. Jól fog esni a süti, fél évnyi száraz kenyerezés után...
- Semmiség. - legyintettem. - Jó sütizést!
Nem folytathattam a sütizést, mert hamar jött egy kérdés hovatartozásomat illetően.
- Nem akarok bunkónak tűnni, vagy ilyesmi, de honnan jöttél? Úgy értem, innen a játékban.
Valóban nem akart bunkónak tűnni, és a kis zavartság is ezt mutatta ki belőle, de attól még szokásomhoz híven nem nagyon álltam neki mesélni magamról. Még akkor sem, ha Jay első ránézésre szimpatikus fiúnak tűnik.
- Öhm... ne haragudj, de még nem nagyon szeretnék magamról annyit mesélni. Annyit elmondok, hogy bevándorló hallgató vagyok egy tokiói művészeti főiskolán. - mondtam olyan stílusban, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

by **Jay** Pént. Jún. 21 2013, 16:55

/Judy/

Miután megrendeltem a sütijeimet és visszaérten, meglepetten néztem Judy-ra, aki míg bennt voltam, ruhát váltott: egy csinos, cselédlányra való ruhát vett fel. Ilyen könnyen lehet itt ruhát cserélni? Mindenesetre, egész jól állt neki, kiemelte az alakját, amit foglalt férfi lévén próbáltam nem bámulni. A férfiak természetüknél fogva bámulják a nőket, ha kihívó ruhában vannak: sokszor észre se veszik, és már rajta van a szemük a domború testrészeken. Ezt próbálva elkerülni inkább a szemébe néztem néha, vagy az orrát, vagy a sütimet bámultam, amit nemsokára ki is hoztak: ínycsiklandozóan fekve a tányéromon.
-Hmm...egész jól áll, megy a szemed színéhez - mosolyodom el. Kíváncsi lettem valamire.
-Majd egyszer kölcsönadhatod, hogy rajtam hogy állna- vetem be a poént, remélem, veszi az adást, hogy nem gondolom komolyan. Mert ha komolyan veszi, már azonnal el is ástam magam. Nem gond, tudni kell, hogy milyen az ember és a humorérzék sokszor sok mindent elárul a másikról.
-Jó sütizést neked is!- szóltam és szinte azonnal neki is estem a krémesnek. A kókuszosat későbbre hagyom.
Mikor válaszolt a kérdésemre, miszerint honnan jött, kissé félrenyeltem és magamban egyértelműen bunkónak tituláltam magam, holott félreértett. Én arra gondoltam, hogy a játékban, milyen klánból, vagy milyen fogadóból érkezett: hátha találok egy olcsó fogadót és végre nem kell az utcán éljek. Még jó, hogy itt nem lesz szaga az embernek, mert egy hajléktalant biztos nem hívott volna meg sütire.
-Kissé félreértettél amúgy, nem a magánéletedre voltam kíváncsi, azt nem is mertem volna kérdezni, hisz még alig ismerjük egymást. Arra gondoltam, hogy egy céh tagja vagy? Vagy esetleg egy hotelből jöttél? Vagy mindkettő? - kérdezem kissé félszegebben mostmár.

by **Anatole Saito** Hétf. Jún. 24 2013, 14:15

[Alex, Meredith]

Pironkodva hallgattam Meredith szavait, meg sem fordult a fejembe, hogy félrekacsintgassak és mással vigasztalódjak. Aztán mégis félrenézek, de szó szerint, hiszen ekkor pillantom meg Alex szöszke haját, meg ezzel együtt ugyebár az egész fiút. Aztán nagy vörösség. Eltorzult arccal hessegetem el Mer loboncát, majd egy utolsó hajszálat még elhalászok az orrom alól, ami majdnem tüsszentést eredményez nálam. Alex meg... hozza a formáját. Értelemtől sugárzó fejjel pillog felénk, mintha nem is ismerne. Cöhh, pedig hányszor az agyamra ment már Rolling Eyes

