Legendás… Rénszarvasok?

Az idén valahogy a szokottnál jobban megérintett az adventi felhajtás. A tereket körbelengő illatok, az éjszaka kigyúló, és az ablakomból jól látható fények, kiegészülve a szinte mindenhol hangzó különféle karácsonyi zenékig most melegséggel járt át, és én magam is tervezni kezdtem, hogy a céhtársaimmal valahogyan meghitté varázsoljuk az időszakot.
Ennek első lépéseként kidekoráltam a céhházat a városban beszerezhető terítők, párnák és díszek segítségével.
Aztán Takadát megkértem - mint aki szeret a konyhában tevékenykedni - hogy mindenképpen készítsen valamiféle karácsonyi süteményeket.
A nagy kèszülődés viszont néhány nap alatt szellemileg kimerített, és úgy éreztem, szükségem van némi testmozgásra.
Ezért keveredtem az arénához, ahol valami komoly felbolydulást okozott.
Ettől kifejezetten kíváncsi lettem, és úgy láttam, nem is csak az aréna vonza az érdeklődést, de nagy tömeg szurkolt, tapsolt, bíztatott azon kívül is. Egyértelműen párbaj zajlott.
Nem szerettem volna a tömegbe keveredni. Az utóbbi időben ott sok kéretlen figyelembek voltam kitéve, így hiába fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mit találnak, távolabb maradtam.
Egészen addig, ameddig meg nem láttam az ismerős szőke tincseket.
Mosolyogva léptem oda Hinarihoz.
- Szia! Te is éppen arénázni szeretnél? - kérdeztem, és a válasza után folytattam is. - Úgy látom órákig is eltarthat mire bejutunk, ráadásul elég nagy a felbolydulás itt kint is. Tudsz valamit, hogy miért olyan érdekes most egy párbaj? - igyekezem a kiváncsiságomat enyhíteni.
Mindenesetre akár tudta Hinari, akár nem, hogy mi zajlik itt, úgy gondoltam, mint céhvezérek, és a rendet segítő játékosok, egyenesen kötelességünk utánajárni, amibek a legjobb módja, ha egy félreesőbb helyen párbajt kezdünk. Ezt fel is vetettem a Liga vezérének, tekintetemben azért nem csak kötelességtudattal és aggodalommal, hanem a mozgás vágyával és leplezetlen izgatott kíváncsisággal is. Tényleg tudni szerettem volna, hogy min nevet ennyit az összeverődött tömeg!

