Leonard

by **Leonard** Hétf. Szept. 25 2017, 12:42

A semmi nagy története

- Név? – a kislány unottan pillantott rám, kezében tollat forgatott, és papírlapot tartott, egyszerű fából készült támlával.
- Mi ez, valami vallatás? – kérdeztem vissza. Jézusom, ez most hülyéskedik? Ugye nem akarja felírni az összes infót rólam arra a papírra?
- Pontosan. Név? – ismételte meg, arcán a lehető legnagyobb unalommal.. vagy talán undort láttam csillogni a szemében?
- Dugdaseggedbe. – válaszoltam ingerülten, és zsebre vágtam a kezemet. Azt hinné az ember, majd csak szimplán felmutatja, hogy ide való, bizonyítja, de nem, neki ez sem elég, meg a szent hit sem, itt információkat gyűjt rólam egy nyomorult papírra!
Ekkor viszont valami megváltozott. Végre felnézett rám, aminek majdnem megörültem, de csak majdnem, mielőtt szurkos tekintetét gyilkosan az enyémbe fúrta, és úgy tartotta azt a tollat felém, mint aki a hegyével készül kibelezni. Úgy éreztem, itt az ideje megadni magam és beletörődni.
- Jó-jó. Leo. – nyögtem ki a nicknevemet.
- Név? – kérdezett vissza, hangjában ugyanolyan unott türelemmel, de a valóságban pillantását a legkegyetlenebb gyilkosok is megirigyelhették volna.
- Azanyá… Leonardo nem elég? – tudtam, hogy nem kéne játszadoznom a türelmével, mégsem értettem az egészet, és feszegettem a határokat. Nem is én lennék, ha nem tenném, ugye.
- Köhömm. – újabb ingerült pillantással jutalmazott meg.
- di Caprio baromarc. Leondard Blackwell. – adtam be a kulcsot végül, miközben kezemmel szélesen legyintettem feszültségem levezetése érdekében. Mindegy, muszáj volt bekerülnöm, hiszen egy céh segítségével mégis többet nyerhetek és sok előnyhöz juthatok.
- Hööh.. Kor? – folytatta a vallatást, én pedig szememet kérlelően a mocskos földből készült plafon felé emeltem, mintha csak Istenhez imádkoznék. Már ha létezne.
- Az minek? – kérdeztem vissza, de pillantásából rögtön levontam a következtetést, hogy fölösleges vitatkozni, csak tegyem, amit tennem kell. Muszáj lesz, főleg mert még a céhemnek sem fog jelzése látszódni. Dupla haszon nekem, valamennyi haszon nekik. Csak ezt éljem túl, és vége. Biztos forrásokból tudom ugyanis, hogy ezek nem zaklatnak felesleges gyűlésekkel meg jópofizással. Azt sem fogom tudni, kik a társaim, csak a cuccokat fogjuk majd látni a bankban.
- 24. – válaszoltam, s szavaimat sóhajjal kísértem. Vajon mit akar még majd tudni rólam?
- Kaszt?
- Mintha nem látszana.. Kardforgató. – böktem ki.
- Nem?
- Ez most komoly, tesó? – felháborodásomnak nem csak hangot, de látványt is adtam két kezem ideges lóbálásával.
- Nem? – ismételte meg a kérdést türelmes nyugodtsággal.
- Mik a választási lehetőségek? – próbáltam poénkodni, de nagyon úgy tűnt, Haru nem az a típus, aki veszi a lapot.
- Jó-jó, férfi, na.
- Kinézet?
- Inkább meg sem kérdezem, minek.. Szóval, mint jól látható, elég magas vagyok, bár így ülve annyira nem mutatja meg magát, szóval elmondom neked, te tökfej, hogy százkilencven fölött vagyok. Súlyra nem egy dagigyerek – még jó is, gyűlölöm a dagadtakat, hát hagyják már abba a zabálást - , jó-jó folytatom, ne húzd fel magad, szóval hatvanpár kilósan azt hiszem, elég vékonynak számítok a magasságomhoz. Jól látható, szálkás testalkat. Bicepszem legalább van – nem, nem az önkielégítéstől, inkább a csajok emelgetésétől, te fafej, ne nevess így. Komolyan szükséges ez? Jó, oké.. Szóval lábra nem igazán gyúrtam, de ki vethetne meg érte, úgy