- Üdv - piszmogom az orrom alatt, aztán fény gyúl elmémben. Ami azt illeti, eléggé megváltozott a fizimiskám, na de a vonásaim és a szemem a régi. Bár kissé karikásak a kialvatlanságtól. Merryvel pedig ezek szerint még nem találkoztak, nem ismerik egymást. Hmm, ha így áll a helyzet, akkor mókázhatunk egyet. Megköszörülöm a torkom és a galuskás, kölyök hangomat megpróbálom annyira mélyíteni, ami még természetesnek tűnik. - Segíteni? Végül is igen, segíthetnél egy-két gombóc fagyit bedobni. Csatlakozol? - Végtere is nagyon úgy tűnik, hogy egyedül van. Ha randin lenne, akkor nem csak egy pohár lenne előtte. Kíváncsi vagyok, hogy ha nem tudja, hogy én én vagyok, akkor is olyan dinkán viselkedik-e. - Persze csak ha nem bánod, hogy lesz még egy asztaltársaságunk. Mégse uncsizzon egyedül a srác - fordulok Meredithez mintegy engedélykérően. Közben pedig elkezdek szemezni az étlappal. Nem is tudom mihez lenne kedvem. Krémest emlegettem céhtársamnak, Álexnek meg fagyit. Ami azt illeti, ilyen melegben valóban jobban esne valami hűs édesség. Epres vagy barackos? Örök dilemma. Mindig az epreset választom végül, ideje lenne kivételt tenni, de nem megy. Legyen mindkettő. - Egy gombóc epres és egy gombóc barackos fagyit kérnék. Nektek? - pillantok vissza a többiekhez, miután leadtam a rendelésem a pincérlánynak.

by **Noxy** Hétf. Jún. 24 2013, 20:57

Jay-t is kicsit meglepte a ruhaváltásom, de hamarabb felülkerekedett, mint a többiek. Azok csak nehezen boldogultak meg ezzel a számukra nehéz kihívással. Látszólag a kis vendégem is igyekszik inkább a szemembe nézni, mintsem a ruhára.
- Kissé félreértettél amúgy, nem a magánéletedre voltam kíváncsi, azt nem is mertem volna kérdezni, hisz még alig ismerjük egymást. Arra gondoltam, hogy egy céh tagja vagy? Vagy esetleg egy hotelből jöttél? Vagy mindkettő?
A kérdésére a válaszom nem az volt, amit várt, és ez azért volt, mert Jay nem fogalmazta meg jól a kérdést. Hogy honnan jöttem innen a játékból? Ilyen kérdést senki épeszű se tesz fel, legyen az normális ember vagy reménytelen eset. Ez úgy hangzott most így, mintha én egy NJK lennék, aki tényleg ebben a játékba valós. Ezt a véleményt csak egy fél szemöldök felvonásával fejeztem ki, de bizonyára már maga is rájött, hogy érthetőbb, jobban megfogalmazott kérdést kellett volna feltennie.
- Úgy kérdezd legközelebb, hogy hol lakom vagy melyik céhhez tartozom. Amúgy az Angelic Voicehoz tartozom, és saját boltomhoz tartozó lakásban vagy esetenként a Kezdetek Erdejében alszom a szabad ég alatt. Miért kérdezed? Talán szeretnél lakni valahol?
Egyértelmű. Szegény Jay bizonyára szintén a szabad ég alatt él, és hozzám képest ő nem tud olyan leleményesen megélni, mint én, akinek már korábban is voltak tapasztalata a survivor-életmódból, még a játék előtt.
- Sajnos lakásügyileg nem tudok neked segíteni. - csóváltam a fejem. - Nekem nem volt szállókra szükségem, így nem tudom az ilyen rendszert. A klánba szívesen beszervezhetnélek, csak az a baj, hogy nem áll jogomban felvenni tagokat, másrészt nincs a céhnek háza. Nem tudom, hogy a céhvezérem hajlandó lenne most új tagokra, mivel mostanság elég elfoglalt és van elég gondunk enélkül is. De ha gondolod, még megérdeklődhetem az ismerőseim körében.
Elgondolkozom egy kicsit.
- Talán Möraja tudna, ha még jól sejtem a múltkori találkozónk részleteit. Mintha valami olyasmit emlegetett volna a múltkori sütizésnél, hogy valakivel szívesen lakna együtt.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 25 2013, 18:58