Nem igazán voltam párbajozós hangulatban: éppen egy bögre forrócsokit kortyolgatva sétáltam a város macskaköves utcáin és ajándékötletek után kutattam, meg-megállva a kirakatok előtt és betérve a boltokba, ha éppen valami megtetszett. Igaz sokaknak kitaláltam már, hogy mit veszünk, de pont Alex volt az, akinél egyelőre nem volt ötletem és így hiába kérdezte a srác, velem tartson-e, a mai nap mosolyogva hárítottam az ajánlatát és inkább egymagam teleportáltam el a harmincegyedik szintről a Kezdetek Városába, ahol legalább tízszer annyi volt a választék, mint nálunk, Sangoban.
És legalább tízszer annyi volt az ember is, ha nem több.
Az évnek ezen szakaszán egyáltalán nem volt meglepő, ha egy-egy bódé vagy épület előtt összetorlódik a tömeg, így eleinte nem is igazán tűnt fel, hogy éppen az aréna előtt vagyok és próbálom kikerülni a hangoskodó játékostársaim, csak akkor, amikor fülemet a kacagás mellett fémek csattanása ütötte meg, illetve... valami nagy állat feszült prüszkölése. Megtorpantam és mivel nem siettem sehová, nyakamat nyújtogatva csatlakoztam én is a táborhoz és bár az elején határozottan úgy véltem, hogy két idomár párbajozik a kis parkban, hamar rá kellett jönnöm, hogy ezek a rénszarvasok nem petek voltak. Ezek után pedig csupán pár, irányított kérdés kellett hozzá, hogy én is rátaláljak az új párbajfunkcióra és hangosan kuncogva olvassam el annak leírását. Mire elfogyott a forrócsoki, végeztem az olvasással is és éppen a tömegből kikeveredve ballagtam az egyik kedvenc vásárlóutcám felé, amikor egy ismerős hang megszólított.
- Szia! - örültem meg az íjászlánynak, a kérdésére viszont megráztam a fejem - Nem, csak erre jártam - pillantottam vissza az aréna épületére elgondolkozva, hogy igazából... ha már mindketten itt vagyunk... De mire az ötlet gondolattá formálódott volna a fejemben, Chakna folytatta is, én pedig ha másra nem is biztos, de erre a kérdésre éppenséggel meg tudtam adni neki a választ:
- Épp az előbb tudakoltam meg én is, nézd csak meg a kihívás választható opcióit - biztattam, hogy nyugodtan nyomjon rá a kihívásra és közben felvettem egy nagyon lassú tempót, hogy méginkább kikerüljünk a figyelő szemek kereszttüzéből. Aztán amikor Chak felvetette, hogyhát nekünk, mint felelős céhvezéreknek mindenképp ki kell próbálnunk ezt, hogy tudjuk, miről is van szó, képtelen voltam megállni a nevetést: csillogó szemekkel kacagtam fel, majd bólintottam is rá az egészre, hát, gyakorlatilag gondolkodás nélkül.
- Egyetértek, kötelességünk megtenni, a köz érdekében - kuncogtam és lenyitottam a térképet, hogy keressek valami kevésbé népszerű, de elég tág térrel rendelkező, közeli helyszínt a párbajhoz - Áh, három sarokra van is egy kis tér. Ott talán nem kell kifizetni az ablaküvegek árát, amit a szűkebb utcákon bizonyosan kirúgnának a rénszarvasaink a nagy vadulás közepette - mutattam a lánynak a helyet és ha rábólintott, felgyorsítottam lépteim, hogy minél hamarabb odaérjünk: egy kis tét nélküli mókázás igazán rám fért már, én pedig alig vártam, hogy belevethessem magam egy kis gyermeki izgalomba.

Aktív dixi: Kalandwarf

Örültem neki,  hogy Hinaritól valamivel bővebb információt kaptam. Bíztatására lenyitottam a párbajmenüt, Hinari felé indítva kihívást, és elgondolkodva néztem a lehetőségeket.
- Zabolátlan Rénszarvas? - olvastam az eddig nem látott opciót hangosan is. Az aréna körül hallottak alapján volt sejtésem, hogy ez mi is lehet, de... nem voltam biztos benne, hogy jól értem.
A kíváncsiságomat mindenesetre felkeltette a dolog, és Hinari reakciója alapján... Neki sem volt ellenére a dolog, hogy utánajárjunk a jelenségnek, hamár többekért felelősek vagyunk. Nem, valójában ez csak a gondolataim perifériáján jelent meg. Erősebb volt a kíváncsiság, hogy tudni szeretném, mi is van ezekkel a szarvasokkal.
Széles vigyorral vártam, hogy Hinari keresgélésének lesz-e eredménye, ami csak szélesebb lett, amikor kiderült, hogy mindössze néhány sarkot kell sétálnunk egy nyugalmasabb helyre.
Menet közben gondolkodva gyorsan ellenőriztem a főzéshez használt készleteimet. A Mikulásról szóló történetekből volt egy-két ötletem, hogy mire lehet szükség, ha egy rénszarvassal akarok küzdeni. Pár dolog volt is az inventorymban, így nem kellett aggódnom, hogy nem lesz mit használnom ha arról van szó. Így még inkább a már-mér gyermek izgatottság lett rajtam úrrá.
- Legyen valami tétje a párbajnak? - kérdeztem kifejezetten huncut  mosollyal. - A vesztes füzeti utána a forrócsokit a főtéri bódénál - vetettem fel, ha nem volt ellenvetése a kérdésem után.
Eddigre meg is érkeztünk a félreesőbb térre, ahol valóban elég tágas helyünk nyílt a párbajhoz. Néhány pillanatig néztem a területet: az épületek elhelyezkedését. Azután fordultam csak Hinarihoz.
- Akkor... Lássuk azt a szarvast - mosolyogtam a lányra, végül újra lenyitva a párbajmenüt, és elküldve a kihívást a zabolátlan rénszarvas opcióval.
A szarvasokra számítottam, mégis kicsit riadtan hőköltem hátra, amikor megjelent mellettem egy fújtató, topogó, feltűnően ideges agancsos.