őszintén? A hajam szőke, itt van, elég látványos, habár nem az a világos, inkább ez a fahéj színű, nem tudom hogy mondják, inkább kicsit barnás árnyalatú, érted. Nem értek ehhez, de a fodrászom mondta. Meg azt is, hogy félgöndör. Ja, meg talán a játékba lépésemkor tényleg régen voltam már fodrásznál, ha már itt tartunk. Ugyanakkor nem zavar, ez éppen jó most. Szemem az mogyoróbarna. A csajom azt mondta, persze még odakint, aranyos, habár a lányok mindenre azt mondják. Inkább nevezném vidámnak, vagy bármi másnak, ami menőbb, nem pont aranyosnak, de elvileg nagyon cuki, mosolygós szemeim vannak. A tetkók? Hát, azok csak úgy vannak, érted, mert menők, rögtön csináltattam is egyet középsuliban, csak hogy ezzel is ingereljem a tanáraimat. Mit mondjak még magamról? Alsógatyám éppen fehér, de néha fekete, vagy bármilyen más is lehet. Öltözködésem változó, időjárásfüggő, helyzetfüggő, alkalomfüggő. Most épp ez a nyomorult kabát van rajtam, igen, mert fázom, pontosan azért, mert hideg van és ősz. A farmer meg alap, minden jólszituált férfi farmert visel.
- Elég ennyi. Jellem? – folytatta, miközben már pillantását rám sem emelte, csak bámult ki a fejéből. És véletlenül sem jegyzetelt. Most akkor minek az egész színjáték?
- Ez tök idegesítő.. – sóhajtottam. - Na jó, hát.. angyali természetem van, véletlenül sem kedvelem az iróniát, mások szadizását, meg egyébként is, semmi közöm a lekezeléshez. Megfelelő körülmények megfelelő viselkedést kívánnak, érted. Alkalmazkodom, ahogy azt kell. Mindenkivel tudok egy kicsit más lenni, amit a szituáció kíván. – hogy hazudtam-e? Hogy ez vagyok-e igazából én magam? Ugyan már, ha kell, idővel úgyis megtudod, ha elég kitartó vagy. Ne lőjük le előre a poént.
- Jó, köszönöm. Élet?
- Hühm.. Hát, igazából meglepett, amikor Kayaba bejelentette, hogy bent maradunk a játékban. Áhh, tudod ez elég merész hír, alig pár órával a felcsatlakozás után, és én rohantam volna ki egyébként is vacsorázni, mert idő volt, de mint tudjuk, ugyebár sosem sikerült végül megkóstolnom az aznapi levest. Egyébként csak zacskós leves lett volna. Magamnak csináltam, csak előtte még gyorsan felléptem egy kicsit, hogy ne maradjak le a nyitásról, közben meg fortyogott a vízmelegítő a konyhában. Parázhattam, hogy rám ne gyulladjon a ház, de mint láthatod is, túléltem. Utána tengettem-lengettem az életemet, mint minden más játékos, a kezdeti sokk után szerencsés helyzetbe tornáztam magam, és nem húzódtam a vackomba, hanem elkezdtem játszani, küldetésekre jártam, henteltem, mobokat gyaktam. Jól haladtam a szintekkel, te is jól tudod. Aztán jött az a furcsaság. Egyszer csak, fogalmam sincs már, hogyan történt, de kikerültem a játékból. Huss, egy csapásra. Ezért is vagyok most éppen itt. Felszabadítás. – mutattam rá a kulcskérdésre a jelenlegi helyzetünkben. Reméltem, hogy végre haladhatok valamerre.
- Miért jöttél vissza?
- Az hadd legyen az én kis titkom. – morogtam rá a kelleténél egy kicsit ingerültebben.
- Miért jöttél vissza? – kérdezte újra meg, azzal a bosszantóan hatalmas türelmével.
- Na jó, ha annyira fontos, leírom erre a papírcetlire itt, ni. De másoknak nem súgom meg, csak neked. Neked se szívesen. – adtam be végül a kulcsot.
- Na jó, ezzel végeztünk, azt hiszem. Köszöntelek téged is a Felszabadítók társaságában!
- Köszöntem a csodás délutánt, kishölgy. – még intettem egyet, aztán már úton is voltam kifelé. Zavart az a sötét lyuk, felingereltek a kérdések.

