[Event] Csak egy egyszerű húsvét

Típus: Locsolás
Locsoló: Simeon

Meglepődött. Nagyon. De Simeon gyakran csinált váratlan dolgokat, így kétségbeesés helyett csak kissé meglepetten kapszkodott meg a fiú nyakában, és kérdő tekintettel várta, hogy kiderüljön, mit tervez kedvese. Rossz dolog úgy sem lehet.
A víz mellé érve már sejtette, hogy úszni fognak.
Pont ezért zavarodott össze, mikor a fiú verset mondott (Nagyon gyönyörűt! A legszebbet a világon!). Ez után hogy fogja meglocsolni? Hiszen nem tud így sem kölnit elővenni, sem egy vödör vizet…
Végül döbbenten huppant bele a vízbe a fiú kacsintását követően. Kellett pár pillanat, mire összerakta, mi történt. Azután boldogan elnevette magát, Simeon ölelésében, a Kimi elől futkosó csirkét is látva, szerelme csókjától kivirulva.
Egészen addig, ameddig meg nem látta Simeon lefelé biggyedő száját. Elhatározta, hogy ezt nem engedheti, úgyhogy szorosan megölelte Simeont, és ragyogó mosollyal biztatta. Ami megmaradt akkor is, amikor a fiú végül megelégelte a dolgot, és elment, hogy megszabaduljon a csirkétől.
Ő addig körülnzett, hátha talál egy tojást a környéken.

Menekülés 2

Meghallotta. Nem vált be az ötlete. Ez a tyúk észrevette, hogy egy papírt talált, és ha lehet, még dühösebben csörtetett utána. Gyorsan biztonságba helyezte hát a rajzokat és a tojásokat, és néhány fa körül futva igyekezett valami jobbat kitalálni.
Tojás már nem volt a kezében, úgyhogy talán ha ezt a tyúkkal is megérteti, az hatásosabb lesz. Eszébe jutott a közismerten tyúkevő rókája is, és meg is született az ötlet! Egy fa mögé futott, majd a tyúk háta mögé kerülve Noise hangját igyekezve másolni vakkantgatott, morgott, és vicsorgott, hogy rókának higgye a tyúk. Egy darabig így üldözte a mostmár menekülő állatot, aztán nevetve, de halkan visszafordult. Nem is gondolta volna, hogy a kiskedvencétől is ilyen hasznos dolgokat tanulhat, amik egyszer kihúzzák a csávából. Otthon biztos, hogy egy nagyadag finomságot fog adni a kisrókának hálából. Így tyúkmentesen sokkal jobban tetszett neki az erdő. Talán nem is rajzol, hanem inkább leheveredik a pokrócra, és nézegeti a leveleket, és a napcsíkokat.

Típus: Locsolás
Locsoló: Ozirisz

Örült a feladatnak, hogy mindent alaposan meg kell nézni, és szép tojásokat kell keresni. Egyébként is élvezte a dolgok apró részleteit is megfigyelni, most pedig külön haszna is volt, hogy így tegyen.
Kicsit bele is merült a dologba, így meglepve kapta fel a fejét Ozi köszönésére.
De aztán elmosolyodott, és már mutatta is a fiúnak, milyen szépségekre bukkant eddig.
Végül kiderült, hogy tulajdonképpen újabb locsolója akadt, aki a versike alapján azt is tudja, hogy mi támad a gyanútlan locsolókra a céhházban. Ez fontos információ volt, mert talán könnyebb úgy megszabadulni tőle, ha tudja az ember, mi az. És Ozi a versébe foglalta, szóval ezekszerint vértyúknak hívják! Találó név, bár nem vérből van.
Mosolyogva hagyja, hogy meglocsolja a fekete kardforgató, és bólintva viszonozza a jókívánságot is. Bár… a szája sarka kicsit lefele görbül, mert ez a locsolás nem a mókás fajta volt. Lehet azt másnak szánta. Mindenesetre az illata már jó lett, úgyhogy végülis nem panaszkodhatott.

Menekülés

A locsolás után nemsokkal egy tojást is talált, és eldöntötte, hogy máshol folytatja a kutatást.
A kotkodácsolás, és csipogás az egész napját kitöltötte, így bár feltűnt neki, hogy valahol újabb csirke van, azt nem realizálta, hogy ez a bizonyos csirke pont őt nézte ki. Pontosabban a tojást.
Véletlen volt, hogy épp az utolsó pillanatban felkapta a tyúk elől, hogy eltegye. Arra viszont nem maradt ideje a csirke miatt, hogy felteleportáljon a négyes szintre. Futni kellett.
Ő pedig futott is: Yurihime házikója felé. Közben kikerült ezt-azt, hogy ne legyen túl könnyű követni. Nem szerette volna, hogy a kedves céhtársnak legye baja.
Éppen ezért, berontva az ajtón, rögtön becsukta azt maga mögött, és figyemeztette is Himét, ha épp ott volt, hogy tyúkveszély van. Ő pedig már kapta is elő a teleportkristályát, hogy minél gyorsabban tényleg eltűnjön az állat vörös szemei elől. A negyedik szinten kedvesebb állatkákkal szokott találkozni... Talán most is békésebb lesz az a környék.