Boldogan mosolyodtam el én is, hogy beleegyezett a küzdelmet icipicivel színesebbé tévő, de nem komoly fogadásba. Örültem a lehetőségnek, hogy kicsit beszélgessünk.
Végül a kihívás is megtörtént, és ártatlan mosollyal feleltem a feltett kérdésre.
- Csak egy két ötletem, ami talán megér egy próbát -
A vidámságom kicsit alább hagyott, ahogy megjelent a szarvas mellettem. A nyakában villám alakú medállal.
Kiváncsi lettem, hogy vajon mennyire illik a név az állatra, de ugyan akkor nem szerettem volna feleslegesen kockáztatni bárkinek a biztonságát. Úgyhogy a gong megszólalása után mélyebb levegőt véve lenyitottam az inventorymat, és elővettem a főzéshez szánt köteg répát.
- Tsss - igyekeztem egy répát a szarvas felé nyújtani. - Tudom, Villám. Szerintem is szűkös ez a hely, ráadásul itt vannak ezek a zavaró emberek is - próbáltam egyel közelebb lépni, magam elé nyújtva a szarvasnak szánt zöldséget. Reménykedtem, hogy sikerül valamiféle kapcsolatot teremteni az állattal. Volt még egy ötletem, ha a répa nem válik be… De hát az állatok általában megnyugszanak vagy legalábbis érdeklődőbbé válnak az élelemtől. Talán bizalmasabbá is, így rávehetem, hogy hallgasson rám.
Ha eddig nem tűnt úgy, hogy megijedt volna a közeledésemtől, vagy agresszívabbá vált volna tőle, akkor lassan még közelebb léptem. Egészen addig, ameddig támadás vagy hátrálás nélkül engedte Villám. Szerettem volna elérni, hogy a jelenlétem ne legyen nyugtalanító számára.
- Semmi baj. Nézd csak, adok neked valami finomat, aztán keresünk egy neked valóbb helyet, rendben? - beszéltem az állathoz közben folyamatosan. Talán ha a hangomat megszokja, nem lesz gond.
Ha pedig ő jött közelebb a répát kiszimatolva, maradtam egyhelyben, és hagytam, hogy elvegye a kezemből, óvatosan megpróbálva megsimogatni a fejét.
Közben pedig lopva pislogtam a másik páros felé. Hogy boldogul vajon Hinari?

