Leonard

by **Lizbet** Kedd Márc. 15 2022, 17:18

Leonard

Fő kihívás	Warrior kihívás	Mini kihívás
Prizma	-	-

Ezüst kulcsok

-

by **Lizbet** Kedd Márc. 15 2022, 17:35

Név: Leonard
Helyszín: F1 versenypálya
Szín: ferrari piros
Személy: Paul Walker
Megjegyzés: Mindegy, hogy egy centivel nyersz, vagy egy mérfölddel. Ha nyersz, nyersz.

Kihívás:

Karakternek: Nyerd meg a versenyt
A teleport kapun átlépve egy F1-es versenypálya rajtvonalánál találod magad, a csuklódon pedig egy különös ékszer található. Egy ezüst karperec egy kristállyal ami vörösen pulzál. Mindenki verseny ruhában és sisakban van, ám nem autók sorakoznak a vonalak mögött, hanem Chocobo-k. Chocobo futam lesz és sajnos az utolsó helyről indulsz..... Nyerned kell!

Usernek: Ez már szimpibb Suspect

Helyszín: F1-es versenypálya, de megspékelheted bármilyen akadállyal, mario kartos turpissággal, elvégre a chocobo tud ugrani, úszni és icipicit repülni is.

Személy: Az első helyen Paul Walker áll narancssárga szettben és Chocobo-val

Prizma: A Vörös színhez kapcsolódó érzelmek, tulajdonságok jelenjenek meg a postodban legalább egy (Harag, szerelem, szenvedély, bátorság) Hogy ezeket mi hozza ki belőle, az is rajtad áll

A legnehezebb: "Mindegy, hogy egy centivel nyersz, vagy egy mérfölddel. Ha nyersz, nyersz." Fontos szerepe legyen ennek a mondatnak a postban. Lehet ez a tanulsága az egésznek, vagy csak egy jókor elejtett fontos mondat....

Minden rajtad áll, a pálya, a végkifejlet, az érzelmek és a mondatod beleszövése a történetbe, minden....
Legyen egy izgalmas versenyben részünk Suspect

Szólimit: min 1000 szó

Ha valami nem érthető, kérdezz nyugodtan.

by **Leonard** Vas. Ápr. 10 2022, 18:32

Amikor hetekkel ezelőtt először megjelentek a különleges teleport kristályok az inventorykban, a játékos társadalom egy emberként kapott rá a különös hírre. Manapság már ritka volt, hogy bármi is lázba hozzak a tömegeket, de a különleges, Kihívások Terme névre hallgató torony a száz meg száz ajtajával olyasmi volt, amit minden játékos fel akart fedezni magának. A kocsmákban csakhamar elkezdtek terjedni a különféle pletykák azzal kapcsolatban, mi minden rejtőzhet a bejáratok mögött és teleportokon túl, de Leo tapasztalatból egyiknek sem hitt igazán. Maga akarta felfedezni az új épületet, de csak azután, hogy elült a kezdeti lelkesedés és tömeg.

Késő éjszaka, egy valószínűtlen időpontban indult útnak először. Hosszú órákig bámulta a különböző faragásokat és mintákat, a változatos bejáratokat, amik mintha ezernyi varázslatos világba vezettek volna. Ezek és a beígért jutalmak kecsegtető ajánlatnak bizonyultak a számára. Elég fontosnak ahhoz, hogy máskor is áldozzon rá az idejéből.

Ezen a napon azonban... semmi terve nem volt. Csak a véletlen hozta úgy, hogy rossz teleportkristályt választott a kettőből és a választott uticél helyett véletlenül itt kötött ki. Káromkodott egyet és már lépett is volna tovább, hogy a dolgára menjen, az előtte felugró panel azonban megállásra késztette.
Ez valami új volt. Valami izgalmas. Kaland lehetősége vibrált a levegőben. Azt viszont mégsem kockáztathatta meg, hogy veszélybe kerüljön, így valószínűtlen, bár hozzá közel álló válaszokat adott meg a panelon. Mire a küldés gombra nyomott, a szíve vadul reszketett a mellkasában. Vajon milyen korlátok léteznek a rendszerben? Már csak az a pici, valószínűtlen esély is felfoghatatlan boldogsággal töltötte el, hogy akár, véletlenül, lehetséges, hogy autóba ülhet.
Most, ahogy izzadt tenyerét vizsgálgatta a teleport fényében döbbent csak rá, hogy mennyire hiányzik neki kedvenc hobbija, a sebesség.