//Primrose//

Ahogy megállt a cukrászda előtt és bevárt, sokrétű érzések kavarogtak bennem. Látszólagosan megutált, amikor megismerkedtünk, és amiket vele tettem, attól más lány elsírta volna magát, míg ő csak ki akart végezni. Most itt áll előttem mosolyogva, és vár rám, hogy odaérjek. Még mindig nyolc méter, és már rég kiköptem a tüdőm. Míg ő farkas háton lovagolt engem hátrahagyott az utolsó pár méterre ezzel alá is írtam, hogy meghívom. Kicsit sem bántam a vereséget, sőt mi több izgatott voltam. A párbajunk rossz emlékeivel nem fogok felhozakodni, hacsak nem rákérdez, ahogy azzal sem hogy nem kedvelem az íjászokat. Talán ő lesz az első íjász, akit megkedvelek? Hisz tudom, hogy nem ő tette.. ez meg csőlátás, hogy egyből az egész nemzetség a gonosz.. tekintem kissé elrévedt futás közben, mikor utolsókat koppant a cipőm a kövön, megálltam előtte és vesztesek módjára, inkább átadva magam a fáradságnak, eldőltem előtte. Kis huncut színjáték megbújt ezen mozdulatom mögött. De míg az eget néztem kifújtam magam, ha nem volt ellenvetése, vagy ez idő alatt nem szólt hozzám, vagy nem adott hangot nem tetszésének, vagy tetszésének Tear, akkor nyugisan fél perc elteltével feltápászkodtam. Kissé több szemet gyűjtöttem magunkra, mint elsőnek gondoltam. Szerintem mi sem természetesebb, ha az ember jól érzi magát, vagy fáradt elterül, mint az ólajtó akár fűben akár a város közepén.
- Jare.. ez már nagyon kellett – hallhatóan még mindig nehezen vettem a levegőt – akkor fagyidat állom természetesen, szabadon választhatsz annyit, amennyit akarsz. – Mire kimondtam észbe kaptam, hogy a puska csövét újra magamra irányítottam, hála ég ezen a világon nincs ilyen elvetemült gépezet. Azzal kezemmel hajamba túrtam hátul és a rövid lófarkon is igazítottam kicsit.

Kezem tartó állásba helyeztem, ha szükséges felsegítem azon a két lépcsőfokon, ami utunk állja a helytől. Lovagiasságomnak meg nem tudok ellent mondani, egyszerűen bekapcsol. Ha elfogadta, ha nem betértünk, és máris helyt foglaltunk egy asztalnál.