Úgy tűnt legalább felkeltettem Villám figyelmét, aki csak akkor kezdett fújtatva hátrálni is a topogás mellett, amikor két lépésre megközelítettem volna a répával. Talán még pár mondat elég lett volna, hogy megnyugodjon és magához engedjen, de... ekkor megjelent a fura mob, akit meglátva először elborzadtam kicsit a védett területen, aztán feltűnt, hogy csak Villám érdekli, aki bár eddig megnyugodni látszott, most megijedt.
Gyorsan a szarvas és a manó közé léptem, és egy nyílvesszővel eltűntettem a kéretlen közbeavatkozót. És amikor visszafordultam Villám felé megkönnyebbülve láttam, hogy bizony nem hátrált még jobban el. Pontosabban először de, de éppen visszalépett a közelembe. Még riadtan, olykor toppantva és a két lépés távolságot tartva, de érdeklődve szimatolt a kezem felé. Úgy fest meggyőződhetett róla, hogy valószínűleg nem áll szándékomban bántani.
- Szerintem lehetőséget ad, hogy megnyerjük a szarvasok bizalmát - válaszoltam anélkül, hogy Hinari felé fordultam volna, és újra kezembe vettem a répát, hogy odaadjam Villámnak, ezzel remélhetőleg megpecsételve a "barátságunkat". Csakhogy ekkor hógólyó csattant a szarvas tomporán, amitől megint teljesen megriadt, és elhátrált tőlem... Kezdhetem elölről...
Szúrós szemmel fordultam hátra a nevető Hinari felé, de valahogy a szám mosolyra görbült. Nem vettem ennyire komolyan a dolgot, és hát ha így...
A terven változtatott, hogy azt láttam, hogy Táltos épp támadni készült, így nem Hinarit céloztam meg végül a kezembe kaparintott hógolyóval, hanem az állat lehajtott feje-búbját. Részben hátha megzavarodik, részben, hátha Hinari figylemét is sikerül felhívni rá, hogy a saját próblémáját kellene megoldania.
Ahogy nekem is, mivel Villám ezt a mozdulatot látva már akkor fújtatni és morogni kezdett, amikor visszafordultam felé.
A répa mostmár biztos, hogy kevés lesz... kockacukrom nincs...
- Css csss, Villám. - kezdtem csitítani, hátha közben eszembe jut még valami. -  Láttad, hogy a barátod vagyok! Gyere, nyugodj meg, Nem hagyom, hogy bántanak. Azok a ronda manók sem. - beszéltem az állathoz, és valami olyasmit kerestem, amit csengettyűkét használhatok. Hátha az a hang megnyugtatja.
Végül két kanalat vettem elő, amiről  tudtam, hogy szép hangon zeng, ha nekiütődik valaminek, és azokat egymáshoz ütve a hátam mögött igyekeztem  csengő hangot elérni.

Elmosolyodtam.
- A karácsony szelleme - magyaráztam mi történt. Kivételesen nem voltam hajlandó a legrosszabb forgatókönyvet látni magam előtt a megjelenő mobokkal kapcsolatosan, hanem próbáltam élvezni a feladatban rejlő mókát.
A csengő hang kicsit talán megnyugtatta Villámot is, így újra közeledhettem hozzá.
Csak közben felfigyeltem rá, hogy a másik szarvas topogását sem hallom már.
Na neeem, nem lesz az olyan egyszerű! A kölcsönt illik viszonozni, ugyebár.
- Légyszi ne ijedj meg... nagyon - pillantottam cinkos tekintettel Villámra, egy répát le is dobva elé.
Azzal fogtam az íjamat, egy hógolyót gyúrtam a nyíl végére, és néhány apróságból az inventorymban ahhoz hasonló arcot fabrikáltam rá, mint amilyen az előbb megjelent lényeké is volt. Nem annyira tetszett ez a dolog a szarvasoknak igaz. Lássuk mit szól hozzá, ha hirtelen ott terem... mondjuk éppen Hinari és Táltos között.
Remélve, hogy elég keményre gyúrtam a hógolyót, hogy ne essen szét a földetéréskor, elengedtem az ideget, Artemis nyílvesszője pedig finom ívben repült, és érkezett meg Táltos lába előtt.
Én viszont azzal a lendülettel vissza is fordultam Villámhoz, hogy még egy répát adjak neki, így csak a hangokból következtettem a hatásra. Meg aztán, nem is csináltam én semmit, ugyebár.
Villám viszont az első répát is gyanakodva -fújtatva bámulta még. Túl könnyű lett volna.
- Hé-hé. Ne félj, csak egy egyszerű répa. Finom, egészséges, és megnyugtató. - próbáltam magyarázni neki. Ami könnyebb lett volna, ha nem sandít az előbb kilőtt nyílvesszőm után. - Tsss, láttad, hogy azt én csináltam. Kicsit megvicceljük Táltost, de téged nem bántalak ám! - igyekeztem tisztázni magam, bár kételkedtem benne, hogy a szarvas érti is miről beszélek. Az lehetett a szerencsém, hogy a "műmanó" elég messze volt, így nem ijesztette meg igazán Villámot.. megint. Mindenesetre készenlétbe helyeztem a csengő kanalakat.