Lehunyta a szemét, még mielőtt utolérhette volna a csalódás. Vére vadul száguldott az ereiben. Minden érzékszervével a környezetre összpontosított. Emberek kiáltásai hallatszódtak nem túl közelről, hangjuk összegyűlt a hatalmas csarnok falai között. Csarnok. Tér. Lehetséges, hogy tényleg...? Tollak. Valami furcsa lihegés a nyakában.
Kinyitotta a szemét és még épp időben hajolt el egy méretes madár nyitott csőre elől. Az állat egyértelműen az egyik hajtincsét nézte ebédnek, ami nem tűnt túl kellemesnek.
Pislogott párat, hogy szeme hozzászokjon a fényhez, aztán körbenézett. A beton ismerős melegséggel terült el a talpa alatt, autók helyett azonban... hülye madarak vették körbe, ráadásul ő állt a startvonaltól legtávolabbi helyszínen.
- Francba - káromkodott, hogy kiadja magából a csalódottságot. Bármit megadott volna érte, hogy igazi versenyautókban, vagy legalább autókban találja magát, nem pedig ezeken a szaros chocobookon kelljen lovagolnia, ráadásul nulla lovaglás jártassággal a tarsolyában.
Voltaképp fogalma sem volt róla, hogy került már megint egy ilyen helyzetbe. Amikor feldobta a kapuban a kihívások terme a kérdéseket, elképzelése sem volt, mire számítson, így ehhez mérten is válaszolgatott legjobb belátása szerint.
- Szóval így oldja meg a rendszer - sóhajtott és rápillantott a társának kinevezett állatra. - Hagyd békén a hajamat, világos? - szögezte le, aztán... hát, rá kellett jönnie, hogy még soha életében nem ült állatháton, ráadásul kifejezetten ódzkodott is tőle, hogy felmásszon. Úgy érezte, a szőr meg a tollak egyáltalán nem valóak a lába közé, nem úgy, mint az a csinos, feszülős bőrnadrágot és melltartónak is beillő szűk, hasvillantós felsőt viselő fekete szépség, aki ebben a pillanatban sétált a pálya szélére.
Leo már csak azért is sajnálta, hogy ilyen hátulról indult, mert így kevésbé volt jó rálátása, ahogy a lány lehajolt, hogy felvegye az odakészített start zászlót.
- Baszdmeg, fel kell másznom rád - szakította el a pillantását a nőtől, majd pillantott újfent társára kevés örömmel. Nem tudta, mi fog történni akkor, amikor nyer, de sejtette, hogy ha veszít, az nem lesz túl kellemes. Ez egy ilyen játék. Itt mindig minden vereség áldozatokkal jár.
Ügyetlenül belekapaszkodott a nyereg fogójába és felhúzta magát. Ez a része még egészen egyszerűen is ment, bár a chocobo elégedetlen vijjogása és fészkelődése arra engedett következtetni, hogy finomabban is végre lehetett volna hajtani a műveletet. Csakhogy nem neki. Úgy érezte magát a nyeregben, mint valami szűz szajha. Kényelmetlen volt, arcát már most grimaszba torzította a fájdalom. Ráadásul olyan ingatag volt minden, hogy attól tartott, amint az állat komolyabb iramra kapcsol, le fog zuhanni a hátáról és kitöri a nyakát. Ez a félelem még akkor is benne volt, ha tökéletesen tisztában volt vele, hogy a játékban maximum az életpontjaiból veszíthet el valamennyit egy esés miatt.