by **Primrose** Szer. Jún. 26 2013, 00:18

//Yuichi//

A farkason lovagolva hátranéztem a fiúra, aki teljes erejéből loholt utánunk. Igaz, ami igaz, elég nehezen maradtam fenn Sansa hátán, hisz a Lovaglás készségem még elég alacsony volt, de mivel eléggé bele tudtam kapaszkodni, már csak ki kellett bírni az utat…
A cukrászda elé érve a farkas lefékezett, és nagyon kevésen múlott, hogy végül ne essek le róla. Végül bizonytalan mozdulatokkal lecsúsztam róla, majd megpaskoltam az oldalát.
- Jól csináltad, kislány. - Suttogtam, majd hagytam, hogy pixelekké váljon. A városban sétálók eléggé megbámulták az eltűnő félben lévő, hatalmas, lila bundájú farkast.
Pár pillanat múlva már Yuichi is befutott, arcán mintha verejtékcseppek csillogtak volna. Kimerülten sóhajtott egyet, majd miután megállt, szinte egyből kidőlt. Először elborzadva kaptam az arcom elé a kezem, hisz biztos voltam benne, hogy ez az esés nagyon fájt neki, de mikor rájöttem, hogy itt nem érezni a fájdalmat, csak felkacagtam az eseten.
Leguggoltam mellé, majd játékosan megböktem a vállát, hogy ideje felkelni. Nem ismerek magamra. Talán mindeddig azért voltam csak tartózkodó, mert szégyelltem a mosolyt, kötelezőnek tekintettem a gyászt. De most, hogy annyi idő után… a házban, a külvilág elől elzárva töltött idők után most emberek között vagyok. Furcsa. Mind csak adatok vagyunk itt, mégis, élőbbnek érzem magam, mint odakinn.
Mivel feltápászkodott, követtem a példáját, és én is felálltam. Karját udvariasan felém nyújtotta, én pedig belékaroltam egy fojtott mosoly kíséretében. Nagyon jól esett valakitől a törődés, egy másik ember érintése pedig már-már mámoros volt. Eddig csak Sansa volt ott nekem, ha felébredtem egy rossz álomból, akkor ő mindig meg tudott vigasztalni. Ha egy játékos tehetné ugyanezt… ha…
Megráztam a fejemet. Túl kellett lépnem Rajta, de nem ilyen gyors ütemben. Fokozatosan kellett feldolgoznom a gyászt, ezúttal nem valami kamasz, hanem egy felnőtt módjára.
Ahogy beléptünk a cukrászdába, eltátottam a számat. Sokféle sütemény, torta, fagylalt tárult a szemem elé, és mikor helyet foglaltunk, én akkor is csak azt tudtam bámulni. Csillogó szemekkel néztem a kínálatot, megnyaltam a számat, ahogy a tucatnyi féle-fajta ínyencséget szemügyre vettem.
- Azt mondtad… amennyit csak akarok?

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 26 2013, 11:25

//Primrose//

Nem szerettem színészkedni, de most kellett, valahogy elakartam hessegetni minden rosszat, ami miatt kialakult a harcunk. Azt viszont nem tudnám megmondani, miért volt ez olyan fontos, hogy.. vállamon apró böködést éreztem. Felnéztem és Tear guggolt mellettem, kacagott és az amolyan "él-e még" böködéssel próbált felkelteni. Lehet zavarja a sok nézelődő és nevető ember. Bizony egy két npc is jókedvre fogta. Így van ez, ha egy bohócot látnak. Tear.. vajon engedné-e.
- Tear, a továbbiakban Smile-nak, nem is Happy-nek foglak szólítani - bátorkodtam mosollyal körített, komolytalanul előadott komoly gondolatom tudtára hozni. Ezek után betértünk a cukrászdába, ott hamar helyt is foglaltunk, nem volt lehetőségem rá, hogy felkínáljak neki egy széket, határozottan haladt előre és területet foglalt. Lehet járt már itt korábban is, vagy valóságban a cukrászdák, sűrűn látogatott helyei közé tartoznak. Viszont az előbb nagyon elvolt gondolkozva, megrázta a fejét, mi járhat vajon a fejében, vetettem rá egy fürkésző pillantást. De pechemre pont elkaptam, ahogy megnyalja ajkait a sok finomság stírölése közben. Ez hamar be fog ivódni agyamba, és akkor nehezen parancsolok magamnak megálljt. Így is már jobban ismerem egy kő miatt, mint első szerelmem. A gondolatra kiestem nyugalmamból és próbáltam a fagyikra koncentrálni, és persze a süteményekre. És igen, lecsapott szavaimra, bármi amit csak kérsz.
- Hogyne Tear(Happy), komolyan mondtam, amennyit csak kérsz, ha estig itt ülünk az sem zavar, és akkor holnap reggelre nyitásra megyünk a boltba, persze ha volna kedved velem tartani. Egymagam szerintem újfent felsülnék és kirakat üvegen lógva belehabarodva abba a kardba, ott rostokolnék, míg újra rám nem talál valaki, akit feldühít viselkedésem. Pillanatra komorodott el arcom. De szembogara a hallottak alapján talán még tágasabb még érdeklődőbb volt. Így vissza is tért határozott mosolyom. Érdeklődve vártam hogyan fogadja, ahogy másodjára sem hátrálok meg. Kézfejem az asztalon kissé előre nyújtottam úgy figyeltem a tőlünk kissé jobbra eső süteményes és fagyi pultot.