A hátam mögül érkező hangok alapján sikert aratott a manócskám. Ezen elvigyorodtam volna, mert ebben reménykedtem. De én sem haladtam épp jól Villámmal… Nem értettem, mi lelte… Már nem a hógolyót bámulta, amit amúgy sen látott jól, mégis úgy toporzékolt és táncolt egyre oldalra, mintha rácsaptak volna a tomporára.
- Tsss, tsss. Semmi baj, nem akarlak bántani! - igyekeztem csitítani, biztos távolból, de nem sok sikerrel. Egyáltalán nem hallgatott rám… Nem tudtam rájönni mi lehet a baja… hiszen semmi nem történt!
Végül úgy döntöttem, mégiscsak közelebb kell mennem, ha el akarok érni valamit. Lassan araszoltam felé, nehogy mégjobban megijedjen, de láthatóan így is felizgatta magát, úgy toporzékolt, és ugrált ide-oda
De azt is észrevettem, hogy nem igazán foglalkozik velem, így elég közel jutottam hozzá. Szerencsémre, mert így észrevehettem, hogy mi zavarta meg, és késztette végül menekülésre, így eltávolodva tőlem. Persze. Megint megjelent a manó, és mire észrevettem, többször is beleszúrhatott szegény szarvasba. Ezt alaposan benéztem… Hol jelent meg ez a kis dög, hogy nem láttam eddig?
- Na ebből elég volt ennyi - morogtam az orrom alá, és egy gyors lövéssel megszabadultam a manótól. Aztán gyorsan megkerestem, hol keresett fedezéket a szarvas. Egy épület falához hátrált szegény ijedtében.
- Ne haragudj, Villám! - fordultam a “védencemhez” bocsánatkérő mosollyal- Jobban figyelek. Nem gondoltam, hogy ilyen gyakran próbálkoznak ezek a kis gonoszak. - ígértem meg neki, miközben nyugodt léptekkel közeledtem hozzá. Közben előkerestem a kanalakat, hogy a csengő hanggal kicsit megint megnyugtassam. Reméltem elég lesz ennyi, hogy újra felvegyük a kommunikációt. Aztán csak sikerül már teljesen megnyugtatni valahogy.

Egészen különleges élmény vált ebből a párbajból a végére. A dallam, és a kanalak szép csengése valahogy engem is egészen békéssé tett. Szinte meg is feledkeztem róla, hogy tulajdonképpen ebben az egészben, ahogy élünk... Amit csinálunk... semmi de semmi természetes nincsen. Csak azzal törődtem, hogy Villám állapotát figyeljem. És ami azt illeti... sok dolgom úgy tűnt, már nincs. A két szarvas egymás mellett gyorsan szinte teljesen nyugodttá vált, és bár nem érthettük, mit beszélgetnek ők egymás közt, nekem meggyőződésem lett, hogy a tapasztalataikat mesélik. Hogy mitől ijedtek meg, és hogy hogyan segítetek nekik mégiscsak megnyugodni az erőfeszítéseink.
Békés mosollyal az arcomon dúdoltam, és közben a helyzetről eszembe jutott a Grincs. Akinek éppen a Ki-k közös, békés éneke nyitotta meg a szívét a karácsony  csodájára. Csak abban nem lettem biztos, hogy a Grincs helyére a két szarvast, vagy minket kellene-e behelyettesítseni.
Ahogy Hinari a szöveg végére ért, még néhányszor összeütöttem a kanalakat, azután hagytam, hogy a csengés elhaljon, és figyeltem a szarvasokat. Eddigre vidámnak tűntek.
És nekem nagyon úgy tűnt, hogy minket is megkedveltek. Villám kifejezetten mohón csörtetett oda hozzám, hogy az orrát a kezembe dugja, nyilván répáért szimatolva.
Csak a sebességéből, amivel odatoppant hozzám, olyan lendület következett, ami kibillentett az egyensúlyomból, így Villám nemsokára a kezem helyett a hajamat szimatolta. És egy szálat ízletesnek is ítélhetett, mert nyammogni kezdett rajta. Én pedig ott ültem a földön, és nevetésben törtem ki. Olyan abszurd, és mégis olyan felelmelő volt ez az egész. Kimért mozdulattal megsimogattam a szarvas pofáját, miközben feltápászkodtam.
- Na, menjetek haza. Télapó biztos hiányol titeket - bíztattam új barátomat, még mindig nevetős arccal fordulva Hinariék felé. Nem, eszemben sem volt ezt az idilli pillanatot valami rossz tréfával elűzni.
- Ezt akkor.. vehetjük döntetlennek? - nevettem a lányra, ha a szarvasok eltűntek, a fejemmel az elején említett stand irányába biccentve.
Nem, ezután eszemben sem volt gondokról és feladatokról beszélgetni, annál kíváncsibb voltam rá, hogy a ligában hogyan készülnek az ünnepre, és mivel varázsolnak egymásnak ünnepi hangulatot. (Azt nem vallottam volna be, hogy egy bizonyos illető különösen is érdekel) Na meg érdeklődtem, hogy Alexal hogy ünnepelnek.