Típus: Locsolás
Locsoló: Leonard

Gyanútlanul igyekeztem a boltba. Az előző futkorászós kör éppen elég volt, hogy ne akarjak locsolkodásról hallani. Meg tojásokról sem. Legkevésbé pedig csirkékről.
Befordultam egy sarkon, jól megnézve, hogy se tojás, se vércsirke ne legyen a láthatáron. Aztán folytattam az utat, nyugodtan.
Egy ilyen megállás alkalmával toppan elém Leonard, és öntött nyakon egy vödör vízzel.
- Persze... Te is - sóhajtottam az első döbbenet után. Aztán mégis elmosolyodtam, és elővettem az egyik talált tojást az inventorymból.
- De tudod mit, végül is erről szól ez a nap, tessék ez a tied. - nyomtam a kezébe, és nem várva köszönetet, folytattam az utamat. Persze. Mert nem kedvességbüől adtam a tojást. Reméltem, hogy a locsolásért cserébe egy olyan tyúk őt is megkergeti, és én pedig egy tojással kevesebben hordva a tarsolyomban, megmenekülök az állatok figyelmétől.
Persze... ártani nem akartam neki, elvégre nekem sem lett bajom a víztől. Csak bosszantani, ahogy engem ez a vödör víz bosszantott, ami miatt menet közben száraz ruhát kellett magamra kattintanom.

Típus: Locsolás
Locsoló: Simeon

Az ikrek hívására nem mondhattam nemet. És az idő is már úgy járt, hogy visszajönni nem terveztem a boltba így bezártam. Éppen akkor, amikor Simeon petje, Kimi a vállamra szállt. Kicsit aggódva kérdeztem, hogy nincs-e valami gond, de a választ már az idomár adta meg az üdvözlés után előadott verssel.
Nem tudtam nevetés nélkül megállni. Piros ibolya, mi? Pont olyan megkapó volt ez így, mint a srác gyermeki jókedve, ami egyáltalán nem butasággal párosult.
- Nagyon különleges virág lehet az a piros ibolya. Olyat még nem is láttam - kuncogtam. Felderített az idomárfiú töretlen jókedve. - Szabad - bólintottam végül. Jókedvemben eszembe sem jutott esetleg megbántani a fiút azzal, hogy nemet mondok. Ráadásul ő is finom illatú kölnivel készült.
- Köszönöm. Ha szeretnétek, valamit választhattok a kirakat díszei közül - ajánlottam fel, gyors tekintetváltással megbizonyosodva róla, hogy belefér az időbe az ikrek számára is.
Végül elnézést kértem, és jeleztem, hogy sajnos dolgom van, de örülnék, ha valamikor mesélne, és elsiettem az ikrek nyomában.

Típus: Locsolás
Locsolü: Ozirisz

Már megnyugodtam, hogy hazaértem, és elvonulhatok a tyúkok és tojások elől, amikor megláttam a kapuban Oziriszt.
-Szia - köszöntem vissza, eléggé kényszeredett mosollyal. Elég volt nekem mára az emberekből, azt hiszem.
A verse viszont részben nevetni való emléket ébresztett bennem, így őszintébb mosollyal bólintottam végül egy sóhaj kíséretében a benne foglalt kérdésre. Szabad persze.... nekem már amúgy is mindegy.
- Rendkívül költői. Mint ahogy az a helyzet is az volt - kuncogtam is kicsit magamon, ahogy megjelentek az emlékeim. Már ameddig tartanak.  Ezzel pedig az a zavaró érzés is felszínre jött, hogy kiengedtem a kezemből a kontrollt, és bárki bármit megtehetett volna az idő alatt, ami kiesett az emlékezetemből.
- Csirkementeset - bólintottam. A kérdésre aztán röviden meséltem a kazamatás akcióról a céhhel, és hogy szeretném, ha megfelelően megerősödnénk, hogy a frontot támogatni tudjuk.
A mobolás ötletére pedig gondolkodás nélkül mondtam igent. Fejlődnöm nekem is sokat... Rengeteget kell még, hogy megfelelő tagja legyek a bossok ellen küzdő csapatnak. A barátságokat pedig jó fenntartani. Na meg ki tudja, mit tudok meg közben.