by **Jay** Szer. Jún. 26 2013, 16:47

Mikor feltettem újabb kérdésem a játékbeli életéről, kissé felvonta az egyik szemöldökét. Mindig is figyelmes voltam az arcmimikára, hisz sok dolgot meg lehet belőle tudni - most értetlenségre, vagy a "mibajavanennek?" kifejezésre utalt - szerintem.
-Úgy kérdezd legközelebb, hogy hol lakom vagy melyik céhhez tartozom. Amúgy az Angelic Voicehoz tartozom, és saját boltomhoz tartozó lakásban vagy esetenként a Kezdetek Erdejében alszom a szabad ég alatt. Miért kérdezed? Talán szeretnél lakni valahol?"- kérdi.

Mielőtt válaszoltam, kissé végiggondoltam a dolgokat, de ez nem tartott tovább egy másodpercnél, majd válaszoltam is:
- Bocsánat, még tényleg nem ismerjük egymást, van egy fura szavajárásom, azért fogalmaztam így. Elnézést, ha ezzel félreértést vagy kellemetlenséget okoztam neked. És köszönöm, hogy segíteni akartál lakásügyileg, de nem szükséges, elvagyok én idekint is. -mosolyodom el megintcsak- A klánba pedig végképp nem szeretnék belépni, ha nem sértelek meg vele. Biztos vagyok benne, hogy jó hely és jól érzed magad ott, de egyenlőre nem szeretnék sehová se belépni, főleg nem számomra idegen emberek csoportjai közé. Ha nem gond, persze. És nem muszáj megérdeklődnöd sem, pusztán kíváncsiságból kérdeztem.
Mindkét süti lassan kezd elfogyni és mikor kiejti következő mondatát, az egyik falat kissé meg is akad a torkomon. Felpattanok a székből, szívem nagyon hevesen kezd verni, az adrenalin az egekbe szökik az ereimben és nyelek egy nagyot.
-Möraja? Milyen Möraja? Csaknem Möraja Chancery-re gondolsz? Hol láttad? Itt találkoztál vele a közelben? Kérlek, mondj el mindent, amit tudsz! - hadarom szinte el a szavakat.
Hát végre megtalálhatom, nem kell tovább egyedül lennem? Nagyon felkavart ez most belülről, alig várom, hogy láthassam.

by **Noxy** Szomb. Jún. 29 2013, 14:10

Jay nem nagyon igényelte segítségemet, és udvariasan visszautasította a segítségemet. Miközben beszélt, lenyeltem az utolsó süteménydarabjaimat. Hát ő tudja. Ha nem akar segítséget, akkor kénytelen lesz egyedül megoldani. Van amikor néha az idegenek segítsége is sokat számít, mint például az adományozásoknál, és a súlyos beteg gyerekeknek is azért van jobb dolguk, mert az a többmillió vadidegen támogatja őket adójuk 1%-ával. Bár ebben a virtuális világban nem mindegy, kinek segít az ember, és vannak sajnos olyanok, akik hála helyett csúnyán cserbenhagyják vagy elintézik a másikat. Enhi például sokszor járt így.
Mikor megemlítettem Möraját, azt hittem meg fog fulladni. A srác felpattant székéből, és olyan izgalom lett úrrá rajta, mint akit életében először állítanák ki a színpadra többezer néző és tévékamera elé, méghozzá teljesen meztelenül.
- Möraja? Milyen Möraja? Csaknem Möraja Chancery-re gondolsz? Hol láttad? Itt találkoztál vele a közelben? Kérlek, mondj el mindent, amit tudsz!
- Hé, nyugi, nyugi! - nyugtattam meg. - Először higgadj le, végy lassan levegőt és ugyanolyan tempóval fújd ki.
Megvártam, amíg Jay lenyugszik, és aztán elmondtam neki, azt, amit tudni akart. Bár sokat nem tudtam neki mesélni, de ez elég információ.
- Szóval ismered Möraját. Mesélt nekem egy srácról... te lennél akkor a párja? Akkor szerencséd, hogy belém botlottál, azaz előttem a székbe botlottál. Voltunk együtt egy kisebb bosson, egy küldetésen is, és egyszer a Bianka néni kertjében találkoztunk. Akkor beszélgettünk sokat, és még meg is hívtam ide a cukrászdába. Amióta találkoztunk a kertben, azóta gyakran ellátogat oda. Sajnos nem tudom, hol lakik, de írok neki egy PM-et, hogy menjen el a főtérre, mert valaki nagyon látni szeretné őt.
Remélem ezzel elég sokat segítettem Jaynek.