Tekintete megint visszakalandozott a nő felé. Elővette legsármosabb mosolyát és rákacsintott most, hogy végre elég magasan ült hozzá, hogy normálisan ki is lásson a többi kacsaló fara mögül. Csakhogy a fekete szépség valami egészen mást nézett. Jobban mondva valaki egészen mást.
- Az ott kajak Paul Walker? Ezt meg tudják oldalni, az autókat bezzeg nem? Milyen buzi játékfejlesztők ezek?! - morgott elképedésében, de magában be kellett vallania, hogy egy már halott színészlegendát látni ilyen valósághű kivitelezésben azért nem semmi érzés. Főleg mert... ő is járhatott volna úgy, mint a színész. Nem 2013-ban, de 2022-ben, azon a bizonyos novemberi éjszakán igen.
- Oké, akkor noymjunk egy halálos irambant ezeken a szaros madarakon - vigyorodott el végül kevés jókedvvel és büszkén kihúzta magán a hátast, csakhogy a következő pillanatban az állat - talán direkt, puszta bosszúból, amiért szarosnak nevezték - olyan mozdulatot tett, hogy Leo majdnem leesett a hátáról.
Közben a csinos lány tökéletesen eligazgatta magán a nadrág összes ráncát és hivatalos mozdulattal a rajt vonalhoz állt. Leo hirtelen rájött, hogy tényleg meg kell lovagolnia ezt a szörnyeteg állatot, aztán még mielőtt igazán eltölthette volna szívét a rettegés, a csaj meglendítette a zászlót és a menet elstartolt.
A cohcoboo anélkül kezdett el rohanni, hogy gazdája akármit is tett volna annak érdekében, hogy megmozdítsa. Nem is igazán tudott volna, mert egy: fogalma sem volt róla, azt hogyan kell; kettő: képtelen volt másra koncentrálni, csak hogy az életéért kapaszkodjon.
Szorosan megragadta a gyeplőt és inkább kényszerből, mint ösztönből teljesen hozzásimult az állat hátához. Minden erejét bevetette, hogy nyeregben maradjon, miközben becsukta a szemét és magában imát kezdett mormolni.
El kellett telnie több percnek is, mire rájött, hogy az akrobatika és súlyemelés jártasságok a lovaglásban is nagy segítséget tudnak nyújtani. Egy idő után nem csak kapaszkodott az életéért, hanem el kezdte érezni azt is, hogyan mozdul az állat teste együtt az útviszonyokkal, hogyan tudja úgy helyezni a súlypontját, hogy a lehető legkedvezőbben vegyék be a kanyarokat és hogyan érheti el, hogy a legkevésbé csúszkáljon a nyereg alatta.