A békét, a karácsony békességét szinte tapintani lehetett. Még az a pár bámészkodó, akik eddig minket figyeltek, most viszont folytatták a csevejt vagy éppen trappoltak végig a macskakövön sem voltak képesek kizökkenteni nyugalmukból a két szarvast, akiket talán együtt volt képes lecsillapítani a dal, a csilingelő hang és egymás közvetlen közelsége. Hiszen mindenki elhagyatottabbnak, sebezhetőbbnek érzi magát egyedül, igaz? Talán a szarvasoknál is ez lehetett a megoldás kulcsa.
- Így, Táncos, csak finoman - mosolyogtam az állatra, aki először a zsebeimet kezdte el szimatolni, siker híján viszont az oldalammal és a kapucnimmal folytatta - ahogyan pedig felnevettem a helyzeten, úgy ügetett el mellettem Táncos is, Chakna pedig nemsokára a földre, vagyhát egész pontosan a hóba került. Először nem tudtam, hogy aggódnom kell-e, ám az íjászlány nevetése nekem is mosolyt csalt az arcomra, így jókedvűen léptem oda hozzá és nyújtottam a kezemet, hogy felsegíthessem őt.
- És már mennek is - kuncogtam, látva a két szarvas távolodását majd despawnját alig pár méterrel odébb, vele együtt pedig az ünnepi küzdőtér is véget ért, ahogy Chakna kérdezte, döntetlennel - Úgy néz ki - mosolyogtam rá a lányra - De talán máshogy nem is lehetett volna. Talán pont azt akarja tanítani nekünk, hogy néha csupán az együttműködés hozza meg a kívánt eredményt - tűnődtem el, ám a mellettem lévő lány biccentése félreérthetetlen volt és bevallom őszintén, ahogy követtem pillantását a forrócsokis stand felé, nem is kívántam mást, csakhogy minél hamarabb a kezemben lehessen egy jó forró bögre.
Hosszan és gondtalanul beszélgettünk az ünnepekről. Elmeséltem neki, hogy nálunk nagyjból hogyan néz ki a karácsony napja, hogy az állatok mindig a legváratlanabb időpontokban állítanak minket a legváratlanabb helyzetek elé éshogy közösen ezeket egytől egyig sikerül meg is oldanunk. Hogy mindig a sütikből fogy a legtöbb, hogy aznap nemcsak az este különleges, de aztán az éjjel is Allal éshogy eddig sosem sikerült még olyan csoportképet készíteni, amibe valaki vagy be ne grimaszolt, vagy bele ne pislogott volna. Közben persze kérdeztem én is, hogyan érzi magát, milyen a céhtagokkal az élet éshogy hogyan és hol tervez lazítani. Az idő pedig gyorsan telt, ahogyan az a jó társaságban általában történik. Nevetés, forrócsoki, barátság... azt hiszem több ilyet kellene összehoznunk, és nemcsak a karácsony apropójából.

Kalandwarf 3 --> 4