by **Meredith White** Hétf. Júl. 01 2013, 14:51

[Alex és Anat]

A mutatóujjamat az ajkaimra tettem és hümmögtem hangosan.
- Mh. Mh. Mh. – néztem az étlapra, majd Anatra, majd újra az étlapra és az idegen fiút mértem fel a pillantásommal, ezt ismételtem még párszor, mert hát miért ne – Legyen, ööö… nem is tudom. Egy olyan epres, meg a barack, de az almásat is szeretném megkóstolni, meg persze a csoki és vanília sem maradhat ki. Az erdei gyümölcsös az majdnem olyan, mint az epres, így az nem kell, de banános és sárgadinnyés is szépnek néz ki. – számoltam az ujjaimon, ám kellett a két kezem hozzá – Ez összesen hét gömb. – lelkesen örültem meg, majd néztem az új fiúra – Te jössz! Válasz! Úgy is Anat fizet. – öltöttem a nyelvem a vezéremre, majd vált ijedté a tekintettem.
- Állj! Valamit elfelejtettem. – intettem megálljra az amúgy is mozdulatlan társaságom és vizsgáltam újra a lapot – Mh. Mégis kell az erdei gyümölcsös. - túl sárgák és rózsaszínek voltak a kiválasztottak, kellett valami szín is bele, mert hát ki eszik színtelen fagyit? Én biztos nem!
- Most jössz te. – vigyorogtam a fiúra – Szóval sokat válassz! – szinte parancsnak hangzott, de nem is volt baj, ha annak vette.
Igazából nem volt étvágyam, de ezt bevallani nem akartam nekik. Vagyis volt, valamennyi, de biztos nem annyi, mint amennyit választottam. Nyehehehe.
- Szóval új fiú. Szép, szőke hajú új fiú, merről jöttél és majd merre tartasz? Hobbi? Kedvenc film? Zene? Szín? Virág? És azt hiszem ennyi. – felvonva a szemöldököm érdeklődően fordultam felé. Kellett egy téma és hát ezt a fiú adta meg most ha akarta, ha nem. Leült mellénk, viselje a következményeket.

by **Jay** Kedd Júl. 09 2013, 23:27

/Judy/

- Hé, nyugi, nyugi! - kezdett el nyugtatni, de mégis hogyan tudnék ebben a helyzetben megnyugodni? Fél éve várok erre a percre, még szép hogy nyugtalan vagyok!
Mindenesetre leültem, még ha izgatottságot is mutattam és vártam. Judy elmesélte, hogyan találkozott életem párjával, hogy együtt harcoltak egy kisebb bosson, plusz küldin voltak, meg valami Bianka néni kertjében is lófráltak. Meg itt is voltak már a cukrászdában.
Mikor említi, hogy nem tudja hol lakik, kissé elszontyolódom, de hát nem lehet mindent egyből: legalább tudom, hogy még él a szentem.
Felajánlotta, hogy ír neki egy pm-et, amit nagy boldogan el is fogadok:
-Jaj, nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, el nem tudom mondani, mennyire örülök ennek. Igen, én vagyok a párja, már évek óta együtt vagyunk és együtt léptünk be ide, Aincradba, de a játék kezdetekor valamiért elkerültük egymást és nem találom már vagy fél éve. Igaz, sokat nem is mozdultam ki innen a városból, mert féltem, hogy meghalok, de lehet, hogy ki kellene. Holnap szerintem ki is megyek a kinti mezőkhöz még az este előtt. Komolyan köszönöm a segítséged! Milyen időpontot írsz meg Channak? Apropó, még valami. Felvehetnélek a barát listámra? Így majd később meg tudom hálálni azt, hogy Chanhoz vezettél. Meg ezt a kis sütizést is meghálálnám.
Mosolyogva várok hát a válaszára, miközben elfogyasztom sütim maradékát. Milyen rég voltam ilyen boldog! Nem kell tovább idegeskedjek azon, hogy mi lehet Channal, végre lenyugodhatok egy kicsit és rendesen tudok majd pihenni. Rámfér már. És amint megtalálom, annyi puszival fogom ellátni az ajkait, amennyit csak adni tudok! Smile