Végre kinyitotta a szemét, azzal a teljes elhatározással, hogy meg fogja nyerni ezt a versenyt, ha törik, ha szakad. Meg fogja ragadni a gyeplőt rendesen is. Nem engedheti meg, hogy ez a madár azt tegyen, amit csak akar...
Abban a pillanatban eltűnt a pálya a lábuk alól és ők zuhanni kezdtek. Éles sikítás hagyta el a torkát, a pánik erőt vett rajta és kapálózni kezdett. Érezte, hogy megállíthatatlanul csúszni kezd a mélység felé, miközben az állat szárnyai megmozdultak mellette és... repülni kezdett.
- Wow, te ilyet is tudsz? - kérdezte kiszáradt torokkal, de akkor az állat gonosz tekintettel hátrafordult és egyetlen mozdulattal levetette őt a hátáról. Még felfogni sem volt ideje, miféle zord támadásnak esett áldozatául, amikor elragadta a mélység... Vagyis ragadta volna, de a lába beleszorult abba az izébe, amit talán kengyelnek hívnak, vagy... lábtartónak. Vagy valaminek. Szóval a lényeg, hogy ott lebegett fél lábbal az állathoz kötve, súlyával lelassítva őt egy jó húsz méteres szakadék fölött, előtte a láthatáron több tucat chocoboo repült a gazdáikkal egymással versenyezve, ők pedig egyre jobban és jobban lemaradtak, miközben ő azon küzdött, hogy életben maradjon, a madár pedig... ő határozottan le akarta vetni magáról, ezt támasztották alá kapkodó mozdulatai is, és az is, ahogy csőrével a bőr szíjak irányába csapdosott.
- Velem nem baszol ki - morogta Leo összeszorítva a fogát és leküzdve a viszolygását egy mozdulattal megragadta a lábánál a bőrt. A madár csőre továbbra is ott csattogott mellette, egyszer-kétszer bele is mart a karjába, de szinte meg sem érezte a fájdalmat. Felhúzta magát és megkapaszkodott a tollakba, épp az utolsó pillanatban, mielőtt a nyereg végleg megadta magát és a mélybe zuhant.
- Meg akarsz ölni, mi? - morgott és most, hogy viszonylagos biztonságba került, feltámadt benne a düh. - Na majd meglátjuk, ki fog itt irányítani - suttogta és egyetlen mozdulattal megragadta a madár jobb szárnyát. Minden erejét bevetette, hogy maga mellett a testhez szorítsa azt, aminek következtében megszűnt a légellenállás és elkezdtek a mély felé zuhanni.
Veszélyes, dühös, kárörvendő nevetés hagyta el a torkát, miközben a fák lombjai egyre közelebb kerültek hozzájuk. A chocoboo élesen, halálfélelemmel vijjogott. Már csak alig öt méterre voltak tőlük a legmagasabbra nyúló ágak, amikor végre elengedte a szárnyat. A chocoboo megkönnyebbülten tárta ki azt és kezdett vadul verdesni vele, csakhamar visszanyerve az egyensúlyát.
- Most pedig azt fogod tenni, amit én mondok - jelentette ki és a gyeplő helyett megragadta a tollakat. A madár viszont még mindig nem engedett. Vad fel-alá hullámzásba kezdett a levegőben, majd váratlanul nyomott egy bukfencet is. Leo minden izmát megfeszítve kapaszkodott, csak hogy képes legyen a hátán maradni, egy-két tollat még ki is tépett, amitől a madár csak még izgatottabb lett. És persze ő is dühös volt, egyre dühösebb. Meg kellene nyernie a versenyt, de a saját hülye hátasa akadályozza ebben.
- Ne velem küzdj, hanem a többiekkel! - förmedt rá, de a cohcoboo meg sem hallotta. Továbbra is hátra-hátra fordult és megint hatalmasat csípett idomárja kezébe, miközben szépen lassan el kezdett közeledni a szakadék vége és ezzel a normális, beton alapú pálya folytatása. Leo gondolt egyet, kivárt a megfelelő pillanatig, aztán egyetlen hatalmas ugrással ellökte magát hátasától és a pálya szélén termett. Az igaz, hogy beütötte magát, de semmi olyasmi nem történt, amit ne hevert volna ki egy másodperc alatt. Gyorsan felpattant és futva kezdett el haladni cél felé, ami már ott virított a láthatárban. Láthatóan... már csak ő volt egyedül, aki nem ért be. Ő és a chocoboo, aki szintén nem foglalkozott már többé a versennyel, nem azzal, hogy a többiekkel versenyezzen, helyette Leot nyomába eredt és minden létező módon megpróbálta kigáncsolni és lelassítani őt. Leo úgyszintén.
- Velem nem baszol ki! - kiáltotta két lihegés között és imádkozott érte, hogy a kitartása legyen elég a célig. Minden gyorsaságát bevetette, de az átkozott madár sehogy sem akart lemaradni, sőt! A célvonalban egy pillanatra úgy tűnt, mintha még le is fölözte volna.
- Csalás, hogy ilyen hosszú a nyakad! - szűrte a fogai között, aztán utolsó lehetőségként elnyomta a gyorsaság növelő speciális képességét. Arany fény izzott fel, ő pedig csak úgy repült a pályán, de a madár is bevetette minden utolsó erejét- Ez a harc a büszkeségről szólt. A célegyenesbe aztán olyan egyszerre értek be, hogy senki nem tudta volna megállapítani a győztest, de csinos kis fekete elnyomott egy fotókristályt és azt most annak rendje és módja szerint a bírókhoz vitte.
- Még sohasem láttam olyat, hogy valaki a saját hátasával versenyzett volna - lépett a lihegő ellenfelek közé Paul Walker és a kezét nyújtotta Leonak. Leo elfogadta azt és a férfira vigyorgott. Közben a háta mögött megszületett az ítélet: alig egy orrhossznyival ő volt az, aki előbb célba ért.
- Mindegy, hogy egy centivel nyersz, vagy egy mérfölddel. Ha nyersz, nyersz.

by **Lizbet** Vas. Ápr. 24 2022, 18:23

Elég érdekes és vicces kis verseny alakult ebből a chocobo futamból, egy jó fordulattal a végén... érzem, hogy ez egy új románc kezdete lehet \o/ xD
A futamot nem nyerted meg, de találtál magadnak egy versenyt, amit bár alig, de megnyertél, ezért:
Prizma kihívás teljesítve! Gratulálok!

Választható Jutalom: 40 Félíves Fragment / 500 arany / 1db Ritka kártya az emlékházból

by Ajánlott tartalom

Leonard

Leonard

Re: Leonard

Re: Leonard

Re: Leonard

Re: Leonard