És hogy mennyi volt igaz abból, amit az interjún mondtam? Azért volt benne. A cetlire vajon az igazságot írtam le? Nem hinném. A lényeg, hogy tag vagyok. Az érték az eszmében rejlik, nem ebben a gutaütött kislányban, meg a hülye interjújában.
Csak tudnám, miért vannak az istenverte jótevő céhek? Még hogy jótevők?! Én teszek itt egyedül jót! Ezek meg börtönbe küldenek, hát megáll az eszem. Csak az indikátor számít, igazi indikátor bajnokok a köbön!

Amit tudni érdemes:

Az újrakezdés csapása

- A francba! - csúszott ki a száján a szitokszó, amint végre elérte a tudatát, hogy mi is történt vele. Nem, ez már nem a kijutás pillanatában volt, ez a történet már pár nappal azután játszódik. Éppen igyekezett a huszonkettes szintre, meg akarta nézni magának, hiszen az nem volt nyitva még, amikor őt elragadta az a szerencsétlen börtönkristály. Ugyanakkor a teleportja nem engedte. Egy pillanatig értetlenül vakargatta meg a fejét, és Szoph is furcsállóan tekintett rá. Ekkor volt az első alkalom, hogy eszébe jutott jobban megnézni magát. A kezdeti sokk, hogy tényleg kijutottak, az elmúlt hetek szörnyűségei ott tomboltak még az agyában, és annyira lekötötték, hogy ehhez hasonló fontos dolgokkal kicsit sem foglalkozott.
- Te.. Neked.. A szinteddel minden rendben? - kérdezte meg a lányt kissé vontatottan a meglepődéstől. Érezni vélte a homlokán legördülő cseppeket szinte, és biztos volt benne, hogy érdekes grimaszt vág ezekben a pillanatokban.
A lány engedelmesen megnézte a pontjait, a képességeit, a tárgyait, mindenét.
- Fene.. - nyöszörögte rémülten. Leo éppen kezdte abba a hitbe ringatni magát, hogy mindketten ilyen szarul jártak, ám a lány nem úgy folytatta, ahogy kellett volna.
- Egy szintet sem fejlődtem! Semmit! Pedig rengeteget harcoltunk.. - nyöszörögte. Leo ekkor még jobban lesápadt. A fejlődésre nem is gondolt, az lett volna a legkevesebb, ha csak annyi veszik el. Ám ő élharcos volt, a legjobbakkal együtt haladt a maga módján! Most pedig..
- Eltűnt. - hörögte. - Minden exp-m eltűnt. A szintem is lejjebb van. És 0, érted? Annyit ír, nulla. - fakadt ki, és idegesen az oszlopnak vágta a teleport kristályát.
- Biztos csak egy ideiglenes bug. Majd visszaáll, nem? - próbálta Szo bizakodóan felfogni a helyzetet, de a fiúnak ez nem ment. Először csak a szájába kapta az öklét, hogy azzal fojtsa el kitörni készülő dühét, majd kezét az oszlopnak verte újra és újra. Amaz mindig lepattant róla, hiszen védett övezetben voltak, de őt nem érdekelte. Addig akarta gyepálni a szerencsétlenül járt tárgyat, amíg el nem folyik az összes indulat, ami benne fortyogott, amíg össze nem roppan amaz, amíg végre képes elfogadni a veszteséget, ami érte. Újra elölről kell kezdeni mindent. Az összes munkája odaveszett. A lány odament hozzá, és finoman a vállára tette a kezét, hogy nyugtassa, de ez sem volt elég hozzá, hogy abbahagyja a csapkodást. Ugyanakkor valamire rájött. Talán mégsem mindent kell újra építenie. Habár a régi páncélja a magas szintje miatt használhatatlan,
habár a céhe, úgy tűnik, romokban hever, habár az xp-j eltűnt, a pontjai visszacsökkentek.. Azt sem mondhatta, hogy jó helyzetben van, de talán még van remény. Hiszen egy ilyen erős szépség - és uram bocsáss - az istenverte farkas mellett, mégis csak egyszerűbb visszatornászni magadat értékelhető szintre.

by **Ronye Arabel** Hétf. Szept. 25 2017, 22:31

*Észreveszi az új srácot, körülugrálja, alaposan megnézi* Menő csávó vagy. Moh.. és nem szereted a kérdéseket, pedig annyi de annyi kérdésem lenne... És... részvétem az elveszett exp miatt... Azért maradj, jó? Elfogadom az előtörténetedet.

A legfontosabb, hogy pontozd a karakteredet. Mivel a kiképzőt igénybe veszed, 81 pontot kapsz, amit az alábbi kardforgató alapra oszthatsz rá:

Élet: 1
Fegyverkezelés: 2
Erő: 2
Kitartás: 1
Gyorsaság: 3
Speciális képesség: 1

A pontok mellett kapsz tárgyakat is.

Kezdő Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)
Hazatérés Kristály (ezzel már ismert városokba teleportálhatsz)
1x Mini Potion (+5hp) - harc közben visszatölt 5 hp-t.

És ne feledkezzünk meg az anyagiakról. 70 arany üti a markodat

Itt az idő adatlapot készíteni, amit itt tehetsz meg, új topic nyitásával, aztán ha játszani szeretnél, találj magadnak egy játszó vagy küzdőtársat itt, esetleg jelentkezz küldetésre itt.

Ha akármivel kapcsolatban egyéb kérdésed van, nyugodtan dobj egy privát üzenetet nekem vagy kérdezd meg chaten.

Leonard

Leonard

Re: Leonard