Mégegyszer megköszönöm, amit tett értem, majd megvárom válaszát, mit mond rá. Mindezek után, elbúcsúzok tőle, megköszönöm a sütit, amit hagyok, hogy kifizessen, aztán szépen elindulok, ki a mezőre. Igazán kedvet kaptam arra, hogy vadásszak egy kicsit!

by **Noxy** Szer. Júl. 10 2013, 19:43

Jay aligha nyugodott le, majdnem olyan lelkes és aktív volt, mint egy hadseregnyi Duracell-nyuszi.
- Jaj, nagyon-nagyon-nagyon köszönöm, el nem tudom mondani, mennyire örülök ennek. Igen, én vagyok a párja, már évek óta együtt vagyunk és együtt léptünk be ide, Aincradba, de a játék kezdetekor valamiért elkerültük egymást és nem találom már vagy fél éve. Igaz, sokat nem is mozdultam ki innen a városból, mert féltem, hogy meghalok, de lehet, hogy ki kellene. Holnap szerintem ki is megyek a kinti mezőkhöz még az este előtt. Komolyan köszönöm a segítséged! Milyen időpontot írsz meg Channak? Apropó, még valami. Felvehetnélek a barát listámra? Így majd később meg tudom hálálni azt, hogy Chanhoz vezettél. Meg ezt a kis sütizést is meghálálnám.
- Ugyan, nem kell megköszönnöd semmit. - legyintettem egy mosollyal. - Vegyél fel nyugodtan a baráti listára, addig én írok is Mönek egy PM-et.
Ahogy ez lezajlott, már írtam is egy üzenetet Mörajának. Megírtam, de aztán gondolkoztam egy kicsit, hogy talán át kéne írni a végét. Úgy lett volna, hogy hármasban találkozzunk, de jobb, ha inkább kettesben hagyom őket, úgyhogy maguknak kell megoldani a találkát. Legalább örülni fognak egymásnak.
Ahogy kész lettem a PM-el, el is küldtem. Ez áll rajta:

Mö!
Holnap menj ki légyszíves a mezőkre. Valaki, aki a te régi ismerősöd, szeretne veled ott találkozni holnap este hét órakor. Vigyél pikniket is, mert megéri.
Ne aggódj, nincs benne semmi csapda, és a régi barátod a véleményem szerint egész rendes srác!

Miután elküldtem a PM-et, így szóltam Jayhez.
- Nos, elküldtem a PM-et. Holnap este hét órakor a mezőkön. Vigyél enni és innivalót. Lesz mivel megünnepelni a viszontlátást. Nem fogsz csalódni, Möraja hallgat rám, és meg tud bennem bízni annyira, hogy semmit se sejtve kimenjen a mezőkre, egyenest a te karjaidba. Az biztos, hogy szép kis meglepetésben lesz része.
Ismét mosolyra húztam a szám. Én már megtettem mindent, amit lehetett. Megszerveztem a randijukat, úgyhogy innentől kezdve magukra lesznek utalva. Bár szerintem úgyis fel fogják találni magukat kettesben. Ezt nem haszonért csináltam, hanem azért, mert jólesik normális, jó embereknek segíteni, akik igazán megérdemlik. Möraja és Jay meg kiérdemelték az én támogatásaimat - na meg egymás kegyeit. Milyen alak lennék, ha pont véletlen folytán külön-külön megismerek új barátokat, akikről kiderül, hogy szeretik egymást, és én nem segítenék nekik újra viszontlátni egymást?
Mivel már elfogyott a süteményem és a kapucchinóm is, felálltam az asztaltól.
- Hát, azt hiszem, ennyi volt számomra a sütizés. Ha gondolod, sütizhetünk még egy kört, megünnepelvén azt, hogy holnap ismét egymáséi lehettek Mörajával. Én benne vagyok, és bőven van rá pénzem is.
Ha elfogadja a meghívást, akkor még sütizünk egy jót (én ugyanazokat fogyasztom el, amiket az előbb). ha nem, akkor kedves gesztusokkal elbúcsúzunk egymástól a közeli viszontlátásig, és különválnak az útjaink. Megérte Jaynak, hogy valamiért belém botlott, azaz pont előttem a székbe? Ami azt illeti, nagyon megérte neki. És nekem is megérte: szereztem egy újabb jóbarátot.
Remélem, a holnapi randijuk nagyon jól fog sikerülni, és én teljes szívből szurkolok nekik.

by **Halász Alex** Csüt. Júl. 11 2013, 10:17

>> Mer, Anat <<

A fiú felhívása enyhén szólva sokkolta. Ezek most mit akarnak? Nem együtt vannak? Valahogy nem érti, ha ez nem egy randi, akkor sem szokás vadidegeneket behívni maguk közé, majd fizetni neki egy fagyit. oO
Ezek...Artesek! Leblokkolt, és egy szuszanásnyit le is fagyott a rendszer. Újra kellett indítani. Talán még fel is tűnt a jókedvűen csevegő párnak, hogy Alex valamit nagyon de nagyon néz.... észrevett. Aztán erőt véve magán megszólalt.
~Nem. Csak mert nincs túl jó emlékem utánuk, nem fogok két idegen embert elítélni miatta. Először is változhatott a céh, másodszor meg, nem is ismerem a céhet, harmadszor pedig, ők sem ismernek engem... nah jó. Nem is hangzik rosszul. ~
Elmosolyodott, de csak azért, hogy ne állandóan ugyanazt az arckifejezést ontsa magából. Végül egy "Izé" kifejezéssel indított.
- Biztos nem zavarok?
Ha kap valamiféle megerősítést, hát üsse kő, megy. Persze neki elég egy bólintásféle, vagy a gesztus maga. Ha nem elutasítóak (már miért lennének ezek után azok, de azért a formaiasságot hagyjuk meg), akkor leül a két céhtag mellé. Mekkora dili. Artesekkel fog csevegni, és még szóba se jöhet a kis magánszáma Rennel meg a csajával. Azonban a meghívásra kedvesen, mosolyogva próbált nemet mondani. Van pénze, és nem egy kislány, hogy meghívják. És nincsenek is olyan közeli kapcsolatban, hogy engedje a srácnak. Könnyen meglehet, hogy ezután soha többé nem fognak találkozni. A kis lapot a rajzzal nem tette be az inventoyba még. Maga mellé tette az új helyén, az asztalra.
- Köszönöm a meghívást, de azt hiszem a barátnőd helyettem is kifoszt a vagyonodból. ^^
De amint megérkezik a pincér njk lead ő is egy négy gombócos kehelyre rendelést. Mindegyik összetett.
- Legyen egy banán-split, Karamell-fehér csoki, menta-narancsos tejcsoki, és Szeder ilyen kandis gyümölcsökkel. Öhm, és a tetejére tejszínhabot is kérnék, gyümölcsökkel.
Saját rendelés, és úgyis elfogyott a shake-je. Habár lehet, hogy ezzel magára vonta a figyelmet...vagy még sem? Mindegy, mindenesetre, még mielőtt a pincér elment volna a rendelést leadni, Meredtihez fordult.
- Ha szabad megjegyeznem, feldobhatnád a te összeállításodat is egy kis csokiöntettel. Smile

Majd ugye Anat is rendel, hiszen ő még nem volt. Elmegy a pincér, és csönd....vagy mégse. Itt az ideje bemutatkozni is, ha már így alakult.
- Elnézést. Még be se mutatkoztam. Alex vagyok. :")

by Ajánlott tartalom